Robinson Crusoe

A book by Daniel Defoe.

[ More ParallelTexts | Source language: Hungarian | Target language: English ]
The verbs of this paralleltext are marked as links.

Robinson Crusoe

The Life and Adventures of Robinson Crusoe

Daniel Defoe

CHAPTER I—START IN LIFE

1632-ben, Anglia York nevű városában születtem, jó családban. Apám, aki az idegen Kreutznaer névre hallgatott, Brémából került Hullba. Kereskedőként tisztes vagyonra tett szert és végül, szakmáját odahagyva, Yorkban telepedett le. Ekkor vette feleségül édesanyámat, aki az ország egy igen jó hírű családjából, a Robinsonoktól származott. Őutánuk örököltem a Robinson Kreutznaer nevet, de a szokásos angol szófacsarásnak köszönhetően ma már Crusoe-nak írjuk és nevezzük magunkat. Engem is így hívtak az útitársaim.

I was born in the year 1632, in the city of York, of a good family, though not of that country, my father being a foreigner of Bremen, who settled first at Hull. He got a good estate by merchandise, and leaving off his trade, lived afterwards at York, from whence he had married my mother, whose relations were named Robinson, a very good family in that country, and from whom I was called Robinson Kreutznaer; but, by the usual corruption of words in England, we are now called—nay we call ourselves and write our name—Crusoe; and so my companions always called me.

Két testvérbátyám volt. Az egyik Flandriában egy angol gyalogezrednél mint alezredes szolgált, s Dunkirknél,* a spanyolok ellen vívott csatában elesett. Mi lett a másik bátyámból, arról sohasem tudtam meg többet, mint amennyit az én szüleim tudtak meg arról, hogy belőlem mi lett.

I had two elder brothers, one of whom was lieutenant-colonel to an English regiment of foot in Flanders, formerly commanded by the famous Colonel Lockhart, and was killed at the battle near Dunkirk against the Spaniards. What became of my second brother I never knew, any more than my father or mother knew what became of me.

A család harmadik fiaként, akinek semmilyen szakmát nem tanítottak, elmémben már nagyon korán kalandos gondolatok fogantak. Idős apám tisztességgel oktatott otthon a háznál, majd kisvárosi iskolába küldött. Jogászt akart belőlem nevelni. Engem azonban nem érdekelt más, csak a tengerészélet. E makacs hajlamomtól hajtva, ellene szegültem apám intelmeinek, sőt parancsainak éppúgy, mint anyám és barátaim tanácsainak és győzködésének. Szerintük volt valami végzetes ebben a természet iránti vonzalomban. Valóban el is vezetett keserű sorsom beteljesüléséhez.

Being the third son of the family and not bred to any trade, my head began to be filled very early with rambling thoughts. My father, who was very ancient, had given me a competent share of learning, as far as house-education and a country free school generally go, and designed me for the law; but I would be satisfied with nothing but going to sea; and my inclination to this led me so strongly against the will, nay, the commands of my father, and against all the entreaties and persuasions of my mother and other friends, that there seemed to be something fatal in that propensity of nature, tending directly to the life of misery which was to befall me.

Komoly és bölcs apám, hajlamom ellenében, értékes tanácsokkal látott el. Egy reggel a szobájába hívatott, melyhez a köszvény bilincselte őt, és szívélyesen faggatott szándékaim felől. Megkérdezte, hogy a puszta kóbor szándékon kívül mi késztet elhagynom a házát, a szülőföldemet, ahol kellő hivatásra lelhetnék és szorgalom útján vagyont szerezve kellemes életet élnék. Csak az elkeseredett szegények, mondta, vagy a dúsgazdag nagyravágyók indulnak kalandozni a nagyvilágba, hogy merész, rendkívüli vállalkozások által gazdagságra és dicsőségre tegyenek szert. Ám e lehetőségek mindegyike túl távol állt tőlem. Én a középsorsúakhoz tartozom, és amint ezt ő alaposan megtapasztalta, ez a legjobb állapot a világon, az emberi boldogság legbiztosabb forrása. Az ide tartozó sem a kemény munkának és a kézműves osztály szenvedéseinek, sem a nagyok büszkeségének, nagyravágyásának és irigységének nincs kitéve. Abból tudom, folytatta, hogy boldog sors a középosztályé, mert a többi ember mind ezt irigyli. A fejedelmek panaszkodnak magasabb rendű hivatásuk árnyoldalai miatt, és azt kívánják, bárcsak ne bíborban születtek volna. A bölcs arra kéri az Istent, hogy se szegénységet ne mérjen rá, se túlságos gazdagságot ne adjon neki.

My father, a wise and grave man, gave me serious and excellent counsel against what he foresaw was my design. He called me one morning into his chamber, where he was confined by the gout, and expostulated very warmly with me upon this subject. He asked me what reasons, more than a mere wandering inclination, I had for leaving father’s house and my native country, where I might be well introduced, and had a prospect of raising my fortune by application and industry, with a life of ease and pleasure. He told me it was men of desperate fortunes on one hand, or of aspiring, superior fortunes on the other, who went abroad upon adventures, to rise by enterprise, and make themselves famous in undertakings of a nature out of the common road; that these things were all either too far above me or too far below me; that mine was the middle state, or what might be called the upper station of low life, which he had found, by long experience, was the best state in the world, the most suited to human happiness, not exposed to the miseries and hardships, the labour and sufferings of the mechanic part of mankind, and not embarrassed with the pride, luxury, ambition, and envy of the upper part of mankind. He told me I might judge of the happiness of this state by this one thing—viz. that this was the state of life which all other people envied; that kings have frequently lamented the miserable consequence of being born to great things, and wished they had been placed in the middle of the two extremes, between the mean and the great; that the wise man gave his testimony to this, as the standard of felicity, when he prayed to have neither poverty nor riches.

Apám pedig arra kért, mindig tartsam szem előtt: a balsors az emberek legfelsőbb s legalsóbb osztályait sújtja leginkább. A középrendűek még a csapásoknak és a gyarlóságoknak is sokkal kevésbé vannak kitéve. Nincs részük annyi testi és lelki betegségben és gyötrődésben, mint azoknak, akik fényűzően és kicsapongva élnek, vagy szegényen, nehéz munka mellett éheznek és szükséget szenvednek. Utóbbiakra természetes módon hoz gyötrelmet ez az életvitel. A középszintű élet azonban mindennemű erény és élvezet számára nyitott. Az áldott középszer kezesei a béke és a bőség. A mértékletesség, a kiegyensúlyozottság, a nyugalom, az egészség, a társasági élet, az elfogadható időtöltések, a kívánt élvezetek mind a középszintű életet magasztaló kiváltságok. Ezen az úton haladva az emberek csendben és könnyedén vonultak át az életen és kényelemben hagyták el azt. Nem kellett már kezüket vagy fejüket munkára fogni, nem kellett rabszolgaként élniük a napi betevőért, nem háborították zavaros körülmények, meglopva a lélek békéjét, a test nyugalmát. Nem tombol bennük az irigység szenvedélye, az eltitkolt óhajok vagy a nagyravágyás. Könnyedségtől áthatva gyengéden siklanak át a világon, és a keserűeket mellőzve, jó érzékkel kóstolnak bele az élet édes ízeibe. Boldogságot éreznek, és a hétköznapok tapasztalataiból megtanulják mindezt még érzékenyebben befogadni. Ezek után magához ölelt és a legnagyobb szeretettel kért, ne cselekedjek könnyelmű ifjú módjára, s ne rohanjak olyan ínségbe, melytől a természet, születésem és eddigi sorsom által őrzött. Hiszen nem szorulok rá, hogy kenyérkeresésre adjam a fejem. Ő, miként gondos apához illik, bevezet tanácsaival és tetteivel abba az életbe, melynek szépségeit elém rajzolta. Ha pedig könnyű siker és boldogság nem kísérne ezen élet során, annak oka a sorsom lesz vagy a hibáim, melyek akadályoznak. Most, hogy megismertetett mindannak veszélyeivel, amire törekednék, lemond minden felelősségről, ha továbbra is makacsul ragaszkodom terveimhez. Ha csendes, szorgalmas élet mellett döntök, saját hazámban, kérése szerint, többet tesz majd értem, mint amennyit remélhetnék. Balszerencsémben viszont annyi részt sem vállal, hogy távozásra bátorítson. Végezetül apám arra kért, jusson eszembe bátyám, akit ugyanilyen őszinte beszéddel igyekezett távol tartani attól, hogy idegen háborúkba menjen. Ő sem hallgatott rá, ifjonti vére a hadseregbe űzte, ahol szomorú véget ért. Mindig imádkozni fog értem, de előre figyelmeztet, hogy áldatlan lesz az utam, ha ezt az esztelen lépést megteszem, és eljön majd az idő, amikor keservesen megbánom, hogy nem követtem öreg apám jó szándékú tanácsát, de senki nem lesz, aki segíthetne rajtam.

He bade me observe it, and I should always find that the calamities of life were shared among the upper and lower part of mankind, but that the middle station had the fewest disasters, and was not exposed to so many vicissitudes as the higher or lower part of mankind; nay, they were not subjected to so many distempers and uneasinesses, either of body or mind, as those were who, by vicious living, luxury, and extravagances on the one hand, or by hard labour, want of necessaries, and mean or insufficient diet on the other hand, bring distemper upon themselves by the natural consequences of their way of living; that the middle station of life was calculated for all kind of virtue and all kind of enjoyments; that peace and plenty were the handmaids of a middle fortune; that temperance, moderation, quietness, health, society, all agreeable diversions, and all desirable pleasures, were the blessings attending the middle station of life; that this way men went silently and smoothly through the world, and comfortably out of it, not embarrassed with the labours of the hands or of the head, not sold to a life of slavery for daily bread, nor harassed with perplexed circumstances, which rob the soul of peace and the body of rest, nor enraged with the passion of envy, or the secret burning lust of ambition for great things; but, in easy circumstances, sliding gently through the world, and sensibly tasting the sweets of living, without the bitter; feeling that they are happy, and learning by every day’s experience to know it more sensibly. After this he pressed me earnestly, and in the most affectionate manner, not to play the young man, nor to precipitate myself into miseries which nature, and the station of life I was born in, seemed to have provided against; that I was under no necessity of seeking my bread; that he would do well for me, and endeavour to enter me fairly into the station of life which he had just been recommending to me; and that if I was not very easy and happy in the world, it must be my mere fate or fault that must hinder it; and that he should have nothing to answer for, having thus discharged his duty in warning me against measures which he knew would be to my hurt; in a word, that as he would do very kind things for me if I would stay and settle at home as he directed, so he would not have so much hand in my misfortunes as to give me any encouragement to go away; and to close all, he told me I had my elder brother for an example, to whom he had used the same earnest persuasions to keep him from going into the Low Country wars, but could not prevail, his young desires prompting him to run into the army, where he was killed; and though he said he would not cease to pray for me, yet he would venture to say to me, that if I did take this foolish step, God would not bless me, and I should have leisure hereafter to reflect upon having neglected his counsel when there might be none to assist in my recovery.

Intelmének utolsó mondatai közben - melyek valóban jövőbelátók voltak, de azt hiszem, ezzel ő maga sem volt tisztában - észrevettem, hogy sűrű könnyek folynak végig az arcán, különösen akkor, amikor a halott bátyámról beszélt. Amikor pedig elhagyatottságom, gyámoltalanságom idejét s a késő megbánást emlegette, szava reszketett a megindultságtól, és azt mondta, szíve olyannyira megtelt keserűséggel, hogy képtelen tovább beszélni.

I observed in this last part of his discourse, which was truly prophetic, though I suppose my father did not know it to be so himself—I say, I observed the tears run down his face very plentifully, especially when he spoke of my brother who was killed: and that when he spoke of my having leisure to repent, and none to assist me, he was so moved that he broke off the discourse, and told me his heart was so full he could say no more to me.

Mélyen meghatott ez a beszélgetés, - hogy is lehetett volna másképp ? Úgy határoztam, nem is gondolok többet az utazásra, inkább itthon alapozom meg életemet, apám óhaja szerint. De, sajnos, néhány hét múlva minden jó szándék tovatűnt, és hogy megelőzzem apám részéről a további gyámolítást, úgy döntöttem, szökve távozom tőle. Mégsem annak megfelelően jártam el, amire első felindulásom ösztökélt. Kilestem a pillanatot, amikor édesanyám a szokottnál jobb hangulatban látszott lenni, és megvallottam neki, mennyire fűt a vágy, hogy világot lássak. Ha letelepednék sem lennék soha elég kitartó ahhoz, hogy így éljek, és apám méltatlanságot követ el rajtam, ha arra kényszerít, hogy beleegyezése nélkül távozzam. Kereskedőinasnak vagy írnoknak, ügyvéd mellé mégsem állhatok be, most, hogy tizennyolc éves lettem ! Biztosan megszöknék onnan, még tanulóéveim kitelte előtt. Bárcsak rá tudná bírni édesapámat, mondtam, hogy egyetlen tengeri utazásra adjon engedélyt, ami után, ha a hajósélet nem tetszene meg, ígérem, fokozott erővel pótolnám az elvesztegetett időt.

I was sincerely affected with this discourse, and, indeed, who could be otherwise? and I resolved not to think of going abroad any more, but to settle at home according to my father’s desire. But alas! a few days wore it all off; and, in short, to prevent any of my father’s further importunities, in a few weeks after I resolved to run quite away from him. However, I did not act quite so hastily as the first heat of my resolution prompted; but I took my mother at a time when I thought her a little more pleasant than ordinary, and told her that my thoughts were so entirely bent upon seeing the world that I should never settle to anything with resolution enough to go through with it, and my father had better give me his consent than force me to go without it; that I was now eighteen years old, which was too late to go apprentice to a trade or clerk to an attorney; that I was sure if I did I should never serve out my time, but I should certainly run away from my master before my time was out, and go to sea; and if she would speak to my father to let me go one voyage abroad, if I came home again, and did not like it, I would go no more; and I would promise, by a double diligence, to recover the time that I had lost.

Anyám erre nagyon haragos lett, úgy tervem, mint azon vakmerőségem miatt, hogy ily hangon merek beszélni, holott apám olyan jóakarattal intett, tudva, hogy vesztemre török. Nem is értette, hogyan gondolhattam, hogy az apámmal folytatott bensőséges beszélgetés után efféle önpusztító tetthez kérem a beleegyezését. Ami anyám illette, nos, ő sem kívánta, hogy az elvesztésemben apáménál nagyobb szerepe legyen.

This put my mother into a great passion; she told me she knew it would be to no purpose to speak to my father upon any such subject; that he knew too well what was my interest to give his consent to anything so much for my hurt; and that she wondered how I could think of any such thing after the discourse I had had with my father, and such kind and tender expressions as she knew my father had used to me; and that, in short, if I would ruin myself, there was no help for me; but I might depend I should never have their consent to it; that for her part she would not have so much hand in my destruction; and I should never have it to say that my mother was willing when my father was not.

Bár anyám megtagadta, hogy kérésemmel apám elé járuljon, mint később megtudtam, beszámolt neki a beszélgetésünkről. Apám pedig, mélyet sóhajtva, aggódó hangon mondta: - Ha a fiú itthon marad, lehet még boldog, de ha idegenbe utazik, minden teremtett lélek közül neki lesz legszerencsétlenebb sorsa. Ehhez nem adom a beleegyezésemet.

Though my mother refused to move it to my father, yet I heard afterwards that she reported all the discourse to him, and that my father, after showing a great concern at it, said to her, with a sigh, “That boy might be happy if he would stay at home; but if he goes abroad, he will be the most miserable wretch that ever was born: I can give no consent to it.”

Még egy évet töltöttem el az apai házban. Szüleim a legkülönbözőbb jóakaratú javaslatokat tették jövőmre nézve, de süket fülekre találtak. Én konokul ragaszkodtam tervemhez. Egy napon éppen Hullban jártam, amikor véletlenül egyik iskolatársammal találkoztam, aki atyjának a hajóján Londonba készült utazni. Felajánlotta, hogy utazzam vele. Az ingyen utazás lehetősége, ami a hajósnép számára olyan csábítónak hat, nálam sem tévesztett célt. Sem apámtól, sem anyámtól nem kértem többé tanácsot, sőt egyetlen szóval sem figyelmeztettem őket. Nem latolgattam a körülményeket és a következményeket, nem kértem Isten vagy apám áldását, és csak Isten tudja, mekkora hiba volt ez. * * * 1651. szeptember 1-jén a Londonba vitorlázó hajóra szálltam. A baj talán soha fiatal kalandort nem vett gyorsabban és tartósabban üldözőbe, mint engem. Alig hagytuk el a Humber torkolatát, amikor erős szél kerekedett és a tenger rémisztően háborogni kezdett. Először voltam most a nyílt tengeren, így hát, leírhatatlanul rosszul lettem és dermesztő félelem fogott el. Most kezdtem csak komolyan gondolkodni azon, mit tettem és mennyire jogos az isteni igazságszolgáltatás, mely utolért, amiért gonoszul elhagytam apám házát. Megelevenedtek előttem szüleim jó tanácsai, apám könnyei, anyám esdeklése. Még el nem fásult lelkiismeretem a legkeserűbb szemrehányásokkal illetett, amiért feledtem kötelességemet.

It was not till almost a year after this that I broke loose, though, in the meantime, I continued obstinately deaf to all proposals of settling to business, and frequently expostulated with my father and mother about their being so positively determined against what they knew my inclinations prompted me to. But being one day at Hull, where I went casually, and without any purpose of making an elopement at that time; but, I say, being there, and one of my companions being about to sail to London in his father’s ship, and prompting me to go with them with the common allurement of seafaring men, that it should cost me nothing for my passage, I consulted neither father nor mother any more, nor so much as sent them word of it; but leaving them to hear of it as they might, without asking God’s blessing or my father’s, without any consideration of circumstances or consequences, and in an ill hour, God knows, on the 1st of September 1651, I went on board a ship bound for London. Never any young adventurer’s misfortunes, I believe, began sooner, or continued longer than mine. The ship was no sooner out of the Humber than the wind began to blow and the sea to rise in a most frightful manner; and, as I had never been at sea before, I was most inexpressibly sick in body and terrified in mind. I began now seriously to reflect upon what I had done, and how justly I was overtaken by the judgment of Heaven for my wicked leaving my father’s house, and abandoning my duty. All the good counsels of my parents, my father’s tears and my mother’s entreaties, came now fresh into my mind; and my conscience, which was not yet come to the pitch of hardness to which it has since, reproached me with the contempt of advice, and the breach of my duty to God and my father.

A vihar egyre erősebben tombolt, nagyon magasra korbácsolva a tenger hullámait. Korántsem akkorákra, mint amilyenekkel azóta, így például néhány nappal ezt a vihart követően találkoztam, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy engem, a zöldfülű hajóst megrémítsen. Minden újabb hullámról azt hittem, hogy elnyel bennünket, ha pedig a hajó hullámvölgybe süllyedt, azt, hogy többé nem is bukkan fel. Halálos szorongásomban számos fogadalmat tettem. Megígértem, hogy ha az Isten most az egyszer megszabadít és szárazföldre léphetek, azonnal hazasietek apámhoz, és nem szállok többé hajóra, amíg élek. Követem apám minden tanácsát, és sohasem teszem ki magam többé ilyen veszedelmeknek. Most értettem meg mindazt, mit a középrend dicséretére mondott. Irigyeltem annak békés, nyugalmas életmódját, és elhatároztam, hogy bűnbánó tékozló fiú módjára visszatérek családi hajlékomba.

All this while the storm increased, and the sea went very high, though nothing like what I have seen many times since; no, nor what I saw a few days after; but it was enough to affect me then, who was but a young sailor, and had never known anything of the matter. I expected every wave would have swallowed us up, and that every time the ship fell down, as I thought it did, in the trough or hollow of the sea, we should never rise more; in this agony of mind, I made many vows and resolutions that if it would please God to spare my life in this one voyage, if ever I got once my foot upon dry land again, I would go directly home to my father, and never set it into a ship again while I lived; that I would take his advice, and never run myself into such miseries as these any more. Now I saw plainly the goodness of his observations about the middle station of life, how easy, how comfortably he had lived all his days, and never had been exposed to tempests at sea or troubles on shore; and I resolved that I would, like a true repenting prodigal, go home to my father.

E bölcs és józan gondolatok addig tartottak bennem, amíg a vihar odakint. Sőt, kis ideig még azután is. Másnap azonban, mikor a vihar lecsillapodott, s a tenger nyugodtabb lett, könnyelműbben vettem a dolgot. Azonban komolyságomat egész nap sikerült megőriznem, igaz, ehhez hozzájárult a tengeribetegségem is. Alkonyatkor kitisztult az ég, a szél elült és kellemes este köszöntött ránk. A naplemente szép volt és tisztán látható, akárcsak a napfelkelte másnap. Úgy éreztem, a szélcsendben a nap fényét visszaverő sima víztükörnél nincs szemet gyönyörködtetőbb természeti kép.

These wise and sober thoughts continued all the while the storm lasted, and indeed some time after; but the next day the wind was abated, and the sea calmer, and I began to be a little inured to it; however, I was very grave for all that day, being also a little sea-sick still; but towards night the weather cleared up, the wind was quite over, and a charming fine evening followed; the sun went down perfectly clear, and rose so the next morning; and having little or no wind, and a smooth sea, the sun shining upon it, the sight was, as I thought, the most delightful that ever I saw.

Éjjel jól aludtam. Reggel tengeribetegségemnek nyoma sem volt, s én derűs kedvvel merengtem azon, hogy a tenger, mely tegnap még ádázul háborgott, kevés idő elteltével ilyen békés és csodálatos látványt nyújt. Ekkor lépett oda hozzám barátom, aki erre az útra magával csalt, vállon veregetett és így szólt: Nos, Bob, hogy érzed magad az átéltek után ? Fogadni mernék, hogy inadba szállt a bátorságod, amikor tegnap azt a kalapemelő szelet kaptuk. Te azt kalapemelő szélnek nevezed ? - kérdeztem. - Hiszen iszonyatos vihar volt ! Vihar ? ! Ne bolondozz, azt hiszed, ilyen egy vihar ? Nem volt az szinte semmi. Egy jobbfajta hajón, a nyílt tengeren, az efféle szélrohamra ügyet sem vetnénk. De te csak amolyan szárazföldi matróz vagy, Bob. Gyere, iszunk egy csésze puncsot, és el is felejtjük a történteket. Nézd csak, milyen pompás most az idő ! Röviddel ezután tengerészek módjára jártunk el, vagyis berúgtunk. Mire végeztem a puncsivással, a puncs is végzett velem. Ebben az egyetlen italozásban elmerült minden eddigi tettemhez fűződő lelkiismeret-furdalásom és a jövőre vonatkozó jó szándékú elhatározásaim. Így aztán, mire a vihar elmúltával a tenger színe simává csendesült, úgy nyugodtak le kétségbeesett gondolataim, és feledtem azt a félelmemet, hogy elnyel a tenger. Új életre keltek bennem a korábbi vágyaim, és nyoma veszett az esküknek, ígéreteknek, melyeket a veszély idején tettem. Pillanatokra még visszaidéztem ezeket, és ilyenkor győztek ugyan a komoly és józan gondolatok, de csakhamar leráztam és elűztem őket, mint gyengeséget és új barátaim társaságában italozva úrrá lettem ezeken a " kísértéseken " - ahogy lelkiismeretem intéseit neveztem. Öt vagy hat nap alatt olyan győzelmet arattam a lelkiismeretemen, amilyet csak egy, az ilyen holmitól szabadulni vágyó, fiatal, bűnös lélek kívánhat. Ezért aztán ki kellett állnom egy újabb próbát. Az isteni gondviselés, mint ilyen esetekben általában szokása, úgy határozott, egyértelművé teszi álláspontját. Hiszen, ha az elsőt nem tekintettem intő jelnek, hát a következőnél olyan élményben volt részem, amelynek fenyegető és egyben kegyes voltát a leghitványabb emberi lény is belátta volna.

