Robinson Crusoe

A book by Daniel Defoe.

[ More ParallelTexts | Source language: Hungarian | Target language: English ]
The verbs of this paralleltext are marked as links.

Robinson Crusoe
The Life and Adventures of Robinson Crusoe
Daniel Defoe
Daniel Defoe
CHAPTER I—START IN LIFE
1632-ben, Anglia York nevű városában születtem, jó családban. Apám, aki az idegen Kreutznaer névre hallgatott, Brémából került Hullba. Kereskedőként tisztes vagyonra tett szert és végül, szakmáját odahagyva, Yorkban telepedett le. Ekkor vette feleségül édesanyámat, aki az ország egy igen jó hírű családjából, a Robinsonoktól származott. Őutánuk örököltem a Robinson Kreutznaer nevet, de a szokásos angol szófacsarásnak köszönhetően ma már Crusoe-nak írjuk és nevezzük magunkat. Engem is így hívtak az útitársaim.
I was born in the year 1632, in the city of York, of a good family, though not of that country, my father being a foreigner of Bremen, who settled first at Hull. He got a good estate by merchandise, and leaving off his trade, lived afterwards at York, from whence he had married my mother, whose relations were named Robinson, a very good family in that country, and from whom I was called Robinson Kreutznaer; but, by the usual corruption of words in England, we are now called—nay we call ourselves and write our name—Crusoe; and so my companions always called me.
Két testvérbátyám volt. Az egyik Flandriában egy angol gyalogezrednél mint alezredes szolgált, s Dunkirknél,* a spanyolok ellen vívott csatában elesett. Mi lett a másik bátyámból, arról sohasem tudtam meg többet, mint amennyit az én szüleim tudtak meg arról, hogy belőlem mi lett.
I had two elder brothers, one of whom was lieutenant-colonel to an English regiment of foot in Flanders, formerly commanded by the famous Colonel Lockhart, and was killed at the battle near Dunkirk against the Spaniards. What became of my second brother I never knew, any more than my father or mother knew what became of me.
A család harmadik fiaként, akinek semmilyen szakmát nem tanítottak, elmémben már nagyon korán kalandos gondolatok fogantak. Idős apám tisztességgel oktatott otthon a háznál, majd kisvárosi iskolába küldött. Jogászt akart belőlem nevelni. Engem azonban nem érdekelt más, csak a tengerészélet. E makacs hajlamomtól hajtva, ellene szegültem apám intelmeinek, sőt parancsainak éppúgy, mint anyám és barátaim tanácsainak és győzködésének. Szerintük volt valami végzetes ebben a természet iránti vonzalomban. Valóban el is vezetett keserű sorsom beteljesüléséhez.
Being the third son of the family and not bred to any trade, my head began to be filled very early with rambling thoughts. My father, who was very ancient, had given me a competent share of learning, as far as house-education and a country free school generally go, and designed me for the law; but I would be satisfied with nothing but going to sea; and my inclination to this led me so strongly against the will, nay, the commands of my father, and against all the entreaties and persuasions of my mother and other friends, that there seemed to be something fatal in that propensity of nature, tending directly to the life of misery which was to befall me.
Komoly és bölcs apám, hajlamom ellenében, értékes tanácsokkal látott el. Egy reggel a szobájába hívatott, melyhez a köszvény bilincselte őt, és szívélyesen faggatott szándékaim felől. Megkérdezte, hogy a puszta kóbor szándékon kívül mi késztet elhagynom a házát, a szülőföldemet, ahol kellő hivatásra lelhetnék és szorgalom útján vagyont szerezve kellemes életet élnék. Csak az elkeseredett szegények, mondta, vagy a dúsgazdag nagyravágyók indulnak kalandozni a nagyvilágba, hogy merész, rendkívüli vállalkozások által gazdagságra és dicsőségre tegyenek szert. Ám e lehetőségek mindegyike túl távol állt tőlem. Én a középsorsúakhoz tartozom, és amint ezt ő alaposan megtapasztalta, ez a legjobb állapot a világon, az emberi boldogság legbiztosabb forrása. Az ide tartozó sem a kemény munkának és a kézműves osztály szenvedéseinek, sem a nagyok büszkeségének, nagyravágyásának és irigységének nincs kitéve. Abból tudom, folytatta, hogy boldog sors a középosztályé, mert a többi ember mind ezt irigyli. A fejedelmek panaszkodnak magasabb rendű hivatásuk árnyoldalai miatt, és azt kívánják, bárcsak ne bíborban születtek volna. A bölcs arra kéri az Istent, hogy se szegénységet ne mérjen rá, se túlságos gazdagságot ne adjon neki.
My father, a wise and grave man, gave me serious and excellent counsel against what he foresaw was my design. He called me one morning into his chamber, where he was confined by the gout, and expostulated very warmly with me upon this subject. He asked me what reasons, more than a mere wandering inclination, I had for leaving father’s house and my native country, where I might be well introduced, and had a prospect of raising my fortune by application and industry, with a life of ease and pleasure. He told me it was men of desperate fortunes on one hand, or of aspiring, superior fortunes on the other, who went abroad upon adventures, to rise by enterprise, and make themselves famous in undertakings of a nature out of the common road; that these things were all either too far above me or too far below me; that mine was the middle state, or what might be called the upper station of low life, which he had found, by long experience, was the best state in the world, the most suited to human happiness, not exposed to the miseries and hardships, the labour and sufferings of the mechanic part of mankind, and not embarrassed with the pride, luxury, ambition, and envy of the upper part of mankind. He told me I might judge of the happiness of this state by this one thing—viz. that this was the state of life which all other people envied; that kings have frequently lamented the miserable consequence of being born to great things, and wished they had been placed in the middle of the two extremes, between the mean and the great; that the wise man gave his testimony to this, as the standard of felicity, when he prayed to have neither poverty nor riches.
Apám pedig arra kért, mindig tartsam szem előtt: a balsors az emberek legfelsőbb s legalsóbb osztályait sújtja leginkább. A középrendűek még a csapásoknak és a gyarlóságoknak is sokkal kevésbé vannak kitéve. Nincs részük annyi testi és lelki betegségben és gyötrődésben, mint azoknak, akik fényűzően és kicsapongva élnek, vagy szegényen, nehéz munka mellett éheznek és szükséget szenvednek. Utóbbiakra természetes módon hoz gyötrelmet ez az életvitel. A középszintű élet azonban mindennemű erény és élvezet számára nyitott. Az áldott középszer kezesei a béke és a bőség. A mértékletesség, a kiegyensúlyozottság, a nyugalom, az egészség, a társasági élet, az elfogadható időtöltések, a kívánt élvezetek mind a középszintű életet magasztaló kiváltságok. Ezen az úton haladva az emberek csendben és könnyedén vonultak át az életen és kényelemben hagyták el azt. Nem kellett már kezüket vagy fejüket munkára fogni, nem kellett rabszolgaként élniük a napi betevőért, nem háborították zavaros körülmények, meglopva a lélek békéjét, a test nyugalmát. Nem tombol bennük az irigység szenvedélye, az eltitkolt óhajok vagy a nagyravágyás. Könnyedségtől áthatva gyengéden siklanak át a világon, és a keserűeket mellőzve, jó érzékkel kóstolnak bele az élet édes ízeibe. Boldogságot éreznek, és a hétköznapok tapasztalataiból megtanulják mindezt még érzékenyebben befogadni. Ezek után magához ölelt és a legnagyobb szeretettel kért, ne cselekedjek könnyelmű ifjú módjára, s ne rohanjak olyan ínségbe, melytől a természet, születésem és eddigi sorsom által őrzött. Hiszen nem szorulok rá, hogy kenyérkeresésre adjam a fejem. Ő, miként gondos apához illik, bevezet tanácsaival és tetteivel abba az életbe, melynek szépségeit elém rajzolta. Ha pedig könnyű siker és boldogság nem kísérne ezen élet során, annak oka a sorsom lesz vagy a hibáim, melyek akadályoznak. Most, hogy megismertetett mindannak veszélyeivel, amire törekednék, lemond minden felelősségről, ha továbbra is makacsul ragaszkodom terveimhez. Ha csendes, szorgalmas élet mellett döntök, saját hazámban, kérése szerint, többet tesz majd értem, mint amennyit remélhetnék. Balszerencsémben viszont annyi részt sem vállal, hogy távozásra bátorítson. Végezetül apám arra kért, jusson eszembe bátyám, akit ugyanilyen őszinte beszéddel igyekezett távol tartani attól, hogy idegen háborúkba menjen. Ő sem hallgatott rá, ifjonti vére a hadseregbe űzte, ahol szomorú véget ért. Mindig imádkozni fog értem, de előre figyelmeztet, hogy áldatlan lesz az utam, ha ezt az esztelen lépést megteszem, és eljön majd az idő, amikor keservesen megbánom, hogy nem követtem öreg apám jó szándékú tanácsát, de senki nem lesz, aki segíthetne rajtam.
He bade me observe it, and I should always find that the calamities of life were shared among the upper and lower part of mankind, but that the middle station had the fewest disasters, and was not exposed to so many vicissitudes as the higher or lower part of mankind; nay, they were not subjected to so many distempers and uneasinesses, either of body or mind, as those were who, by vicious living, luxury, and extravagances on the one hand, or by hard labour, want of necessaries, and mean or insufficient diet on the other hand, bring distemper upon themselves by the natural consequences of their way of living; that the middle station of life was calculated for all kind of virtue and all kind of enjoyments; that peace and plenty were the handmaids of a middle fortune; that temperance, moderation, quietness, health, society, all agreeable diversions, and all desirable pleasures, were the blessings attending the middle station of life; that this way men went silently and smoothly through the world, and comfortably out of it, not embarrassed with the labours of the hands or of the head, not sold to a life of slavery for daily bread, nor harassed with perplexed circumstances, which rob the soul of peace and the body of rest, nor enraged with the passion of envy, or the secret burning lust of ambition for great things; but, in easy circumstances, sliding gently through the world, and sensibly tasting the sweets of living, without the bitter; feeling that they are happy, and learning by every day’s experience to know it more sensibly. After this he pressed me earnestly, and in the most affectionate manner, not to play the young man, nor to precipitate myself into miseries which nature, and the station of life I was born in, seemed to have provided against; that I was under no necessity of seeking my bread; that he would do well for me, and endeavour to enter me fairly into the station of life which he had just been recommending to me; and that if I was not very easy and happy in the world, it must be my mere fate or fault that must hinder it; and that he should have nothing to answer for, having thus discharged his duty in warning me against measures which he knew would be to my hurt; in a word, that as he would do very kind things for me if I would stay and settle at home as he directed, so he would not have so much hand in my misfortunes as to give me any encouragement to go away; and to close all, he told me I had my elder brother for an example, to whom he had used the same earnest persuasions to keep him from going into the Low Country wars, but could not prevail, his young desires prompting him to run into the army, where he was killed; and though he said he would not cease to pray for me, yet he would venture to say to me, that if I did take this foolish step, God would not bless me, and I should have leisure hereafter to reflect upon having neglected his counsel when there might be none to assist in my recovery.
Intelmének utolsó mondatai közben - melyek valóban jövőbelátók voltak, de azt hiszem, ezzel ő maga sem volt tisztában - észrevettem, hogy sűrű könnyek folynak végig az arcán, különösen akkor, amikor a halott bátyámról beszélt. Amikor pedig elhagyatottságom, gyámoltalanságom idejét s a késő megbánást emlegette, szava reszketett a megindultságtól, és azt mondta, szíve olyannyira megtelt keserűséggel, hogy képtelen tovább beszélni.
I observed in this last part of his discourse, which was truly prophetic, though I suppose my father did not know it to be so himself—I say, I observed the tears run down his face very plentifully, especially when he spoke of my brother who was killed: and that when he spoke of my having leisure to repent, and none to assist me, he was so moved that he broke off the discourse, and told me his heart was so full he could say no more to me.
Mélyen meghatott ez a beszélgetés, - hogy is lehetett volna másképp ? Úgy határoztam, nem is gondolok többet az utazásra, inkább itthon alapozom meg életemet, apám óhaja szerint. De, sajnos, néhány hét múlva minden jó szándék tovatűnt, és hogy megelőzzem apám részéről a további gyámolítást, úgy döntöttem, szökve távozom tőle. Mégsem annak megfelelően jártam el, amire első felindulásom ösztökélt. Kilestem a pillanatot, amikor édesanyám a szokottnál jobb hangulatban látszott lenni, és megvallottam neki, mennyire fűt a vágy, hogy világot lássak. Ha letelepednék sem lennék soha elég kitartó ahhoz, hogy így éljek, és apám méltatlanságot követ el rajtam, ha arra kényszerít, hogy beleegyezése nélkül távozzam. Kereskedőinasnak vagy írnoknak, ügyvéd mellé mégsem állhatok be, most, hogy tizennyolc éves lettem ! Biztosan megszöknék onnan, még tanulóéveim kitelte előtt. Bárcsak rá tudná bírni édesapámat, mondtam, hogy egyetlen tengeri utazásra adjon engedélyt, ami után, ha a hajósélet nem tetszene meg, ígérem, fokozott erővel pótolnám az elvesztegetett időt.
I was sincerely affected with this discourse, and, indeed, who could be otherwise? and I resolved not to think of going abroad any more, but to settle at home according to my father’s desire. But alas! a few days wore it all off; and, in short, to prevent any of my father’s further importunities, in a few weeks after I resolved to run quite away from him. However, I did not act quite so hastily as the first heat of my resolution prompted; but I took my mother at a time when I thought her a little more pleasant than ordinary, and told her that my thoughts were so entirely bent upon seeing the world that I should never settle to anything with resolution enough to go through with it, and my father had better give me his consent than force me to go without it; that I was now eighteen years old, which was too late to go apprentice to a trade or clerk to an attorney; that I was sure if I did I should never serve out my time, but I should certainly run away from my master before my time was out, and go to sea; and if she would speak to my father to let me go one voyage abroad, if I came home again, and did not like it, I would go no more; and I would promise, by a double diligence, to recover the time that I had lost.
Anyám erre nagyon haragos lett, úgy tervem, mint azon vakmerőségem miatt, hogy ily hangon merek beszélni, holott apám olyan jóakarattal intett, tudva, hogy vesztemre török. Nem is értette, hogyan gondolhattam, hogy az apámmal folytatott bensőséges beszélgetés után efféle önpusztító tetthez kérem a beleegyezését. Ami anyám illette, nos, ő sem kívánta, hogy az elvesztésemben apáménál nagyobb szerepe legyen.
This put my mother into a great passion; she told me she knew it would be to no purpose to speak to my father upon any such subject; that he knew too well what was my interest to give his consent to anything so much for my hurt; and that she wondered how I could think of any such thing after the discourse I had had with my father, and such kind and tender expressions as she knew my father had used to me; and that, in short, if I would ruin myself, there was no help for me; but I might depend I should never have their consent to it; that for her part she would not have so much hand in my destruction; and I should never have it to say that my mother was willing when my father was not.
Bár anyám megtagadta, hogy kérésemmel apám elé járuljon, mint később megtudtam, beszámolt neki a beszélgetésünkről. Apám pedig, mélyet sóhajtva, aggódó hangon mondta: - Ha a fiú itthon marad, lehet még boldog, de ha idegenbe utazik, minden teremtett lélek közül neki lesz legszerencsétlenebb sorsa. Ehhez nem adom a beleegyezésemet.
Though my mother refused to move it to my father, yet I heard afterwards that she reported all the discourse to him, and that my father, after showing a great concern at it, said to her, with a sigh, “That boy might be happy if he would stay at home; but if he goes abroad, he will be the most miserable wretch that ever was born: I can give no consent to it.”
Még egy évet töltöttem el az apai házban. Szüleim a legkülönbözőbb jóakaratú javaslatokat tették jövőmre nézve, de süket fülekre találtak. Én konokul ragaszkodtam tervemhez. Egy napon éppen Hullban jártam, amikor véletlenül egyik iskolatársammal találkoztam, aki atyjának a hajóján Londonba készült utazni. Felajánlotta, hogy utazzam vele. Az ingyen utazás lehetősége, ami a hajósnép számára olyan csábítónak hat, nálam sem tévesztett célt. Sem apámtól, sem anyámtól nem kértem többé tanácsot, sőt egyetlen szóval sem figyelmeztettem őket. Nem latolgattam a körülményeket és a következményeket, nem kértem Isten vagy apám áldását, és csak Isten tudja, mekkora hiba volt ez. * * * 1651. szeptember 1-jén a Londonba vitorlázó hajóra szálltam. A baj talán soha fiatal kalandort nem vett gyorsabban és tartósabban üldözőbe, mint engem. Alig hagytuk el a Humber torkolatát, amikor erős szél kerekedett és a tenger rémisztően háborogni kezdett. Először voltam most a nyílt tengeren, így hát, leírhatatlanul rosszul lettem és dermesztő félelem fogott el. Most kezdtem csak komolyan gondolkodni azon, mit tettem és mennyire jogos az isteni igazságszolgáltatás, mely utolért, amiért gonoszul elhagytam apám házát. Megelevenedtek előttem szüleim jó tanácsai, apám könnyei, anyám esdeklése. Még el nem fásult lelkiismeretem a legkeserűbb szemrehányásokkal illetett, amiért feledtem kötelességemet.
It was not till almost a year after this that I broke loose, though, in the meantime, I continued obstinately deaf to all proposals of settling to business, and frequently expostulated with my father and mother about their being so positively determined against what they knew my inclinations prompted me to. But being one day at Hull, where I went casually, and without any purpose of making an elopement at that time; but, I say, being there, and one of my companions being about to sail to London in his father’s ship, and prompting me to go with them with the common allurement of seafaring men, that it should cost me nothing for my passage, I consulted neither father nor mother any more, nor so much as sent them word of it; but leaving them to hear of it as they might, without asking God’s blessing or my father’s, without any consideration of circumstances or consequences, and in an ill hour, God knows, on the 1st of September 1651, I went on board a ship bound for London. Never any young adventurer’s misfortunes, I believe, began sooner, or continued longer than mine. The ship was no sooner out of the Humber than the wind began to blow and the sea to rise in a most frightful manner; and, as I had never been at sea before, I was most inexpressibly sick in body and terrified in mind. I began now seriously to reflect upon what I had done, and how justly I was overtaken by the judgment of Heaven for my wicked leaving my father’s house, and abandoning my duty. All the good counsels of my parents, my father’s tears and my mother’s entreaties, came now fresh into my mind; and my conscience, which was not yet come to the pitch of hardness to which it has since, reproached me with the contempt of advice, and the breach of my duty to God and my father.
A vihar egyre erősebben tombolt, nagyon magasra korbácsolva a tenger hullámait. Korántsem akkorákra, mint amilyenekkel azóta, így például néhány nappal ezt a vihart követően találkoztam, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy engem, a zöldfülű hajóst megrémítsen. Minden újabb hullámról azt hittem, hogy elnyel bennünket, ha pedig a hajó hullámvölgybe süllyedt, azt, hogy többé nem is bukkan fel. Halálos szorongásomban számos fogadalmat tettem. Megígértem, hogy ha az Isten most az egyszer megszabadít és szárazföldre léphetek, azonnal hazasietek apámhoz, és nem szállok többé hajóra, amíg élek. Követem apám minden tanácsát, és sohasem teszem ki magam többé ilyen veszedelmeknek. Most értettem meg mindazt, mit a középrend dicséretére mondott. Irigyeltem annak békés, nyugalmas életmódját, és elhatároztam, hogy bűnbánó tékozló fiú módjára visszatérek családi hajlékomba.
All this while the storm increased, and the sea went very high, though nothing like what I have seen many times since; no, nor what I saw a few days after; but it was enough to affect me then, who was but a young sailor, and had never known anything of the matter. I expected every wave would have swallowed us up, and that every time the ship fell down, as I thought it did, in the trough or hollow of the sea, we should never rise more; in this agony of mind, I made many vows and resolutions that if it would please God to spare my life in this one voyage, if ever I got once my foot upon dry land again, I would go directly home to my father, and never set it into a ship again while I lived; that I would take his advice, and never run myself into such miseries as these any more. Now I saw plainly the goodness of his observations about the middle station of life, how easy, how comfortably he had lived all his days, and never had been exposed to tempests at sea or troubles on shore; and I resolved that I would, like a true repenting prodigal, go home to my father.
E bölcs és józan gondolatok addig tartottak bennem, amíg a vihar odakint. Sőt, kis ideig még azután is. Másnap azonban, mikor a vihar lecsillapodott, s a tenger nyugodtabb lett, könnyelműbben vettem a dolgot. Azonban komolyságomat egész nap sikerült megőriznem, igaz, ehhez hozzájárult a tengeribetegségem is. Alkonyatkor kitisztult az ég, a szél elült és kellemes este köszöntött ránk. A naplemente szép volt és tisztán látható, akárcsak a napfelkelte másnap. Úgy éreztem, a szélcsendben a nap fényét visszaverő sima víztükörnél nincs szemet gyönyörködtetőbb természeti kép.
These wise and sober thoughts continued all the while the storm lasted, and indeed some time after; but the next day the wind was abated, and the sea calmer, and I began to be a little inured to it; however, I was very grave for all that day, being also a little sea-sick still; but towards night the weather cleared up, the wind was quite over, and a charming fine evening followed; the sun went down perfectly clear, and rose so the next morning; and having little or no wind, and a smooth sea, the sun shining upon it, the sight was, as I thought, the most delightful that ever I saw.
Éjjel jól aludtam. Reggel tengeribetegségemnek nyoma sem volt, s én derűs kedvvel merengtem azon, hogy a tenger, mely tegnap még ádázul háborgott, kevés idő elteltével ilyen békés és csodálatos látványt nyújt. Ekkor lépett oda hozzám barátom, aki erre az útra magával csalt, vállon veregetett és így szólt: Nos, Bob, hogy érzed magad az átéltek után ? Fogadni mernék, hogy inadba szállt a bátorságod, amikor tegnap azt a kalapemelő szelet kaptuk. Te azt kalapemelő szélnek nevezed ? - kérdeztem. - Hiszen iszonyatos vihar volt ! Vihar ? ! Ne bolondozz, azt hiszed, ilyen egy vihar ? Nem volt az szinte semmi. Egy jobbfajta hajón, a nyílt tengeren, az efféle szélrohamra ügyet sem vetnénk. De te csak amolyan szárazföldi matróz vagy, Bob. Gyere, iszunk egy csésze puncsot, és el is felejtjük a történteket. Nézd csak, milyen pompás most az idő ! Röviddel ezután tengerészek módjára jártunk el, vagyis berúgtunk. Mire végeztem a puncsivással, a puncs is végzett velem. Ebben az egyetlen italozásban elmerült minden eddigi tettemhez fűződő lelkiismeret-furdalásom és a jövőre vonatkozó jó szándékú elhatározásaim. Így aztán, mire a vihar elmúltával a tenger színe simává csendesült, úgy nyugodtak le kétségbeesett gondolataim, és feledtem azt a félelmemet, hogy elnyel a tenger. Új életre keltek bennem a korábbi vágyaim, és nyoma veszett az esküknek, ígéreteknek, melyeket a veszély idején tettem. Pillanatokra még visszaidéztem ezeket, és ilyenkor győztek ugyan a komoly és józan gondolatok, de csakhamar leráztam és elűztem őket, mint gyengeséget és új barátaim társaságában italozva úrrá lettem ezeken a " kísértéseken " - ahogy lelkiismeretem intéseit neveztem. Öt vagy hat nap alatt olyan győzelmet arattam a lelkiismeretemen, amilyet csak egy, az ilyen holmitól szabadulni vágyó, fiatal, bűnös lélek kívánhat. Ezért aztán ki kellett állnom egy újabb próbát. Az isteni gondviselés, mint ilyen esetekben általában szokása, úgy határozott, egyértelművé teszi álláspontját. Hiszen, ha az elsőt nem tekintettem intő jelnek, hát a következőnél olyan élményben volt részem, amelynek fenyegető és egyben kegyes voltát a leghitványabb emberi lény is belátta volna.
I had slept well in the night, and was now no more sea-sick, but very cheerful, looking with wonder upon the sea that was so rough and terrible the day before, and could be so calm and so pleasant in so little a time after. And now, lest my good resolutions should continue, my companion, who had enticed me away, comes to me; “Well, Bob,” says he, clapping me upon the shoulder, “how do you do after it? I warrant you were frighted, wer’n’t you, last night, when it blew but a capful of wind?” “A capful d’you call it?” said I; “’twas a terrible storm.” “A storm, you fool you,” replies he; “do you call that a storm? why, it was nothing at all; give us but a good ship and sea-room, and we think nothing of such a squall of wind as that; but you’re but a fresh-water sailor, Bob. Come, let us make a bowl of punch, and we’ll forget all that; d’ye see what charming weather ’tis now?” To make short this sad part of my story, we went the way of all sailors; the punch was made and I was made half drunk with it: and in that one night’s wickedness I drowned all my repentance, all my reflections upon my past conduct, all my resolutions for the future. In a word, as the sea was returned to its smoothness of surface and settled calmness by the abatement of that storm, so the hurry of my thoughts being over, my fears and apprehensions of being swallowed up by the sea being forgotten, and the current of my former desires returned, I entirely forgot the vows and promises that I made in my distress. I found, indeed, some intervals of reflection; and the serious thoughts did, as it were, endeavour to return again sometimes; but I shook them off, and roused myself from them as it were from a distemper, and applying myself to drinking and company, soon mastered the return of those fits—for so I called them; and I had in five or six days got as complete a victory over conscience as any young fellow that resolved not to be troubled with it could desire. But I was to have another trial for it still; and Providence, as in such cases generally it does, resolved to leave me entirely without excuse; for if I would not take this for a deliverance, the next was to be such a one as the worst and most hardened wretch among us would confess both the danger and the mercy of.
Tengeri utazásunk hatodik napján értünk a yarmouthi révparthoz, rövid utat tettünk csak meg a vihar óta, mert egyszer az ellenszelek, máskor szélcsönd hátráltatták haladásunkat. Itt aztán horgonyt kellett vetnünk és vesztegelnünk hét-nyolc napig, amíg tartott a délnyugati ellenszél. Időközben Newcastle-ból is számos hajó érkezett a révbe, ahol a kedvező szélre szoktak várakozni, mely aztán a Temzébe segíti őket.
The sixth day of our being at sea we came into Yarmouth Roads; the wind having been contrary and the weather calm, we had made but little way since the storm. Here we were obliged to come to an anchor, and here we lay, the wind continuing contrary—viz. at south-west—for seven or eight days, during which time a great many ships from Newcastle came into the same Roads, as the common harbour where the ships might wait for a wind for the river.
Mi meg akartuk kísérelni, hogy a dagály segítségével hajózzunk fölfelé a folyón, de a szél még négy-öt nap után is nagyon erős maradt, sőt nőttön-nőtt az ereje. Mivel a rév éppolyan biztonságosnak tűnt, mint a kikötő, kötélzetünk és horgonyaink erősek voltak, ezért a legénység a legkisebb veszélytől sem tartott, hanem a tenger hangulatát figyelmen kívül hagyva, jókedvű pihenéssel múlatta az időt. A nyolcadik nap reggelén azonban a szél ereje annyira megnövekedett, hogy minden erőnkkel siettünk vitorláinkat leszedni és biztonságunkról gondoskodni. Déltájban a tenger már hatalmas hullámokat vetett, a hajó fel-le imbolygott, a fedélzetre többször becsapott a víz, úgy, hogy egy-két ízben azt hittük, hogy horgonyunk kiszabadult. Erre a főkormányos kivetette a vészhorgonyt, a horgonyköteleket pedig szabad kényükre hagyta.
We had not, however, rid here so long but we should have tided it up the river, but that the wind blew too fresh, and after we had lain four or five days, blew very hard. However, the Roads being reckoned as good as a harbour, the anchorage good, and our ground-tackle very strong, our men were unconcerned, and not in the least apprehensive of danger, but spent the time in rest and mirth, after the manner of the sea; but the eighth day, in the morning, the wind increased, and we had all hands at work to strike our topmasts, and make everything snug and close, that the ship might ride as easy as possible. By noon the sea went very high indeed, and our ship rode forecastle in, shipped several seas, and we thought once or twice our anchor had come home; upon which our master ordered out the sheet-anchor, so that we rode with two anchors ahead, and the cables veered out to the bitter end.
A szél eközben borzasztó viharrá nőtt, s még a matrózok arcán is rettegés és döbbenet tükröződött. A kapitány nagy erőkkel fáradozott azon, hogy a hajót megmentse, de azért, mikor kabinjából ki- és bejárkálva, mellettem elment, hallottam, amint többször azt ismétli: Úr Isten, könyörülj rajtunk ! Mindnyájan elvesztünk ! Végünk van ! E zűrzavar közben egész kábult voltam, és csöndesen feküdtem szobámban. Érzelmeimet le sem tudnám írni. A megbánásnak nem akartam helyt adni, mert rég legyőzött gyengeségnek tartottam. Elhitettem magammal, hogy ezt a veszélyt, mint az elsőt, csak képzelem. De amikor meghallottam a kapitánynak az imént említett szavait, rettentően megrémültem. Kiléptem kabinomból a fedélzetre, hogy körültekintsek. A látvány iszonyatos volt. A hegymagasságú hullámok tornyosultak fölénk, és három-négy percenként elborították alkotmányunkat. Körülöttünk is lesújtó volt a kép. Két súlyosan megterhelt hajó megcsonkította az árbocait, matrózaink kiáltásaiból pedig megtudtam, hogy egy másik hajó, mely másfél kilométerrel előttünk horgonyzott, végképp elsüllyedt. Két további hajónak elszakadtak a horgonykötelei, a vihar a háborgó tengerre ragadta őket, úgy, hogy egyetlen árbocuk sem maradt. A könnyű hajók jártak a legjobban, mert kevésbé gyötörték őket a hullámok, de egypár közülük közel sodródott hozzánk, úgyhogy minden pillanatban azt hittük, hogy betörik a mienk oldalát.
By this time it blew a terrible storm indeed; and now I began to see terror and amazement in the faces even of the seamen themselves. The master, though vigilant in the business of preserving the ship, yet as he went in and out of his cabin by me, I could hear him softly to himself say, several times, “Lord be merciful to us! we shall be all lost! we shall be all undone!” and the like. During these first hurries I was stupid, lying still in my cabin, which was in the steerage, and cannot describe my temper: I could ill resume the first penitence which I had so apparently trampled upon and hardened myself against: I thought the bitterness of death had been past, and that this would be nothing like the first; but when the master himself came by me, as I said just now, and said we should be all lost, I was dreadfully frighted. I got up out of my cabin and looked out; but such a dismal sight I never saw: the sea ran mountains high, and broke upon us every three or four minutes; when I could look about, I could see nothing but distress round us; two ships that rode near us, we found, had cut their masts by the board, being deep laden; and our men cried out that a ship which rode about a mile ahead of us was foundered. Two more ships, being driven from their anchors, were run out of the Roads to sea, at all adventures, and that with not a mast standing. The light ships fared the best, as not so much labouring in the sea; but two or three of them drove, and came close by us, running away with only their spritsail out before the wind.
Alkonyat felé a kormányos és a fedélzetmester kérték a kapitányt, hogy csonkíttassa meg az előárbocot, amitől ő vonakodott. De a fedélzetmester szembeszállt vele, mondván, e nélkül elsüllyed a hajó, így a kapitány végül beleegyezett. Miután ezt megtették, a derékárboc túl ingatag maradt, és úgy imbolyogtatta a hajót, hogy le kellett vágni ezt is, így az egész hajófedél le lett tarolva. Nemsokára rá egy iszonyatos hullámtömeg magával ragadta csónakunkat, utolsó reménységünket is.
Towards evening the mate and boatswain begged the master of our ship to let them cut away the fore-mast, which he was very unwilling to do; but the boatswain protesting to him that if he did not the ship would founder, he consented; and when they had cut away the fore-mast, the main-mast stood so loose, and shook the ship so much, they were obliged to cut that away also, and make a clear deck.
Könnyen elképzelhető, hogy én, olyan újoncként, aki már ennél sokkal csekélyebb dologtól is megrémültem, mit éreztem mindezek után. Ennyi idő távolából magam is csak annyit tudok, hogy a bánkódás tízszerte jobban gyötört, amiért múltkori fogadalmaimtól visszatértem korábbi rögeszméimhez, mint maga a halálos rettegés. Mindez, s e mellett a vihar dühöngése kimondhatatlan lelkiállapotba kerített. A vihar olyan ádáz dühvel tombolt, amilyenhez foghatót, saját bevallásuk szerint, a matrózok még nem értek meg. A hajónk jó volt, de súlyosan megterhelt, és olyan mély volt a merülése, hogy egyik-másik tengerész időnként ijedten kiáltotta: " Süllyedünk ! " Tudatlanságomnak köszönhetően nem tudtam pontosan, mit jelent ez. Bár a vihar rettentő volt, olyasmit láttam ekkor, amit ritkán látni tengerészeknél: a kapitány, a fedélzetmester s néhány matróz, akiknek erős volt a hite, térdre borultak és imádkoztak. A rettegésünket tetézte egy új, éjfélkor támadt vészhír. A matrózok egyike, akit leküldtek a hajófenék megvizsgálására, harsány hangon kiáltott fel, hogy a hajó léket kapott s hogy a hajófenékben már egy méternél magasabban áll a víz. Erre minden szabad kezet a szivattyúkhoz rendeltek. Én a remegéstől elgyöngülve ágyamra hanyatlottam, de a tengerészek felráztak s azt mondták, hogy eddig semmire sem voltam ugyan használható, most azonban éppen úgy szivattyúzhatok, mint akárki más. Hirtelen összeszedtem magam, és komoly lendülettel munkához láttam. Ezalatt a kapitány néhány kisebb szénszállító hajót pillantott meg, melyek nem tudtak ellenállni a szél rohamának, elszabadultak horgonyzóhelyükről, és a tenger felé sodródtak. Amikor közelebb érkeztek hozzánk, vészlövést adtunk le. Én nem ismerve a dörrenés okát, azt hittem, hogy a hajó szakadt darabokra vagy más borzasztó dolog történt. Hiába szépíteném, annyira megrettentem, hogy ájultan rogytam össze. Minthogy mindenki saját életével törődött, senki sem figyelt rám. Másik ember lépett helyemre a szivattyúnál, ám, talán mert halottnak tartott, lábával félregurított engem. Sokáig tartott, míg újra magamhoz tértem.
Any one may judge what a condition I must be in at all this, who was but a young sailor, and who had been in such a fright before at but a little. But if I can express at this distance the thoughts I had about me at that time, I was in tenfold more horror of mind upon account of my former convictions, and the having returned from them to the resolutions I had wickedly taken at first, than I was at death itself; and these, added to the terror of the storm, put me into such a condition that I can by no words describe it. But the worst was not come yet; the storm continued with such fury that the seamen themselves acknowledged they had never seen a worse. We had a good ship, but she was deep laden, and wallowed in the sea, so that the seamen every now and then cried out she would founder. It was my advantage in one respect, that I did not know what they meant by _founder_ till I inquired. However, the storm was so violent that I saw, what is not often seen, the master, the boatswain, and some others more sensible than the rest, at their prayers, and expecting every moment when the ship would go to the bottom. In the middle of the night, and under all the rest of our distresses, one of the men that had been down to see cried out we had sprung a leak; another said there was four feet water in the hold. Then all hands were called to the pump. At that word, my heart, as I thought, died within me: and I fell backwards upon the side of my bed where I sat, into the cabin. However, the men roused me, and told me that I, that was able to do nothing before, was as well able to pump as another; at which I stirred up and went to the pump, and worked very heartily. While this was doing the master, seeing some light colliers, who, not able to ride out the storm were obliged to slip and run away to sea, and would come near us, ordered to fire a gun as a signal of distress. I, who knew nothing what they meant, thought the ship had broken, or some dreadful thing happened. In a word, I was so surprised that I fell down in a swoon. As this was a time when everybody had his own life to think of, nobody minded me, or what was become of me; but another man stepped up to the pump, and thrusting me aside with his foot, let me lie, thinking I had been dead; and it was a great while before I came to myself.
A munka nem maradt abba, de a vízszint emelkedett a hajófenéken, és nyilvánvaló volt, hogy elsüllyedünk. A vihar kissé alábbhagyott, de az képtelenség volt, hogy a hajót fenntarthassuk mindaddig, míg valamely kikötőbe nem ér. Végre a többször leadott vészlövések nyomán egy könnyebb hajótól, mely már előttünk elhaladt, egy csónak érkezett a segítségünkre. Nagyon kockázatos volt a hajó közelébe jönnie, s hogy egészen eljuthasson hozzánk vagy átszálljunk bele, az lehetetlenségnek látszott. A derék hajóslegények életük kockáztatásával, egész erejükből eveztek, és végre megragadták azt a bójához erősített hajókötelet, melyet feléjük dobtunk. Így sikerült nagy küzdelem árán a csónakot a tathoz közel húznunk, s végül abba átmásznunk. De az ő hajójukat elérnünk lehetetlen volt. Elhatároztuk tehát, hogy a szél és hullámok vezérletére bízzuk magunkat, s csak amennyire lehet, közelebb evezünk a parthoz. Kapitányunk megígérte a megmentésünkre siető tengerészeknek, hogy ha épen partot érünk, lerója háláját az ő parancsnokuk előtt. Részint evezve, részint hánykolódva, rézsútosan a tengerpart északi része felé haladtunk.
We worked on; but the water increasing in the hold, it was apparent that the ship would founder; and though the storm began to abate a little, yet it was not possible she could swim till we might run into any port; so the master continued firing guns for help; and a light ship, who had rid it out just ahead of us, ventured a boat out to help us. It was with the utmost hazard the boat came near us; but it was impossible for us to get on board, or for the boat to lie near the ship’s side, till at last the men rowing very heartily, and venturing their lives to save ours, our men cast them a rope over the stern with a buoy to it, and then veered it out a great length, which they, after much labour and hazard, took hold of, and we hauled them close under our stern, and got all into their boat. It was to no purpose for them or us, after we were in the boat, to think of reaching their own ship; so all agreed to let her drive, and only to pull her in towards shore as much as we could; and our master promised them, that if the boat was staved upon shore, he would make it good to their master: so partly rowing and partly driving, our boat went away to the northward, sloping towards the shore almost as far as Winterton Ness.
Nem telt belé egy negyedóra, és elhagyott hajónkat süllyedni láttuk. Akkor fogtam fel, milyen az, amikor a tengeren elsüllyed egy hajó. Bevallom, alig mertem oda pillantani. A tengerészektől hallottam, hogy mi történik, mert attól a pillanattól fogva, hogy engem a csónakba hurcoltak, félholt voltam az ijedtségtől. Szívemet megbénította a gondolataim bűne miatti borzalom és a félelem attól, ami még előttem áll.
We were not much more than a quarter of an hour out of our ship till we saw her sink, and then I understood for the first time what was meant by a ship foundering in the sea. I must acknowledge I had hardly eyes to look up when the seamen told me she was sinking; for from the moment that they rather put me into the boat than that I might be said to go in, my heart was, as it were, dead within me, partly with fright, partly with horror of mind, and the thoughts of what was yet before me.
A matrózok erejüket megfeszítve eveztek, hogy közelebb érhessünk a parthoz. Valahányszor csónakunkat valamelyik hullámóriás a hátára vette, láttuk a tengerpartra tömegestül tóduló embereket, akik arra vártak, hogy segíthessenek, ha a közelükben leszünk. Lassan haladtunk előre. Végre, miután a wintertoni világítótornyot körüleveztük, és itt a nyugat felé, Cromer irányába kiszögellő partvonal mérsékelte a szél dühét, közeledtünk a révhez. Maga a partraszállás még némi bajjal járt, de végül mindnyájan partot értünk. Ép bőrrel és gyalog indultunk útnak Yarmouthba, ahol mint hajótörést szenvedetteket, nagy törődéssel fogadtak. A városi hatóságok jó szálláshelyeket jelöltek ki számunkra, s a kereskedők és hajómesterek pénzt gyűjtöttek a javunkra, hogy tetszésünk szerint utazhassunk Londonba vagy vissza Hullba.
While we were in this condition—the men yet labouring at the oar to bring the boat near the shore—we could see (when, our boat mounting the waves, we were able to see the shore) a great many people running along the strand to assist us when we should come near; but we made but slow way towards the shore; nor were we able to reach the shore till, being past the lighthouse at Winterton, the shore falls off to the westward towards Cromer, and so the land broke off a little the violence of the wind. Here we got in, and though not without much difficulty, got all safe on shore, and walked afterwards on foot to Yarmouth, where, as unfortunate men, we were used with great humanity, as well by the magistrates of the town, who assigned us good quarters, as by particular merchants and owners of ships, and had money given us sufficient to carry us either to London or back to Hull as we thought fit.
Ha ezúttal elég eszem lett volna visszatérnem Hullba és onnan az apai házhoz, minden bizonnyal sok szenvedéstől megkímélem magamat. Édesapám pedig, mint Megváltónk példázata mondja, hizlalt borjat vágatott volna le szerencsés visszatérésem örömére. De csak annyit tudott meg az egész dologból, hogy az a hajó, melyen én voltam, a yarmouthi révpartnál viharba került és elsüllyedt, és csak sokkal későbben értesült róla, hogy nem fúltam a tengerbe.
Had I now had the sense to have gone back to Hull, and have gone home, I had been happy, and my father, as in our blessed Saviour’s parable, had even killed the fatted calf for me; for hearing the ship I went away in was cast away in Yarmouth Roads, it was a great while before he had any assurances that I was not drowned.
Gonosz végzetem feltartóztathatatlanul üldözött tovább. A józan ész és megfontoltság pillanataiban határozott késztetést éreztem, hogy hazatérjek, mégsem volt erőm így cselekedni. Nem tudom, mi volt ennek az oka. Nem állítom, hogy titokzatos, megfellebbezhetetlen döntés, mely arra késztet, hogy önpusztításunk eszközévé váljunk, bár előrelátjuk a jövőt és tudatosan rohanunk végzetünkbe. De alighanem egy ilyen nyomorúságot hozó, leküzdhetetlen hatalom hiúsította meg szabadulási szándékomat és ösztökélt tovább józan elmélkedéseim és legbensőbb meggyőződésem ellenére, nem szólva arról a két határozott útmutatásról, amelyben első próbálkozásom idején volt részem.
But my ill fate pushed me on now with an obstinacy that nothing could resist; and though I had several times loud calls from my reason and my more composed judgment to go home, yet I had no power to do it. I know not what to call this, nor will I urge that it is a secret overruling decree, that hurries us on to be the instruments of our own destruction, even though it be before us, and that we rush upon it with our eyes open. Certainly, nothing but some such decreed unavoidable misery, which it was impossible for me to escape, could have pushed me forward against the calm reasonings and persuasions of my most retired thoughts, and against two such visible instructions as I had met with in my first attempt.
Iskolatársam, a hajóskapitány fia, akinek köszönhetően az utazásra elszántam magam, Yarmouthba érkezésünk után egy távoli szállásra ment, s így mi csak néhány nap múlva láttuk viszont egymást. Addigra már sokkal kevésbé volt elszánt, mint én. Egészen megváltozott, és szomorúan, fejcsóválva kérdezősködött hogylétem felől. Atyja is jelen volt, aki csak most tudta meg, ki vagyok én és miképp tettem meg ezt az első tengeri utamat. A hajótulajdonos komolyan és részvevő hangon fordult hozzám: - Fiatalember, ne menjen többé a tengerre. Legyen ez egyértelmű lecke az ön számára arra vonatkozóan, hogy nem hajósnak született ! - Miért, uram ? - kérdeztem. - Talán ön sem akar hajóra szállni többé ? - Ez egészen más, a tengerészet nekem hivatásom, tehát kötelességem, ön azonban ez utazást csak kísérletül tette, és a felsőbb hatalmak ízelítőt adtak abból, hogy mi vár önre e pályán. Talán ön hozta a szerencsétlenséget mindnyájunk fejére, mint ahogy Jónás megrontotta a jáfói hajót. Beszéljen magáról, milyen cél vezérelte a hajómra. Ekkor elbeszéltem neki egész történetemet, de amire a végéhez értem, különös szenvedéllyel fakadt ki. - Mit tettem, hogy ily nyomorultat a hajómra engedtem ! A világ minden kincséért sem tenném többé a lábamat egy hajóra önnel ! Könnyen megmagyarázhattam nagy és szenvedélyes haragját, hiszen roppant veszteséget szenvedett és mit sem tehetett ellene. Később még egyszer figyelmeztetett, ezúttal nyugodtan és komolyan, hogy térjek vissza apámhoz, és ne kísértsem Istent. Fiatalember - mondta -, ne feledje, ha nem tér haza, csak súlyos balsors és csalódás lesz a része, mindaddig, míg apja szavai végleg be nem teljesülnek.
My comrade, who had helped to harden me before, and who was the master’s son, was now less forward than I. The first time he spoke to me after we were at Yarmouth, which was not till two or three days, for we were separated in the town to several quarters; I say, the first time he saw me, it appeared his tone was altered; and, looking very melancholy, and shaking his head, he asked me how I did, and telling his father who I was, and how I had come this voyage only for a trial, in order to go further abroad, his father, turning to me with a very grave and concerned tone “Young man,” says he, “you ought never to go to sea any more; you ought to take this for a plain and visible token that you are not to be a seafaring man.” “Why, sir,” said I, “will you go to sea no more?” “That is another case,” said he; “it is my calling, and therefore my duty; but as you made this voyage on trial, you see what a taste Heaven has given you of what you are to expect if you persist. Perhaps this has all befallen us on your account, like Jonah in the ship of Tarshish. Pray,” continues he, “what are you; and on what account did you go to sea?” Upon that I told him some of my story; at the end of which he burst out into a strange kind of passion: “What had I done,” says he, “that such an unhappy wretch should come into my ship? I would not set my foot in the same ship with thee again for a thousand pounds.” This indeed was, as I said, an excursion of his spirits, which were yet agitated by the sense of his loss, and was farther than he could have authority to go. However, he afterwards talked very gravely to me, exhorting me to go back to my father, and not tempt Providence to my ruin, telling me I might see a visible hand of Heaven against me. “And, young man,” said he, “depend upon it, if you do not go back, wherever you go, you will meet with nothing but disasters and disappointments, till your father’s words are fulfilled upon you.”
Kevés szóval feleltem, nemsokára elváltunk, és én sohasem láttam többé életemben. Kevés pénz lévén nálam, szárazföldi úton indultam Londonba. Londonban, akárcsak útközben sokat vívódtam azon, hogy milyen irányt szabjak életemnek - visszatérjek az apai házba, vagy a tengert válasszam.
We parted soon after; for I made him little answer, and I saw him no more; which way he went I knew not. As for me, having some money in my pocket, I travelled to London by land; and there, as well as on the road, had many struggles with myself what course of life I should take, and whether I should go home or to sea.
De most az álszégyen vett rajtam erőt. Magam előtt láttam a gúnyosan mosolygó szomszédokat, s nemcsak szülőim, de rokonaim előtt is szégyelltem megjelenni. Azóta is gyakran volt módom megfigyelni, mily oktalan az ember ilyen ügyekben, főképp ifjúkorában. Inkább szégyelli a töredelmességet és megbánást, mint magát a vétket, nem pirul tette miatt, melyért joggal gondolnák ostobának, de röstelli a visszatérést a józan cselekvéshez, mely által megfontolt, bölcs emberré válhatna.
As to going home, shame opposed the best motions that offered to my thoughts, and it immediately occurred to me how I should be laughed at among the neighbours, and should be ashamed to see, not my father and mother only, but even everybody else; from whence I have since often observed, how incongruous and irrational the common temper of mankind is, especially of youth, to that reason which ought to guide them in such cases—viz. that they are not ashamed to sin, and yet are ashamed to repent; not ashamed of the action for which they ought justly to be esteemed fools, but are ashamed of the returning, which only can make them be esteemed wise men.
Életemnek ebben az időszakában tehát egy darabig bizonytalan voltam abban, milyen lépéseket tegyek és hogyan folytassam az életem. A hazatéréstől továbbra is vonakodtam, és a halogatással egyre gyengült az átvészelt események súlya. Szóval, néhány heti bizonytalan tűnődés, tétovázás után elhatároztam, hogy fölhasználom a tengeri utazásra kínálkozó első alkalmat.
In this state of life, however, I remained some time, uncertain what measures to take, and what course of life to lead. An irresistible reluctance continued to going home; and as I stayed away a while, the remembrance of the distress I had been in wore off, and as that abated, the little motion I had in my desires to return wore off with it, till at last I quite laid aside the thoughts of it, and looked out for a voyage.
CHAPTER II—SLAVERY AND ESCAPE
Az álnok hatalom, mely apám tanácsa, sőt parancsa ellenére elűzött a szülői háztól, most tehát tovább erőltette azt a szilaj rögeszmét, hogy merész vállalkozások által nagy vagyonra tegyek szert. Ez a hatalom hívta életre minden vállalkozás legszerencsétlenebbikét. Egy Guinea felé vitorlázó hajó kalandos terveim kiviteléhez éppen kapóra jött.
That evil influence which carried me first away from my father’s house—which hurried me into the wild and indigested notion of raising my fortune, and that impressed those conceits so forcibly upon me as to make me deaf to all good advice, and to the entreaties and even the commands of my father—I say, the same influence, whatever it was, presented the most unfortunate of all enterprises to my view; and I went on board a vessel bound to the coast of Africa; or, as our sailors vulgarly called it, a voyage to Guinea.
Szerencsétlenségemre sohasem gondoltam arra, hogy tengerésznek szegődve szálljak hajóra. Igaz ugyan, hogy ily minőségben a szokottnál nehezebb munkát kellett volna végeznem, de idővel kormányos, főkormányos, hadnagy, sőt tán kapitány is lehetett volna belőlem. Balcsillagzatom azonban azt akarta, hogy mindig, így most is, a rosszabbat válasszam. Minthogy volt a zsebemben egy kevés pénz, rajtam pedig jó ruha, mindig úriemberként szálltam a hajóra, így nem volt semmi dolgom a hajón, de nem is tanultam semmit.
It was my great misfortune that in all these adventures I did not ship myself as a sailor; when, though I might indeed have worked a little harder than ordinary, yet at the same time I should have learnt the duty and office of a fore-mast man, and in time might have qualified myself for a mate or lieutenant, if not for a master. But as it was always my fate to choose for the worse, so I did here; for having money in my pocket and good clothes upon my back, I would always go on board in the habit of a gentleman; and so I neither had any business in the ship, nor learned to do any.
Londonban szerencsémre meglehetősen jó társaságba jutottam. Ez nem mindig történik meg az ilyen könnyelmű és tévelygő fiatalemberekkel, amilyen én voltam. Az ördög gyakran elmulasztja, hogy idejekorán csapdát állítson. Az én esetemben nem így történt. Először a Guineából visszaérkezett hajó kapitányával ismerkedtem meg. Mivel üzletei jól sikerültek, ő még egyszer útnak akart indulni arra a vidékre. Ennek a derék embernek megtetszett a modorom, amely az idő tájt igencsak helyénvaló volt, és mert elmondtam neki, hogy világot szeretnék látni, felajánlotta, hogy asztal- és útitársként, ingyen magával visz. Ráadásul vihetek magammal árut, melynek teljes haszna engem illet, és talán még ösztönzést is nyerek ezáltal.
It was my lot first of all to fall into pretty good company in London, which does not always happen to such loose and misguided young fellows as I then was; the devil generally not omitting to lay some snare for them very early; but it was not so with me. I first got acquainted with the master of a ship who had been on the coast of Guinea; and who, having had very good success there, was resolved to go again. This captain taking a fancy to my conversation, which was not at all disagreeable at that time, hearing me say I had a mind to see the world, told me if I would go the voyage with him I should be at no expense; I should be his messmate and his companion; and if I could carry anything with me, I should have all the advantage of it that the trade would admit; and perhaps I might meet with some encouragement.
Ajánlatát elfogadtam, és a kapitány, aki becsületes és nyíltszívű ember volt, nemsokára legbizalmasabb barátságára méltatott. Nyereségvágytól mentes hozzáállásának köszönhetően kisebb rakományt vihettem magammal az útra. Javaslatára játékokat és csecsebecséket vásároltam össze. A bevásárlásra mintegy 40 font sterlinget fordítottam, melyeket néhány rokonom segítségével szedtem össze, akikkel leveleztem, és akik, úgy hiszem, apámnak vagy legalább anyámnak csekély beleegyezését kapták.
I embraced the offer; and entering into a strict friendship with this captain, who was an honest, plain-dealing man, I went the voyage with him, and carried a small adventure with me, which, by the disinterested honesty of my friend the captain, I increased very considerably; for I carried about £40 in such toys and trifles as the captain directed me to buy. These £40 I had mustered together by the assistance of some of my relations whom I corresponded with; and who, I believe, got my father, or at least my mother, to contribute so much as that to my first adventure.
Ez volt utazásaim közt az egyetlen, mely egészen szerencsésen folyt le, becsületes, derék barátomnak, a kapitánynak hála, aki számítástanra, navigációra, és más hajózási ismeretekre, valamint a hajónapló vezetésére, szóval a tengerészre nézve fontos tudnivalókra is oktatott. Ő éppúgy örömét lelte a tanításban, mint én a tanulásban, és jó lélekkel állíthatom, hogy ez az utazás tengerésszé és kereskedővé tett. Áruimért mintegy két és fél kilogramm aranyport hoztam magammal, amikért Londonban csaknem 300 font sterlinget kaptam. Ez olyan nyerészkedési vágyra sarkallt, mely későbbi balsorsomat siettette.
This was the only voyage which I may say was successful in all my adventures, which I owe to the integrity and honesty of my friend the captain; under whom also I got a competent knowledge of the mathematics and the rules of navigation, learned how to keep an account of the ship’s course, take an observation, and, in short, to understand some things that were needful to be understood by a sailor; for, as he took delight to instruct me, I took delight to learn; and, in a word, this voyage made me both a sailor and a merchant; for I brought home five pounds nine ounces of gold-dust for my adventure, which yielded me in London, at my return, almost £300; and this filled me with those aspiring thoughts which have since so completed my ruin.
Azonban ez az utazás sem ment végbe bajok nélkül. Csaknem szakadatlanul rosszul voltam. Kereskedésünk nagy részét főképp az északi szélesség 15. fokánál és attól délebbre, az egyenlítőhöz közel folytattuk, én pedig nagyon szenvedtem az ottani éghajlattól.
Yet even in this voyage I had my misfortunes too; particularly, that I was continually sick, being thrown into a violent calenture by the excessive heat of the climate; our principal trading being upon the coast, from latitude of 15 degrees north even to the line itself.
* * * Önálló Guineai kereskedővé váltam. Londonba érkezésünk után kapitány barátom szerencsétlenségemre meghalt. Hajója vezényletét a rangidős tiszt vette át, aki nemsokára újra vitorlát bontott Guinea felé. Én gyors elhatározással ismét felszálltam a hajóra útitársnak. Ennél szerencsétlenebb utazás el sem képzelhető. Kétszáz font sterlingemet elhunyt barátom özvegyére bíztam, ki nagyon nemesen viselkedett irányomban, mintegy száz fontot pedig különféle árukba fektettem. Szörnyű balsors sújtott ezen az úton, mely ekképp vette kezdetét: Egyik nap pirkadatkor, miközben éppen a Kanári-szigetek felé vagy inkább a szigetek és az afrikai partok közt vitorláztunk, egy szalehi arab kalózhajóval találkoztunk, mely valamennyi vitorláját kifeszítve űzőbe vett bennünket. Mi is kibontottuk minden vitorlavásznunkat, hogy egérutat nyerjünk, de a kalózhajó jobb vitorlás volt, és mivel látszott, hogy néhány óra múlva utolér bennünket, tengeri csatára készültünk a mi hajónk tizenkét ágyújával, a kalózok tizennyolc ágyúja ellen. Délután három óra körül beért minket, de tévedésből nem a hajó farát, hanem oldalunkat támadta meg. Ezt észrevéve mi nyolc ágyúnkat rendeztük a hajónknak erre az oldalára, és teljes sortűzzel fogadhattuk, mely visszavonulásra bírta. Közben viszonozta az ágyúzást, sőt az ágyúlövésekhez még mintegy kétszáz kalóz puskatüze szegődött, azonban egyetlen emberünk sem sérült. Az arabok rövid idő múlva újabb támadásra készültek, mi pedig annak kivédésére. Ezúttal a hajónk másik oldalról támadva, mintegy hatvan ember szökött át fedélzetünkre, kik azonnal vagdalni kezdték vitorláinkat és köteleinket. Mi puskatűzzel fogadtuk és kétszer visszavertük őket. De, hogy rövidre fogjam történetünk e szomorú részét, hajónk csakhamar harcképtelen lett, három halottunk és nyolc sebesültünk hevert a deszkákon. Megadtuk tehát magunkat, a kalózok pedig Szalehba, egy arab kikötőbe hurcoltak bennünket.
I was now set up for a Guinea trader; and my friend, to my great misfortune, dying soon after his arrival, I resolved to go the same voyage again, and I embarked in the same vessel with one who was his mate in the former voyage, and had now got the command of the ship. This was the unhappiest voyage that ever man made; for though I did not carry quite £100 of my new-gained wealth, so that I had £200 left, which I had lodged with my friend’s widow, who was very just to me, yet I fell into terrible misfortunes. The first was this: our ship making her course towards the Canary Islands, or rather between those islands and the African shore, was surprised in the grey of the morning by a Turkish rover of Sallee, who gave chase to us with all the sail she could make. We crowded also as much canvas as our yards would spread, or our masts carry, to get clear; but finding the pirate gained upon us, and would certainly come up with us in a few hours, we prepared to fight; our ship having twelve guns, and the rogue eighteen. About three in the afternoon he came up with us, and bringing to, by mistake, just athwart our quarter, instead of athwart our stern, as he intended, we brought eight of our guns to bear on that side, and poured in a broadside upon him, which made him sheer off again, after returning our fire, and pouring in also his small shot from near two hundred men which he had on board. However, we had not a man touched, all our men keeping close. He prepared to attack us again, and we to defend ourselves. But laying us on board the next time upon our other quarter, he entered sixty men upon our decks, who immediately fell to cutting and hacking the sails and rigging. We plied them with small shot, half-pikes, powder-chests, and such like, and cleared our deck of them twice. However, to cut short this melancholy part of our story, our ship being disabled, and three of our men killed, and eight wounded, we were obliged to yield, and were carried all prisoners into Sallee, a port belonging to the Moors.
Fogságomban nem bántak velem olyan rosszul, ahogy eleinte gondoltam, nem is vittek a birodalom belsejébe, a szultán udvarába, mint többi embereinket, hanem a kalózkapitány, mint a sikerért kijáró jutalmat megtartott magának. Fiatal és éber legényként nagyon alkalmasnak látszottam számára, hogy rabszolgája legyek. Így tehát fölfelé törekvő kalmárból egyszerre nyomorúságos rabszolga lettem. Lesújtva emlékeztem most vissza apám jóslatára, mely szerint olyan szerencsétlen leszek, hogy senki sem adhat nekem enyhet. Azt hittem ugyanis, hogy ez most végül bekövetkezett és rosszabb már nem is lehetne, az Úr keze most igazságot tett rajtam és most visszavonhatatlanul végem. De a történetem során majd kiderül, hogy, sajnos, ez csak ízelítő volt azokhoz a szenvedésekhez képest, melyeket még ki kellett állnom !
The usage I had there was not so dreadful as at first I apprehended; nor was I carried up the country to the emperor’s court, as the rest of our men were, but was kept by the captain of the rover as his proper prize, and made his slave, being young and nimble, and fit for his business. At this surprising change of my circumstances, from a merchant to a miserable slave, I was perfectly overwhelmed; and now I looked back upon my father’s prophetic discourse to me, that I should be miserable and have none to relieve me, which I thought was now so effectually brought to pass that I could not be worse; for now the hand of Heaven had overtaken me, and I was undone without redemption; but, alas! this was but a taste of the misery I was to go through, as will appear in the sequel of this story.
Amikor új patrónusom vagy gazdám magával vitt a házába, abban reménykedtem, éppígy vele tarthatok, ha újra tengerre száll, remélve, hogy előbb-utóbb spanyol vagy portugál harcosok legyőzik majd, és akkor visszanyerhetem szabadságomat. De ebben csalódnom kellett. Amikor uram a tengerre ment, kis kertje gondozását s a szokott ház körüli szolgálatokat bízta rám, ha pedig valamely kóborlásból visszatért, hajóján kellett hálnom, hogy őrizzem azt.
As my new patron, or master, had taken me home to his house, so I was in hopes that he would take me with him when he went to sea again, believing that it would some time or other be his fate to be taken by a Spanish or Portugal man-of-war; and that then I should be set at liberty. But this hope of mine was soon taken away; for when he went to sea, he left me on shore to look after his little garden, and do the common drudgery of slaves about his house; and when he came home again from his cruise, he ordered me to lie in the cabin to look after the ship.