I had slept well in the night, and was now no more sea-sick, but very cheerful, looking with wonder upon the sea that was so rough and terrible the day before, and could be so calm and so pleasant in so little a time after. And now, lest my good resolutions should continue, my companion, who had enticed me away, comes to me; “Well, Bob,” says he, clapping me upon the shoulder, “how do you do after it? I warrant you were frighted, wer’n’t you, last night, when it blew but a capful of wind?” “A capful d’you call it?” said I; “’twas a terrible storm.” “A storm, you fool you,” replies he; “do you call that a storm? why, it was nothing at all; give us but a good ship and sea-room, and we think nothing of such a squall of wind as that; but you’re but a fresh-water sailor, Bob. Come, let us make a bowl of punch, and we’ll forget all that; d’ye see what charming weather ’tis now?” To make short this sad part of my story, we went the way of all sailors; the punch was made and I was made half drunk with it: and in that one night’s wickedness I drowned all my repentance, all my reflections upon my past conduct, all my resolutions for the future. In a word, as the sea was returned to its smoothness of surface and settled calmness by the abatement of that storm, so the hurry of my thoughts being over, my fears and apprehensions of being swallowed up by the sea being forgotten, and the current of my former desires returned, I entirely forgot the vows and promises that I made in my distress. I found, indeed, some intervals of reflection; and the serious thoughts did, as it were, endeavour to return again sometimes; but I shook them off, and roused myself from them as it were from a distemper, and applying myself to drinking and company, soon mastered the return of those fits—for so I called them; and I had in five or six days got as complete a victory over conscience as any young fellow that resolved not to be troubled with it could desire. But I was to have another trial for it still; and Providence, as in such cases generally it does, resolved to leave me entirely without excuse; for if I would not take this for a deliverance, the next was to be such a one as the worst and most hardened wretch among us would confess both the danger and the mercy of.

Tengeri utazásunk hatodik napján értünk a yarmouthi révparthoz, rövid utat tettünk csak meg a vihar óta, mert egyszer az ellenszelek, máskor szélcsönd hátráltatták haladásunkat. Itt aztán horgonyt kellett vetnünk és vesztegelnünk hét-nyolc napig, amíg tartott a délnyugati ellenszél. Időközben Newcastle-ból is számos hajó érkezett a révbe, ahol a kedvező szélre szoktak várakozni, mely aztán a Temzébe segíti őket.

The sixth day of our being at sea we came into Yarmouth Roads; the wind having been contrary and the weather calm, we had made but little way since the storm. Here we were obliged to come to an anchor, and here we lay, the wind continuing contrary—viz. at south-west—for seven or eight days, during which time a great many ships from Newcastle came into the same Roads, as the common harbour where the ships might wait for a wind for the river.

Mi meg akartuk kísérelni, hogy a dagály segítségével hajózzunk fölfelé a folyón, de a szél még négy-öt nap után is nagyon erős maradt, sőt nőttön-nőtt az ereje. Mivel a rév éppolyan biztonságosnak tűnt, mint a kikötő, kötélzetünk és horgonyaink erősek voltak, ezért a legénység a legkisebb veszélytől sem tartott, hanem a tenger hangulatát figyelmen kívül hagyva, jókedvű pihenéssel múlatta az időt. A nyolcadik nap reggelén azonban a szél ereje annyira megnövekedett, hogy minden erőnkkel siettünk vitorláinkat leszedni és biztonságunkról gondoskodni. Déltájban a tenger már hatalmas hullámokat vetett, a hajó fel-le imbolygott, a fedélzetre többször becsapott a víz, úgy, hogy egy-két ízben azt hittük, hogy horgonyunk kiszabadult. Erre a főkormányos kivetette a vészhorgonyt, a horgonyköteleket pedig szabad kényükre hagyta.

We had not, however, rid here so long but we should have tided it up the river, but that the wind blew too fresh, and after we had lain four or five days, blew very hard. However, the Roads being reckoned as good as a harbour, the anchorage good, and our ground-tackle very strong, our men were unconcerned, and not in the least apprehensive of danger, but spent the time in rest and mirth, after the manner of the sea; but the eighth day, in the morning, the wind increased, and we had all hands at work to strike our topmasts, and make everything snug and close, that the ship might ride as easy as possible. By noon the sea went very high indeed, and our ship rode forecastle in, shipped several seas, and we thought once or twice our anchor had come home; upon which our master ordered out the sheet-anchor, so that we rode with two anchors ahead, and the cables veered out to the bitter end.

A szél eközben borzasztó viharrá nőtt, s még a matrózok arcán is rettegés és döbbenet tükröződött. A kapitány nagy erőkkel fáradozott azon, hogy a hajót megmentse, de azért, mikor kabinjából ki- és bejárkálva, mellettem elment, hallottam, amint többször azt ismétli: Úr Isten, könyörülj rajtunk ! Mindnyájan elvesztünk ! Végünk van ! E zűrzavar közben egész kábult voltam, és csöndesen feküdtem szobámban. Érzelmeimet le sem tudnám írni. A megbánásnak nem akartam helyt adni, mert rég legyőzött gyengeségnek tartottam. Elhitettem magammal, hogy ezt a veszélyt, mint az elsőt, csak képzelem. De amikor meghallottam a kapitánynak az imént említett szavait, rettentően megrémültem. Kiléptem kabinomból a fedélzetre, hogy körültekintsek. A látvány iszonyatos volt. A hegymagasságú hullámok tornyosultak fölénk, és három-négy percenként elborították alkotmányunkat. Körülöttünk is lesújtó volt a kép. Két súlyosan megterhelt hajó megcsonkította az árbocait, matrózaink kiáltásaiból pedig megtudtam, hogy egy másik hajó, mely másfél kilométerrel előttünk horgonyzott, végképp elsüllyedt. Két további hajónak elszakadtak a horgonykötelei, a vihar a háborgó tengerre ragadta őket, úgy, hogy egyetlen árbocuk sem maradt. A könnyű hajók jártak a legjobban, mert kevésbé gyötörték őket a hullámok, de egypár közülük közel sodródott hozzánk, úgyhogy minden pillanatban azt hittük, hogy betörik a mienk oldalát.

By this time it blew a terrible storm indeed; and now I began to see terror and amazement in the faces even of the seamen themselves. The master, though vigilant in the business of preserving the ship, yet as he went in and out of his cabin by me, I could hear him softly to himself say, several times, “Lord be merciful to us! we shall be all lost! we shall be all undone!” and the like. During these first hurries I was stupid, lying still in my cabin, which was in the steerage, and cannot describe my temper: I could ill resume the first penitence which I had so apparently trampled upon and hardened myself against: I thought the bitterness of death had been past, and that this would be nothing like the first; but when the master himself came by me, as I said just now, and said we should be all lost, I was dreadfully frighted. I got up out of my cabin and looked out; but such a dismal sight I never saw: the sea ran mountains high, and broke upon us every three or four minutes; when I could look about, I could see nothing but distress round us; two ships that rode near us, we found, had cut their masts by the board, being deep laden; and our men cried out that a ship which rode about a mile ahead of us was foundered. Two more ships, being driven from their anchors, were run out of the Roads to sea, at all adventures, and that with not a mast standing. The light ships fared the best, as not so much labouring in the sea; but two or three of them drove, and came close by us, running away with only their spritsail out before the wind.

Alkonyat felé a kormányos és a fedélzetmester kérték a kapitányt, hogy csonkíttassa meg az előárbocot, amitől ő vonakodott. De a fedélzetmester szembeszállt vele, mondván, e nélkül elsüllyed a hajó, így a kapitány végül beleegyezett. Miután ezt megtették, a derékárboc túl ingatag maradt, és úgy imbolyogtatta a hajót, hogy le kellett vágni ezt is, így az egész hajófedél le lett tarolva. Nemsokára rá egy iszonyatos hullámtömeg magával ragadta csónakunkat, utolsó reménységünket is.

Towards evening the mate and boatswain begged the master of our ship to let them cut away the fore-mast, which he was very unwilling to do; but the boatswain protesting to him that if he did not the ship would founder, he consented; and when they had cut away the fore-mast, the main-mast stood so loose, and shook the ship so much, they were obliged to cut that away also, and make a clear deck.

Könnyen elképzelhető, hogy én, olyan újoncként, aki már ennél sokkal csekélyebb dologtól is megrémültem, mit éreztem mindezek után. Ennyi idő távolából magam is csak annyit tudok, hogy a bánkódás tízszerte jobban gyötört, amiért múltkori fogadalmaimtól visszatértem korábbi rögeszméimhez, mint maga a halálos rettegés. Mindez, s e mellett a vihar dühöngése kimondhatatlan lelkiállapotba kerített. A vihar olyan ádáz dühvel tombolt, amilyenhez foghatót, saját bevallásuk szerint, a matrózok még nem értek meg. A hajónk jó volt, de súlyosan megterhelt, és olyan mély volt a merülése, hogy egyik-másik tengerész időnként ijedten kiáltotta: " Süllyedünk ! " Tudatlanságomnak köszönhetően nem tudtam pontosan, mit jelent ez. Bár a vihar rettentő volt, olyasmit láttam ekkor, amit ritkán látni tengerészeknél: a kapitány, a fedélzetmester s néhány matróz, akiknek erős volt a hite, térdre borultak és imádkoztak. A rettegésünket tetézte egy új, éjfélkor támadt vészhír. A matrózok egyike, akit leküldtek a hajófenék megvizsgálására, harsány hangon kiáltott fel, hogy a hajó léket kapott s hogy a hajófenékben már egy méternél magasabban áll a víz. Erre minden szabad kezet a szivattyúkhoz rendeltek. Én a remegéstől elgyöngülve ágyamra hanyatlottam, de a tengerészek felráztak s azt mondták, hogy eddig semmire sem voltam ugyan használható, most azonban éppen úgy szivattyúzhatok, mint akárki más. Hirtelen összeszedtem magam, és komoly lendülettel munkához láttam. Ezalatt a kapitány néhány kisebb szénszállító hajót pillantott meg, melyek nem tudtak ellenállni a szél rohamának, elszabadultak horgonyzóhelyükről, és a tenger felé sodródtak. Amikor közelebb érkeztek hozzánk, vészlövést adtunk le. Én nem ismerve a dörrenés okát, azt hittem, hogy a hajó szakadt darabokra vagy más borzasztó dolog történt. Hiába szépíteném, annyira megrettentem, hogy ájultan rogytam össze. Minthogy mindenki saját életével törődött, senki sem figyelt rám. Másik ember lépett helyemre a szivattyúnál, ám, talán mert halottnak tartott, lábával félregurított engem. Sokáig tartott, míg újra magamhoz tértem.

Any one may judge what a condition I must be in at all this, who was but a young sailor, and who had been in such a fright before at but a little. But if I can express at this distance the thoughts I had about me at that time, I was in tenfold more horror of mind upon account of my former convictions, and the having returned from them to the resolutions I had wickedly taken at first, than I was at death itself; and these, added to the terror of the storm, put me into such a condition that I can by no words describe it. But the worst was not come yet; the storm continued with such fury that the seamen themselves acknowledged they had never seen a worse. We had a good ship, but she was deep laden, and wallowed in the sea, so that the seamen every now and then cried out she would founder. It was my advantage in one respect, that I did not know what they meant by _founder_ till I inquired. However, the storm was so violent that I saw, what is not often seen, the master, the boatswain, and some others more sensible than the rest, at their prayers, and expecting every moment when the ship would go to the bottom. In the middle of the night, and under all the rest of our distresses, one of the men that had been down to see cried out we had sprung a leak; another said there was four feet water in the hold. Then all hands were called to the pump. At that word, my heart, as I thought, died within me: and I fell backwards upon the side of my bed where I sat, into the cabin. However, the men roused me, and told me that I, that was able to do nothing before, was as well able to pump as another; at which I stirred up and went to the pump, and worked very heartily. While this was doing the master, seeing some light colliers, who, not able to ride out the storm were obliged to slip and run away to sea, and would come near us, ordered to fire a gun as a signal of distress. I, who knew nothing what they meant, thought the ship had broken, or some dreadful thing happened. In a word, I was so surprised that I fell down in a swoon. As this was a time when everybody had his own life to think of, nobody minded me, or what was become of me; but another man stepped up to the pump, and thrusting me aside with his foot, let me lie, thinking I had been dead; and it was a great while before I came to myself.

A munka nem maradt abba, de a vízszint emelkedett a hajófenéken, és nyilvánvaló volt, hogy elsüllyedünk. A vihar kissé alábbhagyott, de az képtelenség volt, hogy a hajót fenntarthassuk mindaddig, míg valamely kikötőbe nem ér. Végre a többször leadott vészlövések nyomán egy könnyebb hajótól, mely már előttünk elhaladt, egy csónak érkezett a segítségünkre. Nagyon kockázatos volt a hajó közelébe jönnie, s hogy egészen eljuthasson hozzánk vagy átszálljunk bele, az lehetetlenségnek látszott. A derék hajóslegények életük kockáztatásával, egész erejükből eveztek, és végre megragadták azt a bójához erősített hajókötelet, melyet feléjük dobtunk. Így sikerült nagy küzdelem árán a csónakot a tathoz közel húznunk, s végül abba átmásznunk. De az ő hajójukat elérnünk lehetetlen volt. Elhatároztuk tehát, hogy a szél és hullámok vezérletére bízzuk magunkat, s csak amennyire lehet, közelebb evezünk a parthoz. Kapitányunk megígérte a megmentésünkre siető tengerészeknek, hogy ha épen partot érünk, lerója háláját az ő parancsnokuk előtt. Részint evezve, részint hánykolódva, rézsútosan a tengerpart északi része felé haladtunk.

We worked on; but the water increasing in the hold, it was apparent that the ship would founder; and though the storm began to abate a little, yet it was not possible she could swim till we might run into any port; so the master continued firing guns for help; and a light ship, who had rid it out just ahead of us, ventured a boat out to help us. It was with the utmost hazard the boat came near us; but it was impossible for us to get on board, or for the boat to lie near the ship’s side, till at last the men rowing very heartily, and venturing their lives to save ours, our men cast them a rope over the stern with a buoy to it, and then veered it out a great length, which they, after much labour and hazard, took hold of, and we hauled them close under our stern, and got all into their boat. It was to no purpose for them or us, after we were in the boat, to think of reaching their own ship; so all agreed to let her drive, and only to pull her in towards shore as much as we could; and our master promised them, that if the boat was staved upon shore, he would make it good to their master: so partly rowing and partly driving, our boat went away to the northward, sloping towards the shore almost as far as Winterton Ness.

Nem telt belé egy negyedóra, és elhagyott hajónkat süllyedni láttuk. Akkor fogtam fel, milyen az, amikor a tengeren elsüllyed egy hajó. Bevallom, alig mertem oda pillantani. A tengerészektől hallottam, hogy mi történik, mert attól a pillanattól fogva, hogy engem a csónakba hurcoltak, félholt voltam az ijedtségtől. Szívemet megbénította a gondolataim bűne miatti borzalom és a félelem attól, ami még előttem áll.

We were not much more than a quarter of an hour out of our ship till we saw her sink, and then I understood for the first time what was meant by a ship foundering in the sea. I must acknowledge I had hardly eyes to look up when the seamen told me she was sinking; for from the moment that they rather put me into the boat than that I might be said to go in, my heart was, as it were, dead within me, partly with fright, partly with horror of mind, and the thoughts of what was yet before me.

A matrózok erejüket megfeszítve eveztek, hogy közelebb érhessünk a parthoz. Valahányszor csónakunkat valamelyik hullámóriás a hátára vette, láttuk a tengerpartra tömegestül tóduló embereket, akik arra vártak, hogy segíthessenek, ha a közelükben leszünk. Lassan haladtunk előre. Végre, miután a wintertoni világítótornyot körüleveztük, és itt a nyugat felé, Cromer irányába kiszögellő partvonal mérsékelte a szél dühét, közeledtünk a révhez. Maga a partraszállás még némi bajjal járt, de végül mindnyájan partot értünk. Ép bőrrel és gyalog indultunk útnak Yarmouthba, ahol mint hajótörést szenvedetteket, nagy törődéssel fogadtak. A városi hatóságok jó szálláshelyeket jelöltek ki számunkra, s a kereskedők és hajómesterek pénzt gyűjtöttek a javunkra, hogy tetszésünk szerint utazhassunk Londonba vagy vissza Hullba.

While we were in this condition—the men yet labouring at the oar to bring the boat near the shore—we could see (when, our boat mounting the waves, we were able to see the shore) a great many people running along the strand to assist us when we should come near; but we made but slow way towards the shore; nor were we able to reach the shore till, being past the lighthouse at Winterton, the shore falls off to the westward towards Cromer, and so the land broke off a little the violence of the wind. Here we got in, and though not without much difficulty, got all safe on shore, and walked afterwards on foot to Yarmouth, where, as unfortunate men, we were used with great humanity, as well by the magistrates of the town, who assigned us good quarters, as by particular merchants and owners of ships, and had money given us sufficient to carry us either to London or back to Hull as we thought fit.

Ha ezúttal elég eszem lett volna visszatérnem Hullba és onnan az apai házhoz, minden bizonnyal sok szenvedéstől megkímélem magamat. Édesapám pedig, mint Megváltónk példázata mondja, hizlalt borjat vágatott volna le szerencsés visszatérésem örömére. De csak annyit tudott meg az egész dologból, hogy az a hajó, melyen én voltam, a yarmouthi révpartnál viharba került és elsüllyedt, és csak sokkal későbben értesült róla, hogy nem fúltam a tengerbe.

Had I now had the sense to have gone back to Hull, and have gone home, I had been happy, and my father, as in our blessed Saviour’s parable, had even killed the fatted calf for me; for hearing the ship I went away in was cast away in Yarmouth Roads, it was a great while before he had any assurances that I was not drowned.

Gonosz végzetem feltartóztathatatlanul üldözött tovább. A józan ész és megfontoltság pillanataiban határozott késztetést éreztem, hogy hazatérjek, mégsem volt erőm így cselekedni. Nem tudom, mi volt ennek az oka. Nem állítom, hogy titokzatos, megfellebbezhetetlen döntés, mely arra késztet, hogy önpusztításunk eszközévé váljunk, bár előrelátjuk a jövőt és tudatosan rohanunk végzetünkbe. De alighanem egy ilyen nyomorúságot hozó, leküzdhetetlen hatalom hiúsította meg szabadulási szándékomat és ösztökélt tovább józan elmélkedéseim és legbensőbb meggyőződésem ellenére, nem szólva arról a két határozott útmutatásról, amelyben első próbálkozásom idején volt részem.

But my ill fate pushed me on now with an obstinacy that nothing could resist; and though I had several times loud calls from my reason and my more composed judgment to go home, yet I had no power to do it. I know not what to call this, nor will I urge that it is a secret overruling decree, that hurries us on to be the instruments of our own destruction, even though it be before us, and that we rush upon it with our eyes open. Certainly, nothing but some such decreed unavoidable misery, which it was impossible for me to escape, could have pushed me forward against the calm reasonings and persuasions of my most retired thoughts, and against two such visible instructions as I had met with in my first attempt.

Iskolatársam, a hajóskapitány fia, akinek köszönhetően az utazásra elszántam magam, Yarmouthba érkezésünk után egy távoli szállásra ment, s így mi csak néhány nap múlva láttuk viszont egymást. Addigra már sokkal kevésbé volt elszánt, mint én. Egészen megváltozott, és szomorúan, fejcsóválva kérdezősködött hogylétem felől. Atyja is jelen volt, aki csak most tudta meg, ki vagyok én és miképp tettem meg ezt az első tengeri utamat. A hajótulajdonos komolyan és részvevő hangon fordult hozzám: - Fiatalember, ne menjen többé a tengerre. Legyen ez egyértelmű lecke az ön számára arra vonatkozóan, hogy nem hajósnak született ! - Miért, uram ? - kérdeztem. - Talán ön sem akar hajóra szállni többé ? - Ez egészen más, a tengerészet nekem hivatásom, tehát kötelességem, ön azonban ez utazást csak kísérletül tette, és a felsőbb hatalmak ízelítőt adtak abból, hogy mi vár önre e pályán. Talán ön hozta a szerencsétlenséget mindnyájunk fejére, mint ahogy Jónás megrontotta a jáfói hajót. Beszéljen magáról, milyen cél vezérelte a hajómra. Ekkor elbeszéltem neki egész történetemet, de amire a végéhez értem, különös szenvedéllyel fakadt ki. - Mit tettem, hogy ily nyomorultat a hajómra engedtem ! A világ minden kincséért sem tenném többé a lábamat egy hajóra önnel ! Könnyen megmagyarázhattam nagy és szenvedélyes haragját, hiszen roppant veszteséget szenvedett és mit sem tehetett ellene. Később még egyszer figyelmeztetett, ezúttal nyugodtan és komolyan, hogy térjek vissza apámhoz, és ne kísértsem Istent. Fiatalember - mondta -, ne feledje, ha nem tér haza, csak súlyos balsors és csalódás lesz a része, mindaddig, míg apja szavai végleg be nem teljesülnek.

My comrade, who had helped to harden me before, and who was the master’s son, was now less forward than I. The first time he spoke to me after we were at Yarmouth, which was not till two or three days, for we were separated in the town to several quarters; I say, the first time he saw me, it appeared his tone was altered; and, looking very melancholy, and shaking his head, he asked me how I did, and telling his father who I was, and how I had come this voyage only for a trial, in order to go further abroad, his father, turning to me with a very grave and concerned tone “Young man,” says he, “you ought never to go to sea any more; you ought to take this for a plain and visible token that you are not to be a seafaring man.” “Why, sir,” said I, “will you go to sea no more?” “That is another case,” said he; “it is my calling, and therefore my duty; but as you made this voyage on trial, you see what a taste Heaven has given you of what you are to expect if you persist. Perhaps this has all befallen us on your account, like Jonah in the ship of Tarshish. Pray,” continues he, “what are you; and on what account did you go to sea?” Upon that I told him some of my story; at the end of which he burst out into a strange kind of passion: “What had I done,” says he, “that such an unhappy wretch should come into my ship? I would not set my foot in the same ship with thee again for a thousand pounds.” This indeed was, as I said, an excursion of his spirits, which were yet agitated by the sense of his loss, and was farther than he could have authority to go. However, he afterwards talked very gravely to me, exhorting me to go back to my father, and not tempt Providence to my ruin, telling me I might see a visible hand of Heaven against me. “And, young man,” said he, “depend upon it, if you do not go back, wherever you go, you will meet with nothing but disasters and disappointments, till your father’s words are fulfilled upon you.”