Eközben az eszem szüntelen a szökésen járt, megpróbáltam kitalálni a megfelelő módját, de egyik sem tűnt lehetségesnek. Nem volt senkim, akire a terveimet bízhattam és aki segíthetett volna. Rabszolgatársaim közt egyetlen angol, ír vagy skót sem volt. Így telt el két év tervezgetésekkel, anélkül, hogy legkisebb remény mutatkozott volna bármely tervem megvalósítására.
Here I meditated nothing but my escape, and what method I might take to effect it, but found no way that had the least probability in it; nothing presented to make the supposition of it rational; for I had nobody to communicate it to that would embark with me—no fellow-slave, no Englishman, Irishman, or Scotchman there but myself; so that for two years, though I often pleased myself with the imagination, yet I never had the least encouraging prospect of putting it in practice.
Két év elmúltával olyan páratlan lehetőség kínálkozott, mely erőt adott nekem a szabadulási kísérlethez. Uram a szokottnál hosszabb ideig maradt otthon, úgy hallottam, pénzhiány miatt. Ilyenkor, ha szép volt az idő, hetente egy-két ízben vagy gyakrabban is a hajó csónakján halászni indultunk a révbe. Egy fiatal mór és én eveztünk, s uram olyannyira megkedvelt a horgászatban tanúsított ügyességem miatt, hogy később egyik rokonával és a mór fiúval együtt is elengedett, hogy halat fogjunk neki.
After about two years, an odd circumstance presented itself, which put the old thought of making some attempt for my liberty again in my head. My patron lying at home longer than usual without fitting out his ship, which, as I heard, was for want of money, he used constantly, once or twice a week, sometimes oftener if the weather was fair, to take the ship’s pinnace and go out into the road a-fishing; and as he always took me and young Maresco with him to row the boat, we made him very merry, and I proved very dexterous in catching fish; insomuch that sometimes he would send me with a Moor, one of his kinsmen, and the youth—the Maresco, as they called him—to catch a dish of fish for him.
Egy nap ki is mentünk halászatra. A reggel csöndes volt, de később olyan köd keletkezett, hogy a tengerpart, mely alig két kilométerre volt tőlünk, egészen eltűnt szemünk elől. Álló nap és aztán éjszaka is eveztünk, hogy visszatérjünk, de nem tudtuk, merre járunk. Amikor végre fölkelt a nap, kiderült, hogy egészen rossz irányban haladtunk, a part helyett a tenger felé. A part pedig már úgy tíz kilométernyire lehetett. Újra munkához láttunk, de a friss szárazföldi szél megnehezítette visszatérésünket, és csak nagy vesződség árán, egészen kiéhezve sikerült végül partra szállnunk.
It happened one time, that going a-fishing in a calm morning, a fog rose so thick that, though we were not half a league from the shore, we lost sight of it; and rowing we knew not whither or which way, we laboured all day, and all the next night; and when the morning came we found we had pulled off to sea instead of pulling in for the shore; and that we were at least two leagues from the shore. However, we got well in again, though with a great deal of labour and some danger; for the wind began to blow pretty fresh in the morning; but we were all very hungry.
Urunk a jövőre nézve elővigyázatosabb lett, és ezután sohasem tett ily utazást delejtű és élelem nélkül. Elővétette az angol martalékhajó nagy csónakját, parancsba adta az ácsnak, aki angol rabszolga volt, hogy a jármű közepére építsen kis szobát, úgy, hogy mögötte elég hely maradjon a kormányzáshoz és a nagy vitorla kezeléséhez, elöl pedig egy-két ember evezhessen is. E csónakot úgynevezett latin vagy háromszögű vitorla hajtotta. A vitorlarúd éppen a teteje fölött emelkedett e csinos, de alacsony szobának, amelyben elfért a kapitány ágya, egy-két rabszolga fekvőhelye, egy asztal az étkezéshez és egy-két kis szekrény, melyben a gazdánk kenyeret, rizst, kávét, egyéb élelmiszert tartott és a kedvenc borpárlatait.
But our patron, warned by this disaster, resolved to take more care of himself for the future; and having lying by him the longboat of our English ship that he had taken, he resolved he would not go a-fishing any more without a compass and some provision; so he ordered the carpenter of his ship, who also was an English slave, to build a little state-room, or cabin, in the middle of the long-boat, like that of a barge, with a place to stand behind it to steer, and haul home the main-sheet; the room before for a hand or two to stand and work the sails. She sailed with what we call a shoulder-of-mutton sail; and the boom jibed over the top of the cabin, which lay very snug and low, and had in it room for him to lie, with a slave or two, and a table to eat on, with some small lockers to put in some bottles of such liquor as he thought fit to drink; and his bread, rice, and coffee.
Urunk gyakorta ment halászni ezzel a hajóval, és mivel a halfogásban nagy ügyességre tettem szert, mindig magával vitt engem is. Egy ízben korán reggel ki akart vitorlázni néhány tekintélyes mórral, akiket különleges bánásmódban kívánt részesíteni. Ezért előző este a szokottnál több élelmet vitetett a csónakra és nekem három puskát, lőport és golyókat kellett hoznom a hajója lőszertárából, mert úgy tűnt, a mórokkal a horgászás mellett madarat lőni készültek.
We went frequently out with this boat a-fishing; and as I was most dexterous to catch fish for him, he never went without me. It happened that he had appointed to go out in this boat, either for pleasure or for fish, with two or three Moors of some distinction in that place, and for whom he had provided extraordinarily, and had, therefore, sent on board the boat overnight a larger store of provisions than ordinary; and had ordered me to get ready three fusees with powder and shot, which were on board his ship, for that they designed some sport of fowling as well as fishing.
Teljesítettem a parancsait, és másnap reggel vártam a tisztára mosott csónakban, melynek lobogója lengedezett a szélben. Minden készen állt a vendégek fogadására. Hosszabb idő elteltével patrónusom egymaga jelent meg és közölte, hogy a társaság más teendők miatt elhalasztotta a hajózást, engem viszont utasított, hogy egy emberével és a mór fiúval, szokás szerint, menjek ki halászni, de mihelyt elég halat fogtunk, azonnal térjek vissza, mert a vendégei este nála akartak vacsorázni.
I got all things ready as he had directed, and waited the next morning with the boat washed clean, her ancient and pendants out, and everything to accommodate his guests; when by-and-by my patron came on board alone, and told me his guests had put off going from some business that fell out, and ordered me, with the man and boy, as usual, to go out with the boat and catch them some fish, for that his friends were to sup at his house, and commanded that as soon as I got some fish I should bring it home to his house; all which I prepared to do.
Ekkor szabadulásom vágya újból felélénkült bennem. Mihelyt uram távozott, nem halászútra, hanem tengeri utazáshoz kezdtem készülődni. Nem tudtam ugyan, hogy milyen irányba kormányozzam majd a bárkát, de mindegy volt, csak messzire innen.
This moment my former notions of deliverance darted into my thoughts, for now I found I was likely to have a little ship at my command; and my master being gone, I prepared to furnish myself, not for fishing business, but for a voyage; though I knew not, neither did I so much as consider, whither I should steer—anywhere to get out of that place was my desire.
Először is az élelmiszerek gyarapításáról gondoskodtam. Azt mondtam tehát a mórnak, hogy nem illik az urunk számára hozott ételeket fogyasztanunk. Ő helyeselte az észrevételemet, és azonnal egy nagy kosár pirított kétszersültfélét s három kanna friss vizet hozott a csónakba. Míg a mór ezzel bajlódott, én az úr éléskamrájában felkutattam azokat a ládákat, amelyekben angoloktól zsákmányolt italok rejlettek, és több, itallal töltött palackot csempésztem a csónakba. A mórral elhitettem, hogy azokat már előbb hozták ide urunk és vendégei számára. Nagy mennyiségű méhviaszt is vittem a csónakra, azonkívül gyapotfonalat, baltát, fűrészt és kalapácsot, hiszen mindezek nagy hasznunkra lehettek, különösen a viasz, amiből gyertyát készíthettünk. Alig érkezett vissza Izmael, a mór, akit társai Málínak neveztek, újabb cselt vetettem, és ő ártatlanul lépre is ment. - Málí, urunk fegyverei a csónakban vannak, nem kerítenél egy kevés lőport és golyót ? Talán lőhetnénk magunknak egypár madarat. Magunk közt szólva tudom, hogy a lőszer a hajón áll. - Igen, hogyne, mindjárt hozok - felelte, és így is tett. Nemsokára egy nagy bőrzacskóval érkezett meg, melyben közel egy kiló lőpor lehetett és egy másikkal, mely tele volt golyóval és söréttel. Míg ő távol volt, gazdánk nagyobb szekrényében találtam valamennyi lőport, és ezt egy nagy italosüvegbe töltöttem, miután az üveg csekély tartalmát kiöntöttem. Így ellátva magunkat a legszükségesebbekkel, kivitorláztunk a kikötőből. Az őr a kikötő bejáratánál ismert bennünket és ránk se hederített. Innen egy kilométernél alig többet vitorláztunk, mielőtt megálltunk halászni. A szél vágyaimmal ellentétben észak-északkeletről fújt. Biztosra vettem, hogy ha délről fújna, elérhetnék a spanyol partokig és végül a cadizi kikötőbe jutnék, de most úgy döntöttem, a vakszerencsére bízom, hová sodor a szél, csak ezt a szörnyű helyet elhagyhassam. Egy ideig halászgattunk, de sikertelenül, mivel társam ügyetlen volt, én pedig mindent elkövettem, hogy mit se fogjak, vagy ha hal akadt a horgomra, nem húztam fel azt. Végre így szóltam a mórhoz:
My first contrivance was to make a pretence to speak to this Moor, to get something for our subsistence on board; for I told him we must not presume to eat of our patron’s bread. He said that was true; so he brought a large basket of rusk or biscuit, and three jars of fresh water, into the boat. I knew where my patron’s case of bottles stood, which it was evident, by the make, were taken out of some English prize, and I conveyed them into the boat while the Moor was on shore, as if they had been there before for our master. I conveyed also a great lump of beeswax into the boat, which weighed about half a hundred-weight, with a parcel of twine or thread, a hatchet, a saw, and a hammer, all of which were of great use to us afterwards, especially the wax, to make candles. Another trick I tried upon him, which he innocently came into also: his name was Ismael, which they call Muley, or Moely; so I called to him—“Moely,” said I, “our patron’s guns are on board the boat; can you not get a little powder and shot? It may be we may kill some alcamies (a fowl like our curlews) for ourselves, for I know he keeps the gunner’s stores in the ship.” “Yes,” says he, “I’ll bring some;” and accordingly he brought a great leather pouch, which held a pound and a half of powder, or rather more; and another with shot, that had five or six pounds, with some bullets, and put all into the boat. At the same time I had found some powder of my master’s in the great cabin, with which I filled one of the large bottles in the case, which was almost empty, pouring what was in it into another; and thus furnished with everything needful, we sailed out of the port to fish. The castle, which is at the entrance of the port, knew who we were, and took no notice of us; and we were not above a mile out of the port before we hauled in our sail and set us down to fish. The wind blew from the N.N.E., which was contrary to my desire, for had it blown southerly I had been sure to have made the coast of Spain, and at least reached to the bay of Cadiz; but my resolutions were, blow which way it would, I would be gone from that horrid place where I was, and leave the rest to fate.
Itt semmire sem megyünk, urunknak pedig nem lesz mit az asztalra tennie, menjünk beljebb a tengerre. Málí mit sem sejtve beleegyezett, s felhúzta a vitorlákat. Én a kormánylapátnál ültem, és úgy négy kilométerrel beljebb irányítottam a hajót, majd megállítottam, mintha itt akarnék halászni. Ezután a kormánylapátot a fiúnak adtam, én pedig a mór mögé lopóztam, hirtelen derékon kaptam és a tengerbe dobtam. Ő azonnal felbukkant, és esedezve kért, fogadjam őt be a csónakba és követ, a világon bárhová. Mivel gyenge volt a szél és ő úgy úszott, akár egy hal, látszott, hogy mindjárt utoléri a csónakot, ezért a szobába ugrottam és vadászpuskát ragadtam. Ezzel célba vettem őt, és közöltem vele, hogy eddig sem bántottam, és ha nyugton marad, ezután sem fogom. - Te derekasan úszol - mondtam -, és a tenger is nyugodt, így elérheted a partot. Ha így teszel, nem lesz bántódásod. De ha közelebb jössz a csónakhoz, rögtön agyonlőlek, mert a szabadságomról nem mondok le. Erre ő megfordult és a part felé úszott, melyet kétségkívül könnyen elért, mert mint mondtam, remek úszó volt.
After we had fished some time and caught nothing—for when I had fish on my hook I would not pull them up, that he might not see them—I said to the Moor, “This will not do; our master will not be thus served; we must stand farther off.” He, thinking no harm, agreed, and being in the head of the boat, set the sails; and, as I had the helm, I ran the boat out near a league farther, and then brought her to, as if I would fish; when, giving the boy the helm, I stepped forward to where the Moor was, and making as if I stooped for something behind him, I took him by surprise with my arm under his waist, and tossed him clear overboard into the sea. He rose immediately, for he swam like a cork, and called to me, begged to be taken in, told me he would go all over the world with me. He swam so strong after the boat that he would have reached me very quickly, there being but little wind; upon which I stepped into the cabin, and fetching one of the fowling-pieces, I presented it at him, and told him I had done him no hurt, and if he would be quiet I would do him none. “But,” said I, “you swim well enough to reach to the shore, and the sea is calm; make the best of your way to shore, and I will do you no harm; but if you come near the boat I’ll shoot you through the head, for I am resolved to have my liberty;” so he turned himself about, and swam for the shore, and I make no doubt but he reached it with ease, for he was an excellent swimmer.
Gondolhattam volna arra is, hogy a mórt magammal viszem és a fiút taszítom a vízbe, de nem kockáztathattam, hogy az előbbinek higgyek. Amikor eltávolodott, a fiúhoz fordultam, akit Xurynak neveztek, és azt mondtam: - Xury, ha hűséget fogadsz nekem, nagyszerű sorsod lesz mellettem, de ha nem esküszöl meg a próféta szakállára, haladéktalanul a tengerbe kell dobjalak. A fiú rám mosolygott és olyan ártatlanul válaszolt, hogy nem volt okom kételkedni a szavában. Megesküdött, hogy hű útitársam lesz és velem tart, bármerre menjek is.
I could have been content to have taken this Moor with me, and have drowned the boy, but there was no venturing to trust him. When he was gone, I turned to the boy, whom they called Xury, and said to him, “Xury, if you will be faithful to me, I’ll make you a great man; but if you will not stroke your face to be true to me”—that is, swear by Mahomet and his father’s beard—“I must throw you into the sea too.” The boy smiled in my face, and spoke so innocently that I could not distrust him, and swore to be faithful to me, and go all over the world with me.
Amíg az úszó mórt szemmel tarthattam, a csónakot egyenesen a nyílt tenger felé kormányoztam, szél iránt, hogy azt higgyék, a Gibraltári-szoros bejárata felé vettük az utunkat (ahogy azt bárki más is tenné, aki nincs a józan ész híján ). Kinek jutott volna eszébe, hogy délnek hajózunk, a teljesen vad partvidék felé, ahol nyilván feketék egész törzsei fognak majd közre bennünket kenuikkal és elpusztítanak; vagy ahol nem szállhatunk partra anélkül, hogy ádáz ragadozók, illetve még kegyetlenebb bennszülöttek karmai közé kerülnénk ?
While I was in view of the Moor that was swimming, I stood out directly to sea with the boat, rather stretching to windward, that they might think me gone towards the Straits’ mouth (as indeed any one that had been in their wits must have been supposed to do): for who would have supposed we were sailed on to the southward, to the truly Barbarian coast, where whole nations of negroes were sure to surround us with their canoes and destroy us; where we could not go on shore but we should be devoured by savage beasts, or more merciless savages of human kind.
Alkonyattájt én mégis megváltoztattam az irányt és dél-kelet felé tartottam, hogy ne távozzam nagyon messze a tengerparttól. A szél frissen fújdogált s a tenger sima lévén, gyorsan repült tova. Csak másnap délutáni három órakor jöttem közel a szárazhoz, amikorra számításaim szerint már legalább 240 mérföldnyire voltam Szalehtől, távol a marokkói uralkodó birodalmától, sőt látszólag minden más fejedelemétől is, mert egy teremtett lelket sem láttunk.
But as soon as it grew dusk in the evening, I changed my course, and steered directly south and by east, bending my course a little towards the east, that I might keep in with the shore; and having a fair, fresh gale of wind, and a smooth, quiet sea, I made such sail that I believe by the next day, at three o’clock in the afternoon, when I first made the land, I could not be less than one hundred and fifty miles south of Sallee; quite beyond the Emperor of Morocco’s dominions, or indeed of any other king thereabouts, for we saw no people.
Mégis annyira tartottam az araboktól, és attól a rémisztő kilátástól, hogy a kezükre kerülhetek, hogy nem vetettem ki a horgonyt és nem szálltam partra, amíg tartott a jó szél, vagyis még további öt napon át. Amikor aztán a szél déli irányból kezdett fújni, biztosra vettem, hogy mostanra az eddig esetleg nyomomba eredt hajók is feladják az üldözést, megkockáztattam hát a partraszállást, és horgonyt vetettem egy kis folyó torkolatában. Nem tudtam, melyik folyó ez, vagy hogy mely ország, milyen nemzet lakja, sem azt, hogy mely szélességi és hosszúsági fokon vagyunk. Embereket nem láttam s nem is kívántam látni. Mindenekelőtt friss vízre volt szükségem. Alkonyat felé az öbölbe vitorláztunk és elhatároztam, hogy amint besötétedik, kiúszunk a szárazra és átvizsgáljuk a vidéket. De mihelyt végképp besötétedett, olyan rettenetes, vadállatoktól származó ugatást, üvöltést és vonítást hallottunk, hogy Xury, a szegény fiú, félholtra válva kért, napkelte előtt ne menjünk a szárazra.
Yet such was the fright I had taken of the Moors, and the dreadful apprehensions I had of falling into their hands, that I would not stop, or go on shore, or come to an anchor; the wind continuing fair till I had sailed in that manner five days; and then the wind shifting to the southward, I concluded also that if any of our vessels were in chase of me, they also would now give over; so I ventured to make to the coast, and came to an anchor in the mouth of a little river, I knew not what, nor where, neither what latitude, what country, what nation, or what river. I neither saw, nor desired to see any people; the principal thing I wanted was fresh water. We came into this creek in the evening, resolving to swim on shore as soon as it was dark, and discover the country; but as soon as it was quite dark, we heard such dreadful noises of the barking, roaring, and howling of wild creatures, of we knew not what kinds, that the poor boy was ready to die with fear, and begged of me not to go on shore till day.
- Jól van, Xury, akkor nem megyünk - mondtam -, de lehet, hogy holnap emberekre akadunk, s ez éppolyan veszedelmes, mintha az oroszlánokkal találkoznánk.
“Well, Xury,” said I, “then I won’t; but it may be that we may see men by day, who will be as bad to us as those lions.”
- Majd adunk nekik puskából és szaladnak - felelt Xury mosolyogva. Xury köztünk, rabszolgák közt tanulta az angol nyelvet, és ilyen törve beszélte azt. Örültem a jókedvének, és adtam neki egy korty pálinkát patrónusunk egyik üvegéből, hogy még inkább felvidítsam. Alaposabban megfontolva, a tanácsa jó volt, így hát megfogadtam. Kivetettük a horgonyt, és pihenéssel töltöttük az éjjelt, azért csak pihenéssel, mert alvásról szó sem lehetett. Két-három óra elteltével különböző fajtájú, hatalmas, számunkra ismeretlen élőlényeket láttunk lejönni a tengerpartra. A vízhez rohantak, belegázoltak, és fürdőzés közben igyekeztek lehűteni testüket. Közben olyan rettentő vonítást és üvöltést hallattak, amihez foghatót még soha nem tapasztaltam.
“Then we give them the shoot gun,” says Xury, laughing, “make them run wey.” Such English Xury spoke by conversing among us slaves. However, I was glad to see the boy so cheerful, and I gave him a dram (out of our patron’s case of bottles) to cheer him up. After all, Xury’s advice was good, and I took it; we dropped our little anchor, and lay still all night; I say still, for we slept none; for in two or three hours we saw vast great creatures (we knew not what to call them) of many sorts, come down to the sea-shore and run into the water, wallowing and washing themselves for the pleasure of cooling themselves; and they made such hideous howlings and yellings, that I never indeed heard the like.
Xury iszonyatosan félt, s én nem kevésbé. Rettegésünk csak fokozódott, amikor meghallottuk, hogy e vadállatok egyike a csónakunk felé úszik. Szabad szemmel nem láthattuk, de prüszköléséből arra következtettünk, hogy hatalmas és veszélyes ragadozó. Xury azt állította, hogy oroszlán, és igaza lehetett. Szegény Xury kiabálva kért, hogy szedjük fel a horgonyt és evezzünk el innen.
Xury was dreadfully frighted, and indeed so was I too; but we were both more frighted when we heard one of these mighty creatures come swimming towards our boat; we could not see him, but we might hear him by his blowing to be a monstrous huge and furious beast. Xury said it was a lion, and it might be so for aught I know; but poor Xury cried to me to weigh the anchor and row away;
Nem, Xury, bármikor kiengedhetjük a horgonykötelet, hogy arrébb húzódjunk. Nem követnének messzire - mondtam, és ebben a pillanatban nagy meglepetésemre észrevettem, hogy a fenevad (bármi volt is ) már csak két evezőlapát hossznyira van a csónaktól. Azon nyomban beléptem a kabinajtón, puskát ragadtam és rálőttem. Az állat rögtön visszafordult, és a part felé úszott. Lehetetlen leírni azokat az ijesztő hangokat és förtelmes bömbölést, amelyek a fegyverdörrenésre válaszul a partról és szárazföld belsejéből elhallatszottak hozzánk. Ezek a teremtmények alighanem akkor hallottak első ízben ilyen hangot. Ez meggyőzött róla, hogy éjszaka ezen a partvidéken nem érdemes a szárazföldre lépnünk. Az más kérdés volt, hogy nappal hogyan tegyük meg ugyanezt. Mert ha a vademberek kezei közé kerülünk, az éppolyan rossz, mintha oroszlánok és tigrisek martalékául esnénk. Most már legalább tisztában voltunk a ránk váró veszélyekkel.
“No,” says I, “Xury; we can slip our cable, with the buoy to it, and go off to sea; they cannot follow us far.” I had no sooner said so, but I perceived the creature (whatever it was) within two oars’ length, which something surprised me; however, I immediately stepped to the cabin door, and taking up my gun, fired at him; upon which he immediately turned about and swam towards the shore again. But it is impossible to describe the horrid noises, and hideous cries and howlings that were raised, as well upon the edge of the shore as higher within the country, upon the noise or report of the gun, a thing I have some reason to believe those creatures had never heard before: this convinced me that there was no going on shore for us in the night on that coast, and how to venture on shore in the day was another question too; for to have fallen into the hands of any of the savages had been as bad as to have fallen into the hands of the lions and tigers; at least we were equally apprehensive of the danger of it.
Akárhogy is, valahol partra kellett szállnunk, hogy vizet hozzunk, mert alig félliternyi maradt. A kérdés az volt, mégis mikor és honnan hozzuk. Xury egy korsóval partra akart menni, mondván, addig keresgél, míg forrást nem talál. Megkérdeztem tőle, miért ne én menjek és ő maradjon a csónakban. A fiú válaszában annyi szeretet volt, hogy örökre a szívembe zártam. - Ha vademberek jön, engem megesz, te elmégy.
Be that as it would, we were obliged to go on shore somewhere or other for water, for we had not a pint left in the boat; when and where to get to it was the point. Xury said, if I would let him go on shore with one of the jars, he would find if there was any water, and bring some to me. I asked him why he would go? why I should not go, and he stay in the boat? The boy answered with so much affection as made me love him ever after. Says he, “If wild mans come, they eat me, you go wey.”
Tudod mit, Xury ? - mondtam. - Kiszállunk mind a ketten, és ha a vademberekkel vagy állatokkal találkozunk, végzünk velük, hogy se téged, se engem fel ne faljanak. Megkínáltam Xuryt egy darab kenyérrel és egy kevés pálinkával, aztán közel eveztünk a parthoz, néhány fegyvert és két vizeskorsót vettünk magunkhoz, és a partra gázoltunk.
“Well, Xury,” said I, “we will both go and if the wild mans come, we will kill them, they shall eat neither of us.” So I gave Xury a piece of rusk bread to eat, and a dram out of our patron’s case of bottles which I mentioned before; and we hauled the boat in as near the shore as we thought was proper, and so waded on shore, carrying nothing but our arms and two jars for water.
Szemmel akartam tartani a csónakot, mert féltem, hogy a folyó felől esetleg vademberek bukkannak fel a kenuikon, de a fiú úgy egy kilométerre tőlünk egy völgyet látott és arrafelé indult. Telt-múlt az idő, mígnem sebesen futva jött vissza. Azt hittem, hogy a vademberek üldözik, vagy egy ragadozó ijesztett rá, ezért segítségére siettem. Amikor közelebb értem, láttam, hogy valami lelóg a válláról. Az állat, amelyet Xury elejtett, leginkább nyúlhoz hasonlított, csak a színe volt más és hosszabbak a lábai. Ennek is megörültünk, mert húsa jóízű ebédet ígért, de a fiú ujjongva hozta a hírt, hogy igen jó vizet talált és nem látott bennszülötteket.
I did not care to go out of sight of the boat, fearing the coming of canoes with savages down the river; but the boy seeing a low place about a mile up the country, rambled to it, and by-and-by I saw him come running towards me. I thought he was pursued by some savage, or frighted with some wild beast, and I ran forward towards him to help him; but when I came nearer to him I saw something hanging over his shoulders, which was a creature that he had shot, like a hare, but different in colour, and longer legs; however, we were very glad of it, and it was very good meat; but the great joy that poor Xury came with, was to tell me he had found good water and seen no wild mans.
Rájöttünk azonban, hogy nem kell annyit fáradoznunk a víz miatt, a folyó mentén egy kicsit följebb friss vizet találtunk, megtöltöttük tehát a korsókat, tüzet gyújtottunk, és belakmároztunk az elejtett zsákmányból. Mivel emberi nyomokat nem találtunk ezen a vidéken, felkészültünk az útra.
But we found afterwards that we need not take such pains for water, for a little higher up the creek where we were we found the water fresh when the tide was out, which flowed but a little way up; so we filled our jars, and feasted on the hare he had killed, and prepared to go on our way, having seen no footsteps of any human creature in that part of the country.
Egyszer már utaztam e partok mentén, jól tudtam, tehát, hogy a Kanári-szigetek és a Cape de Verd szigetek nincsenek a parttól túl messze. De nem álltak rendelkezésemre műszerek, melyekkel meghatározhattam a helyzetünket, és így nem tudtam, melyik szélességi foknál járunk. Sajnos, az emlékeim sem segítettek abban, hogy tudjam, mikor térjek irányukban a tenger felé, máskülönben könnyen rábukkanhattunk volna az egyik ilyen szigetre. Így azonban abban reménykedtem, hogy e part mentén haladva végül eljutok arra a szakaszra, ahol az angolok kereskednek, felismerem kereskedőhajóik hagyományos külsejét, és akkor végre megmenekülök.
As I had been one voyage to this coast before, I knew very well that the islands of the Canaries, and the Cape de Verde Islands also, lay not far off from the coast. But as I had no instruments to take an observation to know what latitude we were in, and not exactly knowing, or at least remembering, what latitude they were in, I knew not where to look for them, or when to stand off to sea towards them; otherwise I might now easily have found some of these islands. But my hope was, that if I stood along this coast till I came to that part where the English traded, I should find some of their vessels upon their usual design of trade, that would relieve and take us in.
Számításaim szerint a hely, ahol most jártunk, a Marokkó és Fekete-Afrika között elterülő feltáratlan és a vadállatoktól eltekintve lakatlan vidék volt. A szerecsenek azért hagyták oda, hogy elkerüljék a mórokat, az arabok viszont nagyon terméketlen területnek találták azt. Így aztán mindkét nép lemondott róla az erre nagy számban tanyázó tigrisek, oroszlánok, leopárdok és más vérszomjas élőlények javára. Ezek ellen aztán a mórok olykor nagy hajtóvadászatot vagy inkább hadjáratot indítottak két-háromezer fős sereggel. Közel másfélszáz kilométert vitorláztunk e tengerpart mentén úgy, hogy nappal egy lelket sem láttunk, s éjjel rendszerint a vadállatok vonítását és ordítását hallottuk.
By the best of my calculation, that place where I now was must be that country which, lying between the Emperor of Morocco’s dominions and the negroes, lies waste and uninhabited, except by wild beasts; the negroes having abandoned it and gone farther south for fear of the Moors, and the Moors not thinking it worth inhabiting by reason of its barrenness; and indeed, both forsaking it because of the prodigious number of tigers, lions, leopards, and other furious creatures which harbour there; so that the Moors use it for their hunting only, where they go like an army, two or three thousand men at a time; and indeed for near a hundred miles together upon this coast we saw nothing but a waste, uninhabited country by day, and heard nothing but howlings and roaring of wild beasts by night.
Nappal egy-két ízben mintha a Pico de Teneriffet, a Kanári-szigetek hegyének, a Teneriffének a csúcsát láttam volna, és elhatároztam, hogy megkísérlem elérni a szigetet. Kétszer is megpróbáltam, de az ellenszél szembeszállt velem, és a kis csónak számára a hullámok is túl magasak voltak. Úgy döntöttem tehát, hogy eredeti tervem szerint folytatom utamat a part mentén.
Once or twice in the daytime I thought I saw the Pico of Teneriffe, being the high top of the Mountain Teneriffe in the Canaries, and had a great mind to venture out, in hopes of reaching thither; but having tried twice, I was forced in again by contrary winds, the sea also going too high for my little vessel; so, I resolved to pursue my first design, and keep along the shore.
Miután elhagytuk a folyótorkolatot, csak ritkán szálltam ki a partra, olyankor, ha friss ivóvízre volt szükségünk. Egy ilyen alkalommal kora reggel egy kiszögellő, magas partrésznél vetettük ki a horgonyt. Az ár miatt várnunk kellett kicsit, mielőtt továbbindulunk. Xury látása alighanem élesebb lehetett, mint az enyém, mert egyszer csak halkan odasúgta, jobb lenne, ha odébbállnánk. - Nézd, amott feküsz a domboldalon egy szörnyű szörny, mélyen alussza. Arra néztem, amerre mutatott, és tényleg egy rémisztő szörnyet, egy ijesztően nagy oroszlánt láttam egy kis domb árnyékában a parton heverni.
Several times I was obliged to land for fresh water, after we had left this place; and once in particular, being early in morning, we came to an anchor under a little point of land, which was pretty high; and the tide beginning to flow, we lay still to go farther in. Xury, whose eyes were more about him than it seems mine were, calls softly to me, and tells me that we had best go farther off the shore; “For,” says he, “look, yonder lies a dreadful monster on the side of that hillock, fast asleep.” I looked where he pointed, and saw a dreadful monster indeed, for it was a terrible, great lion that lay on the side of the shore, under the shade of a piece of the hill that hung as it were a little over him.
Xury - mondtam -, menj ki a partra és végezz vele. Én végez ? - kérdezte, rémülten nézve rám. - Nekem lesz egy harapásóra végem. - Úgy értette, egy harapásra. Nem vitáztam vele, csak megnyugtattam, azután fogtam a legnagyobb lőfegyverünket, amely majdnem muskéta nagyságú volt, megtöltöttem egy jó adag puskaporral és két puskagolyóval, majd letettem, azután a másik fegyvert is két golyóval töltöttem meg, a harmadikba pedig, mert három lőfegyverünk volt, öt kisebb golyót tettem. Az első puskával felvettem a lehető legjobb lőállást, hogy fejbe lőhessem az oroszlánt, de úgy hevert ott, hogy a lába az arca előtt feküdt és a golyók a lábát találták el, térdtájon eltörve a csontot. Dühödten pattant fel, de ráébredt, hogy eltört a lába és összerogyott, majd három lábra állt, és a leghátborzongatóbb üvöltés hagyta el a torkát, amit valaha hallottam. Kissé meglepett, hogy nem találtam fejen, de késlekedés nélkül felkaptam a másik fegyvert, és bár a fenevad visszavonulni készült, fejbe lőttem. Láttam, amint összerogy és kis ideig még, szinte hang nélkül, küzd az életéért. Ekkorra Xury összeszedte a bátorságát és arra kért, engedjem ki a partra.
“Xury,” says I, “you shall on shore and kill him.” Xury, looked frighted, and said, “Me kill! he eat me at one mouth!”—one mouthful he meant. However, I said no more to the boy, but bade him lie still, and I took our biggest gun, which was almost musket-bore, and loaded it with a good charge of powder, and with two slugs, and laid it down; then I loaded another gun with two bullets; and the third (for we had three pieces) I loaded with five smaller bullets. I took the best aim I could with the first piece to have shot him in the head, but he lay so with his leg raised a little above his nose, that the slugs hit his leg about the knee and broke the bone. He started up, growling at first, but finding his leg broken, fell down again; and then got upon three legs, and gave the most hideous roar that ever I heard. I was a little surprised that I had not hit him on the head; however, I took up the second piece immediately, and though he began to move off, fired again, and shot him in the head, and had the pleasure to see him drop and make but little noise, but lie struggling for life. Then Xury took heart, and would have me let him go on shore.
Menj csak - mondtam. A fiú a vízbe ugrott, és a kis lőfegyvert az egyik kezében tartva, a másik kezével a part felé úszott. Az oroszlánhoz érve a fegyver csövét annak füléhez tartotta és újra fejbe lőtte. Ettől nagy megnyugvás töltötte el. Hamarosan megbántam, hogy haszontalanul pazaroltunk el három töltet lőport és golyót, mert a valóban óriási zsákmány húsa élvezhetetlen volt. Xury mégis hozni akart belőle magának, a csónakban el is kérte tőlem a baltát.
“Well, go,” said I: so the boy jumped into the water and taking a little gun in one hand, swam to shore with the other hand, and coming close to the creature, put the muzzle of the piece to his ear, and shot him in the head again, which despatched him quite. This was game indeed to us, but this was no food; and I was very sorry to lose three charges of powder and shot upon a creature that was good for nothing to us. However, Xury said he would have some of him; so he comes on board, and asked me to give him the hatchet.
Minek az neked, Xury ? - kérdeztem. Levagdosom a fejet. Xurynak mégsem sikerült levágnia az állat fejét, ezért az egyik hatalmas lábát vágta le és hozta magával. Még jókor jutott eszembe, hogy bőrének valamiképpen hasznát vehetjük. Megkíséreltük tehát lenyúzását, amihez Xury sokkal jobban értett nálamnál. Bealkonyodott, mire együttes erővel végre elkészültünk a nyúzással. A bőr ezután a kabinunk tetejére került, száradni. A nap ereje két nap alatt elvégezte a munkát, és attól kezdve pokróc gyanánt használtuk.
“For what, Xury?” said I. “Me cut off his head,” said he. However, Xury could not cut off his head, but he cut off a foot, and brought it with him, and it was a monstrous great one. I bethought myself, however, that, perhaps the skin of him might, one way or other, be of some value to us; and I resolved to take off his skin if I could. So Xury and I went to work with him; but Xury was much the better workman at it, for I knew very ill how to do it. Indeed, it took us both up the whole day, but at last we got off the hide of him, and spreading it on the top of our cabin, the sun effectually dried it in two days’ time, and it afterwards served me to lie upon.
CHAPTER III—WRECKED ON A DESERT ISLAND
E kaland után, tíz-tizenkét napon át, szünet nélkül hajóztunk tovább dél felé. Tartalékainkkal nagyon takarékosan bántunk, és bár így is jelentősen megfogyatkoztak, csak akkor szálltunk partra, ha friss vízre volt szükségünk. Tervem az volt, hogy, ha lehet, jussunk el a Gambia folyóig vagy Szenegálba vagyis a Cape de Verd-szigetek közelébe, ahol, reméltem, európai hajókkal találkozhatunk. Nem is sejtettem, utána milyen irányba tarthatnék, úgyhogy meg kellett találnom a szigeteket, vagy a bennszülöttek martaléka leszek. Tudtam, hogy minden Európából Guineába, Brazíliába vagy Kelet-Indiába tartó hajó elhalad a szigetek mellett. A szerencsém tehát ettől az egyetlen lehetőségtől függött - vagy találkozom egy hajóval, vagy elpusztulok.
After this stop, we made on to the southward continually for ten or twelve days, living very sparingly on our provisions, which began to abate very much, and going no oftener to the shore than we were obliged to for fresh water. My design in this was to make the river Gambia or Senegal, that is to say anywhere about the Cape de Verde, where I was in hopes to meet with some European ship; and if I did not, I knew not what course I had to take, but to seek for the islands, or perish there among the negroes. I knew that all the ships from Europe, which sailed either to the coast of Guinea or to Brazil, or to the East Indies, made this cape, or those islands; and, in a word, I put the whole of my fortune upon this single point, either that I must meet with some ship or must perish.
Mint mondtam, még tíz napon át vitorláztunk a tengerpart mentén, amikor aggodalommal vettük észre, hogy errefelé már emberek laknak. A bennszülöttek két-három helyen a partra jöttek, és megbámultak bennünket. Egészen meztelenek és feketék voltak. Viselkedésükben csak kíváncsiságot vettem észre, ezért hát nekibátorodtam, és egy helyen ki akartam kötni. Xury azonban most is jó tanácsadómnak bizonyult. Nem megy, nem megy - mondta.
When I had pursued this resolution about ten days longer, as I have said, I began to see that the land was inhabited; and in two or three places, as we sailed by, we saw people stand upon the shore to look at us; we could also perceive they were quite black and naked. I was once inclined to have gone on shore to them; but Xury was my better counsellor, and said to me, “No go, no go.”
Én mégis közelebb irányoztam a csónakot a parthoz, hogy szót váltsak velük. Jó darabon futottak velünk, a part mentén. Megfigyeltem, hogy nincs fegyverük, kivéve egyet, akinél egy hosszú vékony pálca volt. Xury azt mondta, hogy ez lándzsa, amelyet ők nagy ügyességgel dobálnak. Betartottam tehát a biztonságos távolságot, de legjobb tudásom szerint, jelek által értésükre adtam, hogy élelmiszerre lenne szükségünk. Ők visszajeleztek, hogy kössünk ki és hoznak nekünk húst. Félárbocra eresztettem tehát a vitorlát, mire két bennszülött elfutott a szárazföld belseje felé. Mintegy félóra múlva szárított húsdarabokkal és némi, errefelé termő gabonával tértek vissza. Sem a húsról, sem a gabonáról nem tudtuk, pontosan miféle, mégis készséggel elfogadtuk azokat. Nem merészkedtünk a bennszülöttek közelébe, bár nekem úgy látszott, mintha ők éppúgy félnének tőlünk, mint mi tőlük. Végül ők maguk találtak célszerű módot, az élelmiszert lerakták a partra, erre mindnyájan hátrább húzódtak, és jókora távolságban várakoztak, míg magunkhoz vesszük azt, csak utána jöttek újra közelebb.
However, I hauled in nearer the shore that I might talk to them, and I found they ran along the shore by me a good way. I observed they had no weapons in their hand, except one, who had a long slender stick, which Xury said was a lance, and that they could throw them a great way with good aim; so I kept at a distance, but talked with them by signs as well as I could; and particularly made signs for something to eat: they beckoned to me to stop my boat, and they would fetch me some meat. Upon this I lowered the top of my sail and lay by, and two of them ran up into the country, and in less than half-an-hour came back, and brought with them two pieces of dried flesh and some corn, such as is the produce of their country; but we neither knew what the one or the other was; however, we were willing to accept it, but how to come at it was our next dispute, for I would not venture on shore to them, and they were as much afraid of us; but they took a safe way for us all, for they brought it to the shore and laid it down, and went and stood a great way off till we fetched it on board, and then came close to us again.
A köszönet jeleit küldtük feléjük, mert mással nem nagyon szolgálhattunk. Kevés idővel később azonban másképp is ki tudtuk fejezni a hálánkat. Mialatt a parthoz közel pihentünk, két hatalmas fenevad érkezett, ádázul egymást üldözve, a hegyek felől a tenger irányába. Vajon a hím űzte a nőstényt és egyáltalán küzdöttek vagy csak vetélkedtek - ezt éppúgy nem tudtuk megmondani, mint azt, hogy ez megszokott látvány errefelé vagy sem. De nem hinném, hogy az volt, mert egyrészt ezek a falánk állatok inkább éjszaka szoktak felbukkanni, másrészt azt láttuk, hogy a bennszülöttek, különösen az asszonyok rettenetesen megrémültek. Mindegyikük menekülőre fogta a dolgot, kivéve azt a férfit, aki lándzsát tartott a kezében, a két fenevad azonban egyenesen a víz felé rohant és úgy tűnt, ügyet sem vetnek a szerecsenekre. Belecsobbantak a tenger vizébe és úszni kezdtek, mintha csak hancúrozni szerettek volna. Az egyikük aztán közeledni kezdett a hajónkhoz, ahogy arra már számítottam. Minden lehetőségre felkészülve megtöltöttem a fegyveremet, Xuryt figyelmeztettem, hogy töltse meg a másik kettőt, majd tüzelőállásba helyezkedtem. Amikor a vad elég közel ért, elsütöttem a fegyvert és pontosan fejbe lőttem. Az állat lesüllyedt a vízbe, majd rögtön fel is bukkant és csapkodni kezdett a vízben, mintha az életéért küzdene, és így is volt. A part felé kezdett úszni, de a távolság túl nagy volt, a sebe pedig halálos, így aztán nem sokkal azelőtt, hogy partot ért volna, kimúlt.
We made signs of thanks to them, for we had nothing to make them amends; but an opportunity offered that very instant to oblige them wonderfully; for while we were lying by the shore came two mighty creatures, one pursuing the other (as we took it) with great fury from the mountains towards the sea; whether it was the male pursuing the female, or whether they were in sport or in rage, we could not tell, any more than we could tell whether it was usual or strange, but I believe it was the latter; because, in the first place, those ravenous creatures seldom appear but in the night; and, in the second place, we found the people terribly frighted, especially the women. The man that had the lance or dart did not fly from them, but the rest did; however, as the two creatures ran directly into the water, they did not offer to fall upon any of the negroes, but plunged themselves into the sea, and swam about, as if they had come for their diversion; at last one of them began to come nearer our boat than at first I expected; but I lay ready for him, for I had loaded my gun with all possible expedition, and bade Xury load both the others. As soon as he came fairly within my reach, I fired, and shot him directly in the head; immediately he sank down into the water, but rose instantly, and plunged up and down, as if he were struggling for life, and so indeed he was; he immediately made to the shore; but between the wound, which was his mortal hurt, and the strangling of the water, he died just before he reached the shore.
A lövés hallatán és a puskatűz láttán a szerecsenek döbbenete leírhatatlan volt. Egyesek készek voltak belehalni az ijedtségbe, és el is vágódtak, ahogy holtakhoz illik. Csak amikor látták az állatot élettelenül a vízbe hanyatlani, és jeleztem nekik, hogy jöjjenek közelebb a parthoz, vették a bátorságot, hogy a vízhez merészkedjenek, és keresni kezdjék a tetemet. Én találtam rá a vízen terjengő vérnyomok alapján. A nyaka köré kötelet hurkoltam, majd odaadtam a szerecseneknek, hogy húzzák ki a partra. Kiderült, hogy ez a túl kíváncsi állat egy pompás, arányos külsejű, foltos leopárd volt. A vademberek álmélkodva emelték égnek a karjukat, nem tudván elképzelni, hogyan végeztem a ragadozóval.
It is impossible to express the astonishment of these poor creatures at the noise and fire of my gun: some of them were even ready to die for fear, and fell down as dead with the very terror; but when they saw the creature dead, and sunk in the water, and that I made signs to them to come to the shore, they took heart and came, and began to search for the creature. I found him by his blood staining the water; and by the help of a rope, which I slung round him, and gave the negroes to haul, they dragged him on shore, and found that it was a most curious leopard, spotted, and fine to an admirable degree; and the negroes held up their hands with admiration, to think what it was I had killed him with.
A fegyverdörgéstől megrettent másik fenevad partra úszott, és visszamenekült a hegyek irányába, ahonnan érkezett. Ilyen távolságból nem tudtam megállapítani, miféle állat volt. Hamar rájöttem, hogy a bennszülöttek szívesen elfogyasztanák a zsákmányom húsát, ezért jeleztem, hogy tekintsék azt az ajándékomnak. Nagyon hálásak voltak érte. Azonnal munkához is láttak. Nem volt késük, de egy hegyes élű fadarabbal ügyesen lenyúzták a leopárd bőrét, sokkal ügyesebben, mint ahogy mi egy késsel tehettük volna. Felajánlották nekem a hús egy részét. Elutasítottam, jelezve, hogy az egész az övék, de a bőrét elkértem és minden ellenvetés nélkül meg is kaptam. Ezt még megtoldották további élelmiszerekkel, amelyeket elfogadtam. Ezek után feltartottam az egyik korsómat, majd fejjel lefelé fordítottam, mutatva, hogy üres és szeretném, ha megtöltenék. Azonnal intézkedtek. Két asszony jelent meg, egy nagy, agyagból készült és feltehetően a napon kiégetett edényt hoztak. A nők éppolyan anyaszült meztelenek voltak, mint a férfiak. Az edényt átadták nekem, én pedig elküldtem Xuryt, hogy töltse meg, most már három edényünket vízzel.
The other creature, frighted with the flash of fire and the noise of the gun, swam on shore, and ran up directly to the mountains from whence they came; nor could I, at that distance, know what it was. I found quickly the negroes wished to eat the flesh of this creature, so I was willing to have them take it as a favour from me; which, when I made signs to them that they might take him, they were very thankful for. Immediately they fell to work with him; and though they had no knife, yet, with a sharpened piece of wood, they took off his skin as readily, and much more readily, than we could have done with a knife. They offered me some of the flesh, which I declined, pointing out that I would give it them; but made signs for the skin, which they gave me very freely, and brought me a great deal more of their provisions, which, though I did not understand, yet I accepted. I then made signs to them for some water, and held out one of my jars to them, turning it bottom upward, to show that it was empty, and that I wanted to have it filled. They called immediately to some of their friends, and there came two women, and brought a great vessel made of earth, and burnt, as I supposed, in the sun, this they set down to me, as before, and I sent Xury on shore with my jars, and filled them all three. The women were as naked as the men.
Most már volt gabonánk, ehető gyökereink és vizünk is, búcsút vettem hát a barátságos bennszülöttektől. Mintegy újabb tizenegy napig hajóztunk tovább, anélkül, hogy akár megközelítettük volna a partot, míg aztán egy nagy földnyelvet pillantottam meg, legalább 20 kilométerre előttünk. A víztükör háborítatlan volt, ezért a nyílt tenger iránt vettem az utat, hogy elérhessem a félsziget csúcsát. A fele utat megtettük, és mintegy tíz kilométerre lehettünk a kiszemelt helytől, amikor észrevettem, hogy szemközt vele, a tengeren néhány sziget fekszik. Ekkor már biztosra vettem, hogy ez a kiszögellés a Cape de Verd, ahonnan a szigetek is nyerték a nevüket. Mégis most szorultam volna igazán tanácsra, vajon folytassam-e a nem éppen veszélytelen tengerparti utazást vagy a szigetek felé vitorlázzak ? Ha hirtelen viharos szél támad, talán egyiket sem érem el.
I was now furnished with roots and corn, such as it was, and water; and leaving my friendly negroes, I made forward for about eleven days more, without offering to go near the shore, till I saw the land run out a great length into the sea, at about the distance of four or five leagues before me; and the sea being very calm, I kept a large offing to make this point. At length, doubling the point, at about two leagues from the land, I saw plainly land on the other side, to seaward; then I concluded, as it was most certain indeed, that this was the Cape de Verde, and those the islands called, from thence, Cape de Verde Islands. However, they were at a great distance, and I could not well tell what I had best to do; for if I should be taken with a fresh of wind, I might neither reach one or other.
* * * Szobámba léptem és leültem, hogy e bizonytalan helyzetben megoldást találjak, amikor Xury, aki a kormányrúdnál ült, hirtelen bekiáltott hozzám: Uram, uram, egy hajó vitorlával ! Eközben a szegény fiút egészen hatalmába kerítette a félelem, mert azt hitte, hogy korábbi urunk hajóinak egyike az, mely az üldözésünkre indult. Én tudtam, hogy ez a veszély már nem fenyeget bennünket, és sietve kiléptem a szobámból. Azonnal láttam, nemcsak a hajót, hanem azt is, hogy portugál felségjelű, mely talán szerecsen rabszolgákat szállít Guineából. Amikor azonban jobban szemügyre vettem az útirányukat, láttam, hogy nem készülnek közelebb jönni a parthoz, más irányba tartanak. Haladék nélkül a nyílt tenger felé vitorláztam.
In this dilemma, as I was very pensive, I stepped into the cabin and sat down, Xury having the helm; when, on a sudden, the boy cried out, “Master, master, a ship with a sail!” and the foolish boy was frighted out of his wits, thinking it must needs be some of his master’s ships sent to pursue us, but I knew we were far enough out of their reach. I jumped out of the cabin, and immediately saw, not only the ship, but that it was a Portuguese ship; and, as I thought, was bound to the coast of Guinea, for negroes. But, when I observed the course she steered, I was soon convinced they were bound some other way, and did not design to come any nearer to the shore; upon which I stretched out to sea as much as I could, resolving to speak with them if possible.
A kedvező szél ellenére is nyilvánvalóvá vált, annyira sem tudom beérni őket, hogy észrevegyék a jelzésemet, mielőtt végképp elhajóznak. Amikor már úgy éreztem, többet nem tehetek, és kezdtem kétségbe esni, bevonták a vitorláikat, és - alighanem, mert a távcsövükkel észrevették, hogy európai hajóhoz tartozó csónak halad feléjük - várták, hogy közelebb érjünk. Ezen felbátorodva kitűztem volt gazdánk lobogóját, és a puskámat is elsütöttem. Mind a kettőt látták, a puska füstjét is, de mint elmondták, a lövést magát nem hallották. A jelezéseimnek köszönhetően horgonyt vetettek, és bevártak bennünket. Mintegy három óra múlva értem el a hajójukat.
With all the sail I could make, I found I should not be able to come in their way, but that they would be gone by before I could make any signal to them: but after I had crowded to the utmost, and began to despair, they, it seems, saw by the help of their glasses that it was some European boat, which they supposed must belong to some ship that was lost; so they shortened sail to let me come up. I was encouraged with this, and as I had my patron’s ancient on board, I made a waft of it to them, for a signal of distress, and fired a gun, both which they saw; for they told me they saw the smoke, though they did not hear the gun. Upon these signals they very kindly brought to, and lay by for me; and in about three hours; time I came up with them.
Portugál, spanyol és francia nyelven érdeklődtek kilétem felől, de én egyiket sem értettem. Végre egy a hajón szolgáló skót tengerész szólított meg, mire én válaszoltam neki. Elmondtam, hogy angol vagyok, továbbá, hogy miként szabadultam meg Szálehben az arabok fogságából. Ekkor a hajón levők, útitársammal és poggyászommal együtt barátságosan a fedélzetre invitáltak.
They asked me what I was, in Portuguese, and in Spanish, and in French, but I understood none of them; but at last a Scotch sailor, who was on board, called to me: and I answered him, and told him I was an Englishman, that I had made my escape out of slavery from the Moors, at Sallee; they then bade me come on board, and very kindly took me in, and all my goods.
Kimondhatatlan örömömre szolgált, hogy a sanyarú, szinte kilátástalan helyzetemet követően ilyen megbecsüléssel fogadtak. Hálából, amint elmúlt a megindultságom, felajánlottam minden ingóságomat a hajó kapitányának. Ő azonban nagylelkűen kijelentette, hogy semmit sem fogadna el tőlem, és vagyontárgyaimat visszakapom, amint megérkeztünk Brazíliába. - Nem más okból mentettem meg az ön életét, mint hogy magam is szeretném, ha hasonló helyzetben megmentenének, hiszen egyszer talán én is hasonló helyzetben találom magam. Ráadásul, ha most saját országától ilyen messzire, Brazíliába viszem és elveszem minden vagyonát, akkor ott éhen pusztul, és így azt az életet is elvenném, amit az imént mentettem meg. Nem, nem, Senior Ingles (angol uram ), keresztényi szeretetből elviszem önt Brazíliába, azoknak a dolgoknak és tárgyaknak pedig, amelyekkel kínál, igen nagy hasznát veheti még, hogy élelmet és pénzt szerezzen magának a visszautazására.
It was an inexpressible joy to me, which any one will believe, that I was thus delivered, as I esteemed it, from such a miserable and almost hopeless condition as I was in; and I immediately offered all I had to the captain of the ship, as a return for my deliverance; but he generously told me he would take nothing from me, but that all I had should be delivered safe to me when I came to the Brazils. “For,” says he, “I have saved your life on no other terms than I would be glad to be saved myself: and it may, one time or other, be my lot to be taken up in the same condition. Besides,” said he, “when I carry you to the Brazils, so great a way from your own country, if I should take from you what you have, you will be starved there, and then I only take away that life I have given. No, no,” says he: “Seignior Inglese” (Mr. Englishman), “I will carry you thither in charity, and those things will help to buy your subsistence there, and your passage home again.”
Nem csak a beszéde, a fellépése is jóindulatúnak bizonyult. Senkinek sem volt szabad hozzányúlnia vagyonomhoz. Ő vette azt át megőrzésre és pontos jegyzéket készíttetett róla, melyből még a szerecsenektől kapott cserépedény sem hiányzott.
As he was charitable in this proposal, so he was just in the performance to a tittle; for he ordered the seamen that none should touch anything that I had: then he took everything into his own possession, and gave me back an exact inventory of them, that I might have them, even to my three earthen jars.
Ami a csónakomat illeti, az igen hasznavehető volt. A kapitány azt mondta, meg szeretné venni, és érdeklődött, mennyiért adnám el. Én fenntartottam, hogy mert ilyen nagyvonalúan viselkedett velem, ingyen neki adom. Erre ő Brazíliában fizetendő váltóra, nyolcvan spanyol ezüstön megvásárolta, ha azonban ott többet találnának ígérni, mondta, szívesen fölemelné az árát. Xuryért hatvan ezüstöt ajánlott, de én vonakodtam ettől a vásártól, mert nem szívesen bocsátottam áruba a hűséges fiúnak a szabadságát, aki az én szabadságom elérésében segédkezett. Amikor a kapitány meghallotta az érveimet, vállalta, hogy írásban kötelezi magát a fiú előtt, hogy ha kereszténnyé lesz, tíz éven belül visszaadja neki a szabadságát. Ennek hallatán, és látva, hogy Xurynak sincs ellenére a kapitánnyal tartani, hagytam, hogy csatlakozzon barátságos új gazdájához.
As to my boat, it was a very good one; and that he saw, and told me he would buy it of me for his ship’s use; and asked me what I would have for it? I told him he had been so generous to me in everything that I could not offer to make any price of the boat, but left it entirely to him: upon which he told me he would give me a note of hand to pay me eighty pieces of eight for it at Brazil; and when it came there, if any one offered to give more, he would make it up. He offered me also sixty pieces of eight more for my boy Xury, which I was loth to take; not that I was unwilling to let the captain have him, but I was very loth to sell the poor boy’s liberty, who had assisted me so faithfully in procuring my own. However, when I let him know my reason, he owned it to be just, and offered me this medium, that he would give the boy an obligation to set him free in ten years, if he turned Christian: upon this, and Xury saying he was willing to go to him, I let the captain have him.
Mintegy huszonkét napi szerencsés utazás után a de Todos los Santos vagy más néven Mindenszentek tengeröbölbe vitorláztunk. Újra véget ért tehát egy szörnyű kalandom, és most azt kellett eldöntenem, mit kezdjek magammal a továbbiakban.
We had a very good voyage to the Brazils, and I arrived in the Bay de Todos los Santos, or All Saints’ Bay, in about twenty-two days after. And now I was once more delivered from the most miserable of all conditions of life; and what to do next with myself I was to consider.
A kapitány nemes magaviselete mindvégig változatlan maradt. Szállításomért semmit sem fogadott el, de húsz dukátot adott a leopárd- és negyvenet az oroszlánbőrért. Mindenem, amim csak a hajón volt, pontosan visszaszolgáltatott, és azokat az áruimat, amelyektől szívesen megváltam, megvásárolta: így a palackos ládát, két fegyveremet és a viaszmaradékot is, amit nem használtam el gyertyakészítéshez. Így aztán eladott portékáimért mintegy 220 aranyat kaptam, mielőtt Brazíliában partra szálltam.
The generous treatment the captain gave me I can never enough remember: he would take nothing of me for my passage, gave me twenty ducats for the leopard’s skin, and forty for the lion’s skin, which I had in my boat, and caused everything I had in the ship to be punctually delivered to me; and what I was willing to sell he bought of me, such as the case of bottles, two of my guns, and a piece of the lump of beeswax—for I had made candles of the rest: in a word, I made about two hundred and twenty pieces of eight of all my cargo; and with this stock I went on shore in the Brazils.
Kevés ideje tartózkodtam még csak itt, amikor beajánlottak egy hozzám hasonlóan derék és becsületes embernél, akinek cukornádültetvénye és egy cukorgyára volt. Nála éltem egy darabig, és megtanultam a cukornád termesztését és a cukorkészítést. Láttam egyszersmind, hogy az ültetvényesek kényelmes életet élnek és hamar meggazdagodnak. Úgy gondoltam, ha engedélyt kapnék a letelepedésre, magam is ültetvényessé válhatnék. Azon igyekeztem tehát, hogy megszerezzem a Londonban maradt pénzemet. Közben annyi földet vásároltam, amennyire pénzem tellett, hogy ezáltal elnyerhessem Brazíliában a honpolgári jogot, az Angliában hagyott pénzemet pedig a lakóhelyem és az ültetvény kialakítására kívántam felhasználni.
I had not been long here before I was recommended to the house of a good honest man like himself, who had an _ingenio_, as they call it (that is, a plantation and a sugar-house). I lived with him some time, and acquainted myself by that means with the manner of planting and making of sugar; and seeing how well the planters lived, and how they got rich suddenly, I resolved, if I could get a licence to settle there, I would turn planter among them: resolving in the meantime to find out some way to get my money, which I had left in London, remitted to me. To this purpose, getting a kind of letter of naturalisation, I purchased as much land that was uncured as my money would reach, and formed a plan for my plantation and settlement; such a one as might be suitable to the stock which I proposed to myself to receive from England.
Szomszédom angol szülőktől származó lisszaboni portugál volt. Wellsnek hívták, és olyan körülmények között élt, melyek sokban hasonlítottak az enyéimhez. Szomszédomnak nevezem, mert az ültetvénye az enyém mellett volt, és mert nagyon jó viszonyba kerültünk egymással. A tőkém csekély volt, akárcsak az övé, és két éven át inkább csak élelmiszert termesztettünk, mint bármi mást. Ezután a földjeink lassan kezdtek följavulni, és a mi helyzetünk is javult, így aztán a harmadik évben már elültettünk némi dohányt, és előkészítettünk egy nagyobb földterületet a következő évi nádtermesztéshez. Ám mindkettőnknek segítségre volt szüksége, és most minden eddiginél jobban sajnáltam, hogy megváltam a kedves Xurytól.
I had a neighbour, a Portuguese, of Lisbon, but born of English parents, whose name was Wells, and in much such circumstances as I was. I call him my neighbour, because his plantation lay next to mine, and we went on very sociably together. My stock was but low, as well as his; and we rather planted for food than anything else, for about two years. However, we began to increase, and our land began to come into order; so that the third year we planted some tobacco, and made each of us a large piece of ground ready for planting canes in the year to come. But we both wanted help; and now I found, more than before, I had done wrong in parting with my boy Xury.
Sajnos, a rossz döntés, tőlem, kit a balszerencse üldözött, nem volt idegen. Nem lett volna más dolgom, mint folytatni, amit elkezdtem. Azonban lelkületemtől távol álló és eddigi életvitelemmel ellentétes foglalkozásra kényszerültem. Márpedig az volt a kedvemre való élet, amely miatt feledtem apám tanácsait és elhagytam a házát, nem pedig a középszer, melyre apám szánt. Ha most ezzel megbékülök, akár otthon is maradhattam volna, ahelyett, hogy a nagyvilágban gyötröm magam. Gyakran elismételtem magamnak, hogy ezt az életmódot Angliában is folytathatnám, a barátaim társaságában, ahelyett, hogy onnan nyolcezer kilométerre, idegenek és bennszülöttek között teszem, a dzsungel közepén, ahová a számomra ismerős világból nem jut el semmi hír.
But, alas! for me to do wrong that never did right, was no great wonder. I hail no remedy but to go on: I had got into an employment quite remote to my genius, and directly contrary to the life I delighted in, and for which I forsook my father’s house, and broke through all his good advice. Nay, I was coming into the very middle station, or upper degree of low life, which my father advised me to before, and which, if I resolved to go on with, I might as well have stayed at home, and never have fatigued myself in the world as I had done; and I used often to say to myself, I could have done this as well in England, among my friends, as have gone five thousand miles off to do it among strangers and savages, in a wilderness, and at such a distance as never to hear from any part of the world that had the least knowledge of me.
Így töprengtem és bánkódtam jelenlegi helyzetem miatt. Nem volt mindezt kivel megosztanom, legfeljebb a szomszédom hallgatott meg néhanapján. Nem volt kivel a munkát elvégeztetnem, csak a saját két kezemet használhattam. Úgy éltem itt, mint egy lakatlan szigeten, ahol az ember teljesen magára van hagyatva. A helyemben minden ember másképp gondolkodna adott helyzetéről és szerencsésnek ítélné azt, mert más ennél sokkal rosszabb sorsokkal vetné össze. Milyen igazságot tett az ég, amikor az emlegetett teljes magány, melyhez meggondolatlanul az itteni életemet mértem, valóban részem lett egy lakatlan szigeten. Az ültetvényes élet pedig, ha tovább tart, virágzóvá és gazdaggá szépülhetett volna.
In this manner I used to look upon my condition with the utmost regret. I had nobody to converse with, but now and then this neighbour; no work to be done, but by the labour of my hands; and I used to say, I lived just like a man cast away upon some desolate island, that had nobody there but himself. But how just has it been—and how should all men reflect, that when they compare their present conditions with others that are worse, Heaven may oblige them to make the exchange, and be convinced of their former felicity by their experience—I say, how just has it been, that the truly solitary life I reflected on, in an island of mere desolation, should be my lot, who had so often unjustly compared it with the life which I then led, in which, had I continued, I had in all probability been exceeding prosperous and rich.
Bizonyos mértékben berendezkedtem már az ültetvény vezetésére, amikor jó barátom, a portugál hajóskapitány, háromhavi időzés után hajóját megrakatva visszautazni készült Lisszabonba. Én fölemlítettem neki csekélyke vagyonomat, melyet Londonban hagytam. - Senior Ingles ! - mondta, mert még mindig így nevezett. - Hatalmazzon fel hivatalos írásban, és én átveszem a pénzét attól, akinél Londonban elhelyezte. Vásároltasson azon olyan árukat, amilyeneket én, az itteni vásár ismerőjeként javaslok önnek, küldesse aztán azokat az általam kijelölendő lisszaboni házhoz, és én, ha Isten is úgy akarja, mindent ide szállítok önnek legközelebbi tengeri utazásom alkalmával. De azt tanácslom, hogy miután a tengeri utazás mindig veszéllyel jár s engem is érhet baleset, utalványát egyelőre csak vagyona felére, 100 font sterlingre adja, s ne kockáztassa egész tőkéjét.
I was in some degree settled in my measures for carrying on the plantation before my kind friend, the captain of the ship that took me up at sea, went back—for the ship remained there, in providing his lading and preparing for his voyage, nearly three months—when telling him what little stock I had left behind me in London, he gave me this friendly and sincere advice:—“Seignior Inglese,” says he (for so he always called me), “if you will give me letters, and a procuration in form to me, with orders to the person who has your money in London to send your effects to Lisbon, to such persons as I shall direct, and in such goods as are proper for this country, I will bring you the produce of them, God willing, at my return; but, since human affairs are all subject to changes and disasters, I would have you give orders but for one hundred pounds sterling, which, you say, is half your stock, and let the hazard be run for the first; so that, if it come safe, you may order the rest the same way, and, if it miscarry, you may have the other half to have recourse to for your supply.”
Ez az ajánlat olyan ésszerűnek és barátinak hangzott, hogy habozás nélkül elfogadtam, átadtam a kapitánynak a kívánt meghatalmazást, s hozzá levelet az özvegy számára, kinek gondviseletére pénzemet bíztam.
This was so wholesome advice, and looked so friendly, that I could not but be convinced it was the best course I could take; so I accordingly prepared letters to the gentlewoman with whom I had left my money, and a procuration to the Portuguese captain, as he desired.
Kimerítő tudósítást írtam az úrhölgynek minden viszontagságomról: rabságomról, szökésemről, arról, hogyan találkoztam a tengeren a nagylelkű portugál kapitánnyal és jelenlegi helyzetemről. Végül pedig leírtam a szükséges intézkedéseket, amelyekre kérem. Amikor barátom szerencsésen hazaérkezett Lisszabonba, megtalálta a módját, hogy egy angol kereskedő közvetítésével elküldje a levelet Londonba, az özvegynek. Ez a hölgy pedig levelem hatására nem csak pontosan átadta a kért összeget, hanem azonkívül még saját pénzéből tisztességes ajándékot is küldött a portugálnak, amiért olyan emberséggel és segítőkészen bánt velem.
I wrote the English captain’s widow a full account of all my adventures—my slavery, escape, and how I had met with the Portuguese captain at sea, the humanity of his behaviour, and what condition I was now in, with all other necessary directions for my supply; and when this honest captain came to Lisbon, he found means, by some of the English merchants there, to send over, not the order only, but a full account of my story to a merchant in London, who represented it effectually to her; whereupon she not only delivered the money, but out of her own pocket sent the Portugal captain a very handsome present for his humanity and charity to me.
A londoni kereskedő a kapitány által tanácsolt angol árukba fektette 100 fontomat, és elküldte azt Lisszabonba. Az átkelés is szerencsés volt Brazíliába. Az én atyailag gondoskodó barátom - helyettem, aki még túl fiatal és így hozzá nem értő voltam - gondolt rá, hogy az árukon kívül szerszámokat és egyéb eszközöket is hozzon magával, amelyekre az ültetvényen szükségem lehet.
The merchant in London, vesting this hundred pounds in English goods, such as the captain had written for, sent them directly to him at Lisbon, and he brought them all safe to me to the Brazils; among which, without my direction (for I was too young in my business to think of them), he had taken care to have all sorts of tools, ironwork, and utensils necessary for my plantation, and which were of great use to me.
Az áru megérkezésekor elámultam a bőség láttán, különösen, mert kiderült, hogy jótevőm, a kapitány, a neki ajándékba adott öt font sterlingen szolgát szerzett, kit hat esztendőre lekötelezett és mindezekért egyebet nem akart elfogadni tőlem, mint egy kis dohányt, mert az saját földemen termett.
When this cargo arrived I thought my fortune made, for I was surprised with the joy of it; and my stood steward, the captain, had laid out the five pounds, which my friend had sent him for a present for himself, to purchase and bring me over a servant, under bond for six years’ service, and would not accept of any consideration, except a little tobacco, which I would have him accept, being of my own produce.
Áruim iránt - posztó, gyapjú és más angol termékek - olyan nagy volt a kereslet, hogy rendkívül előnyösen sikerült eladnom. A vételnek több mint négyszeres árát nyertem és szegény szomszédomat jóval túlszárnyaltam ültetvényem fellendítését illetően. Mindenekelőtt egy szerecsen rabszolgát vettem magamnak, s még egy európai szolgát béreltem, azon kívül, aki a kapitánnyal érkezett.
Neither was this all; for my goods being all English manufacture, such as cloths, stuffs, baize, and things particularly valuable and desirable in the country, I found means to sell them to a very great advantage; so that I might say I had more than four times the value of my first cargo, and was now infinitely beyond my poor neighbour—I mean in the advancement of my plantation; for the first thing I did, I bought me a negro slave, and an European servant also—I mean another besides that which the captain brought me from Lisbon.
A túlzott fellendülés, ha nem irányítjuk megfelelően, gyakran ártalmassá válhat. Így történt ez velem is. Feltűnt a szerencsém csillaga. A legközelebbi évben már 25 mázsa dohányt termesztettem, többet, mint amennyit a környéken eladhattam. Félretettem hát ezeket, és a lisszaboni flotta érkezésére vártam. Ám most, hogy üzletem és vagyonom gyarapodott, új légvárakat kezdtem építeni, olyan nagyszabású vállalkozásokról áhítoztam, amelyek meghaladták volna erőmet, és az ilyesmi gyakran a legjobb üzleti érzékkel megáldott embereket is tönkreteszi. Ha felvirágzó birtokomnak örültem volna és gond nélküli nyugalmas életet biztosítok magamnak, elérem mindazt, amit apám az előnyös középszintű élet formájában megvalósítani tanácsolt. De másként kellett lennie, mert még mindig saját balszerencsém rabja voltam. Hibáimat tetézte, és így kétszeresére súlyosbította az igazságosan rám mért büntetést az, hogy makacsul ragaszkodtam a világjáró ösztöneim kiéléséhez, ahelyett a nyilvánvalóan áldásos lépés helyett, mellyel életem békés felvirágoztatását választottam volna célomul, ahogy azt a gondviselés is kötelességemnek szánta.
But as abused prosperity is oftentimes made the very means of our greatest adversity, so it was with me. I went on the next year with great success in my plantation: I raised fifty great rolls of tobacco on my own ground, more than I had disposed of for necessaries among my neighbours; and these fifty rolls, being each of above a hundredweight, were well cured, and laid by against the return of the fleet from Lisbon: and now increasing in business and wealth, my head began to be full of projects and undertakings beyond my reach; such as are, indeed, often the ruin of the best heads in business. Had I continued in the station I was now in, I had room for all the happy things to have yet befallen me for which my father so earnestly recommended a quiet, retired life, and of which he had so sensibly described the middle station of life to be full of; but other things attended me, and I was still to be the wilful agent of all my own miseries; and particularly, to increase my fault, and double the reflections upon myself, which in my future sorrows I should have leisure to make, all these miscarriages were procured by my apparent obstinate adhering to my foolish inclination of wandering abroad, and pursuing that inclination, in contradiction to the clearest views of doing myself good in a fair and plain pursuit of those prospects, and those measures of life, which nature and Providence concurred to present me with, and to make my duty.
Amint egyszer már odahagytam a szülői házat, úgy most sem érezhettem magam elégedettnek. Fel kellett adnom azt a békés jövőképet, hogy új ültetvényemen leszek gazdaggá és sikeressé, mert gyorsabban akartam meggazdagodni, mint azt a dolgok rendje megengedte. Belevetettem hát magam újra a szenvedések ember által megismerhető, legmélyebb bugyrába.
As I had once done thus in my breaking away from my parents, so I could not be content now, but I must go and leave the happy view I had of being a rich and thriving man in my new plantation, only to pursue a rash and immoderate desire of rising faster than the nature of the thing admitted; and thus I cast myself down again into the deepest gulf of human misery that ever man fell into, or perhaps could be consistent with life and a state of health in the world.
Fokozatosan elérkezünk tehát történetem következő szakaszához: Négy éve laktam már Brazíliában, és az ültetvényem virágzásnak indult. Beszéltem a hazai nyelvet, ismeretségben álltam néhány szomszéd ültetvényessel és a kereskedőkkel San Salvadorban, a legközelebbi kikötőhelyen. Gyakran elbeszélgettem velük két rendbeli utamról Guineába, hogy ott csekélységekért, amilyenek az üveggyöngy, a játékszer, kés, olló, balta, kis tükrök stb., nemcsak aranyport, elefántcsontot és hasonlót, hanem rabszolgának fogható szerecseneket is szerezhet az ember, nagy mennyiségben és számban.
To come, then, by the just degrees to the particulars of this part of my story. You may suppose, that having now lived almost four years in the Brazils, and beginning to thrive and prosper very well upon my plantation, I had not only learned the language, but had contracted acquaintance and friendship among my fellow-planters, as well as among the merchants at St. Salvador, which was our port; and that, in my discourses among them, I had frequently given them an account of my two voyages to the coast of Guinea: the manner of trading with the negroes there, and how easy it was to purchase upon the coast for trifles—such as beads, toys, knives, scissors, hatchets, bits of glass, and the like—not only gold-dust, Guinea grains, elephants’ teeth, &c., but negroes, for the service of the Brazils, in great numbers.
Mindig rendkívül figyelmesen hallgatták ezeket az elbeszéléseimet, különösen a szerecsenek vásárlására vonatkozó részt. A rabszolga-kereskedelem ez idő tájt még nem túl széles körű foglalatosság, inkább csak egy szűkebb réteg kiváltsága volt, melyet a spanyol vagy a portugál király, illetve a kormányzók engedélyével lehetett űzni. Így aztán kevés szerecsent bocsátottak áruba és azokat is nagyon drágán.
They listened always very attentively to my discourses on these heads, but especially to that part which related to the buying of negroes, which was a trade at that time, not only not far entered into, but, as far as it was, had been carried on by assientos, or permission of the kings of Spain and Portugal, and engrossed in the public stock: so that few negroes were bought, and these excessively dear.
Egy napon nagyon élénk beszélgetést folytattunk ismerős ültetvényesek és kereskedők társaságában. Másnap reggel három közülük a szobámba lépett, és elmondták, hogy sokat töprengtek az előző este hallottakon, aminek eredményeként egy tervet terjesztenek elém, titoktarásomat kérve: Felszerelnek egy hajót, mely Guineába vitorlázik. Hozzám hasonlóan ők is mind ültetvényesek, és semmire sincs akkora szükségük, mint rabszolgákra. A feketékből mindenki egyenlő osztályrészt kap. Titokban szállítják majd őket partra és kereskedni nem fognak velük, így nem is szükséges királyi felhatalmazásért folyamodniuk. Az ajánlatuk számomra az volt, hogy ha velük tartok Guineába és ott irányítom a vállalkozás kereskedelmi részét, egyenlően osztoznak velem is, anélkül, hogy pénzzel járulnék az ügyhöz.
It happened, being in company with some merchants and planters of my acquaintance, and talking of those things very earnestly, three of them came to me next morning, and told me they had been musing very much upon what I had discoursed with them of the last night, and they came to make a secret proposal to me; and, after enjoining me to secrecy, they told me that they had a mind to fit out a ship to go to Guinea; that they had all plantations as well as I, and were straitened for nothing so much as servants; that as it was a trade that could not be carried on, because they could not publicly sell the negroes when they came home, so they desired to make but one voyage, to bring the negroes on shore privately, and divide them among their own plantations; and, in a word, the question was whether I would go their supercargo in the ship, to manage the trading part upon the coast of Guinea; and they offered me that I should have my equal share of the negroes, without providing any part of the stock.
El kell ismernem, ez a tisztességes ajánlat bárki számára csábító lehetett, akinek nem volt gondozni való birtoka és ültetvénye, értékes terméssel tele, melytől az említett gazdaság éppen felvirágozni készült. Én viszont már megalapoztam itt a jövőmet, nem volt más feladatom, mint még három-négy éven át folytatni az eddigi teendőimet és elküldetni a maradék száz fontért Angliába. Ennyi idő és energia ráfordításával alighanem három-négyezer fontot is kereshettem volna, amely aztán önmagát gyarapítja. Számomra akárcsak latolgatni is egy ilyen utazás gondolatát, olyan nagy fokú, megdöbbentő bárgyúság volt, amelynél nagyobbat hasonló körülmények között más még nem követett el.
This was a fair proposal, it must be confessed, had it been made to any one that had not had a settlement and a plantation of his own to look after, which was in a fair way of coming to be very considerable, and with a good stock upon it; but for me, that was thus entered and established, and had nothing to do but to go on as I had begun, for three or four years more, and to have sent for the other hundred pounds from England; and who in that time, and with that little addition, could scarce have failed of being worth three or four thousand pounds sterling, and that increasing too—for me to think of such a voyage was the most preposterous thing that ever man in such circumstances could be guilty of.
De én, aki arra születtem, hogy önmagam elpusztításán munkálkodjam, éppúgy képtelen voltam ellenállni ennek a gondolatnak, mint ahogy apám jó tanácsai sem fogantak meg első kósza vágyaimmal szemben. Azt feleltem hát nekik, hogy teljes szívemből velük kívánok tartani, feltéve, hogy távollétemben átvállalják az ültetvényem felügyeletét, és ha én rossz véget érnék, rendelkezésem szerint járnak el vele. Ők beleegyeztek, és írott szerződésbe foglaltuk mindezt. Hivatalos végrendeletet fogalmaztam, amelyben, halálom esetére, rendelkeztem az ültetvényről és minden vagyonomról. Általános örökösömnek a kapitányt tettem meg, aki megmentette az életemet, de arra köteleztem őt, hogy míg termékeim egyik felét megtarthatja magának, másik felét hajón Angliába kell szállíttatnia.
But I, that was born to be my own destroyer, could no more resist the offer than I could restrain my first rambling designs when my father’ good counsel was lost upon me. In a word, I told them I would go with all my heart, if they would undertake to look after my plantation in my absence, and would dispose of it to such as I should direct, if I miscarried. This they all engaged to do, and entered into writings or covenants to do so; and I made a formal will, disposing of my plantation and effects in case of my death, making the captain of the ship that had saved my life, as before, my universal heir, but obliging him to dispose of my effects as I had directed in my will; one half of the produce being to himself, and the other to be shipped to England.
Minden óvintézkedést megtettem tehát, hogy megőrizzem tulajdonomat és az ültetvényt működésben tartsam. Ha fele ilyen körültekintően gondoltam volna át, hogy mi áll valódi érdekemben, mit tegyek és mi az, amit nem szabad megtennem, akkor biztosan nem hagyok magára egy ilyen virágzó üzletet és az általa biztosított sikert, és választok helyette olyan tengeri utat, amely, még az engem utazásaim során folytonosan üldöző balsorstól eltekintve is, nyilvánvaló kockázatokkal jár.
In short, I took all possible caution to preserve my effects and to keep up my plantation. Had I used half as much prudence to have looked into my own interest, and have made a judgment of what I ought to have done and not to have done, I had certainly never gone away from so prosperous an undertaking, leaving all the probable views of a thriving circumstance, and gone upon a voyage to sea, attended with all its common hazards, to say nothing of the reasons I had to expect particular misfortunes to myself.
Inkább hallgattam lángoló képzeletemre, mint józan eszemre, és útra készülődtem. A hajót gyorsan fölszerelték, a rakományt behordatták, és mi szerződésileg mindent elintéztünk egymás között. Rossz napon indultam útnak. 1659. szeptember 1-jét írtunk, amikor elhagytam Brazíliát. Ugyanaz a nap volt ez, amelyen nyolc évvel azelőtt - mint kötelességeit megtagadó, oktalan fiú - odahagytam apámat, anyámat, és Hullban hajóra ültem.
But I was hurried on, and obeyed blindly the dictates of my fancy rather than my reason; and, accordingly, the ship being fitted out, and the cargo furnished, and all things done, as by agreement, by my partners in the voyage, I went on board in an evil hour, the 1st September 1659, being the same day eight years that I went from my father and mother at Hull, in order to act the rebel to their authority, and the fool to my own interests.
Körülbelül 120 tonna teherbírású hajónk hat ágyút és 14 embert vitt a hajóskapitányon és hajósinasokon kívül. Középszerű rakományunk leginkább olyan tárgyakból állott, melyek alkalmasak voltak a bennszülöttekkel való cserekereskedésre, úgy, mint az üveggyöngyök és egyéb üvegholmik, csecsebecsék, kis tükrök, kések, ollók, fejszék és más egyebek.
Our ship was about one hundred and twenty tons burden, carried six guns and fourteen men, besides the master, his boy, and myself. We had on board no large cargo of goods, except of such toys as were fit for our trade with the negroes, such as beads, bits of glass, shells, and other trifles, especially little looking-glasses, knives, scissors, hatchets, and the like.
Északi irányban vitorláztunk az amerikai tengerpart mentén, hogy elérjük azt a szélességi fokot, ahonnan az afrikai partok felé vezethet utunk. Az északi szélesség 10-12°-ánál járva az időjárás szép, de már rendkívül forró volt. A Szent Ágoston fok közelébe érve, északkeleti irányban a nyílt tenger felé tértünk, mintha a Fernando de Noronha felé vennénk az irányt. A part a távolba veszett mögöttünk. A de Noronha szigetet kelet felé hagytuk el, és tizenkét nap múlva áthaladtunk az egyenlítőn. Utolsó észlelésünk az északi szélesség 7° 22'-t mutatta, ezt követően egy szörnyű tornádó vagy hurrikán miatt elveszítettük tájékozódási képességünket. Ez a szélvihar eleinte délkelet felől fújt, aztán északnyugat felé fordult, végül északkeleten állapodott meg. Mintegy tizenkét napig dühöngött olyan erővel, hogy nem tehettünk mást, mint hagytuk, hogy arra hánykolódjon a hajó, amerre a szél dühe fújja. E tizenkét nap mindegyikén felkészülten vártam, hogy elnyel a tenger, mint ahogy a hajón mindenki más is biztosra vette, hogy végünk.
The same day I went on board we set sail, standing away to the northward upon our own coast, with design to stretch over for the African coast when we came about ten or twelve degrees of northern latitude, which, it seems, was the manner of course in those days. We had very good weather, only excessively hot, all the way upon our own coast, till we came to the height of Cape St. Augustino; from whence, keeping further off at sea, we lost sight of land, and steered as if we were bound for the isle Fernando de Noronha, holding our course N.E. by N., and leaving those isles on the east. In this course we passed the line in about twelve days’ time, and were, by our last observation, in seven degrees twenty-two minutes northern latitude, when a violent tornado, or hurricane, took us quite out of our knowledge. It began from the south-east, came about to the north-west, and then settled in the north-east; from whence it blew in such a terrible manner, that for twelve days together we could do nothing but drive, and, scudding away before it, let it carry us whither fate and the fury of the winds directed; and, during these twelve days, I need not say that I expected every day to be swallowed up; nor, indeed, did any in the ship expect to save their lives.
E nyomorhoz még hozzájárult, hogy egyik matrózunk magas láz következtében halt meg, egy másik férfit és egy fiút pedig a tengerbe sodortak a hullámok. A tizenkettedik napon a vihar végre alábbhagyott kissé, és a hajóskapitány legalább megközelítő méréseket végezhetett, amiből kiviláglott, hogy körülbelül az északi szélesség 17°-a, és a nyugati hosszúság 22°-a körül lehettünk, vagyis közel Guayanának, illetve Brazília északi vidékének a partjaihoz, túl az Amazonas-folyón, de a Nagy Folyónak is nevezett Orinokón innen. A kapitány tanácsomat kérte a követendő útirányt illetően, mert a hajó sérült volt, az eresztékei meglazultak, és ő egyenesen vissza akart térni a brazil partokra.
In this distress we had, besides the terror of the storm, one of our men die of the calenture, and one man and the boy washed overboard. About the twelfth day, the weather abating a little, the master made an observation as well as he could, and found that he was in about eleven degrees north latitude, but that he was twenty-two degrees of longitude difference west from Cape St. Augustino; so that he found he was upon the coast of Guiana, or the north part of Brazil, beyond the river Amazon, toward that of the river Orinoco, commonly called the Great River; and began to consult with me what course he should take, for the ship was leaky, and very much disabled, and he was going directly back to the coast of Brazil.
Én határozottan elleneztem azt, és az amerikai partvonal térképére vetett egyetlen pillantás meggyőzött bennünket, hogy sehol sem számíthatunk segélyre, míg a Karib-szigeteket el nem érjük. Ezért aztán Barbados felé tartottunk, de elég messzi kerülőt tettünk a sík tengerre, hogy kikerüljük a mexikói öbölbe tartó tengeráramlatot, és így várhatóan tizenöt nap alatt célhoz érjünk. Innen a szükséges javítások után indulhattunk volna Afrika irányába.
I was positively against that; and looking over the charts of the sea-coast of America with him, we concluded there was no inhabited country for us to have recourse to till we came within the circle of the Caribbee Islands, and therefore resolved to stand away for Barbadoes; which, by keeping off at sea, to avoid the indraft of the Bay or Gulf of Mexico, we might easily perform, as we hoped, in about fifteen days’ sail; whereas we could not possibly make our voyage to the coast of Africa without some assistance both to our ship and to ourselves.
Északnyugat felé vettük tehát az irányt, hogy az angol fennhatóságú szigetek közelébe jussunk, ahol segítséget reméltünk, de utazásunkról másképp intézkedett a végzet. Az északi szélesség 12° 18'-nél jártunk, amikor új vihar tört ki, mely feltarthatatlanul nyugat felé sodort bennünket. Egyre jobban eltávolodtunk a kereskedelmi útvonalaktól, és félő volt, hogy ha ezen a vidéken kényszerülünk partra szállni, a bennszülöttek kezei között végezzük.
With this design we changed our course, and steered away N.W. by W., in order to reach some of our English islands, where I hoped for relief. But our voyage was otherwise determined; for, being in the latitude of twelve degrees eighteen minutes, a second storm came upon us, which carried us away with the same impetuosity westward, and drove us so out of the way of all human commerce, that, had all our lives been saved as to the sea, we were rather in danger of being devoured by savages than ever returning to our own country.
A vihar még egyre dühöngött, mikor egy kora reggeli órán az egyik matróz felkiáltott: " Föld ! " Mindenki a fedélzetre sietett, hátha megállapíthatjuk, mely táján járunk a világnak. E pillanatban a hajó megfeneklett egy homokpadon, a hullámok pedig tüstént olyan erővel csaptak át rajta, hogy menekülnünk kellett a fedélzetről.
In this distress, the wind still blowing very hard, one of our men early in the morning cried out, “Land!” and we had no sooner run out of the cabin to look out, in hopes of seeing whereabouts in the world we were, than the ship struck upon a sand, and in a moment her motion being so stopped, the sea broke over her in such a manner that we expected we should all have perished immediately; and we were immediately driven into our close quarters, to shelter us from the very foam and spray of the sea.
Most olyan rémes pillanatok következtek, melyek alig írhatók le. Nem tudtuk, hová érkeztünk, sziget vagy szárazföld, lakott vagy lakatlan vidék van-e előttünk. Nem bíztunk benne, hogy a szél alábbhagy, így viszont elkerülhetetlennek tűnt a hajó pusztulása, többet már aligha tehettünk volna, mint hogy várjuk, mikor sújt le ránk a halál. Az biztató jel volt ugyan, hogy a hajó még nem esett szét, és valósnak tűnt, amit a kapitány állított, vagyis hogy a szél kezd veszíteni az erejéből, mégis úgy ítéltük meg, nincs más választásunk, mint azonnal menteni az életünket. A vihar előtt volt egy csónakunk a hajó orránál, de azóta az valamiképpen elszabadult és elsüllyedt vagy elsodródott. Volt egy másik csónak is a hajó fedélzetén, de hogy vízre tudjuk-e tenni, kétséges volt. Valaki már azt az álhírt terjesztette, hogy a hajó kezd kettétörni. Nem töprenghettünk sokat.
It is not easy for any one who has not been in the like condition to describe or conceive the consternation of men in such circumstances. We knew nothing where we were, or upon what land it was we were driven—whether an island or the main, whether inhabited or not inhabited. As the rage of the wind was still great, though rather less than at first, we could not so much as hope to have the ship hold many minutes without breaking into pieces, unless the winds, by a kind of miracle, should turn immediately about. In a word, we sat looking upon one another, and expecting death every moment, and every man, accordingly, preparing for another world; for there was little or nothing more for us to do in this. That which was our present comfort, and all the comfort we had, was that, contrary to our expectation, the ship did not break yet, and that the master said the wind began to abate. Now, though we thought that the wind did a little abate, yet the ship having thus struck upon the sand, and sticking too fast for us to expect her getting off, we were in a dreadful condition indeed, and had nothing to do but to think of saving our lives as well as we could. We had a boat at our stern just before the storm, but she was first staved by dashing against the ship’s rudder, and in the next place she broke away, and either sunk or was driven off to sea; so there was no hope from her. We had another boat on board, but how to get her off into the sea was a doubtful thing. However, there was no time to debate, for we fancied that the ship would break in pieces every minute, and some told us she was actually broken already.
A másodkapitány és a hajóslegények nagy bajjal vízre bocsátották a csónakot, és mindenki kétségbeesve tolongott beléje. Mind a tizenegyen elhagytuk a hajót.
In this distress the mate of our vessel laid hold of the boat, and with the help of the rest of the men got her slung over the ship’s side; and getting all into her, let go, and committed ourselves, being eleven in number, to God’s mercy and the wild sea; for though the storm was abated considerably, yet the sea ran dreadfully high upon the shore, and might be well called _den wild zee_, as the Dutch call the sea in a storm.
Bár a szélvész kissé lecsillapodott, alighogy elindultunk a csónakkal, éreztük, hogy ez a gyenge alkotmány nem állhat ellen a hullámverésnek. Vitorlánk nem volt, de ha lett volna sem vesszük hasznát. Kétségbeesetten eveztünk, s gyorsan közelítettünk a partokhoz. Csakhogy semmi öböl, torkolat vagy rév nem látszott, melybe beevezhettünk volna. Várható volt, hogy a parthoz közel érve a hullámtörés a vízbe vet majd bennünket, mi azonban erősen fohászkodva eveztünk tovább egyenesen a végzetünk felé. Számításaink szerint hat-hét kilométert is megtehettünk már, amikor feltűnt mögöttünk az a hegymagasságú, rettenetes hullám, és mindenki érezte, hogy ütött a végóránk. Olyan ádáz erővel csapott le ránk, hogy a csónakból kivetett, különböző irányokba szétszórt és eltemetett bennünket, mielőtt még annyit kiálthattunk volna, hogy " Úristen ! "
And now our case was very dismal indeed; for we all saw plainly that the sea went so high that the boat could not live, and that we should be inevitably drowned. As to making sail, we had none, nor if we had could we have done anything with it; so we worked at the oar towards the land, though with heavy hearts, like men going to execution; for we all knew that when the boat came near the shore she would be dashed in a thousand pieces by the breach of the sea. However, we committed our souls to God in the most earnest manner; and the wind driving us towards the shore, we hastened our destruction with our own hands, pulling as well as we could towards land. What the shore was, whether rock or sand, whether steep or shoal, we knew not. The only hope that could rationally give us the least shadow of expectation was, if we might find some bay or gulf, or the mouth of some river, where by great chance we might have run our boat in, or got under the lee of the land, and perhaps made smooth water. But there was nothing like this appeared; but as we made nearer and nearer the shore, the land looked more frightful than the sea. After we had rowed, or rather driven about a league and a half, as we reckoned it, a raging wave, mountain-like, came rolling astern of us, and plainly bade us expect the _coup de grâce_. It took us with such a fury, that it overset the boat at once; and separating us as well from the boat as from one another, gave us no time to say, “O God!” for we were all swallowed up in a moment.
Ki írhatná le azt, amit víz alá merülésem pillanatában éreztem. Hiába voltam jó úszó, lélegzetvételnyi időre sem tudtam szabadulni a víz fogságából. Egy hatalmas hullám végül a part felé sodort, majd amikor visszahúzódott, úgy hagyott ott engem, hogy körülöttem szinte száraz maradt a part, csak én teltem meg félig a lenyelt vízzel. Maradt azonban annyi lélekjelenlétem és levegőm is, hogy felmérjem, szilárd talajra érhetek, talpra álltam hát, és maradék erőmmel igyekeztem előre, mielőtt még utolér egy újabb hullám és magával sodor. Rá kellett azonban jönnöm, hogy ez elkerülhetetlen. A tenger ellenséges óriásként hegynyi magasan közeledett felém. Módom sem volt, hogy szembeszálljak vele. Igyekeztem visszatartani a lélegzetemet, és amennyiben lehetséges, a hullám hátára kerülni. Ezután úszva és levegő után kapkodva igyekeztem úgy meglovagolni a hullámot, hogy a part felé sodorjon. Eközben leginkább azon aggódtam, hogy a víz, amikor újra partra vet, nehogy magával rántson, amikor visszahúzódik. A hullám, amelyen a partra jutni készültem, mintegy nyolc-tíz méter magasan tornyosult fölém, és éreztem, amint a hatalmas erő a nagy távolságot gyorsan áthidalva terel a part felé. Visszatartottam a levegőt, és teljes erőmből úsztam előre. A tüdőm már majdnem szétrobbant, amikor emelkedni kezdtem és a fejem és a vállam kibukkant a vízből. Ez az állapot alig tartott két másodpercig, mégis megkönnyebbültem tőle, levegőhöz jutottam, és bátorságot adott. Az előzőnél rövidebb ideig, mégis elég sokáig takart újra a víz, de kitartottam. Egyszer csak kezdett visszavonulni a hullám, és megint szilárd talajt éreztem a lábam alatt. Vártam pár pillanatot, míg a légzésem helyreállt és a víz visszahúzódott, majd, ahogy a lábam bírta, futottam a part felé. De a mögöttem hömpölygő tenger tomboló erejétől ez sem menthetett meg, a part nagyon sík volt, így még kétszer vittek magukkal a hullámok, majd sodortak előre.
Nothing can describe the confusion of thought which I felt when I sank into the water; for though I swam very well, yet I could not deliver myself from the waves so as to draw breath, till that wave having driven me, or rather carried me, a vast way on towards the shore, and having spent itself, went back, and left me upon the land almost dry, but half dead with the water I took in. I had so much presence of mind, as well as breath left, that seeing myself nearer the mainland than I expected, I got upon my feet, and endeavoured to make on towards the land as fast as I could before another wave should return and take me up again; but I soon found it was impossible to avoid it; for I saw the sea come after me as high as a great hill, and as furious as an enemy, which I had no means or strength to contend with: my business was to hold my breath, and raise myself upon the water if I could; and so, by swimming, to preserve my breathing, and pilot myself towards the shore, if possible, my greatest concern now being that the sea, as it would carry me a great way towards the shore when it came on, might not carry me back again with it when it gave back towards the sea.
A két alkalom közül az utóbbi majdnem végzetes lett a számomra, mert a tenger, mely most megint a part felé sodort, olyan erővel csapott neki egy szikladarabnak, hogy szinte eszméletemet vesztettem, és így esélyem sem maradt, hogy szabadulásomért küzdjek. Oldalamat és mellkasomat úgy megütöttem, hogy azt éreztem, mintha hirtelen minden levegő elszállt volna belőlem. Nem sokon múlt, hogy megfulladjak, de közvetlenül a hullámok visszatérte előtt erőm kezdett visszatérni. Közben láttam, hogy a víz újra beteríteni készül, erősen megkapaszkodtam a sziklában, mély lélegzetet vettem és próbáltam kitartani, amíg a hullám elvonul felettem. Sikerült is, mert most közelebb volt a száraz partrészhez, és itt kisebbek voltak a hullámok. A hullám elvonultával megint futni kezdtem, és most már elég közel jutottam a parthoz, hogy bár egy újabb hullám még beterített, de már nem sodort magával. Futottam tovább, kiértem a szárazra, felmásztam a parti sziklákon, és egy füves részre érve nagy megkönnyebbüléssel rogytam le. Itt már nem fenyegetett a dühöngő tenger.
The wave that came upon me again buried me at once twenty or thirty feet deep in its own body, and I could feel myself carried with a mighty force and swiftness towards the shore—a very great way; but I held my breath, and assisted myself to swim still forward with all my might. I was ready to burst with holding my breath, when, as I felt myself rising up, so, to my immediate relief, I found my head and hands shoot out above the surface of the water; and though it was not two seconds of time that I could keep myself so, yet it relieved me greatly, gave me breath, and new courage. I was covered again with water a good while, but not so long but I held it out; and finding the water had spent itself, and began to return, I struck forward against the return of the waves, and felt ground again with my feet. I stood still a few moments to recover breath, and till the waters went from me, and then took to my heels and ran with what strength I had further towards the shore. But neither would this deliver me from the fury of the sea, which came pouring in after me again; and twice more I was lifted up by the waves and carried forward as before, the shore being very flat.
* * *
The last time of these two had well-nigh been fatal to me, for the sea having hurried me along as before, landed me, or rather dashed me, against a piece of rock, and that with such force, that it left me senseless, and indeed helpless, as to my own deliverance; for the blow taking my side and breast, beat the breath as it were quite out of my body; and had it returned again immediately, I must have been strangled in the water; but I recovered a little before the return of the waves, and seeing I should be covered again with the water, I resolved to hold fast by a piece of the rock, and so to hold my breath, if possible, till the wave went back. Now, as the waves were not so high as at first, being nearer land, I held my hold till the wave abated, and then fetched another run, which brought me so near the shore that the next wave, though it went over me, yet did not so swallow me up as to carry me away; and the next run I took, I got to the mainland, where, to my great comfort, I clambered up the cliffs of the shore and sat me down upon the grass, free from danger and quite out of the reach of the water.
Biztonságban partot értem tehát. Az égre emeltem szemeimet, és hálát adtam a teremtőnek csodálatos megmenekülésemért, hiszen percekkel korábban még esélyem is alig volt rá. Leírhatatlan hála és öröm érzete fogott el, mert mondhatni, a biztos halálból szabadultam meg. Ezután már el tudtam képzelni, mit érezhet az a halálraítélt, aki a bitófa alatt állva, kötéllel a nyakában kapja kegyelmének hírét.
I was now landed and safe on shore, and began to look up and thank God that my life was saved, in a case wherein there was some minutes before scarce any room to hope. I believe it is impossible to express, to the life, what the ecstasies and transports of the soul are, when it is so saved, as I may say, out of the very grave: and I do not wonder now at the custom, when a malefactor, who has the halter about his neck, is tied up, and just going to be turned off, and has a reprieve brought to him—I say, I do not wonder that they bring a surgeon with it, to let him blood that very moment they tell him of it, that the surprise may not drive the animal spirits from the heart and overwhelm him.
Járkálni kezdtem a parton, karjaimat az ég felé tárva egész lényemmel megszabadulásom csodálatos természetén álmélkodtam, számos szokatlan mozdulattal és arckifejezéssel kísérve gondolataimat. Minden útitársam vízbe fulladt, csak én éltem túl a pusztítást, belőlük nem láttam többé mást, csak néhány kalapot, sapkát és két felemás lábbelit. Szememmel a zátonyra futott hajót kerestem a hullámtörésen át, a tajtékok között, és amikor megpillantottam, a messzeségben, azt gondoltam: Istenem, hogyan jutottam el egyáltalán ide.
“For sudden joys, like griefs, confound at first.” I walked about on the shore lifting up my hands, and my whole being, as I may say, wrapped up in a contemplation of my deliverance; making a thousand gestures and motions, which I cannot describe; reflecting upon all my comrades that were drowned, and that there should not be one soul saved but myself; for, as for them, I never saw them afterwards, or any sign of them, except three of their hats, one cap, and two shoes that were not fellows. I cast my eye to the stranded vessel, when, the breach and froth of the sea being so big, I could hardly see it, it lay so far of; and considered, Lord! how was it possible I could get on shore?
A földterület azonban - melyet most közelebbről kezdtem megvizsgálni, hogy eldöntsem, mitévő legyek ezután - örvendező hangulatomból csakhamar vigasztalan állapotba juttatott. A víz csurgott rólam, ruhát pedig nem válthattam, éhes, szomjas voltam, és nem csillapíthattam egyiket sem. A kilátásaim nem voltak fényesek, vagy éhen halok, vagy végez velem egy fenevad. A leginkább pedig az keserített el, hogy fegyverem sem volt, amellyel ételnek való zsákmányt ejthetnék vagy végezhetnék az olyan veszélyes élőlényekkel, amelyek belőlem szeretnének vacsorázni. Átkutattam zsebeimet, de késen, pipán és dohányzacskón kívül semmi egyebet nem találtam benne. Ettől olyan félelem fogott el, hogy kétségbeesve futkosni kezdtem ide-oda. Az éjszaka átvette az uralmat a tájon, és én, továbbra is nyugtalanul, latolgatni kezdtem, milyenek az esélyeim, ha itt valóban vérszomjas fenevadak élnek és éjszakai portyázásuk során rám találnak.
After I had solaced my mind with the comfortable part of my condition, I began to look round me, to see what kind of place I was in, and what was next to be done; and I soon found my comforts abate, and that, in a word, I had a dreadful deliverance; for I was wet, had no clothes to shift me, nor anything either to eat or drink to comfort me; neither did I see any prospect before me but that of perishing with hunger or being devoured by wild beasts; and that which was particularly afflicting to me was, that I had no weapon, either to hunt and kill any creature for my sustenance, or to defend myself against any other creature that might desire to kill me for theirs. In a word, I had nothing about me but a knife, a tobacco-pipe, and a little tobacco in a box. This was all my provisions; and this threw me into such terrible agonies of mind, that for a while I ran about like a madman. Night coming upon me, I began with a heavy heart to consider what would be my lot if there were any ravenous beasts in that country, as at night they always come abroad for their prey.
Más ötletem nem lévén, végre elhatároztam, hogy egy a közelemben lévő sűrű lombú, bár meglehetősen tüskés fa ágai között töltöm az éjszakát, és ott majd azon töprengek, vajon milyen halált halok másnap, hiszen a túlélésre esélyt sem láttam. Előtte még elindultam iható vizet keresni, és szerencsémre mintegy kétszáz méterre a tengerparttól találtam is. Szomjamat oltattam, éhség ellen pedig némi dohányt kezdtem rágni. Felmásztam a fára, és megpróbáltam úgy elhelyezkedni, hogy ha elaludnék se essem le onnan. Vágtam egy rövid husángot fegyvernek, szükség esetére. Alig heveredtem el az ágakon, mély álomba zuhantam, és úgy aludtam, ahogy csak kevesen tudnának ilyen körülmények között.
All the remedy that offered to my thoughts at that time was to get up into a thick bushy tree like a fir, but thorny, which grew near me, and where I resolved to sit all night, and consider the next day what death I should die, for as yet I saw no prospect of life. I walked about a furlong from the shore, to see if I could find any fresh water to drink, which I did, to my great joy; and having drank, and put a little tobacco into my mouth to prevent hunger, I went to the tree, and getting up into it, endeavoured to place myself so that if I should sleep I might not fall. And having cut me a short stick, like a truncheon, for my defence, I took up my lodging; and having been excessively fatigued, I fell fast asleep, and slept as comfortably as, I believe, few could have done in my condition, and found myself more refreshed with it than, I think, I ever was on such an occasion.
CHAPTER IV—FIRST WEEKS ON THE ISLAND
Meglepően frissnek éreztem magam, amikor felébredtem. A nap már fényesen sütött, egy árva szellő sem járt, s a tenger tükörsimán terült el előttem. Nagy örömömre a hajót addigra az ár felemelte a zátonyról és közel hozta, majdnem addig a szikláig, amellyel olyan emlékezetes és fájdalmas találkozásban volt részem. Így is több mint egy kilométernyi távolságra hevert tőlem. El kellett jutnom oda, hogy magamhoz vegyek olyan holmikat, amelyek segítségével életben maradhatok.
When I waked it was broad day, the weather clear, and the storm abated, so that the sea did not rage and swell as before. But that which surprised me most was, that the ship was lifted off in the night from the sand where she lay by the swelling of the tide, and was driven up almost as far as the rock which I at first mentioned, where I had been so bruised by the wave dashing me against it. This being within about a mile from the shore where I was, and the ship seeming to stand upright still, I wished myself on board, that at least I might save some necessary things for my use.
Leszállva szellős nyughelyemről, újfent körülkémleltem, és az első dolog, ami a szemembe ötlött, a hajó csónakja volt. A parton hevert, tőlem úgy három kilométerre, jobbra, oda sodorta a szél és a hullámzó tenger. Arrafelé indultam el a part mentén, de amikor közelebb értem, észrevettem, hogy egy kis tengeröblöcske választ el a hajótól. Visszafordultam hát, és a hajó felé vettem az irányt, ahol begyűjthettem, amire szükségem van.
When I came down from my apartment in the tree, I looked about me again, and the first thing I found was the boat, which lay, as the wind and the sea had tossed her up, upon the land, about two miles on my right hand. I walked as far as I could upon the shore to have got to her; but found a neck or inlet of water between me and the boat which was about half a mile broad; so I came back for the present, being more intent upon getting at the ship, where I hoped to find something for my present subsistence.
Az idő kevéssel dél után járt, a tenger egészen nyugodt volt, és az apály annyira süllyedt, hogy úszás nélkül egészen közel gázolhattam. Alig néhány száz méterre a hajótól hasított belém a keserű felismerés, miszerint, ha rajta maradunk, mind megmenekültünk volna, biztonságban partra jutunk és nem maradok ilyen keserves módon, társaság nélkül, egymagam. Könnyek szöktek a szemembe, de mivel e bánatomra nem volt gyógyír, tovább folytattam az utam. Levetettem kabátom, mellényem és ingemet, mert a hőség nagy volt, és ruhában nehéz az úszás. Amikor elértem a hajót, újra gondban voltam, nem tudtam ugyanis, hogyan jussak fel a fedélzetre. Az alacsony vízállás miatt magasan tornyosult fölém, és nem láttam rajta semmit, amiben megkapaszkodhattam volna. Kétszer úsztam körbe, míg másodszorra észrevettem, amit már első ízben is látnom kellett volna - a hajó orráról kötél lógott le, bár nem ért le a vízig, így csak komoly nehézségek árán sikerült megragadnom. A kötél segítségével azonban már könnyen a fedélzeten termettem. Itt megláttam, hogy a hajó léket kapott és a hajóűrben sok víz rekedt meg. De mivel a hajó egy homokpad szélének támaszkodott, a tatrész megemelkedett, az orr pedig alacsonyabbra került, így viszont a középső részben mindent szárazon találtam. Első dolgom volt, hogy felderítsem, mi ment tönkre és mi használható. Nagy örömömre az egész élelmiszerkészletet romlatlan állapotban találtam. Mivel már igencsak ehetnékem volt, abba a szobába indultam, amelyikben a kenyeret tároltuk, megtömtem a zsebemet kétszersülttel és, mert nem volt vesztegetni való időm, evés közben már indultam is tovább. A nagy raktárszobában rumot is találtam, amiből ittam egy pohárral, hogy erőt merítsek az előttem álló teendőkhöz. Ezek után mindenekelőtt egy csónakra volt szükségem, amit megrakhatok a szükséges holmikkal.
A little after noon I found the sea very calm, and the tide ebbed so far out that I could come within a quarter of a mile of the ship. And here I found a fresh renewing of my grief; for I saw evidently that if we had kept on board we had been all safe—that is to say, we had all got safe on shore, and I had not been so miserable as to be left entirety destitute of all comfort and company as I now was. This forced tears to my eyes again; but as there was little relief in that, I resolved, if possible, to get to the ship; so I pulled off my clothes—for the weather was hot to extremity—and took the water. But when I came to the ship my difficulty was still greater to know how to get on board; for, as she lay aground, and high out of the water, there was nothing within my reach to lay hold of. I swam round her twice, and the second time I spied a small piece of rope, which I wondered I did not see at first, hung down by the fore-chains so low, as that with great difficulty I got hold of it, and by the help of that rope I got up into the forecastle of the ship. Here I found that the ship was bulged, and had a great deal of water in her hold, but that she lay so on the side of a bank of hard sand, or, rather earth, that her stern lay lifted up upon the bank, and her head low, almost to the water. By this means all her quarter was free, and all that was in that part was dry; for you may be sure my first work was to search, and to see what was spoiled and what was free. And, first, I found that all the ship’s provisions were dry and untouched by the water, and being very well disposed to eat, I went to the bread room and filled my pockets with biscuit, and ate it as I went about other things, for I had no time to lose. I also found some rum in the great cabin, of which I took a large dram, and which I had, indeed, need enough of to spirit me for what was before me. Now I wanted nothing but a boat to furnish myself with many things which I foresaw would be very necessary to me.
Ésszerűtlen lett volna az után áhítoznom, amim nincs, tehát szorgosan munkához láttam. Volt a hajón néhány öl farönk, két-három nagy fagerenda és egy vagy két tartalék árboc, ezek közül összegyűjtöttem, amennyit bírtam, kötelet kötöttem rájuk, nehogy elsodródjanak a vízen, majd egyenként ledobáltam a hajóról. Ezzel végezvén leereszkedtem a hajó oldalán, négy szálfát magamhoz húztam, mindkét végüknél szorosan összekötöttem őket, két-három rövid deszkát keresztben hozzáerősítettem rögzítésül, és kész volt a tutaj. Remekül lehetett rajta mozogni, de a farönkök túl könnyűek voltak, és nem bírták volna el a nagy terhet. Folytattam a munkát. Egy erős fűrésszel háromfelé vágtam egy tartalékárbocot, és fáradságos munka árán a tutajomhoz rögzítettem azokat. Abbéli reményem, hogy előbb-utóbb megrakodhatom a tutajt, segített, hogy saját erőmet meghaladva végezzem a munkát.
It was in vain to sit still and wish for what was not to be had; and this extremity roused my application. We had several spare yards, and two or three large spars of wood, and a spare topmast or two in the ship; I resolved to fall to work with these, and I flung as many of them overboard as I could manage for their weight, tying every one with a rope, that they might not drive away. When this was done I went down the ship’s side, and pulling them to me, I tied four of them together at both ends as well as I could, in the form of a raft, and laying two or three short pieces of plank upon them crossways, I found I could walk upon it very well, but that it was not able to bear any great weight, the pieces being too light. So I went to work, and with a carpenter’s saw I cut a spare topmast into three lengths, and added them to my raft, with a great deal of labour and pains. But the hope of furnishing myself with necessaries encouraged me to go beyond what I should have been able to have done upon another occasion.
A tutajom most már tekintélyes súlyt elbírhatott, végiggondoltam hát, hogy mivel rakodjam meg és hogyan érjem el, hogy a víz ne sodorja le mindazt a járművemről. A rendelkezésemre álló deszkákkal beborítottam a tutajt. Ezután három matrózláda következett, melyeket feltörtem s kiürítettem. Ezeket élelmiszerekkel töltöttem meg, úgymint kenyérrel, rizzsel, három németalföldi sajttal, öt darab szárított kecskehússal (ilyet gyakorta ettünk a hajón ) és némi európai gabonamaradvánnyal, amivel a szárnyasainkat etettük, ám ez utóbbiak mostanra már elfogytak. A gabona egymással elkeveredett árpa és búza volt, melyről később csalódottan derítettem ki, hogy patkányok rágták meg és hasznavehetetlen lett. Ráakadtam a hajósgazda italkészletére is, több doboz volt tele rumosüvegekkel, összesen mintegy huszonöt-harminc liter. Mindezt így dobozaikban raktam rá a tutajomra, a megtöltött ládák mellé. Ezalatt legnagyobb ijedségemre azt vettem észre, hogy a víz szintje lassan emelkedni kezd és a parton hagyott ruháimat is eléri, majd elsodorja. Harisnyám és nyitott térdű vászonbricseszem rajtam volt ugyan, de jobbnak láttam ruha után nézni. Rövid keresés után találtam is eleget, de én csak a legszükségesebbet vettem magamhoz, mert más holmik és tárgyak fontosabbnak tűntek a szememben: pl. azok az ácsszerszámok, amelyeknek nagy hasznát vehetem a parton és melyeket hosszas keresgélés után találtam csak meg. Ezek többet értek most egy hajórakomány aranynál. Anélkül, hogy előzetesen átvizsgáltam volna, ezeket is leeresztettem a tutajomra.
My raft was now strong enough to bear any reasonable weight. My next care was what to load it with, and how to preserve what I laid upon it from the surf of the sea; but I was not long considering this. I first laid all the planks or boards upon it that I could get, and having considered well what I most wanted, I got three of the seamen’s chests, which I had broken open, and emptied, and lowered them down upon my raft; the first of these I filled with provisions—viz. bread, rice, three Dutch cheeses, five pieces of dried goat’s flesh (which we lived much upon), and a little remainder of European corn, which had been laid by for some fowls which we brought to sea with us, but the fowls were killed. There had been some barley and wheat together; but, to my great disappointment, I found afterwards that the rats had eaten or spoiled it all. As for liquors, I found several, cases of bottles belonging to our skipper, in which were some cordial waters; and, in all, about five or six gallons of rack. These I stowed by themselves, there being no need to put them into the chest, nor any room for them. While I was doing this, I found the tide begin to flow, though very calm; and I had the mortification to see my coat, shirt, and waistcoat, which I had left on the shore, upon the sand, swim away. As for my breeches, which were only linen, and open-kneed, I swam on board in them and my stockings. However, this set me on rummaging for clothes, of which I found enough, but took no more than I wanted for present use, for I had others things which my eye was more upon—as, first, tools to work with on shore. And it was after long searching that I found out the carpenter’s chest, which was, indeed, a very useful prize to me, and much more valuable than a shipload of gold would have been at that time. I got it down to my raft, whole as it was, without losing time to look into it, for I knew in general what it contained.
Szükségem volt még lőszerre és fegyverekre. A nagy raktárszobában rábukkantam két jó vadászpuskára és két pisztolyra. Ezeket néhány lőporszaru, egy zacskó sörét és néhány régi rozsdás kard társaságában biztonságba helyeztem. Tudtam, hogy lőporhordók is vannak a hajón, de fogalmam sem volt róla, hogy a tüzérünk hol tartotta. Hosszas keresés után találtam hármat, kettőt száraz és használható állapotban, de a harmadik elázott. Ezeket is a tutajra vittem, amin így már tekintélyes teher foglalt helyet. Most azon gondolkodtam, hogyan jutok el a partig vitorla, evező vagy csáklya nélkül, vagyis úgy, hogy útközben a legkisebb fuvallat is eltéríthet a kiszemelt iránytól.
My next care was for some ammunition and arms. There were two very good fowling-pieces in the great cabin, and two pistols. These I secured first, with some powder-horns and a small bag of shot, and two old rusty swords. I knew there were three barrels of powder in the ship, but knew not where our gunner had stowed them; but with much search I found them, two of them dry and good, the third had taken water. Those two I got to my raft with the arms. And now I thought myself pretty well freighted, and began to think how I should get to shore with them, having neither sail, oar, nor rudder; and the least capful of wind would have overset all my navigation.
Három dolog bátorított: a békés tengerfelszín, az emelkedő és a part felé tartó víz, valamint a csekély, de úgyszintén a part felé irányuló szellő. Így miután találtam még két fűrészt, egy baltát és egy kalapácsot, valamint két-három törött evezőlapátot, rakományommal útra keltem. Úgy egy mérföldön át a tutaj jól haladt, nagyjából abban az irányban, ahol korábban partot értem. Abban reménykedtem, hogy az ár valami torkolatba hajt, ahol nyugodtan kiköthetek és kirakodhatom a szállítmányomat.
I had three encouragements—1st, a smooth, calm sea; 2ndly, the tide rising, and setting in to the shore; 3rdly, what little wind there was blew me towards the land. And thus, having found two or three broken oars belonging to the boat—and, besides the tools which were in the chest, I found two saws, an axe, and a hammer; with this cargo I put to sea. For a mile or thereabouts my raft went very well, only that I found it drive a little distant from the place where I had landed before; by which I perceived that there was some indraft of the water, and consequently I hoped to find some creek or river there, which I might make use of as a port to get to land with my cargo.
Így is történt. Egy kis öböl tárult elém, aminek irányában erősebb volt az ár, és én is igyekeztem úgy irányítani a járművemet, hogy minél gyorsabban sodorjon magával. Ám ekkor majdhogynem egy második hajótörést szenvedtem, amelynek a bekövetkezte miatt alighanem a szívem is meghasadt volna. Nem ismertem a partvonalat, és így nem számíthattam rá, hogy tutajom egyik sarka megfeneklik. A másik rögtön mélyre süllyedt, és minden ingóságom errefelé kezdett csúszni, kis híján a vízbe hullva. Hátamat nekifeszítettem a ládáknak, de csak nagy fáradsággal bírtam a tutajon tartani azokat. Maga a jármű mozdulatlan maradt. Moccannom sem volt szabad, nehogy egész alkotmányom elveszítse az egyensúlyát. Végre, mintegy félóra múlva, az emelkedő tengervíz segítségemre sietett, előbb vízszintbe állította, majd az akadályról leemelte a tutajomat. Evezőmmel ekkor arrafelé igyekeztem, ahol gyorsabbnak láttam a víz áramlását, és rövidesen egy kis folyó torkolatában találtam magam. Az erős áramlat itt tovább vitt felfelé a két part között, én pedig kikötéshez alkalmas helyet kerestem, mert nem akartam túl messzire jutni a folyón. Bíztam benne, hogy némi idő elteltével látok majd erre tengerjáró hajókat, ezért a part közelében akartam letáborozni.
As I imagined, so it was. There appeared before me a little opening of the land, and I found a strong current of the tide set into it; so I guided my raft as well as I could, to keep in the middle of the stream. But here I had like to have suffered a second shipwreck, which, if I had, I think verily would have broken my heart; for, knowing nothing of the coast, my raft ran aground at one end of it upon a shoal, and not being aground at the other end, it wanted but a little that all my cargo had slipped off towards the end that was afloat, and to fallen into the water. I did my utmost, by setting my back against the chests, to keep them in their places, but could not thrust off the raft with all my strength; neither durst I stir from the posture I was in; but holding up the chests with all my might, I stood in that manner near half-an-hour, in which time the rising of the water brought me a little more upon a level; and a little after, the water still-rising, my raft floated again, and I thrust her off with the oar I had into the channel, and then driving up higher, I at length found myself in the mouth of a little river, with land on both sides, and a strong current of tide running up. I looked on both sides for a proper place to get to shore, for I was not willing to be driven too high up the river: hoping in time to see some ships at sea, and therefore resolved to place myself as near the coast as I could.
Feljebb, a patak jobb partján észrevettem egy kis barlangot, és komoly küzdelmek árán közel evickéltem hozzá, olyannyira, hogy az evezőmmel már elértem a partot. De itt a rakományom újra kezdett a vízbe merülni, a part ugyanis meredeken lejtett, és amikor a tutaj közel ért hozzá, rézsútosan megdőlt, az előzőhöz hasonló veszélyes helyzetet teremtve. Nem tehettem mást, mint egy sík partszakasz mellett vártam, hogy az ár tetőzzön és a víz elborítsa ezt a partrészt. Hamarosan sor került rá, és amint e terület fölé tudtam irányítani a járművemet, mindjárt rögzítettem is mindkét oldalán egy-egy evezővel. Így várakoztam aztán, amíg a víz visszahúzódott és a tutajom a szárazon maradt.
At length I spied a little cove on the right shore of the creek, to which with great pain and difficulty I guided my raft, and at last got so near that, reaching ground with my oar, I could thrust her directly in. But here I had like to have dipped all my cargo into the sea again; for that shore lying pretty steep—that is to say sloping—there was no place to land, but where one end of my float, if it ran on shore, would lie so high, and the other sink lower, as before, that it would endanger my cargo again. All that I could do was to wait till the tide was at the highest, keeping the raft with my oar like an anchor, to hold the side of it fast to the shore, near a flat piece of ground, which I expected the water would flow over; and so it did. As soon as I found water enough—for my raft drew about a foot of water—I thrust her upon that flat piece of ground, and there fastened or moored her, by sticking my two broken oars into the ground, one on one side near one end, and one on the other side near the other end; and thus I lay till the water ebbed away, and left my raft and all my cargo safe on shore.
Most következő gondom az volt, hogy körültekintsek az ismeretlen földön és gondoskodjam személyem és vagyonom biztonságáról. Nem tudtam, hol vagyok: földrészen vagy szigeten, lakott vagy lakatlan helyen, élnek-e itt veszélyes vadállatok vagy sem. Egy-két kilométerre tőlem egy hegyet láttam, mely meredeken és magasra emelkedett. Távolabb, észak felé, ennél alacsonyabb hegyek alkottak egész hegygerincet. Magamhoz vettem egy puskát, egy pisztolyt és egy lőporszarut, és felfedezőútra indultam a meredek oromra. Amint hosszú és megerőltető gyaloglás után fölértem, a leáldozó nap fényében szembesültem nyomorúságos helyzetemmel. Egy sziget feküdt előttem, körötte a végtelen tenger és néhol kősziklák, illetve, úgy 15 kilométerre nyugatra két ennél kisebb sziget.
My next work was to view the country, and seek a proper place for my habitation, and where to stow my goods to secure them from whatever might happen. Where I was, I yet knew not; whether on the continent or on an island; whether inhabited or not inhabited; whether in danger of wild beasts or not. There was a hill not above a mile from me, which rose up very steep and high, and which seemed to overtop some other hills, which lay as in a ridge from it northward. I took out one of the fowling-pieces, and one of the pistols, and a horn of powder; and thus armed, I travelled for discovery up to the top of that hill, where, after I had with great labour and difficulty got to the top, I saw my fate, to my great affliction—viz. that I was in an island environed every way with the sea: no land to be seen except some rocks, which lay a great way off; and two small islands, less than this, which lay about three leagues to the west.