Kevés szóval feleltem, nemsokára elváltunk, és én sohasem láttam többé életemben. Kevés pénz lévén nálam, szárazföldi úton indultam Londonba. Londonban, akárcsak útközben sokat vívódtam azon, hogy milyen irányt szabjak életemnek - visszatérjek az apai házba, vagy a tengert válasszam.

We parted soon after; for I made him little answer, and I saw him no more; which way he went I knew not. As for me, having some money in my pocket, I travelled to London by land; and there, as well as on the road, had many struggles with myself what course of life I should take, and whether I should go home or to sea.

De most az álszégyen vett rajtam erőt. Magam előtt láttam a gúnyosan mosolygó szomszédokat, s nemcsak szülőim, de rokonaim előtt is szégyelltem megjelenni. Azóta is gyakran volt módom megfigyelni, mily oktalan az ember ilyen ügyekben, főképp ifjúkorában. Inkább szégyelli a töredelmességet és megbánást, mint magát a vétket, nem pirul tette miatt, melyért joggal gondolnák ostobának, de röstelli a visszatérést a józan cselekvéshez, mely által megfontolt, bölcs emberré válhatna.

As to going home, shame opposed the best motions that offered to my thoughts, and it immediately occurred to me how I should be laughed at among the neighbours, and should be ashamed to see, not my father and mother only, but even everybody else; from whence I have since often observed, how incongruous and irrational the common temper of mankind is, especially of youth, to that reason which ought to guide them in such cases—viz. that they are not ashamed to sin, and yet are ashamed to repent; not ashamed of the action for which they ought justly to be esteemed fools, but are ashamed of the returning, which only can make them be esteemed wise men.

Életemnek ebben az időszakában tehát egy darabig bizonytalan voltam abban, milyen lépéseket tegyek és hogyan folytassam az életem. A hazatéréstől továbbra is vonakodtam, és a halogatással egyre gyengült az átvészelt események súlya. Szóval, néhány heti bizonytalan tűnődés, tétovázás után elhatároztam, hogy fölhasználom a tengeri utazásra kínálkozó első alkalmat.

In this state of life, however, I remained some time, uncertain what measures to take, and what course of life to lead. An irresistible reluctance continued to going home; and as I stayed away a while, the remembrance of the distress I had been in wore off, and as that abated, the little motion I had in my desires to return wore off with it, till at last I quite laid aside the thoughts of it, and looked out for a voyage.

CHAPTER II—SLAVERY AND ESCAPE

Az álnok hatalom, mely apám tanácsa, sőt parancsa ellenére elűzött a szülői háztól, most tehát tovább erőltette azt a szilaj rögeszmét, hogy merész vállalkozások által nagy vagyonra tegyek szert. Ez a hatalom hívta életre minden vállalkozás legszerencsétlenebbikét. Egy Guinea felé vitorlázó hajó kalandos terveim kiviteléhez éppen kapóra jött.

That evil influence which carried me first away from my father’s house—which hurried me into the wild and indigested notion of raising my fortune, and that impressed those conceits so forcibly upon me as to make me deaf to all good advice, and to the entreaties and even the commands of my father—I say, the same influence, whatever it was, presented the most unfortunate of all enterprises to my view; and I went on board a vessel bound to the coast of Africa; or, as our sailors vulgarly called it, a voyage to Guinea.

Szerencsétlenségemre sohasem gondoltam arra, hogy tengerésznek szegődve szálljak hajóra. Igaz ugyan, hogy ily minőségben a szokottnál nehezebb munkát kellett volna végeznem, de idővel kormányos, főkormányos, hadnagy, sőt tán kapitány is lehetett volna belőlem. Balcsillagzatom azonban azt akarta, hogy mindig, így most is, a rosszabbat válasszam. Minthogy volt a zsebemben egy kevés pénz, rajtam pedig jó ruha, mindig úriemberként szálltam a hajóra, így nem volt semmi dolgom a hajón, de nem is tanultam semmit.

It was my great misfortune that in all these adventures I did not ship myself as a sailor; when, though I might indeed have worked a little harder than ordinary, yet at the same time I should have learnt the duty and office of a fore-mast man, and in time might have qualified myself for a mate or lieutenant, if not for a master. But as it was always my fate to choose for the worse, so I did here; for having money in my pocket and good clothes upon my back, I would always go on board in the habit of a gentleman; and so I neither had any business in the ship, nor learned to do any.

Londonban szerencsémre meglehetősen jó társaságba jutottam. Ez nem mindig történik meg az ilyen könnyelmű és tévelygő fiatalemberekkel, amilyen én voltam. Az ördög gyakran elmulasztja, hogy idejekorán csapdát állítson. Az én esetemben nem így történt. Először a Guineából visszaérkezett hajó kapitányával ismerkedtem meg. Mivel üzletei jól sikerültek, ő még egyszer útnak akart indulni arra a vidékre. Ennek a derék embernek megtetszett a modorom, amely az idő tájt igencsak helyénvaló volt, és mert elmondtam neki, hogy világot szeretnék látni, felajánlotta, hogy asztal- és útitársként, ingyen magával visz. Ráadásul vihetek magammal árut, melynek teljes haszna engem illet, és talán még ösztönzést is nyerek ezáltal.

It was my lot first of all to fall into pretty good company in London, which does not always happen to such loose and misguided young fellows as I then was; the devil generally not omitting to lay some snare for them very early; but it was not so with me. I first got acquainted with the master of a ship who had been on the coast of Guinea; and who, having had very good success there, was resolved to go again. This captain taking a fancy to my conversation, which was not at all disagreeable at that time, hearing me say I had a mind to see the world, told me if I would go the voyage with him I should be at no expense; I should be his messmate and his companion; and if I could carry anything with me, I should have all the advantage of it that the trade would admit; and perhaps I might meet with some encouragement.

Ajánlatát elfogadtam, és a kapitány, aki becsületes és nyíltszívű ember volt, nemsokára legbizalmasabb barátságára méltatott. Nyereségvágytól mentes hozzáállásának köszönhetően kisebb rakományt vihettem magammal az útra. Javaslatára játékokat és csecsebecséket vásároltam össze. A bevásárlásra mintegy 40 font sterlinget fordítottam, melyeket néhány rokonom segítségével szedtem össze, akikkel leveleztem, és akik, úgy hiszem, apámnak vagy legalább anyámnak csekély beleegyezését kapták.

I embraced the offer; and entering into a strict friendship with this captain, who was an honest, plain-dealing man, I went the voyage with him, and carried a small adventure with me, which, by the disinterested honesty of my friend the captain, I increased very considerably; for I carried about £40 in such toys and trifles as the captain directed me to buy. These £40 I had mustered together by the assistance of some of my relations whom I corresponded with; and who, I believe, got my father, or at least my mother, to contribute so much as that to my first adventure.

Ez volt utazásaim közt az egyetlen, mely egészen szerencsésen folyt le, becsületes, derék barátomnak, a kapitánynak hála, aki számítástanra, navigációra, és más hajózási ismeretekre, valamint a hajónapló vezetésére, szóval a tengerészre nézve fontos tudnivalókra is oktatott. Ő éppúgy örömét lelte a tanításban, mint én a tanulásban, és jó lélekkel állíthatom, hogy ez az utazás tengerésszé és kereskedővé tett. Áruimért mintegy két és fél kilogramm aranyport hoztam magammal, amikért Londonban csaknem 300 font sterlinget kaptam. Ez olyan nyerészkedési vágyra sarkallt, mely későbbi balsorsomat siettette.

This was the only voyage which I may say was successful in all my adventures, which I owe to the integrity and honesty of my friend the captain; under whom also I got a competent knowledge of the mathematics and the rules of navigation, learned how to keep an account of the ship’s course, take an observation, and, in short, to understand some things that were needful to be understood by a sailor; for, as he took delight to instruct me, I took delight to learn; and, in a word, this voyage made me both a sailor and a merchant; for I brought home five pounds nine ounces of gold-dust for my adventure, which yielded me in London, at my return, almost £300; and this filled me with those aspiring thoughts which have since so completed my ruin.

Azonban ez az utazás sem ment végbe bajok nélkül. Csaknem szakadatlanul rosszul voltam. Kereskedésünk nagy részét főképp az északi szélesség 15. fokánál és attól délebbre, az egyenlítőhöz közel folytattuk, én pedig nagyon szenvedtem az ottani éghajlattól.

Yet even in this voyage I had my misfortunes too; particularly, that I was continually sick, being thrown into a violent calenture by the excessive heat of the climate; our principal trading being upon the coast, from latitude of 15 degrees north even to the line itself.

* * * Önálló Guineai kereskedővé váltam. Londonba érkezésünk után kapitány barátom szerencsétlenségemre meghalt. Hajója vezényletét a rangidős tiszt vette át, aki nemsokára újra vitorlát bontott Guinea felé. Én gyors elhatározással ismét felszálltam a hajóra útitársnak. Ennél szerencsétlenebb utazás el sem képzelhető. Kétszáz font sterlingemet elhunyt barátom özvegyére bíztam, ki nagyon nemesen viselkedett irányomban, mintegy száz fontot pedig különféle árukba fektettem. Szörnyű balsors sújtott ezen az úton, mely ekképp vette kezdetét: Egyik nap pirkadatkor, miközben éppen a Kanári-szigetek felé vagy inkább a szigetek és az afrikai partok közt vitorláztunk, egy szalehi arab kalózhajóval találkoztunk, mely valamennyi vitorláját kifeszítve űzőbe vett bennünket. Mi is kibontottuk minden vitorlavásznunkat, hogy egérutat nyerjünk, de a kalózhajó jobb vitorlás volt, és mivel látszott, hogy néhány óra múlva utolér bennünket, tengeri csatára készültünk a mi hajónk tizenkét ágyújával, a kalózok tizennyolc ágyúja ellen. Délután három óra körül beért minket, de tévedésből nem a hajó farát, hanem oldalunkat támadta meg. Ezt észrevéve mi nyolc ágyúnkat rendeztük a hajónknak erre az oldalára, és teljes sortűzzel fogadhattuk, mely visszavonulásra bírta. Közben viszonozta az ágyúzást, sőt az ágyúlövésekhez még mintegy kétszáz kalóz puskatüze szegődött, azonban egyetlen emberünk sem sérült. Az arabok rövid idő múlva újabb támadásra készültek, mi pedig annak kivédésére. Ezúttal a hajónk másik oldalról támadva, mintegy hatvan ember szökött át fedélzetünkre, kik azonnal vagdalni kezdték vitorláinkat és köteleinket. Mi puskatűzzel fogadtuk és kétszer visszavertük őket. De, hogy rövidre fogjam történetünk e szomorú részét, hajónk csakhamar harcképtelen lett, három halottunk és nyolc sebesültünk hevert a deszkákon. Megadtuk tehát magunkat, a kalózok pedig Szalehba, egy arab kikötőbe hurcoltak bennünket.

I was now set up for a Guinea trader; and my friend, to my great misfortune, dying soon after his arrival, I resolved to go the same voyage again, and I embarked in the same vessel with one who was his mate in the former voyage, and had now got the command of the ship. This was the unhappiest voyage that ever man made; for though I did not carry quite £100 of my new-gained wealth, so that I had £200 left, which I had lodged with my friend’s widow, who was very just to me, yet I fell into terrible misfortunes. The first was this: our ship making her course towards the Canary Islands, or rather between those islands and the African shore, was surprised in the grey of the morning by a Turkish rover of Sallee, who gave chase to us with all the sail she could make. We crowded also as much canvas as our yards would spread, or our masts carry, to get clear; but finding the pirate gained upon us, and would certainly come up with us in a few hours, we prepared to fight; our ship having twelve guns, and the rogue eighteen. About three in the afternoon he came up with us, and bringing to, by mistake, just athwart our quarter, instead of athwart our stern, as he intended, we brought eight of our guns to bear on that side, and poured in a broadside upon him, which made him sheer off again, after returning our fire, and pouring in also his small shot from near two hundred men which he had on board. However, we had not a man touched, all our men keeping close. He prepared to attack us again, and we to defend ourselves. But laying us on board the next time upon our other quarter, he entered sixty men upon our decks, who immediately fell to cutting and hacking the sails and rigging. We plied them with small shot, half-pikes, powder-chests, and such like, and cleared our deck of them twice. However, to cut short this melancholy part of our story, our ship being disabled, and three of our men killed, and eight wounded, we were obliged to yield, and were carried all prisoners into Sallee, a port belonging to the Moors.

Fogságomban nem bántak velem olyan rosszul, ahogy eleinte gondoltam, nem is vittek a birodalom belsejébe, a szultán udvarába, mint többi embereinket, hanem a kalózkapitány, mint a sikerért kijáró jutalmat megtartott magának. Fiatal és éber legényként nagyon alkalmasnak látszottam számára, hogy rabszolgája legyek. Így tehát fölfelé törekvő kalmárból egyszerre nyomorúságos rabszolga lettem. Lesújtva emlékeztem most vissza apám jóslatára, mely szerint olyan szerencsétlen leszek, hogy senki sem adhat nekem enyhet. Azt hittem ugyanis, hogy ez most végül bekövetkezett és rosszabb már nem is lehetne, az Úr keze most igazságot tett rajtam és most visszavonhatatlanul végem. De a történetem során majd kiderül, hogy, sajnos, ez csak ízelítő volt azokhoz a szenvedésekhez képest, melyeket még ki kellett állnom !

The usage I had there was not so dreadful as at first I apprehended; nor was I carried up the country to the emperor’s court, as the rest of our men were, but was kept by the captain of the rover as his proper prize, and made his slave, being young and nimble, and fit for his business. At this surprising change of my circumstances, from a merchant to a miserable slave, I was perfectly overwhelmed; and now I looked back upon my father’s prophetic discourse to me, that I should be miserable and have none to relieve me, which I thought was now so effectually brought to pass that I could not be worse; for now the hand of Heaven had overtaken me, and I was undone without redemption; but, alas! this was but a taste of the misery I was to go through, as will appear in the sequel of this story.

Amikor új patrónusom vagy gazdám magával vitt a házába, abban reménykedtem, éppígy vele tarthatok, ha újra tengerre száll, remélve, hogy előbb-utóbb spanyol vagy portugál harcosok legyőzik majd, és akkor visszanyerhetem szabadságomat. De ebben csalódnom kellett. Amikor uram a tengerre ment, kis kertje gondozását s a szokott ház körüli szolgálatokat bízta rám, ha pedig valamely kóborlásból visszatért, hajóján kellett hálnom, hogy őrizzem azt.

As my new patron, or master, had taken me home to his house, so I was in hopes that he would take me with him when he went to sea again, believing that it would some time or other be his fate to be taken by a Spanish or Portugal man-of-war; and that then I should be set at liberty. But this hope of mine was soon taken away; for when he went to sea, he left me on shore to look after his little garden, and do the common drudgery of slaves about his house; and when he came home again from his cruise, he ordered me to lie in the cabin to look after the ship.

Eközben az eszem szüntelen a szökésen járt, megpróbáltam kitalálni a megfelelő módját, de egyik sem tűnt lehetségesnek. Nem volt senkim, akire a terveimet bízhattam és aki segíthetett volna. Rabszolgatársaim közt egyetlen angol, ír vagy skót sem volt. Így telt el két év tervezgetésekkel, anélkül, hogy legkisebb remény mutatkozott volna bármely tervem megvalósítására.

Here I meditated nothing but my escape, and what method I might take to effect it, but found no way that had the least probability in it; nothing presented to make the supposition of it rational; for I had nobody to communicate it to that would embark with me—no fellow-slave, no Englishman, Irishman, or Scotchman there but myself; so that for two years, though I often pleased myself with the imagination, yet I never had the least encouraging prospect of putting it in practice.

Két év elmúltával olyan páratlan lehetőség kínálkozott, mely erőt adott nekem a szabadulási kísérlethez. Uram a szokottnál hosszabb ideig maradt otthon, úgy hallottam, pénzhiány miatt. Ilyenkor, ha szép volt az idő, hetente egy-két ízben vagy gyakrabban is a hajó csónakján halászni indultunk a révbe. Egy fiatal mór és én eveztünk, s uram olyannyira megkedvelt a horgászatban tanúsított ügyességem miatt, hogy később egyik rokonával és a mór fiúval együtt is elengedett, hogy halat fogjunk neki.

After about two years, an odd circumstance presented itself, which put the old thought of making some attempt for my liberty again in my head. My patron lying at home longer than usual without fitting out his ship, which, as I heard, was for want of money, he used constantly, once or twice a week, sometimes oftener if the weather was fair, to take the ship’s pinnace and go out into the road a-fishing; and as he always took me and young Maresco with him to row the boat, we made him very merry, and I proved very dexterous in catching fish; insomuch that sometimes he would send me with a Moor, one of his kinsmen, and the youth—the Maresco, as they called him—to catch a dish of fish for him.

Egy nap ki is mentünk halászatra. A reggel csöndes volt, de később olyan köd keletkezett, hogy a tengerpart, mely alig két kilométerre volt tőlünk, egészen eltűnt szemünk elől. Álló nap és aztán éjszaka is eveztünk, hogy visszatérjünk, de nem tudtuk, merre járunk. Amikor végre fölkelt a nap, kiderült, hogy egészen rossz irányban haladtunk, a part helyett a tenger felé. A part pedig már úgy tíz kilométernyire lehetett. Újra munkához láttunk, de a friss szárazföldi szél megnehezítette visszatérésünket, és csak nagy vesződség árán, egészen kiéhezve sikerült végül partra szállnunk.

It happened one time, that going a-fishing in a calm morning, a fog rose so thick that, though we were not half a league from the shore, we lost sight of it; and rowing we knew not whither or which way, we laboured all day, and all the next night; and when the morning came we found we had pulled off to sea instead of pulling in for the shore; and that we were at least two leagues from the shore. However, we got well in again, though with a great deal of labour and some danger; for the wind began to blow pretty fresh in the morning; but we were all very hungry.

Urunk a jövőre nézve elővigyázatosabb lett, és ezután sohasem tett ily utazást delejtű és élelem nélkül. Elővétette az angol martalékhajó nagy csónakját, parancsba adta az ácsnak, aki angol rabszolga volt, hogy a jármű közepére építsen kis szobát, úgy, hogy mögötte elég hely maradjon a kormányzáshoz és a nagy vitorla kezeléséhez, elöl pedig egy-két ember evezhessen is. E csónakot úgynevezett latin vagy háromszögű vitorla hajtotta. A vitorlarúd éppen a teteje fölött emelkedett e csinos, de alacsony szobának, amelyben elfért a kapitány ágya, egy-két rabszolga fekvőhelye, egy asztal az étkezéshez és egy-két kis szekrény, melyben a gazdánk kenyeret, rizst, kávét, egyéb élelmiszert tartott és a kedvenc borpárlatait.

But our patron, warned by this disaster, resolved to take more care of himself for the future; and having lying by him the longboat of our English ship that he had taken, he resolved he would not go a-fishing any more without a compass and some provision; so he ordered the carpenter of his ship, who also was an English slave, to build a little state-room, or cabin, in the middle of the long-boat, like that of a barge, with a place to stand behind it to steer, and haul home the main-sheet; the room before for a hand or two to stand and work the sails. She sailed with what we call a shoulder-of-mutton sail; and the boom jibed over the top of the cabin, which lay very snug and low, and had in it room for him to lie, with a slave or two, and a table to eat on, with some small lockers to put in some bottles of such liquor as he thought fit to drink; and his bread, rice, and coffee.

Urunk gyakorta ment halászni ezzel a hajóval, és mivel a halfogásban nagy ügyességre tettem szert, mindig magával vitt engem is. Egy ízben korán reggel ki akart vitorlázni néhány tekintélyes mórral, akiket különleges bánásmódban kívánt részesíteni. Ezért előző este a szokottnál több élelmet vitetett a csónakra és nekem három puskát, lőport és golyókat kellett hoznom a hajója lőszertárából, mert úgy tűnt, a mórokkal a horgászás mellett madarat lőni készültek.

We went frequently out with this boat a-fishing; and as I was most dexterous to catch fish for him, he never went without me. It happened that he had appointed to go out in this boat, either for pleasure or for fish, with two or three Moors of some distinction in that place, and for whom he had provided extraordinarily, and had, therefore, sent on board the boat overnight a larger store of provisions than ordinary; and had ordered me to get ready three fusees with powder and shot, which were on board his ship, for that they designed some sport of fowling as well as fishing.

Teljesítettem a parancsait, és másnap reggel vártam a tisztára mosott csónakban, melynek lobogója lengedezett a szélben. Minden készen állt a vendégek fogadására. Hosszabb idő elteltével patrónusom egymaga jelent meg és közölte, hogy a társaság más teendők miatt elhalasztotta a hajózást, engem viszont utasított, hogy egy emberével és a mór fiúval, szokás szerint, menjek ki halászni, de mihelyt elég halat fogtunk, azonnal térjek vissza, mert a vendégei este nála akartak vacsorázni.

I got all things ready as he had directed, and waited the next morning with the boat washed clean, her ancient and pendants out, and everything to accommodate his guests; when by-and-by my patron came on board alone, and told me his guests had put off going from some business that fell out, and ordered me, with the man and boy, as usual, to go out with the boat and catch them some fish, for that his friends were to sup at his house, and commanded that as soon as I got some fish I should bring it home to his house; all which I prepared to do.

Ekkor szabadulásom vágya újból felélénkült bennem. Mihelyt uram távozott, nem halászútra, hanem tengeri utazáshoz kezdtem készülődni. Nem tudtam ugyan, hogy milyen irányba kormányozzam majd a bárkát, de mindegy volt, csak messzire innen.

This moment my former notions of deliverance darted into my thoughts, for now I found I was likely to have a little ship at my command; and my master being gone, I prepared to furnish myself, not for fishing business, but for a voyage; though I knew not, neither did I so much as consider, whither I should steer—anywhere to get out of that place was my desire.