Nem tapasztaltam különleges bőséget, és semmi sem utalt rá, hogy lakott sziget lenne, legfeljebb vadállatok lakhatták, bár ilyeneket sem vettem észre eddig. Láttam viszont sok ismeretlen fajtájú madarat, melyek közül visszajövet egy nagyot célba is vettem. Egy sűrű erdő szélén ült egy faágon. Mihelyt lövésem - mely a legelső lehetett ezen a szigeten - eldördült, az erdő minden részéből madarak ezrei röppentek föl borzasztó rikácsolással. A számtalan fajta közül azonban egyet sem találtam ismerősnek. A meglőtt madár színe és csőre alapján sólyomhoz hasonlított, de a karmai nem voltak nagyobbak, mint egy átlagos szárnyasé. Húsa, fájdalom, ehetetlen volt.
I found also that the island I was in was barren, and, as I saw good reason to believe, uninhabited except by wild beasts, of whom, however, I saw none. Yet I saw abundance of fowls, but knew not their kinds; neither when I killed them could I tell what was fit for food, and what not. At my coming back, I shot at a great bird which I saw sitting upon a tree on the side of a great wood. I believe it was the first gun that had been fired there since the creation of the world. I had no sooner fired, than from all parts of the wood there arose an innumerable number of fowls, of many sorts, making a confused screaming and crying, and every one according to his usual note, but not one of them of any kind that I knew. As for the creature I killed, I took it to be a kind of hawk, its colour and beak resembling it, but it had no talons or claws more than common. Its flesh was carrion, and fit for nothing.
Felfedezésem birtokában visszatértem a tutajhoz, munkához láttam és a nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy partra hordjam a rakományt. Nem tudtam azonban, hogy mihez kezdjek éjszaka, nem volt ugyanis hol lepihennem. Bár ragadozókat nem láttam, mégis féltem a fűre leheverve elaludni, hátha erre jár egy és rám ront. Később kiderült, hogy felesleges volt emiatt aggódnom. Ekkor azonban még a partra cipelt ládákkal és deszkákkal vettem körbe magam, egyfajta kunyhót építve belőlük éjszakára. Most már csak az élelem okozott gondot, de eszembe jutott, hogy lövésem után láttam egypár, a nyúlhoz hasonló állatot előfutni az erdőből. Ebben bízva nemsokára elaludtam.
Contented with this discovery, I came back to my raft, and fell to work to bring my cargo on shore, which took me up the rest of that day. What to do with myself at night I knew not, nor indeed where to rest, for I was afraid to lie down on the ground, not knowing but some wild beast might devour me, though, as I afterwards found, there was really no need for those fears. However, as well as I could, I barricaded myself round with the chest and boards that I had brought on shore, and made a kind of hut for that night’s lodging. As for food, I yet saw not which way to supply myself, except that I had seen two or three creatures like hares run out of the wood where I shot the fowl.
Másnap elhatároztam, hogy mindenekelőtt a szárazföldre szállítom azt a sok egyéb hajóbeli tárgyat, amit a hasznomra fordíthatnék, különös tekintettel a kötélzetre és a vitorlákra. Újra meg kellett látogatnom a hajót, ha még lehetséges. Tudtam, hogy a következő vihar darabokra rombolja majd, ezért arra gondoltam, a hajó mozdítható részeit is leszerelem és megkísérlem elhozni onnan. Gondolatban tanácskozást hívtam össze az ügyben, hogy visszavigyem-e magammal a tutajt. Az ötlet nem tűnt célszerűnek. Úgy döntöttem, apály idején indulok, akárcsak előző nap. Mielőtt elhagytam volna a kunyhómat, levetettem ruháim nagy részét, csak egy kockás ing, egy vászon alsónadrág és egy pár papucscipő maradt rajtam.
I now began to consider that I might yet get a great many things out of the ship which would be useful to me, and particularly some of the rigging and sails, and such other things as might come to land; and I resolved to make another voyage on board the vessel, if possible. And as I knew that the first storm that blew must necessarily break her all in pieces, I resolved to set all other things apart till I had got everything out of the ship that I could get. Then I called a council—that is to say in my thoughts—whether I should take back the raft; but this appeared impracticable: so I resolved to go as before, when the tide was down; and I did so, only that I stripped before I went from my hut, having nothing on but my chequered shirt, a pair of linen drawers, and a pair of pumps on my feet.
Csakhamar szerencsésen a hajón termettem, ahol elsőként egy új tutaj összetákolásához láttam. Az elsőnél szerzett tapasztalatokból okulva ezt nem készítettem olyan ormótlanra és nem is terheltem meg annyira, viszont a leghasznosabb tárgyakkal raktam meg: az ács készletéből való két-három teli zacskó szeggel és szegeccsel, fúróval, egy-két tucat fejszével és mind közül a leghasznosabbal, egy köszörűvel. Mindezekhez egybegyűjtöttem a tüzér számos eszközét, két-három vas emelőrudat, két hordónyi muskétagolyót, hét muskétát és még egy vadászfegyvert, egy nagy zsák apró sörétet, és egy nagy darab ólmot, de ez utóbbi olyan nehéz volt, hogy nem bírtam átemelni a hajó oldalán. Összecsomagoltam még továbbá a teljes ruhatárat, a tartalék orrvitorlát, egy függőágyat és némi ágyneműt. A megrakodott tutajt, nagy megnyugvásomra, most sokkal szerencsésebben sikerült partra tennem.
I got on board the ship as before, and prepared a second raft; and, having had experience of the first, I neither made this so unwieldy, nor loaded it so hard, but yet I brought away several things very useful to me; as first, in the carpenters stores I found two or three bags full of nails and spikes, a great screw-jack, a dozen or two of hatchets, and, above all, that most useful thing called a grindstone. All these I secured, together with several things belonging to the gunner, particularly two or three iron crows, and two barrels of musket bullets, seven muskets, another fowling-piece, with some small quantity of powder more; a large bagful of small shot, and a great roll of sheet-lead; but this last was so heavy, I could not hoist it up to get it over the ship’s side. Besides these things, I took all the men’s clothes that I could find, and a spare fore-topsail, a hammock, and some bedding; and with this I loaded my second raft, and brought them all safe on shore, to my very great comfort.
Némiképp aggódtam amiatt, nehogy távollétemben baja essen a szigeten maradt élelmiszereknek. Visszatértemkor azonban semmi nyomát sem vettem észre bárki vagy bármi idegen látogatásának, csak egy vadmacskaféle állat üldögélt a ládák egyikén, de közeledésemre távolabb futott, majd újra leült. Békésen és zavartalanul figyelte az arcomat, mintha ismeretséget akarna kötni velem. Akkor sem fogta menekülőre a dolgot, amikor a fegyveremmel rá céloztam, háborítatlanul ült tovább. Egy darab kétszersültet vetettem oda neki, kissé fájó szívvel, mert nem voltam bővében az élelmiszereknek, de amit odavetettem, ő megszagolgatta és föl is falta, sőt, úgy nézett, mint akinek ízlett és még kér. Amikor látta, hogy nem adok többet, elfutott.
I was under some apprehension, during my absence from the land, that at least my provisions might be devoured on shore: but when I came back I found no sign of any visitor; only there sat a creature like a wild cat upon one of the chests, which, when I came towards it, ran away a little distance, and then stood still. She sat very composed and unconcerned, and looked full in my face, as if she had a mind to be acquainted with me. I presented my gun at her, but, as she did not understand it, she was perfectly unconcerned at it, nor did she offer to stir away; upon which I tossed her a bit of biscuit, though by the way, I was not very free of it, for my store was not great: however, I spared her a bit, I say, and she went to it, smelled at it, and ate it, and looked (as if pleased) for more; but I thanked her, and could spare no more: so she marched off.
Most, hogy ez a rakomány is partot ért - csak a lőporos hordókkal akadt némi gondom, azok ugyanis olyan súlyosak voltak, hogy fel kellett nyitnom és kisebb adagokban szállítanom a tartalmukat - nekiláttam, hogy néhány megfelelő méretűre vágott rúd és egy vitorlavászon segítségével sátrat készítsek. Ebbe a sátorba hordtam be mindent, amiről tudtam, hogy az eső vagy a napsütés kárt tehet bennük. Az üres ládákat és hordókat a sátor köré állítottam, hogy védelmet nyújtsanak egy váratlan támadás ellen. Ezután belülről deszkákkal, kívülről pedig egy üres ládával zártam el a sátor bejáratát, kényelmes fekvőhelyet készítettem magamnak, melléje pedig egy puskát és pár pisztolyt helyeztem. Végre egyfajta ágyban pihenhettem. Éjjel úgy aludtam, mint a bunda. Előző éjjel kevés nyugalmam volt, napközben pedig megfeszítetten dolgoztam azon, hogy minden fontos holmit partra tegyek és elrendezzek.
Having got my second cargo on shore—though I was fain to open the barrels of powder, and bring them by parcels, for they were too heavy, being large casks—I went to work to make me a little tent with the sail and some poles which I cut for that purpose: and into this tent I brought everything that I knew would spoil either with rain or sun; and I piled all the empty chests and casks up in a circle round the tent, to fortify it from any sudden attempt, either from man or beast. When I had done this, I blocked up the door of the tent with some boards within, and an empty chest set up on end without; and spreading one of the beds upon the ground, laying my two pistols just at my head, and my gun at length by me, I went to bed for the first time, and slept very quietly all night, for I was very weary and heavy; for the night before I had slept little, and had laboured very hard all day to fetch all those things from the ship, and to get them on shore.
Habár alighanem a legnagyobb raktárkészlet volt már körülöttem, amivel egy magányos, számkivetett ember valaha is rendelkezhetett, mégis elégedetlen voltam és úgy gondoltam, amíg a hajó áll és megközelíthető, el kell hoznom belőle mindent, ami mozdítható. Nem mulasztottam hát el, hogy alacsony vízállásnál naponta meglátogassam a hajóroncsot, és elhordjak ezt-azt. A harmadik alkalommal annyi hajókötélzetet rakodtam fel, amennyit csak bírtam és ráadásnak még kisebb köteleket, zsinegeket, egy a vitorlák javítására szolgáló tartalék vásznat és a hordót, az átnedvesedett puskaporral. A vitorlákat szállítás előtt kisebb darabokra vágtam, hajózáshoz már úgysem voltak jók, csak vászonként vehettem hasznukat.
I had the biggest magazine of all kinds now that ever was laid up, I believe, for one man: but I was not satisfied still, for while the ship sat upright in that posture, I thought I ought to get everything out of her that I could; so every day at low water I went on board, and brought away something or other; but particularly the third time I went I brought away as much of the rigging as I could, as also all the small ropes and rope-twine I could get, with a piece of spare canvas, which was to mend the sails upon occasion, and the barrel of wet gunpowder. In a word, I brought away all the sails, first and last; only that I was fain to cut them in pieces, and bring as much at a time as I could, for they were no more useful to be sails, but as mere canvas only.
Volt még egy örömteli felfedezésem. Öt-hat az előzőekhez hasonló látogatás után már azt hittem, semmi sem maradt a hajón, amivel érdemes lenne bajlódnom. Ám egyszer csak egy nagy hordó kenyérre akadtam, sőt három teli hordó rumra, egy láda cukorra és egy hordó finom lisztre is. Ez meglepett, hiszen már a teljes ellátmányt átvizsgáltam, kivéve, amit tönkretett a víz. A nagy hordóból kiürítettem a kenyereket, és egyenként vitorlavászonba csomagoltam azokat, majd az egészet biztonságban elszállítottam.
But that which comforted me more still, was, that last of all, after I had made five or six such voyages as these, and thought I had nothing more to expect from the ship that was worth my meddling with—I say, after all this, I found a great hogshead of bread, three large runlets of rum, or spirits, a box of sugar, and a barrel of fine flour; this was surprising to me, because I had given over expecting any more provisions, except what was spoiled by the water. I soon emptied the hogshead of the bread, and wrapped it up, parcel by parcel, in pieces of the sails, which I cut out; and, in a word, I got all this safe on shore also.
A következő napon újra a hajón voltam, de mivel szinte semmi mozdítható nem maradt, nekiestem a horgonykötélnek, és hogy elvihessem, kisebb darabokra vágtam. Az árbocokból építettem erős tutajt, amit a horgonyköteleken kívül sok nehéz vasdarabbal és más súlyos holmival terheltem meg. Ekkor úgy tűnt, jó szerencsém újra elhagy. Beeveztem a folyó torkolatán, de nem tudtam olyan ügyesen irányítani a tutajt, mint korábban, az felfordult, én pedig a vízbe zuhantam egész fuvarommal. Jómagam csakhamar szárazra vergődtem, hanem a szállítmány nagy része, közte szinte az egész nehéz vasáru, amelynek nagy hasznát vehettem volna, odaveszett. A tengerapály beálltával a vízbe lemerülve, nagy fáradozások árán, sikerült megmentenem a horgonykötelek nagy részét és némi vasat. Ezek után is újra vissza-visszatértem a hajóhoz.
The next day I made another voyage, and now, having plundered the ship of what was portable and fit to hand out, I began with the cables. Cutting the great cable into pieces, such as I could move, I got two cables and a hawser on shore, with all the ironwork I could get; and having cut down the spritsail-yard, and the mizzen-yard, and everything I could, to make a large raft, I loaded it with all these heavy goods, and came away. But my good luck began now to leave me; for this raft was so unwieldy, and so overladen, that, after I had entered the little cove where I had landed the rest of my goods, not being able to guide it so handily as I did the other, it overset, and threw me and all my cargo into the water. As for myself, it was no great harm, for I was near the shore; but as to my cargo, it was a great part of it lost, especially the iron, which I expected would have been of great use to me; however, when the tide was out, I got most of the pieces of the cable ashore, and some of the iron, though with infinite labour; for I was fain to dip for it into the water, a work which fatigued me very much. After this, I went every day on board, and brought away what I could get.
Tizenhárom napja éltem a szigeten, és már tizenegyszer fordultam meg a hajótöredéken, és közben mindent eltakarítottam onnan, ami emberi kézzel, egyedül elhordható. Őszintén szólva, azon törtem a fejem, hogy az egész hajót darabonként a szárazra hordom, de amikor felkészültem, hogy tizenkettedik alkalommal is útrakeljek, észrevettem, hogy erős szél támadt. De azért mégis ott termettem a megrongált hajón, és olyan hatékonyan kutattam át, hogy ezúttal is találtam még egy fiókos szekrénykét. Több borotvára, ollóra, egy tucat késre és villára, és egy rejtekfiókban mintegy 36 font sterling értékű papírpénzre, európai és brazil pénzérmékre, néhány spanyol ezüstre, valamint más arany- és ezüstpénzre akadtam.
I had been now thirteen days on shore, and had been eleven times on board the ship, in which time I had brought away all that one pair of hands could well be supposed capable to bring; though I believe verily, had the calm weather held, I should have brought away the whole ship, piece by piece. But preparing the twelfth time to go on board, I found the wind began to rise: however, at low water I went on board, and though I thought I had rummaged the cabin so effectually that nothing more could be found, yet I discovered a locker with drawers in it, in one of which I found two or three razors, and one pair of large scissors, with some ten or a dozen of good knives and forks: in another I found about thirty-six pounds value in money—some European coin, some Brazil, some pieces of eight, some gold, and some silver.
Mosolyogva így szóltam magamban a pénz láttán: Hiábavalóság ! Mi hasznodat veszem én neked ? Nem érdemled, hogy fölvegyelek a helyedről, e kések bármelyike többet ér, mint egész tömeged. Nincs rád szükségem, maradj, ahol vagy, és süllyedj el, mint olyan dolog, mely nem érdemli meg, hogy elcipeljék. Némi meggondolás után mégis a késekhez tettem, és mindent egy darab vászonba göngyöltem. Midőn e poggyásszal kiléptem, és nekiláttam tutajom összeállításának, észrevettem, hogy felhők vonják be az eget, és csípős szél csapott meg éppen a szárazról. Nyomban rájöttem, hogy tutajt ácsolnom felesleges, széllel szemben úgysem tehetném partra, magamnak kell visszajutnom, mielőtt emelkedni kezd az ár és ez az esélyem is odavész. A vízbe ereszkedtem, és úszni kezdtem a homokos part felé, de egyrészt a súly, amelyet magammal cipeltem, másrészt az egyre viharosabbá váló szél keltette hullámok megnehezítették a dolgomat.
I smiled to myself at the sight of this money: “O drug!” said I, aloud, “what art thou good for? Thou art not worth to me—no, not the taking off the ground; one of those knives is worth all this heap; I have no manner of use for thee—e’en remain where thou art, and go to the bottom as a creature whose life is not worth saying.” However, upon second thoughts I took it away; and wrapping all this in a piece of canvas, I began to think of making another raft; but while I was preparing this, I found the sky overcast, and the wind began to rise, and in a quarter of an hour it blew a fresh gale from the shore. It presently occurred to me that it was in vain to pretend to make a raft with the wind offshore; and that it was my business to be gone before the tide of flood began, otherwise I might not be able to reach the shore at all. Accordingly, I let myself down into the water, and swam across the channel, which lay between the ship and the sands, and even that with difficulty enough, partly with the weight of the things I had about me, and partly the roughness of the water; for the wind rose very hastily, and before it was quite high water it blew a storm.
Végül sikerült hazajutnom kis sátramba, ahol leheveredtem biztonságba helyezett vagyontárgyaim mellé. Egész éjjel, sőt még másnap reggel is erőteljesen fújt a szél, és amikorra kikémleltem, a hajónak már nyoma veszett. Kicsit meglepődtem, de megnyugtatott az a tudat, hogy idejében menekítettem ki minden rakományt, ami hasznomra lehetett, és ha több idő állt volna a rendelkezésemre, se tudtam volna sokkal több mindent magamhoz venni. Ezek után már gondolatban sem sokat foglalkoztatott a hajó, bár néhány, nemigen használható töredéke később még partra vetődött.
But I had got home to my little tent, where I lay, with all my wealth about me, very secure. It blew very hard all night, and in the morning, when I looked out, behold, no more ship was to be seen! I was a little surprised, but recovered myself with the satisfactory reflection that I had lost no time, nor abated any diligence, to get everything out of her that could be useful to me; and that, indeed, there was little left in her that I was able to bring away, if I had had more time. I now gave over any more thoughts of the ship, or of anything out of her, except what might drive on shore from her wreck; as, indeed, divers pieces of her afterwards did; but those things were of small use to me.
Most mindenekelőtt a biztonságomról kellett gondoskodnom, mert attól tartottam, hogy vademberek vagy vadállatok vannak a szigeten. Sokat töprengtem azon, hogyan érjem el ezt és vajon milyen lakóhelyet építsek magamnak. Üreget vájjak a földbe, vagy sátort húzzak a föld fölé ? Végül elhatároztam, hogy mind a kettőt megcsinálom. Ennek elkészítéséről az alábbiakban be is számolok.
My thoughts were now wholly employed about securing myself against either savages, if any should appear, or wild beasts, if any were in the island; and I had many thoughts of the method how to do this, and what kind of dwelling to make—whether I should make me a cave in the earth, or a tent upon the earth; and, in short, I resolved upon both; the manner and description of which, it may not be improper to give an account of.
kellett jönnöm, hogy előző megtelepedésem helye nagyon közel fekszik ugyan a tengerhez, de mocsaras lapályon terül el, és ami a legnagyobb hátránya, nincs friss ivóvízforrás a közelében. Jobb fekvésű, kényelmesebb helyet kellett tehát találnom. Fontolóra vettem, mik az elsődleges szempontok: a jó levegő és a friss víz, amiről az imént szóltam, továbbá oltalom a nap hevétől, biztonság az emberekkel és állatokkal szemben, és végül a szabad kilátás a tengerre, hogy észrevegyem, ha, Isten segédletével, hajó tűnne fel a tengeren.
I soon found the place I was in was not fit for my settlement, because it was upon a low, moorish ground, near the sea, and I believed it would not be wholesome, and more particularly because there was no fresh water near it; so I resolved to find a more healthy and more convenient spot of ground. I consulted several things in my situation, which I found would he proper for me: 1st, health and fresh water, I just now mentioned; 2ndly, shelter from the heat of the sun; 3rdly, security from ravenous creatures, whether man or beast; 4thly, a view to the sea, that if God sent any ship in sight, I might not lose any advantage for my deliverance, of which I was not willing to banish all my expectation yet.
Hosszas keresgélés után ráakadtam az alkalmas helyre. Egy sziklafal tövében fekvő kis sík terület volt, mely mögött a sziklafal egyenes házfal módjára emelkedett, és így odafentről semmi sem tudott meglepetésszerűen mögém ereszkedni. A szikla oldalában egy mélyedés látszott, mely egy barlang bejáratának tűnt, de valójában nem vezetett barlangba vagy üregbe.
In search of a place proper for this, I found a little plain on the side of a rising hill, whose front towards this little plain was steep as a house-side, so that nothing could come down upon me from the top. On the one side of the rock there was a hollow place, worn a little way in, like the entrance or door of a cave but there was not really any cave or way into the rock at all.
Az ajtószerű sziklamélyedés előtti zöld, sík földdarabon állítottam fel a sátramat. Ennek a helynek a szélessége alig volt száz méter, a hossza pedig mintegy kétszer akkora. Zöld szőnyegként terült el az ajtóm előtt, mely a sziklafal felőli oldaltól eltekintve minden irányban, lejtősen a tengerpartba torkollt. Mivel a hegy északi-északnyugati oldalára esett, ezért a nappal legforróbb szakaszában védve volt a hőségtől.
On the flat of the green, just before this hollow place, I resolved to pitch my tent. This plain was not above a hundred yards broad, and about twice as long, and lay like a green before my door; and, at the end of it, descended irregularly every way down into the low ground by the seaside. It was on the N.N.W. side of the hill; so that it was sheltered from the heat every day, till it came to a W. and by S. sun, or thereabouts, which, in those countries, is near the setting.
Mielőtt azonban felütöttem volna sátramat, annak helye körül, a szikla egyik végétől a másikig, egy tíz méteres sugarú félkört jelöltem ki, melyen aztán egymás mellé két sor erős cölöpöt vertem a földbe. E cölöpök körülbelül két méter hosszúak és felül hegyesek voltak, a két sor cölöp mintegy tizenöt centiméterre volt egymástól. A cölöpök közé mindenféle limlomot, különösen kötéldarabokat gyömöszöltem, egészen az oszlopok tetejéig. Belülről az egészet körülbelül nyolcvan centiméter hosszú oldalkarók támogatták. A kerítés így olyan erős lett, hogy sem ember, sem állat nem juthatott át rajta vagy fölötte. Sok időmbe és fáradságomba került az elkészítése, különösen az a része, amíg kivágtam a cölöpöknek való fákat, majd a helyükre szállítottam és a földbe ástam azokat.
Before I set up my tent I drew a half-circle before the hollow place, which took in about ten yards in its semi-diameter from the rock, and twenty yards in its diameter from its beginning and ending. In this half-circle I pitched two rows of strong stakes, driving them into the ground till they stood very firm like piles, the biggest end being out of the ground above five feet and a half, and sharpened on the top. The two rows did not stand above six inches from one another. Then I took the pieces of cable which I had cut in the ship, and laid them in rows, one upon another, within the circle, between these two rows of stakes, up to the top, placing other stakes in the inside, leaning against them, about two feet and a half high, like a spur to a post; and this fence was so strong, that neither man nor beast could get into it or over it. This cost me a great deal of time and labour, especially to cut the piles in the woods, bring them to the place, and drive them into the earth.
Nyitott bejáratot vagy ajtót nem hagytam ezen a sánckerítésen, ehelyett egy rövid létrán másztam föl rajta, melyet aztán behúztam magam után. Most, hogy mintha egy erődítményben lettem volna, végre megtehettem azt, amit már jó ideje nem - nyugodtan alhattam. Később kiviláglott, hogy ezek szükségtelen óvintézkedések, mert olyan ellenség, amilyet magam elé képzeltem, az egész szigeten nem volt.
The entrance into this place I made to be, not by a door, but by a short ladder to go over the top; which ladder, when I was in, I lifted over after me; and so I was completely fenced in and fortified, as I thought, from all the world, and consequently slept secure in the night, which otherwise I could not have done; though, as it appeared afterwards, there was no need of all this caution from the enemies that I apprehended danger from.
Végtelennek tűnő munkával hordtam be az erődömbe az élelmiszer- és lőszerkészleteimet, valamint minden egyéb vagyonomat, amelyekről korábban már számot adtam. Nagy sátrat emeltem, ami megvéd az esőtől, ez ugyanis az év egy bizonyos szakában állhatatosan zúdul erre a vidékre. Belül fölállítottam egy kisebb sátrat, a nagyobbat pedig kívülről vízhatlan ponyvával vontam be, amit még a vitorlákkal együtt mentettem ki a hajóból.
Into this fence or fortress, with infinite labour, I carried all my riches, all my provisions, ammunition, and stores, of which you have the account above; and I made a large tent, which to preserve me from the rains that in one part of the year are very violent there, I made double—one smaller tent within, and one larger tent above it; and covered the uppermost with a large tarpaulin, which I had saved among the sails.
Most már nem a földön, vetett ágyon pihentem, hanem egy remek függőágyban, ami korábban a másodkapitányé volt. A sátorba behordtam a teljes élelmiszerkészletemet, és mindent, aminek megárthat a nedvesség. Miután végeztem ingóságaim elrendezésével, akkor fejeztem csak be a cölöpkerítést, elzárva az addigi bejáratot, hogy ezután, amint említettem, csak egy rövid létrával lehessen ki- és beközlekedni.
And now I lay no more for a while in the bed which I had brought on shore, but in a hammock, which was indeed a very good one, and belonged to the mate of the ship. Into this tent I brought all my provisions, and everything that would spoil by the wet; and having thus enclosed all my goods, I made up the entrance, which till now I had left open, and so passed and repassed, as I said, by a short ladder.
Amikor ezzel is megvoltam, nekiláttam, hogy megnagyobbítsam a szikla bemélyedését. Az eltávolított földet és követ pedig a kerítés belső oldalánál terítettem szét, aminek eredményeként egy fél méter magas teraszt kaptam. A sátram mögött közben elkészült a barlang, amelyet házam pincéjeként használtam.
When I had done this, I began to work my way into the rock, and bringing all the earth and stones that I dug down out through my tent, I laid them up within my fence, in the nature of a terrace, so that it raised the ground within about a foot and a half; and thus I made me a cave, just behind my tent, which served me like a cellar to my house.
Sok időbe és kemény munkába telt elérnem a kívánt eredményt, de közben történtek más dolgok is, amelyekről szintén érdemes beszámolnom. Akkortájt, amikor a sátor és a barlang elkészítésének tervét érleltem, sűrű, sötét fellegek gyűltek az égre, majd nagy zivatar tört ki. Hirtelen villám cikázott át az égen, hatalmas mennydörgés kíséretében, amiben még nem is lett volna semmi meglepő, sokkal inkább az a gondolat döbbentett meg, amely az elmémen futott át hirtelen: " Ó, a puskaporom ! " Egy pillanatra megállt a szívverésem, amikor eszembe jutott, hogy egyetlen villámcsapástól megsemmisülhet az összes puskaporom, így teljesen kiszolgáltatott maradnék, védelem és zsákmányszerzés lehetősége nélkül. Magam miatt már kevésbé aggódtam, pedig ha a puskaporom tüzet fog, én is csúf véget érek.
It cost me much labour and many days before all these things were brought to perfection; and therefore I must go back to some other things which took up some of my thoughts. At the same time it happened, after I had laid my scheme for the setting up my tent, and making the cave, that a storm of rain falling from a thick, dark cloud, a sudden flash of lightning happened, and after that a great clap of thunder, as is naturally the effect of it. I was not so much surprised with the lightning as I was with the thought which darted into my mind as swift as the lightning itself—Oh, my powder! My very heart sank within me when I thought that, at one blast, all my powder might be destroyed; on which, not my defence only, but the providing my food, as I thought, entirely depended. I was nothing near so anxious about my own danger, though, had the powder took fire, I should never have known who had hurt me.
Amikor véget ért a vihar, ami ennyire rám ijesztett, minden építkezéssel kapcsolatos munkámat félretéve, zsákokat és dobozokat gyűjtöttem, ezekbe osztottam föl a puskaport, és a kisebb csomagokat egymástól távol elhelyezve igyekeztem biztosítani, hogy ne kaphassanak egyszerre lángra. A két hét során, amíg ezzel foglalatoskodtam, a puskaporomat, amely 120 kilónál nem lehetett több, legalább 100 kis csomagban osztottam szét. A hordó, amely nedves volt nem jelentett veszélyt, ezért az új barlangomban kapott helyet, amelyet a magam kedvtelésére konyhának neveztem. A kis puskaporos csomagokat pedig, helyüket megjelölve, a kövek alatt és a sziklák repedéseiben rejtettem el gondosan, hogy az eső ne áztassa azokat.
Such impression did this make upon me, that after the storm was over I laid aside all my works, my building and fortifying, and applied myself to make bags and boxes, to separate the powder, and to keep it a little and a little in a parcel, in the hope that, whatever might come, it might not all take fire at once; and to keep it so apart that it should not be possible to make one part fire another. I finished this work in about a fortnight; and I think my powder, which in all was about two hundred and forty pounds weight, was divided in not less than a hundred parcels. As to the barrel that had been wet, I did not apprehend any danger from that; so I placed it in my new cave, which, in my fancy, I called my kitchen; and the rest I hid up and down in holes among the rocks, so that no wet might come to it, marking very carefully where I laid it.
Miközben munkámmal lassan haladtam előre, legalább naponta egyszer terepszemlére indultam fegyveremmel, részben kikapcsolódás gyanánt, részben, hogy ehető zsákmányt ejtsek. Közben fokozatosan megismerkedtem a sziget élővilágával. Már az első ilyen kirándulásom alkalmával felfedeztem, hogy kecskék is élnek a szigeten, aminek nagyon megörültem. Hamarosan rá kellett jönnöm azonban arra is, hogy túl félénkek és gyors lábúak ahhoz, hogy be lehessen őket cserkészni. Mégis bíztam abban, hogy időnként puskavégre kaphatok egyet-egyet. Erre hamarosan sor is került. Miután kiderítettem, hol tanyáznak, lesben vártam őket. Korábban, ha a sziklákról megpillantották, hogy a völgyben lesek rájuk, rémülten menekültek, ezért úgy döntöttem, hogy a sziklákhoz osonok, amikor épp a völgyben táplálkoznak, és így nem vehetnek észre. A látásuk sajátsága volt, hogy a tőlük magasabban fekvő dolgokra nem figyeltek. Ezentúl az említett módszert alkalmazva, a sziklákat másztam meg, ahonnan a célt bemérni is sokkal könnyebb volt.
In the interval of time while this was doing, I went out once at least every day with my gun, as well to divert myself as to see if I could kill anything fit for food; and, as near as I could, to acquaint myself with what the island produced. The first time I went out, I presently discovered that there were goats in the island, which was a great satisfaction to me; but then it was attended with this misfortune to me—viz. that they were so shy, so subtle, and so swift of foot, that it was the most difficult thing in the world to come at them; but I was not discouraged at this, not doubting but I might now and then shoot one, as it soon happened; for after I had found their haunts a little, I laid wait in this manner for them: I observed if they saw me in the valleys, though they were upon the rocks, they would run away, as in a terrible fright; but if they were feeding in the valleys, and I was upon the rocks, they took no notice of me; from whence I concluded that, by the position of their optics, their sight was so directed downward that they did not readily see objects that were above them; so afterwards I took this method—I always climbed the rocks first, to get above them, and then had frequently a fair mark.
Az első, irányukba leadott lövésemmel megöltem egy anyaállatot, amelyhez nagy sajnálatomra egy szopós kiskecske tartozott, és amikor a nősténykecske összerogyott, a kicsinye mozdulatlanul állt mellette mindaddig, míg odaértem és felvettem a tetemet. Sőt mi több, amikor a zsákmányommal a vállamon hazafelé indultam, a kecskegida végig követett. Itt aztán letettem az anyaállatot, és kézbe vettem a kisgidát, magammal vittem és megpróbáltam megetetni. De nem fogadta el az ételt, így aztán kénytelen voltam végezni vele is és megenni. Mivel takarékoskodtam vele, a két kecske húsa hosszú időn át ételemül szolgált, és így tovább tartalékolhattam más élelmiszereimet, például a kenyeremet.
The first shot I made among these creatures, I killed a she-goat, which had a little kid by her, which she gave suck to, which grieved me heartily; for when the old one fell, the kid stood stock still by her, till I came and took her up; and not only so, but when I carried the old one with me, upon my shoulders, the kid followed me quite to my enclosure; upon which I laid down the dam, and took the kid in my arms, and carried it over my pale, in hopes to have bred it up tame; but it would not eat; so I was forced to kill it and eat it myself. These two supplied me with flesh a great while, for I ate sparingly, and saved my provisions, my bread especially, as much as possibly I could.
Mihelyst elkészültem a lakhelyemmel, nyilvánvalóvá vált, hogy ki kell alakítanom egy helyet a tűz számára, és ehhez fűtőanyagot is kell szereznem. Hogy mit tettem ennek érdekében, hogyan bővítettem a barlangomat és milyen más lépéseket tettem kényelmem megteremtésére, mindarról később szólok még a megfelelő helyen, de most vissza szeretném idézni azt a számos gondolatmenetemet, amelyet itteni életem váltott ki belőlem.
Having now fixed my habitation, I found it absolutely necessary to provide a place to make a fire in, and fuel to burn: and what I did for that, and also how I enlarged my cave, and what conveniences I made, I shall give a full account of in its place; but I must now give some little account of myself, and of my thoughts about living, which, it may well be supposed, were not a few.
Sötéten láttam a helyzetemet. Azt mondtam magamban, hogy nem véletlenül lettem számkivetett ezen a szigeten, miután egy tomboló vihar letérített minket eredeti utunkról. Jó okom volt Isten ítéletét látni abban, hogy a kereskedelmi útvonalaktól több száz kilométerre, egy efféle elhagyatott helyen, magányosan kell bevégeznem az életemet. E gondolatok közben az arcomon bőségesen peregtek a könnyek. Időnként még szemrehányást is tettem Istennek, amiért teljes magánnyal és végtelen keserűséggel teli élettel sújtja némely teremtményét, aki ezek után még csak azért sem lehet hálás, hogy él.
I had a dismal prospect of my condition; for as I was not cast away upon that island without being driven, as is said, by a violent storm, quite out of the course of our intended voyage, and a great way, viz. some hundreds of leagues, out of the ordinary course of the trade of mankind, I had great reason to consider it as a determination of Heaven, that in this desolate place, and in this desolate manner, I should end my life. The tears would run plentifully down my face when I made these reflections; and sometimes I would expostulate with myself why Providence should thus completely ruin His creatures, and render them so absolutely miserable; so without help, abandoned, so entirely depressed, that it could hardly be rational to be thankful for such a life.
Előbb-utóbb mindig eszembe jutottak azok az okok, amelyek miatt komolyan felülbírálhattam gondolataimat. Így például az egyik napon, amikor fegyverrel a kezemben, lehangoltan sétáltam a tengerparton, felötlött bennem, hogy másik nézőpont is létezhet: " Magányosan élek itt, az igaz, de nem kell-e hálaimát mondanom azért, mert nem jutottam a társaim sorsára ? Hiszen tizenegyen indultunk el a csónakkal, és hol a másik tíz ? Miért nem ők menekültek meg és én vesztem el ? Miért lettem én a kiválasztott ? Hol jobb lenni, itt vagy a tenger fenekén ? Minden rosszban van valami jó, olyasvalami, ami a jelenleginél rosszabb is lehetne. "
But something always returned swift upon me to check these thoughts, and to reprove me; and particularly one day, walking with my gun in my hand by the seaside, I was very pensive upon the subject of my present condition, when reason, as it were, expostulated with me the other way, thus: “Well, you are in a desolate condition, it is true; but, pray remember, where are the rest of you? Did not you come, eleven of you in the boat? Where are the ten? Why were they not saved, and you lost? Why were you singled out? Is it better to be here or there?” And then I pointed to the sea. All evils are to be considered with the good that is in them, and with what worse attends them.
Máskor az jutott eszembe, milyen jól el vagyok látva élelemmel, és mi lenne most velem, ha nem így történik. Annak, ami velem megesett, vagyis, hogy a hajó a távoli zátonyról a part közelébe sodródott, és ott vesztegelt, amíg mindent elhozhattam róla, az esélye a valóságban egy a százezerhez. Mi lett volna a sorsom, ha úgy kell itt a szigeten élnem, ahogy először partra vetett a víz, anélkül, hogy az élethez szükséges feltételeket megteremthetném a magam számára. Elsősorban mihez is kezdenék fegyver és lőszer nélkül, vagy szerszámok, ruha, ágynemű és sátor nélkül ? - kérdeztem magamtól. Most viszont, ha lőszerem el is fogyna és a fegyverem félre kellene tennem, így is elláttam magam hosszú időre minden szükséges holmival. Nem kell nélkülöznöm, amíg itt élek, akár hosszú ideig tart ez az élet, akár rövid idő alatt végez velem valamiféle betegség.
Then it occurred to me again, how well I was furnished for my subsistence, and what would have been my case if it had not happened (which was a hundred thousand to one) that the ship floated from the place where she first struck, and was driven so near to the shore that I had time to get all these things out of her; what would have been my case, if I had been forced to have lived in the condition in which I at first came on shore, without necessaries of life, or necessaries to supply and procure them? “Particularly,” said I, aloud (though to myself), “what should I have done without a gun, without ammunition, without any tools to make anything, or to work with, without clothes, bedding, a tent, or any manner of covering?” and that now I had all these to sufficient quantity, and was in a fair way to provide myself in such a manner as to live without my gun, when my ammunition was spent: so that I had a tolerable view of subsisting, without any want, as long as I lived; for I considered from the beginning how I would provide for the accidents that might happen, and for the time that was to come, even not only after my ammunition should be spent, but even after my health and strength should decay.
Bevallom, amikor azon elmélkedtem, hogy lőszerem egyszer csak elfogy majd, eszembe sem jutott, hogy akár egy villámcsapástól is egyszerre felrobbanhat az egész lőpor, ahogy arról később figyelmeztető jelet kaptam.
I confess I had not entertained any notion of my ammunition being destroyed at one blast—I mean my powder being blown up by lightning; and this made the thoughts of it so surprising to me, when it lightened and thundered, as I observed just now.
Most pedig, hogy visszaemlékeztem csendes életem melankolikus vonatkozásaira, folytatom számkivetettségem történetének elbeszélését, mely számításaim szerint szeptember 30-án kezdődött. Nem csak hajótörésem idejét, hanem a helyét is sejteni véltem, ugyanis az őszi napéjegyenlőség során a nap csaknem pontosan a fejünk fölött helyezkedett el, ebből arra következtettem, hogy az egyenlítőtől 9°-kal és 22'-cel északra szenvedtem hajótörést.
And now being about to enter into a melancholy relation of a scene of silent life, such, perhaps, as was never heard of in the world before, I shall take it from its beginning, and continue it in its order. It was by my account the 30th of September, when, in the manner as above said, I first set foot upon this horrid island; when the sun, being to us in its autumnal equinox, was almost over my head; for I reckoned myself, by observation, to be in the latitude of nine degrees twenty-two minutes north of the line.
10-12 nap telt el partot érésem óta, amikor eszembe jutott, hogy naptárak, toll és tinta hiányában elveszíthetem az időérzékemet, és még a Sabbath napját is összetéveszthetem a hétköznapokkal. Hogy ezt elkerüljem, nagy póznát állítottam fel azon a helyen, ahol legelőször partra szálltam, és keresztben egy táblát erősítettem rá a következő felirattal: " Itt értem partot, 1659. szeptember 30-án. " Késemmel naponta egy-egy rovást metszettem a táblába. A hét utolsó napján a rovás kétszer olyan hosszú, a hónap első napján háromszor olyan hosszú, mint a hétköznapoké.
After I had been there about ten or twelve days, it came into my thoughts that I should lose my reckoning of time for want of books, and pen and ink, and should even forget the Sabbath days; but to prevent this, I cut with my knife upon a large post, in capital letters—and making it into a great cross, I set it up on the shore where I first landed—“I came on shore here on the 30th September 1659.” Upon the sides of this square post I cut every day a notch with my knife, and every seventh notch was as long again as the rest, and every first day of the month as long again as that long one; and thus I kept my calendar, or weekly, monthly, and yearly reckoning of time.
A hajón tett látogatásaim során számos olyan apró, de nem kevésbé fontos holmit is elhoztam, amiről még nem adtam számot. Ezekre akkor bukkantam rá, amikor tüzetesebben átvizsgáltam a hajósládákat. A kapitány, a másodkapitány, a tüzér és az ács ládáiban egyaránt találtam tollakat, tintát és papírt, de volt még ott 3-4 iránytű, néhány hajózási műszer, napórák, távcsövek, térképek és navigációs könyvek. Nagy összevisszaságban találtam három Bibliát, amelyeket Angliából kaptam és én hoztam magammal az útra, továbbá portugál könyveket, köztük két-három imakönyvet és több más könyvet, amelyek mindegyikére nagy gonddal vigyáztam. El ne feledjem, a hajón volt egy kutya és két macska is, amelyek történetét más helyütt majd részletesebben elmesélem, itt csak annyit, hogy a két macskát magammal hoztam, a kutya pedig akkor ugrott ki a hajóból és úszott utánam, mikor első rakományommal visszatértem a hajóról a partra. Attól kezdve éveken át hűségesen szolgált, bár nem arra lett volna legnagyobb szükségem, hogy becserkésszen nekem bármit, vagy velem tartson sétáimon, hanem hogy beszéljen hozzám.
In the next place, we are to observe that among the many things which I brought out of the ship, in the several voyages which, as above mentioned, I made to it, I got several things of less value, but not at all less useful to me, which I omitted setting down before; as, in particular, pens, ink, and paper, several parcels in the captain’s, mate’s, gunner’s and carpenter’s keeping; three or four compasses, some mathematical instruments, dials, perspectives, charts, and books of navigation, all which I huddled together, whether I might want them or no; also, I found three very good Bibles, which came to me in my cargo from England, and which I had packed up among my things; some Portuguese books also; and among them two or three Popish prayer-books, and several other books, all which I carefully secured. And I must not forget that we had in the ship a dog and two cats, of whose eminent history I may have occasion to say something in its place; for I carried both the cats with me; and as for the dog, he jumped out of the ship of himself, and swam on shore to me the day after I went on shore with my first cargo, and was a trusty servant to me many years; I wanted nothing that he could fetch me, nor any company that he could make up to me; I only wanted to have him talk to me, but that would not do.
A már említett tollakkal, tintával és papírral a lehető legóvatosabban gazdálkodtam, és amíg a tintám kitartott, pontos beszámolót adtam mindenről. Utána már nem volt módom, mert hiába próbáltam bármilyen eszközzel is pótolni a tintát, nem sikerült. Ahogy a tintát hiányoltam, miután elfogyott, éppúgy több más dolognak is szükségét éreztem, amelyek nem álltak rendelkezésemre. Így például ásó, csákány és lapát, illetve tű és cérna. Ami a fehérneműt illeti, azt könnyen megtanultam nélkülözni.
As I observed before, I found pens, ink, and paper, and I husbanded them to the utmost; and I shall show that while my ink lasted, I kept things very exact, but after that was gone I could not, for I could not make any ink by any means that I could devise. And this put me in mind that I wanted many things notwithstanding all that I had amassed together; and of these, ink was one; as also a spade, pickaxe, and shovel, to dig or remove the earth; needles, pins, and thread; as for linen, I soon learned to want that without much difficulty.
Az említett szerszámok híján lassan haladtam a munkával, és közel egy évembe telt, mire teljesen befejeztem kis erődítményem építését. A kerítés cölöpjei olyan súlyosak voltak, hogy alig bírtam megemelni azokat, sokáig tartott, míg az erdőben kivágtam és előkészítettem egyet-egyet, és még tovább, míg hazaszállítottam. Megesett, hogy egyetlen cölöpnél ez a munka két napot vett igénybe, és egy harmadikat, mire a földbe állítottam. Ehhez segédeszköznek előbb egy súlyos fadarabot használtam, de később rájöttem, hogy a vas emelőrúddal jobban boldogulok, ami persze nem jelenti azt, hogy a továbbiakban ne járt volna fárasztó és hosszan tartó munkával ugyanez. De miért is zavart volna, ha valami hosszan tart, hiszen volt rá elég időm, hogy elvégezzem. Más elfoglaltságom pedig úgysem nagyon akadt, leszámítva talán a vadászatot, amelyre naponta sort kerítettem.
This want of tools made every work I did go on heavily; and it was near a whole year before I had entirely finished my little pale, or surrounded my habitation. The piles, or stakes, which were as heavy as I could well lift, were a long time in cutting and preparing in the woods, and more, by far, in bringing home; so that I spent sometimes two days in cutting and bringing home one of those posts, and a third day in driving it into the ground; for which purpose I got a heavy piece of wood at first, but at last bethought myself of one of the iron crows; which, however, though I found it, made driving those posts or piles very laborious and tedious work. But what need I have been concerned at the tediousness of anything I had to do, seeing I had time enough to do it in? nor had I any other employment, if that had been over, at least that I could foresee, except the ranging the island to seek for food, which I did, more or less, every day.
Alaposabban fontolóra vettem az életkörülményeimet, és nekiláttam, hogy írásban jellemezzem azokat. Nem azért, hogy utána az írást bárkire is ráhagyományozzam (úgy tűnt, nem leszek túl sok örökössel megáldva ), hanem hogy összefoglaljam azokat a gondolataimat, amelyek naponta foglalkoztatnak. Mivel kezdett erőt venni rajtam a csüggedés, azzal nyugtattam magam, hogy összevetettem jelenlegi életem jó és rossz oldalát. Pártatlanul próbáltam megítélni a kényelmet, amit élvezek és a szenvedést, amit átélek:
I now began to consider seriously my condition, and the circumstances I was reduced to; and I drew up the state of my affairs in writing, not so much to leave them to any that were to come after me—for I was likely to have but few heirs—as to deliver my thoughts from daily poring over them, and afflicting my mind; and as my reason began now to master my despondency, I began to comfort myself as well as I could, and to set the good against the evil, that I might have something to distinguish my case from worse; and I stated very impartially, like debtor and creditor, the comforts I enjoyed against the miseries I suffered, thus:—
A rossz Egy szörnyű, lakatlan szigetre vagyok számkivetve, a szabadulás minden reménye nélkül. A világ minden élőlénye közül én lettem kiválasztva a leghitványabb sorsra. Magányra ítéltek, eltiltva az emberi fajtól és társadalomtól. Nincsenek ruháim, amelyek testemet takarják. Védtelen vagyok az emberek vagy vadállatok ellenséges támadásaival szemben. Egy lélek sincs, akihez szólhatnék, vagy aki enyhíthetné bánatomat. A jó Élek, mert a hajó legénységével ellentétben nem fulladtam vízbe. A többiekkel szemben én ki lettem választva arra, hogy éljek. Az Úr, aki csodálatos módon megmentett a haláltól, meg is szabadíthat. Nem éhezem és a hely, ahol élek nem sivár, élelemben gazdag. Az éghajlat itt meleg, tehát ha lenne is ruhám, alig hordhatnám azt. Olyan szigetre kerültem, ahol nincsenek az életemet fenyegető vadállatok, szemben azzal, amit például az afrikai partokon láttam. Mi lett volna velem, ha ott szenvedek hajótörést ? Isten rendkívüli adományként partközelbe küldte a hajót, ahonnan megszerezhettem minden szükséges holmit, hogy felszerelkezhessek és ellássam magam utánpótlással, akár életem végéig is.
_Evil_. _Good_. I am cast upon a horrible, But I am alive; and not drowned, desolate island, void of all hope as all my ship’s company were. of recovery. I am singled out and separated, But I am singled out, too, from as it were, from all the world, all the ship’s crew, to be spared to be miserable. from death; and He that miraculously saved me from death can deliver me from this condition. I am divided from mankind—a But I am not starved, and solitaire; one banished from perishing on a barren place, human society. affording no sustenance. I have no clothes to cover me. But I am in a hot climate, where, if I had clothes, I could hardly wear them. I am without any defence, or But I am cast on an island where means to resist any violence of I see no wild beasts to hurt me, man or beast. as I saw on the coast of Africa; and what if I had been shipwrecked there? I have no soul to speak to or But God wonderfully sent the ship relieve me. in near enough to the shore, that I have got out as many necessary things as will either supply my wants or enable me to supply myself, even as long as I live.
Olyan őszinte vallomás volt ez, amilyen csak sanyarú sorsomtól kitelt. De nem csupán a negatív jelenségeket emlegette fel, hanem azokat is, amelyekért hálás lehetek. Szolgáljon ez tanulságul, mindazok számára, akiknek a világon a legnyomorúságosabb sors jutott, mert mindenben találhatunk valamit, ami megnyugvást okoz és reményt kelt.
Upon the whole, here was an undoubted testimony that there was scarce any condition in the world so miserable but there was something negative or something positive to be thankful for in it; and let this stand as a direction from the experience of the most miserable of all conditions in this world: that we may always find in it something to comfort ourselves from, and to set, in the description of good and evil, on the credit side of the account.
Miután elkészítettem ezt a számvetést, mindinkább beletörődtem sorsomba, és lélekben megnyugodva kémleltem a tengert. Reménykedtem, hogy előbb-utóbb megpillantok egy hajót. Elkészült tehát hajlékom, a szikla oldalában felállított sátor, amelyet cölöpkerítéssel vettem körbe. Ez utóbbit fallá erősítettem, kívülről sűrű pázsitot ültettem előtte, később a cölöpfal és a szikla között szarufákat helyeztem el, és hogy az időnként rendkívüli erővel tomboló zivatarok ellen védve legyek, a gerendákat faágakkal takartam.
Having now brought my mind a little to relish my condition, and given over looking out to sea, to see if I could spy a ship—I say, giving over these things, I began to apply myself to arrange my way of living, and to make things as easy to me as I could. I have already described my habitation, which was a tent under the side of a rock, surrounded with a strong pale of posts and cables: but I might now rather call it a wall, for I raised a kind of wall up against it of turfs, about two feet thick on the outside; and after some time (I think it was a year and a half) I raised rafters from it, leaning to the rock, and thatched or covered it with boughs of trees, and such things as I could get, to keep out the rain; which I found at some times of the year very violent.
Túljutottam azon is, hogy a készleteimet a barlangba cipeljem, de ekkor fölmerült egy másik probléma. A különböző holmik hatalmas kupacai szinte az egész helyiséget elfoglalták. Megfordulnom sem volt hol. Nekiláttam hát, hogy megnagyobbítsam a barlangot. Befelé kezdtem mélyíteni, a laza homokkő pedig nem tanúsított túl nagy ellenállást. Mivel most már tudtam, hogy ragadozóktól nem kell tartanom, jobb kéz felől egy oldaljáratot is vájtam a sziklába, és a végén ajtót nyitottam a szabadba, ahonnan az erődömön kívülre juthattam. Így szabad ki- és bejárásom lehetett, és most már az ingóságaim tárolására is elegendő hely állt a rendelkezésemre.
I have already observed how I brought all my goods into this pale, and into the cave which I had made behind me. But I must observe, too, that at first this was a confused heap of goods, which, as they lay in no order, so they took up all my place; I had no room to turn myself: so I set myself to enlarge my cave, and work farther into the earth; for it was a loose sandy rock, which yielded easily to the labour I bestowed on it: and so when I found I was pretty safe as to beasts of prey, I worked sideways, to the right hand, into the rock; and then, turning to the right again, worked quite out, and made me a door to come out on the outside of my pale or fortification. This gave me not only egress and regress, as it was a back way to my tent and to my storehouse, but gave me room to store my goods.
Nekiláthattam, hogy gondoskodjam a kényelmemről. Evés, ivás és sok munka közben is nagy szükségem lett volna székre és asztalra. Ezek híján sokkal kevesebb örömöm telt az említett dolgok végzésében. Most tehát ez a munka következett. Úgy gondolom, hogy az ésszerűség a matematikával kapcsolatos tárgyak alapja, ezért ha mindent ésszerűen mérünk fel, és eszerint hozzuk meg a döntéseinket, idővel a kézműves mesterségekben való jártasságot is magas szintre fejleszthetjük magunkban. Korábban soha nem volt kézi szerszámmal dolgom, míg aztán elszánt próbálkozásaim során levontam a következtetést, hogy nem érdemes annál bonyolultabb szerkezetet terveznem, mint amit el is tudok készíteni. Bár számos szükséges eszközben hiányt szenvedtem, de ahogy telt az idő, úgy tanultam meg mindössze késsel és fejszével elkészíteni bizonyos tárgyakat. Jóllehet, ezek néha megismételhetetlen és egyedi külsejű tárgyak voltak, amelyekkel valószínűleg senki nem piszmogott volna annyit, mint én. Ha például egy táblára volt szükségem, kivágtam egy fát, a belőle nyert rönköt felállítottam, és fejszével egyenesre vagdostam az egyik oldalát, majd a másikat, mindaddig, amíg egy deszka vékonyságú lapot kaptam, amit aztán a késemmel csiszoltam simára. Igaz, hogy ezzel a módszerrel egy fából csak egy falapot készíthettem, de türelmes munkámnak legalább megvolt a gyümölcse, amely többet ért, mint a sok ráfordított idő.
And now I began to apply myself to make such necessary things as I found I most wanted, particularly a chair and a table; for without these I was not able to enjoy the few comforts I had in the world; I could not write or eat, or do several things, with so much pleasure without a table: so I went to work. And here I must needs observe, that as reason is the substance and origin of the mathematics, so by stating and squaring everything by reason, and by making the most rational judgment of things, every man may be, in time, master of every mechanic art. I had never handled a tool in my life; and yet, in time, by labour, application, and contrivance, I found at last that I wanted nothing but I could have made it, especially if I had had tools. However, I made abundance of things, even without tools; and some with no more tools than an adze and a hatchet, which perhaps were never made that way before, and that with infinite labour. For example, if I wanted a board, I had no other way but to cut down a tree, set it on an edge before me, and hew it flat on either side with my axe, till I brought it to be thin as a plank, and then dub it smooth with my adze. It is true, by this method I could make but one board out of a whole tree; but this I had no remedy for but patience, any more than I had for the prodigious deal of time and labour which it took me up to make a plank or board: but my time or labour was little worth, and so it was as well employed one way as another.
Elsőként, mint már említettem, az asztalt és a széket fabrikáltam, a hajóról magammal hozott, rövid deszkadarabokból. Az általam készített nagy táblákból viszont fél méter széles polcokat emeltem egymás fölé, végig a barlangom egyik oldalán. Ezeken tároltam a szerszámokat, szegeket és más fémeszközöket. Elkülönítettem tehát azokat a holmikat, amikre bármikor szükségem lehetett. A fegyvereimet és más felakasztható dolgokat a sziklába ütött vasakra helyeztem, és mire mindezzel végeztem, a barlangom egy boltra hasonlított, ahol minden szükséges tárgy megtalálható. Nagy örömet okozott számomra, hogy az ingóságaim nem csak jó állapotban, hanem ezután már könnyen elérhető, jó helyen is voltak.
However, I made me a table and a chair, as I observed above, in the first place; and this I did out of the short pieces of boards that I brought on my raft from the ship. But when I had wrought out some boards as above, I made large shelves, of the breadth of a foot and a half, one over another all along one side of my cave, to lay all my tools, nails and ironwork on; and, in a word, to separate everything at large into their places, that I might come easily at them. I knocked pieces into the wall of the rock to hang my guns and all things that would hang up; so that, had my cave been to be seen, it looked like a general magazine of all necessary things; and had everything so ready at my hand, that it was a great pleasure to me to see all my goods in such order, and especially to find my stock of all necessaries so great.
Eljött az ideje, hogy rendszeresen lejegyezzem napi elfoglaltságaimat. Kezdetben nem csak a dolgom volt túl sok, de a gondolataim sem voltak eléggé összeszedettek, és a naplóm eredetileg számos unalmas beszámolót tartalmazott volna, olyanokat, mint az itt következő: " Szeptember 30-dika: Miután elkerültem a vízbe fulladást, és partra vergődtem, ahelyett, hogy hálát adtam volna Istennek a megmenekülésemért, előbb nagy mennyiségű sós vizet okádtam ki a gyomromból, majd ahogy kicsit jobban lettem, fel-alá futkostam a parton, karjaimmal hadonászva, fejem és arcom ütlegelve, és nyomorúságomban azt kiáltozva: Végem van, végem van ! Míg végül összerogytam a fáradtságtól, és a földön fekve pihentem, hogy visszanyerjem erőmet, de nem alhattam el, mert gyötört a félelem. "
And now it was that I began to keep a journal of every day’s employment; for, indeed, at first I was in too much hurry, and not only hurry as to labour, but in too much discomposure of mind; and my journal would have been full of many dull things; for example, I must have said thus: “30_th_.—After I had got to shore, and escaped drowning, instead of being thankful to God for my deliverance, having first vomited, with the great quantity of salt water which had got into my stomach, and recovering myself a little, I ran about the shore wringing my hands and beating my head and face, exclaiming at my misery, and crying out, ‘I was undone, undone!’ till, tired and faint, I was forced to lie down on the ground to repose, but durst not sleep for fear of being devoured.”
Az ilyen kifakadásoktól eltekintve az első napokban lehetetlen volt, hogy naplót írjak, ehelyett inkább felmásztam az egyik közeli dombra, és a tengert figyeltem, várva, hogy meglátok egy hajót. Majd azt képzeltem, mintha messzi távolban egy vitorlát pillantanék meg. Megteltem reménnyel, majd addig bámultam meredten, míg a tekintetem elhomályosult, a képzelt vitorlát sem láttam már többé, és keserves könnyekre fakadtam, akár egy gyermek.
Some days after this, and after I had been on board the ship, and got all that I could out of her, yet I could not forbear getting up to the top of a little mountain and looking out to sea, in hopes of seeing a ship; then fancy at a vast distance I spied a sail, please myself with the hopes of it, and then after looking steadily, till I was almost blind, lose it quite, and sit down and weep like a child, and thus increase my misery by my folly.
Mennyire különbözött ettől az oktalan szenvedélytől a józan lelki nyugalom, amely háztartásom rendbetétele után töltött el. Ekkor láttam neki, hogy megírjam a naplómat, amelyet az alábbiakban közlök, és amelynek írásával fel kellett hagynom, amikor a tintám elfogyott.
But having gotten over these things in some measure, and having settled my household staff and habitation, made me a table and a chair, and all as handsome about me as I could, I began to keep my journal; of which I shall here give you the copy (though in it will be told all these particulars over again) as long as it lasted; for having no more ink, I was forced to leave it off.
A NAPLÓ
CHAPTER V—BUILDS A HOUSE—THE JOURNAL
1659. szeptember 30-a: Engem, a szegény, nyomorult Robinson Crusoe-t, miután hajótörést szenvedtem, a háborgó tenger kivetett e szerencsétlen szigetre, melyet a Kétségbeesés Szigetének neveztem el. Mindenki más, aki a hajón utazott, a vízbe fúlt, és majdnem én is.
September 30, 1659.—I, poor miserable Robinson Crusoe, being shipwrecked during a dreadful storm in the offing, came on shore on this dismal, unfortunate island, which I called “The Island of Despair”; all the rest of the ship’s company being drowned, and myself almost dead.
Partot érésem után a napom hátralévő részét tragikus helyzetem miatti sajnálkozással töltöttem. Nem lévén ételem, lakhelyem, ruhám, fegyverem, vagy módom a menekülésre, átadtam magam a kétségbeesésnek, és felkészültem a halálra. Úgy gondoltam, hogy majd vadállatok tépnek szét, bennszülöttek gyilkolnak le, vagy étel hiányában éhen halok. A vadállatoktól való félelmemben az éjszaka beköszöntével egy fán pihentem meg, és mély álomba merültem, holott egész éjszaka esett az eső.
All the rest of the day I spent in afflicting myself at the dismal circumstances I was brought to—viz. I had neither food, house, clothes, weapon, nor place to fly to; and in despair of any relief, saw nothing but death before me—either that I should be devoured by wild beasts, murdered by savages, or starved to death for want of food. At the approach of night I slept in a tree, for fear of wild creatures; but slept soundly, though it rained all night.
Október 1-je: Reggel nagy meglepetésemre azt láttam, hogy a tengerár sokkal közelebb sodorta a hajónkat a szigethez. Ez egyrészről örömre adott okot, mert viszonylag sértetlennek tűnt, és így remélhettem, hogy ha elül a szél, magammal hozhatom onnan mindazt az élelmiszert és szükséges tárgyakat, amelyek kisegíthetnek a bajban. Másrészről viszont újjáéledt bennem a bánat társaim elvesztése miatt, mert úgy gondoltam, hogyha a fedélzeten maradunk, megmenthetjük a hajót is, vagy legalább nem fulladtak volna vízbe mindannyian. Ha pedig túlélték volna, talán roncsaiból újjáépíthetnénk a hajót, hogy a világ valamely más tájára vitorlázzunk. A nap nagy részét ilyen dolgokon tűnődve töltöttem el. Később azonban beúsztam a tengerbe, és felmásztam a hajó fedélzetére. Az eső egész nap esett, de szélcsend volt.
_October_ 1.—In the morning I saw, to my great surprise, the ship had floated with the high tide, and was driven on shore again much nearer the island; which, as it was some comfort, on one hand—for, seeing her set upright, and not broken to pieces, I hoped, if the wind abated, I might get on board, and get some food and necessaries out of her for my relief—so, on the other hand, it renewed my grief at the loss of my comrades, who, I imagined, if we had all stayed on board, might have saved the ship, or, at least, that they would not have been all drowned as they were; and that, had the men been saved, we might perhaps have built us a boat out of the ruins of the ship to have carried us to some other part of the world. I spent great part of this day in perplexing myself on these things; but at length, seeing the ship almost dry, I went upon the sand as near as I could, and then swam on board. This day also it continued raining, though with no wind at all.
Október 1-től 24-ig: Ezeknek a napoknak szinte mindegyikét azzal töltöttem, hogy többször meglátogattam a hajót, és amikor a tenger vize áradni kezdett, tutajokon hoztam el onnan mindent, amit csak tudtam. Ezekben a napokban is sok eső esett. Voltak ugyan közben felhőtlen napok is, mégis úgy tűnik, ez volt az esős évszak.
_From the 1st of October to the 24th_.—All these days entirely spent in many several voyages to get all I could out of the ship, which I brought on shore every tide of flood upon rafts. Much rain also in the days, though with some intervals of fair weather; but it seems this was the rainy season.
Október 20-a: A tutajommal és a rajta lévő rakománnyal a vízbe borultam, de a víz sekély volt, a rakományom viszont nehéz, így apály idején a nagy részét sikerült megtalálnom.
_Oct._ 20.—I overset my raft, and all the goods I had got upon it; but, being in shoal water, and the things being chiefly heavy, I recovered many of them when the tide was out.
Október 25-e: Az egész napos esőzést a szokottnál kissé erősebb széllökések kísérték, és ennek köszönhetően a hajó darabjaira hullott. Ezután már csak apálykor láttam néhány darabját a vízben. Jómagam a napot azzal töltöttem, hogy ingóságaimat megvédjem az eső elől és alaposan betakarjam.
_Oct._ 25.—It rained all night and all day, with some gusts of wind; during which time the ship broke in pieces, the wind blowing a little harder than before, and was no more to be seen, except the wreck of her, and that only at low water. I spent this day in covering and securing the goods which I had saved, that the rain might not spoil them.
Október 26-a: Majdnem egész nap a tengerparton kutattam azt a helyet, ahol állandó otthonomat felépíthetném. Nagyon aggasztott, hogy nem volt megfelelő védelmem a vadállatok vagy vademberek esetleges éjszakai támadásaival szemben. Estére találtam egy helyet az egyik szikla aljában, amely megfelelőnek tűnt. Félkörben ki is jelöltem a táborhelyem határait. Erre a határvonalra erődítményszerű falat terveztem építeni, egy dupla cölöpsort, melyet középen a horgonykötelek darabjaival és más szükségtelen kacatokkal töltök fel.
_Oct._ 26.—I walked about the shore almost all day, to find out a place to fix my habitation, greatly concerned to secure myself from any attack in the night, either from wild beasts or men. Towards night, I fixed upon a proper place, under a rock, and marked out a semicircle for my encampment; which I resolved to strengthen with a work, wall, or fortification, made of double piles, lined within with cables, and without with turf.
Október 26-tól 30-ig: Bár az idő egy részében nagyon sűrűn záporozott az eső, mégis keményen dolgoztam azon, hogy vagyonomat az új lakhelyemre szállítsam.
From the 26th to the 30th I worked very hard in carrying all my goods to my new habitation, though some part of the time it rained exceedingly hard.
Október 31-e: Reggel fogtam a fegyveremet, és portyázni indultam. Megöltem egy nősténykecskét, de a kicsinye követett engem, és mert nem fogadta el az ételt, amit elé tettem, végül őt is meg kellett ölnöm.
The 31st, in the morning, I went out into the island with my gun, to seek for some food, and discover the country; when I killed a she-goat, and her kid followed me home, which I afterwards killed also, because it would not feed.
November 1.: Felállítottam a szikla alatt egy nagy sátrat, odabenn cölöpökre kötöttem a függőágyamat, és ezen az éjszakán már a sátorban aludtam.
_November_ 1.—I set up my tent under a rock, and lay there for the first night; making it as large as I could, with stakes driven in to swing my hammock upon.
November 2.: Kicsit beljebb attól a helytől, ahová a cölöpfalat készültem felhúzni, ládákból, hordókból és a tutajok rönkjeiből védművet építettem.
_Nov._ 2.—I set up all my chests and boards, and the pieces of timber which made my rafts, and with them formed a fence round me, a little within the place I had marked out for my fortification.
November 3.: Vadászni indultam, és lőttem két kacsához hasonló madarat, amelyeknek remek íze volt. Délután nekiláttam, hogy asztalt készítsek magamnak.
_Nov._ 3.—I went out with my gun, and killed two fowls like ducks, which were very good food. In the afternoon went to work to make me a table.
November 4-e: Ezen a reggelen felállítottam magamnak egy napirendet, amely alapján a továbbiakban dolgozom, alszom és kikapcsolódom. Reggelente, ha nem esett, két-három órás portyára indultam a puskámmal, majd 11 óráig dolgoztam, utána következett az ebéd. 12-kor lefeküdtem aludni, mert az időjárás túl meleg volt a munkához, majd késő délután újra dolognak láttam. Ezen és a következő napon a munkámat az asztalkészítés tette ki, az asztalosmesterséggel ugyanis még elég pocsékul boldogultam. Idővel aztán a szükség rákényszerített a pontosabb kézműves munkák elsajátítására.
_Nov_. 4.—This morning I began to order my times of work, of going out with my gun, time of sleep, and time of diversion—viz. every morning I walked out with my gun for two or three hours, if it did not rain; then employed myself to work till about eleven o’clock; then eat what I had to live on; and from twelve to two I lay down to sleep, the weather being excessively hot; and then, in the evening, to work again. The working part of this day and of the next were wholly employed in making my table, for I was yet but a very sorry workman, though time and necessity made me a complete natural mechanic soon after, as I believe they would do any one else.
November 5-e: Ezen a napon messzire barangoltam a kutyámmal és a puskámmal, és lelőttem egy vadmacskát. A bőre kellemesen puha volt, de a húsa ehetetlen. Zsákmányom bőrét, mint mindig, most is lenyúztam és megőriztem. A tengerpartra visszatérve különböző vízimadarakat láttam. Ami azonban igazán meglepett és szinte megijesztett, az a két-három fóka volt, amelyről először nem is tudtam, miféle lények, és amíg így ámuldoztam a látványukon, ők a tengerbe siettek és elmenekültek előlem.
_Nov._ 5.—This day went abroad with my gun and my dog, and killed a wild cat; her skin pretty soft, but her flesh good for nothing; every creature that I killed I took of the skins and preserved them. Coming back by the sea-shore, I saw many sorts of sea-fowls, which I did not understand; but was surprised, and almost frightened, with two or three seals, which, while I was gazing at, not well knowing what they were, got into the sea, and escaped me for that time.
November 6-a: Reggeli sétám után folytattam az asztalkészítést, és be is fejeztem, ám korántsem voltam elégedett. Később azonban rájöttem, hogyan javíthatnék rajta.
_Nov._ 6.—After my morning walk I went to work with my table again, and finished it, though not to my liking; nor was it long before I learned to mend it.
November 7.: Kezdett állandósulni a jó idő. 7-én, 8-án, 9-én, 10-én és részben 12-én (mivel 11-én számításaim szerint vasárnap volt ) egy szék elkészítésével foglalatoskodtam, és sok pepecselés árán elviselhető külsejűre formáztam, de elégedetlen maradtam. Készítése közben többször darabjaira szedtem szét.
_Nov._ 7.—Now it began to be settled fair weather. The 7th, 8th, 9th, 10th, and part of the 12th (for the 11th was Sunday) I took wholly up to make me a chair, and with much ado brought it to a tolerable shape, but never to please me; and even in the making I pulled it in pieces several times.
Megjegyzés: Hamarosan felhagytam azzal a szokásommal, hogy megüljem a vasárnapokat. Az idő múlását jelző táblámon ugyanis eltévesztettem a jeleket.
_Note_.—I soon neglected my keeping Sundays; for, omitting my mark for them on my post, I forgot which was which.
November 13.: Ezen a napon esett. Ez lehűtötte a földet, és felfrissülést hozott nekem, de az esőt hihetetlen mennydörgés és villámlás kísérte, ami azért rémített halálra, mert veszélyben forgott a lőporom. A zivatart követően elhatároztam, hogy lehetőleg egészen kis adagokra osztom el a lőport, hogy így ne forogjon veszélyben.
_Nov._ 13.—This day it rained, which refreshed me exceedingly, and cooled the earth; but it was accompanied with terrible thunder and lightning, which frightened me dreadfully, for fear of my powder. As soon as it was over, I resolved to separate my stock of powder into as many little parcels as possible, that it might not be in danger.
November 14-15-16.: E három nap során kis, kocka alakú ládák vagy dobozok készítésével foglalatoskodtam. Ezek mindegyikébe félkilónyi vagy kilónyi puskaport töltöttem, majd a dobozokat félreeső, biztonságos helyekre tettem el. A három nap egyikén lelőttem egy nagy madarat, amelynek a fajtája előttem ismeretlen volt, de az íze jó.
_Nov._ 14, 15, 16.—These three days I spent in making little square chests, or boxes, which might hold about a pound, or two pounds at most, of powder; and so, putting the powder in, I stowed it in places as secure and remote from one another as possible. On one of these three days I killed a large bird that was good to eat, but I knew not what to call it.
November 17.: Ezen a napon vájni kezdtem a sátram mögötti szikla bemélyedését, hogy egy újabb helyiséget hozhassak létre magamnak.
_Nov._ 17.—This day I began to dig behind my tent into the rock, to make room for my further conveniency.
Megjegyzés: Ehhez a munkához három dologra volt elengedhetetlen szükségem. Egy csákányra, egy lapátra és egy talicskára vagy kosárra. Félbehagytam tehát a munkát, még mielőtt igazán nekiláthattam volna, és azon gondolkoztam, hogyan tegyek szert ilyen szerszámokra. Csákány gyanánt az emelőrudakat használhattam, amelyek nehéz, de hasznos eszköznek bizonyultak, de lapát vagy ásó nélkül nem végezhettem ezt a munkát, viszont fogalmam sem volt, hogyan készítsek egyet.
_Note_.—Three things I wanted exceedingly for this work—viz. a pickaxe, a shovel, and a wheelbarrow or basket; so I desisted from my work, and began to consider how to supply that want, and make me some tools. As for the pickaxe, I made use of the iron crows, which were proper enough, though heavy; but the next thing was a shovel or spade; this was so absolutely necessary, that, indeed, I could do nothing effectually without it; but what kind of one to make I knew not.
November 18.: Reggel, kirándulás közben egy olyan fára bukkantam az erdőben, amit a brazilok, keménysége miatt, vasfának neveznek. Ebből nagy erőfeszítések árán, és kis híján kicsorbítva a baltámat, levágtam egy darabot, és bár nagyon súlyos volt, hazacipeltem. Sokáig küzdöttem a kemény fával, míg végül apránként lapát vagy ásó formájúra alakítottam. A nyele az angol lapátnyélre emlékeztetett, de fém lapátfejjel nem rendelkeztem, így azt is a fából kellett kifaragnom, ami kevésbé tartós megoldásnak bizonyult, de így is hosszú időn át hasznomra volt. Semmi kétség, hogy ilyen formájú lapátot, és ilyen hosszú időn át még senki nem készített.
_Nov._ 18.—The next day, in searching the woods, I found a tree of that wood, or like it, which in the Brazils they call the iron-tree, for its exceeding hardness. Of this, with great labour, and almost spoiling my axe, I cut a piece, and brought it home, too, with difficulty enough, for it was exceeding heavy. The excessive hardness of the wood, and my having no other way, made me a long while upon this machine, for I worked it effectually by little and little into the form of a shovel or spade; the handle exactly shaped like ours in England, only that the board part having no iron shod upon it at bottom, it would not last me so long; however, it served well enough for the uses which I had occasion to put it to; but never was a shovel, I believe, made after that fashion, or so long in making.
Még mindig híján voltam egy kosárnak vagy egy talicskának. Kosárfonással hiába is próbálkoztam volna, mert sehol sem találtam olyan vesszőket, amelyek hajlanak ahelyett, hogy törnének. Ami viszont a talicskát illeti, azt el tudtam volna készíteni, kivéve a kerekét. Végül a föld és a kődarabok elhordására megelégedtem egy teknő előállításával. Ezzel könnyebben boldogultam, mint a lapáttal. Mindezek elkészítése mégis négy napomat vette igénybe. Közben persze megejtettem a reggeli fegyveres sétámat és vadászatomat.
I was still deficient, for I wanted a basket or a wheelbarrow. A basket I could not make by any means, having no such things as twigs that would bend to make wicker-ware—at least, none yet found out; and as to a wheelbarrow, I fancied I could make all but the wheel; but that I had no notion of; neither did I know how to go about it; besides, I had no possible way to make the iron gudgeons for the spindle or axis of the wheel to run in; so I gave it over, and so, for carrying away the earth which I dug out of the cave, I made me a thing like a hod which the labourers carry mortar in when they serve the bricklayers. This was not so difficult to me as the making the shovel: and yet this and the shovel, and the attempt which I made in vain to make a wheelbarrow, took me up no less than four days—I mean always excepting my morning walk with my gun, which I seldom failed, and very seldom failed also bringing home something fit to eat.
November 23.: Amint végeztem a szerszámkészítéssel, folytattam a barlangom megnagyobbításának munkálatait. 18 napon át dolgoztam az üreg szélesítésén és mélyítésén, hogy a raktárkészleteim kényelmesen elférjenek benne.
_Nov._ 23.—My other work having now stood still, because of my making these tools, when they were finished I went on, and working every day, as my strength and time allowed, I spent eighteen days entirely in widening and deepening my cave, that it might hold my goods commodiously.
Megjegyzés: Azon igyekeztem, hogy a helyiség, amit a kibővítés során nyerek, ne csak raktár, hanem konyha, ebédlő és pince is legyen egyben. A szálláshelyem továbbra is a sátor maradt, kivéve azt a néhány esetet, amikor olyan sűrűn zuhogott az eső, hogy átázott a ponyva. Emiatt aztán a lakóhelyem fölé keresztgerendákat kellett emelnem, amelyeket egyik végükön a cölöpfal, másik végükön a sziklafal tartott, a gerendákat pedig egy nádtetőhöz hasonlatosan, sűrű levelű faágakkal takartam.
_Note_.—During all this time I worked to make this room or cave spacious enough to accommodate me as a warehouse or magazine, a kitchen, a dining-room, and a cellar. As for my lodging, I kept to the tent; except that sometimes, in the wet season of the year, it rained so hard that I could not keep myself dry, which caused me afterwards to cover all my place within my pale with long poles, in the form of rafters, leaning against the rock, and load them with flags and large leaves of trees, like a thatch.
December 10.: A barlangomat befejezettnek hittem, de mert nem voltam elég óvatos az alátámasztást illetően, a boltozatról egyszer csak nagy kőtömeg zuhant le. Alaposan megijedtem, mert belegondoltam, hogy ha épp azon a részen állok, többé nem lett volna szükségem sírásóra. A következő napokban tehát épp elég munkát adott a leomlott törmelék eltakarítása, és ami ennél is fontosabb volt, a mennyezet alátámasztása.
_December_ 10.—I began now to think my cave or vault finished, when on a sudden (it seems I had made it too large) a great quantity of earth fell down from the top on one side; so much that, in short, it frighted me, and not without reason, too, for if I had been under it, I had never wanted a gravedigger. I had now a great deal of work to do over again, for I had the loose earth to carry out; and, which was of more importance, I had the ceiling to prop up, so that I might be sure no more would come down.
December 11.: Ezen a napon, ahogy a hét következő napjain is, az aládúcolással foglalatoskodtam. Két sor oszlopot állítottam fel, az oszlopok és a boltozat közé pedig két-két deszkalapot illesztettem. Az oszlopsorok egy falhoz hasonlóan két helyiségre osztották a barlangomat.
_Dec_. 11.—This day I went to work with it accordingly, and got two shores or posts pitched upright to the top, with two pieces of boards across over each post; this I finished the next day; and setting more posts up with boards, in about a week more I had the roof secured, and the posts, standing in rows, served me for partitions to part off the house.
December 17.: Ettől a naptól 20-ig polcok felállításával foglalatoskodtam, illetve kampók gyanánt szögeket vertem az oszlopokba, hogy a felakasztható dolgokat azokon helyezzem el.
_Dec._ 17.—From this day to the 20th I placed shelves, and knocked up nails on the posts, to hang everything up that could be hung up; and now I began to be in some order within doors.
December 20.: Mindent behordtam a barlangba, és nekiláttam lakásom bebútorozásának. Felállítottam néhány deszkát az élelmiszerek tárolásához, de közben kezdtem lassan kifogyni a deszkákból. Készítettem egy újabb asztalt is.
_Dec._ 20.—Now I carried everything into the cave, and began to furnish my house, and set up some pieces of boards like a dresser, to order my victuals upon; but boards began to be very scarce with me; also, I made me another table.
December 24.: Eseménytelen nap volt. Sűrű eső hullott, még éjszaka is.
_Dec._ 24.—Much rain all night and all day. No stirring out.
December 25.: Egész nap esett.
_Dec._ 25.—Rain all day.
December 26.: Elállt az eső. A talaj sokkal hűvösebb és kellemesebb, mint máskor.
_Dec._ 26.—No rain, and the earth much cooler than before, and pleasanter.
December 27.: Lelőttem egy fiatal kecskét, egy másikat pedig megsebesítettem. Ez utóbbit kötélen fogva haza tudtam vezetni, és ott rögzítettem és bekötöztem a törött lábát.
_Dec._ 27.—Killed a young goat, and lamed another, so that I caught it and led it home in a string; when I had it at home, I bound and splintered up its leg, which was broke.
Megjegyzés: Olyan gonddal tettem ezt, hogy az állat nem csak túlélte, de teljesen felépült, és a lába teljesen ép lett. A hosszas ápolás során megszelídült, és békésen legelgetett az udvaromon, esze ágában sem volt megszökni. Ekkor jutott először eszembe, hogy ha háziállatokat tartanék, az kisegítene élelemmel, amikor lőszer híján már nem tudnék vadászni.
_N.B._—I took such care of it that it lived, and the leg grew well and as strong as ever; but, by my nursing it so long, it grew tame, and fed upon the little green at my door, and would not go away. This was the first time that I entertained a thought of breeding up some tame creatures, that I might have food when my powder and shot was all spent.
December 28., 29., 30., 31.: Nagy a hőség, szellő sem fúj, ezért csak esténként mehetek ki a szabadba, zsákmányt ejteni. Napközben a lakásomban, dolgaim rendezésével töltöm az időt.
_Dec._ 28,29,30,31.—Great heats, and no breeze, so that there was no stirring abroad, except in the evening, for food; this time I spent in putting all my things in order within doors.
Január 1.: Még mindig nagy a meleg. Kora reggel és késő este portyázom kicsit, napközben pihenek. Ma este kicsit távolabb, a sziget közepe felé eső völgyekig kóboroltam, és itt nagyon sok vadkecskére bukkantam. Ezek azonban nagyon félénkek, és nyomban elmenekülnek. Arra gondoltam, megpróbálom rájuk uszítani a kutyámat, hátha fülön csíp egyet. Másnap így is tettem, de kiderült, hogy rosszul számítottam, mert a kecskék egyszerre fordultak szembe a kutyámmal, ő pedig felmérte a veszélyt, és nem ment a közelükbe.
_January_ 1.—Very hot still: but I went abroad early and late with my gun, and lay still in the middle of the day. This evening, going farther into the valleys which lay towards the centre of the island, I found there were plenty of goats, though exceedingly shy, and hard to come at; however, I resolved to try if I could not bring my dog to hunt them down. _Jan._ 2.—Accordingly, the next day I went out with my dog, and set him upon the goats, but I was mistaken, for they all faced about upon the dog, and he knew his danger too well, for he would not come near them.
Január 3.: Nekiláttam a vastag és erős cölöpfal építésének, mert még mindig tartottam attól, hogy valaki megtámadhat.
_Jan._ 3.—I began my fence or wall; which, being still jealous of my being attacked by somebody, I resolved to make very thick and strong.
Megjegyzés: Mivel korábban leírtam már a fallal kapcsolatos munkálataimat, kihagyom a naplómnak az erre vonatkozó részét. Fontos azonban megjegyezni, hogy a munka január 3-tól április 14-ig tartott. Ekkorra készen volt a kerítés. A félkör alakú alkotmány hossza mindössze 23 méter volt, és 8 méterrel mögötte helyezkedett el a sziklabarlangom bejárata.
_N.B._—This wall being described before, I purposely omit what was said in the journal; it is sufficient to observe, that I was no less time than from the 2nd of January to the 14th of April working, finishing, and perfecting this wall, though it was no more than about twenty-four yards in length, being a half-circle from one place in the rock to another place, about eight yards from it, the door of the cave being in the centre behind it.
Az említett időszakban keményen dolgoztam, bár az eső napokon, sőt heteken át akadályozott, de az ösztökélt, hogy nem éreztem magam biztonságban, amíg nem áll ez a fal. Az oszlopokat a szükségesnél sokkal nagyobbra készítettem, ezért volt különösen emberfeletti munka a helyükre állítani azokat.
All this time I worked very hard, the rains hindering me many days, nay, sometimes weeks together; but I thought I should never be perfectly secure till this wall was finished; and it is scarce credible what inexpressible labour everything was done with, especially the bringing piles out of the woods and driving them into the ground; for I made them much bigger than I needed to have done.
Mikor a fal elkészült, kívülről földsánccal erősítettem meg, és ezt is befejezvén úgy gondoltam, hogy ha bárki partra szállna a szigeten, észre sem venné az emberi lakhely nyomait.
When this wall was finished, and the outside double fenced, with a turf wall raised up close to it, I perceived myself that if any people were to come on shore there, they would not perceive anything like a habitation; and it was very well I did so, as may be observed hereafter, upon a very remarkable occasion.
Az említett időszak alatt is, amikor csak az időjárás engedte, naponta jártam az erdőket, és időnként hasznos felfedezéseket tettem. Egyik alkalommal olyan vadgalambokra bukkantam, amelyek nem a fán, hanem a házi galambokhoz hasonlóan sziklák üregeiben fészkelnek. Magammal vittem néhány fiatalabbat, hogy megszelídítve felneveljem őket. Ezek azonban, amint idősebbek lettek, elhagytak. Talán azért, mert nem volt mivel etetnem őket. Később rábukkantam a fészkeikre, és magammal vittem néhány fiatalabb példányt, amelyeknek remek volt a húsa. Odahaza kísérletet tettem, hogy pótoljam azokat a dolgokat, amelyekben hiányt szenvedtem. Nem mindegyik kísérletem járt sikerrel. Hiába próbáltam például abroncsozni egy hordót. Heteken át próbálkoztam vele, de vagy a dongákat nem tudtam elég szorosan összeilleszteni, hogy bent tartsák a vizet, vagy a hordó alját nem sikerült pontosan a helyére tennem, úgyhogy végül feladtam.
During this time I made my rounds in the woods for game every day when the rain permitted me, and made frequent discoveries in these walks of something or other to my advantage; particularly, I found a kind of wild pigeons, which build, not as wood-pigeons in a tree, but rather as house-pigeons, in the holes of the rocks; and taking some young ones, I endeavoured to breed them up tame, and did so; but when they grew older they flew away, which perhaps was at first for want of feeding them, for I had nothing to give them; however, I frequently found their nests, and got their young ones, which were very good meat. And now, in the managing my household affairs, I found myself wanting in many things, which I thought at first it was impossible for me to make; as, indeed, with some of them it was: for instance, I could never make a cask to be hooped. I had a small runlet or two, as I observed before; but I could never arrive at the capacity of making one by them, though I spent many weeks about it; I could neither put in the heads, or join the staves so true to one another as to make them hold water; so I gave that also over.
A következő dolog, aminek nagy szükségét láttam volna, a gyertya volt, hiszen rendszerint este 7-kor besötétedett, és ilyenkor aludni kellett térnem. Emlékeztem még a méhviaszra, amelyből afrikai utam során gyertyát készítettem, de itt nem állt rendelkezésemre hasonló. Volt viszont faggyúm, a megölt kecskéből. Ezt egy általam készített agyagedénybe tettem, és egy kútból sodort kanócot tettem bele. Így már mécsesem is lett, igaz, nyugtalanul lobogó és nem túl tiszta fényű. Miközben ilyesmikkel foglalatoskodtam, a kezembe akadt egy kis zsák, és benne a patkány rágta gabonamaradék, amelyről már korábban beszéltem. Valójában csak héjat és port láttam benne, semmi mást. A zsákra pedig szükségem volt, talán a puskapor egy részét akartam beletenni, és a szikla oldalában kiszórtam belőle a hulladékot.
In the next place, I was at a great loss for candles; so that as soon as ever it was dark, which was generally by seven o’clock, I was obliged to go to bed. I remembered the lump of beeswax with which I made candles in my African adventure; but I had none of that now; the only remedy I had was, that when I had killed a goat I saved the tallow, and with a little dish made of clay, which I baked in the sun, to which I added a wick of some oakum, I made me a lamp; and this gave me light, though not a clear, steady light, like a candle. In the middle of all my labours it happened that, rummaging my things, I found a little bag which, as I hinted before, had been filled with corn for the feeding of poultry—not for this voyage, but before, as I suppose, when the ship came from Lisbon. The little remainder of corn that had been in the bag was all devoured by the rats, and I saw nothing in the bag but husks and dust; and being willing to have the bag for some other use (I think it was to put powder in, when I divided it for fear of the lightning, or some such use), I shook the husks of corn out of it on one side of my fortification, under the rock.
Mindez a nagy esőzés előtt volt, és mint lényegtelen dologról el is feledkeztem róla. Egy hónap elteltével azonban rendkívüli felfedezést tettem. Néhány szál gabona nőtt ki az udvaromon, amelyet előbb eddig ismeretlen növénynek gondoltam, és még egy kis időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felismerjem, 10-12 európai árpakalász lengedezik ott, a szélben.
It was a little before the great rains just now mentioned that I threw this stuff away, taking no notice, and not so much as remembering that I had thrown anything there, when, about a month after, or thereabouts, I saw some few stalks of something green shooting out of the ground, which I fancied might be some plant I had not seen; but I was surprised, and perfectly astonished, when, after a little longer time, I saw about ten or twelve ears come out, which were perfect green barley, of the same kind as our European—nay, as our English barley.
Ámulat és zavarodottság lett úrrá rajtam. Eddig sosem vezérelt vallásos gondolkodás, a hitem elég gyenge lábakon állt, a történéseket rendszerint véletleneknek, vagy ha úgy tetszik, a sors szeszélyének tudtam be, és nem töprengtem különösebben, milyen törvények szerint működik a gondviselés. Most azonban megdöbbentett, hogy árpát látok nőni olyan éghajlat alatt, amely nem kedvez a gabonának. És mivel az eredetéről sem tudtam semmit, kezdtem azt hinni, hogy Isten csodálatos módon, a semmiből teremtette ezeket a kalászokat, hogy engem tápláljon velük ezen a távoli, vad helyen.
It is impossible to express the astonishment and confusion of my thoughts on this occasion. I had hitherto acted upon no religious foundation at all; indeed, I had very few notions of religion in my head, nor had entertained any sense of anything that had befallen me otherwise than as chance, or, as we lightly say, what pleases God, without so much as inquiring into the end of Providence in these things, or His order in governing events for the world. But after I saw barley grow there, in a climate which I knew was not proper for corn, and especially that I knew not how it came there, it startled me strangely, and I began to suggest that God had miraculously caused His grain to grow without any help of seed sown, and that it was so directed purely for my sustenance on that wild, miserable place.
Könnyek tolultak a szemembe, és áldottam a természetet ezért a csodáért. Ami még különösebb volt, az árpa mellett, néhány másik sarjadó kalászt is észrevettem, amelyről hamarosan kiderült, hogy rizs. Afrikában láttam hasonlót nőni, ezért ismertem fel.
This touched my heart a little, and brought tears out of my eyes, and I began to bless myself that such a prodigy of nature should happen upon my account; and this was the more strange to me, because I saw near it still, all along by the side of the rock, some other straggling stalks, which proved to be stalks of rice, and which I knew, because I had seen it grow in Africa when I was ashore there.
Most már nem csupán arra gondoltam, hogy a gondviselés teremtette ezeket számomra, hanem arra is, hogy a szigeten még többnek kell lennie. Bejártam a sziget számomra már ismert részeit, alaposan átkutatva minden zugot, de semmit sem találtam. Végül aztán eszembe jutott, hogy azon a helyen ráztam ki egy zsákból a csirkeeledelt, és ekkor a csoda hatása halványulni kezdett. Sőt bevallom, vallásos hálaérzetem az isteni gondviselés iránt is alábbhagyott, amikor rájöttem a hétköznapi eredetre. Valójában éppolyan hálásnak kellett volna lennem a gondviselésnek, mintha csodáról lenne szó, hiszen az, hogy a patkányok kártevése után az a néhány gabonaszem épen maradt, majd pedig én pont arra a szikla alatti, árnyékos helyre szórtam ki azt, ahol nem égette el a nap, hanem háborítatlanul növekedhetett, valóban nem mindennapos ajándéka volt a sorsnak.
I not only thought these the pure productions of Providence for my support, but not doubting that there was more in the place, I went all over that part of the island, where I had been before, peering in every corner, and under every rock, to see for more of it, but I could not find any. At last it occurred to my thoughts that I shook a bag of chickens’ meat out in that place; and then the wonder began to cease; and I must confess my religious thankfulness to God’s providence began to abate, too, upon the discovering that all this was nothing but what was common; though I ought to have been as thankful for so strange and unforeseen a providence as if it had been miraculous; for it was really the work of Providence to me, that should order or appoint that ten or twelve grains of corn should remain unspoiled, when the rats had destroyed all the rest, as if it had been dropped from heaven; as also, that I should throw it out in that particular place, where, it being in the shade of a high rock, it sprang up immediately; whereas, if I had thrown it anywhere else at that time, it had been burnt up and destroyed.
Gondosan ápoltam az árpakalászokat, és amikor június vége felé a szemek megértek, összegyűjtöttem azokat. A tervem az volt, hogy újra elültetem őket mindaddig, míg kenyérkészítéshez elegendő mennyiséget teremnek. Csak a negyedik évben jött el az az idő, amikor egy kevés gabonából ételt mertem készíteni. Azért volt ilyen lassú a terménynövekedés, mert a legelőször félretett magok jó részét gondatlanul a száraz időszak beköszönte előtt vetettem el, és abból semmi sem kelt ki. Az árpa mellett elsőre 20-30 kalász rizs termett. Ezeknek ugyanaz lett a sorsa, mint az árpának. Elvetettem a szemeket, hogy a későbbi hozamból majd kenyeret készíthessek - de most térjünk vissza a naplómhoz.
I carefully saved the ears of this corn, you may be sure, in their season, which was about the end of June; and, laying up every corn, I resolved to sow them all again, hoping in time to have some quantity sufficient to supply me with bread. But it was not till the fourth year that I could allow myself the least grain of this corn to eat, and even then but sparingly, as I shall say afterwards, in its order; for I lost all that I sowed the first season by not observing the proper time; for I sowed it just before the dry season, so that it never came up at all, at least not as it would have done; of which in its place. Besides this barley, there were, as above, twenty or thirty stalks of rice, which I preserved with the same care and for the same use, or to the same purpose—to make me bread, or rather food; for I found ways to cook it without baking, though I did that also after some time. But to return to my Journal.
Keményen dolgoztam 3-4 hónapon át, és végül április 14-én elkészültem a fallal. Nem volt azon ajtó vagy más bejárat, csak egy létra, amelyet ha hazatértem, behúztam magam után, hogy ez se árulkodjon ittlétemről.
I worked excessive hard these three or four months to get my wall done; and the 14th of April I closed it up, contriving to go into it, not by a door but over the wall, by a ladder, that there might be no sign on the outside of my habitation.
Április 16.: Ezen a napon fejeztem be a létrát. Felmásztam rajta a falra, majd magam után húztam és leeresztettem a belső oldalon. Büszke voltam az erődítményemre. Elég tágas volt idebenn, és senki sem lephetett meg odakintről, hacsak fel nem mászik a falon.
_April_ 16.—I finished the ladder; so I went up the ladder to the top, and then pulled it up after me, and let it down in the inside. This was a complete enclosure to me; for within I had room enough, and nothing could come at me from without, unless it could first mount my wall.
* * * A fal befejezését követő napon csak kevés híja volt, hogy el nem pusztult minden eddigi munkám, és vele együtt én is. Éppen a barlangom bejárata előtt dolgoztam a gyepen, amikor hirtelen nagy rémületemre valóságos kőzápor zuhogott alá a hegy oldaláról, és közben a barlangban két tartópilléren fenyegető repedés támadt. Nagyon megdöbbentem, de eszembe sem jutott azon gondolkodni, mi lehet a jelenség oka, inkább csak amiatt aggódtam, hogy beomlik a barlangom, ahogy az egy kis résszel korábban történt. Féltem, hogy a leomló kövek maguk alá temetnek, ezért a létrám felé rohantam. Nem mérlegeltem, hogy ott sem vagyok biztonságban. A félelemtől hajtva felkapaszkodtam a falra. Amikor újra lent voltam a talajon, akkor vettem észre, hogy hatalmas földrengés közepébe csöppentem. 8 percen belül háromszor rengett meg alattam a föld, méghozzá olyan erővel, amely a legerősebb épületet is fejtetőre állítaná. Alig egy kilométerre tőlem a hegy ormán, a tenger felőli oldalon egy nagy szikladarab levált, és olyan irtózatos robajjal zuhant le, amilyet még sosem hallottam. A tenger is vadul hullámzott és morajlott, a rázkódások a víz alatt még erősebbnek látszottak, mint magán a szigeten.
The very next day after this wall was finished I had almost had all my labour overthrown at once, and myself killed. The case was thus: As I was busy in the inside, behind my tent, just at the entrance into my cave, I was terribly frighted with a most dreadful, surprising thing indeed; for all on a sudden I found the earth come crumbling down from the roof of my cave, and from the edge of the hill over my head, and two of the posts I had set up in the cave cracked in a frightful manner. I was heartily scared; but thought nothing of what was really the cause, only thinking that the top of my cave was fallen in, as some of it had done before: and for fear I should be buried in it I ran forward to my ladder, and not thinking myself safe there neither, I got over my wall for fear of the pieces of the hill, which I expected might roll down upon me. I had no sooner stepped do ground, than I plainly saw it was a terrible earthquake, for the ground I stood on shook three times at about eight minutes’ distance, with three such shocks as would have overturned the strongest building that could be supposed to have stood on the earth; and a great piece of the top of a rock which stood about half a mile from me next the sea fell down with such a terrible noise as I never heard in all my life. I perceived also the very sea was put into violent motion by it; and I believe the shocks were stronger under the water than on the island.
Annyira meghökkentett ez a soha nem tapasztalt élmény, hogy egyfajta kábulatban álltam ott. A föld mozgása tengeribetegséghez hasonlatos hányingert keltett bennem, azután a lezúduló szikla harsány hangja felriasztott, rémületemet újra rémület váltotta fel, mert felötlött bennem, hogy a hegy leomlik, és eltemeti a sátramat és minden ingóságomat.
I was so much amazed with the thing itself, having never felt the like, nor discoursed with any one that had, that I was like one dead or stupefied; and the motion of the earth made my stomach sick, like one that was tossed at sea; but the noise of the falling of the rock awakened me, as it were, and rousing me from the stupefied condition I was in, filled me with horror; and I thought of nothing then but the hill falling upon my tent and all my household goods, and burying all at once; and this sunk my very soul within me a second time.
Egy idő után azt tapasztaltam, hogy a harmadik rázkódást nem követte újabb, és kevéssel bizakodóbbá váltam, de ahhoz nem volt elég bátorságom, hogy újra átmásszak a cölöpfalon. Letörten kuporogtam a földön, nem tudván, mitévő legyek. Egyetlenegyszer eresztettem meg egy fohászt az Úrhoz, de az is gyorsan semmivé foszlott.
After the third shock was over, and I felt no more for some time, I began to take courage; and yet I had not heart enough to go over my wall again, for fear of being buried alive, but sat still upon the ground greatly cast down and disconsolate, not knowing what to do. All this while I had not the least serious religious thought; nothing but the common “Lord have mercy upon me!” and when it was over that went away too.
Miközben így ücsörögtem, egyszerre sötét záporfelhők borították el az eget. Hamarosan egyre erősebb szél támadt, és másfél órán belül iszonyú hurrikán keletkezett. A tenger tajtékzott. Még mindig csendes kétségbeesésben ültem a földön, de végre arra a következtetésre jutottam, hogy az orkán és a zápor a földrengés végét hirdetik, és talán visszatérhetek a barlangomhoz. Könnyebb volt elegendő lelkierőt gyűjtenem, mert az eső is ösztönzőleg hatott rám. Hazatértem tehát és a sátramban kerestem menedéket, de az eső olyan könyörtelenül zuhogott, hogy szinte ledöntötte a sátrat, ezért kénytelen voltam a barlangba visszavonulni. Itt persze nagyon kényelmetlenül éreztem magam, mert tartottam tőle, hogy a fejemre omlik a mennyezet. A nagy erejű esőzés új munkát követelt tőlem. Egy lyukat kellett vágnom az erődöm falán, ahol lefolyhat a víz, ahelyett, hogy elárasztaná a barlangomat. Egy ideig a barlangomban üldögélve megállapítottam, hogy a földrengés már nem folytatódik, és határozottságom növekedni kezdett. Ebben segítségemre volt, hogy hátra mentem a raktáramba, és megittam egy pohár rumot, amivel általában nagyon csínján bántam, de most nagy szükségem volt rá. Egész éjszaka és a következő nap nagy részében is esett, így mást alig tehettem, mint hogy végiggondolom, mihez fogjak. Arra jutottam, hogy ha a szigetet földrengések sújtják, akkor nem élhetek biztonságban egy barlangban, helyette inkább a nyílt terepen kell egy kis kunyhót építenem magamnak, és ahogy ezt a lakhelyemet is, a vadállatok és emberek ellen, fallal kell körülvennem. Ha itt maradok, előbb-utóbb minden bizonnyal maguk alá temetnek a sziklák.
While I sat thus, I found the air overcast and grow cloudy, as if it would rain. Soon after that the wind arose by little and little, so that in less than half-an-hour it blew a most dreadful hurricane; the sea was all on a sudden covered over with foam and froth; the shore was covered with the breach of the water, the trees were torn up by the roots, and a terrible storm it was. This held about three hours, and then began to abate; and in two hours more it was quite calm, and began to rain very hard. All this while I sat upon the ground very much terrified and dejected; when on a sudden it came into my thoughts, that these winds and rain being the consequences of the earthquake, the earthquake itself was spent and over, and I might venture into my cave again. With this thought my spirits began to revive; and the rain also helping to persuade me, I went in and sat down in my tent. But the rain was so violent that my tent was ready to be beaten down with it; and I was forced to go into my cave, though very much afraid and uneasy, for fear it should fall on my head. This violent rain forced me to a new work—viz. to cut a hole through my new fortification, like a sink, to let the water go out, which would else have flooded my cave. After I had been in my cave for some time, and found still no more shocks of the earthquake follow, I began to be more composed. And now, to support my spirits, which indeed wanted it very much, I went to my little store, and took a small sup of rum; which, however, I did then and always very sparingly, knowing I could have no more when that was gone. It continued raining all that night and great part of the next day, so that I could not stir abroad; but my mind being more composed, I began to think of what I had best do; concluding that if the island was subject to these earthquakes, there would be no living for me in a cave, but I must consider of building a little hut in an open place which I might surround with a wall, as I had done here, and so make myself secure from wild beasts or men; for I concluded, if I stayed where I was, I should certainly one time or other be buried alive.
Sátram eddig a meredek sziklafal aljában helyezkedett el, vagyis a következő rengésnél lezúduló kövek egyenesen telibe találták volna, ezért új helyet kellett neki találnom. A következő két napom, vagyis április 19-e és 20-a azzal telt, hogy megtervezzem lakóhelyem új elrendezését. Attól való félelmemben, hogy elevenen eltemethet egy sziklagörgeteg, nem tudtam békésen aludni, de hasonlóan veszélyesnek gondoltam a kerítésen kívül tölteni az éjszakát, ráadásul szemügyre véve a mostanra szépen rendben tartott dolgaimat, amelyeknek úgy tűnt, biztonságos helyük van a barlangban, vonakodva mérlegeltem az elköltözést. Felmerült bennem az is, hogy milyen sok időt vesz majd igénybe az egész, ezért amíg elkészül a másik biztonságos és kényelmes tábor, kénytelen vagyok itt maradni és vállalni az ezzel járó kockázatot. Április 25-ét írtam, amikor eldöntöttem, hogy először kör alakban építek egy, az előzőhöz hasonló kör alakú falat cölöpökből és sodronykötelekből, és majd csak utána állítok ott föl egy sátrat és költözöm át.
With these thoughts, I resolved to remove my tent from the place where it stood, which was just under the hanging precipice of the hill; and which, if it should be shaken again, would certainly fall upon my tent; and I spent the two next days, being the 19th and 20th of April, in contriving where and how to remove my habitation. The fear of being swallowed up alive made me that I never slept in quiet; and yet the apprehension of lying abroad without any fence was almost equal to it; but still, when I looked about, and saw how everything was put in order, how pleasantly concealed I was, and how safe from danger, it made me very loath to remove. In the meantime, it occurred to me that it would require a vast deal of time for me to do this, and that I must be contented to venture where I was, till I had formed a camp for myself, and had secured it so as to remove to it. So with this resolution I composed myself for a time, and resolved that I would go to work with all speed to build me a wall with piles and cables, &c., in a circle, as before, and set my tent up in it when it was finished; but that I would venture to stay where I was till it was finished, and fit to remove. This was the 21st.
Április 22.: A következő reggelen nekiláttam a munka pontos megtervezésének, de híján voltam a használható munkaeszközöknek. Volt három nagy baltám és számos kisebb fejszém (mert ez utóbbiakat csereáruként használtuk volna a bennszülötteknél ), de a sok keményfa faragásától mindegyik kicsorbult és tele volt karcolással. Bár volt csiszolókövem, de nem volt mivel megforgatnom azt, hogy a szerszámokat kiélesíthessem. Ez aztán annyi töprengést okozott, mint egy politikusnak a komoly államügyek, vagy egy bírának az élet és halál fölötti döntés. Végül egy zsineggel a lábamhoz kötöztem a követ, és így, miközben forgattam, a két kezem szabadon maradt.
_April_ 22.—The next morning I begin to consider of means to put this resolve into execution; but I was at a great loss about my tools. I had three large axes, and abundance of hatchets (for we carried the hatchets for traffic with the Indians); but with much chopping and cutting knotty hard wood, they were all full of notches, and dull; and though I had a grindstone, I could not turn it and grind my tools too. This cost me as much thought as a statesman would have bestowed upon a grand point of politics, or a judge upon the life and death of a man. At length I contrived a wheel with a string, to turn it with my foot, that I might have both my hands at liberty.
Megjegyzés: Angliában sohasem láttam hasonló szerkezetet, vagy legalábbis nem figyeltem meg, hogyan működik, és tegyük hozzá, hogy az én csiszolókövem a szokottnál nagyobb és súlyosabb volt. Egy egész hetembe került, hogy kellő működésre bírjam ezt a szerkezetet.
_Note_.—I had never seen any such thing in England, or at least, not to take notice how it was done, though since I have observed, it is very common there; besides that, my grindstone was very large and heavy. This machine cost me a full week’s work to bring it to perfection.
Április 28., 29.: Ezt a két napot azzal töltöttem, hogy megélesítsem a szerszámokat. A csiszolókő nagyon jól működött.
_April_ 28, 29.—These two whole days I took up in grinding my tools, my machine for turning my grindstone performing very well.
Április 30.: Észrevettem, hogy a kenyérkészletem vészesen megcsappant, ezért nehéz szívvel napi egy darab kétszersültre csökkentettem az adagomat.
_April_ 30.—Having perceived my bread had been low a great while, now I took a survey of it, and reduced myself to one biscuit cake a day, which made my heart very heavy.
Május 1.: Reggel, apály idején a tenger felé tekintve egy hordó alakú tárgyat láttam meg a parton. Valóban egy kisebb hordó volt az, a hajóroncs két-három darabja társaságában. A legutóbbi hurrikán vethette a partra. A hajóroncs helye irányába pillantva úgy tűnt, annak darabjai a szokottnál jobban kiállnak a vízből. Megvizsgáltam a hordót, amiben puskaport találtam, de a hordó annyira átázott, hogy a por szinte kővé vált benne. Mégis kigördítettem a partra, majd elindultam a roncsok irányába, azt remélve, hogy mást is találok.
_May_ 1.—In the morning, looking towards the sea side, the tide being low, I saw something lie on the shore bigger than ordinary, and it looked like a cask; when I came to it, I found a small barrel, and two or three pieces of the wreck of the ship, which were driven on shore by the late hurricane; and looking towards the wreck itself, I thought it seemed to lie higher out of the water than it used to do. I examined the barrel which was driven on shore, and soon found it was a barrel of gunpowder; but it had taken water, and the powder was caked as hard as a stone; however, I rolled it farther on shore for the present, and went on upon the sands, as near as I could to the wreck of the ship, to look for more.
CHAPTER VI—ILL AND CONSCIENCE-STRICKEN
Közelebb érve meglepődve tapasztaltam, hogy a maradványok megváltoztatták a helyüket. A hajó orra, mely korábban a homokágyban pihent, közel két méterrel megemelkedett, a tatrész pedig, mely nem sokkal azután, hogy magára hagytam a hajót, levált a roncsról, majd darabokra tört, most oldalt hevert. A homok ezen az oldalon olyan magasra emelkedett, hogy apály idején száraz lábbal eljuthattam a hajóhoz. Meglepődtem, mert korábban tengervíz vette körül ezt a helyet, és fél kilométert kellett volna úsznom, hogy elérjem, de hamarosan felötlött bennem, hogy mindezt a földrengés okozhatta. Ennek az újabb viszontagságnak köszönhetően a hajótest jobban megnyílt, mint korábban, és a víz nap nap után újabb dolgokat szabadított ki, amelyek aztán a partra sodródtak.
When I came down to the ship I found it strangely removed. The forecastle, which lay before buried in sand, was heaved up at least six feet, and the stern, which was broke in pieces and parted from the rest by the force of the sea, soon after I had left rummaging her, was tossed as it were up, and cast on one side; and the sand was thrown so high on that side next her stern, that whereas there was a great place of water before, so that I could not come within a quarter of a mile of the wreck without swimming I could now walk quite up to her when the tide was out. I was surprised with this at first, but soon concluded it must be done by the earthquake; and as by this violence the ship was more broke open than formerly, so many things came daily on shore, which the sea had loosened, and which the winds and water rolled by degrees to the land.
Mindez teljesen elterelte figyelmemet az új lakókörnyezetem kialakításáról. Sietve láttam neki a kutatásnak, hátha rábukkanok valamire a hajótestben, de az homokkal volt tele, és így nem találtam semmit. Mostanra azonban megtanultam azt is, hogy ne essek egykönnyen kétségbe. Úgy döntöttem tehát, hogy a hajó minden hozzáférhető részét darabokra szedem szét, és elszállítom, hátha hasznát vehetem még később.
This wholly diverted my thoughts from the design of removing my habitation, and I busied myself mightily, that day especially, in searching whether I could make any way into the ship; but I found nothing was to be expected of that kind, for all the inside of the ship was choked up with sand. However, as I had learned not to despair of anything, I resolved to pull everything to pieces that I could of the ship, concluding that everything I could get from her would be of some use or other to me.
Május 3.: Munkához láttam a fűrészemmel, és lefűrészeltem egy darabot az egyik tartógerendából. Utána amennyire tudtam eltakarítottam a roncs legmagasabban fekvő részéről a homokot, de közben kezdetét vette az áradás, és a többi teendőt el kellett halasztanom.
_May_ 3.—I began with my saw, and cut a piece of a beam through, which I thought held some of the upper part or quarter-deck together, and when I had cut it through, I cleared away the sand as well as I could from the side which lay highest; but the tide coming in, I was obliged to give over for that time.
Május 4.: Horgászni próbáltam, de hosszú időn át egy halat sem sikerült kifognom, mert még gyakorlatlan voltam. Már indulni készültem, amikor végre sikerült kifognom egy fiatal delfint. Nem volt megfelelő horgom, helyette görbített szöget használtam, de ezután többnyire így is szerencsével jártam. Minden fogott halat a napon szárítottam meg, mielőtt megettem.
_May_ 4.—I went a-fishing, but caught not one fish that I durst eat of, till I was weary of my sport; when, just going to leave off, I caught a young dolphin. I had made me a long line of some rope-yarn, but I had no hooks; yet I frequently caught fish enough, as much as I cared to eat; all which I dried in the sun, and ate them dry.
Május 5.: Munkák a roncson: Elvágtam egy újabb tartógerendát és három deszkapalánkot hoztam el a fedélzetről úgy, hogy egymáshoz kötöztem azokat, és az árhullámokkal kiúsztattam a partra.
_May_ 5.—Worked on the wreck; cut another beam asunder, and brought three great fir planks off from the decks, which I tied together, and made to float on shore when the tide of flood came on.
Május 6.: Munka a roncson: Számos vascsavart és más fém alkatrészt vettem ki a hajóból. Keményen dolgoztam. Nagyon fáradtan érkeztem haza, és fontolgattam, hogy abbahagyom.
_May_ 6.—Worked on the wreck; got several iron bolts out of her and other pieces of ironwork. Worked very hard, and came home very much tired, and had thoughts of giving it over.
Május 7.: Visszatértem a roncshoz, de most nem azzal a szándékkal, hogy dolgozzam. Felfedeztem, hogy az elvágott gerendák miatt a hajótest még lazább lett és jobban szétnyílt, feltárva a belsejét, amelyben azonban csak vizet és homokot láttam.
_May_ 7.—Went to the wreck again, not with an intent to work, but found the weight of the wreck had broke itself down, the beams being cut; that several pieces of the ship seemed to lie loose, and the inside of the hold lay so open that I could see into it; but it was almost full of water and sand.
Május 8.: Most egy vas emelőrúddal érkeztem a roncshoz, hogy föltépjem a fedélzetdeszkákat, amelyek kint vannak a vízből és a homokból. Két deszkát szakítottam fel, és dagálykor kiúsztattam azokat a partra. Az emelőrudat másnapig a roncson hagytam.
_May_ 8.—Went to the wreck, and carried an iron crow to wrench up the deck, which lay now quite clear of the water or sand. I wrenched open two planks, and brought them on shore also with the tide. I left the iron crow in the wreck for next day.
Május 9.: Visszatértem a roncsra, és a feszítővassal utat nyitottam a hajó gyomrába. Találtam ott néhány hordót, amelyeket azonban nem tudtam megnyitni, és kitapogattam egy tekercs angol ólmot is, de túl nehéz volt, és így nem tudtam megmozdítani.
_May_ 9.—Went to the wreck, and with the crow made way into the body of the wreck, and felt several casks, and loosened them with the crow, but could not break them up. I felt also a roll of English lead, and could stir it, but it was too heavy to remove.
Május 10-14.: Naponta meglátogattam a roncsot, és nagy mennyiségű gerendát, deszkát, valamint vasat hordtam el onnan.
_May_ 10–14.—Went every day to the wreck; and got a great many pieces of timber, and boards, or plank, and two or three hundredweight of iron.
Május 15.: Magammal vittem két fejszét, hogy megpróbáljak levágni egy darabot az ólomtekercsről olyan módon, hogy az egyik fejsze élét a tekercs alá illesztem, a másikkal pedig rácsapok, de az ólom fél méter mélyen hevert a vízben, és így egyetlen ütést sem tudtam rámérni.
_May_ 15.—I carried two hatchets, to try if I could not cut a piece off the roll of lead by placing the edge of one hatchet and driving it with the other; but as it lay about a foot and a half in the water, I could not make any blow to drive the hatchet.
Május 16.: Az erős szél, mely éjjel fújt, még inkább szétrombolta a hajótöredéket, de ezen a napon, hogy legyen mit ennem, olyan sokáig vadásztam galambokra, míg végül a dagály miatt már nem volt módom a roncshoz menni.
_May_ 16.—It had blown hard in the night, and the wreck appeared more broken by the force of the water; but I stayed so long in the woods, to get pigeons for food, that the tide prevented my going to the wreck that day.
Május 17.: Láttam, hogy tőlem nagy távolságra, mintegy 3 kilométerre, a víz partra sodorta a roncs némely darabjait. Elmentem odáig és megállapítottam, hogy a hajóorr egy része az, de a súlya miatt nem bírtam elmozdítani.
_May_ 17.—I saw some pieces of the wreck blown on shore, at a great distance, near two miles off me, but resolved to see what they were, and found it was a piece of the head, but too heavy for me to bring away.
Május 24.: Eddig mindennap a roncson tevékenykedtem. Az emelőrúd segítségével kemény munkával sikerült egyes dolgokat annyira meglazítanom, hogy végül néhány hordó és két tengerészláda kiszabadult, de a szél aznap a part felől fújt, és szinte semmi sem ért partot, csak néhány gerendadarab, és egy nagy brazil disznóhússal teli hordó. A hús persze a sós víztől és a homoktól megromlott. Nap nap után folytattam ezt a munkát június 15-ig, emellett csak az ételszerzésre szakítottam időt, és azt is a dagályhoz időzítettem. Erre az időre már elegendő gerendám, deszkám és más alkatrészeim voltak ahhoz, hogy építhettem volna egy csónakot, ha tudom, hogy hogyan kell. Mindezeken kívül szereztem még közel 50 kiló ólmot is.
_May_ 24.—Every day, to this day, I worked on the wreck; and with hard labour I loosened some things so much with the crow, that the first flowing tide several casks floated out, and two of the seamen’s chests; but the wind blowing from the shore, nothing came to land that day but pieces of timber, and a hogshead, which had some Brazil pork in it; but the salt water and the sand had spoiled it. I continued this work every day to the 15th of June, except the time necessary to get food, which I always appointed, during this part of my employment, to be when the tide was up, that I might be ready when it was ebbed out; and by this time I had got timber and plank and ironwork enough to have built a good boat, if I had known how; and also I got, at several times and in several pieces, near one hundredweight of the sheet lead.
Június 16.: Messzebb kirándulva a tengerpart mentén egy nagy teknősbékára akadtam. Ez volt az első, amellyel találkoztam, de ez valószínűleg azért lehetett, mert még nem jártam ezen a részen. Mint később kiderült, errefelé napjában több százat is láthattam volna. Igaz, később talán túl nagy árat fizettem értük.
_June_ 16.—Going down to the seaside, I found a large tortoise or turtle. This was the first I had seen, which, it seems, was only my misfortune, not any defect of the place, or scarcity; for had I happened to be on the other side of the island, I might have had hundreds of them every day, as I found afterwards; but perhaps had paid dear enough for them.
Június 17.: Megfőztem a teknősbékát, és úgy tűnt, a húsa a legízletesebb és legkellemesebb étel, amit valaha ettem. Hiszen amióta a szigeten éltem, csak kecske- és madárhússal táplálkoztam.
_June_ 17.—I spent in cooking the turtle. I found in her three-score eggs; and her flesh was to me, at that time, the most savoury and pleasant that ever I tasted in my life, having had no flesh, but of goats and fowls, since I landed in this horrid place.
Június 18.: Egész nap esett, otthon maradtam. Fáztam kicsit, ami nem szokatlan ezen a délkörön, de épp ezért nem volt kedvem kimenni a hideg esőre.
_June_ 18.—Rained all day, and I stayed within. I thought at this time the rain felt cold, and I was something chilly; which I knew was not usual in that latitude.
Június 19.: Nagyon beteg vagyok. Hidegrázásaim vannak. Mintha lehűlt volna az időjárás.
_June_ 19.—Very ill, and shivering, as if the weather had been cold.
Június 20.: Éjszaka nem tudtam aludni. Nagyon erősen fájt a fejem és lázam volt.
_June_ 20.—No rest all night; violent pains in my head, and feverish.
Június 21.: Nagyon beteg vagyok. Szinte halálra rémiszt a tudat, hogy itt fekszem nagy betegen és nincs, aki segítsen. Életem első vihara óta most először imádkoztam újra Istenhez, más egyébre alig emlékszem, a gondolataim nagyon zavarosak.
_June_ 21.—Very ill; frighted almost to death with the apprehensions of my sad condition—to be sick, and no help. Prayed to God, for the first time since the storm off Hull, but scarce knew what I said, or why, my thoughts being all confused.
Június 22.: Egy kicsit javult az állapotom, de a rosszullétem még mindig aggasztó.
_June_ 22.—A little better; but under dreadful apprehensions of sickness.
Június 23.: Újra nagyon rosszul lettem. Fáztam, a hideg rázott, és megint hasogató fejfájás gyötört.
_June_ 23.—Very bad again; cold and shivering, and then a violent headache.
Június 24.: Sokkal jobb.
_June_ 24.—Much better.
Június 25.: Rendkívül erős lázrohamom volt. Hét órán át tartott, és közben hol vacogtam, hol égett a testem, végül enyhén verejtékeztem.
_June_ 25.—An ague very violent; the fit held me seven hours; cold fit and hot, with faint sweats after it.
Június 26.: Javult az állapotom, és mivel nem volt élelmem, bár nagyon gyengének éreztem magam, fogtam a fegyverem és vadászni indultam. Sikerült is elejtenem egy nősténykecskét. Nagy nehezen hazacipeltem, megsütöttem, és jóllaktam. Szívesen főztem volna a húsából egy kis levest, de nem volt edényem.
_June_ 26.—Better; and having no victuals to eat, took my gun, but found myself very weak. However, I killed a she-goat, and with much difficulty got it home, and broiled some of it, and ate, I would fain have stewed it, and made some broth, but had no pot.
Június 27.: Ma tört ki rajtam a láz a legnagyobb erővel. Azt hittem, megöl a szomjúság, de nem ittam és nem ettem semmit, mert nem volt erőm felkelni az ágyból. Istenhez fohászkodtam, de olyan kábának éreztem magam, hogy csak nehezen, szakadozottan szedtem össze a gondolataimat. Egyre azt rebegtem: " Nézz rám, Uram ! Könyörülj rajtam ! Úr Isten légy kegyes hozzám ! ". Legalább két órán át hajtogattam ezt, míg végül úgy elgyötört a lázroham, hogy elaludtam. Csak késő éjjel ébredtem föl, kissé megerősödve, de még bágyadtan. Elviselhetetlen szomjúság gyötört, de itthon nem volt vizem, és erő híján kénytelen voltam kivárni a reggelt. Végre újra elaludtam, és ekkor borzasztó álmom támadt. Azt képzeltem, hogy a földön ülök, a cölöpfalam előtt, mint a földrengés idején, fekete fellegek fogtak körül, és ezekből hirtelen feltűnt egy vakító lángnyelvektől övezett alak, fényt árasztva a földre. A lángnyelvek, amelyek körülvették, olyan fényesek voltak, hogy alig bírtam feléje nézni. A külseje leírhatatlanul fenyegető volt. Amikor a lábai a talajt érintették, úgy éreztem, megremeg a föld, akárcsak korábban a földrengés során. Mintha az egész levegőt lángnyelvek töltötték volna be. Alig ért földet, kezében egy hosszú dárdával felém indult, hogy megöljön. Amikor közelebb ért, vérfagyasztó hangon szólalt meg, és amit mondandójából értettem, a következő volt: " Tetteidet látván, nem nyerhetsz bűnbocsánatot, meg kell halnod. ". E szavaknál felemelte a dárdát, hogy végezzen velem.