Először is az élelmiszerek gyarapításáról gondoskodtam. Azt mondtam tehát a mórnak, hogy nem illik az urunk számára hozott ételeket fogyasztanunk. Ő helyeselte az észrevételemet, és azonnal egy nagy kosár pirított kétszersültfélét s három kanna friss vizet hozott a csónakba. Míg a mór ezzel bajlódott, én az úr éléskamrájában felkutattam azokat a ládákat, amelyekben angoloktól zsákmányolt italok rejlettek, és több, itallal töltött palackot csempésztem a csónakba. A mórral elhitettem, hogy azokat már előbb hozták ide urunk és vendégei számára. Nagy mennyiségű méhviaszt is vittem a csónakra, azonkívül gyapotfonalat, baltát, fűrészt és kalapácsot, hiszen mindezek nagy hasznunkra lehettek, különösen a viasz, amiből gyertyát készíthettünk. Alig érkezett vissza Izmael, a mór, akit társai Málínak neveztek, újabb cselt vetettem, és ő ártatlanul lépre is ment. - Málí, urunk fegyverei a csónakban vannak, nem kerítenél egy kevés lőport és golyót ? Talán lőhetnénk magunknak egypár madarat. Magunk közt szólva tudom, hogy a lőszer a hajón áll. - Igen, hogyne, mindjárt hozok - felelte, és így is tett. Nemsokára egy nagy bőrzacskóval érkezett meg, melyben közel egy kiló lőpor lehetett és egy másikkal, mely tele volt golyóval és söréttel. Míg ő távol volt, gazdánk nagyobb szekrényében találtam valamennyi lőport, és ezt egy nagy italosüvegbe töltöttem, miután az üveg csekély tartalmát kiöntöttem. Így ellátva magunkat a legszükségesebbekkel, kivitorláztunk a kikötőből. Az őr a kikötő bejáratánál ismert bennünket és ránk se hederített. Innen egy kilométernél alig többet vitorláztunk, mielőtt megálltunk halászni. A szél vágyaimmal ellentétben észak-északkeletről fújt. Biztosra vettem, hogy ha délről fújna, elérhetnék a spanyol partokig és végül a cadizi kikötőbe jutnék, de most úgy döntöttem, a vakszerencsére bízom, hová sodor a szél, csak ezt a szörnyű helyet elhagyhassam. Egy ideig halászgattunk, de sikertelenül, mivel társam ügyetlen volt, én pedig mindent elkövettem, hogy mit se fogjak, vagy ha hal akadt a horgomra, nem húztam fel azt. Végre így szóltam a mórhoz:

My first contrivance was to make a pretence to speak to this Moor, to get something for our subsistence on board; for I told him we must not presume to eat of our patron’s bread. He said that was true; so he brought a large basket of rusk or biscuit, and three jars of fresh water, into the boat. I knew where my patron’s case of bottles stood, which it was evident, by the make, were taken out of some English prize, and I conveyed them into the boat while the Moor was on shore, as if they had been there before for our master. I conveyed also a great lump of beeswax into the boat, which weighed about half a hundred-weight, with a parcel of twine or thread, a hatchet, a saw, and a hammer, all of which were of great use to us afterwards, especially the wax, to make candles. Another trick I tried upon him, which he innocently came into also: his name was Ismael, which they call Muley, or Moely; so I called to him—“Moely,” said I, “our patron’s guns are on board the boat; can you not get a little powder and shot? It may be we may kill some alcamies (a fowl like our curlews) for ourselves, for I know he keeps the gunner’s stores in the ship.” “Yes,” says he, “I’ll bring some;” and accordingly he brought a great leather pouch, which held a pound and a half of powder, or rather more; and another with shot, that had five or six pounds, with some bullets, and put all into the boat. At the same time I had found some powder of my master’s in the great cabin, with which I filled one of the large bottles in the case, which was almost empty, pouring what was in it into another; and thus furnished with everything needful, we sailed out of the port to fish. The castle, which is at the entrance of the port, knew who we were, and took no notice of us; and we were not above a mile out of the port before we hauled in our sail and set us down to fish. The wind blew from the N.N.E., which was contrary to my desire, for had it blown southerly I had been sure to have made the coast of Spain, and at least reached to the bay of Cadiz; but my resolutions were, blow which way it would, I would be gone from that horrid place where I was, and leave the rest to fate.

Itt semmire sem megyünk, urunknak pedig nem lesz mit az asztalra tennie, menjünk beljebb a tengerre. Málí mit sem sejtve beleegyezett, s felhúzta a vitorlákat. Én a kormánylapátnál ültem, és úgy négy kilométerrel beljebb irányítottam a hajót, majd megállítottam, mintha itt akarnék halászni. Ezután a kormánylapátot a fiúnak adtam, én pedig a mór mögé lopóztam, hirtelen derékon kaptam és a tengerbe dobtam. Ő azonnal felbukkant, és esedezve kért, fogadjam őt be a csónakba és követ, a világon bárhová. Mivel gyenge volt a szél és ő úgy úszott, akár egy hal, látszott, hogy mindjárt utoléri a csónakot, ezért a szobába ugrottam és vadászpuskát ragadtam. Ezzel célba vettem őt, és közöltem vele, hogy eddig sem bántottam, és ha nyugton marad, ezután sem fogom. - Te derekasan úszol - mondtam -, és a tenger is nyugodt, így elérheted a partot. Ha így teszel, nem lesz bántódásod. De ha közelebb jössz a csónakhoz, rögtön agyonlőlek, mert a szabadságomról nem mondok le. Erre ő megfordult és a part felé úszott, melyet kétségkívül könnyen elért, mert mint mondtam, remek úszó volt.

After we had fished some time and caught nothing—for when I had fish on my hook I would not pull them up, that he might not see them—I said to the Moor, “This will not do; our master will not be thus served; we must stand farther off.” He, thinking no harm, agreed, and being in the head of the boat, set the sails; and, as I had the helm, I ran the boat out near a league farther, and then brought her to, as if I would fish; when, giving the boy the helm, I stepped forward to where the Moor was, and making as if I stooped for something behind him, I took him by surprise with my arm under his waist, and tossed him clear overboard into the sea. He rose immediately, for he swam like a cork, and called to me, begged to be taken in, told me he would go all over the world with me. He swam so strong after the boat that he would have reached me very quickly, there being but little wind; upon which I stepped into the cabin, and fetching one of the fowling-pieces, I presented it at him, and told him I had done him no hurt, and if he would be quiet I would do him none. “But,” said I, “you swim well enough to reach to the shore, and the sea is calm; make the best of your way to shore, and I will do you no harm; but if you come near the boat I’ll shoot you through the head, for I am resolved to have my liberty;” so he turned himself about, and swam for the shore, and I make no doubt but he reached it with ease, for he was an excellent swimmer.

Gondolhattam volna arra is, hogy a mórt magammal viszem és a fiút taszítom a vízbe, de nem kockáztathattam, hogy az előbbinek higgyek. Amikor eltávolodott, a fiúhoz fordultam, akit Xurynak neveztek, és azt mondtam: - Xury, ha hűséget fogadsz nekem, nagyszerű sorsod lesz mellettem, de ha nem esküszöl meg a próféta szakállára, haladéktalanul a tengerbe kell dobjalak. A fiú rám mosolygott és olyan ártatlanul válaszolt, hogy nem volt okom kételkedni a szavában. Megesküdött, hogy hű útitársam lesz és velem tart, bármerre menjek is.

I could have been content to have taken this Moor with me, and have drowned the boy, but there was no venturing to trust him. When he was gone, I turned to the boy, whom they called Xury, and said to him, “Xury, if you will be faithful to me, I’ll make you a great man; but if you will not stroke your face to be true to me”—that is, swear by Mahomet and his father’s beard—“I must throw you into the sea too.” The boy smiled in my face, and spoke so innocently that I could not distrust him, and swore to be faithful to me, and go all over the world with me.

Amíg az úszó mórt szemmel tarthattam, a csónakot egyenesen a nyílt tenger felé kormányoztam, szél iránt, hogy azt higgyék, a Gibraltári-szoros bejárata felé vettük az utunkat (ahogy azt bárki más is tenné, aki nincs a józan ész híján ). Kinek jutott volna eszébe, hogy délnek hajózunk, a teljesen vad partvidék felé, ahol nyilván feketék egész törzsei fognak majd közre bennünket kenuikkal és elpusztítanak; vagy ahol nem szállhatunk partra anélkül, hogy ádáz ragadozók, illetve még kegyetlenebb bennszülöttek karmai közé kerülnénk ?

While I was in view of the Moor that was swimming, I stood out directly to sea with the boat, rather stretching to windward, that they might think me gone towards the Straits’ mouth (as indeed any one that had been in their wits must have been supposed to do): for who would have supposed we were sailed on to the southward, to the truly Barbarian coast, where whole nations of negroes were sure to surround us with their canoes and destroy us; where we could not go on shore but we should be devoured by savage beasts, or more merciless savages of human kind.

Alkonyattájt én mégis megváltoztattam az irányt és dél-kelet felé tartottam, hogy ne távozzam nagyon messze a tengerparttól. A szél frissen fújdogált s a tenger sima lévén, gyorsan repült tova. Csak másnap délutáni három órakor jöttem közel a szárazhoz, amikorra számításaim szerint már legalább 240 mérföldnyire voltam Szalehtől, távol a marokkói uralkodó birodalmától, sőt látszólag minden más fejedelemétől is, mert egy teremtett lelket sem láttunk.

But as soon as it grew dusk in the evening, I changed my course, and steered directly south and by east, bending my course a little towards the east, that I might keep in with the shore; and having a fair, fresh gale of wind, and a smooth, quiet sea, I made such sail that I believe by the next day, at three o’clock in the afternoon, when I first made the land, I could not be less than one hundred and fifty miles south of Sallee; quite beyond the Emperor of Morocco’s dominions, or indeed of any other king thereabouts, for we saw no people.

Mégis annyira tartottam az araboktól, és attól a rémisztő kilátástól, hogy a kezükre kerülhetek, hogy nem vetettem ki a horgonyt és nem szálltam partra, amíg tartott a jó szél, vagyis még további öt napon át. Amikor aztán a szél déli irányból kezdett fújni, biztosra vettem, hogy mostanra az eddig esetleg nyomomba eredt hajók is feladják az üldözést, megkockáztattam hát a partraszállást, és horgonyt vetettem egy kis folyó torkolatában. Nem tudtam, melyik folyó ez, vagy hogy mely ország, milyen nemzet lakja, sem azt, hogy mely szélességi és hosszúsági fokon vagyunk. Embereket nem láttam s nem is kívántam látni. Mindenekelőtt friss vízre volt szükségem. Alkonyat felé az öbölbe vitorláztunk és elhatároztam, hogy amint besötétedik, kiúszunk a szárazra és átvizsgáljuk a vidéket. De mihelyt végképp besötétedett, olyan rettenetes, vadállatoktól származó ugatást, üvöltést és vonítást hallottunk, hogy Xury, a szegény fiú, félholtra válva kért, napkelte előtt ne menjünk a szárazra.

Yet such was the fright I had taken of the Moors, and the dreadful apprehensions I had of falling into their hands, that I would not stop, or go on shore, or come to an anchor; the wind continuing fair till I had sailed in that manner five days; and then the wind shifting to the southward, I concluded also that if any of our vessels were in chase of me, they also would now give over; so I ventured to make to the coast, and came to an anchor in the mouth of a little river, I knew not what, nor where, neither what latitude, what country, what nation, or what river. I neither saw, nor desired to see any people; the principal thing I wanted was fresh water. We came into this creek in the evening, resolving to swim on shore as soon as it was dark, and discover the country; but as soon as it was quite dark, we heard such dreadful noises of the barking, roaring, and howling of wild creatures, of we knew not what kinds, that the poor boy was ready to die with fear, and begged of me not to go on shore till day.

- Jól van, Xury, akkor nem megyünk - mondtam -, de lehet, hogy holnap emberekre akadunk, s ez éppolyan veszedelmes, mintha az oroszlánokkal találkoznánk.

“Well, Xury,” said I, “then I won’t; but it may be that we may see men by day, who will be as bad to us as those lions.”

- Majd adunk nekik puskából és szaladnak - felelt Xury mosolyogva. Xury köztünk, rabszolgák közt tanulta az angol nyelvet, és ilyen törve beszélte azt. Örültem a jókedvének, és adtam neki egy korty pálinkát patrónusunk egyik üvegéből, hogy még inkább felvidítsam. Alaposabban megfontolva, a tanácsa jó volt, így hát megfogadtam. Kivetettük a horgonyt, és pihenéssel töltöttük az éjjelt, azért csak pihenéssel, mert alvásról szó sem lehetett. Két-három óra elteltével különböző fajtájú, hatalmas, számunkra ismeretlen élőlényeket láttunk lejönni a tengerpartra. A vízhez rohantak, belegázoltak, és fürdőzés közben igyekeztek lehűteni testüket. Közben olyan rettentő vonítást és üvöltést hallattak, amihez foghatót még soha nem tapasztaltam.

“Then we give them the shoot gun,” says Xury, laughing, “make them run wey.” Such English Xury spoke by conversing among us slaves. However, I was glad to see the boy so cheerful, and I gave him a dram (out of our patron’s case of bottles) to cheer him up. After all, Xury’s advice was good, and I took it; we dropped our little anchor, and lay still all night; I say still, for we slept none; for in two or three hours we saw vast great creatures (we knew not what to call them) of many sorts, come down to the sea-shore and run into the water, wallowing and washing themselves for the pleasure of cooling themselves; and they made such hideous howlings and yellings, that I never indeed heard the like.

Xury iszonyatosan félt, s én nem kevésbé. Rettegésünk csak fokozódott, amikor meghallottuk, hogy e vadállatok egyike a csónakunk felé úszik. Szabad szemmel nem láthattuk, de prüszköléséből arra következtettünk, hogy hatalmas és veszélyes ragadozó. Xury azt állította, hogy oroszlán, és igaza lehetett. Szegény Xury kiabálva kért, hogy szedjük fel a horgonyt és evezzünk el innen.

Xury was dreadfully frighted, and indeed so was I too; but we were both more frighted when we heard one of these mighty creatures come swimming towards our boat; we could not see him, but we might hear him by his blowing to be a monstrous huge and furious beast. Xury said it was a lion, and it might be so for aught I know; but poor Xury cried to me to weigh the anchor and row away;

Nem, Xury, bármikor kiengedhetjük a horgonykötelet, hogy arrébb húzódjunk. Nem követnének messzire - mondtam, és ebben a pillanatban nagy meglepetésemre észrevettem, hogy a fenevad (bármi volt is ) már csak két evezőlapát hossznyira van a csónaktól. Azon nyomban beléptem a kabinajtón, puskát ragadtam és rálőttem. Az állat rögtön visszafordult, és a part felé úszott. Lehetetlen leírni azokat az ijesztő hangokat és förtelmes bömbölést, amelyek a fegyverdörrenésre válaszul a partról és szárazföld belsejéből elhallatszottak hozzánk. Ezek a teremtmények alighanem akkor hallottak első ízben ilyen hangot. Ez meggyőzött róla, hogy éjszaka ezen a partvidéken nem érdemes a szárazföldre lépnünk. Az más kérdés volt, hogy nappal hogyan tegyük meg ugyanezt. Mert ha a vademberek kezei közé kerülünk, az éppolyan rossz, mintha oroszlánok és tigrisek martalékául esnénk. Most már legalább tisztában voltunk a ránk váró veszélyekkel.

“No,” says I, “Xury; we can slip our cable, with the buoy to it, and go off to sea; they cannot follow us far.” I had no sooner said so, but I perceived the creature (whatever it was) within two oars’ length, which something surprised me; however, I immediately stepped to the cabin door, and taking up my gun, fired at him; upon which he immediately turned about and swam towards the shore again. But it is impossible to describe the horrid noises, and hideous cries and howlings that were raised, as well upon the edge of the shore as higher within the country, upon the noise or report of the gun, a thing I have some reason to believe those creatures had never heard before: this convinced me that there was no going on shore for us in the night on that coast, and how to venture on shore in the day was another question too; for to have fallen into the hands of any of the savages had been as bad as to have fallen into the hands of the lions and tigers; at least we were equally apprehensive of the danger of it.

Akárhogy is, valahol partra kellett szállnunk, hogy vizet hozzunk, mert alig félliternyi maradt. A kérdés az volt, mégis mikor és honnan hozzuk. Xury egy korsóval partra akart menni, mondván, addig keresgél, míg forrást nem talál. Megkérdeztem tőle, miért ne én menjek és ő maradjon a csónakban. A fiú válaszában annyi szeretet volt, hogy örökre a szívembe zártam. - Ha vademberek jön, engem megesz, te elmégy.

Be that as it would, we were obliged to go on shore somewhere or other for water, for we had not a pint left in the boat; when and where to get to it was the point. Xury said, if I would let him go on shore with one of the jars, he would find if there was any water, and bring some to me. I asked him why he would go? why I should not go, and he stay in the boat? The boy answered with so much affection as made me love him ever after. Says he, “If wild mans come, they eat me, you go wey.”

Tudod mit, Xury ? - mondtam. - Kiszállunk mind a ketten, és ha a vademberekkel vagy állatokkal találkozunk, végzünk velük, hogy se téged, se engem fel ne faljanak. Megkínáltam Xuryt egy darab kenyérrel és egy kevés pálinkával, aztán közel eveztünk a parthoz, néhány fegyvert és két vizeskorsót vettünk magunkhoz, és a partra gázoltunk.

“Well, Xury,” said I, “we will both go and if the wild mans come, we will kill them, they shall eat neither of us.” So I gave Xury a piece of rusk bread to eat, and a dram out of our patron’s case of bottles which I mentioned before; and we hauled the boat in as near the shore as we thought was proper, and so waded on shore, carrying nothing but our arms and two jars for water.

Szemmel akartam tartani a csónakot, mert féltem, hogy a folyó felől esetleg vademberek bukkannak fel a kenuikon, de a fiú úgy egy kilométerre tőlünk egy völgyet látott és arrafelé indult. Telt-múlt az idő, mígnem sebesen futva jött vissza. Azt hittem, hogy a vademberek üldözik, vagy egy ragadozó ijesztett rá, ezért segítségére siettem. Amikor közelebb értem, láttam, hogy valami lelóg a válláról. Az állat, amelyet Xury elejtett, leginkább nyúlhoz hasonlított, csak a színe volt más és hosszabbak a lábai. Ennek is megörültünk, mert húsa jóízű ebédet ígért, de a fiú ujjongva hozta a hírt, hogy igen jó vizet talált és nem látott bennszülötteket.

I did not care to go out of sight of the boat, fearing the coming of canoes with savages down the river; but the boy seeing a low place about a mile up the country, rambled to it, and by-and-by I saw him come running towards me. I thought he was pursued by some savage, or frighted with some wild beast, and I ran forward towards him to help him; but when I came nearer to him I saw something hanging over his shoulders, which was a creature that he had shot, like a hare, but different in colour, and longer legs; however, we were very glad of it, and it was very good meat; but the great joy that poor Xury came with, was to tell me he had found good water and seen no wild mans.

Rájöttünk azonban, hogy nem kell annyit fáradoznunk a víz miatt, a folyó mentén egy kicsit följebb friss vizet találtunk, megtöltöttük tehát a korsókat, tüzet gyújtottunk, és belakmároztunk az elejtett zsákmányból. Mivel emberi nyomokat nem találtunk ezen a vidéken, felkészültünk az útra.

But we found afterwards that we need not take such pains for water, for a little higher up the creek where we were we found the water fresh when the tide was out, which flowed but a little way up; so we filled our jars, and feasted on the hare he had killed, and prepared to go on our way, having seen no footsteps of any human creature in that part of the country.

Egyszer már utaztam e partok mentén, jól tudtam, tehát, hogy a Kanári-szigetek és a Cape de Verd szigetek nincsenek a parttól túl messze. De nem álltak rendelkezésemre műszerek, melyekkel meghatározhattam a helyzetünket, és így nem tudtam, melyik szélességi foknál járunk. Sajnos, az emlékeim sem segítettek abban, hogy tudjam, mikor térjek irányukban a tenger felé, máskülönben könnyen rábukkanhattunk volna az egyik ilyen szigetre. Így azonban abban reménykedtem, hogy e part mentén haladva végül eljutok arra a szakaszra, ahol az angolok kereskednek, felismerem kereskedőhajóik hagyományos külsejét, és akkor végre megmenekülök.

As I had been one voyage to this coast before, I knew very well that the islands of the Canaries, and the Cape de Verde Islands also, lay not far off from the coast. But as I had no instruments to take an observation to know what latitude we were in, and not exactly knowing, or at least remembering, what latitude they were in, I knew not where to look for them, or when to stand off to sea towards them; otherwise I might now easily have found some of these islands. But my hope was, that if I stood along this coast till I came to that part where the English traded, I should find some of their vessels upon their usual design of trade, that would relieve and take us in.

Számításaim szerint a hely, ahol most jártunk, a Marokkó és Fekete-Afrika között elterülő feltáratlan és a vadállatoktól eltekintve lakatlan vidék volt. A szerecsenek azért hagyták oda, hogy elkerüljék a mórokat, az arabok viszont nagyon terméketlen területnek találták azt. Így aztán mindkét nép lemondott róla az erre nagy számban tanyázó tigrisek, oroszlánok, leopárdok és más vérszomjas élőlények javára. Ezek ellen aztán a mórok olykor nagy hajtóvadászatot vagy inkább hadjáratot indítottak két-háromezer fős sereggel. Közel másfélszáz kilométert vitorláztunk e tengerpart mentén úgy, hogy nappal egy lelket sem láttunk, s éjjel rendszerint a vadállatok vonítását és ordítását hallottuk.

By the best of my calculation, that place where I now was must be that country which, lying between the Emperor of Morocco’s dominions and the negroes, lies waste and uninhabited, except by wild beasts; the negroes having abandoned it and gone farther south for fear of the Moors, and the Moors not thinking it worth inhabiting by reason of its barrenness; and indeed, both forsaking it because of the prodigious number of tigers, lions, leopards, and other furious creatures which harbour there; so that the Moors use it for their hunting only, where they go like an army, two or three thousand men at a time; and indeed for near a hundred miles together upon this coast we saw nothing but a waste, uninhabited country by day, and heard nothing but howlings and roaring of wild beasts by night.

Nappal egy-két ízben mintha a Pico de Teneriffet, a Kanári-szigetek hegyének, a Teneriffének a csúcsát láttam volna, és elhatároztam, hogy megkísérlem elérni a szigetet. Kétszer is megpróbáltam, de az ellenszél szembeszállt velem, és a kis csónak számára a hullámok is túl magasak voltak. Úgy döntöttem tehát, hogy eredeti tervem szerint folytatom utamat a part mentén.

Once or twice in the daytime I thought I saw the Pico of Teneriffe, being the high top of the Mountain Teneriffe in the Canaries, and had a great mind to venture out, in hopes of reaching thither; but having tried twice, I was forced in again by contrary winds, the sea also going too high for my little vessel; so, I resolved to pursue my first design, and keep along the shore.

Miután elhagytuk a folyótorkolatot, csak ritkán szálltam ki a partra, olyankor, ha friss ivóvízre volt szükségünk. Egy ilyen alkalommal kora reggel egy kiszögellő, magas partrésznél vetettük ki a horgonyt. Az ár miatt várnunk kellett kicsit, mielőtt továbbindulunk. Xury látása alighanem élesebb lehetett, mint az enyém, mert egyszer csak halkan odasúgta, jobb lenne, ha odébbállnánk. - Nézd, amott feküsz a domboldalon egy szörnyű szörny, mélyen alussza. Arra néztem, amerre mutatott, és tényleg egy rémisztő szörnyet, egy ijesztően nagy oroszlánt láttam egy kis domb árnyékában a parton heverni.

Several times I was obliged to land for fresh water, after we had left this place; and once in particular, being early in morning, we came to an anchor under a little point of land, which was pretty high; and the tide beginning to flow, we lay still to go farther in. Xury, whose eyes were more about him than it seems mine were, calls softly to me, and tells me that we had best go farther off the shore; “For,” says he, “look, yonder lies a dreadful monster on the side of that hillock, fast asleep.” I looked where he pointed, and saw a dreadful monster indeed, for it was a terrible, great lion that lay on the side of the shore, under the shade of a piece of the hill that hung as it were a little over him.