_June_ 27.—The ague again so violent that I lay a-bed all day, and neither ate nor drank. I was ready to perish for thirst; but so weak, I had not strength to stand up, or to get myself any water to drink. Prayed to God again, but was light-headed; and when I was not, I was so ignorant that I knew not what to say; only I lay and cried, “Lord, look upon me! Lord, pity me! Lord, have mercy upon me!” I suppose I did nothing else for two or three hours; till, the fit wearing off, I fell asleep, and did not wake till far in the night. When I awoke, I found myself much refreshed, but weak, and exceeding thirsty. However, as I had no water in my habitation, I was forced to lie till morning, and went to sleep again. In this second sleep I had this terrible dream: I thought that I was sitting on the ground, on the outside of my wall, where I sat when the storm blew after the earthquake, and that I saw a man descend from a great black cloud, in a bright flame of fire, and light upon the ground. He was all over as bright as a flame, so that I could but just bear to look towards him; his countenance was most inexpressibly dreadful, impossible for words to describe. When he stepped upon the ground with his feet, I thought the earth trembled, just as it had done before in the earthquake, and all the air looked, to my apprehension, as if it had been filled with flashes of fire. He was no sooner landed upon the earth, but he moved forward towards me, with a long spear or weapon in his hand, to kill me; and when he came to a rising ground, at some distance, he spoke to me—or I heard a voice so terrible that it is impossible to express the terror of it. All that I can say I understood was this: “Seeing all these things have not brought thee to repentance, now thou shalt die;” at which words, I thought he lifted up the spear that was in his hand to kill me.
Aligha várhatja el tőlem bárki is, hogy képes legyek leírni azt a borzasztó lelkiállapotot, amelyet e látomás kiváltott belőlem. Álmomban is annyira rettegtem, hogy végül ettől ébredtem föl, és döbbenten tapasztaltam, hogy csak álom volt.
No one that shall ever read this account will expect that I should be able to describe the horrors of my soul at this terrible vision. I mean, that even while it was a dream, I even dreamed of those horrors. Nor is it any more possible to describe the impression that remained upon my mind when I awaked, and found it was but a dream.
Lelkiismeret-furdalás vett rajtam erőt. Apám jóindulatú tanácsainak hatása már rég elhalványult. A nyolc év, amelynek nagy részét a tengeren töltöttem, a durva hajós nép között, fásulttá tett. Egyetlen gondolatomra sem emlékszem, amelyet Isten felé irányítottam volna, vagy mellyel önvizsgálatot tartottam. Kihunyt bennem a jó iránti vágy, és erőt vett rajtam a gonoszság. A legkeményebb szívű és leggonoszabb tengerészeken is túltettem. Még veszély idején sem fogadtam magamba Istent, és megszabadulásaim során sem adtam hálát neki.
I had, alas! no divine knowledge. What I had received by the good instruction of my father was then worn out by an uninterrupted series, for eight years, of seafaring wickedness, and a constant conversation with none but such as were, like myself, wicked and profane to the last degree. I do not remember that I had, in all that time, one thought that so much as tended either to looking upwards towards God, or inwards towards a reflection upon my own ways; but a certain stupidity of soul, without desire of good, or conscience of evil, had entirely overwhelmed me; and I was all that the most hardened, unthinking, wicked creature among our common sailors can be supposed to be; not having the least sense, either of the fear of God in danger, or of thankfulness to God in deliverance.
Történetem eddigi részéből már kiderült, hogy Isten csak nyomorúságos helyzeteimben jutott néha eszembe, akkor is leginkább Isten ujja, ami bűneim miatt büntet. Legyen az apámmal szemben tanúsított lázadó magatartásom, vagy későbbi súlyos bűneim, esetleg maga az egész gonosz életvitelem. Igaz, hogy amikor ezen a szigeten partra vetett a víz, és hajóm minden más utasa vízbe fúlt, csak én menekültem meg, egyfajta örömmámort éreztem szerencsém miatt, és lelkem emelkedett állapotában helyet adtam az isteni segítségnyújtás iránt érzett hálának is. De végül ebből is csak az egyszerű öröm maradt. Ekkor már csupán azzal törődtem, hogy életben vagyok, feledve, hogy milyen kitüntetett állapot ez, melyben a gondviselés ily kegyes volt hozzám. Ebben is az egyszerű tengerészekéhez hasonlított az életem, akik miután megmenekülnek egy hajótöréstől, rumba fojtják az örömüket, és hamarosan már az italozás okára sem emlékeznek. Kezdetben még elgondolkodtatott kilátástalannak tűnő helyzetem, de amint javulni látszottak az életkörülményeim, és már nem fenyegetett az éhenhalás, gyötrő gondolataim is elmúltak. Lefoglalt új életem kialakítása, és már eszembe sem jutott az isteni igazságszolgáltatás gondolata.
In the relating what is already past of my story, this will be the more easily believed when I shall add, that through all the variety of miseries that had to this day befallen me, I never had so much as one thought of it being the hand of God, or that it was a just punishment for my sin—my rebellious behaviour against my father—or my present sins, which were great—or so much as a punishment for the general course of my wicked life. When I was on the desperate expedition on the desert shores of Africa, I never had so much as one thought of what would become of me, or one wish to God to direct me whither I should go, or to keep me from the danger which apparently surrounded me, as well from voracious creatures as cruel savages. But I was merely thoughtless of a God or a Providence, acted like a mere brute, from the principles of nature, and by the dictates of common sense only, and, indeed, hardly that. When I was delivered and taken up at sea by the Portugal captain, well used, and dealt justly and honourably with, as well as charitably, I had not the least thankfulness in my thoughts. When, again, I was shipwrecked, ruined, and in danger of drowning on this island, I was as far from remorse, or looking on it as a judgment. I only said to myself often, that I was an unfortunate dog, and born to be always miserable.
It is true, when I got on shore first here, and found all my ship’s crew drowned and myself spared, I was surprised with a kind of ecstasy, and some transports of soul, which, had the grace of God assisted, might have come up to true thankfulness; but it ended where it began, in a mere common flight of joy, or, as I may say, being glad I was alive, without the least reflection upon the distinguished goodness of the hand which had preserved me, and had singled me out to be preserved when all the rest were destroyed, or an inquiry why Providence had been thus merciful unto me. Even just the same common sort of joy which seamen generally have, after they are got safe ashore from a shipwreck, which they drown all in the next bowl of punch, and forget almost as soon as it is over; and all the rest of my life was like it. Even when I was afterwards, on due consideration, made sensible of my condition, how I was cast on this dreadful place, out of the reach of human kind, out of all hope of relief, or prospect of redemption, as soon as I saw but a prospect of living and that I should not starve and perish for hunger, all the sense of my affliction wore off; and I began to be very easy, applied myself to the works proper for my preservation and supply, and was far enough from being afflicted at my condition, as a judgment from heaven, or as the hand of God against me: these were thoughts which very seldom entered my head.
Amint arról naplómban is beszámoltam, a gabonakalászok megjelenése rövid időre újra eltöltött némi vallásos áhítattal, de amint fény derült a gabona származásának okára, a csoda erejébe vetett hit is elhalványult bennem. Bár nincs, amiben jobban megnyilvánulhatnának a természet láthatatlan erői, mint egy rettenetes földrengésben, mégis a jelenség végével elmúltak a lelkemben általa ébresztett benyomások is. Magatartásom éppolyan kevéssé volt istenfélő, mintha csak az élet legelőnyösebb körülményeit élvezhetném. Most azonban fölébredt lelkiismeretem, és a legkeserűbb szemrehányásokkal gyötörtem magamat lefolyt és elveszett életem miatt. Láztól meggyötörten nem állhattam ellent e folyamatnak. Szenvedésemet a lázon kívül a tudatomat uraló gondolatok is fokozták, és mindezt végül Istenhez intézett imával próbáltam enyhíteni, de ez sem a szokásos óhajokkal és reményekkel teli ima volt, inkább csak a belőlem feltörő rémület és gyötrelem. A gondolataim zavarodottak voltak, a szemembe könnyek szöktek, mert azt hittem, hogy ilyen csúfos körülmények közt kell elpusztulnom. Amikor lelkem ilyen állapotában beszédre nyílt a szám, nem is tudtam, milyen szavak fogják elhagyni azt: Istenem, Uram, létezik-e nálam nyomorultabb teremtmény ? Ha betegségemben segítség híján meghalok, mondd, mi lesz velem ? - Ekkor megáradtak a könnyeim, és szólni se tudtam többet, aztán eszembe jutott apám, és jóindulatú jóslata, amely szerint, ha meggondolatlan lépésre ragadtatom magam, nem kísér majd Isten áldása, és amennyiben nem fogadom meg tanácsait, egyszer majd segítség nélkül maradok. - Most beteljesülnek a szavaid, drága apám - mondtam hangosan -, az isteni igazságszolgáltatás utolért, és nincs aki segítsen rajtam, vagy meghallgasson. Nem törődtem a gondviseléssel, amely kegyesen boldog és könnyű életet szánt nekem. Nemcsak hogy nem láttam be ezt, de szüleim tanácsára sem hallgattam. Magukra hagytam őket könnyelműségem miatti bánatukban, és most én gyötrődöm ennek következményei miatt. Elutasítottam segítségüket és jó szándékukat, pedig utat nyitottak volna nekem az életben, és könnyebbé tették volna napjaimat. Ehelyett most olyan viszályokkal kell megküzdenem, amelyek az emberi erőt meghaladják, és már nem kapok segítséget, enyhítő szót, tanácsot. Segíts, Uram, mert nagy az én nyomorúságom ! - kiáltottam végül. Hosszú évek után ez volt az első imádságom, ha egyáltalán annak nevezhető.
The growing up of the corn, as is hinted in my Journal, had at first some little influence upon me, and began to affect me with seriousness, as long as I thought it had something miraculous in it; but as soon as ever that part of the thought was removed, all the impression that was raised from it wore off also, as I have noted already. Even the earthquake, though nothing could be more terrible in its nature, or more immediately directing to the invisible Power which alone directs such things, yet no sooner was the first fright over, but the impression it had made went off also. I had no more sense of God or His judgments—much less of the present affliction of my circumstances being from His hand—than if I had been in the most prosperous condition of life. But now, when I began to be sick, and a leisurely view of the miseries of death came to place itself before me; when my spirits began to sink under the burden of a strong distemper, and nature was exhausted with the violence of the fever; conscience, that had slept so long, began to awake, and I began to reproach myself with my past life, in which I had so evidently, by uncommon wickedness, provoked the justice of God to lay me under uncommon strokes, and to deal with me in so vindictive a manner. These reflections oppressed me for the second or third day of my distemper; and in the violence, as well of the fever as of the dreadful reproaches of my conscience, extorted some words from me like praying to God, though I cannot say they were either a prayer attended with desires or with hopes: it was rather the voice of mere fright and distress. My thoughts were confused, the convictions great upon my mind, and the horror of dying in such a miserable condition raised vapours into my head with the mere apprehensions; and in these hurries of my soul I knew not what my tongue might express. But it was rather exclamation, such as, “Lord, what a miserable creature am I! If I should be sick, I shall certainly die for want of help; and what will become of me!” Then the tears burst out of my eyes, and I could say no more for a good while. In this interval the good advice of my father came to my mind, and presently his prediction, which I mentioned at the beginning of this story—viz. that if I did take this foolish step, God would not bless me, and I would have leisure hereafter to reflect upon having neglected his counsel when there might be none to assist in my recovery. “Now,” said I, aloud, “my dear father’s words are come to pass; God’s justice has overtaken me, and I have none to help or hear me. I rejected the voice of Providence, which had mercifully put me in a posture or station of life wherein I might have been happy and easy; but I would neither see it myself nor learn to know the blessing of it from my parents. I left them to mourn over my folly, and now I am left to mourn under the consequences of it. I abused their help and assistance, who would have lifted me in the world, and would have made everything easy to me; and now I have difficulties to struggle with, too great for even nature itself to support, and no assistance, no help, no comfort, no advice.” Then I cried out, “Lord, be my help, for I am in great distress.” This was the first prayer, if I may call it so, that I had made for many years. But to return to my Journal.
Június 28.: Egy kiadós, frissítő alvás után lázrohamom elmúlt, és fölkelhettem. Bár még mindig nagy volt a riadalmam az álmom miatt, de úgy sejtettem, hogy másnap újra visszatér a súlyos láz, így most van itt az ideje, hogy ellássam magam étel- és italtartalékkal a betegségem idejére. Mindenekelőtt megtöltöttem egy nagy palackot vízzel, és az ágyam melletti asztalra állítottam. Hogy a hűvös hatását mérsékeljem, kevertem bele egy deci rumot is. Egy darab kecskehúst pörköltem a tűzön, de csak nagyon keveset bírtam belőle enni. Sétálni próbáltam. Közben nagyon gyenge és letört voltam. Már előre féltem attól, hogy holnap a betegség újra ágynak dönt. Estefelé három teknősbékatojást sütöttem és el is fogyasztottam, és emlékeim szerint életemben most először adtam hálát Istennek az ételért. Evés után sétára indultam, de olyan gyenge voltam, hogy a fegyvert, amely nélkül sohasem indultam el otthonról, alig bírtam cipelni. Rövid utat tettem csak meg. Leültem a földre, és néztem az előttem elterülő csendes, nyugodt tengert. Eközben gondolataimba merültem: Mi is valójában a föld és a tenger, amelyekből eddig oly sokat láttam ? Mi hozta őket létre ? Mi vagyok én ? És mi a többi vad és szelíd, emberséges és kegyetlen élőlény ? Honnan származunk ? Kétségtelen, hogy valami titkos erő hozott bennünket létre, akárcsak a földet és a tengert, a levegőt és az égboltot. De ki ő ? Természetes módon jutottam a következtetésre, hogy Isten az. Ha azonban Isten teremtette ezeket a dolgokat, akkor ő is irányítja őket, és minden velük kapcsolatos történést. Mert az az erő, amely teremteni képes, minden bizonnyal irányítani is tud. Ha viszont így van, semmi sem történhet e teremtett világban az ő tudta és szándéka nélkül.
_June_ 28.—Having been somewhat refreshed with the sleep I had had, and the fit being entirely off, I got up; and though the fright and terror of my dream was very great, yet I considered that the fit of the ague would return again the next day, and now was my time to get something to refresh and support myself when I should be ill; and the first thing I did, I filled a large square case-bottle with water, and set it upon my table, in reach of my bed; and to take off the chill or aguish disposition of the water, I put about a quarter of a pint of rum into it, and mixed them together. Then I got me a piece of the goat’s flesh and broiled it on the coals, but could eat very little. I walked about, but was very weak, and withal very sad and heavy-hearted under a sense of my miserable condition, dreading, the return of my distemper the next day. At night I made my supper of three of the turtle’s eggs, which I roasted in the ashes, and ate, as we call it, in the shell, and this was the first bit of meat I had ever asked God’s blessing to, that I could remember, in my whole life. After I had eaten I tried to walk, but found myself so weak that I could hardly carry a gun, for I never went out without that; so I went but a little way, and sat down upon the ground, looking out upon the sea, which was just before me, and very calm and smooth. As I sat here some such thoughts as these occurred to me: What is this earth and sea, of which I have seen so much? Whence is it produced? And what am I, and all the other creatures wild and tame, human and brutal? Whence are we? Sure we are all made by some secret Power, who formed the earth and sea, the air and sky. And who is that? Then it followed most naturally, it is God that has made all. Well, but then it came on strangely, if God has made all these things, He guides and governs them all, and all things that concern them; for the Power that could make all things must certainly have power to guide and direct them. If so, nothing can happen in the great circuit of His works, either without His knowledge or appointment.
Ha viszont mindenről tud, tudja azt is, hogy itt vagyok ilyen szörnyű állapotban. És ha semmi sem történik a szándéka nélkül, akkor azt akarta, hogy ilyen sorsom legyen. Semmi sem jutott eszembe, ami ellentmondana ezeknek a megállapításoknak, így aztán egyre nagyobb nyomatékkal hittem, hogy Isten jelölte ki mindezt osztályrészemül. Az rendelt engem most ilyen körülmények közé, akinek nem csak fölöttem, de a világ minden jelensége fölött hatalma van. De miért jár velem így el az Úr ? Mivel érdemeltem ezt ki ? A tudatom, mellyel az iménti gondolatmenetet végigvezettem, most mintha tőlem különvált hangon beszélt volna hozzám: " Azt kérdezed, hogy mit tettél ? Tekints vissza a szörnyű, félresiklott életedre, és vizsgáld meg, mit nem tettél ! Azt kérdezd inkább, miért nem pusztultál el már régen, miért nem fulladtál vízbe Yarmouth Roads-nál, pusztultál el a salehi kalózok támadásakor, faltak fel Afrika vadállatai, vagy merültél a tengerbe itt, ahol az egész legénység a vízben lelte halálát ? ! Tényleg azt kérdezed, mit tettél ? " A döbbenettől szóhoz se jutottam. Nem tudtam, mit feleljek magamnak. Feltápászkodtam, és szomorúan tűnődve ballagtam vissza az otthonomba. Elvégeztem esti teendőimet, ahogy lefekvés előtt szoktam, de közben lefoglaltak zaklatott gondolataim. Még aludni sem volt kedvem. Leültem hát a székembe, és lámpát gyújtottam. Nagyon féltem, hogy a betegségem újult erővel rám tör. De ekkor eszembe jutott, hogy a brazilok a dohányt szinte minden betegség gyógyítására alkalmazzák. Az egyik ládában volt egy kevés vágott, és azon kívül még leveles dohányom is.
And if nothing happens without His knowledge, He knows that I am here, and am in this dreadful condition; and if nothing happens without His appointment, He has appointed all this to befall me. Nothing occurred to my thought to contradict any of these conclusions, and therefore it rested upon me with the greater force, that it must needs be that God had appointed all this to befall me; that I was brought into this miserable circumstance by His direction, He having the sole power, not of me only, but of everything that happened in the world. Immediately it followed: Why has God done this to me? What have I done to be thus used? My conscience presently checked me in that inquiry, as if I had blasphemed, and methought it spoke to me like a voice: “Wretch! dost _thou_ ask what thou hast done? Look back upon a dreadful misspent life, and ask thyself what thou hast _not_ done? Ask, why is it that thou wert not long ago destroyed? Why wert thou not drowned in Yarmouth Roads; killed in the fight when the ship was taken by the Sallee man-of-war; devoured by the wild beasts on the coast of Africa; or drowned _here_, when all the crew perished but thyself? Dost _thou_ ask, what have I done?” I was struck dumb with these reflections, as one astonished, and had not a word to say—no, not to answer to myself, but rose up pensive and sad, walked back to my retreat, and went up over my wall, as if I had been going to bed; but my thoughts were sadly disturbed, and I had no inclination to sleep; so I sat down in my chair, and lighted my lamp, for it began to be dark. Now, as the apprehension of the return of my distemper terrified me very much, it occurred to my thought that the Brazilians take no physic but their tobacco for almost all distempers, and I had a piece of a roll of tobacco in one of the chests, which was quite cured, and some also that was green, and not quite cured.
A mennybéli vezérelt, semmi kétség, mert attól, amit a ládában találtam, a testem és a lelkem is meggyógyult. Amikor kinyitottam a ládát, és megtaláltam benne a dohányt, és hevert mellette néhány könyv is, amelyek közül az egyik Bibliát kivettem, nem mintha akkor túl nagy kedvem lett volna olvasgatni. A dohánnyal együtt az asztalra tettem. Nem tudtam, hogyan használjam, és hogy használ-e egyáltalán. Először egy levelet vettem a számba, és rágcsálni kezdtem. A zöld dohány erejétől és mert nem voltam hozzászokva, erősen megszédültem, aztán egy másikat egy-két órán át rumban áztattam, hogy majd lefekvés előtt igyak abból. Végül egy kis száraz dohányt a parázsra tettem, és amennyit bírtam beszívtam a füstjéből.
I went, directed by Heaven no doubt; for in this chest I found a cure both for soul and body. I opened the chest, and found what I looked for, the tobacco; and as the few books I had saved lay there too, I took out one of the Bibles which I mentioned before, and which to this time I had not found leisure or inclination to look into. I say, I took it out, and brought both that and the tobacco with me to the table. What use to make of the tobacco I knew not, in my distemper, or whether it was good for it or no: but I tried several experiments with it, as if I was resolved it should hit one way or other. I first took a piece of leaf, and chewed it in my mouth, which, indeed, at first almost stupefied my brain, the tobacco being green and strong, and that I had not been much used to. Then I took some and steeped it an hour or two in some rum, and resolved to take a dose of it when I lay down; and lastly, I burnt some upon a pan of coals, and held my nose close over the smoke of it as long as I could bear it, as well for the heat as almost for suffocation.
E műveletek közben kezembe vettem a Bibliát, és olvasni kezdtem. A dohány hatásától azonban annyira szédültem, hogy a könyvet kinyitva csak az első mondatot olvashattam el. Ez így szólt: " Szólíts engem ínséged napjaiban, és én megszabadítalak, hogy engem dicsőíthess ! " Ezek a szavak nagyon illettek az én helyzetemhez, és mély benyomást gyakoroltak rám, bár a megszabadítás szó a jelen körülmények között olyan távolinak tűnt számomra, mint amikor Izrael gyermekeinek húst ígértek, és ők megkérdezték: " Képes Isten asztalt teríteni a vadonban ? ". Úgyhogy én is azt kérdeztem: " Képes Isten megszabadítani engem erről a helyről ? " Még nem adtam fel teljesen a megszabadulás reményét, gondolatban gyakran visszatértem hozzá, így ezek a szavak most nagy hatással voltak rám, és hosszasan töprengtem rajtuk. Későre járt, és mint említettem, a dohány annyira letaglózott, hogy aludni vágytam, égve hagytam a lámpát arra az esetre, ha éjszaka bármire szükségem lenne, és az ágyamhoz mentem. Mielőtt azonban lefeküdtem volna, olyat tettem, amit azelőtt még soha életemben, letérdeltem és imádkoztam Istenhez azért, hogy beteljesítse az ígéretét, és amikor ínségem napján hívom majd, szabadítson meg engem. Miután befejeztem akadozó imádságomat, megittam a rumot, amibe a dohányt áztattam, de nem volt könnyű dolgom, mert az ital így nagyon erős lett. Azonnal lefeküdtem, a rum pedig nagyon gyorsan a fejembe szállt, és mély álomba szenderített. Amikor felébredtem, a nap magasan fenn járt, délután három óra körül lehetett, de máig sem tudom, hogy nem vajon a második nap délutánja-e. Később a naptárszámításomból hiányzott egy nap, könnyen lehet, hogy az egész következő napot átaludtam. Csak évekkel később derült rá fény, hogy a naptárszámításom hibás, de sohasem jöttem rá, hogyan veszett el az az egy nap. Akárhogy is legyen, ébredésemkor frissnek, lélekben vidámnak éreztem magam, amikor fölkeltem, azt tapasztaltam, hogy az erőm visszatért és farkaséhes vagyok. 29-e volt, és bár még nem épültem fel teljesen, éreztem, hogy meggyógyulok. 30-án is javult az állapotom. Puskával a kézben sétára indultam, de nem mentem túl messzire. Lőttem egy-két libához hasonlító tengeri madarat, és hazavittem azokat. Nem készítettem őket el rögtön, inkább néhány teknőstojást ettem, amik nagyon ízlettek. Ezen az estén újra kipróbáltam azt a gyógymódot, amit a leghatékonyabbnak gondoltam. Elhagytam a dohánylevél rágását, és a dohányfüst légzését, csak a rumból ittam, amelybe dohánylevelet áztattam, de most ebből is kisebb adaggal próbálkoztam. Másnap, július 1-jén nem voltam annyira jól, mint amire számítottam volna, volt egy kis hidegrázásom, de semmi komoly.
In the interval of this operation I took up the Bible and began to read; but my head was too much disturbed with the tobacco to bear reading, at least at that time; only, having opened the book casually, the first words that occurred to me were these, “Call on Me in the day of trouble, and I will deliver thee, and thou shalt glorify Me.” These words were very apt to my case, and made some impression upon my thoughts at the time of reading them, though not so much as they did afterwards; for, as for being _delivered_, the word had no sound, as I may say, to me; the thing was so remote, so impossible in my apprehension of things, that I began to say, as the children of Israel did when they were promised flesh to eat, “Can God spread a table in the wilderness?” so I began to say, “Can God Himself deliver me from this place?” And as it was not for many years that any hopes appeared, this prevailed very often upon my thoughts; but, however, the words made a great impression upon me, and I mused upon them very often. It grew now late, and the tobacco had, as I said, dozed my head so much that I inclined to sleep; so I left my lamp burning in the cave, lest I should want anything in the night, and went to bed. But before I lay down, I did what I never had done in all my life—I kneeled down, and prayed to God to fulfil the promise to me, that if I called upon Him in the day of trouble, He would deliver me. After my broken and imperfect prayer was over, I drank the rum in which I had steeped the tobacco, which was so strong and rank of the tobacco that I could scarcely get it down; immediately upon this I went to bed. I found presently it flew up into my head violently; but I fell into a sound sleep, and waked no more till, by the sun, it must necessarily be near three o’clock in the afternoon the next day—nay, to this hour I am partly of opinion that I slept all the next day and night, and till almost three the day after; for otherwise I know not how I should lose a day out of my reckoning in the days of the week, as it appeared some years after I had done; for if I had lost it by crossing and recrossing the line, I should have lost more than one day; but certainly I lost a day in my account, and never knew which way. Be that, however, one way or the other, when I awaked I found myself exceedingly refreshed, and my spirits lively and cheerful; when I got up I was stronger than I was the day before, and my stomach better, for I was hungry; and, in short, I had no fit the next day, but continued much altered for the better. This was the 29th. The 30th was my well day, of course, and I went abroad with my gun, but did not care to travel too far. I killed a sea-fowl or two, something like a brandgoose, and brought them home, but was not very forward to eat them; so I ate some more of the turtle’s eggs, which were very good. This evening I renewed the medicine, which I had supposed did me good the day before—the tobacco steeped in rum; only I did not take so much as before, nor did I chew any of the leaf, or hold my head over the smoke; however, I was not so well the next day, which was the first of July, as I hoped I should have been; for I had a little spice of the cold fit, but it was not much.
Július 2-a: Újra alkalmaztam mind a három gyógymódot, akárcsak legelőször, és duplájára emeltem az italadagot is.
_July_ 2.—I renewed the medicine all the three ways; and dosed myself with it as at first, and doubled the quantity which I drank.
Július 3.: Már nem rázott a hideg, bár csak néhány hét múlva nyertem vissza teljesen az erőmet. Miközben lábadoztam, a gondolataim mindig visszatértek ehhez a szövegrészhez: "... és megszabadítalak. ". Erős kétségeim voltak afelől, hogy bármikor is szabadulhatok, és miközben elteltem ilyen borúlátó gondolatokkal, figyelmen kívül hagytam eddigi megszabadulásaimat. De aztán feltettem magamnak a következő kérdéseket: Nem szabadultam-e meg csodálatos módon a betegségemtől, amikor az már ijesztően súlyossá vált ? De mit tettem ezután ? Kötelességem szerint jártam el, és dicsőítettem őt, miután megszabadított ? Nem tettem, és iránta érzett hálámat sem fejeztem ki. Hogyan várhatnék akkor ennél nagyobb megszabadulást ? Nagyon mélyen megérintett ez a következtetés, és azonnal letérdeltem, hogy hálát adjak Istennek, amiért kigyógyított betegségemből.
_July_ 3.—I missed the fit for good and all, though I did not recover my full strength for some weeks after. While I was thus gathering strength, my thoughts ran exceedingly upon this Scripture, “I will deliver thee”; and the impossibility of my deliverance lay much upon my mind, in bar of my ever expecting it; but as I was discouraging myself with such thoughts, it occurred to my mind that I pored so much upon my deliverance from the main affliction, that I disregarded the deliverance I had received, and I was as it were made to ask myself such questions as these—viz. Have I not been delivered, and wonderfully too, from sickness—from the most distressed condition that could be, and that was so frightful to me? and what notice had I taken of it? Had I done my part? God had delivered me, but I had not glorified Him—that is to say, I had not owned and been thankful for that as a deliverance; and how could I expect greater deliverance? This touched my heart very much; and immediately I knelt down and gave God thanks aloud for my recovery from my sickness.
Július 4.: Reggel fogtam a Bibliát, kinyitottam az Új Testamentumnál, és komolyan olvasni kezdtem. Elhatároztam, hogy ezentúl minden reggel és minden este olvasni fogok a Szentírásból. De nem az elolvasandó fejezetek számát veszem alapul, hanem a gondolatokat, amelyek engem megérintenek. Nem sokkal azután, hogy jobban elmélyültem ebben a munkában, egyre erősebben és őszintébben kezdett nyomasztani addigi gyarló életem. Felrémlett bennem az álomkép, és komoly gondolatokat ébresztettek bennem a szavak: " Tetteidet látván, nem nyerhetsz bűnbocsánatot, meg kell halnod. ". Őszintén könyörögtem Istenhez kegyelemért, és gondviselésszerűen ezeket a szavakat olvastam a Szent Írásban: " Ő az Urunk és Megmentőnk, aki megbocsátást és kegyelmet hoz. " Leejtettem a könyvet, és miközben szívem leírhatatlan boldogsággal telt meg, karjaimat az égnek emelve kiáltottam: " Jézus, Dávid fia ! Jézus, Urunk és Megmentőnk, hozz nekem megbocsátást ! "
_July_ 4.—In the morning I took the Bible; and beginning at the New Testament, I began seriously to read it, and imposed upon myself to read a while every morning and every night; not tying myself to the number of chapters, but long as my thoughts should engage me. It was not long after I set seriously to this work till I found my heart more deeply and sincerely affected with the wickedness of my past life. The impression of my dream revived; and the words, “All these things have not brought thee to repentance,” ran seriously through my thoughts. I was earnestly begging of God to give me repentance, when it happened providentially, the very day, that, reading the Scripture, I came to these words: “He is exalted a Prince and a Saviour, to give repentance and to give remission.” I threw down the book; and with my heart as well as my hands lifted up to heaven, in a kind of ecstasy of joy, I cried out aloud, “Jesus, thou son of David! Jesus, thou exalted Prince and Saviour! give me repentance!”
Ez volt eddig a leginkább szívből jövő imádságom mind közül, amelyben tükröződött lelkiállapotom, a reménykedés, amit Isten bátorító szavaiból nyertem. Mostantól hittem abban, hogy Isten meghallja, amikor hozzá szólok. Most már másként kezdtem látni a szavakat, amelyek így szóltak: " Szólíts engem és megszabadítalak ! " Addig a megszabadulással kapcsolatban nem gondolhattam másra, mint olyasvalamire, ami fogságom végét hozza. Mert bár nem volt szűk helyem a szigeten, de a világtól elzárva mégis börtönben éreztem magam, és megtanultam a szó egy másik értelmét is. Elborzadva gondoltam vissza korábbi, bűnös életemre, és lelkem most nem kért Istentől más megszabadítást, mint hogy levegye rólam ezt a bűnös terhet. Magányos életem ehhez képest semmiség volt. Sokkal inkább azért imádkoztam, hogy megszabadítson múltbéli cselekedeteimnek még a gondolatától is. Azért írtam le itt mindezt, mert aki elolvassa, talán rálel egy igaz módra, mellyel testi szenvedéseinél sokkal súlyosabb dologtól, a bűneitől szabadulhat meg.
This was the first time I could say, in the true sense of the words, that I prayed in all my life; for now I prayed with a sense of my condition, and a true Scripture view of hope, founded on the encouragement of the Word of God; and from this time, I may say, I began to hope that God would hear me. Now I began to construe the words mentioned above, “Call on Me, and I will deliver thee,” in a different sense from what I had ever done before; for then I had no notion of anything being called _deliverance_, but my being delivered from the captivity I was in; for though I was indeed at large in the place, yet the island was certainly a prison to me, and that in the worse sense in the world. But now I learned to take it in another sense: now I looked back upon my past life with such horror, and my sins appeared so dreadful, that my soul sought nothing of God but deliverance from the load of guilt that bore down all my comfort. As for my solitary life, it was nothing. I did not so much as pray to be delivered from it or think of it; it was all of no consideration in comparison to this. And I add this part here, to hint to whoever shall read it, that whenever they come to a true sense of things, they will find deliverance from sin a much greater blessing than deliverance from affliction. But, leaving this part, I return to my Journal.
Bár életkörülményeim nem váltak könnyebbé, lélekben mégis könnyebben elviseltem azokat. Rendszeresen olvastam az Írást, és figyelmemet Isten és a magasabb rendű dolgok felé irányítottam. Ezzel olyan békére leltem, amely eddig ismeretlen volt előttem. Miután erőm és egészségem visszatért, hozzáláttam némely szükséges dolgok beszerzéséhez, és igyekeztem rendszert kialakítani az életmódomban.
My condition began now to be, though not less miserable as to my way of living, yet much easier to my mind: and my thoughts being directed, by a constant reading the Scripture and praying to God, to things of a higher nature, I had a great deal of comfort within, which till now I knew nothing of; also, my health and strength returned, I bestirred myself to furnish myself with everything that I wanted, and make my way of living as regular as I could.
Július 4-től 14-ig szinte naponta eljártam vadászni, de csak rövid utakat tettem meg, mert még mindig az erőgyűjtés szakaszában voltam. Ennek alapján is nehezen elképzelhető, mennyire súlyos volt a betegségem annak előtte. A gyógymód, amelyet alkalmaztam, gyökeresen új volt, és talán sosem kúráltak vele lázrohamot, nem is javasolnám senkinek, hogy próbálkozzon vele. A hidegrázásomat elűzte, de egyben le is gyengített. Egy ideig ugyanis idegeimben és végtagjaimban gyakori rángást okozott. Azt is tapasztaltam, hogy esős időben nagyon egészségtelen kijárnom. Különösen olyan esőzésekkor, amelyeket viharos szelek kísérnek. Ezeket rendszerint a száraz évszak hozta meg, és mint rájöttem, sokkal veszélyesebbek a szeptemberi és októberi esőknél.
From the 4th of July to the 14th I was chiefly employed in walking about with my gun in my hand, a little and a little at a time, as a man that was gathering up his strength after a fit of sickness; for it is hardly to be imagined how low I was, and to what weakness I was reduced. The application which I made use of was perfectly new, and perhaps which had never cured an ague before; neither can I recommend it to any to practise, by this experiment: and though it did carry off the fit, yet it rather contributed to weakening me; for I had frequent convulsions in my nerves and limbs for some time. I learned from it also this, in particular, that being abroad in the rainy season was the most pernicious thing to my health that could be, especially in those rains which came attended with storms and hurricanes of wind; for as the rain which came in the dry season was almost always accompanied with such storms, so I found that rain was much more dangerous than the rain which fell in September and October.
CHAPTER VII—AGRICULTURAL EXPERIENCE
Úgy tűnt, meg vagyok fosztva a lehetőségétől is, hogy valaha szabadulhassak ebből a helyzetből. Biztos voltam benne, hogy ember még soha nem tette lábát erre a szigetre. Miután megfelelően biztosítottam hajlékomat, nagy vágyat éreztem, hogy elinduljak felfedezni a sziget többi részét.
I had now been in this unhappy island above ten months. All possibility of deliverance from this condition seemed to be entirely taken from me; and I firmly believe that no human shape had ever set foot upon that place. Having now secured my habitation, as I thought, fully to my mind, I had a great desire to make a more perfect discovery of the island, and to see what other productions I might find, which I yet knew nothing of.
Annak a pataknak a mentén indultam felfelé, ahová korábban a tutajaimmal érkeztem. Mintegy három km után megállapítottam, hogy a dagály ennél már nem húzódik följebb, és eddig a pontig tiszta és jó vizű, kis csermelyként csordogál. Mivel a száraz évszakban jártunk, helyenként alig volt benne víz. A patak mindkét oldalán sűrű fűvel benőtt, pompás rétek terültek el, és a magasabb területeken, amelyeket a víz kiáradásakor nem érinthetett, hosszú és erős szárú dohányra leltem. Voltak itt más növények is, amelyekről azonban mit sem tudtam, és bár nyilván megvolt a maguk haszna, azt nem ismerhettem. Maniókagyökér után kutattam, amiből ezen az égtájon az indiánok kenyeret szoktak sütni, de nem találtam ilyet. Ezzel szemben láttam nagy Aloé növényeket és vad cukornádat. Ez alkalommal beértem az említett felfedezésekkel, és hazafelé jövet azon töprengtem, hogy hogyan állapítsam meg a gyümölcsökről és más ehetőnek tűnő növényekről, hogy valóban fogyaszthatóak-e, de nem jutottam sokra, mert Brazíliában nagyon kevés figyelmet fordítottam a helybéli növények megfigyelésére, és így alig rendelkeztem olyan tapasztalattal, amely segítségemre lehetett volna.
It was on the 15th of July that I began to take a more particular survey of the island itself. I went up the creek first, where, as I hinted, I brought my rafts on shore. I found after I came about two miles up, that the tide did not flow any higher, and that it was no more than a little brook of running water, very fresh and good; but this being the dry season, there was hardly any water in some parts of it—at least not enough to run in any stream, so as it could be perceived. On the banks of this brook I found many pleasant savannahs or meadows, plain, smooth, and covered with grass; and on the rising parts of them, next to the higher grounds, where the water, as might be supposed, never overflowed, I found a great deal of tobacco, green, and growing to a great and very strong stalk. There were divers other plants, which I had no notion of or understanding about, that might, perhaps, have virtues of their own, which I could not find out. I searched for the cassava root, which the Indians, in all that climate, make their bread of, but I could find none. I saw large plants of aloes, but did not understand them. I saw several sugar-canes, but wild, and, for want of cultivation, imperfect. I contented myself with these discoveries for this time, and came back, musing with myself what course I might take to know the virtue and goodness of any of the fruits or plants which I should discover, but could bring it to no conclusion; for, in short, I had made so little observation while I was in the Brazils, that I knew little of the plants in the field; at least, very little that might serve to any purpose now in my distress.
A következő napon, 16-án kevéssel tovább jutottam, mint az előző napon, és észrevettem, hogy a füves rétek lassan erdős területekbe mennek át. Ezen a területen sok gyümölcsre leltem. A tisztásokon nagy bőségben hevertek a dinnyék, a fákat szőlőindák futották be, és annak a gyümölcsnek is most volt épp termőidőszaka. A tömör fürtök nagyon érettek voltak. Nagyon megörültem ennek a felfedezésemnek, de azért a szőlőevéssel is óvatos voltam, mert emlékeztem, hogy arab fogságom idején láttam rabszolgákat lázban elpusztulni, miután szőlőt ettek. Felhasználásuknak mégis remek módját találtam. A napon szárítva ezeket, mazsolát kaptam, amit aztán elraktároztam. Ez később, amikor éppen nem termett a szőlő, nagyon kellemesen pótolta a hiányt.
The next day, the sixteenth, I went up the same way again; and after going something further than I had gone the day before, I found the brook and the savannahs cease, and the country become more woody than before. In this part I found different fruits, and particularly I found melons upon the ground, in great abundance, and grapes upon the trees. The vines had spread, indeed, over the trees, and the clusters of grapes were just now in their prime, very ripe and rich. This was a surprising discovery, and I was exceeding glad of them; but I was warned by my experience to eat sparingly of them; remembering that when I was ashore in Barbary, the eating of grapes killed several of our Englishmen, who were slaves there, by throwing them into fluxes and fevers. But I found an excellent use for these grapes; and that was, to cure or dry them in the sun, and keep them as dried grapes or raisins are kept, which I thought would be, as indeed they were, wholesome and agreeable to eat when no grapes could be had.
Az egész estét ezen a környéken töltöttem, és nem tértem haza. Ittlétem óta ez volt az első estém, amit a lakhelyemtől távol töltöttem. Felmásztam egy fára, és azon aludtam. A következő reggelen pedig folytattam felderítő utamat, és a völgy hosszúságából ítélve, mintegy hat kilométert tettem meg. Továbbra is észak felé tartottam, két dombvonulat között.
I spent all that evening there, and went not back to my habitation; which, by the way, was the first night, as I might say, I had lain from home. In the night, I took my first contrivance, and got up in a tree, where I slept well; and the next morning proceeded upon my discovery; travelling nearly four miles, as I might judge by the length of the valley, keeping still due north, with a ridge of hills on the south and north side of me.
Utam végén nyílt terepre értem, ahonnan úgy tűnt, a vidék kezd lankásabbá válni. A domboldalból egy friss vizű csermely csörgedezett kelet felé. Az egész táj olyan frissnek, zöldnek, virágzónak tűnt, akár egy szépen gondozott kert. Lejjebb ereszkedtem a kellemes látványt nyújtó völgybe, és titkos örömmel gyönyörködtem benne, azt gondolván, hogy ez mind az enyém. Én vagyok e földek ura és királya, és enyém a tulajdonjoga. Ha pedig lenne örökösöm, ráhagyhatnám mindezt, akár Anglia lordjai is tennék hasonló esetben. Kakaó, narancs, citrom és grapefruit fák sokasága állt előttem, de vad volt mind, és akkor éppen alig volt rajtuk gyümölcs. A begyűjtött zöld citromoknak azonban nem csak az íze volt kellemes, hanem nagy hasznukat is vettem, mert vízzel keverve limonádét készítettem belőlük, amely rendkívül frissítően hatott. Látva, hogy van itt épp elég betakarítani való, úgy döntöttem, hogy egy raktárt rendezek be, ahová összegyűjtöm a szőlőt, grapefruitot és citromot, és azokat a közelgő esős időszak idejére tartalékolhatom.
At the end of this march I came to an opening where the country seemed to descend to the west; and a little spring of fresh water, which issued out of the side of the hill by me, ran the other way, that is, due east; and the country appeared so fresh, so green, so flourishing, everything being in a constant verdure or flourish of spring that it looked like a planted garden. I descended a little on the side of that delicious vale, surveying it with a secret kind of pleasure, though mixed with my other afflicting thoughts, to think that this was all my own; that I was king and lord of all this country indefensibly, and had a right of possession; and if I could convey it, I might have it in inheritance as completely as any lord of a manor in England. I saw here abundance of cocoa trees, orange, and lemon, and citron trees; but all wild, and very few bearing any fruit, at least not then. However, the green limes that I gathered were not only pleasant to eat, but very wholesome; and I mixed their juice afterwards with water, which made it very wholesome, and very cool and refreshing. I found now I had business enough to gather and carry home; and I resolved to lay up a store as well of grapes as limes and lemons, to furnish myself for the wet season, which I knew was approaching.
Több helyen halmokba gyűjtöttem a szőlőt és a citromot, és csak egy részüket véve magamhoz, hazaindultam. Úgy terveztem, hogy visszatérek egy zsákkal vagy bármi más gyümölcshordásra alkalmas eszközzel, és a többit is elszállítom. Elindulásom után három nappal tértem haza (most már jó ideje így neveztem a sátramat és a barlangomat ), de a szőlő már útközben megromlott. A fürtök nagy súlya miatt a szemek megrepedtek, összenyomódtak, és nem voltak már jók semmire. Ami a citromokat illeti, azok átvészelték az utat. Másnap, 19-én két kisebb zsákkal visszatértem, hogy hazaszállítsam a termést. Meglepődtem, hogy a szőlőt, amely mikor összegyűjtöttem szép volt és sértetlen, most összevisszaságban, szétszórva találtam, nagy részét pedig megették, vagy tönkretették. Ebből arra következtettem, hogy állatok garázdálkodtak a gyümölcsöm körül, de elképzelni sem tudtam, hogy mifélék. Nem vált be tehát sem az, hogy kupacokba gyűjtöm a szőlőt, sem az, hogy zsákokban szállítom, mert így vagy úgy, de tönkremennek. Más megoldáshoz folyamodtam, és a még használható fürtöket ágakra akasztgattam, hogy a napon megszárítsam. A citromokból viszont annyit szedtem össze, amennyit csak haza bírtam vinni.
In order to do this, I gathered a great heap of grapes in one place, a lesser heap in another place, and a great parcel of limes and lemons in another place; and taking a few of each with me, I travelled homewards; resolving to come again, and bring a bag or sack, or what I could make, to carry the rest home. Accordingly, having spent three days in this journey, I came home (so I must now call my tent and my cave); but before I got thither the grapes were spoiled; the richness of the fruit and the weight of the juice having broken them and bruised them, they were good for little or nothing; as to the limes, they were good, but I could bring but a few. The next day, being the nineteenth, I went back, having made me two small bags to bring home my harvest; but I was surprised, when coming to my heap of grapes, which were so rich and fine when I gathered them, to find them all spread about, trod to pieces, and dragged about, some here, some there, and abundance eaten and devoured. By this I concluded there were some wild creatures thereabouts, which had done this; but what they were I knew not. However, as I found there was no laying them up on heaps, and no carrying them away in a sack, but that one way they would be destroyed, and the other way they would be crushed with their own weight, I took another course; for I gathered a large quantity of the grapes, and hung upon the out-branches of the trees, that they might cure and dry in the sun; and as for the limes and lemons, I carried as many back as I could well stand under.
Újabb utamról hazatérve azon kezdtem töprengeni, milyen kellemes hely ez a gyümölcsökkel teli völgy, amely kétoldalt a széltől védett, és ott van mellette a vízforrás meg az erdőség. Kezdtem belátni, hogy jelenlegi lakóhelyemet a sziget egyik legrosszabb környékén hoztam létre. Komolyan gondolkodni kezdtem a költözésen, és megpróbáltam olyan, a mostanihoz hasonlóan biztonságos helyet keresni, lehetőleg a sziget gyümölcsökben gazdag részén, ahol ellakhatnék.
When I came home from this journey, I contemplated with great pleasure the fruitfulness of that valley, and the pleasantness of the situation; the security from storms on that side of the water, and the wood: and concluded that I had pitched upon a place to fix my abode which was by far the worst part of the country. Upon the whole, I began to consider of removing my habitation, and looking out for a place equally safe as where now I was situate, if possible, in that pleasant, fruitful part of the island.
A gondolat tartósan foglalkoztatott, és beleéltem magam, milyen kellemes lenne a másik lakóhelyen élni, de amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy a jelenlegi lakóhelyemen legalább érhet valami hasznos változás. Ahogy engem idehozott a balsors, úgy más hajó is zátonyra futhat a szigetnek ennél az oldalánál, ha túl közel merészkedik. Bármily kevés az esélye annak, hogy ez megtörténjen, a völgyben, a sziget közepén teljesen elzárnám magam és lehetetlenné válna, hogy bármi hasonlót észleljek. Ezért aztán nem költözhetek. Mégis annyira a szívembe zártam azt a helyet, hogy július hónap egész hátralévő részét ott töltöttem, és bár alaposabb mérlegelés után eldőlt, hogy nem teszem át ide állandó lakhelyemet, mégis építettem magamnak itt egy kunyhót, amelyet aztán karókból, növényindákból készített sövénnyel kerítettem be. Néha egymás után két-három éjszakát is eltöltöttem itt, és magamban úgy minősítettem, hogy most már készen van a tengerparti mellett a vidéki házam is. Ezzel a munkával augusztus elejére készültem el.
This thought ran long in my head, and I was exceeding fond of it for some time, the pleasantness of the place tempting me; but when I came to a nearer view of it, I considered that I was now by the seaside, where it was at least possible that something might happen to my advantage, and, by the same ill fate that brought me hither might bring some other unhappy wretches to the same place; and though it was scarce probable that any such thing should ever happen, yet to enclose myself among the hills and woods in the centre of the island was to anticipate my bondage, and to render such an affair not only improbable, but impossible; and that therefore I ought not by any means to remove. However, I was so enamoured of this place, that I spent much of my time there for the whole of the remaining part of the month of July; and though upon second thoughts, I resolved not to remove, yet I built me a little kind of a bower, and surrounded it at a distance with a strong fence, being a double hedge, as high as I could reach, well staked and filled between with brushwood; and here I lay very secure, sometimes two or three nights together; always going over it with a ladder; so that I fancied now I had my country house and my sea-coast house; and this work took me up to the beginning of August.
Éppen csak befejeztem a kerítést, és élvezni kezdtem volna a munkám gyümölcsét, amikor elkezdődtek az esőzések, és visszaűztek első hajlékomba. Bár vitorlából készítettem sátrat a völgyben is, de nem volt olyan szilárd menedékem a vihar elől, vagy rendkívüli záporok esetén, mint itt a barlangom, ahová visszavonulhattam. Augusztus elején tehát elkészültem a kunyhómmal és pihentem. Harmadikán megállapítottam, hogy a napon hagyott szőlők tökéletesen megszáradtak, és pompás mazsola lett belőlük. Elkezdtem hát begyűjteni őket, és bölcsen tettem, mert a hamarosan elkezdődő esőktől tönkrement volna az egész. Akkor pedig elveszítem legfinomabb téli táplálékomat. Kétszáz nagy fürtöt gyűjtöttem össze a szárított szőlőből, és miután hazavittem a barlangomba, el is eredt az eső. Augusztus 14-e volt ekkor, és attól a naptól kezdve október közepéig szinte mindennap esett. Néha olyan makacsul, hogy az orromat sem dughattam ki a barlangból.
I had but newly finished my fence, and began to enjoy my labour, when the rains came on, and made me stick close to my first habitation; for though I had made me a tent like the other, with a piece of a sail, and spread it very well, yet I had not the shelter of a hill to keep me from storms, nor a cave behind me to retreat into when the rains were extraordinary. About the beginning of August, as I said, I had finished my bower, and began to enjoy myself. The 3rd of August, I found the grapes I had hung up perfectly dried, and, indeed, were excellent good raisins of the sun; so I began to take them down from the trees, and it was very happy that I did so, for the rains which followed would have spoiled them, and I had lost the best part of my winter food; for I had above two hundred large bunches of them. No sooner had I taken them all down, and carried the most of them home to my cave, than it began to rain; and from hence, which was the 14th of August, it rained, more or less, every day till the middle of October; and sometimes so violently, that I could not stir out of my cave for several days.
Ebben az évszakban a családom is gyarapodásnak indult. Sajnálkoztam az egyik macskám elvesztése miatt, aki elszökött tőlem és úgy gondoltam, el is pusztult. Meglepetésemre azonban újra feltűnt, három kölyökmacskájával együtt. Rejtély volt számomra, mert augusztus végén megöltem egy általam vadmacskának titulált állatot, amely nagyban különbözött az európai macskáktól, és a kiscicáknak ráadásul éppolyan házimacska külsejük volt, mint az anyjuknak, pedig mindkét macskám nőstény volt, tehát nem értettem a dolgot. Ettől a háromtól azonban később annyira elszaporodtak a macskáim, hogy el kellett vernem őket a háztól, illetve többel végeztem is.
In this season I was much surprised with the increase of my family; I had been concerned for the loss of one of my cats, who ran away from me, or, as I thought, had been dead, and I heard no more tidings of her till, to my astonishment, she came home about the end of August with three kittens. This was the more strange to me because, though I had killed a wild cat, as I called it, with my gun, yet I thought it was quite a different kind from our European cats; but the young cats were the same kind of house-breed as the old one; and both my cats being females, I thought it very strange. But from these three cats I afterwards came to be so pestered with cats that I was forced to kill them like vermin or wild beasts, and to drive them from my house as much as possible.
Augusztus 14-től 26-ig szünet nélkül esett. A barlangomban maradtam, mert óvakodtam attól, hogy megázzak. Ételtartalékaimra szorultam, de két ízben mégis elhagytam a barlangot. Egyszer egy kecskét lőttem, a második alkalommal, 24-én pedig egy nagy teknőst találtam, ami csemegének számított. Az élelmemet most a következőképpen osztottam be: reggelire egy fürt mazsolát ettem, ebédre kecske- vagy teknőshúst sütöttem nyárson (nagy sajnálatomra nem volt olyan edényem, amelyben például párolhattam volna a húst ), a vacsorám pedig két-három teknőstojás volt.
From the 14th of August to the 26th, incessant rain, so that I could not stir, and was now very careful not to be much wet. In this confinement, I began to be straitened for food: but venturing out twice, I one day killed a goat; and the last day, which was the 26th, found a very large tortoise, which was a treat to me, and my food was regulated thus: I ate a bunch of raisins for my breakfast; a piece of the goat’s flesh, or of the turtle, for my dinner, broiled—for, to my great misfortune, I had no vessel to boil or stew anything; and two or three of the turtle’s eggs for my supper.
Az eső miatti szobafogságom idején naponta két-három órát dolgoztam a barlangom bővítésén, leginkább egyik irányba bővítettem azt, míg végül kijáratot vájtam a hegyoldalba, amely a cölöpfalamon túlra vezetett. Itt aztán ki- és bejárhattam. Kényelmetlenül éreztem magam, amiért a korábbihoz képest most sebezhetőbb lett a lakhelyem. Másrészről viszont aligha volt mitől félnem, hiszen a szigeten élő legnagyobb állatok a kecskék voltak.
During this confinement in my cover by the rain, I worked daily two or three hours at enlarging my cave, and by degrees worked it on towards one side, till I came to the outside of the hill, and made a door or way out, which came beyond my fence or wall; and so I came in and out this way. But I was not perfectly easy at lying so open; for, as I had managed myself before, I was in a perfect enclosure; whereas now I thought I lay exposed, and open for anything to come in upon me; and yet I could not perceive that there was any living thing to fear, the biggest creature that I had yet seen upon the island being a goat.
Szeptember 30.: 365 rovást számoltam meg a naptárul szolgáló oszlopomon, ami azt jelentette, hogy elérkeztem szerencsétlen hajótörésem évfordulójához. Egyfajta vallási ünneppé tettem ezt a napot, a legkomolyabb alázattal borultam a földre, megvallva Istennek a bűneimet, elismerve, hogy félem az isteni igazságszolgáltatást, és imádkozom, hogy Jézus Krisztuson keresztül kegyelmezzen nekem. Tizenkét órán át, mindaddig, míg le nem ment a nap, semmilyen ételt és italt nem fogyasztottam. Utána pedig ettem egy kétszersültet és egy fürt szőlőt, majd lefeküdtem. Mostanáig nem tartottam a Sabbathot, egyrészt, mert a gondolkodásom nem volt elég vallásos, másrészt mert egy idő után eltévesztettem a hét napjait, és így nem igazán tudtam, mikor kellene ünnepelnem. Most azonban, hogy tudtam, egy éve vagyok itt, visszamenőleg feloszthattam ezt az évet hetekre, és minden hetedik napot Sabbathként határoztam meg, bár később kiderült, hogy egy vagy két nap kimaradt a számításaimból. Kis idő után a tintám kezdett kifogyni. Úgy döntöttem, hogy takarékosabban használom, és csak az életem meghatározóbb eseményeit írom le. Vagyis a továbbiakban nem emlékezem meg minden napról.
_Sept._ 30.—I was now come to the unhappy anniversary of my landing. I cast up the notches on my post, and found I had been on shore three hundred and sixty-five days. I kept this day as a solemn fast, setting it apart for religious exercise, prostrating myself on the ground with the most serious humiliation, confessing my sins to God, acknowledging His righteous judgments upon me, and praying to Him to have mercy on me through Jesus Christ; and not having tasted the least refreshment for twelve hours, even till the going down of the sun, I then ate a biscuit-cake and a bunch of grapes, and went to bed, finishing the day as I began it. I had all this time observed no Sabbath day; for as at first I had no sense of religion upon my mind, I had, after some time, omitted to distinguish the weeks, by making a longer notch than ordinary for the Sabbath day, and so did not really know what any of the days were; but now, having cast up the days as above, I found I had been there a year; so I divided it into weeks, and set apart every seventh day for a Sabbath; though I found at the end of my account I had lost a day or two in my reckoning. A little after this, my ink began to fail me, and so I contented myself to use it more sparingly, and to write down only the most remarkable events of my life, without continuing a daily memorandum of other things.
A nedves és száraz évszakok beálltának ideje kiszámíthatóvá vált. Ahhoz persze, hogy magabiztosabb legyek a témát illetően, némi tapasztalatra kellett szert tennem. Ehhez kapcsolódik az egyik legkellemetlenebb élményem is.
The rainy season and the dry season began now to appear regular to me, and I learned to divide them so as to provide for them accordingly; but I bought all my experience before I had it, and this I am going to relate was one of the most discouraging experiments that I made.
Beszéltem már arról a kb. tizenkét kalász árpáról és harminckét kalász rizsről, amelyek váratlanul hajtottak ki, és amelyek magjait félretettem. Úgy gondoltam, hogy az esőzések után eljött az ideje, hogy elültessem ezeket. A nap állása is megfelelő volt. A falapátommal felástam az udvarom egy részét. Két ágyást kaptam, ahová elvetettem a magokat, de vetés közben eszembe jutott, talán nem szórom a földbe egyszerre mindet, mert nem tudom biztosan, hogy ez-e a célra legmegfelelőbb idő. Úgy a kétharmadát vetettem hát el, mindkét magból félretéve egy-egy maroknyit. Később nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam ezt a bölcs lépésemet, mert az elvetett gabonaszemekből egyetlen kalász sem fogant. A száraz évszak beálltával ugyanis a talajt egyáltalán nem érte víz, ami táplálhatta volna a növényt, így a próbálkozásom kudarccal végződött.
I have mentioned that I had saved the few ears of barley and rice, which I had so surprisingly found spring up, as I thought, of themselves, and I believe there were about thirty stalks of rice, and about twenty of barley; and now I thought it a proper time to sow it, after the rains, the sun being in its southern position, going from me. Accordingly, I dug up a piece of ground as well as I could with my wooden spade, and dividing it into two parts, I sowed my grain; but as I was sowing, it casually occurred to my thoughts that I would not sow it all at first, because I did not know when was the proper time for it, so I sowed about two-thirds of the seed, leaving about a handful of each. It was a great comfort to me afterwards that I did so, for not one grain of what I sowed this time came to anything: for the dry months following, the earth having had no rain after the seed was sown, it had no moisture to assist its growth, and never came up at all till the wet season had come again, and then it grew as if it had been but newly sown.
Miután könnyen rájöttem, hogy a növényeim a szárazság miatt nem szökkentek szárba, nedvesebb talajt kerestem nekik. A völgybéli kunyhóm közelében találtam ilyet, és februárban, a tavaszi napéjegyenlőség előtt ültettem el a fennmaradó szemeket. Ezeket az esős hónapokban márciusban és áprilisban bőségesen érte víz, és szépen szárba szöktek, dús termést ígérve. Persze mindösszesen így sem nagy mennyiségről volt szó, hiszen a megmaradt kevés gabonámnak is csak egy részét mertem elvetni, de ezáltal legalább elsajátítottam, mikor van itt a vetés legmegfelelőbb ideje. Így már tudtam azt is, hogy évente kétszer vethetek és kétszer arathatok.
Finding my first seed did not grow, which I easily imagined was by the drought, I sought for a moister piece of ground to make another trial in, and I dug up a piece of ground near my new bower, and sowed the rest of my seed in February, a little before the vernal equinox; and this having the rainy months of March and April to water it, sprung up very pleasantly, and yielded a very good crop; but having part of the seed left only, and not daring to sow all that I had, I had but a small quantity at last, my whole crop not amounting to above half a peck of each kind. But by this experiment I was made master of my business, and knew exactly when the proper season was to sow, and that I might expect two seed-times and two harvests every year.
Miközben a gabona növekedett, egy apróbb felfedezést tettem, amely később hasznomra volt. Amint véget értek az esőzések, és az időjárás békésebbre fordult, vagyis úgy november tájékán ellátogattam a kunyhómhoz, és bár korábban néhány hónapig nem jártam erre, most mégis mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Sőt, a sövénykerítés nemcsak hogy ép volt és érintetlen, hanem a belőle kiálló karók, amelyeket korábban a környező fákról vágtam le, mind kihajtottak, és a fűszálhoz hasonló, hosszú ágakat növesztettek. Annak a fának viszont, amelyről ezek az ágak származtak, nem tudtam a nevét. Kellemesen meglepődtem a sarjadó új fák láttán, és megmetszettem őket, hogy szabályozzam növekedésük irányát. Öröm volt látni, hogy három év múltán milyen gyönyörű formát öltöttek. A sövénykerítés mellett egy huszonöt méter átmérőjű körben nőttek ezek a fák, eltakarva a sátrat és a kis udvart és teljes árnyékot nyújtva a száraz évszak idején. Ebből tanulva a régi otthonom körül is új karósort ültettem, a kerítésemtől mintegy nyolc méterre, félkör alakban. Ezek aztán hasonlóképpen kihajtottak, és egyrészt elrejtették szem elől a lakóhelyemet, másrészt később jó szolgálatot tettek annak védelmében.
While this corn was growing I made a little discovery, which was of use to me afterwards. As soon as the rains were over, and the weather began to settle, which was about the month of November, I made a visit up the country to my bower, where, though I had not been some months, yet I found all things just as I left them. The circle or double hedge that I had made was not only firm and entire, but the stakes which I had cut out of some trees that grew thereabouts were all shot out and grown with long branches, as much as a willow-tree usually shoots the first year after lopping its head. I could not tell what tree to call it that these stakes were cut from. I was surprised, and yet very well pleased, to see the young trees grow; and I pruned them, and led them up to grow as much alike as I could; and it is scarce credible how beautiful a figure they grew into in three years; so that though the hedge made a circle of about twenty-five yards in diameter, yet the trees, for such I might now call them, soon covered it, and it was a complete shade, sufficient to lodge under all the dry season. This made me resolve to cut some more stakes, and make me a hedge like this, in a semi-circle round my wall (I mean that of my first dwelling), which I did; and placing the trees or stakes in a double row, at about eight yards distance from my first fence, they grew presently, and were at first a fine cover to my habitation, and afterwards served for a defence also, as I shall observe in its order.
Megfigyeltem, hogy az európai nyarak és telek váltakozásától eltérően itt esős és száraz évszakokra lehet osztani az évet, ekképpen:
I found now that the seasons of the year might generally be divided, not into summer and winter, as in Europe, but into the rainy seasons and the dry seasons, which were generally thus:
február közepétől április közepéig az esős évszak uralkodik, majd azt augusztus közepéig a száraz követi. Augusztus közepétől egy hónapon át újra esőzések jönnek, majd visszatér a napos idő, és október közepétől egészen február közepéig a száraz évszak az uralkodó.
—The half of February, the whole of March, and the half of April—rainy, the sun being then on or near the equinox. The half of April, the whole of May, June, and July, and the half of August—dry, the sun being then to the north of the line. The half of August, the whole of September, and the half of October—rainy, the sun being then come back. The half of October, the whole of November, December, and January, and the half of February—dry, the sun being then to the south of the line.
Az esős évszakok néha hosszabb, máskor rövidebb ideig tartottak, a széljárástól függően, de általánosságban véve az imént vázolt helyzet volt a jellemző. Volt rá alkalmam, hogy megtapasztaljam, mivel jár, ha bőrig ázom az itteni esőben. Ezért, hogy a záporok idején ne kelljen elhagynom az otthonomat, jó előre elláttam magam élelemmel. Utána pedig, amíg az időjárás megkövetelte, az otthonomban tartózkodtam. Találtam épp elég teendőt idebent is. Számos olyan dologra volt ugyanis szükségem itthon, amit csak kitartó és kemény munkával lehetett előállítani. Különösen sokféle módon próbálkoztam egy kosár elkészítésével, de a vesszők, amiket használtam, mind könnyen törtek. Nagy hasznomra volt, hogy gyerekként, szülővárosomban élvezettel figyeltem a kosárfonót munka közben. Sőt, kicsit ellesve a mesterséget, segítettem is neki. A módszerrel tehát teljesen tisztában voltam, csak jó anyagban szenvedtem hiányt. Ekkor jutott eszembe, hogy az élő sövénynek ültetett fák hajtásai nyeséskor olyan hajlékonynak tűntek, mint az angol fűzfa, ezért gondoltam, próbát teszek velük.
The rainy seasons sometimes held longer or shorter as the winds happened to blow, but this was the general observation I made. After I had found by experience the ill consequences of being abroad in the rain, I took care to furnish myself with provisions beforehand, that I might not be obliged to go out, and I sat within doors as much as possible during the wet months. This time I found much employment, and very suitable also to the time, for I found great occasion for many things which I had no way to furnish myself with but by hard labour and constant application; particularly I tried many ways to make myself a basket, but all the twigs I could get for the purpose proved so brittle that they would do nothing. It proved of excellent advantage to me now, that when I was a boy, I used to take great delight in standing at a basket-maker’s, in the town where my father lived, to see them make their wicker-ware; and being, as boys usually are, very officious to help, and a great observer of the manner in which they worked those things, and sometimes lending a hand, I had by these means full knowledge of the methods of it, and I wanted nothing but the materials, when it came into my mind that the twigs of that tree from whence I cut my stakes that grew might possibly be as tough as the sallows, willows, and osiers in England, and I resolved to try.
A következő napon ellátogattam vidéki házamba, lemetszettem néhány ágat, és úgy találtam, hogy remekül megfelelnek a célnak. Legközelebb már fejszével tértem vissza, hogy nagyobb mennyiséget láthassak, és ez nem is jelentett gondot, mert sok ilyen fa nőtt a környéken. A kunyhóm mellett megszárítottam a vesszőket, és amikor már használhatóak voltak, a barlangomba vittem azokat. A következő esős évszak során aztán kosarak fonásával foglaltam el magam, amelyeket aztán később a föld vagy bármi más egyéb hordására használhattam. Nem lettek túl formásak ugyan, de a célnak jól megfeleltek. A későbbiekben aztán mindig igyekeztem gondoskodni arról, hogy ne maradjak kosár nélkül. Amikor némelyik tönkrement, újakat készítettem. Voltak köztük erős és mély kosarak. A zsákok helyett most már ebben tárolhattam a gyarapodó gabonaszemeket.
Accordingly, the next day I went to my country house, as I called it, and cutting some of the smaller twigs, I found them to my purpose as much as I could desire; whereupon I came the next time prepared with a hatchet to cut down a quantity, which I soon found, for there was great plenty of them. These I set up to dry within my circle or hedge, and when they were fit for use I carried them to my cave; and here, during the next season, I employed myself in making, as well as I could, a great many baskets, both to carry earth or to carry or lay up anything, as I had occasion; and though I did not finish them very handsomely, yet I made them sufficiently serviceable for my purpose; thus, afterwards, I took care never to be without them; and as my wicker-ware decayed, I made more, especially strong, deep baskets to place my corn in, instead of sacks, when I should come to have any quantity of it.
Miután végtelennek tűnő idő ráfordításával megoldottam ezt a feladatot, megkíséreltem pótolni két másik hiányt. Nem volt megfelelő edényem a folyékony dolgok tárolására, kivéve azt a kettőt, amely majdnem tele volt rummal. Igaz, volt néhány kisebb és nagyobb üvegem, amelyben víz és szeszes italok álltak, de nem volt fazekam, amiben bármit főzhettem volna. Az egyetlen üst, amelyet a hajóról hoztam el, túl nagy volt ahhoz, hogy levest készítsek vagy húst pároljak benne magamnak. A másik dolog, amire nagyon vágytam, egy pipa. Bár erre is tettem próbálkozásokat, lehetetlennek tűnt, hogy elkészíthessem. Első lakóhelyem körül elültettem egy újabb sor karót a száraz évszak során, majd másik feladatba kezdtem, amely megint csak a vártnál több időmet emésztette fel.
Having mastered this difficulty, and employed a world of time about it, I bestirred myself to see, if possible, how to supply two wants. I had no vessels to hold anything that was liquid, except two runlets, which were almost full of rum, and some glass bottles—some of the common size, and others which were case bottles, square, for the holding of water, spirits, &c. I had not so much as a pot to boil anything, except a great kettle, which I saved out of the ship, and which was too big for such as I desired it—viz. to make broth, and stew a bit of meat by itself. The second thing I fain would have had was a tobacco-pipe, but it was impossible to me to make one; however, I found a contrivance for that, too, at last. I employed myself in planting my second rows of stakes or piles, and in this wicker-working all the summer or dry season, when another business took me up more time than it could be imagined I could spare.
CHAPTER VIII—SURVEYS HIS POSITION
Korábban már nekiláttam, hogy bejárjam a szigetet. El is jutottam a patak mentén fölfelé addig a helyig, ahol aztán felépítettem a kunyhómat. Innen rálátásom nyílt a sziget túlsó partvidékére, és ezt a területet akartam most bejárni. Fogtam egy fejszét, egy puskát, a szokottnál több lőszert, két kétszersültet, egy nagy fürt mazsolát, és a kutyám társaságában útra keltem. A kunyhómat védelmező völgybe érve, nyugati irányban már láttam a tengert. Nagyon szép, tiszta idő volt, és így nagy távolságban, legalább 80 km-re tőlem felfedeztem egy nyugatról délnyugati irányba húzódó nagy földterületet, amelyről azonban nem tudtam megállapítani, hogy sziget-e vagy földrész.
I mentioned before that I had a great mind to see the whole island, and that I had travelled up the brook, and so on to where I built my bower, and where I had an opening quite to the sea, on the other side of the island. I now resolved to travel quite across to the sea-shore on that side; so, taking my gun, a hatchet, and my dog, and a larger quantity of powder and shot than usual, with two biscuit-cakes and a great bunch of raisins in my pouch for my store, I began my journey. When I had passed the vale where my bower stood, as above, I came within view of the sea to the west, and it being a very clear day, I fairly descried land—whether an island or a continent I could not tell; but it lay very high, extending from the W. to the W.S.W. at a very great distance; by my guess it could not be less than fifteen or twenty leagues off.
El nem képzelhettem, milyen más része lehet ez a világnak, mint Amerika, annak is alighanem a spanyol fennhatóság alá tartozó része, amelyet azonban vademberek laknak, és így ott sokkal rosszabb helyzetben lennék, mint itt, a szigetemen. Így most már végképp elismertem, hogy hálával tartozom a gondviselésnek, amiért így rendezett el mindent. Ahelyett tehát, hogy odavágyakoztam volna, könnyen megbékéltem a helyzetemmel.
I could not tell what part of the world this might be, otherwise than that I knew it must be part of America, and, as I concluded by all my observations, must be near the Spanish dominions, and perhaps was all inhabited by savages, where, if I had landed, I had been in a worse condition than I was now; and therefore I acquiesced in the dispositions of Providence, which I began now to own and to believe ordered everything for the best; I say I quieted my mind with this, and left off afflicting myself with fruitless wishes of being there.
Másfelől kis idő múlva felötlött bennem, hogy ha az a föld, amit a távolban látok, a spanyol kormányzóság alatti földrész, akkor előbb-utóbb hajó is elhalad majd itt valamelyik irányba, ha viszont nem, akkor a spanyol uralom alatti és a brazíliai partok közé eső vad terület, ahol valóban a legádázabb, emberevő kannibálok élnek, és minden embert megölnek és felfalnak, aki a fogságukba esik.
Besides, after some thought upon this affair, I considered that if this land was the Spanish coast, I should certainly, one time or other, see some vessel pass or repass one way or other; but if not, then it was the savage coast between the Spanish country and Brazils, where are found the worst of savages; for they are cannibals or men-eaters, and fail not to murder and devour all the human bodies that fall into their hands.
Elmélkedés közben folytattam az utamat és azt láttam, hogy a táj egyre kiesebb lesz. A rétek puha fűvel és gyönyörű virágokkal tarkállottak, mellettük sűrű erdők terültek el, és papagájokat láttam mindenütt nagy számban. Szívesen fogtam volna egyet, hogy megszelídítsem és megtanítsam őt a beszédre. Némi kínlódás után sikerült is fognom egy fiatal példányt. Egy bottal ütöttem le, de nem szenvedett súlyos sérülést, és így hazavihettem. Évek teltek el még addig, mire beszélni is megtanult. Elsőként a nevemet tanítottam meg neki.
With these considerations, I walked very leisurely forward. I found that side of the island where I now was much pleasanter than mine—the open or savannah fields sweet, adorned with flowers and grass, and full of very fine woods. I saw abundance of parrots, and fain I would have caught one, if possible, to have kept it to be tame, and taught it to speak to me. I did, after some painstaking, catch a young parrot, for I knocked it down with a stick, and having recovered it, I brought it home; but it was some years before I could make him speak; however, at last I taught him to call me by name very familiarly. But the accident that followed, though it be a trifle, will be very diverting in its place.
Ez a vándorutam nagyon kellemes kikapcsolódásra adott alkalmat. A sík vidéken többféle állattal is találkoztam, köztük olyanokkal, amelyek nyulakra, illetve rókákra hasonlítottak, de azért különböztek az általam ismert fajtáktól. Lőhettem volna belőlük többet is, de nem szántam rá magam, mert élelmem volt bőséggel, méghozzá ezek közül a legfinomabbak, vagyis kecske-, galamb- és teknőshús, amelyekből igazi ínyencségeket készítettem magamnak. Bár a helyzetem nem volt irigylésre méltó, mégis minden okom megvolt a hálára, amiért élelemben nem szenvedtem hiányt, sőt több volt belőle a szükségesnél.
I was exceedingly diverted with this journey. I found in the low grounds hares (as I thought them to be) and foxes; but they differed greatly from all the other kinds I had met with, nor could I satisfy myself to eat them, though I killed several. But I had no need to be venturous, for I had no want of food, and of that which was very good too, especially these three sorts, viz. goats, pigeons, and turtle, or tortoise, which added to my grapes, Leadenhall market could not have furnished a table better than I, in proportion to the company; and though my case was deplorable enough, yet I had great cause for thankfulness that I was not driven to any extremities for food, but had rather plenty, even to dainties.
Napközben hosszú utat tettem meg, gyakran irányt váltva, hogy a különböző helyeken újabb dolgokat fedezhessek fel, így aztán estére már kellőképpen elfáradtam a kóborlástól. Az éjszakát vagy a fákon töltöttem, vagy a fűben kerestem olyan helyet, ahol kellőképpen körülkeríthettem magam gallyakkal, és így semmilyen vadon élő állat nem került volna észrevétlenül a közelembe.
I never travelled in this journey above two miles outright in a day, or thereabouts; but I took so many turns and re-turns to see what discoveries I could make, that I came weary enough to the place where I resolved to sit down all night; and then I either reposed myself in a tree, or surrounded myself with a row of stakes set upright in the ground, either from one tree to another, or so as no wild creature could come at me without waking me.
Amint a tengerpartra értem, meg kellett állapítanom, hogy a sziget legzordabb részén lakom. A partvonal itt számtalan teknősbékával volt tele, míg a másik oldalon másfél év alatt hármat találtam. Madarak is sokkal nagyobb számban éltek erre. Olyanok is, amiket már ismertem és olyanok is, amilyeneket még nem. Sokuknak kitűnő volt a húsa. A pingvineken kívül azonban névről egyik fajt sem ismertem.
As soon as I came to the sea-shore, I was surprised to see that I had taken up my lot on the worst side of the island, for here, indeed, the shore was covered with innumerable turtles, whereas on the other side I had found but three in a year and a half. Here was also an infinite number of fowls of many kinds, some which I had seen, and some which I had not seen before, and many of them very good meat, but such as I knew not the names of, except those called penguins.
Lőhettem, amennyi csak jólesik, de takarékoskodtam a lőszerrel. Inkább zsákmányoltam volna egy nőstény kecskét, ami kiadósabb élelemforrás, de bár a szigetnek ezen a részén sokkal több kecske élt, mint odaát, mégis nehezebb volt a közelükbe férkőzni, mert a sík terepen idejekorán észrevettek. Kétségtelen, hogy kellemesebb volt ez a vidék, mint ahol én laktam, mégsem éreztem, hogy szívesen elköltöznék. Olyan hosszú ideje laktam azon a helyen, hogy már természetesnek tűnt, és mostani utam során is úgy éreztem, mintha ennek befejeztével várna az otthonom. Mintegy 12 mérföldet tettem meg a tengerparton kelet felé, majd egy nagy oszlopot felállítva jelöltem meg a helyet, ameddig eljutottam, majd hazaindultam.
I could have shot as many as I pleased, but was very sparing of my powder and shot, and therefore had more mind to kill a she-goat if I could, which I could better feed on; and though there were many goats here, more than on my side the island, yet it was with much more difficulty that I could come near them, the country being flat and even, and they saw me much sooner than when I was on the hills. I confess this side of the country was much pleasanter than mine; but yet I had not the least inclination to remove, for as I was fixed in my habitation it became natural to me, and I seemed all the while I was here to be as it were upon a journey, and from home. However, I travelled along the shore of the sea towards the east, I suppose about twelve miles, and then setting up a great pole upon the shore for a mark, I concluded I would go home again, and that the next journey I took should be on the other side of the island east from my dwelling, and so round till I came to my post again.
Egy rövidebb úton akartam visszatérni, mert úgy gondoltam, hogy eléggé ismerem a szigetet már ahhoz, hogy ne tévesszem el a hazavezető irányt, de kiderült, hogy tévedtem. Két-három mérföld megtétele után egy hatalmas völgybe értem, amelyet hegyek vettek körül, a hegyeket pedig erdők borították, így nem tudtam megállapítani, melyik irányba tartsak. Egyetlen segítségem a nap lehetett volna, de sajnos az égbolt egy ideje felhős volt, és nem láttam a napot. Négy napig bóklásztam ebben a völgyben egyre nyugtalanabbul, míg végül megtaláltam a tengerpartra vezető utat és visszatértem az oszlopomhoz, ahonnan már a megszokott úton igyekeztem hazafelé. A hőség rendkívüli volt, a fegyverem, lőszerem, fejszém és egyéb nálam lévő dolgok pedig nagyon nehezek.
I took another way to come back than that I went, thinking I could easily keep all the island so much in my view that I could not miss finding my first dwelling by viewing the country; but I found myself mistaken, for being come about two or three miles, I found myself descended into a very large valley, but so surrounded with hills, and those hills covered with wood, that I could not see which was my way by any direction but that of the sun, nor even then, unless I knew very well the position of the sun at that time of the day. It happened, to my further misfortune, that the weather proved hazy for three or four days while I was in the valley, and not being able to see the sun, I wandered about very uncomfortably, and at last was obliged to find the seaside, look for my post, and come back the same way I went: and then, by easy journeys, I turned homeward, the weather being exceeding hot, and my gun, ammunition, hatchet, and other things very heavy.
A hazafelé vezető úton a kutyám nagy örömömre egy fiatal kecskét kaparintott meg, én pedig odarohantam hozzá, és sikerült még élve kiszabadítanom a kutya karmai közül. Eszembe ötlött, hogy hazaviszem, ha tudom, mert már eddig is gyakran gondolkodtam azon, hogy szereznem kellene egy-két gidát és háziasítanom azokat, hogy ellássanak élelemmel, miután kifogytam a lőszerből. Nyakörvet készítettem a számára, amelynél fogva némi nehézség árán a vidéki kunyhómig vezettem, ahol bezártam és ott hagytam, mert már nagyon türelmetlenül látni szerettem volna az otthonomat, amelyet több mint egy hónapja hagytam el.
In this journey my dog surprised a young kid, and seized upon it; and I, running in to take hold of it, caught it, and saved it alive from the dog. I had a great mind to bring it home if I could, for I had often been musing whether it might not be possible to get a kid or two, and so raise a breed of tame goats, which might supply me when my powder and shot should be all spent. I made a collar for this little creature, and with a string, which I made of some rope-yam, which I always carried about me, I led him along, though with some difficulty, till I came to my bower, and there I enclosed him and left him, for I was very impatient to be at home, from whence I had been absent above a month.
Páratlan örömöt nyújtott, hogy a sátramban a régi nyugágyamon pihenhetek meg. Ennek a kis kalandozásomnak a során nem volt kényelmes pihenőhelyem, ami oly kényelmetlenné vált, hogy a házam, vagy amit így neveztem, most ideális lakóhelynek tűnt. Ellátott minden kényelemmel, és ezért döntöttem úgy, hogy amíg a szigeten vagyok, ilyen hosszú útra nem indulok többé.
I cannot express what a satisfaction it was to me to come into my old hutch, and lie down in my hammock-bed. This little wandering journey, without settled place of abode, had been so unpleasant to me, that my own house, as I called it to myself, was a perfect settlement to me compared to that; and it rendered everything about me so comfortable, that I resolved I would never go a great way from it again while it should be my lot to stay on the island.
Egy héten át pihentem, hogy visszanyerjem erőmet a hosszú út után, és közben komoly feladatra vállalkoztam. Kalitkát akartam készíteni Polnak, aki egyre szelídebb lett, és mostanra már megszokta a társaságomat. Egyszer csak eszembe jutott a szegény kis kecskegida, amelyet a kunyhóm mellett hagytam bezárva, és elhatároztam, hogy megetetem és hazahozom. Amikor odaértem, ott is találtam őt, nem tudott kijutni a sövénykerítésemen át, de közben kis híján éhen veszett. Fák és bokrok ágait vágtam le neki, elé vetettem, és amikor jóllakott, kötelet kötöttem a nyakába, mint korábban, hogy hazavezessem. De kiderült, hogy az éhség olyan szelíddé tette, hogy a továbbiakban fölösleges lett megkötöznöm, mert kutyaként követett. Mivel rendszeresen etettem, annyira megszeretett és ragaszkodott hozzám, hogy attól kezdve a háziállatom lett, és nem is hagyott el soha.
I reposed myself here a week, to rest and regale myself after my long journey; during which most of the time was taken up in the weighty affair of making a cage for my Poll, who began now to be a mere domestic, and to be well acquainted with me. Then I began to think of the poor kid which I had penned in within my little circle, and resolved to go and fetch it home, or give it some food; accordingly I went, and found it where I left it, for indeed it could not get out, but was almost starved for want of food. I went and cut boughs of trees, and branches of such shrubs as I could find, and threw it over, and having fed it, I tied it as I did before, to lead it away; but it was so tame with being hungry, that I had no need to have tied it, for it followed me like a dog: and as I continually fed it, the creature became so loving, so gentle, and so fond, that it became from that time one of my domestics also, and would never leave me afterwards.
Az őszi napéjegyenlőséggel megérkezett az esős évszak, és miközben továbbra sem volt kilátás a szabadulásomra, szeptember 30-án az előzőhöz hasonló módon másodízben is megünnepeltem partra vetődésem évfordulóját. A napot alázatos és buzgó hálaadással töltöttem, megköszöntem Istennek jelenlegi helyzetemet, amely segítsége nélkül sokkal nyomorúságosabb lenne. Hálát adtam neki, hogy megmutatta, hogy ilyen magányos körülmények között is boldogabb lehetek, mint az emberek társaságában, világi örömök közepette, és azért, hogy pótolta az emberek társasága iránt érzett hiányomat jelenlétével és irányomba tanúsított kegyelmével. Támogatott, csillapított és arra bátorított, hogy higgyek a gondviselésében és bízzak állandó jelenlétében.
The rainy season of the autumnal equinox was now come, and I kept the 30th of September in the same solemn manner as before, being the anniversary of my landing on the island, having now been there two years, and no more prospect of being delivered than the first day I came there, I spent the whole day in humble and thankful acknowledgments of the many wonderful mercies which my solitary condition was attended with, and without which it might have been infinitely more miserable. I gave humble and hearty thanks that God had been pleased to discover to me that it was possible I might be more happy in this solitary condition than I should have been in the liberty of society, and in all the pleasures of the world; that He could fully make up to me the deficiencies of my solitary state, and the want of human society, by His presence and the communications of His grace to my soul; supporting, comforting, and encouraging me to depend upon His providence here, and hope for His eternal presence hereafter.
Ekkor kezdtem igazán átérezni, hogy minden nyomorúságom ellenére mennyivel boldogabban viselem itt az életet, mint azt a bűnös, átkos magatartást, amely múltbéli napjaim jellemzője volt. Visszájára fordultak azok a dolgok, amelyeket korábban bántam vagy élveztem. Megváltoztak a vágyaim és teljesen más, új dolgok okoztak örömöt az addigiakhoz képest.
It was now that I began sensibly to feel how much more happy this life I now led was, with all its miserable circumstances, than the wicked, cursed, abominable life I led all the past part of my days; and now I changed both my sorrows and my joys; my very desires altered, my affections changed their gusts, and my delights were perfectly new from what they were at my first coming, or, indeed, for the two years past.
Azelőtt, ha kirándulni mentem, vagy vadászni, keserűség fogott el és a szívem is belefacsarodott, ha az erdőkre, hegyekre és síkságokra gondoltam, amelyeknek a foglya vagyok és ahol a végtelen tengertől körülzárva holtomig élhetek a megszabadulás reménye nélkül. Most azonban új gondolatok fogantak bennem. Naponta olvastam Isten igéjét, amely megnyugvást hozott nekem. Egyik reggelen különösen szomorú voltam, és kinyitva a Bibliát e szavakra bukkantam: " Sohasem hagylak magadra és nem pártolok el tőled. ". Azonnal tudtam, hogy hozzám szólnak ezek a szavak, máskülönben miért olvastam volna őket éppen abban a pillanatban, amikor száműzöttségem fölött búslakodtam. Akkor hát - mondtam -, ha Isten semmilyen okból és semmilyen körülmények között nem hagy el engem, még akkor sem, ha a világ magamra hagyott, így nem lenne-e nagyobb veszteség, ha, bár enyém lenne a világ, de Isten kegye hagyott volna el és áldása nem kísérne tovább.
Before, as I walked about, either on my hunting or for viewing the country, the anguish of my soul at my condition would break out upon me on a sudden, and my very heart would die within me, to think of the woods, the mountains, the deserts I was in, and how I was a prisoner, locked up with the eternal bars and bolts of the ocean, in an uninhabited wilderness, without redemption. In the midst of the greatest composure of my mind, this would break out upon me like a storm, and make me wring my hands and weep like a child. Sometimes it would take me in the middle of my work, and I would immediately sit down and sigh, and look upon the ground for an hour or two together; and this was still worse to me, for if I could burst out into tears, or vent myself by words, it would go off, and the grief, having exhausted itself, would abate.
Ettől a perctől éreztem azt, hogy elhagyatott, magányos helyzetemben boldogabb lehetek, mint akárhol másutt. E gondolattal viszonoztam az Úrnak, hogy ide vezérelt. Hirtelen azonban a következő szavak törtek ki belőlem: - Hogy lehetsz ilyen képmutató ! Bármennyire is igyekszel hálásnak látszani a helyzetedért, nem lenne-e bölcsebb őszinte szívvel imádkozni azért, hogy megszabadítson belőle ?
But now I began to exercise myself with new thoughts: I daily read the word of God, and applied all the comforts of it to my present state. One morning, being very sad, I opened the Bible upon these words, “I will never, never leave thee, nor forsake thee.” Immediately it occurred that these words were to me; why else should they be directed in such a manner, just at the moment when I was mourning over my condition, as one forsaken of God and man? “Well, then,” said I, “if God does not forsake me, of what ill consequence can it be, or what matters it, though the world should all forsake me, seeing on the other hand, if I had all the world, and should lose the favour and blessing of God, there would be no comparison in the loss?”
Igaz volt. Nem azért kellett hálálkodnom Istennek, hogy itt vagyok, hanem azért, hogy felnyitotta a szememet, és jóságának köszönhetően megpillanthattam gonoszságomat és megbánhattam azt. Sohasem nyitottam ki vagy csuktam be a Bibliát anélkül, hogy hálát nem adtam volna, amiért barátnőm Angliában a holmim közé tette azt, és hogy az Úr engedte megmentenem a hajóroncsból.
From this moment I began to conclude in my mind that it was possible for me to be more happy in this forsaken, solitary condition than it was probable I should ever have been in any other particular state in the world; and with this thought I was going to give thanks to God for bringing me to this place. I know not what it was, but something shocked my mind at that thought, and I durst not speak the words. “How canst thou become such a hypocrite,” said I, even audibly, “to pretend to be thankful for a condition which, however thou mayest endeavour to be contented with, thou wouldst rather pray heartily to be delivered from?” So I stopped there; but though I could not say I thanked God for being there, yet I sincerely gave thanks to God for opening my eyes, by whatever afflicting providences, to see the former condition of my life, and to mourn for my wickedness, and repent. I never opened the Bible, or shut it, but my very soul within me blessed God for directing my friend in England, without any order of mine, to pack it up among my goods, and for assisting me afterwards to save it out of the wreck of the ship.
Ilyen lelkiállapotban kezdtem neki a szigeten töltendő harmadik évemnek. Erre az időszakra jellemző munkámat már nem írom le a korábbiakhoz hasonló részletességgel, de álljon itt megjegyzésként, hogy csak nagyon ritkán lustálkodtam. Pontosan beosztottam az időmet az előttem álló napi foglalatosságok szerint. Első helyen álltak az Istennel kapcsolatos kötelezettségeim és a bibliaolvasás, amelyet néha naponta háromszor is megejtettem. Másodikként a táplálékszerzés következett, amely, hacsak nem esett, reggelente akár három órámba is tellett. Ez után következett a zsákmány elkészítése vagy konzerválása. Mindezek ki is töltötték a napom nagy részét, és tegyük hozzá, hogy déltájban, illetve kora délután olyan erős volt a hőség, hogy el sem hagyhattam a lakhelyemet. Az egyéb munkákra tehát mintegy négy órám maradt kora este, kivéve, ha megcseréltem a vadászat és a munka óráit.
Thus, and in this disposition of mind, I began my third year; and though I have not given the reader the trouble of so particular an account of my works this year as the first, yet in general it may be observed that I was very seldom idle, but having regularly divided my time according to the several daily employments that were before me, such as: first, my duty to God, and the reading the Scriptures, which I constantly set apart some time for thrice every day; secondly, the going abroad with my gun for food, which generally took me up three hours in every morning, when it did not rain; thirdly, the ordering, cutting, preserving, and cooking what I had killed or caught for my supply; these took up great part of the day. Also, it is to be considered, that in the middle of the day, when the sun was in the zenith, the violence of the heat was too great to stir out; so that about four hours in the evening was all the time I could be supposed to work in, with this exception, that sometimes I changed my hours of hunting and working, and went to work in the morning, and abroad with my gun in the afternoon.
A feladatok, amelyeket az említett munkaidőben végeztem, rendkívül fáradságosak voltak. Megfelelő eszközök, segítség és hozzáértés híján sok időt vesztegettem el velük. Negyvenkét napon át készítettem el például egy nagy, széles polcot, amit a barlangomban akartam elhelyezni, pedig két asztalos, kellő szerszámokkal fél nap alatt hatot is elkészített volna.
To this short time allowed for labour I desire may be added the exceeding laboriousness of my work; the many hours which, for want of tools, want of help, and want of skill, everything I did took up out of my time. For example, I was full two and forty days in making a board for a long shelf, which I wanted in my cave; whereas, two sawyers, with their tools and a saw-pit, would have cut six of them out of the same tree in half a day.
Ezt az egy esetet mondom el, hogy látsszon, miért ment el ilyen csekély munkára ennyi sok időm. Széles polcra volt szükségem, ezért egy nagy fát vágtam ki, és már maga ez a művelet három napig tartott, majd további két napig, mire legallyaztam. Rendkívül fáradságos munkával addig csapkodtam a fejszémmel, míg a fölöslegtől megszabadítva szállíthatóvá vált. Ezután addig csiszoltam a rönk mindkét oldalát, mígnem egy nyolc centiméter körüli vastagságú, sima deszkát nyertem. Könnyen elképzelhető, mennyi munkával járt ez a feladat, de akárcsak más dolgoknál, itt is a türelem volt a legfőbb eszközöm. Amit egyáltalán segítség és eszközök nélkül meg tudtam tenni, az a szokottnál felbecsülhetetlenül több munkát és időt igényelt. Végül azonban türelmemnek és szorgalmamnak hála, sikerült elkészítenem a legtöbb dolgot azok közül, amelyekre igazán nagy szükségem volt.
My case was this: it was to be a large tree which was to be cut down, because my board was to be a broad one. This tree I was three days in cutting down, and two more cutting off the boughs, and reducing it to a log or piece of timber. With inexpressible hacking and hewing I reduced both the sides of it into chips till it began to be light enough to move; then I turned it, and made one side of it smooth and flat as a board from end to end; then, turning that side downward, cut the other side til I brought the plank to be about three inches thick, and smooth on both sides. Any one may judge the labour of my hands in such a piece of work; but labour and patience carried me through that, and many other things. I only observe this in particular, to show the reason why so much of my time went away with so little work—viz. that what might be a little to be done with help and tools, was a vast labour and required a prodigious time to do alone, and by hand. But notwithstanding this, with patience and labour I got through everything that my circumstances made necessary to me to do, as will appear by what follows.
November és december hónapok teltek éppen, és én arra vártam, hogy beérjen az árpa és a rizs. Ezek korábban elég mérsékelten gyarapodtak, részben annak köszönhetően, hogy egyszer a száraz évszak előtt vetettem el a gabonaszemeket, és így elpazaroltam azokat. Most gazdag termés ígérkezett, de egyszer csak észrevettem, hogy könnyedén elveszíthetem az egészet, mert a kecskék és az általam vadnyulaknak nevezett állatok megkedvelték a zöldellő gabonahajtásokat, és éjjel-nappal rájártak a vetésre.
I was now, in the months of November and December, expecting my crop of barley and rice. The ground I had manured and dug up for them was not great; for, as I observed, my seed of each was not above the quantity of half a peck, for I had lost one whole crop by sowing in the dry season. But now my crop promised very well, when on a sudden I found I was in danger of losing it all again by enemies of several sorts, which it was scarcely possible to keep from it; as, first, the goats, and wild creatures which I called hares, who, tasting the sweetness of the blade, lay in it night and day, as soon as it came up, and eat it so close, that it could get no time to shoot up into stalk.
Ez ellen nem volt más védekezési módszerem, mint hogy sövénnyel vegyem körbe az egész vetést. Ezzel sok vesződségem volt, annál is inkább, mert sietnem kellett. Mivel azonban ez a földdarab nem volt nagy, három hét alatt meglehetősen tisztességes munkát végeztem. Ehhez óvintézkedésnek még naponta lelőttem néhányat, éjszakánként pedig a kutyámmal őriztettem a termést. A kutyát egy póznához kötöttem az elkerített terület bejáratánál. Ezek után ellenségeink felhagytak a további próbálkozással, a gabona pedig szépen növekedett, és gyorsan érni kezdett.
This I saw no remedy for but by making an enclosure about it with a hedge; which I did with a great deal of toil, and the more, because it required speed. However, as my arable land was but small, suited to my crop, I got it totally well fenced in about three weeks’ time; and shooting some of the creatures in the daytime, I set my dog to guard it in the night, tying him up to a stake at the gate, where he would stand and bark all night long; so in a little time the enemies forsook the place, and the corn grew very strong and well, and began to ripen apace.
Ahogy a kecskék és vadnyulak veszélyt jelentettek a zöldellő kalászra, éppúgy jelentettek fenyegetést az érett gabonára a madarak. Éppen kint jártam, hogy megszemléljem a termést, amikor rengeteg madár lepte el a környéket, és csak arra vártak, hogy elmenjek. A fegyverem, mint mindig, most is nálam volt, közéjük lőttem hát, és erre egy kisebbfajta madárfelhő emelkedett a levegőbe.
But as the beasts ruined me before, while my corn was in the blade, so the birds were as likely to ruin me now, when it was in the ear; for, going along by the place to see how it throve, I saw my little crop surrounded with fowls, of I know not how many sorts, who stood, as it were, watching till I should be gone. I immediately let fly among them, for I always had my gun with me. I had no sooner shot, but there rose up a little cloud of fowls, which I had not seen at all, from among the corn itself.
Előre látható volt, hogy pár nap alatt elpusztítják az egész termésemet, akkor pedig ínséges lenne a helyzetem, mert többé nem növeszthetnék gabonát. Még nem tudtam, mitévő legyek, de elhatároztam, hogy akár éjjel-nappal őrzöm, hogyha kell. Szemügyre vettem a kárt, ami nem volt tetemes, mert viszonylag még éretlen volt a termény. A maradék viszont szép hozamot ígért, ha sikerül megmentenem.
This touched me sensibly, for I foresaw that in a few days they would devour all my hopes; that I should be starved, and never be able to raise a crop at all; and what to do I could not tell; however, I resolved not to lose my corn, if possible, though I should watch it night and day. In the first place, I went among it to see what damage was already done, and found they had spoiled a good deal of it; but that as it was yet too green for them, the loss was not so great but that the remainder was likely to be a good crop if it could be saved.
Megtöltöttem a fegyverem, majd távolabb indultam a vetéstől, mert láttam, hogy a tolvajok a fákon csak a távozásomra vártak. Amint eltűntem a szemük elől, egyesével kezdtek a gabonaföldemre szállingózni. Annyira bosszantott a dolog, hogy nem bírtam kivárni, míg többen leszállnak, mert tudtam, hogy minden szem, amit most felfalnak, a jövőre nézve egy vékától foszt meg. A kerítéshez jöttem, és újra tüzet nyitottam. Végeztem is hármukkal. Épp erre volt szükségem. Angolosan bántam el velük. A tetemüket közszemlére kikötöttem. Az eljárásnak meg is lett a hatása, mert a madarak nem csak a vetésemet kerülték ezután, hanem a szigetnek ezt a részét is. Amíg a tetemek ott csüngtek, egyetlen madarat sem láttam felbukkanni a közelben. Elképzelhető az örömöm. December végére, második aratásom idejére beérett a gabona.
I stayed by it to load my gun, and then coming away, I could easily see the thieves sitting upon all the trees about me, as if they only waited till I was gone away, and the event proved it to be so; for as I walked off, as if I was gone, I was no sooner out of their sight than they dropped down one by one into the corn again. I was so provoked, that I could not have patience to stay till more came on, knowing that every grain that they ate now was, as it might be said, a peck-loaf to me in the consequence; but coming up to the hedge, I fired again, and killed three of them. This was what I wished for; so I took them up, and served them as we serve notorious thieves in England—hanged them in chains, for a terror to others. It is impossible to imagine that this should have such an effect as it had, for the fowls would not only not come at the corn, but, in short, they forsook all that part of the island, and I could never see a bird near the place as long as my scarecrows hung there. This I was very glad of, you may be sure, and about the latter end of December, which was our second harvest of the year, I reaped my corn.
Sajnos nem volt kaszám vagy sarlóm, amivel arathattam volna. A hajóról hozott görbe kardot kellett hasznosítanom, de ez nem okozott túl nagy gondot, mert kis termésről volt szó. Sajátos aratásom végén, amely során csak a kalászokat metszegettem le, a nagy kosaramban hazahordtam a termést, és otthon kézzel szedegettem ki a szemeket. Mérlegem nem volt ugyan, de végül úgy becsültem, hogy közel két véka rizst és két és fél véka árpát arattam.
I was sadly put to it for a scythe or sickle to cut it down, and all I could do was to make one, as well as I could, out of one of the broadswords, or cutlasses, which I saved among the arms out of the ship. However, as my first crop was but small, I had no great difficulty to cut it down; in short, I reaped it in my way, for I cut nothing off but the ears, and carried it away in a great basket which I had made, and so rubbed it out with my hands; and at the end of all my harvesting, I found that out of my half-peck of seed I had near two bushels of rice, and about two bushels and a half of barley; that is to say, by my guess, for I had no measure at that time.
A lelkesedésem nőtt és éreztem, hogy hamarosan hálát adhatok Istennek, hogy kenyérrel látott el. Azután újra elbizonytalanodtam, mert nem tudtam, hogyan készítsek kenyeret. Az őrlés, a liszt megtisztogatása a korpától, a tészta megdagasztása és sütése nehéz feladat volt nekem. Ráadásul olyan minőségű kenyérre vágytam, amely hosszabb időn át eláll. Az állandó ellátás biztosítása érdekében tehát inkább most sem nyúltam a terméshez, hanem félretettem a következő vetés alkalmára. Úgy gondoltam, közben lesz rá időm, hogy tervet készítsek, mi módon nyerjek majd a gabonából kenyeret.
However, this was a great encouragement to me, and I foresaw that, in time, it would please God to supply me with bread. And yet here I was perplexed again, for I neither knew how to grind or make meal of my corn, or indeed how to clean it and part it; nor, if made into meal, how to make bread of it; and if how to make it, yet I knew not how to bake it. These things being added to my desire of having a good quantity for store, and to secure a constant supply, I resolved not to taste any of this crop but to preserve it all for seed against the next season; and in the meantime to employ all my study and hours of working to accomplish this great work of providing myself with corn and bread.
Ezt követően szó szerint megdolgoztam a kenyeremért. Valószínűleg kevesen gondoltak bele, milyen sok minden szükséges ennek az egy dolognak az előállításához. Nekem, aki természetes körülmények között éltem, sorozatos csalódásokat okoztak ezek az apró részletek, kezdve a vetéssel, amelyre az első időben még gondot sem kellett fordítanom, mert magától nőtt ki a gabona.
It might be truly said, that now I worked for my bread. I believe few people have thought much upon the strange multitude of little things necessary in the providing, producing, curing, dressing, making, and finishing this one article of bread. I, that was reduced to a mere state of nature, found this to my daily discouragement; and was made more sensible of it every hour, even after I had got the first handful of seed-corn, which, as I have said, came up unexpectedly, and indeed to a surprise.
Először is fel kellett szántanom a földet, de nem volt ekém, sem lapátom, sem ásóm. Ezt a gondot a faásóval hidaltam át, nem túl kifinomult munkával. Ráadásul egy vasszerszámhoz képest a faásóm állapota rohamosan romlott, és így a munka egyre nehezebb lett. Kellő türelemmel mégis sikerült elvégeznem, az eredmény minőségével pedig megbékéltem. Miután elvetettem a magot, a boronának láttam hiányát. Kénytelen voltam tehát fogni egy nagy faágat, és azzal inkább elkaparni, mint elboronálni a földet. Amikor növekedni kezdett, megállapítottam, mekkora területet kell bekerítenem, ha pedig már beértek, akkor le kellett aratnom, haza kellett vinnem, és ott nekiláthattam a kenyérkészítésnek. De szükségem volt szitára, hogy elválaszthassam a gabonát a pelyvától, malomkőre, hogy megőröljem az árpát, élesztőre és sóra a kenyérkészítéshez, és sütőre, hogy kisüthessem a kenyeret. Mivel ilyen eszközeim nem voltak, meg kellett lennem nélkülük. A gabona rendkívüli adomány volt a számomra. Roppant fáradságos munkára késztetett, de egyrészt nem tehettem mást, másrészt időveszteségről nem nagyon beszélhettem, hiszen napjaim legnagyobb része ezeknek a munkáknak az elvégzésére lett kijelölve. Ráadásul most még hat hónappal elodáztam a kenyérkészítést, hogy a következő aratáskor minél nagyobb termést takaríthassak be. Ez alatt az idő alatt kitalálhattam és el is készíthettem mindazokat az eszközöket, amelyek segítségével lisztet, majd kenyeret készíthetek a gabonából.
First, I had no plough to turn up the earth—no spade or shovel to dig it. Well, this I conquered by making me a wooden spade, as I observed before; but this did my work but in a wooden manner; and though it cost me a great many days to make it, yet, for want of iron, it not only wore out soon, but made my work the harder, and made it be performed much worse. However, this I bore with, and was content to work it out with patience, and bear with the badness of the performance. When the corn was sown, I had no harrow, but was forced to go over it myself, and drag a great heavy bough of a tree over it, to scratch it, as it may be called, rather than rake or harrow it. When it was growing, and grown, I have observed already how many things I wanted to fence it, secure it, mow or reap it, cure and carry it home, thrash, part it from the chaff, and save it. Then I wanted a mill to grind it sieves to dress it, yeast and salt to make it into bread, and an oven to bake it; but all these things I did without, as shall be observed; and yet the corn was an inestimable comfort and advantage to me too. All this, as I said, made everything laborious and tedious to me; but that there was no help for. Neither was my time so much loss to me, because, as I had divided it, a certain part of it was every day appointed to these works; and as I had resolved to use none of the corn for bread till I had a greater quantity by me, I had the next six months to apply myself wholly, by labour and invention, to furnish myself with utensils proper for the performing all the operations necessary for making the corn, when I had it, fit for my use.
CHAPTER IX—A BOAT
Elő kellett tehát készítenem a földet, mert most már egy egész hold földre való gabonám volt. Ezt a munkát egy másiknak kellett megelőznie. Egy heti munkával egy ásót készítettem magamnak, amely azonban elég szomorú látványt nyújtott, és nehéz is volt, úgyhogy kétszer akkora erőfeszítést igényelt vele a munka. Két nagy sík földterületet ástam föl a házam közelében, majd miután elvetettem a gabonát, alaposan körbekerítettem sövénnyel. Most is azt a fát használtam, amelyről tudtam jól, hogy a levágott vesszői gyorsan kihajtanak, és egy éven belül olyan élő sövényt kapok, amelyet ritkán kell javítgatnom. Az említett munkálatok három hónap alatt készültek el, mert épp az esős évszakban jártam, amikor ritkábban mozdulhattam ki. Eső idején, amikor nem hagyhattam el az otthonomat, akkor is találtam magamnak teendőt. Beszédre oktattam a papagájom, viszonylag hamar megtanítottam, hogy ráismerjen a nevére, és végül hangosan ki is mondta azt. - Pol ! - kiáltotta. Ez volt az első szó, amit a szigeten nem a magam szájából hallottam. Ez persze csak amolyan kiegészítő foglalatosságom volt. Emellett egy sokkal komolyabb vállalkozás kötött le. Néhány cserépedényre volt szüntelen szükségem, és jó ideje töprengtem rajta, hogyan készítsem el azokat. Úgy gondoltam, ha találok alkalmas agyagot, akkor ezen az éghajlaton a napmeleg segítségével könnyen szilárddá és erőssé száríthatom. Mivel elengedhetetlen volt a kenyér és némely más ételek elkészítéséhez, azon igyekeztem, hogy legyen az edények között néhány magas falú, korsószerű példány is.
But first I was to prepare more land, for I had now seed enough to sow above an acre of ground. Before I did this, I had a week’s work at least to make me a spade, which, when it was done, was but a sorry one indeed, and very heavy, and required double labour to work with it. However, I got through that, and sowed my seed in two large flat pieces of ground, as near my house as I could find them to my mind, and fenced them in with a good hedge, the stakes of which were all cut off that wood which I had set before, and knew it would grow; so that, in a year’s time, I knew I should have a quick or living hedge, that would want but little repair. This work did not take me up less than three months, because a great part of that time was the wet season, when I could not go abroad. Within-doors, that is when it rained and I could not go out, I found employment in the following occupations—always observing, that all the while I was at work I diverted myself with talking to my parrot, and teaching him to speak; and I quickly taught him to know his own name, and at last to speak it out pretty loud, “Poll,” which was the first word I ever heard spoken in the island by any mouth but my own. This, therefore, was not my work, but an assistance to my work; for now, as I said, I had a great employment upon my hands, as follows: I had long studied to make, by some means or other, some earthen vessels, which, indeed, I wanted sorely, but knew not where to come at them. However, considering the heat of the climate, I did not doubt but if I could find out any clay, I might make some pots that might, being dried in the sun, be hard enough and strong enough to bear handling, and to hold anything that was dry, and required to be kept so; and as this was necessary in the preparing corn, meal, &c., which was the thing I was doing, I resolved to make some as large as I could, and fit only to stand like jars, to hold what should be put into them.
Az olvasót szánakozásra, vagy inkább kacajra indítaná, ha részletesen leírnám azt a sok éktelenséget és szörnyalkotást, melyek az első próbálkozásom eredményei voltak. Némelyek saját súlyuktól omlottak össze, mert a felhasznált agyag nem lett elég szilárd, mások szétpattantak, mert nagyon hirtelen tettem ki a legnagyobb hőségnek, és voltak, amik szárítás után lehelték ki a lelküket. Így végül kéthavi munkával, amely során ráleltem az agyagra, kiástam, elegyítettem, hazaszállítottam és megmunkáltam azt, mindössze két ormótlan holmit sikerült elkészítenem, amit korsónak aligha nevezhettem.
It would make the reader pity me, or rather laugh at me, to tell how many awkward ways I took to raise this paste; what odd, misshapen, ugly things I made; how many of them fell in and how many fell out, the clay not being stiff enough to bear its own weight; how many cracked by the over-violent heat of the sun, being set out too hastily; and how many fell in pieces with only removing, as well before as after they were dried; and, in a word, how, after having laboured hard to find the clay—to dig it, to temper it, to bring it home, and work it—I could not make above two large earthen ugly things (I cannot call them jars) in about two months’ labour.
Amikor ezeket a nap ereje kiégette, nagyon óvatosan vittem őket a lakásomba, mintha a legdrágább porcelán díszedények lettek volna, s otthon külön a számukra font két kosárba tettem azokat. A korsó és kosár közötti hézagot árpa- és rizsszalmával tömtem ki. Úgy terveztem, hogy ebben a két edényben, amit majd mindig szárazon tartok, a gabonámat és esetleg az abból készült ételeket tárolom majd.
However, as the sun baked these two very dry and hard, I lifted them very gently up, and set them down again in two great wicker baskets, which I had made on purpose for them, that they might not break; and as between the pot and the basket there was a little room to spare, I stuffed it full of the rice and barley straw; and these two pots being to stand always dry I thought would hold my dry corn, and perhaps the meal, when the corn was bruised.
A nagy edényeket illetően legtöbbször kudarcot vallottam, de a kisebbek sokkal jobban sikerültek. Készítettem kis kerek csuprokat, lapos tálakat, kis korsókat, kancsókat és sok egyebet, amit megformáznom sikerült, és amit a nap kellően kiégetett.
Though I miscarried so much in my design for large pots, yet I made several smaller things with better success; such as little round pots, flat dishes, pitchers, and pipkins, and any things my hand turned to; and the heat of the sun baked them quite hard.
Ezzel azonban nem oldódott meg minden edényekkel kapcsolatos gondom, mert egyikük sem volt alkalmas arra, hogy vizet tároljak bennük vagy valamilyen étellel a tűzre tehessem azokat. Az egyik alkalommal meglehetősen nagy tüzet raktam, kecskehúst akartam sütni nyárson. Amikor eloltottam a tüzet és eltakarítottam a hamvat alatta, új fazekas munkámból való cserepekre leltem, melyek az izzó tűz hatására kőkeménnyé és téglaszínűvé váltak. Miután meglepetésem elmúlt, arra következtettem, hogy ha az egyes cserépdarabok így megkeményednek, az egész edénynek is meg kell keményednie.
But all this would not answer my end, which was to get an earthen pot to hold what was liquid, and bear the fire, which none of these could do. It happened after some time, making a pretty large fire for cooking my meat, when I went to put it out after I had done with it, I found a broken piece of one of my earthenware vessels in the fire, burnt as hard as a stone, and red as a tile. I was agreeably surprised to see it, and said to myself, that certainly they might be made to burn whole, if they would burn broken.
Elkezdtem azon töprengeni, hogyan égethetném ki a tűzben néhány edényemet. Fogalmam sem volt az égetőkemence működési elvéről, vagy az ólommáz készítéséről, bár ólmom az lett volna hozzá, amit felhasználjak. Egymás mellé raktam három nagy lábast, és néhány kisebb edényt állítottam föléjük, majd ezeket mindenfelől körülkerítettem tűzifával. Úgy szítottam a tüzet, hogy edényeimet egyenlően lobogták körül a lángok, és figyeltem, hogy nem repednek-e meg az edények. Miután láttam, hogy az agyag lassanként megvörösödött, még mintegy öt-hat órán át égettem ezeket, míg végül az egyik fazék lágyulni kezdett, mintha el akarna olvadni. Az agyagba kevert homok ugyanis a hatalmas hő hatására kezdett megolvadni, és ha folytatom az égetést, üveggé vált volna. Lassan lelohasztottam a tüzet, míg végül az edények vörös színe halványodni kezdett. Egész éjjel vigyáztam a tűzre, nehogy túl gyorsan aludjon ki. Mire a nap fölkelt, lett három lábasom és két fazekam, melyek idomtalanok, de erősek és használhatók voltak. A hatodik edény a megolvadt homoktól szép zománcossá vált.
This set me to study how to order my fire, so as to make it burn some pots. I had no notion of a kiln, such as the potters burn in, or of glazing them with lead, though I had some lead to do it with; but I placed three large pipkins and two or three pots in a pile, one upon another, and placed my firewood all round it, with a great heap of embers under them. I plied the fire with fresh fuel round the outside and upon the top, till I saw the pots in the inside red-hot quite through, and observed that they did not crack at all. When I saw them clear red, I let them stand in that heat about five or six hours, till I found one of them, though it did not crack, did melt or run; for the sand which was mixed with the clay melted by the violence of the heat, and would have run into glass if I had gone on; so I slacked my fire gradually till the pots began to abate of the red colour; and watching them all night, that I might not let the fire abate too fast, in the morning I had three very good (I will not say handsome) pipkins, and two other earthen pots, as hard burnt as could be desired, and one of them perfectly glazed with the running of the sand.
Ezek után nem vágytam már újabb agyagedényekre. Persze, mint mondtam, ezeknek a formája is hagyott maga után kívánnivalót, mivel úgy kellett megalkotnom őket, ahogy egy gyermek készít homokból süteményt. Senki még efféle csúf dolognak nem örült ilyen nagyon, mint én annak, hogy sikerült tűzálló agyagedényt készítenem. Alig bírtam kivárni, hogy lehűljenek és egyet közülük, vízzel töltve, újra a tűzre tehessek és húst főzzek benne. Egy jó darab kecskehúsból erős húslevest főztem magamnak, és bár minden más hozzávalóm hiányzott, a levesemet így is pompásnak találtam.
After this experiment, I need not say that I wanted no sort of earthenware for my use; but I must needs say as to the shapes of them, they were very indifferent, as any one may suppose, when I had no way of making them but as the children make dirt pies, or as a woman would make pies that never learned to raise paste. No joy at a thing of so mean a nature was ever equal to mine, when I found I had made an earthen pot that would bear the fire; and I had hardly patience to stay till they were cold before I set one on the fire again with some water in it to boil me some meat, which it did admirably well; and with a piece of a kid I made some very good broth, though I wanted oatmeal, and several other ingredients requisite to make it as good as I would have had it been.
Mivel túl nehéz feladatnak tartottam egy kézi malom összeállítását a gabona őrléséhez, inkább egy olyan mozsár gyártásán kezdtem törni a fejem, amelyben megtörhetem a szemeket. Ennek a munkának azonban súlyos hátránnyal kezdtem neki, mert a világ valamennyi kézműves mestersége között a kőfaragóé volt a legismeretlenebb előttem. Több napot töltöttem olyan kő felkutatásával, ami elég nagy ahhoz, hogy lyukat vághassak bele és mozsárrá alakítsam. De kellő keménységűre csak a nagy szikladarabok részeiben leltem, amelyekhez viszont nem férhettem hozzá. Egyébként pedig azt tapasztaltam, hogy a szigeten talált minden nagyobb kődarab nagyon lágy és törékeny, ezek pedig nem bírták volna el a mozsártörő súlyát, illetve mire az őrléssel elkészülök, a gabona is tele lett volna kőtörmelékkel. Így hát, hosszas keresgélés után, feladtam a reményt, hogy megfelelő követ találok, és úgy határoztam, hogy egy kemény fatuskót keresek inkább. Ezzel könnyebb dolgom volt. A nyersanyag akkora volt, amekkorát elbírtam. Ezt aztán fejszéimmel kívül kerekre faragtam. Majd végtelenül hosszú munkával öblösre égettem ki, úgy, ahogy Brazília bennszülöttei készítik a kenuikat. Amikor ezzel megvoltam, egy vasfából nehéz dorongot faragtam törőnek, és most már felkészültem arra, hogy a következő termés idején a gabonámból kenyérsütéshez való lisztet őröljek.
My next concern was to get me a stone mortar to stamp or beat some corn in; for as to the mill, there was no thought of arriving at that perfection of art with one pair of hands. To supply this want, I was at a great loss; for, of all the trades in the world, I was as perfectly unqualified for a stone-cutter as for any whatever; neither had I any tools to go about it with. I spent many a day to find out a great stone big enough to cut hollow, and make fit for a mortar, and could find none at all, except what was in the solid rock, and which I had no way to dig or cut out; nor indeed were the rocks in the island of hardness sufficient, but were all of a sandy, crumbling stone, which neither would bear the weight of a heavy pestle, nor would break the corn without filling it with sand. So, after a great deal of time lost in searching for a stone, I gave it over, and resolved to look out for a great block of hard wood, which I found, indeed, much easier; and getting one as big as I had strength to stir, I rounded it, and formed it on the outside with my axe and hatchet, and then with the help of fire and infinite labour, made a hollow place in it, as the Indians in Brazil make their canoes. After this, I made a great heavy pestle or beater of the wood called the iron-wood; and this I prepared and laid by against I had my next crop of corn, which I proposed to myself to grind, or rather pound into meal to make bread.
Most még egy szitára volt szükségem, hogy a lisztet megszitálhassam és elválasszam a korpától meg a pelyvától. Nélküle aligha készíthettem ehető kenyeret. De az elkészítésének még a módját kitalálnom is nehéz feladat volt, mert hiányt szenvedtem a szükséges eszközökben. Gondolok itt elsősorban valami finom szövésű vászonra, amin átrostálhatom a lisztet. Ennél a pontnál csődöt mondott minden tudásom. Fehérneműim már teljesen elrongyolódtak. Volt viszont sok kecskeszőröm, de nem tudtam, hogyan szőhetnék belőle bármit, és eszközöm sem volt hozzá. Végre pár finom muszlin szövetű nyakkendőt találtam a hajóról való ruhatáramban, s azokból három kis szitát csináltam, melyeknek jó hasznát vettem. Így most már készen álltam a következő néhány évre, hogy azt követően miként boldogultam, arról majd egy későbbi helyen számolok be.
My next difficulty was to make a sieve or searce, to dress my meal, and to part it from the bran and the husk; without which I did not see it possible I could have any bread. This was a most difficult thing even to think on, for to be sure I had nothing like the necessary thing to make it—I mean fine thin canvas or stuff to searce the meal through. And here I was at a full stop for many months; nor did I really know what to do. Linen I had none left but what was mere rags; I had goat’s hair, but neither knew how to weave it or spin it; and had I known how, here were no tools to work it with. All the remedy that I found for this was, that at last I did remember I had, among the seamen’s clothes which were saved out of the ship, some neckcloths of calico or muslin; and with some pieces of these I made three small sieves proper enough for the work; and thus I made shift for some years: how I did afterwards, I shall show in its place.
A következőkben a kenyérsütést kellett tanulmányoznom. Igaz, élesztőm sem volt a kenyér kelesztéséhez, de ezzel nem sokat törődtem, egy sütőkemence viszont nélkülözhetetlennek tűnt. Erre a következő megoldást találtam: Készítettem néhány agyagedényt, melyek egyenként körülbelül hetven centiméter átmérőjűek és 20 centiméter mélyek voltak. A korábbiakhoz hasonlóan kiégettem őket. Ezután a kenyérsütéshez a tűzhelyemet körberaktam saját égetésű téglákkal, és amikor a meggyújtott fák szénné égtek, felülről is letakartam a parazsat, hogy alatta a föld átforrósodjon. Amikor ezt is elértem, eltakarítottam a parazsat, a kenyereket a földre tettem, letakartam az imént említett edényekkel, azokat pedig parázzsal vettem körbe, hogy az kívülről megtartsa és fokozza a meleget. A cipóim olyan jóízűek lettek, mintha a világ legpompásabb kemencéjében sütötték volna azokat. Később pástétomot, sőt süteményeket és rizspudingot is sütöttem, csak pitével nem próbálkoztam soha, mert a kecskék és a madarak húsán kívül nem lett volna mivel megtöltenem.
The baking part was the next thing to be considered, and how I should make bread when I came to have corn; for first, I had no yeast. As to that part, there was no supplying the want, so I did not concern myself much about it. But for an oven I was indeed in great pain. At length I found out an experiment for that also, which was this: I made some earthen-vessels very broad but not deep, that is to say, about two feet diameter, and not above nine inches deep. These I burned in the fire, as I had done the other, and laid them by; and when I wanted to bake, I made a great fire upon my hearth, which I had paved with some square tiles of my own baking and burning also; but I should not call them square. When the firewood was burned pretty much into embers or live coals, I drew them forward upon this hearth, so as to cover it all over, and there I let them lie till the hearth was very hot. Then sweeping away all the embers, I set down my loaf or loaves, and whelming down the earthen pot upon them, drew the embers all round the outside of the pot, to keep in and add to the heat; and thus as well as in the best oven in the world, I baked my barley-loaves, and became in little time a good pastrycook into the bargain; for I made myself several cakes and puddings of the rice; but I made no pies, neither had I anything to put into them supposing I had, except the flesh either of fowls or goats.
Aligha meglepő, hogy ezzel el is telt szigeti remeteéletem harmadik évének nagy része. Ezalatt felügyelnem kellett még a háztartásomat, és az aratás ideje is hamarosan elérkezett. Learattam a termést, hazaszállítottam, és a kalászokat a nagy kosarakban helyeztem el addig, míg lefejtem róluk a szemeket. A csépléshez sem megfelelő helyem, sem eszközöm nem volt.
It need not be wondered at if all these things took me up most part of the third year of my abode here; for it is to be observed that in the intervals of these things I had my new harvest and husbandry to manage; for I reaped my corn in its season, and carried it home as well as I could, and laid it up in the ear, in my large baskets, till I had time to rub it out, for I had no floor to thrash it on, or instrument to thrash it with.
Most, hogy a termés már bőségesnek bizonyult, hiszen húsz véka árpát és legalább ugyanannyi rizst arattam, nagyobb pajtáról kellett gondoskodnom, ahol mindezt elraktározhatom. Mivel a kenyerem is rég elfogyott már, és mert ezzel a terméssel busásan beérhettem több mint egy évig, úgy döntöttem, ezentúl szabadon felhasználom a gabona jelentős részét, és évenként csak egyszer vetek.