Xury - mondtam -, menj ki a partra és végezz vele. Én végez ? - kérdezte, rémülten nézve rám. - Nekem lesz egy harapásóra végem. - Úgy értette, egy harapásra. Nem vitáztam vele, csak megnyugtattam, azután fogtam a legnagyobb lőfegyverünket, amely majdnem muskéta nagyságú volt, megtöltöttem egy jó adag puskaporral és két puskagolyóval, majd letettem, azután a másik fegyvert is két golyóval töltöttem meg, a harmadikba pedig, mert három lőfegyverünk volt, öt kisebb golyót tettem. Az első puskával felvettem a lehető legjobb lőállást, hogy fejbe lőhessem az oroszlánt, de úgy hevert ott, hogy a lába az arca előtt feküdt és a golyók a lábát találták el, térdtájon eltörve a csontot. Dühödten pattant fel, de ráébredt, hogy eltört a lába és összerogyott, majd három lábra állt, és a leghátborzongatóbb üvöltés hagyta el a torkát, amit valaha hallottam. Kissé meglepett, hogy nem találtam fejen, de késlekedés nélkül felkaptam a másik fegyvert, és bár a fenevad visszavonulni készült, fejbe lőttem. Láttam, amint összerogy és kis ideig még, szinte hang nélkül, küzd az életéért. Ekkorra Xury összeszedte a bátorságát és arra kért, engedjem ki a partra.

“Xury,” says I, “you shall on shore and kill him.” Xury, looked frighted, and said, “Me kill! he eat me at one mouth!”—one mouthful he meant. However, I said no more to the boy, but bade him lie still, and I took our biggest gun, which was almost musket-bore, and loaded it with a good charge of powder, and with two slugs, and laid it down; then I loaded another gun with two bullets; and the third (for we had three pieces) I loaded with five smaller bullets. I took the best aim I could with the first piece to have shot him in the head, but he lay so with his leg raised a little above his nose, that the slugs hit his leg about the knee and broke the bone. He started up, growling at first, but finding his leg broken, fell down again; and then got upon three legs, and gave the most hideous roar that ever I heard. I was a little surprised that I had not hit him on the head; however, I took up the second piece immediately, and though he began to move off, fired again, and shot him in the head, and had the pleasure to see him drop and make but little noise, but lie struggling for life. Then Xury took heart, and would have me let him go on shore.

Menj csak - mondtam. A fiú a vízbe ugrott, és a kis lőfegyvert az egyik kezében tartva, a másik kezével a part felé úszott. Az oroszlánhoz érve a fegyver csövét annak füléhez tartotta és újra fejbe lőtte. Ettől nagy megnyugvás töltötte el. Hamarosan megbántam, hogy haszontalanul pazaroltunk el három töltet lőport és golyót, mert a valóban óriási zsákmány húsa élvezhetetlen volt. Xury mégis hozni akart belőle magának, a csónakban el is kérte tőlem a baltát.

“Well, go,” said I: so the boy jumped into the water and taking a little gun in one hand, swam to shore with the other hand, and coming close to the creature, put the muzzle of the piece to his ear, and shot him in the head again, which despatched him quite. This was game indeed to us, but this was no food; and I was very sorry to lose three charges of powder and shot upon a creature that was good for nothing to us. However, Xury said he would have some of him; so he comes on board, and asked me to give him the hatchet.

Minek az neked, Xury ? - kérdeztem. Levagdosom a fejet. Xurynak mégsem sikerült levágnia az állat fejét, ezért az egyik hatalmas lábát vágta le és hozta magával. Még jókor jutott eszembe, hogy bőrének valamiképpen hasznát vehetjük. Megkíséreltük tehát lenyúzását, amihez Xury sokkal jobban értett nálamnál. Bealkonyodott, mire együttes erővel végre elkészültünk a nyúzással. A bőr ezután a kabinunk tetejére került, száradni. A nap ereje két nap alatt elvégezte a munkát, és attól kezdve pokróc gyanánt használtuk.

“For what, Xury?” said I. “Me cut off his head,” said he. However, Xury could not cut off his head, but he cut off a foot, and brought it with him, and it was a monstrous great one. I bethought myself, however, that, perhaps the skin of him might, one way or other, be of some value to us; and I resolved to take off his skin if I could. So Xury and I went to work with him; but Xury was much the better workman at it, for I knew very ill how to do it. Indeed, it took us both up the whole day, but at last we got off the hide of him, and spreading it on the top of our cabin, the sun effectually dried it in two days’ time, and it afterwards served me to lie upon.

CHAPTER III—WRECKED ON A DESERT ISLAND

E kaland után, tíz-tizenkét napon át, szünet nélkül hajóztunk tovább dél felé. Tartalékainkkal nagyon takarékosan bántunk, és bár így is jelentősen megfogyatkoztak, csak akkor szálltunk partra, ha friss vízre volt szükségünk. Tervem az volt, hogy, ha lehet, jussunk el a Gambia folyóig vagy Szenegálba vagyis a Cape de Verd-szigetek közelébe, ahol, reméltem, európai hajókkal találkozhatunk. Nem is sejtettem, utána milyen irányba tarthatnék, úgyhogy meg kellett találnom a szigeteket, vagy a bennszülöttek martaléka leszek. Tudtam, hogy minden Európából Guineába, Brazíliába vagy Kelet-Indiába tartó hajó elhalad a szigetek mellett. A szerencsém tehát ettől az egyetlen lehetőségtől függött - vagy találkozom egy hajóval, vagy elpusztulok.

After this stop, we made on to the southward continually for ten or twelve days, living very sparingly on our provisions, which began to abate very much, and going no oftener to the shore than we were obliged to for fresh water. My design in this was to make the river Gambia or Senegal, that is to say anywhere about the Cape de Verde, where I was in hopes to meet with some European ship; and if I did not, I knew not what course I had to take, but to seek for the islands, or perish there among the negroes. I knew that all the ships from Europe, which sailed either to the coast of Guinea or to Brazil, or to the East Indies, made this cape, or those islands; and, in a word, I put the whole of my fortune upon this single point, either that I must meet with some ship or must perish.

Mint mondtam, még tíz napon át vitorláztunk a tengerpart mentén, amikor aggodalommal vettük észre, hogy errefelé már emberek laknak. A bennszülöttek két-három helyen a partra jöttek, és megbámultak bennünket. Egészen meztelenek és feketék voltak. Viselkedésükben csak kíváncsiságot vettem észre, ezért hát nekibátorodtam, és egy helyen ki akartam kötni. Xury azonban most is jó tanácsadómnak bizonyult. Nem megy, nem megy - mondta.

When I had pursued this resolution about ten days longer, as I have said, I began to see that the land was inhabited; and in two or three places, as we sailed by, we saw people stand upon the shore to look at us; we could also perceive they were quite black and naked. I was once inclined to have gone on shore to them; but Xury was my better counsellor, and said to me, “No go, no go.”

Én mégis közelebb irányoztam a csónakot a parthoz, hogy szót váltsak velük. Jó darabon futottak velünk, a part mentén. Megfigyeltem, hogy nincs fegyverük, kivéve egyet, akinél egy hosszú vékony pálca volt. Xury azt mondta, hogy ez lándzsa, amelyet ők nagy ügyességgel dobálnak. Betartottam tehát a biztonságos távolságot, de legjobb tudásom szerint, jelek által értésükre adtam, hogy élelmiszerre lenne szükségünk. Ők visszajeleztek, hogy kössünk ki és hoznak nekünk húst. Félárbocra eresztettem tehát a vitorlát, mire két bennszülött elfutott a szárazföld belseje felé. Mintegy félóra múlva szárított húsdarabokkal és némi, errefelé termő gabonával tértek vissza. Sem a húsról, sem a gabonáról nem tudtuk, pontosan miféle, mégis készséggel elfogadtuk azokat. Nem merészkedtünk a bennszülöttek közelébe, bár nekem úgy látszott, mintha ők éppúgy félnének tőlünk, mint mi tőlük. Végül ők maguk találtak célszerű módot, az élelmiszert lerakták a partra, erre mindnyájan hátrább húzódtak, és jókora távolságban várakoztak, míg magunkhoz vesszük azt, csak utána jöttek újra közelebb.

However, I hauled in nearer the shore that I might talk to them, and I found they ran along the shore by me a good way. I observed they had no weapons in their hand, except one, who had a long slender stick, which Xury said was a lance, and that they could throw them a great way with good aim; so I kept at a distance, but talked with them by signs as well as I could; and particularly made signs for something to eat: they beckoned to me to stop my boat, and they would fetch me some meat. Upon this I lowered the top of my sail and lay by, and two of them ran up into the country, and in less than half-an-hour came back, and brought with them two pieces of dried flesh and some corn, such as is the produce of their country; but we neither knew what the one or the other was; however, we were willing to accept it, but how to come at it was our next dispute, for I would not venture on shore to them, and they were as much afraid of us; but they took a safe way for us all, for they brought it to the shore and laid it down, and went and stood a great way off till we fetched it on board, and then came close to us again.

A köszönet jeleit küldtük feléjük, mert mással nem nagyon szolgálhattunk. Kevés idővel később azonban másképp is ki tudtuk fejezni a hálánkat. Mialatt a parthoz közel pihentünk, két hatalmas fenevad érkezett, ádázul egymást üldözve, a hegyek felől a tenger irányába. Vajon a hím űzte a nőstényt és egyáltalán küzdöttek vagy csak vetélkedtek - ezt éppúgy nem tudtuk megmondani, mint azt, hogy ez megszokott látvány errefelé vagy sem. De nem hinném, hogy az volt, mert egyrészt ezek a falánk állatok inkább éjszaka szoktak felbukkanni, másrészt azt láttuk, hogy a bennszülöttek, különösen az asszonyok rettenetesen megrémültek. Mindegyikük menekülőre fogta a dolgot, kivéve azt a férfit, aki lándzsát tartott a kezében, a két fenevad azonban egyenesen a víz felé rohant és úgy tűnt, ügyet sem vetnek a szerecsenekre. Belecsobbantak a tenger vizébe és úszni kezdtek, mintha csak hancúrozni szerettek volna. Az egyikük aztán közeledni kezdett a hajónkhoz, ahogy arra már számítottam. Minden lehetőségre felkészülve megtöltöttem a fegyveremet, Xuryt figyelmeztettem, hogy töltse meg a másik kettőt, majd tüzelőállásba helyezkedtem. Amikor a vad elég közel ért, elsütöttem a fegyvert és pontosan fejbe lőttem. Az állat lesüllyedt a vízbe, majd rögtön fel is bukkant és csapkodni kezdett a vízben, mintha az életéért küzdene, és így is volt. A part felé kezdett úszni, de a távolság túl nagy volt, a sebe pedig halálos, így aztán nem sokkal azelőtt, hogy partot ért volna, kimúlt.

We made signs of thanks to them, for we had nothing to make them amends; but an opportunity offered that very instant to oblige them wonderfully; for while we were lying by the shore came two mighty creatures, one pursuing the other (as we took it) with great fury from the mountains towards the sea; whether it was the male pursuing the female, or whether they were in sport or in rage, we could not tell, any more than we could tell whether it was usual or strange, but I believe it was the latter; because, in the first place, those ravenous creatures seldom appear but in the night; and, in the second place, we found the people terribly frighted, especially the women. The man that had the lance or dart did not fly from them, but the rest did; however, as the two creatures ran directly into the water, they did not offer to fall upon any of the negroes, but plunged themselves into the sea, and swam about, as if they had come for their diversion; at last one of them began to come nearer our boat than at first I expected; but I lay ready for him, for I had loaded my gun with all possible expedition, and bade Xury load both the others. As soon as he came fairly within my reach, I fired, and shot him directly in the head; immediately he sank down into the water, but rose instantly, and plunged up and down, as if he were struggling for life, and so indeed he was; he immediately made to the shore; but between the wound, which was his mortal hurt, and the strangling of the water, he died just before he reached the shore.

A lövés hallatán és a puskatűz láttán a szerecsenek döbbenete leírhatatlan volt. Egyesek készek voltak belehalni az ijedtségbe, és el is vágódtak, ahogy holtakhoz illik. Csak amikor látták az állatot élettelenül a vízbe hanyatlani, és jeleztem nekik, hogy jöjjenek közelebb a parthoz, vették a bátorságot, hogy a vízhez merészkedjenek, és keresni kezdjék a tetemet. Én találtam rá a vízen terjengő vérnyomok alapján. A nyaka köré kötelet hurkoltam, majd odaadtam a szerecseneknek, hogy húzzák ki a partra. Kiderült, hogy ez a túl kíváncsi állat egy pompás, arányos külsejű, foltos leopárd volt. A vademberek álmélkodva emelték égnek a karjukat, nem tudván elképzelni, hogyan végeztem a ragadozóval.

It is impossible to express the astonishment of these poor creatures at the noise and fire of my gun: some of them were even ready to die for fear, and fell down as dead with the very terror; but when they saw the creature dead, and sunk in the water, and that I made signs to them to come to the shore, they took heart and came, and began to search for the creature. I found him by his blood staining the water; and by the help of a rope, which I slung round him, and gave the negroes to haul, they dragged him on shore, and found that it was a most curious leopard, spotted, and fine to an admirable degree; and the negroes held up their hands with admiration, to think what it was I had killed him with.

A fegyverdörgéstől megrettent másik fenevad partra úszott, és visszamenekült a hegyek irányába, ahonnan érkezett. Ilyen távolságból nem tudtam megállapítani, miféle állat volt. Hamar rájöttem, hogy a bennszülöttek szívesen elfogyasztanák a zsákmányom húsát, ezért jeleztem, hogy tekintsék azt az ajándékomnak. Nagyon hálásak voltak érte. Azonnal munkához is láttak. Nem volt késük, de egy hegyes élű fadarabbal ügyesen lenyúzták a leopárd bőrét, sokkal ügyesebben, mint ahogy mi egy késsel tehettük volna. Felajánlották nekem a hús egy részét. Elutasítottam, jelezve, hogy az egész az övék, de a bőrét elkértem és minden ellenvetés nélkül meg is kaptam. Ezt még megtoldották további élelmiszerekkel, amelyeket elfogadtam. Ezek után feltartottam az egyik korsómat, majd fejjel lefelé fordítottam, mutatva, hogy üres és szeretném, ha megtöltenék. Azonnal intézkedtek. Két asszony jelent meg, egy nagy, agyagból készült és feltehetően a napon kiégetett edényt hoztak. A nők éppolyan anyaszült meztelenek voltak, mint a férfiak. Az edényt átadták nekem, én pedig elküldtem Xuryt, hogy töltse meg, most már három edényünket vízzel.

The other creature, frighted with the flash of fire and the noise of the gun, swam on shore, and ran up directly to the mountains from whence they came; nor could I, at that distance, know what it was. I found quickly the negroes wished to eat the flesh of this creature, so I was willing to have them take it as a favour from me; which, when I made signs to them that they might take him, they were very thankful for. Immediately they fell to work with him; and though they had no knife, yet, with a sharpened piece of wood, they took off his skin as readily, and much more readily, than we could have done with a knife. They offered me some of the flesh, which I declined, pointing out that I would give it them; but made signs for the skin, which they gave me very freely, and brought me a great deal more of their provisions, which, though I did not understand, yet I accepted. I then made signs to them for some water, and held out one of my jars to them, turning it bottom upward, to show that it was empty, and that I wanted to have it filled. They called immediately to some of their friends, and there came two women, and brought a great vessel made of earth, and burnt, as I supposed, in the sun, this they set down to me, as before, and I sent Xury on shore with my jars, and filled them all three. The women were as naked as the men.

Most már volt gabonánk, ehető gyökereink és vizünk is, búcsút vettem hát a barátságos bennszülöttektől. Mintegy újabb tizenegy napig hajóztunk tovább, anélkül, hogy akár megközelítettük volna a partot, míg aztán egy nagy földnyelvet pillantottam meg, legalább 20 kilométerre előttünk. A víztükör háborítatlan volt, ezért a nyílt tenger iránt vettem az utat, hogy elérhessem a félsziget csúcsát. A fele utat megtettük, és mintegy tíz kilométerre lehettünk a kiszemelt helytől, amikor észrevettem, hogy szemközt vele, a tengeren néhány sziget fekszik. Ekkor már biztosra vettem, hogy ez a kiszögellés a Cape de Verd, ahonnan a szigetek is nyerték a nevüket. Mégis most szorultam volna igazán tanácsra, vajon folytassam-e a nem éppen veszélytelen tengerparti utazást vagy a szigetek felé vitorlázzak ? Ha hirtelen viharos szél támad, talán egyiket sem érem el.

I was now furnished with roots and corn, such as it was, and water; and leaving my friendly negroes, I made forward for about eleven days more, without offering to go near the shore, till I saw the land run out a great length into the sea, at about the distance of four or five leagues before me; and the sea being very calm, I kept a large offing to make this point. At length, doubling the point, at about two leagues from the land, I saw plainly land on the other side, to seaward; then I concluded, as it was most certain indeed, that this was the Cape de Verde, and those the islands called, from thence, Cape de Verde Islands. However, they were at a great distance, and I could not well tell what I had best to do; for if I should be taken with a fresh of wind, I might neither reach one or other.

* * * Szobámba léptem és leültem, hogy e bizonytalan helyzetben megoldást találjak, amikor Xury, aki a kormányrúdnál ült, hirtelen bekiáltott hozzám: Uram, uram, egy hajó vitorlával ! Eközben a szegény fiút egészen hatalmába kerítette a félelem, mert azt hitte, hogy korábbi urunk hajóinak egyike az, mely az üldözésünkre indult. Én tudtam, hogy ez a veszély már nem fenyeget bennünket, és sietve kiléptem a szobámból. Azonnal láttam, nemcsak a hajót, hanem azt is, hogy portugál felségjelű, mely talán szerecsen rabszolgákat szállít Guineából. Amikor azonban jobban szemügyre vettem az útirányukat, láttam, hogy nem készülnek közelebb jönni a parthoz, más irányba tartanak. Haladék nélkül a nyílt tenger felé vitorláztam.

In this dilemma, as I was very pensive, I stepped into the cabin and sat down, Xury having the helm; when, on a sudden, the boy cried out, “Master, master, a ship with a sail!” and the foolish boy was frighted out of his wits, thinking it must needs be some of his master’s ships sent to pursue us, but I knew we were far enough out of their reach. I jumped out of the cabin, and immediately saw, not only the ship, but that it was a Portuguese ship; and, as I thought, was bound to the coast of Guinea, for negroes. But, when I observed the course she steered, I was soon convinced they were bound some other way, and did not design to come any nearer to the shore; upon which I stretched out to sea as much as I could, resolving to speak with them if possible.

A kedvező szél ellenére is nyilvánvalóvá vált, annyira sem tudom beérni őket, hogy észrevegyék a jelzésemet, mielőtt végképp elhajóznak. Amikor már úgy éreztem, többet nem tehetek, és kezdtem kétségbe esni, bevonták a vitorláikat, és - alighanem, mert a távcsövükkel észrevették, hogy európai hajóhoz tartozó csónak halad feléjük - várták, hogy közelebb érjünk. Ezen felbátorodva kitűztem volt gazdánk lobogóját, és a puskámat is elsütöttem. Mind a kettőt látták, a puska füstjét is, de mint elmondták, a lövést magát nem hallották. A jelezéseimnek köszönhetően horgonyt vetettek, és bevártak bennünket. Mintegy három óra múlva értem el a hajójukat.

With all the sail I could make, I found I should not be able to come in their way, but that they would be gone by before I could make any signal to them: but after I had crowded to the utmost, and began to despair, they, it seems, saw by the help of their glasses that it was some European boat, which they supposed must belong to some ship that was lost; so they shortened sail to let me come up. I was encouraged with this, and as I had my patron’s ancient on board, I made a waft of it to them, for a signal of distress, and fired a gun, both which they saw; for they told me they saw the smoke, though they did not hear the gun. Upon these signals they very kindly brought to, and lay by for me; and in about three hours; time I came up with them.

Portugál, spanyol és francia nyelven érdeklődtek kilétem felől, de én egyiket sem értettem. Végre egy a hajón szolgáló skót tengerész szólított meg, mire én válaszoltam neki. Elmondtam, hogy angol vagyok, továbbá, hogy miként szabadultam meg Szálehben az arabok fogságából. Ekkor a hajón levők, útitársammal és poggyászommal együtt barátságosan a fedélzetre invitáltak.

They asked me what I was, in Portuguese, and in Spanish, and in French, but I understood none of them; but at last a Scotch sailor, who was on board, called to me: and I answered him, and told him I was an Englishman, that I had made my escape out of slavery from the Moors, at Sallee; they then bade me come on board, and very kindly took me in, and all my goods.

Kimondhatatlan örömömre szolgált, hogy a sanyarú, szinte kilátástalan helyzetemet követően ilyen megbecsüléssel fogadtak. Hálából, amint elmúlt a megindultságom, felajánlottam minden ingóságomat a hajó kapitányának. Ő azonban nagylelkűen kijelentette, hogy semmit sem fogadna el tőlem, és vagyontárgyaimat visszakapom, amint megérkeztünk Brazíliába. - Nem más okból mentettem meg az ön életét, mint hogy magam is szeretném, ha hasonló helyzetben megmentenének, hiszen egyszer talán én is hasonló helyzetben találom magam. Ráadásul, ha most saját országától ilyen messzire, Brazíliába viszem és elveszem minden vagyonát, akkor ott éhen pusztul, és így azt az életet is elvenném, amit az imént mentettem meg. Nem, nem, Senior Ingles (angol uram ), keresztényi szeretetből elviszem önt Brazíliába, azoknak a dolgoknak és tárgyaknak pedig, amelyekkel kínál, igen nagy hasznát veheti még, hogy élelmet és pénzt szerezzen magának a visszautazására.

It was an inexpressible joy to me, which any one will believe, that I was thus delivered, as I esteemed it, from such a miserable and almost hopeless condition as I was in; and I immediately offered all I had to the captain of the ship, as a return for my deliverance; but he generously told me he would take nothing from me, but that all I had should be delivered safe to me when I came to the Brazils. “For,” says he, “I have saved your life on no other terms than I would be glad to be saved myself: and it may, one time or other, be my lot to be taken up in the same condition. Besides,” said he, “when I carry you to the Brazils, so great a way from your own country, if I should take from you what you have, you will be starved there, and then I only take away that life I have given. No, no,” says he: “Seignior Inglese” (Mr. Englishman), “I will carry you thither in charity, and those things will help to buy your subsistence there, and your passage home again.”

Nem csak a beszéde, a fellépése is jóindulatúnak bizonyult. Senkinek sem volt szabad hozzányúlnia vagyonomhoz. Ő vette azt át megőrzésre és pontos jegyzéket készíttetett róla, melyből még a szerecsenektől kapott cserépedény sem hiányzott.

As he was charitable in this proposal, so he was just in the performance to a tittle; for he ordered the seamen that none should touch anything that I had: then he took everything into his own possession, and gave me back an exact inventory of them, that I might have them, even to my three earthen jars.