And now, indeed, my stock of corn increasing, I really wanted to build my barns bigger; I wanted a place to lay it up in, for the increase of the corn now yielded me so much, that I had of the barley about twenty bushels, and of the rice as much or more; insomuch that now I resolved to begin to use it freely; for my bread had been quite gone a great while; also I resolved to see what quantity would be sufficient for me a whole year, and to sow but once a year.
* * *
Upon the whole, I found that the forty bushels of barley and rice were much more than I could consume in a year; so I resolved to sow just the same quantity every year that I sowed the last, in hopes that such a quantity would fully provide me with bread, &c.
Mialatt az említett teendők foglaltak le, gondolataim egyre a hosszan kiterjedő tengerpartokon jártak, melyeket a sziget másik oldaláról pillantottam meg. Arról ábrándoztam, hogy ha eljuthatnék oda és lakatlan vidéken érnék partot, majd onnan valamilyen módon sikerülne továbbhaladnom, végül talán megmenekülhetnék.
All the while these things were doing, you may be sure my thoughts ran many times upon the prospect of land which I had seen from the other side of the island; and I was not without secret wishes that I were on shore there, fancying that, seeing the mainland, and an inhabited country, I might find some way or other to convey myself further, and perhaps at last find some means of escape.
E töprengéseim közepette sem hagyhattam figyelmen kívül az ilyen vállalkozással járó veszélyeket. Talán az afrikai oroszlánoknál vagy tigriseknél is elvetemültebb vademberek kezei közé kerülhettem. Tudtam, hogy a szélességi fok szerint nem lehettem messze a karibi parttól, s hogy az ottani vademberek emberevő kannibálok voltak, kik foglyaikat kegyetlenül megölték és megették. Amennyiben tehát a fogságukba esnék, én sem kerülhetném el ezt a sorsot. De ha nem emberevők, akkor sem hagynának életben, hiszen eddig is sok - néha egyszerre tucatnyi - európaival végeztek szemrebbenés nélkül. Nekem egymagamnak pedig védekezni is alig lenne módom. Mondom, hosszabb töprengés során ezek az érvek mind felötlöttek bennem, de azért nyugtalankodó elmém mégsem hagyott békét, vágyódásom a messze szárazföldre erősebb volt a józan megfontolásnál.
But all this while I made no allowance for the dangers of such an undertaking, and how I might fall into the hands of savages, and perhaps such as I might have reason to think far worse than the lions and tigers of Africa: that if I once came in their power, I should run a hazard of more than a thousand to one of being killed, and perhaps of being eaten; for I had heard that the people of the Caribbean coast were cannibals or man-eaters, and I knew by the latitude that I could not be far from that shore. Then, supposing they were not cannibals, yet they might kill me, as many Europeans who had fallen into their hands had been served, even when they had been ten or twenty together—much more I, that was but one, and could make little or no defence; all these things, I say, which I ought to have considered well; and did come into my thoughts afterwards, yet gave me no apprehensions at first, and my head ran mightily upon the thought of getting over to the shore.
Milyen boldoggá tett volna most az afrikai ladik a latin vitorlával és kis Xurymmal ! De hiába ábrándoztam ilyesmiről. Ekkor eszembe jutott a csónakunk, amit a hajótörésem helyétől messze vert partra a vihar. Még azon a helyen hevert, ahol először megláttam. A hullámok és a szél ereje egy homokos domboldalnak döntötték. A víz már nem ért el idáig. Ha lett volna, aki segít kijavítani és vízre tenni, akkor a csónak elvihetett volna akár Brazíliába is. Csakhogy úgy tűnt, a homok annyira betemette, hogy kiszabadítanom és talpára fordítanom éppolyan könnyű lesz, mint arrébb tolni a szigetet. Emelőfát és hengereket hoztam, melyeket az erdőben készítettem, hogy megkíséreljem általuk a lehetetlent. Azzal biztattam magam, hogy ha sikerül megfordítanom és kijavítanom a sérüléseit, pompás csónak lesz belőle, amellyel tengerre szállhatok.
Now I wished for my boy Xury, and the long-boat with shoulder-of-mutton sail, with which I sailed above a thousand miles on the coast of Africa; but this was in vain: then I thought I would go and look at our ship’s boat, which, as I have said, was blown up upon the shore a great way, in the storm, when we were first cast away. She lay almost where she did at first, but not quite; and was turned, by the force of the waves and the winds, almost bottom upward, against a high ridge of beachy, rough sand, but no water about her. If I had had hands to have refitted her, and to have launched her into the water, the boat would have done well enough, and I might have gone back into the Brazils with her easily enough; but I might have foreseen that I could no more turn her and set her upright upon her bottom than I could remove the island; however, I went to the woods, and cut levers and rollers, and brought them to the boat resolving to try what I could do; suggesting to myself that if I could but turn her down, I might repair the damage she had received, and she would be a very good boat, and I might go to sea in her very easily.
Erőmet nem kímélve, három-négy hetet töltöttem el azzal, hogy megpróbáljam elmozdítani a helyéről. Hasztalan fáradoztam. Miután beláttam, hogy az én erőm kevés ehhez, megpróbáltam kiásni az oldala alól a homokot, hogy így majd eldőlhessen. Faékekkel támasztottam ki, hogy majd a megfelelő irányba boruljon.
I spared no pains, indeed, in this piece of fruitless toil, and spent, I think, three or four weeks about it; at last finding it impossible to heave it up with my little strength, I fell to digging away the sand, to undermine it, and so to make it fall down, setting pieces of wood to thrust and guide it right in the fall.
Ez a művelet sikerrel is járt, de utána újra képtelen voltam továbbmozdítani vagy bármi módon hozzáférni úgy, hogy a tenger irányába tuszkoljam. Fel kellett hát adnom a csónakkal kapcsolatos reményeimet, ám a tengerre szállás vágya csak annál erősebb lett bennem, minél lehetetlenebbnek tűnt.
But when I had done this, I was unable to stir it up again, or to get under it, much less to move it forward towards the water; so I was forced to give it over; and yet, though I gave over the hopes of the boat, my desire to venture over for the main increased, rather than decreased, as the means for it seemed impossible.
Újabb megoldásként azon gondolkodtam, nem bírnék-e egy nagy fatörzsből egy kenut vagy pirogot készíteni, amilyet az indiánok eszközök híján is képesek kialakítani. Ez már nem csak lehetségesnek, hanem könnyűnek is tűnt, így azzal biztattam magam, hogy a kenu, amit készítek még sokkal kényelmesebb lesz, mint a feketék vagy az indiánok csónakjai. Bizonyos szempontból mégiscsak hátrányosabb helyzetben voltam, mint az indiánok, mert hiába voltak hozzá szerszámaim, hogy egy kellő méretű csónakot építsek, de nem állt rendelkezésemre elég emberi erő, hogy a járművet utána a vízhez szállítsam. Mi értelme volt kiválasztanom a fát, komoly nehézségek árán kivágnom, majd a szerszámok segítségével csónak formájúra faragnom és kivájnom a belsejét, vagyis elkészítenem a csónakot, ha a végén ott kellett hagynom a helyén és nem tehettem vízre.
This at length put me upon thinking whether it was not possible to make myself a canoe, or periagua, such as the natives of those climates make, even without tools, or, as I might say, without hands, of the trunk of a great tree. This I not only thought possible, but easy, and pleased myself extremely with the thoughts of making it, and with my having much more convenience for it than any of the negroes or Indians; but not at all considering the particular inconveniences which I lay under more than the Indians did—viz. want of hands to move it, when it was made, into the water—a difficulty much harder for me to surmount than all the consequences of want of tools could be to them; for what was it to me, if when I had chosen a vast tree in the woods, and with much trouble cut it down, if I had been able with my tools to hew and dub the outside into the proper shape of a boat, and burn or cut out the inside to make it hollow, so as to make a boat of it—if, after all this, I must leave it just there where I found it, and not be able to launch it into the water?
Bárki azt gondolhatná, ha csak körülményeim legcsekélyebb figyelembevételével látok neki a csónak készítésének, akkor is azonnal gondolnom kellett volna a vízre bocsátásra. De elmém a majdani utazás körül forgott, ezért nem jutott eszembe, hogyan helyezzem használatba a csónakot. Pedig valójában könnyebb lett volna nyolcvan kilométert végig hajóznom a tengeren, mint megtennem azt a nyolcvan métert a szárazföldön, ami a tengerig hátravolt.
One would have thought I could not have had the least reflection upon my mind of my circumstances while I was making this boat, but I should have immediately thought how I should get it into the sea; but my thoughts were so intent upon my voyage over the sea in it, that I never once considered how I should get it off the land: and it was really, in its own nature, more easy for me to guide it over forty-five miles of sea than about forty-five fathoms of land, where it lay, to set it afloat in the water.
Épeszű emberhez képest a valaha látott legbalgább módon jártam el a csónak építésekor. A formálása jobban lekötött, mint az, tudom-e majd valaha használni. Nem állítom, hogy sosem jutott eszembe, miszerint vízre is kell tennem azt, de ilyenkor azzal az ostoba gondolattal nyugtattam magam, hogy: " először csak készüljön el, azután biztosan találok majd valamilyen megoldást a továbbiakra ".
I went to work upon this boat the most like a fool that ever man did who had any of his senses awake. I pleased myself with the design, without determining whether I was ever able to undertake it; not but that the difficulty of launching my boat came often into my head; but I put a stop to my inquiries into it by this foolish answer which I gave myself—“Let me first make it; I warrant I will find some way or other to get it along when it is done.”
Nevetséges volt ez a hozzáállás, de a vágyaim felülkerekedtek, és munkához láttam. Kivágtam egy nagy cédrusfát, akkorát, amilyennel talán Salamon sem találkozott a jeruzsálemi templom építésekor. A törzs az alsó részénél száznyolcvan centiméter széles volt, és hét méteren át nyúlt sudáran addig a részig, ahol ágakra vált szét. Végtelennek tűnő munkába fogtam. Húsz napig tartott, míg kivágtam a fatörzset és még tizennégy napomat vette el, amíg legallyaztam és elválasztottam a törzstől a koronát. Egy újabb hónap alatt kívülről csónak formájúra alakítottam úgy, hogy kellőképpen úszhasson a vízen. Közel három hónapon át formáltam a csónak belsejét. Tüzet nem használtam hozzá, csak kalapácsot és vésőt. A fáradságos munka eredményeként nagyon szép vízi járművet készítettem, amelyben elfér huszonhat ember, vagy adott esetben én és minden holmim.
This was a most preposterous method; but the eagerness of my fancy prevailed, and to work I went. I felled a cedar-tree, and I question much whether Solomon ever had such a one for the building of the Temple of Jerusalem; it was five feet ten inches diameter at the lower part next the stump, and four feet eleven inches diameter at the end of twenty-two feet; after which it lessened for a while, and then parted into branches. It was not without infinite labour that I felled this tree; I was twenty days hacking and hewing at it at the bottom; I was fourteen more getting the branches and limbs and the vast spreading head cut off, which I hacked and hewed through with axe and hatchet, and inexpressible labour; after this, it cost me a month to shape it and dub it to a proportion, and to something like the bottom of a boat, that it might swim upright as it ought to do. It cost me near three months more to clear the inside, and work it out so as to make an exact boat of it; this I did, indeed, without fire, by mere mallet and chisel, and by the dint of hard labour, till I had brought it to be a very handsome periagua, and big enough to have carried six-and-twenty men, and consequently big enough to have carried me and all my cargo.
Rendkívül boldog voltam, amikor elkészültem a munkával. A csónak tényleg nagyobb volt, mint azok az egyetlen fából készített kenuk vagy pirogok, amiket valaha láttam. A küzdelmes munka végén már csak vízre kellett tenni. Ha sikerrel járok, kétségkívül a valaha látott legelképesztőbb és legvalószerűtlenebb munkát végeztem volna el.
When I had gone through this work I was extremely delighted with it. The boat was really much bigger than ever I saw a canoe or periagua, that was made of one tree, in my life. Many a weary stroke it had cost, you may be sure; and had I gotten it into the water, I make no question, but I should have begun the maddest voyage, and the most unlikely to be performed, that ever was undertaken.
A leírhatatlan erőfeszítés mellett tett kísérleteim mind kudarcot vallottak. A csónakom 100 méterre sem volt a parttól, de az első akadály egy domb volt, amely utamat állta a patak irányában. Megoldásként úgy döntöttem, egy lejtőt alakítok ki a csónakom előtt. Hozzá is láttam és a munka rendkívüli nehézségével sem törődtem, hiszen a szabadulásom képe lebegett a szemem előtt. Ezzel a munkával elkészülvén sem jutottam előbbre, mert a kenumat éppúgy nem tudtam megmozdítani, mint ahogy korábban a csónakomat sem. Ha már a csónakot nem tudtam a vízhez szállítani, akkor lemértem a távolságot, és egy csatorna ásása mellett döntöttem, hogy a vizet vezessem a kenuhoz. Miközben munkához láttam, kiszámoltam, hogy milyen mélynek és szélesnek kell lennie az ároknak, hogyan lehet kiemelni a földet, és be kellett látnom, hogy kétkezi munkával ez 10-12 évig tartana, hiszen a part olyan magasan van, hogy a végén már hét méterre kellene ásnom az árkot. Végül nagy bosszúsan felhagytam az egész tervvel.
But all my devices to get it into the water failed me; though they cost me infinite labour too. It lay about one hundred yards from the water, and not more; but the first inconvenience was, it was up hill towards the creek. Well, to take away this discouragement, I resolved to dig into the surface of the earth, and so make a declivity: this I began, and it cost me a prodigious deal of pains (but who grudge pains who have their deliverance in view?); but when this was worked through, and this difficulty managed, it was still much the same, for I could no more stir the canoe than I could the other boat. Then I measured the distance of ground, and resolved to cut a dock or canal, to bring the water up to the canoe, seeing I could not bring the canoe down to the water. Well, I began this work; and when I began to enter upon it, and calculate how deep it was to be dug, how broad, how the stuff was to be thrown out, I found that, by the number of hands I had, being none but my own, it must have been ten or twelve years before I could have gone through with it; for the shore lay so high, that at the upper end it must have been at least twenty feet deep; so at length, though with great reluctancy, I gave this attempt over also.
Túl későn láttam be, hogy mielőtt munkához látok, számolnom kellett volna a körülményekkel és tényszerűen mérnem fel azt, mire elegendő a saját erőm.
This grieved me heartily; and now I saw, though too late, the folly of beginning a work before we count the cost, and before we judge rightly of our own strength to go through with it.
Még javában a csónak elkészítésével foglalatoskodtam, amikor a szigeten töltött negyedik évem is véget ért. Partot érésem évfordulóját ünnepélyesen méltattam a megszokott körülmények között. Isten szavainak állandó és odaadó tanulmányozása során és az ő kegyelmének segítségével újfajta tudásra tettem szert. Másként láttam a dolgokat, és a világot olyan távoli jelenségnek láttam, amellyel semmi dolgom, amelytől nem várok semmit és nem vágyom semmire. Nem volt már közöm hozzá, és úgy gondoltam, nem is lesz többé. Úgy tekintettem rá, mint egy olyan helyre, ahol korábban éltem, de ahonnan elköltöztem. Elmondhattam azt, amit Ábrahám pátriárka mondott a gazdagnak: " Közöttem és közötted nagy űr tátong. ".
In the middle of this work I finished my fourth year in this place, and kept my anniversary with the same devotion, and with as much comfort as ever before; for, by a constant study and serious application to the Word of God, and by the assistance of His grace, I gained a different knowledge from what I had before. I entertained different notions of things. I looked now upon the world as a thing remote, which I had nothing to do with, no expectations from, and, indeed, no desires about: in a word, I had nothing indeed to do with it, nor was ever likely to have, so I thought it looked, as we may perhaps look upon it hereafter—viz. as a place I had lived in, but was come out of it; and well might I say, as Father Abraham to Dives, “Between me and thee is a great gulf fixed.”
Minden világi hívság eltávolodott tőlem. Nem volt bennem sem bujaság, sem büszkeség, nem volt miután vágynom, hiszen megvolt mindenem, amiben most örömömet lelhettem. Én voltam az egész birtok ura, vagy ha úgy tetszik, országom királya és császára. Nem volt ellenfelem, senki, aki versengjen velem, aki vitassa uralkodói jogaimat vagy parancsoljon nekem. Több hajórakománnyi gabonát termeszthettem volna, de nem volt rá szükségem. Mindig csak annyit növesztettem, hogy nekem elég legyen. Volt sok teknőcöm és teknősbékám, de csak néha ejtettem el egyet, amikor szükségem volt a húsára. Annyi faanyaggal rendelkeztem, amiből hajóflotta épülhetett volna, a szőlőmből pedig annyi bort vagy mazsolát nyerhettem, ami megtölthette volna flottám hajóit.
In the first place, I was removed from all the wickedness of the world here; I had neither the lusts of the flesh, the lusts of the eye, nor the pride of life. I had nothing to covet, for I had all that I was now capable of enjoying; I was lord of the whole manor; or, if I pleased, I might call myself king or emperor over the whole country which I had possession of: there were no rivals; I had no competitor, none to dispute sovereignty or command with me: I might have raised ship-loadings of corn, but I had no use for it; so I let as little grow as I thought enough for my occasion. I had tortoise or turtle enough, but now and then one was as much as I could put to any use: I had timber enough to have built a fleet of ships; and I had grapes enough to have made wine, or to have cured into raisins, to have loaded that fleet when it had been built.
Csak az tűnt értéknek a szememben, ami hasznomra volt. El tudtam látni magam elegendő élelemmel, mi más számíthatott még ? Ha több vadat ölök, mint amennyit meg bírok enni, a kutyának vagy a férgeknek kellett volna vetnem. Ha több gabonát vetek a szükségesnél, tönkremegy. A feleslegesen kivágott fák a földön rohadtak volna. Ezekre is csak az étel készítésekor, a tűzrakáshoz volt szükségem.
But all I could make use of was all that was valuable: I had enough to eat and supply my wants, and what was all the rest to me? If I killed more flesh than I could eat, the dog must eat it, or vermin; if I sowed more corn than I could eat, it must be spoiled; the trees that I cut down were lying to rot on the ground; I could make no more use of them but for fuel, and that I had no occasion for but to dress my food.
A természet nyújtotta tapasztalat alapján arra a bölcs megfontolásra jutottam, hogy a világ minden java csak akkor becses a számunkra, ha hasznát is tudjuk venni. Bármennyit is halmozunk fel a dolgokból, nem élvezhetünk többet belőlük, mint amennyit fel tudunk használni. A legelvetemültebb fösvény is kigyógyult volna lehetetlen kapzsiságából, ha az én helyzetembe kerül. Több minden volt a birtokomban, mint amit hasznosítani tudtam. Annyira elégedett voltam, hogy alig kívántam bármit is, eltekintve néhány csekélységtől, amelyek azonban tényleg nagy hasznomra lehettek volna. Amint korábban említettem, tekintélyes mennyiségű, 36 fontnyi pénzem volt aranyban és ezüstben, de az elfeledve hevert barlangom legfélreesőbb zugában. Gyakran gondoltam rá, hogy az egészet szívesen odaadnám néhány jó pipáért, egy kézi malomért, egy kevés angol veteménymagért vagy egy palack tintáért. A fiókban, ahol hevert, semmi előnyöm, vagy hasznom nem származott belőle, csak a penész rakódott rá a barlangban a nedves évszakok során. De ha a fiókom gyémántokkal lett volna tele, az sem hozhatott volna más eredményt, hiszen haszontalanok és így értéktelenek maradtak volna.
In a word, the nature and experience of things dictated to me, upon just reflection, that all the good things of this world are no farther good to us than they are for our use; and that, whatever we may heap up to give others, we enjoy just as much as we can use, and no more. The most covetous, griping miser in the world would have been cured of the vice of covetousness if he had been in my case; for I possessed infinitely more than I knew what to do with. I had no room for desire, except it was of things which I had not, and they were but trifles, though, indeed, of great use to me. I had, as I hinted before, a parcel of money, as well gold as silver, about thirty-six pounds sterling. Alas! there the sorry, useless stuff lay; I had no more manner of business for it; and often thought with myself that I would have given a handful of it for a gross of tobacco-pipes; or for a hand-mill to grind my corn; nay, I would have given it all for a sixpenny-worth of turnip and carrot seed out of England, or for a handful of peas and beans, and a bottle of ink. As it was, I had not the least advantage by it or benefit from it; but there it lay in a drawer, and grew mouldy with the damp of the cave in the wet seasons; and if I had had the drawer full of diamonds, it had been the same case—they had been of no manner of value to me, because of no use.
Az életvitelem mostanra sokkal könnyebb lett, mint eleinte volt, testem és lelkem pedig felszabadultabb. Gyakorta adtam hálát Istennek teljes szívemből azért, hogy így megterítette asztalomat a sötét vadonban. A helyzetem sötét oldala helyett megtanultam inkább mindenben a jót látni és vágyakozások helyett elfogadni, amiben részem van. Ez időnként leírhatatlan, rejtélyes nyugalmat hozott nekem. Minderről azért számolok be, hogy okuljanak belőle az elégedetlenek, akik nem érik be Isten adományaival, hanem inkább arra vágynak, amit nem kaptak meg tőle. Elégedetlenségünk forrása, hogy nem vagyunk hálásak azért, amink van.
I had now brought my state of life to be much easier in itself than it was at first, and much easier to my mind, as well as to my body. I frequently sat down to meat with thankfulness, and admired the hand of God’s providence, which had thus spread my table in the wilderness. I learned to look more upon the bright side of my condition, and less upon the dark side, and to consider what I enjoyed rather than what I wanted; and this gave me sometimes such secret comforts, that I cannot express them; and which I take notice of here, to put those discontented people in mind of it, who cannot enjoy comfortably what God has given them, because they see and covet something that He has not given them. All our discontents about what we want appeared to me to spring from the want of thankfulness for what we have.
Egy másik gondolat, amely nagy hasznomra volt, és kétségkívül máson is segítene, aki az enyémhez hasonló szorult helyzetbe kerül, az összehasonlítás volt, mellyel jelenlegi helyzetemet ahhoz mértem, amire első partot érésem után számíthattam volna. Túl azon, hogy az isteni gondviselés a part közelébe vezérelte a hajót, ahonnan a szárazra menekültem, mi lett volna velem, ha nem hozhatok magammal ennyi mindent, ami aztán kényelmemet szolgálja. Mi lett volna velem munkaeszközök, a védekezésre való fegyverek és vadászatot szolgáló lőszer nélkül ?
Another reflection was of great use to me, and doubtless would be so to any one that should fall into such distress as mine was; and this was, to compare my present condition with what I at first expected it would be; nay, with what it would certainly have been, if the good providence of God had not wonderfully ordered the ship to be cast up nearer to the shore, where I not only could come at her, but could bring what I got out of her to the shore, for my relief and comfort; without which, I had wanted for tools to work, weapons for defence, and gunpowder and shot for getting my food.
Órákon, sőt napokon át élénk képekben festettem magam elé, milyen lenne a sorsom, ha semmit sem mentek meg a hajóról. Halon és teknősökön kívül nem lenne más élelmem, de mivel ezekre is csak nagy sokára bukkantam rá, alighanem éhen halnék. Ha mégsem, vadember módjára kellene élnem. Tűz és kés híján a véletlenül megölt kecskét vagy madarat fogaimmal és körmeimmel kellene szétszaggatnom, ahogy a vadállatok teszik.
I spent whole hours, I may say whole days, in representing to myself, in the most lively colours, how I must have acted if I had got nothing out of the ship. How I could not have so much as got any food, except fish and turtles; and that, as it was long before I found any of them, I must have perished first; that I should have lived, if I had not perished, like a mere savage; that if I had killed a goat or a fowl, by any contrivance, I had no way to flay or open it, or part the flesh from the skin and the bowels, or to cut it up; but must gnaw it with my teeth, and pull it with my claws, like a beast.
E gondolatok hatására nagyon fogékony lettem az isteni gondviselés iránt, és küzdelmes, szerencsétlen sorsom ellenére rendkívül hálás voltam jelenlegi helyzetemért. Ennél a pontnál újra csak azt tanácsolhatom minden szerencsétlenségtől szenvedőnek, tegye fel a kérdést: " Van-e az enyémhez hasonló balsors ? ". Hiszen, ha belegondolunk, vannak a mienkénél nyomorultabb sorsok is, és vajon nem a gondviselésnek köszönhető-e, hogy nekünk nem ilyen jutott.
These reflections made me very sensible of the goodness of Providence to me, and very thankful for my present condition, with all its hardships and misfortunes; and this part also I cannot but recommend to the reflection of those who are apt, in their misery, to say, “Is any affliction like mine?” Let them consider how much worse the cases of some people are, and their case might have been, if Providence had thought fit.
Volt még egy megnyugtató gondolatom, amely reménnyel töltött el. Összehasonlítottam jelenlegi helyzetemet azzal, ami érdemeim szerint részem lehetett volna. Rémes életet éltem. Nem féltem Istent és nem is vettem róla tudomást. Apám és anyám által jó nevelésben részesültem, nem sulykoltak belém túl korán megrögzött istenfélelmet, de tanítottak arra, mi a kötelességem és mit vár el tőlem a természet. De sajnos a korán kezdődő tengerészélet, mely mind közül a legkevésbé istenfélő, társaim magatartása révén messze sodorta tőlem azt a kevés vallásosságot is, ami bennem volt. A szívemet megkeményítették az élet veszélyei és a halál látványa, amelyhez kezdtem hozzászokni. Ez idő alatt nem volt lehetőségem, hogy hozzám hasonló, jóravaló emberrel találkozzam és enyhítsek a helyzetemen általa.
I had another reflection, which assisted me also to comfort my mind with hopes; and this was comparing my present situation with what I had deserved, and had therefore reason to expect from the hand of Providence. I had lived a dreadful life, perfectly destitute of the knowledge and fear of God. I had been well instructed by father and mother; neither had they been wanting to me in their early endeavours to infuse a religious awe of God into my mind, a sense of my duty, and what the nature and end of my being required of me. But, alas! falling early into the seafaring life, which of all lives is the most destitute of the fear of God, though His terrors are always before them; I say, falling early into the seafaring life, and into seafaring company, all that little sense of religion which I had entertained was laughed out of me by my messmates; by a hardened despising of dangers, and the views of death, which grew habitual to me by my long absence from all manner of opportunities to converse with anything but what was like myself, or to hear anything that was good or tended towards it.
Távol kerültem minden jótól és egykori önmagamtól, amikor szalehi menekülésemkor fedélzetére vett a portugál hajó, vagy amikor Brazíliában megkaptam angliai küldeményemet, vagy bármely más alkalommal jótéteményben részesültem, sohasem jutott eszembe, vagy hagyta el a számat az a két szó, hogy: " Köszönöm, Istenem ! ". A legnagyobb bajban sem imádkoztam hozzá, nem kértem a segítségét, mondván: " Uram, könyörülj rajtam ! ". A nevét sem említettem, hacsak nem káromkodás közben.
So void was I of everything that was good, or the least sense of what I was, or was to be, that, in the greatest deliverances I enjoyed—such as my escape from Sallee; my being taken up by the Portuguese master of the ship; my being planted so well in the Brazils; my receiving the cargo from England, and the like—I never had once the words “Thank God!” so much as on my mind, or in my mouth; nor in the greatest distress had I so much as a thought to pray to Him, or so much as to say, “Lord, have mercy upon me!” no, nor to mention the name of God, unless it was to swear by, and blaspheme it.
Mint korábban már utaltam rá, hónapokon át sötét gondolatok töltöttek el bűnös múltammal kapcsolatban. De jobban átgondolva a helyzetemet, azt, hogyan bánt velem a gondviselés, mióta erre a helyre értem, és milyen bőkezű volt velem az Úr - nemcsak hogy a megérdemeltnél sokkal kevésbé büntetett, de ellátott minden jóval -, arra a következtetésre jutottam, hogy a bűnbánatom meghallgatásra nyert és talán kegyelemre is számíthatok Istennél.
I had terrible reflections upon my mind for many months, as I have already observed, on account of my wicked and hardened life past; and when I looked about me, and considered what particular providences had attended me since my coming into this place, and how God had dealt bountifully with me—had not only punished me less than my iniquity had deserved, but had so plentifully provided for me—this gave me great hopes that my repentance was accepted, and that God had yet mercy in store for me.
Ezek a gondolatok nem csak abban voltak segítségemre, hogy beletörődjek Isten akaratába jelenlegi helyzetemet illetően, hanem még őszinte hálaérzetet is kiváltott bennem. Nem volt okom panaszra, hiszen a bűneimmel kiérdemelt büntetés elkerült. Nem is gondolhattam volna, hogy ennyi kegyelemben lesz részem ezen a helyen, és ahelyett, hogy zúgolódnék, örvendezni fogok, hálát adva a mindennapi kenyérért, amelyhez csodák sora segített hozzá. Éppolyan csodák voltak ezek, mint amikor Éliást hollók etették. Aligha volt olyan lakatlan része a világnak, ahol partra vetődésem után hasonló bőség várt volna. Itt nem volt veszélyes társaságom, sem vérszomjas fenevadak, farkasok, tigrisek, amelyek az életemre törnének, sem olyan élőlények, amelyeknek az elfogyasztása mérgező lenne, sem vademberek, akik megölnének és felfalnának. Életem tehát egyrészről szomorú volt, de másrészről kegyes. Nem is a kényelemre vágytam, hanem csak arra, hogy megfeleljek Isten irántam tanúsított jóságának, és a jövőben is kiérdemeljem azt. Attól kezdve, hogy így értékeltem a dolgokat, a szomorúságom is tovatűnt.
With these reflections I worked my mind up, not only to a resignation to the will of God in the present disposition of my circumstances, but even to a sincere thankfulness for my condition; and that I, who was yet a living man, ought not to complain, seeing I had not the due punishment of my sins; that I enjoyed so many mercies which I had no reason to have expected in that place; that I ought never more to repine at my condition, but to rejoice, and to give daily thanks for that daily bread, which nothing but a crowd of wonders could have brought; that I ought to consider I had been fed even by a miracle, even as great as that of feeding Elijah by ravens, nay, by a long series of miracles; and that I could hardly have named a place in the uninhabitable part of the world where I could have been cast more to my advantage; a place where, as I had no society, which was my affliction on one hand, so I found no ravenous beasts, no furious wolves or tigers, to threaten my life; no venomous creatures, or poisons, which I might feed on to my hurt; no savages to murder and devour me. In a word, as my life was a life of sorrow one way, so it was a life of mercy another; and I wanted nothing to make it a life of comfort but to be able to make my sense of God’s goodness to me, and care over me in this condition, be my daily consolation; and after I did make a just improvement on these things, I went away, and was no more sad.
Hosszú ideje voltam már a szigeten, és amit évekkel ezelőtt partra hoztam magammal, annak többsége tönkrement, illetve teljesen vagy majdnem elfogyott. Tintám, amelyet többször és egyre inkább hígítottam vízzel, lassanként már olyan halványan fogott, hogy már alig maradt nyoma a papíron. Amíg tartott, lejegyeztem vele napjaim fontos mozzanatait. Amikor nagyobb figyelemmel olvastam át jegyzeteimet, csodálatos egybeesések tűntek fel előttem, azon napok között, amelyeken valami fontos esemény ért. Ha babonás lettem volna, ezek után csak megerősödik a hitem a szerencsés és szerencsétlen napokban.
I had now been here so long that many things which I had brought on shore for my help were either quite gone, or very much wasted and near spent. My ink, as I observed, had been gone some time, all but a very little, which I eked out with water, a little and a little, till it was so pale, it scarce left any appearance of black upon the paper. As long as it lasted I made use of it to minute down the days of the month on which any remarkable thing happened to me; and first, by casting up times past, I remembered that there was a strange concurrence of days in the various providences which befell me, and which, if I had been superstitiously inclined to observe days as fatal or fortunate, I might have had reason to have looked upon with a great deal of curiosity.
Elsőként arra a következtetésre jutottam, hogy amikor elhagytam az atyai házat és barátaimat és Hullba szöktem, hogy tengerre szálljak, ugyanazt a napot írták, mint amikor a salehi kalózok fogságába estem és rabszolgává lettem. Az a két dátum is megegyezett, mint amikor Yarmouth Roads-nál megmenekültem a hajóroncsból és amikor Salehből csónakon szöktem meg. Továbbá szeptember 30-a születésem napja, megegyezett azzal a nappal, mint amikor huszonhét évvel később, csodálatos módon hajótörésem után erre a szigetre vetett a tenger. Eszerint könnyelmű és magányos életem ugyanazon a napon kezdődött.
First, I had observed that the same day that I broke away from my father and friends and ran away to Hull, in order to go to sea, the same day afterwards I was taken by the Sallee man-of-war, and made a slave; the same day of the year that I escaped out of the wreck of that ship in Yarmouth Roads, that same day-year afterwards I made my escape from Sallee in a boat; the same day of the year I was born on—viz. the 30th of September, that same day I had my life so miraculously saved twenty-six years after, when I was cast on shore in this island; so that my wicked life and my solitary life began both on a day.
A tintám után következőként a kenyerem, vagyis a hajóról hozott kétszersültem fogyott el. Már szóltam róla, hogy mennyire takarékoskodtam ezzel. Naponta egyet engedélyeztem magamnak, több mint egy éven át, és még így is közel egy évig kenyér nélkül voltam az első gabonatermés előtt. Hálás lehettem, hogy az elmondott csodával határos módon egyáltalán újra kenyérhez juthattam.
The next thing to my ink being wasted was that of my bread—I mean the biscuit which I brought out of the ship; this I had husbanded to the last degree, allowing myself but one cake of bread a-day for above a year; and yet I was quite without bread for near a year before I got any corn of my own, and great reason I had to be thankful that I had any at all, the getting it being, as has been already observed, next to miraculous.
Ruhatáram is rohamosan fogyott. Alsóneműm sokáig egyáltalán nem volt, leszámítva azt a néhány kockás inget, amelyeket az egyik tengerészládában találtam, és gondosan óvtam őket, mert voltak olyan idők, amikor az ingen kívül más ruhát nem viselhetett el magán az ember. Nagy segítségemre volt, hogy a legénység ruhái közt közel három tucat férfiinget találtam. Maradt továbbá több esőkabátom, amelyek azonban túl melegek voltak. Valójában a nagy hőség miatt nem is lett volna szükség ruhákra. Kísérletet is tettem rá, hogy meztelenül járjak-keljek, de nem bírtam sokáig, mert bár rajtam kívül senki sem volt a szigeten, a meztelenségem gondolatát sem tudtam elviselni. Ráadásul a nap tüzét is sokkal nehezebben viseltem így, mint olyankor, ha némi ruha volt rajtam. Ha pedig légmozgás támadt, és meglebbentette a rajtam lévő inget, az duplán enyhítette a meleget. Fejfedő nélkül sem bírtam a napra lépni. A napsugaraknak olyan ereje volt, hogy kis idő alatt napszúrást okozhattak, ezért bárhová is indultam, kénytelen voltam sapkát vagy kalapot ölteni.
My clothes, too, began to decay; as to linen, I had had none a good while, except some chequered shirts which I found in the chests of the other seamen, and which I carefully preserved; because many times I could bear no other clothes on but a shirt; and it was a very great help to me that I had, among all the men’s clothes of the ship, almost three dozen of shirts. There were also, indeed, several thick watch-coats of the seamen’s which were left, but they were too hot to wear; and though it is true that the weather was so violently hot that there was no need of clothes, yet I could not go quite naked—no, though I had been inclined to it, which I was not—nor could I abide the thought of it, though I was alone. The reason why I could not go naked was, I could not bear the heat of the sun so well when quite naked as with some clothes on; nay, the very heat frequently blistered my skin: whereas, with a shirt on, the air itself made some motion, and whistling under the shirt, was twofold cooler than without it. No more could I ever bring myself to go out in the heat of the sun without a cap or a hat; the heat of the sun, beating with such violence as it does in that place, would give me the headache presently, by darting so directly on my head, without a cap or hat on, so that I could not bear it; whereas, if I put on my hat it would presently go away.
Ezeket nyilvántartásba véve úgy gondoltam, megpróbálom valamelyest rendbe hozni azt a néhány rongyot, amit még ruhaneműnek mertem nevezni. Minden felöltőm szétszakadt már, ezért nekiláttam, hogy megpróbáljak a nagy kabátokból ujjasokat készíteni. Szabó-, vagy inkább foltozómesterségre fanyalodtam. A végeredmény elég szánalmas volt. Mégis sikerült előállítanom 2-3 mellényt, és bíztam benne, hogy ezek kitartanak egy darabig. A nadrágok azonban, amiknek nekifogtam, nagyon nyomorultul sikerültek.
Upon these views I began to consider about putting the few rags I had, which I called clothes, into some order; I had worn out all the waistcoats I had, and my business was now to try if I could not make jackets out of the great watch-coats which I had by me, and with such other materials as I had; so I set to work, tailoring, or rather, indeed, botching, for I made most piteous work of it. However, I made shift to make two or three new waistcoats, which I hoped would serve me a great while: as for breeches or drawers, I made but a very sorry shift indeed till afterwards.
Említettem már, hogy minden elejtett négylábú állat bőrét megőriztem. Botok segítségével kifeszítettem azokat a napon, de némelyikük úgy megszáradt, hogy kevés hasznát láttam. Akadtak viszont köztük jól használhatóak is. Az első ilyenből nagy szőrmesapkát készítettem, amely az eső ellen is véd. Ez olyan jól sikerült, hogy a következőkben egy egész sor ruha készítésének láttam neki. Laza bőrmellényeket és bőrnadrágokat varrtam, amelyek viszonylag hűvösen tartották a testemet. Bevallom, azért ezek is elég silányra sikerültek, hiszen ha ácsnak rossz voltam, szabónak még rosszabb. Munkám végeredményének azonban így is nagy hasznát láttam, mert olyankor, ha az eső az otthonomtól távol talált, a szőrmeborítású öltözékem szárazon tartott.
I have mentioned that I saved the skins of all the creatures that I killed, I mean four-footed ones, and I had them hung up, stretched out with sticks in the sun, by which means some of them were so dry and hard that they were fit for little, but others were very useful. The first thing I made of these was a great cap for my head, with the hair on the outside, to shoot off the rain; and this I performed so well, that after I made me a suit of clothes wholly of these skins—that is to say, a waistcoat, and breeches open at the knees, and both loose, for they were rather wanting to keep me cool than to keep me warm. I must not omit to acknowledge that they were wretchedly made; for if I was a bad carpenter, I was a worse tailor. However, they were such as I made very good shift with, and when I was out, if it happened to rain, the hair of my waistcoat and cap being outermost, I was kept very dry.
A következőkben sokat fáradoztam egy ernyő elkészítésén. Nagy szükségem lett volna rá, és el is szántam magam, hogy megcsinálom. Brazíliában láttam, hogyan készítik az ilyet. Ott nagy szolgálatot tesznek a hőséggel szemben. Itt a hőséget legalább olyan erősnek, ha nem még erősebbnek éreztem, hiszen közelebb voltam az egyenlítőhöz. Mivel sokat tartózkodtam az otthonomtól távol, nagy hasznát vettem volna egy olyan szerkezetnek, amely a hőségtől és az esőtől egyaránt véd. Sokáig töltöttem fárasztó pepecseléssel az időmet, mire sikerült olyan ernyőt készítenem, aminek nyele van. Amikor már azt hittem, kész vagyok vele, még további kettőt, hármat elrontottam. A legtöbb bajjal az járt, amikor összecsukhatóvá akartam alakítani az ernyőt. Ha ezt nem tudom megtenni, akkor mindig a fejem fölött kellett volna hordanom, ami hosszútávon kellemetlen megoldás. Végül azonban sikerült egy olyan szerkezetet előállítanom, amely minden igénynek megfelel. Állatbőrrel borítottam, amit kívülről szőrme védett, és az esőt éppúgy távol tartotta, mint a nap hevét. Nagy előnyt jelentett, hogy most már a legnagyobb hőségben is kimerészkedhettem, amikor pedig nem volt rá szükségem, akkor összecsuktam, és a hónom alá csaptam.
After this, I spent a great deal of time and pains to make an umbrella; I was, indeed, in great want of one, and had a great mind to make one; I had seen them made in the Brazils, where they are very useful in the great heats there, and I felt the heats every jot as great here, and greater too, being nearer the equinox; besides, as I was obliged to be much abroad, it was a most useful thing to me, as well for the rains as the heats. I took a world of pains with it, and was a great while before I could make anything likely to hold: nay, after I had thought I had hit the way, I spoiled two or three before I made one to my mind: but at last I made one that answered indifferently well: the main difficulty I found was to make it let down. I could make it spread, but if it did not let down too, and draw in, it was not portable for me any way but just over my head, which would not do. However, at last, as I said, I made one to answer, and covered it with skins, the hair upwards, so that it cast off the rain like a pent-house, and kept off the sun so effectually, that I could walk out in the hottest of the weather with greater advantage than I could before in the coolest, and when I had no need of it could close it, and carry it under my arm.
Így éltem, meglehetős kényelemben. Gondolkodásomat az isteni akarat szerint irányítottam, és teljesen alávetettem magam a gondviselésének. Ezáltal az életem elviselhetőbbé vált, mert amikor már érezni kezdtem volna a beszélgetés hiányát, megkérdeztem magamtól, vajon a saját gondolataimmal és ezen keresztül reményeim szerint magával Istennel való társalkodás nem magasabb rendű-e bármely társasági életnél a világon.
Thus I lived mighty comfortably, my mind being entirely composed by resigning myself to the will of God, and throwing myself wholly upon the disposal of His providence. This made my life better than sociable, for when I began to regret the want of conversation I would ask myself, whether thus conversing mutually with my own thoughts, and (as I hope I may say) with even God Himself, by ejaculations, was not better than the utmost enjoyment of human society in the world?
CHAPTER X—TAMES GOATS
Így éldegéltem a szokott módon és helyen anélkül, hogy bármi rendkívüli történt volna velem. Voltak munkák, amelyeket évente rendszeresen el kellett végeznem, mint például a gabonával kapcsolatos teendők és a szőlőszárítás, melyek eredményeként árpából, rizsből és mazsolából is mindig egy évre való készletem volt. A fegyveremmel továbbra is naponta jártam portyázni. Ezek mellett csak egy fő feladatom volt, a kenu megalkotása. Végül sikerrel jártam. A kenut aztán egy közel két méter széles és több mint egy méter mély csatornán át a tengertől egy km-re sikerült a patakhoz mozgatnom. Ami az előző csónakot illeti, az óriási lett. A készítése előtt nem gondolkodtam el azon, hogyan bocsátom majd vízre, így amikor végeztem a kifaragásával, nem is tudtam azt megmozdítani, ott hagytam hát az eredeti helyén, emlékeztetőül, hogy legközelebb legyek megfontoltabb. A következő csónakhoz nem találtam megfelelő fatörzset, legalábbis a parthoz közel nem. A legalkalmasabb példány, mint már mondtam, az óceántól mintegy egy km-re állt, de az, hogy soha nem adtam fel az elhatározásomat, mégis meghozta a gyümölcsét. Közel kétévnyi szüntelen munkába tellett, de reménnyel töltött el a gondolat, hogy ebben a csónakban végre tengerre szállhatok.
I cannot say that after this, for five years, any extraordinary thing happened to me, but I lived on in the same course, in the same posture and place, as before; the chief things I was employed in, besides my yearly labour of planting my barley and rice, and curing my raisins, of both which I always kept up just enough to have sufficient stock of one year’s provisions beforehand; I say, besides this yearly labour, and my daily pursuit of going out with my gun, I had one labour, to make a canoe, which at last I finished: so that, by digging a canal to it of six feet wide and four feet deep, I brought it into the creek, almost half a mile. As for the first, which was so vastly big, for I made it without considering beforehand, as I ought to have done, how I should be able to launch it, so, never being able to bring it into the water, or bring the water to it, I was obliged to let it lie where it was as a memorandum to teach me to be wiser the next time: indeed, the next time, though I could not get a tree proper for it, and was in a place where I could not get the water to it at any less distance than, as I have said, near half a mile, yet, as I saw it was practicable at last, I never gave it over; and though I was near two years about it, yet I never grudged my labour, in hopes of having a boat to go off to sea at last.
A kis pirog, mérete alapján, nem egészen felelt meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket az elsővel szemben támasztottam. Akkor még egy nagyjából 80 km-es út megtételét terveztem, amellyel elérem a kontinenst. Mostani kis csónakommal ez nem volt kivitelezhető, ezért el is vetettem a gondolatot. Az új, kis csónak egy part menti evezős körút céljait szolgálta. Mivel egyszer már eljutottam a sziget túlsó partjáig, de ott a partvonalnak csak egy kis részét láthattam, nagyon vágytam rá, hogy újabb felfedezéseket tegyek. Most pedig, hogy elkészült a csónakom, másra sem gondolhattam, csak hogy körbevitorlázhassam a szigetet.
However, though my little periagua was finished, yet the size of it was not at all answerable to the design which I had in view when I made the first; I mean of venturing over to the _terra firma_, where it was above forty miles broad; accordingly, the smallness of my boat assisted to put an end to that design, and now I thought no more of it. As I had a boat, my next design was to make a cruise round the island; for as I had been on the other side in one place, crossing, as I have already described it, over the land, so the discoveries I made in that little journey made me very eager to see other parts of the coast; and now I had a boat, I thought of nothing but sailing round the island.
Ehhez a vállalkozáshoz alaposan és megfontoltan kellett hozzálátnom. Ladikomat egy kis árboccal és vitorlával szereltem fel. Ez utóbbi egyike volt a hajóról hozott vitorladaraboknak, amelyekkel szép számmal rendelkeztem. Amikor az árboc és a vitorla a helyén volt, kipróbáltam a csónakot, és láttam, hogy jól működik. Ezután kis rekeszeket készítettem a csónak mindkét végébe, és itt halmoztam fel az élelmet, lőszert és más szükséges holmit. A rekeszek fedettek voltak, és így védték a rakományt az esőtől vagy a tenger vizétől. Egy hosszú üreget is vájtam a csónak belső oldalába, ahová elrejthettem a fegyveremet, úgy hogy felülről aztán, függönyszerűen, vásznat lógathattam fölé.
For this purpose, that I might do everything with discretion and consideration, I fitted up a little mast in my boat, and made a sail too out of some of the pieces of the ship’s sails which lay in store, and of which I had a great stock by me. Having fitted my mast and sail, and tried the boat, I found she would sail very well; then I made little lockers or boxes at each end of my boat, to put provisions, necessaries, ammunition, &c., into, to be kept dry, either from rain or the spray of the sea; and a little, long, hollow place I cut in the inside of the boat, where I could lay my gun, making a flap to hang down over it to keep it dry.
Ernyőmet a csónak farában egy póznához erősítettem, hogy ponyvatető módjára védjen a nap hevétől. Ettől kezdve időről időre kisebb tengeri utakra indultam, de sosem távolodtam el messze a kis pataktól. Végül nagyobb utazásra szántam el magam, hogy megismerjem országom terjedelmét. Ennek megfelelően szereltem fel a csónakot ellátmánnyal: két tucat árpakenyércipóval, egy edénnyel, mely pörkölt rizzsel volt tele (gyakran ettem ilyet ), egy üveg rummal és egy fél kecske húsával. Lőszert raktam még ladikomra, és két meleg kabátot is vittem magammal, a már említettek közül, egyet amire feküdhetek és a másikat, hogy éjszaka azzal takarózzam.
I fixed my umbrella also in the step at the stern, like a mast, to stand over my head, and keep the heat of the sun off me, like an awning; and thus I every now and then took a little voyage upon the sea, but never went far out, nor far from the little creek. At last, being eager to view the circumference of my little kingdom, I resolved upon my cruise; and accordingly I victualled my ship for the voyage, putting in two dozen of loaves (cakes I should call them) of barley-bread, an earthen pot full of parched rice (a food I ate a good deal of), a little bottle of rum, half a goat, and powder and shot for killing more, and two large watch-coats, of those which, as I mentioned before, I had saved out of the seamen’s chests; these I took, one to lie upon, and the other to cover me in the night.
Uralkodásom, vagy ha úgy tetszik fogságom hatodik évében - november 6-án - indultam el a tervezettnél sokkal tovább tartó útra. A sziget maga nem volt túl nagy, de amikor annak a keleti oldalához értem, számos sziklazátonnyal találtam szembe magam, melyek több kilométeren át nyúltak be a tengerbe. Némelyikük látható volt, mások a víz alatt rejtőztek, ezért az utolsó látható zátonyoktól mért még egyszeri távolságra kényszerültem volna beevezni a tengerre, hogy biztosan elkerüljem a víz alattiakat is.
It was the 6th of November, in the sixth year of my reign—or my captivity, which you please—that I set out on this voyage, and I found it much longer than I expected; for though the island itself was not very large, yet when I came to the east side of it, I found a great ledge of rocks lie out about two leagues into the sea, some above water, some under it; and beyond that a shoal of sand, lying dry half a league more, so that I was obliged to go a great way out to sea to double the point.
Amikor először pillantottam meg a zátonyokat, fontolóra vettem, hogy feladom a vállalkozásomat és hazatérek, hiszen nem tudhattam, milyen mesze kell kieveznem a nyílt vízre és mi módon jutok vissza. Kivetettem hát a kis horgonyt, amit korábban a hajóról hoztam el.
When I first discovered them, I was going to give over my enterprise, and come back again, not knowing how far it might oblige me to go out to sea; and above all, doubting how I should get back again: so I came to an anchor; for I had made a kind of an anchor with a piece of a broken grappling which I got out of the ship.
Miután rögzítettem a csónakot, a fegyveremmel partra szálltam, és elindultam egy dombtető felé, amely elég magasnak tűnt, hogy beláthassam onnan az egész zátonysort. A dombtetőn szemlélődve megpillantottam egy rendkívüli erejű tengeri áramlatot, amely a part közeléből kelet felé tartott. Jobban szemügyre véve meg kellett állapítanom, hogy veszélyt jelenthet, mert ha a sodrásába kerülök, elragadhat a nyílt tengerre, és talán már képtelen leszek visszajutni a szigetre. Ha nem kapaszkodom fel erre a dombra, alighanem így is történt volna. Ugyanez az áramlat vonult a sziget túlsó oldalán is, de ott már a parttól távolabb. Innen azonban egy másik vízáram vitt a part felé. Nem volt tehát más dolgom, mint kellő időben kikerülni az első áramlatból és meglovagolni az utóbbit.
Having secured my boat, I took my gun and went on shore, climbing up a hill, which seemed to overlook that point where I saw the full extent of it, and resolved to venture. In my viewing the sea from that hill where I stood, I perceived a strong, and indeed a most furious current, which ran to the east, and even came close to the point; and I took the more notice of it because I saw there might be some danger that when I came into it I might be carried out to sea by the strength of it, and not be able to make the island again; and indeed, had I not got first upon this hill, I believe it would have been so; for there was the same current on the other side the island, only that it set off at a further distance, and I saw there was a strong eddy under the shore; so I had nothing to do but to get out of the first current, and I should presently be in an eddy.
Két napot töltöttem el várakozással, mert friss szél fújt délkelet felől, az áramlattal ellentétes irányból, és hullámtörést okozott a tengernek ezen a részén. A hullámtörés miatt nem lett volna biztonságos túl közel maradni a parthoz, jobban eltávolodni pedig az áramlat miatt lett volna kockázatos.
I lay here, however, two days, because the wind blowing pretty fresh at ESE., and that being just contrary to the current, made a great breach of the sea upon the point: so that it was not safe for me to keep too close to the shore for the breach, nor to go too far off, because of the stream.
A második éjszakán aztán a szél alábbhagyott, és a következő reggelen a tenger már békés volt, ezért útra keltem. Újra intő példa lehettem a kapkodók és a meggondolatlanok számára, mert amikor elértem a pontot, ahol a második vízáramlathoz kellett volna csatlakoznom, a parttól alig ladikhosszúságnyi távolságra hirtelen igen mély vízbe kerültem, melynek sebes sodrása feltarthatatlanul ragadott magával. Mindössze annyit tehettem, hogy az áramlat szélénél igyekeztem vitorláztatni a ladikomat. Tőlem bal kézre, a másik áramlat, amelyhez igyekeztem, egyre távolabb és távolabb került. Szél sem fújt, ami a segítségemre lehetett volna, az evezőlapátjaimmal pedig nem mentem semmire. Úgy éreztem, elvesztem. Mivel ez az áramlat a szigetet két oldalról kerüli meg, tudtam, hogy néhány kilométer után újra egyesül, akkor pedig végleg elsodor. Mégsem láttam semmi módját a szabadulásnak. Látszólag nem volt más kilátásom, mint hogy elpusztuljak. Ha nem a tenger végez velem, amely jelenleg békés volt, akkor éhen veszek. Indulás előtt, a parton találtam egy akkora teknőst, amit alig bírtam a csónakba emelni, és vizet is hoztam magammal az egyik nagy agyagkorsómban, de mit számított mindez, ha besodródom a mérhetetlen óceánba, ahol talán több ezer kilométeren át sem kerülne utamba szárazföld.
The third day, in the morning, the wind having abated overnight, the sea was calm, and I ventured: but I am a warning to all rash and ignorant pilots; for no sooner was I come to the point, when I was not even my boat’s length from the shore, but I found myself in a great depth of water, and a current like the sluice of a mill; it carried my boat along with it with such violence that all I could do could not keep her so much as on the edge of it; but I found it hurried me farther and farther out from the eddy, which was on my left hand. There was no wind stirring to help me, and all I could do with my paddles signified nothing: and now I began to give myself over for lost; for as the current was on both sides of the island, I knew in a few leagues distance they must join again, and then I was irrecoverably gone; nor did I see any possibility of avoiding it; so that I had no prospect before me but of perishing, not by the sea, for that was calm enough, but of starving from hunger. I had, indeed, found a tortoise on the shore, as big almost as I could lift, and had tossed it into the boat; and I had a great jar of fresh water, that is to say, one of my earthen pots; but what was all this to being driven into the vast ocean, where, to be sure, there was no shore, no mainland or island, for a thousand leagues at least?
Most beláthattam, hogy az Úr milyen könnyen változtathatja bárki ínséges helyzetét még nyomorúságosabbá. Úgy tekintettem vissza a lakatlan szigetemre, mint a világ legcsábítóbb helyére. Csak egy dolgot kívántam tiszta szívemből, hogy újra ott lehessek. Kétségbeesetten terjesztettem ki felé a karjaimat: Ó, boldogító sivárság - mondtam -, sosem látlak újra. Ó, én szerencsétlen, hová jutok így ? ! Szemrehányást tettem magamnak hálátlan magatartásomért, mellyel magányom miatt zúgolódtam. Mit nem adnék most érte, hogy újra a parton lehessek. Sosem vagyunk tisztában állapotunk valódi természetével, amíg egy ellenkező helyzet ki nem domborítja azt. Addig viszont csak azt élveznénk, aminek hiányát szenvedjük. Leírhatatlan megdöbbenést éreztem most, hogy már több kilométerre jártam szeretett szigetemtől, és - úgy tűnt - most már visszafordíthatatlanul a nyílt óceánra sodródom. Eközben minden erőmből, kifulladásig eveztem, hogy az áramlat északi örvény felőli oldalán tartsam magam. A nap már kicsit túl járt a delelőn, amikor enyhe szellő legyintette meg az arcomat dél-délkeleti irányból. Különösen annak örültem meg, amikor úgy fél órán belül erősebben feltámadt a szél. Ekkorra már ijesztő távolságban voltam a szigettől, s ha kissé borult vagy ködös talált volna lenni az idő, szem elől is elvesztem, akkor pedig, iránytű nélkül, sosem tudnám újra visszakormányozni a csónakomat a szigetre. Az idő azonban tiszta maradt. Kifeszítettem vitorlámat, hogy a szél észak felé hajtsa a ladikomat, és kiszabaduljak az áramlatból.
And now I saw how easy it was for the providence of God to make even the most miserable condition of mankind worse. Now I looked back upon my desolate, solitary island as the most pleasant place in the world and all the happiness my heart could wish for was to be but there again. I stretched out my hands to it, with eager wishes—“O happy desert!” said I, “I shall never see thee more. O miserable creature! whither am going?” Then I reproached myself with my unthankful temper, and that I had repined at my solitary condition; and now what would I give to be on shore there again! Thus, we never see the true state of our condition till it is illustrated to us by its contraries, nor know how to value what we enjoy, but by the want of it. It is scarcely possible to imagine the consternation I was now in, being driven from my beloved island (for so it appeared to me now to be) into the wide ocean, almost two leagues, and in the utmost despair of ever recovering it again. However, I worked hard till, indeed, my strength was almost exhausted, and kept my boat as much to the northward, that is, towards the side of the current which the eddy lay on, as possibly I could; when about noon, as the sun passed the meridian, I thought I felt a little breeze of wind in my face, springing up from SSE. This cheered my heart a little, and especially when, in about half-an-hour more, it blew a pretty gentle gale. By this time I had got at a frightful distance from the island, and had the least cloudy or hazy weather intervened, I had been undone another way, too; for I had no compass on board, and should never have known how to have steered towards the island, if I had but once lost sight of it; but the weather continuing clear, I applied myself to get up my mast again, and spread my sail, standing away to the north as much as possible, to get out of the current.
A vitorla rögtön nekifeszült a szélnek, és a víz tisztaságának változásából észrevettem, hogy távolodom az áramlattól. Az áramlatban még piszkos és zavaros víz most már tisztább és átlátszóbb lett, s ebből következtettem, hogy sikerült elhagynom. Kelet felé, közel egy kilométerre innen egy szikla hullámtörést keltett. Mint kiderült, ez a szikla újra kettéválasztotta az áramlatot, és amíg a nagyobb része tovább haladt dél felé, egy kisebb ága örvényszerűen megkerülte a sziklát és nagy lendülettel északnyugat felé vette az irányt.
Just as I had set my mast and sail, and the boat began to stretch away, I saw even by the clearness of the water some alteration of the current was near; for where the current was so strong the water was foul; but perceiving the water clear, I found the current abate; and presently I found to the east, at about half a mile, a breach of the sea upon some rocks: these rocks I found caused the current to part again, and as the main stress of it ran away more southerly, leaving the rocks to the north-east, so the other returned by the repulse of the rocks, and made a strong eddy, which ran back again to the north-west, with a very sharp stream.
Tudják, milyen érzés a bitófa alatt felmentést kapni a halálos ítélet alól vagy megmenekülni rablógyilkosok kezéből ? Mert akinek része volt hasonló élményben, csak az ismerheti az örömöt, amit én éreztem, amikor ebbe az áramlatba kormányozhattam a csónakomat. Miközben a vízáram alulról terelgette a hajómat, fentről a szél is segítségemre volt.
They who know what it is to have a reprieve brought to them upon the ladder, or to be rescued from thieves just going to murder them, or who have been in such extremities, may guess what my present surprise of joy was, and how gladly I put my boat into the stream of this eddy; and the wind also freshening, how gladly I spread my sail to it, running cheerfully before the wind, and with a strong tide or eddy underfoot.
Négy-öt kilométeren át sodródtam egyenesen a sziget felé, igaz, kilométerekkel északabbra attól a helytől, ahonnan az előző áramlat elragadott. Így aztán az indulásom helyével ellentétes, északi oldalon érkeztem a szigethez.
This eddy carried me about a league on my way back again, directly towards the island, but about two leagues more to the northward than the current which carried me away at first; so that when I came near the island, I found myself open to the northern shore of it, that is to say, the other end of the island, opposite to that which I went out from.
Négy-öt kilométer után tehát az áramlat erejét vesztette, és már nem volt többé hasznomra. Az áramlat két nagy ága között találtam magam. Tőlem délre volt az, amely kisodort a tengerre, több kilométerre északra pedig a másik. Itt a kettő közt, a sziget végénél, nyugodt volt a víz, és mivel a szél még mindig fújt, az eddiginél lassabban ugyan, de továbbra is a sziget irányába vitorláztam.
When I had made something more than a league of way by the help of this current or eddy, I found it was spent, and served me no further. However, I found that being between two great currents—viz. that on the south side, which had hurried me away, and that on the north, which lay about a league on the other side; I say, between these two, in the wake of the island, I found the water at least still, and running no way; and having still a breeze of wind fair for me, I kept on steering directly for the island, though not making such fresh way as I did before.
Délután négy óra körül már legfeljebb öt kilométerre lehettem a szigettől, amikor megpillantottam a sziklákat, amelyek az áramlatot déli irányba terelve, az imént leírt szerencsétlenségemet okozták. Az áramlat ezeken a sziklákon megtörve kisebb részben újra elágazott egyenesen észak felé. Bár én most már kissé inkább nyugatabbra tartottam volna, de a víz sodrása itt nagyon erősnek tűnt, ezért kihasználtam és közben vitorlámmal igyekeztem tartani az é