Ami a csónakomat illeti, az igen hasznavehető volt. A kapitány azt mondta, meg szeretné venni, és érdeklődött, mennyiért adnám el. Én fenntartottam, hogy mert ilyen nagyvonalúan viselkedett velem, ingyen neki adom. Erre ő Brazíliában fizetendő váltóra, nyolcvan spanyol ezüstön megvásárolta, ha azonban ott többet találnának ígérni, mondta, szívesen fölemelné az árát. Xuryért hatvan ezüstöt ajánlott, de én vonakodtam ettől a vásártól, mert nem szívesen bocsátottam áruba a hűséges fiúnak a szabadságát, aki az én szabadságom elérésében segédkezett. Amikor a kapitány meghallotta az érveimet, vállalta, hogy írásban kötelezi magát a fiú előtt, hogy ha kereszténnyé lesz, tíz éven belül visszaadja neki a szabadságát. Ennek hallatán, és látva, hogy Xurynak sincs ellenére a kapitánnyal tartani, hagytam, hogy csatlakozzon barátságos új gazdájához.

As to my boat, it was a very good one; and that he saw, and told me he would buy it of me for his ship’s use; and asked me what I would have for it? I told him he had been so generous to me in everything that I could not offer to make any price of the boat, but left it entirely to him: upon which he told me he would give me a note of hand to pay me eighty pieces of eight for it at Brazil; and when it came there, if any one offered to give more, he would make it up. He offered me also sixty pieces of eight more for my boy Xury, which I was loth to take; not that I was unwilling to let the captain have him, but I was very loth to sell the poor boy’s liberty, who had assisted me so faithfully in procuring my own. However, when I let him know my reason, he owned it to be just, and offered me this medium, that he would give the boy an obligation to set him free in ten years, if he turned Christian: upon this, and Xury saying he was willing to go to him, I let the captain have him.

Mintegy huszonkét napi szerencsés utazás után a de Todos los Santos vagy más néven Mindenszentek tengeröbölbe vitorláztunk. Újra véget ért tehát egy szörnyű kalandom, és most azt kellett eldöntenem, mit kezdjek magammal a továbbiakban.

We had a very good voyage to the Brazils, and I arrived in the Bay de Todos los Santos, or All Saints’ Bay, in about twenty-two days after. And now I was once more delivered from the most miserable of all conditions of life; and what to do next with myself I was to consider.

A kapitány nemes magaviselete mindvégig változatlan maradt. Szállításomért semmit sem fogadott el, de húsz dukátot adott a leopárd- és negyvenet az oroszlánbőrért. Mindenem, amim csak a hajón volt, pontosan visszaszolgáltatott, és azokat az áruimat, amelyektől szívesen megváltam, megvásárolta: így a palackos ládát, két fegyveremet és a viaszmaradékot is, amit nem használtam el gyertyakészítéshez. Így aztán eladott portékáimért mintegy 220 aranyat kaptam, mielőtt Brazíliában partra szálltam.

The generous treatment the captain gave me I can never enough remember: he would take nothing of me for my passage, gave me twenty ducats for the leopard’s skin, and forty for the lion’s skin, which I had in my boat, and caused everything I had in the ship to be punctually delivered to me; and what I was willing to sell he bought of me, such as the case of bottles, two of my guns, and a piece of the lump of beeswax—for I had made candles of the rest: in a word, I made about two hundred and twenty pieces of eight of all my cargo; and with this stock I went on shore in the Brazils.

Kevés ideje tartózkodtam még csak itt, amikor beajánlottak egy hozzám hasonlóan derék és becsületes embernél, akinek cukornádültetvénye és egy cukorgyára volt. Nála éltem egy darabig, és megtanultam a cukornád termesztését és a cukorkészítést. Láttam egyszersmind, hogy az ültetvényesek kényelmes életet élnek és hamar meggazdagodnak. Úgy gondoltam, ha engedélyt kapnék a letelepedésre, magam is ültetvényessé válhatnék. Azon igyekeztem tehát, hogy megszerezzem a Londonban maradt pénzemet. Közben annyi földet vásároltam, amennyire pénzem tellett, hogy ezáltal elnyerhessem Brazíliában a honpolgári jogot, az Angliában hagyott pénzemet pedig a lakóhelyem és az ültetvény kialakítására kívántam felhasználni.

I had not been long here before I was recommended to the house of a good honest man like himself, who had an _ingenio_, as they call it (that is, a plantation and a sugar-house). I lived with him some time, and acquainted myself by that means with the manner of planting and making of sugar; and seeing how well the planters lived, and how they got rich suddenly, I resolved, if I could get a licence to settle there, I would turn planter among them: resolving in the meantime to find out some way to get my money, which I had left in London, remitted to me. To this purpose, getting a kind of letter of naturalisation, I purchased as much land that was uncured as my money would reach, and formed a plan for my plantation and settlement; such a one as might be suitable to the stock which I proposed to myself to receive from England.

Szomszédom angol szülőktől származó lisszaboni portugál volt. Wellsnek hívták, és olyan körülmények között élt, melyek sokban hasonlítottak az enyéimhez. Szomszédomnak nevezem, mert az ültetvénye az enyém mellett volt, és mert nagyon jó viszonyba kerültünk egymással. A tőkém csekély volt, akárcsak az övé, és két éven át inkább csak élelmiszert termesztettünk, mint bármi mást. Ezután a földjeink lassan kezdtek följavulni, és a mi helyzetünk is javult, így aztán a harmadik évben már elültettünk némi dohányt, és előkészítettünk egy nagyobb földterületet a következő évi nádtermesztéshez. Ám mindkettőnknek segítségre volt szüksége, és most minden eddiginél jobban sajnáltam, hogy megváltam a kedves Xurytól.

I had a neighbour, a Portuguese, of Lisbon, but born of English parents, whose name was Wells, and in much such circumstances as I was. I call him my neighbour, because his plantation lay next to mine, and we went on very sociably together. My stock was but low, as well as his; and we rather planted for food than anything else, for about two years. However, we began to increase, and our land began to come into order; so that the third year we planted some tobacco, and made each of us a large piece of ground ready for planting canes in the year to come. But we both wanted help; and now I found, more than before, I had done wrong in parting with my boy Xury.

Sajnos, a rossz döntés, tőlem, kit a balszerencse üldözött, nem volt idegen. Nem lett volna más dolgom, mint folytatni, amit elkezdtem. Azonban lelkületemtől távol álló és eddigi életvitelemmel ellentétes foglalkozásra kényszerültem. Márpedig az volt a kedvemre való élet, amely miatt feledtem apám tanácsait és elhagytam a házát, nem pedig a középszer, melyre apám szánt. Ha most ezzel megbékülök, akár otthon is maradhattam volna, ahelyett, hogy a nagyvilágban gyötröm magam. Gyakran elismételtem magamnak, hogy ezt az életmódot Angliában is folytathatnám, a barátaim társaságában, ahelyett, hogy onnan nyolcezer kilométerre, idegenek és bennszülöttek között teszem, a dzsungel közepén, ahová a számomra ismerős világból nem jut el semmi hír.

But, alas! for me to do wrong that never did right, was no great wonder. I hail no remedy but to go on: I had got into an employment quite remote to my genius, and directly contrary to the life I delighted in, and for which I forsook my father’s house, and broke through all his good advice. Nay, I was coming into the very middle station, or upper degree of low life, which my father advised me to before, and which, if I resolved to go on with, I might as well have stayed at home, and never have fatigued myself in the world as I had done; and I used often to say to myself, I could have done this as well in England, among my friends, as have gone five thousand miles off to do it among strangers and savages, in a wilderness, and at such a distance as never to hear from any part of the world that had the least knowledge of me.

Így töprengtem és bánkódtam jelenlegi helyzetem miatt. Nem volt mindezt kivel megosztanom, legfeljebb a szomszédom hallgatott meg néhanapján. Nem volt kivel a munkát elvégeztetnem, csak a saját két kezemet használhattam. Úgy éltem itt, mint egy lakatlan szigeten, ahol az ember teljesen magára van hagyatva. A helyemben minden ember másképp gondolkodna adott helyzetéről és szerencsésnek ítélné azt, mert más ennél sokkal rosszabb sorsokkal vetné össze. Milyen igazságot tett az ég, amikor az emlegetett teljes magány, melyhez meggondolatlanul az itteni életemet mértem, valóban részem lett egy lakatlan szigeten. Az ültetvényes élet pedig, ha tovább tart, virágzóvá és gazdaggá szépülhetett volna.

In this manner I used to look upon my condition with the utmost regret. I had nobody to converse with, but now and then this neighbour; no work to be done, but by the labour of my hands; and I used to say, I lived just like a man cast away upon some desolate island, that had nobody there but himself. But how just has it been—and how should all men reflect, that when they compare their present conditions with others that are worse, Heaven may oblige them to make the exchange, and be convinced of their former felicity by their experience—I say, how just has it been, that the truly solitary life I reflected on, in an island of mere desolation, should be my lot, who had so often unjustly compared it with the life which I then led, in which, had I continued, I had in all probability been exceeding prosperous and rich.

Bizonyos mértékben berendezkedtem már az ültetvény vezetésére, amikor jó barátom, a portugál hajóskapitány, háromhavi időzés után hajóját megrakatva visszautazni készült Lisszabonba. Én fölemlítettem neki csekélyke vagyonomat, melyet Londonban hagytam. - Senior Ingles ! - mondta, mert még mindig így nevezett. - Hatalmazzon fel hivatalos írásban, és én átveszem a pénzét attól, akinél Londonban elhelyezte. Vásároltasson azon olyan árukat, amilyeneket én, az itteni vásár ismerőjeként javaslok önnek, küldesse aztán azokat az általam kijelölendő lisszaboni házhoz, és én, ha Isten is úgy akarja, mindent ide szállítok önnek legközelebbi tengeri utazásom alkalmával. De azt tanácslom, hogy miután a tengeri utazás mindig veszéllyel jár s engem is érhet baleset, utalványát egyelőre csak vagyona felére, 100 font sterlingre adja, s ne kockáztassa egész tőkéjét.

I was in some degree settled in my measures for carrying on the plantation before my kind friend, the captain of the ship that took me up at sea, went back—for the ship remained there, in providing his lading and preparing for his voyage, nearly three months—when telling him what little stock I had left behind me in London, he gave me this friendly and sincere advice:—“Seignior Inglese,” says he (for so he always called me), “if you will give me letters, and a procuration in form to me, with orders to the person who has your money in London to send your effects to Lisbon, to such persons as I shall direct, and in such goods as are proper for this country, I will bring you the produce of them, God willing, at my return; but, since human affairs are all subject to changes and disasters, I would have you give orders but for one hundred pounds sterling, which, you say, is half your stock, and let the hazard be run for the first; so that, if it come safe, you may order the rest the same way, and, if it miscarry, you may have the other half to have recourse to for your supply.”

Ez az ajánlat olyan ésszerűnek és barátinak hangzott, hogy habozás nélkül elfogadtam, átadtam a kapitánynak a kívánt meghatalmazást, s hozzá levelet az özvegy számára, kinek gondviseletére pénzemet bíztam.

This was so wholesome advice, and looked so friendly, that I could not but be convinced it was the best course I could take; so I accordingly prepared letters to the gentlewoman with whom I had left my money, and a procuration to the Portuguese captain, as he desired.

Kimerítő tudósítást írtam az úrhölgynek minden viszontagságomról: rabságomról, szökésemről, arról, hogyan találkoztam a tengeren a nagylelkű portugál kapitánnyal és jelenlegi helyzetemről. Végül pedig leírtam a szükséges intézkedéseket, amelyekre kérem. Amikor barátom szerencsésen hazaérkezett Lisszabonba, megtalálta a módját, hogy egy angol kereskedő közvetítésével elküldje a levelet Londonba, az özvegynek. Ez a hölgy pedig levelem hatására nem csak pontosan átadta a kért összeget, hanem azonkívül még saját pénzéből tisztességes ajándékot is küldött a portugálnak, amiért olyan emberséggel és segítőkészen bánt velem.

I wrote the English captain’s widow a full account of all my adventures—my slavery, escape, and how I had met with the Portuguese captain at sea, the humanity of his behaviour, and what condition I was now in, with all other necessary directions for my supply; and when this honest captain came to Lisbon, he found means, by some of the English merchants there, to send over, not the order only, but a full account of my story to a merchant in London, who represented it effectually to her; whereupon she not only delivered the money, but out of her own pocket sent the Portugal captain a very handsome present for his humanity and charity to me.

A londoni kereskedő a kapitány által tanácsolt angol árukba fektette 100 fontomat, és elküldte azt Lisszabonba. Az átkelés is szerencsés volt Brazíliába. Az én atyailag gondoskodó barátom - helyettem, aki még túl fiatal és így hozzá nem értő voltam - gondolt rá, hogy az árukon kívül szerszámokat és egyéb eszközöket is hozzon magával, amelyekre az ültetvényen szükségem lehet.

The merchant in London, vesting this hundred pounds in English goods, such as the captain had written for, sent them directly to him at Lisbon, and he brought them all safe to me to the Brazils; among which, without my direction (for I was too young in my business to think of them), he had taken care to have all sorts of tools, ironwork, and utensils necessary for my plantation, and which were of great use to me.

Az áru megérkezésekor elámultam a bőség láttán, különösen, mert kiderült, hogy jótevőm, a kapitány, a neki ajándékba adott öt font sterlingen szolgát szerzett, kit hat esztendőre lekötelezett és mindezekért egyebet nem akart elfogadni tőlem, mint egy kis dohányt, mert az saját földemen termett.

When this cargo arrived I thought my fortune made, for I was surprised with the joy of it; and my stood steward, the captain, had laid out the five pounds, which my friend had sent him for a present for himself, to purchase and bring me over a servant, under bond for six years’ service, and would not accept of any consideration, except a little tobacco, which I would have him accept, being of my own produce.

Áruim iránt - posztó, gyapjú és más angol termékek - olyan nagy volt a kereslet, hogy rendkívül előnyösen sikerült eladnom. A vételnek több mint négyszeres árát nyertem és szegény szomszédomat jóval túlszárnyaltam ültetvényem fellendítését illetően. Mindenekelőtt egy szerecsen rabszolgát vettem magamnak, s még egy európai szolgát béreltem, azon kívül, aki a kapitánnyal érkezett.

Neither was this all; for my goods being all English manufacture, such as cloths, stuffs, baize, and things particularly valuable and desirable in the country, I found means to sell them to a very great advantage; so that I might say I had more than four times the value of my first cargo, and was now infinitely beyond my poor neighbour—I mean in the advancement of my plantation; for the first thing I did, I bought me a negro slave, and an European servant also—I mean another besides that which the captain brought me from Lisbon.

A túlzott fellendülés, ha nem irányítjuk megfelelően, gyakran ártalmassá válhat. Így történt ez velem is. Feltűnt a szerencsém csillaga. A legközelebbi évben már 25 mázsa dohányt termesztettem, többet, mint amennyit a környéken eladhattam. Félretettem hát ezeket, és a lisszaboni flotta érkezésére vártam. Ám most, hogy üzletem és vagyonom gyarapodott, új légvárakat kezdtem építeni, olyan nagyszabású vállalkozásokról áhítoztam, amelyek meghaladták volna erőmet, és az ilyesmi gyakran a legjobb üzleti érzékkel megáldott embereket is tönkreteszi. Ha felvirágzó birtokomnak örültem volna és gond nélküli nyugalmas életet biztosítok magamnak, elérem mindazt, amit apám az előnyös középszintű élet formájában megvalósítani tanácsolt. De másként kellett lennie, mert még mindig saját balszerencsém rabja voltam. Hibáimat tetézte, és így kétszeresére súlyosbította az igazságosan rám mért büntetést az, hogy makacsul ragaszkodtam a világjáró ösztöneim kiéléséhez, ahelyett a nyilvánvalóan áldásos lépés helyett, mellyel életem békés felvirágoztatását választottam volna célomul, ahogy azt a gondviselés is kötelességemnek szánta.

But as abused prosperity is oftentimes made the very means of our greatest adversity, so it was with me. I went on the next year with great success in my plantation: I raised fifty great rolls of tobacco on my own ground, more than I had disposed of for necessaries among my neighbours; and these fifty rolls, being each of above a hundredweight, were well cured, and laid by against the return of the fleet from Lisbon: and now increasing in business and wealth, my head began to be full of projects and undertakings beyond my reach; such as are, indeed, often the ruin of the best heads in business. Had I continued in the station I was now in, I had room for all the happy things to have yet befallen me for which my father so earnestly recommended a quiet, retired life, and of which he had so sensibly described the middle station of life to be full of; but other things attended me, and I was still to be the wilful agent of all my own miseries; and particularly, to increase my fault, and double the reflections upon myself, which in my future sorrows I should have leisure to make, all these miscarriages were procured by my apparent obstinate adhering to my foolish inclination of wandering abroad, and pursuing that inclination, in contradiction to the clearest views of doing myself good in a fair and plain pursuit of those prospects, and those measures of life, which nature and Providence concurred to present me with, and to make my duty.

Amint egyszer már odahagytam a szülői házat, úgy most sem érezhettem magam elégedettnek. Fel kellett adnom azt a békés jövőképet, hogy új ültetvényemen leszek gazdaggá és sikeressé, mert gyorsabban akartam meggazdagodni, mint azt a dolgok rendje megengedte. Belevetettem hát magam újra a szenvedések ember által megismerhető, legmélyebb bugyrába.

As I had once done thus in my breaking away from my parents, so I could not be content now, but I must go and leave the happy view I had of being a rich and thriving man in my new plantation, only to pursue a rash and immoderate desire of rising faster than the nature of the thing admitted; and thus I cast myself down again into the deepest gulf of human misery that ever man fell into, or perhaps could be consistent with life and a state of health in the world.

Fokozatosan elérkezünk tehát történetem következő szakaszához: Négy éve laktam már Brazíliában, és az ültetvényem virágzásnak indult. Beszéltem a hazai nyelvet, ismeretségben álltam néhány szomszéd ültetvényessel és a kereskedőkkel San Salvadorban, a legközelebbi kikötőhelyen. Gyakran elbeszélgettem velük két rendbeli utamról Guineába, hogy ott csekélységekért, amilyenek az üveggyöngy, a játékszer, kés, olló, balta, kis tükrök stb., nemcsak aranyport, elefántcsontot és hasonlót, hanem rabszolgának fogható szerecseneket is szerezhet az ember, nagy mennyiségben és számban.

To come, then, by the just degrees to the particulars of this part of my story. You may suppose, that having now lived almost four years in the Brazils, and beginning to thrive and prosper very well upon my plantation, I had not only learned the language, but had contracted acquaintance and friendship among my fellow-planters, as well as among the merchants at St. Salvador, which was our port; and that, in my discourses among them, I had frequently given them an account of my two voyages to the coast of Guinea: the manner of trading with the negroes there, and how easy it was to purchase upon the coast for trifles—such as beads, toys, knives, scissors, hatchets, bits of glass, and the like—not only gold-dust, Guinea grains, elephants’ teeth, &c., but negroes, for the service of the Brazils, in great numbers.

Mindig rendkívül figyelmesen hallgatták ezeket az elbeszéléseimet, különösen a szerecsenek vásárlására vonatkozó részt. A rabszolga-kereskedelem ez idő tájt még nem túl széles körű foglalatosság, inkább csak egy szűkebb réteg kiváltsága volt, melyet a spanyol vagy a portugál király, illetve a kormányzók engedélyével lehetett űzni. Így aztán kevés szerecsent bocsátottak áruba és azokat is nagyon drágán.

They listened always very attentively to my discourses on these heads, but especially to that part which related to the buying of negroes, which was a trade at that time, not only not far entered into, but, as far as it was, had been carried on by assientos, or permission of the kings of Spain and Portugal, and engrossed in the public stock: so that few negroes were bought, and these excessively dear.

Egy napon nagyon élénk beszélgetést folytattunk ismerős ültetvényesek és kereskedők társaságában. Másnap reggel három közülük a szobámba lépett, és elmondták, hogy sokat töprengtek az előző este hallottakon, aminek eredményeként egy tervet terjesztenek elém, titoktarásomat kérve: Felszerelnek egy hajót, mely Guineába vitorlázik. Hozzám hasonlóan ők is mind ültetvényesek, és semmire sincs akkora szükségük, mint rabszolgákra. A feketékből mindenki egyenlő osztályrészt kap. Titokban szállítják majd őket partra és kereskedni nem fognak velük, így nem is szükséges királyi felhatalmazásért folyamodniuk. Az ajánlatuk számomra az volt, hogy ha velük tartok Guineába és ott irányítom a vállalkozás kereskedelmi részét, egyenlően osztoznak velem is, anélkül, hogy pénzzel járulnék az ügyhöz.

It happened, being in company with some merchants and planters of my acquaintance, and talking of those things very earnestly, three of them came to me next morning, and told me they had been musing very much upon what I had discoursed with them of the last night, and they came to make a secret proposal to me; and, after enjoining me to secrecy, they told me that they had a mind to fit out a ship to go to Guinea; that they had all plantations as well as I, and were straitened for nothing so much as servants; that as it was a trade that could not be carried on, because they could not publicly sell the negroes when they came home, so they desired to make but one voyage, to bring the negroes on shore privately, and divide them among their own plantations; and, in a word, the question was whether I would go their supercargo in the ship, to manage the trading part upon the coast of Guinea; and they offered me that I should have my equal share of the negroes, without providing any part of the stock.

El kell ismernem, ez a tisztességes ajánlat bárki számára csábító lehetett, akinek nem volt gondozni való birtoka és ültetvénye, értékes terméssel tele, melytől az említett gazdaság éppen felvirágozni készült. Én viszont már megalapoztam itt a jövőmet, nem volt más feladatom, mint még három-négy éven át folytatni az eddigi teendőimet és elküldetni a maradék száz fontért Angliába. Ennyi idő és energia ráfordításával alighanem három-négyezer fontot is kereshettem volna, amely aztán önmagát gyarapítja. Számomra akárcsak latolgatni is egy ilyen utazás gondolatát, olyan nagy fokú, megdöbbentő bárgyúság volt, amelynél nagyobbat hasonló körülmények között más még nem követett el.

This was a fair proposal, it must be confessed, had it been made to any one that had not had a settlement and a plantation of his own to look after, which was in a fair way of coming to be very considerable, and with a good stock upon it; but for me, that was thus entered and established, and had nothing to do but to go on as I had begun, for three or four years more, and to have sent for the other hundred pounds from England; and who in that time, and with that little addition, could scarce have failed of being worth three or four thousand pounds sterling, and that increasing too—for me to think of such a voyage was the most preposterous thing that ever man in such circumstances could be guilty of.

De én, aki arra születtem, hogy önmagam elpusztításán munkálkodjam, éppúgy képtelen voltam ellenállni ennek a gondolatnak, mint ahogy apám jó tanácsai sem fogantak meg első kósza vágyaimmal szemben. Azt feleltem hát nekik, hogy teljes szívemből velük kívánok tartani, feltéve, hogy távollétemben átvállalják az ültetvényem felügyeletét, és ha én rossz véget érnék, rendelkezésem szerint járnak el vele. Ők beleegyeztek, és írott szerződésbe foglaltuk mindezt. Hivatalos végrendeletet fogalmaztam, amelyben, halálom esetére, rendelkeztem az ültetvényről és minden vagyonomról. Általános örökösömnek a kapitányt tettem meg, aki megmentette az életemet, de arra köteleztem őt, hogy míg termékeim egyik felét megtarthatja magának, másik felét hajón Angliába kell szállíttatnia.

But I, that was born to be my own destroyer, could no more resist the offer than I could restrain my first rambling designs when my father’ good counsel was lost upon me. In a word, I told them I would go with all my heart, if they would undertake to look after my plantation in my absence, and would dispose of it to such as I should direct, if I miscarried. This they all engaged to do, and entered into writings or covenants to do so; and I made a formal will, disposing of my plantation and effects in case of my death, making the captain of the ship that had saved my life, as before, my universal heir, but obliging him to dispose of my effects as I had directed in my will; one half of the produce being to himself, and the other to be shipped to England.

Minden óvintézkedést megtettem tehát, hogy megőrizzem tulajdonomat és az ültetvényt működésben tartsam. Ha fele ilyen körültekintően gondoltam volna át, hogy mi áll valódi érdekemben, mit tegyek és mi az, amit nem szabad megtennem, akkor biztosan nem hagyok magára egy ilyen virágzó üzletet és az általa biztosított sikert, és választok helyette olyan tengeri utat, amely, még az engem utazásaim során folytonosan üldöző balsorstól eltekintve is, nyilvánvaló kockázatokkal jár.

In short, I took all possible caution to preserve my effects and to keep up my plantation. Had I used half as much prudence to have looked into my own interest, and have made a judgment of what I ought to have done and not to have done, I had certainly never gone away from so prosperous an undertaking, leaving all the probable views of a thriving circumstance, and gone upon a voyage to sea, attended with all its common hazards, to say nothing of the reasons I had to expect particular misfortunes to myself.

Inkább hallgattam lángoló képzeletemre, mint józan eszemre, és útra készülődtem. A hajót gyorsan fölszerelték, a rakományt behordatták, és mi szerződésileg mindent elintéztünk egymás között. Rossz napon indultam útnak. 1659. szeptember 1-jét írtunk, amikor elhagytam Brazíliát. Ugyanaz a nap volt ez, amelyen nyolc évvel azelőtt - mint kötelességeit megtagadó, oktalan fiú - odahagytam apámat, anyámat, és Hullban hajóra ültem.

But I was hurried on, and obeyed blindly the dictates of my fancy rather than my reason; and, accordingly, the ship being fitted out, and the cargo furnished, and all things done, as by agreement, by my partners in the voyage, I went on board in an evil hour, the 1st September 1659, being the same day eight years that I went from my father and mother at Hull, in order to act the rebel to their authority, and the fool to my own interests.

Körülbelül 120 tonna teherbírású hajónk hat ágyút és 14 embert vitt a hajóskapitányon és hajósinasokon kívül. Középszerű rakományunk leginkább olyan tárgyakból állott, melyek alkalmasak voltak a bennszülöttekkel való cserekereskedésre, úgy, mint az üveggyöngyök és egyéb üvegholmik, csecsebecsék, kis tükrök, kések, ollók, fejszék és más egyebek.

Our ship was about one hundred and twenty tons burden, carried six guns and fourteen men, besides the master, his boy, and myself. We had on board no large cargo of goods, except of such toys as were fit for our trade with the negroes, such as beads, bits of glass, shells, and other trifles, especially little looking-glasses, knives, scissors, hatchets, and the like.

Északi irányban vitorláztunk az amerikai tengerpart mentén, hogy elérjük azt a szélességi fokot, ahonnan az afrikai partok felé vezethet utunk. Az északi szélesség 10-12°-ánál járva az időjárás szép, de már rendkívül forró volt. A Szent Ágoston fok közelébe érve, északkeleti irányban a nyílt tenger felé tértünk, mintha a Fernando de Noronha felé vennénk az irányt. A part a távolba veszett mögöttünk. A de Noronha szigetet kelet felé hagytuk el, és tizenkét nap múlva áthaladtunk az egyenlítőn. Utolsó észlelésünk az északi szélesség 7° 22'-t mutatta, ezt követően egy szörnyű tornádó vagy hurrikán miatt elveszítettük tájékozódási képességünket. Ez a szélvihar eleinte délkelet felől fújt, aztán északnyugat felé fordult, végül északkeleten állapodott meg. Mintegy tizenkét napig dühöngött olyan erővel, hogy nem tehettünk mást, mint hagytuk, hogy arra hánykolódjon a hajó, amerre a szél dühe fújja. E tizenkét nap mindegyikén felkészülten vártam, hogy elnyel a tenger, mint ahogy a hajón mindenki más is biztosra vette, hogy végünk.

The same day I went on board we set sail, standing away to the northward upon our own coast, with design to stretch over for the African coast when we came about ten or twelve degrees of northern latitude, which, it seems, was the manner of course in those days. We had very good weather, only excessively hot, all the way upon our own coast, till we came to the height of Cape St. Augustino; from whence, keeping further off at sea, we lost sight of land, and steered as if we were bound for the isle Fernando de Noronha, holding our course N.E. by N., and leaving those isles on the east. In this course we passed the line in about twelve days’ time, and were, by our last observation, in seven degrees twenty-two minutes northern latitude, when a violent tornado, or hurricane, took us quite out of our knowledge. It began from the south-east, came about to the north-west, and then settled in the north-east; from whence it blew in such a terrible manner, that for twelve days together we could do nothing but drive, and, scudding away before it, let it carry us whither fate and the fury of the winds directed; and, during these twelve days, I need not say that I expected every day to be swallowed up; nor, indeed, did any in the ship expect to save their lives.

E nyomorhoz még hozzájárult, hogy egyik matrózunk magas láz következtében halt meg, egy másik férfit és egy fiút pedig a tengerbe sodortak a hullámok. A tizenkettedik napon a vihar végre alábbhagyott kissé, és a hajóskapitány legalább megközelítő méréseket végezhetett, amiből kiviláglott, hogy körülbelül az északi szélesség 17°-a, és a nyugati hosszúság 22°-a körül lehettünk, vagyis közel Guayanának, illetve Brazília északi vidékének a partjaihoz, túl az Amazonas-folyón, de a Nagy Folyónak is nevezett Orinokón innen. A kapitány tanácsomat kérte a követendő útirányt illetően, mert a hajó sérült volt, az eresztékei meglazultak, és ő egyenesen vissza akart térni a brazil partokra.

In this distress we had, besides the terror of the storm, one of our men die of the calenture, and one man and the boy washed overboard. About the twelfth day, the weather abating a little, the master made an observation as well as he could, and found that he was in about eleven degrees north latitude, but that he was twenty-two degrees of longitude difference west from Cape St. Augustino; so that he found he was upon the coast of Guiana, or the north part of Brazil, beyond the river Amazon, toward that of the river Orinoco, commonly called the Great River; and began to consult with me what course he should take, for the ship was leaky, and very much disabled, and he was going directly back to the coast of Brazil.

Én határozottan elleneztem azt, és az amerikai partvonal térképére vetett egyetlen pillantás meggyőzött bennünket, hogy sehol sem számíthatunk segélyre, míg a Karib-szigeteket el nem érjük. Ezért aztán Barbados felé tartottunk, de elég messzi kerülőt tettünk a sík tengerre, hogy kikerüljük a mexikói öbölbe tartó tengeráramlatot, és így várhatóan tizenöt nap alatt célhoz érjünk. Innen a szükséges javítások után indulhattunk volna Afrika irányába.

I was positively against that; and looking over the charts of the sea-coast of America with him, we concluded there was no inhabited country for us to have recourse to till we came within the circle of the Caribbee Islands, and therefore resolved to stand away for Barbadoes; which, by keeping off at sea, to avoid the indraft of the Bay or Gulf of Mexico, we might easily perform, as we hoped, in about fifteen days’ sail; whereas we could not possibly make our voyage to the coast of Africa without some assistance both to our ship and to ourselves.

Északnyugat felé vettük tehát az irányt, hogy az angol fennhatóságú szigetek közelébe jussunk, ahol segítséget reméltünk, de utazásunkról másképp intézkedett a végzet. Az északi szélesség 12° 18'-nél jártunk, amikor új vihar tört ki, mely feltarthatatlanul nyugat felé sodort bennünket. Egyre jobban eltávolodtunk a kereskedelmi útvonalaktól, és félő volt, hogy ha ezen a vidéken kényszerülünk partra szállni, a bennszülöttek kezei között végezzük.

With this design we changed our course, and steered away N.W. by W., in order to reach some of our English islands, where I hoped for relief. But our voyage was otherwise determined; for, being in the latitude of twelve degrees eighteen minutes, a second storm came upon us, which carried us away with the same impetuosity westward, and drove us so out of the way of all human commerce, that, had all our lives been saved as to the sea, we were rather in danger of being devoured by savages than ever returning to our own country.

A vihar még egyre dühöngött, mikor egy kora reggeli órán az egyik matróz felkiáltott: " Föld ! " Mindenki a fedélzetre sietett, hátha megállapíthatjuk, mely táján járunk a világnak. E pillanatban a hajó megfeneklett egy homokpadon, a hullámok pedig tüstént olyan erővel csaptak át rajta, hogy menekülnünk kellett a fedélzetről.

In this distress, the wind still blowing very hard, one of our men early in the morning cried out, “Land!” and we had no sooner run out of the cabin to look out, in hopes of seeing whereabouts in the world we were, than the ship struck upon a sand, and in a moment her motion being so stopped, the sea broke over her in such a manner that we expected we should all have perished immediately; and we were immediately driven into our close quarters, to shelter us from the very foam and spray of the sea.

Most olyan rémes pillanatok következtek, melyek alig írhatók le. Nem tudtuk, hová érkeztünk, sziget vagy szárazföld, lakott vagy lakatlan vidék van-e előttünk. Nem bíztunk benne, hogy a szél alábbhagy, így viszont elkerülhetetlennek tűnt a hajó pusztulása, többet már aligha tehettünk volna, mint hogy várjuk, mikor sújt le ránk a halál. Az biztató jel volt ugyan, hogy a hajó még nem esett szét, és valósnak tűnt, amit a kapitány állított, vagyis hogy a szél kezd veszíteni az erejéből, mégis úgy ítéltük meg, nincs más választásunk, mint azonnal menteni az életünket. A vihar előtt volt egy csónakunk a hajó orránál, de azóta az valamiképpen elszabadult és elsüllyedt vagy elsodródott. Volt egy másik csónak is a hajó fedélzetén, de hogy vízre tudjuk-e tenni, kétséges volt. Valaki már azt az álhírt terjesztette, hogy a hajó kezd kettétörni. Nem töprenghettünk sokat.

It is not easy for any one who has not been in the like condition to describe or conceive the consternation of men in such circumstances. We knew nothing where we were, or upon what land it was we were driven—whether an island or the main, whether inhabited or not inhabited. As the rage of the wind was still great, though rather less than at first, we could not so much as hope to have the ship hold many minutes without breaking into pieces, unless the winds, by a kind of miracle, should turn immediately about. In a word, we sat looking upon one another, and expecting death every moment, and every man, accordingly, preparing for another world; for there was little or nothing more for us to do in this. That which was our present comfort, and all the comfort we had, was that, contrary to our expectation, the ship did not break yet, and that the master said the wind began to abate. Now, though we thought that the wind did a little abate, yet the ship having thus struck upon the sand, and sticking too fast for us to expect her getting off, we were in a dreadful condition indeed, and had nothing to do but to think of saving our lives as well as we could. We had a boat at our stern just before the storm, but she was first staved by dashing against the ship’s rudder, and in the next place she broke away, and either sunk or was driven off to sea; so there was no hope from her. We had another boat on board, but how to get her off into the sea was a doubtful thing. However, there was no time to debate, for we fancied that the ship would break in pieces every minute, and some told us she was actually broken already.

A másodkapitány és a hajóslegények nagy bajjal vízre bocsátották a csónakot, és mindenki kétségbeesve tolongott beléje. Mind a tizenegyen elhagytuk a hajót.

In this distress the mate of our vessel laid hold of the boat, and with the help of the rest of the men got her slung over the ship’s side; and getting all into her, let go, and committed ourselves, being eleven in number, to God’s mercy and the wild sea; for though the storm was abated considerably, yet the sea ran dreadfully high upon the shore, and might be well called _den wild zee_, as the Dutch call the sea in a storm.

Bár a szélvész kissé lecsillapodott, alighogy elindultunk a csónakkal, éreztük, hogy ez a gyenge alkotmány nem állhat ellen a hullámverésnek. Vitorlánk nem volt, de ha lett volna sem vesszük hasznát. Kétségbeesetten eveztünk, s gyorsan közelítettünk a partokhoz. Csakhogy semmi öböl, torkolat vagy rév nem látszott, melybe beevezhettünk volna. Várható volt, hogy a parthoz közel érve a hullámtörés a vízbe vet majd bennünket, mi azonban erősen fohászkodva eveztünk tovább egyenesen a végzetünk felé. Számításaink szerint hat-hét kilométert is megtehettünk már, amikor feltűnt mögöttünk az a hegymagasságú, rettenetes hullám, és mindenki érezte, hogy ütött a végóránk. Olyan ádáz erővel csapott le ránk, hogy a csónakból kivetett, különböző irányokba szétszórt és eltemetett bennünket, mielőtt még annyit kiálthattunk volna, hogy " Úristen ! "

And now our case was very dismal indeed; for we all saw plainly that the sea went so high that the boat could not live, and that we should be inevitably drowned. As to making sail, we had none, nor if we had could we have done anything with it; so we worked at the oar towards the land, though with heavy hearts, like men going to execution; for we all knew that when the boat came near the shore she would be dashed in a thousand pieces by the breach of the sea. However, we committed our souls to God in the most earnest manner; and the wind driving us towards the shore, we hastened our destruction with our own hands, pulling as well as we could towards land. What the shore was, whether rock or sand, whether steep or shoal, we knew not. The only hope that could rationally give us the least shadow of expectation was, if we might find some bay or gulf, or the mouth of some river, where by great chance we might have run our boat in, or got under the lee of the land, and perhaps made smooth water. But there was nothing like this appeared; but as we made nearer and nearer the shore, the land looked more frightful than the sea. After we had rowed, or rather driven about a league and a half, as we reckoned it, a raging wave, mountain-like, came rolling astern of us, and plainly bade us expect the _coup de grâce_. It took us with such a fury, that it overset the boat at once; and separating us as well from the boat as from one another, gave us no time to say, “O God!” for we were all swallowed up in a moment.

Ki írhatná le azt, amit víz alá merülésem pillanatában éreztem. Hiába voltam jó úszó, lélegzetvételnyi időre sem tudtam szabadulni a víz fogságából. Egy hatalmas hullám végül a part felé sodort, majd amikor visszahúzódott, úgy hagyott ott engem, hogy körülöttem szinte száraz maradt a part, csak én teltem meg félig a lenyelt vízzel. Maradt azonban annyi lélekjelenlétem és levegőm is, hogy felmérjem, szilárd talajra érhetek, talpra álltam hát, és maradék erőmmel igyekeztem előre, mielőtt még utolér egy újabb hullám és magával sodor. Rá kellett azonban jönnöm, hogy ez elkerülhetetlen. A tenger ellenséges óriásként hegynyi magasan közeledett felém. Módom sem volt, hogy szembeszálljak vele. Igyekeztem visszatartani a lélegzetemet, és amennyiben lehetséges, a hullám hátára kerülni. Ezután úszva és levegő után kapkodva igyekeztem úgy meglovagolni a hullámot, hogy a part felé sodorjon. Eközben leginkább azon aggódtam, hogy a víz, amikor újra partra vet, nehogy magával rántson, amikor visszahúzódik. A hullám, amelyen a partra jutni készültem, mintegy nyolc-tíz méter magasan tornyosult fölém, és éreztem, amint a hatalmas erő a nagy távolságot gyorsan áthidalva terel a part felé. Visszatartottam a levegőt, és teljes erőmből úsztam előre. A tüdőm már majdnem szétrobbant, amikor emelkedni kezdtem és a fejem és a vállam kibukkant a vízből. Ez az állapot alig tartott két másodpercig, mégis megkönnyebbültem tőle, levegőhöz jutottam, és bátorságot adott. Az előzőnél rövidebb ideig, mégis elég sokáig takart újra a víz, de kitartottam. Egyszer csak kezdett visszavonulni a hullám, és megint szilárd talajt éreztem a lábam alatt. Vártam pár pillanatot, míg a légzésem helyreállt és a víz visszahúzódott, majd, ahogy a lábam bírta, futottam a part felé. De a mögöttem hömpölygő tenger tomboló erejétől ez sem menthetett meg, a part nagyon sík volt, így még kétszer vittek magukkal a hullámok, majd sodortak előre.

Nothing can describe the confusion of thought which I felt when I sank into the water; for though I swam very well, yet I could not deliver myself from the waves so as to draw breath, till that wave having driven me, or rather carried me, a vast way on towards the shore, and having spent itself, went back, and left me upon the land almost dry, but half dead with the water I took in. I had so much presence of mind, as well as breath left, that seeing myself nearer the mainland than I expected, I got upon my feet, and endeavoured to make on towards the land as fast as I could before another wave should return and take me up again; but I soon found it was impossible to avoid it; for I saw the sea come after me as high as a great hill, and as furious as an enemy, which I had no means or strength to contend with: my business was to hold my breath, and raise myself upon the water if I could; and so, by swimming, to preserve my breathing, and pilot myself towards the shore, if possible, my greatest concern now being that the sea, as it would carry me a great way towards the shore when it came on, might not carry me back again with it when it gave back towards the sea.

A két alkalom közül az utóbbi majdnem végzetes lett a számomra, mert a tenger, mely most megint a part felé sodort, olyan erővel csapott neki egy szikladarabnak, hogy szinte eszméletemet vesztettem, és így esélyem sem maradt, hogy szabadulásomért küzdjek. Oldalamat és mellkasomat úgy megütöttem, hogy azt éreztem, mintha hirtelen minden levegő elszállt volna belőlem. Nem sokon múlt, hogy megfulladjak, de közvetlenül a hullámok visszatérte előtt erőm kezdett visszatérni. Közben láttam, hogy a víz újra beteríteni készül, erősen megkapaszkodtam a sziklában, mély lélegzetet vettem és próbáltam kitartani, amíg a hullám elvonul felettem. Sikerült is, mert most közelebb volt a száraz partrészhez, és itt kisebbek voltak a hullámok. A hullám elvonultával megint futni kezdtem, és most már elég közel jutottam a parthoz, hogy bár egy újabb hullám még beterített, de már nem sodort magával. Futottam tovább, kiértem a szárazra, felmásztam a parti sziklákon, és egy füves részre érve nagy megkönnyebbüléssel rogytam le. Itt már nem fenyegetett a dühöngő tenger.

The wave that came upon me again buried me at once twenty or thirty feet deep in its own body, and I could feel myself carried with a mighty force and swiftness towards the shore—a very great way; but I held my breath, and assisted myself to swim still forward with all my might. I was ready to burst with holding my breath, when, as I felt myself rising up, so, to my immediate relief, I found my head and hands shoot out above the surface of the water; and though it was not two seconds of time that I could keep myself so, yet it relieved me greatly, gave me breath, and new courage. I was covered again with water a good while, but not so long but I held it out; and finding the water had spent itself, and began to return, I struck forward against the return of the waves, and felt ground again with my feet. I stood still a few moments to recover breath, and till the waters went from me, and then took to my heels and ran with what strength I had further towards the shore. But neither would this deliver me from the fury of the sea, which came pouring in after me again; and twice more I was lifted up by the waves and carried forward as before, the shore being very flat.

* * *

The last time of these two had well-nigh been fatal to me, for the sea having hurried me along as before, landed me, or rather dashed me, against a piece of rock, and that with such force, that it left me senseless, and indeed helpless, as to my own deliverance; for the blow taking my side and breast, beat the breath as it were quite out of my body; and had it returned again immediately, I must have been strangled in the water; but I recovered a little before the return of the waves, and seeing I should be covered again with the water, I resolved to hold fast by a piece of the rock, and so to hold my breath, if possible, till the wave went back. Now, as the waves were not so high as at first, being nearer land, I held my hold till the wave abated, and then fetched another run, which brought me so near the shore that the next wave, though it went over me, yet did not so swallow me up as to carry me away; and the next run I took, I got to the mainland, where, to my great comfort, I clambered up the cliffs of the shore and sat me down upon the grass, free from danger and quite out of the reach of the water.

Biztonságban partot értem tehát. Az égre emeltem szemeimet, és hálát adtam a teremtőnek csodálatos megmenekülésemért, hiszen percekkel korábban még esélyem is alig volt rá. Leírhatatlan hála és öröm érzete fogott el, mert mondhatni, a biztos halálból szabadultam meg. Ezután már el tudtam képzelni, mit érezhet az a halálraítélt, aki a bitófa alatt állva, kötéllel a nyakában kapja kegyelmének hírét.

I was now landed and safe on shore, and began to look up and thank God that my life was saved, in a case wherein there was some minutes before scarce any room to hope. I believe it is impossible to express, to the life, what the ecstasies and transports of the soul are, when it is so saved, as I may say, out of the very grave: and I do not wonder now at the custom, when a malefactor, who has the halter about his neck, is tied up, and just going to be turned off, and has a reprieve brought to him—I say, I do not wonder that they bring a surgeon with it, to let him blood that very moment they tell him of it, that the surprise may not drive the animal spirits from the heart and overwhelm him.

Járkálni kezdtem a parton, karjaimat az ég felé tárva egész lényemmel megszabadulásom csodálatos természetén álmélkodtam, számos szokatlan mozdulattal és arckifejezéssel kísérve gondolataimat. Minden útitársam vízbe fulladt, csak én éltem túl a pusztítást, belőlük nem láttam többé mást, csak néhány kalapot, sapkát és két felemás lábbelit. Szememmel a zátonyra futott hajót kerestem a hullámtörésen át, a tajtékok között, és amikor megpillantottam, a messzeségben, azt gondoltam: Istenem, hogyan jutottam el egyáltalán ide.

“For sudden joys, like griefs, confound at first.” I walked about on the shore lifting up my hands, and my whole being, as I may say, wrapped up in a contemplation of my deliverance; making a thousand gestures and motions, which I cannot describe; reflecting upon all my comrades that were drowned, and that there should not be one soul saved but myself; for, as for them, I never saw them afterwards, or any sign of them, except three of their hats, one cap, and two shoes that were not fellows. I cast my eye to the stranded vessel, when, the breach and froth of the sea being so big, I could hardly see it, it lay so far of; and considered, Lord! how was it possible I could get on shore?

A földterület azonban - melyet most közelebbről kezdtem megvizsgálni, hogy eldöntsem, mitévő legyek ezután - örvendező hangulatomból csakhamar vigasztalan állapotba juttatott. A víz csurgott rólam, ruhát pedig nem válthattam, éhes, szomjas voltam, és nem csillapíthattam egyiket sem. A kilátásaim nem voltak fényesek, vagy éhen halok, vagy végez velem egy fenevad. A leginkább pedig az keserített el, hogy fegyverem sem volt, amellyel ételnek való zsákmányt ejthetnék vagy végezhetnék az olyan veszélyes élőlényekkel, amelyek belőlem szeretnének vacsorázni. Átkutattam zsebeimet, de késen, pipán és dohányzacskón kívül semmi egyebet nem találtam benne. Ettől olyan félelem fogott el, hogy kétségbeesve futkosni kezdtem ide-oda. Az éjszaka átvette az uralmat a tájon, és én, továbbra is nyugtalanul, latolgatni kezdtem, milyenek az esélyeim, ha itt valóban vérszomjas fenevadak élnek és éjszakai portyázásuk során rám találnak.

After I had solaced my mind with the comfortable part of my condition, I began to look round me, to see what kind of place I was in, and what was next to be done; and I soon found my comforts abate, and that, in a word, I had a dreadful deliverance; for I was wet, had no clothes to shift me, nor anything either to eat or drink to comfort me; neither did I see any prospect before me but that of perishing with hunger or being devoured by wild beasts; and that which was particularly afflicting to me was, that I had no weapon, either to hunt and kill any creature for my sustenance, or to defend myself against any other creature that might desire to kill me for theirs. In a word, I had nothing about me but a knife, a tobacco-pipe, and a little tobacco in a box. This was all my provisions; and this threw me into such terrible agonies of mind, that for a while I ran about like a madman. Night coming upon me, I began with a heavy heart to consider what would be my lot if there were any ravenous beasts in that country, as at night they always come abroad for their prey.

Más ötletem nem lévén, végre elhatároztam, hogy egy a közelemben lévő sűrű lombú, bár meglehetősen tüskés fa ágai között töltöm az éjszakát, és ott majd azon töprengek, vajon milyen halált halok másnap, hiszen a túlélésre esélyt sem láttam. Előtte még elindultam iható vizet keresni, és szerencsémre mintegy kétszáz méterre a tengerparttól találtam is. Szomjamat oltattam, éhség ellen pedig némi dohányt kezdtem rágni. Felmásztam a fára, és megpróbáltam úgy elhelyezkedni, hogy ha elaludnék se essem le onnan. Vágtam egy rövid husángot fegyvernek, szükség esetére. Alig heveredtem el az ágakon, mély álomba zuhantam, és úgy aludtam, ahogy csak kevesen tudnának ilyen körülmények között.

All the remedy that offered to my thoughts at that time was to get up into a thick bushy tree like a fir, but thorny, which grew near me, and where I resolved to sit all night, and consider the next day what death I should die, for as yet I saw no prospect of life. I walked about a furlong from the shore, to see if I could find any fresh water to drink, which I did, to my great joy; and having drank, and put a little tobacco into my mouth to prevent hunger, I went to the tree, and getting up into it, endeavoured to place myself so that if I should sleep I might not fall. And having cut me a short stick, like a truncheon, for my defence, I took up my lodging; and having been excessively fatigued, I fell fast asleep, and slept as comfortably as, I believe, few could have done in my condition, and found myself more refreshed with it than, I think, I ever was on such an occasion.

CHAPTER IV—FIRST WEEKS ON THE ISLAND

Meglepően frissnek éreztem magam, amikor felébredtem. A nap már fényesen sütött, egy árva szellő sem járt, s a tenger tükörsimán terült el előttem. Nagy örömömre a hajót addigra az ár felemelte a zátonyról és közel hozta, majdnem addig a szikláig, amellyel olyan emlékezetes és fájdalmas találkozásban volt részem. Így is több mint egy kilométernyi távolságra hevert tőlem. El kellett jutnom oda, hogy magamhoz vegyek olyan holmikat, amelyek segítségével életben maradhatok.

When I waked it was broad day, the weather clear, and the storm abated, so that the sea did not rage and swell as before. But that which surprised me most was, that the ship was lifted off in the night from the sand where she lay by the swelling of the tide, and was driven up almost as far as the rock which I at first mentioned, where I had been so bruised by the wave dashing me against it. This being within about a mile from the shore where I was, and the ship seeming to stand upright still, I wished myself on board, that at least I might save some necessary things for my use.

Leszállva szellős nyughelyemről, újfent körülkémleltem, és az első dolog, ami a szemembe ötlött, a hajó csónakja volt. A parton hevert, tőlem úgy három kilométerre, jobbra, oda sodorta a szél és a hullámzó tenger. Arrafelé indultam el a part mentén, de amikor közelebb értem, észrevettem, hogy egy kis tengeröblöcske választ el a hajótól. Visszafordultam hát, és a hajó felé vettem az irányt, ahol begyűjthettem, amire szükségem van.

When I came down from my apartment in the tree, I looked about me again, and the first thing I found was the boat, which lay, as the wind and the sea had tossed her up, upon the land, about two miles on my right hand. I walked as far as I could upon the shore to have got to her; but found a neck or inlet of water between me and the boat which was about half a mile broad; so I came back for the present, being more intent upon getting at the ship, where I hoped to find something for my present subsistence.

Az idő kevéssel dél után járt, a tenger egészen nyugodt volt, és az apály annyira süllyedt, hogy úszás nélkül egészen közel gázolhattam. Alig néhány száz méterre a hajótól hasított belém a keserű felismerés, miszerint, ha rajta maradunk, mind megmenekültünk volna, biztonságban partra jutunk és nem maradok ilyen keserves módon, társaság nélkül, egymagam. Könnyek szöktek a szemembe, de mivel e bánatomra nem volt gyógyír, tovább folytattam az utam. Levetettem kabátom, mellényem és ingemet, mert a hőség nagy volt, és ruhában nehéz az úszás. Amikor elértem a hajót, újra gondban voltam, nem tudtam ugyanis, hogyan jussak fel a fedélzetre. Az alacsony vízállás miatt magasan tornyosult fölém, és nem láttam rajta semmit, amiben megkapaszkodhattam volna. Kétszer úsztam körbe, míg másodszorra észrevettem, amit már első ízben is látnom kellett volna - a hajó orráról kötél lógott le, bár nem ért le a vízig, így csak komoly nehézségek árán sikerült megragadnom. A kötél segítségével azonban már könnyen a fedélzeten termettem. Itt megláttam, hogy a hajó léket kapott és a hajóűrben sok víz rekedt meg. De mivel a hajó egy homokpad szélének támaszkodott, a tatrész megemelkedett, az orr pedig alacsonyabbra került, így viszont a középső részben mindent szárazon találtam. Első dolgom volt, hogy felderítsem, mi ment tönkre és mi használható. Nagy örömömre az egész élelmiszerkészletet romlatlan állapotban találtam. Mivel már igencsak ehetnékem volt, abba a szobába indultam, amelyikben a kenyeret tároltuk, megtömtem a zsebemet kétszersülttel és, mert nem volt vesztegetni való időm, evés közben már indultam is tovább. A nagy raktárszobában rumot is találtam, amiből ittam egy pohárral, hogy erőt merítsek az előttem álló teendőkhöz. Ezek után mindenekelőtt egy csónakra volt szükségem, amit megrakhatok a szükséges holmikkal.

A little after noon I found the sea very calm, and the tide ebbed so far out that I could come within a quarter of a mile of the ship. And here I found a fresh renewing of my grief; for I saw evidently that if we had kept on board we had been all safe—that is to say, we had all got safe on shore, and I had not been so miserable as to be left entirety destitute of all comfort and company as I now was. This forced tears to my eyes again; but as there was little relief in that, I resolved, if possible, to get to the ship; so I pulled off my clothes—for the weather was hot to extremity—and took the water. But when I came to the ship my difficulty was still greater to know how to get on board; for, as she lay aground, and high out of the water, there was nothing within my reach to lay hold of. I swam round her twice, and the second time I spied a small piece of rope, which I wondered I did not see at first, hung down by the fore-chains so low, as that with great difficulty I got hold of it, and by the help of that rope I got up into the forecastle of the ship. Here I found that the ship was bulged, and had a great deal of water in her hold, but that she lay so on the side of a bank of hard sand, or, rather earth, that her stern lay lifted up upon the bank, and her head low, almost to the water. By this means all her quarter was free, and all that was in that part was dry; for you may be sure my first work was to search, and to see what was spoiled and what was free. And, first, I found that all the ship’s provisions were dry and untouched by the water, and being very well disposed to eat, I went to the bread room and filled my pockets with biscuit, and ate it as I went about other things, for I had no time to lose. I also found some rum in the great cabin, of which I took a large dram, and which I had, indeed, need enough of to spirit me for what was before me. Now I wanted nothing but a boat to furnish myself with many things which I foresaw would be very necessary to me.

Ésszerűtlen lett volna az után áhítoznom, amim nincs, tehát szorgosan munkához láttam. Volt a hajón néhány öl farönk, két-három nagy fagerenda és egy vagy két tartalék árboc, ezek közül összegyűjtöttem, amennyit bírtam, kötelet kötöttem rájuk, nehogy elsodródjanak a vízen, majd egyenként ledobáltam a hajóról. Ezzel végezvén leereszkedtem a hajó oldalán, négy szálfát magamhoz húztam, mindkét végüknél szorosan összekötöttem őket, két-három rövid deszkát keresztben hozzáerősítettem rögzítésül, és kész volt a tutaj. Remekül lehetett rajta mozogni, de a farönkök túl könnyűek voltak, és nem bírták volna el a nagy terhet. Folytattam a munkát. Egy erős fűrésszel háromfelé vágtam egy tartalékárbocot, és fáradságos munka árán a tutajomhoz rögzítettem azokat. Abbéli reményem, hogy előbb-utóbb megrakodhatom a tutajt, segített, hogy saját erőmet meghaladva végezzem a munkát.

It was in vain to sit still and wish for what was not to be had; and this extremity roused my application. We had several spare yards, and two or three large spars of wood, and a spare topmast or two in the ship; I resolved to fall to work with these, and I flung as many of them overboard as I could manage for their weight, tying every one with a rope, that they might not drive away. When this was done I went down the ship’s side, and pulling them to me, I tied four of them together at both ends as well as I could, in the form of a raft, and laying two or three short pieces of plank upon them crossways, I found I could walk upon it very well, but that it was not able to bear any great weight, the pieces being too light. So I went to work, and with a carpenter’s saw I cut a spare topmast into three lengths, and added them to my raft, with a great deal of labour and pains. But the hope of furnishing myself with necessaries encouraged me to go beyond what I should have been able to have done upon another occasion.

A tutajom most már tekintélyes súlyt elbírhatott, végiggondoltam hát, hogy mivel rakodjam meg és hogyan érjem el, hogy a víz ne sodorja le mindazt a járművemről. A rendelkezésemre álló deszkákkal beborítottam a tutajt. Ezután három matrózláda következett, melyeket feltörtem s kiürítettem. Ezeket élelmiszerekkel töltöttem meg, úgymint kenyérrel, rizzsel, három németalföldi sajttal, öt darab szárított kecskehússal (ilyet gyakorta ettünk a hajón ) és némi európai gabonamaradvánnyal, amivel a szárnyasainkat etettük, ám ez utóbbiak mostanra már elfogytak. A gabona egymással elkeveredett árpa és búza volt, melyről később csalódottan derítettem ki, hogy patkányok rágták meg és hasznavehetetlen lett. Ráakadtam a hajósgazda italkészletére is, több doboz volt tele rumosüvegekkel, összesen mintegy huszonöt-harminc liter. Mindezt így dobozaikban raktam rá a tutajomra, a megtöltött ládák mellé. Ezalatt legnagyobb ijedségemre azt vettem észre, hogy a víz szintje lassan emelkedni kezd és a parton hagyott ruháimat is eléri, majd elsodorja. Harisnyám és nyitott térdű vászonbricseszem rajtam volt ugyan, de jobbnak láttam ruha után nézni. Rövid keresés után találtam is eleget, de én csak a legszükségesebbet vettem magamhoz, mert más holmik és tárgyak fontosabbnak tűntek a szememben: pl. azok az ácsszerszámok, amelyeknek nagy hasznát vehetem a parton és melyeket hosszas keresgélés után találtam csak meg. Ezek többet értek most egy hajórakomány aranynál. Anélkül, hogy előzetesen átvizsgáltam volna, ezeket is leeresztettem a tutajomra.

My raft was now strong enough to bear any reasonable weight. My next care was what to load it with, and how to preserve what I laid upon it from the surf of the sea; but I was not long considering this. I first laid all the planks or boards upon it that I could get, and having considered well what I most wanted, I got three of the seamen’s chests, which I had broken open, and emptied, and lowered them down upon my raft; the first of these I filled with provisions—viz. bread, rice, three Dutch cheeses, five pieces of dried goat’s flesh (which we lived much upon), and a little remainder of European corn, which had been laid by for some fowls which we brought to sea with us, but the fowls were killed. There had been some barley and wheat together; but, to my great disappointment, I found afterwards that the rats had eaten or spoiled it all. As for liquors, I found several, cases of bottles belonging to our skipper, in which were some cordial waters; and, in all, about five or six gallons of rack. These I stowed by themselves, there being no need to put them into the chest, nor any room for them. While I was doing this, I found the tide begin to flow, though very calm; and I had the mortification to see my coat, shirt, and waistcoat, which I had left on the shore, upon the sand, swim away. As for my breeches, which were only linen, and open-kneed, I swam on board in them and my stockings. However, this set me on rummaging for clothes, of which I found enough, but took no more than I wanted for present use, for I had others things which my eye was more upon—as, first, tools to work with on shore. And it was after long searching that I found out the carpenter’s chest, which was, indeed, a very useful prize to me, and much more valuable than a shipload of gold would have been at that time. I got it down to my raft, whole as it was, without losing time to look into it, for I knew in general what it contained.

Szükségem volt még lőszerre és fegyverekre. A nagy raktárszobában rábukkantam két jó vadászpuskára és két pisztolyra. Ezeket néhány lőporszaru, egy zacskó sörét és néhány régi rozsdás kard társaságában biztonságba helyeztem. Tudtam, hogy lőporhordók is vannak a hajón, de fogalmam sem volt róla, hogy a tüzérünk hol tartotta. Hosszas keresés után találtam hármat, kettőt száraz és használható állapotban, de a harmadik elázott. Ezeket is a tutajra vittem, amin így már tekintélyes teher foglalt helyet. Most azon gondolkodtam, hogyan jutok el a partig vitorla, evező vagy csáklya nélkül, vagyis úgy, hogy útközben a legkisebb fuvallat is eltéríthet a kiszemelt iránytól.

My next care was for some ammunition and arms. There were two very good fowling-pieces in the great cabin, and two pistols. These I secured first, with some powder-horns and a small bag of shot, and two old rusty swords. I knew there were three barrels of powder in the ship, but knew not where our gunner had stowed them; but with much search I found them, two of them dry and good, the third had taken water. Those two I got to my raft with the arms. And now I thought myself pretty well freighted, and began to think how I should get to shore with them, having neither sail, oar, nor rudder; and the least capful of wind would have overset all my navigation.

Három dolog bátorított: a békés tengerfelszín, az emelkedő és a part felé tartó víz, valamint a csekély, de úgyszintén a part felé irányuló szellő. Így miután találtam még két fűrészt, egy baltát és egy kalapácsot, valamint két-három törött evezőlapátot, rakományommal útra keltem. Úgy egy mérföldön át a tutaj jól haladt, nagyjából abban az irányban, ahol korábban partot értem. Abban reménykedtem, hogy az ár valami torkolatba hajt, ahol nyugodtan kiköthetek és kirakodhatom a szállítmányomat.

I had three encouragements—1st, a smooth, calm sea; 2ndly, the tide rising, and setting in to the shore; 3rdly, what little wind there was blew me towards the land. And thus, having found two or three broken oars belonging to the boat—and, besides the tools which were in the chest, I found two saws, an axe, and a hammer; with this cargo I put to sea. For a mile or thereabouts my raft went very well, only that I found it drive a little distant from the place where I had landed before; by which I perceived that there was some indraft of the water, and consequently I hoped to find some creek or river there, which I might make use of as a port to get to land with my cargo.

Így is történt. Egy kis öböl tárult elém, aminek irányában erősebb volt az ár, és én is igyekeztem úgy irányítani a járművemet, hogy minél gyorsabban sodorjon magával. Ám ekkor majdhogynem egy második hajótörést szenvedtem, amelynek a bekövetkezte miatt alighanem a szívem is meghasadt volna. Nem ismertem a partvonalat, és így nem számíthattam rá, hogy tutajom egyik sarka megfeneklik. A másik rögtön mélyre süllyedt, és minden ingóságom errefelé kezdett csúszni, kis híján a vízbe hullva. Hátamat nekifeszítettem a ládáknak, de csak nagy fáradsággal bírtam a tutajon tartani azokat. Maga a jármű mozdulatlan maradt. Moccannom sem volt szabad, nehogy egész alkotmányom elveszítse az egyensúlyát. Végre, mintegy félóra múlva, az emelkedő tengervíz segítségemre sietett, előbb vízszintbe állította, majd az akadályról leemelte a tutajomat. Evezőmmel ekkor arrafelé igyekeztem, ahol gyorsabbnak láttam a víz áramlását, és rövidesen egy kis folyó torkolatában találtam magam. Az erős áramlat itt tovább vitt felfelé a két part között, én pedig kikötéshez alkalmas helyet kerestem, mert nem akartam túl messzire jutni a folyón. Bíztam benne, hogy némi idő elteltével látok majd erre tengerjáró hajókat, ezért a part közelében akartam letáborozni.

As I imagined, so it was. There appeared before me a little opening of the land, and I found a strong current of the tide set into it; so I guided my raft as well as I could, to keep in the middle of the stream. But here I had like to have suffered a second shipwreck, which, if I had, I think verily would have broken my heart; for, knowing nothing of the coast, my raft ran aground at one end of it upon a shoal, and not being aground at the other end, it wanted but a little that all my cargo had slipped off towards the end that was afloat, and to fallen into the water. I did my utmost, by setting my back against the chests, to keep them in their places, but could not thrust off the raft with all my strength; neither durst I stir from the posture I was in; but holding up the chests with all my might, I stood in that manner near half-an-hour, in which time the rising of the water brought me a little more upon a level; and a little after, the water still-rising, my raft floated again, and I thrust her off with the oar I had into the channel, and then driving up higher, I at length found myself in the mouth of a little river, with land on both sides, and a strong current of tide running up. I looked on both sides for a proper place to get to shore, for I was not willing to be driven too high up the river: hoping in time to see some ships at sea, and therefore resolved to place myself as near the coast as I could.

Feljebb, a patak jobb partján észrevettem egy kis barlangot, és komoly küzdelmek árán közel evickéltem hozzá, olyannyira, hogy az evezőmmel már elértem a partot. De itt a rakományom újra kezdett a vízbe merülni, a part ugyanis meredeken lejtett, és amikor a tutaj közel ért hozzá, rézsútosan megdőlt, az előzőhöz hasonló veszélyes helyzetet teremtve. Nem tehettem mást, mint egy sík partszakasz mellett vártam, hogy az ár tetőzzön és a víz elborítsa ezt a partrészt. Hamarosan sor került rá, és amint e terület fölé tudtam irányítani a járművemet, mindjárt rögzítettem is mindkét oldalán egy-egy evezővel. Így várakoztam aztán, amíg a víz visszahúzódott és a tutajom a szárazon maradt.

At length I spied a little cove on the right shore of the creek, to which with great pain and difficulty I guided my raft, and at last got so near that, reaching ground with my oar, I could thrust her directly in. But here I had like to have dipped all my cargo into the sea again; for that shore lying pretty steep—that is to say sloping—there was no place to land, but where one end of my float, if it ran on shore, would lie so high, and the other sink lower, as before, that it would endanger my cargo again. All that I could do was to wait till the tide was at the highest, keeping the raft with my oar like an anchor, to hold the side of it fast to the shore, near a flat piece of ground, which I expected the water would flow over; and so it did. As soon as I found water enough—for my raft drew about a foot of water—I thrust her upon that flat piece of ground, and there fastened or moored her, by sticking my two broken oars into the ground, one on one side near one end, and one on the other side near the other end; and thus I lay till the water ebbed away, and left my raft and all my cargo safe on shore.

Most következő gondom az volt, hogy körültekintsek az ismeretlen földön és gondoskodjam személyem és vagyonom biztonságáról. Nem tudtam, hol vagyok: földrészen vagy szigeten, lakott vagy lakatlan helyen, élnek-e itt veszélyes vadállatok vagy sem. Egy-két kilométerre tőlem egy hegyet láttam, mely meredeken és magasra emelkedett. Távolabb, észak felé, ennél alacsonyabb hegyek alkottak egész hegygerincet. Magamhoz vettem egy puskát, egy pisztolyt és egy lőporszarut, és felfedezőútra indultam a meredek oromra. Amint hosszú és megerőltető gyaloglás után fölértem, a leáldozó nap fényében szembesültem nyomorúságos helyzetemmel. Egy sziget feküdt előttem, körötte a végtelen tenger és néhol kősziklák, illetve, úgy 15 kilométerre nyugatra két ennél kisebb sziget.

My next work was to view the country, and seek a proper place for my habitation, and where to stow my goods to secure them from whatever might happen. Where I was, I yet knew not; whether on the continent or on an island; whether inhabited or not inhabited; whether in danger of wild beasts or not. There was a hill not above a mile from me, which rose up very steep and high, and which seemed to overtop some other hills, which lay as in a ridge from it northward. I took out one of the fowling-pieces, and one of the pistols, and a horn of powder; and thus armed, I travelled for discovery up to the top of that hill, where, after I had with great labour and difficulty got to the top, I saw my fate, to my great affliction—viz. that I was in an island environed every way with the sea: no land to be seen except some rocks, which lay a great way off; and two small islands, less than this, which lay about three leagues to the west.

Nem tapasztaltam különleges bőséget, és semmi sem utalt rá, hogy lakott sziget lenne, legfeljebb vadállatok lakhatták, bár ilyeneket sem vettem észre eddig. Láttam viszont sok ismeretlen fajtájú madarat, melyek közül visszajövet egy nagyot célba is vettem. Egy sűrű erdő szélén ült egy faágon. Mihelyt lövésem - mely a legelső lehetett ezen a szigeten - eldördült, az erdő minden részéből madarak ezrei röppentek föl borzasztó rikácsolással. A számtalan fajta közül azonban egyet sem találtam ismerősnek. A meglőtt madár színe és csőre alapján sólyomhoz hasonlított, de a karmai nem voltak nagyobbak, mint egy átlagos szárnyasé. Húsa, fájdalom, ehetetlen volt.

I found also that the island I was in was barren, and, as I saw good reason to believe, uninhabited except by wild beasts, of whom, however, I saw none. Yet I saw abundance of fowls, but knew not their kinds; neither when I killed them could I tell what was fit for food, and what not. At my coming back, I shot at a great bird which I saw sitting upon a tree on the side of a great wood. I believe it was the first gun that had been fired there since the creation of the world. I had no sooner fired, than from all parts of the wood there arose an innumerable number of fowls, of many sorts, making a confused screaming and crying, and every one according to his usual note, but not one of them of any kind that I knew. As for the creature I killed, I took it to be a kind of hawk, its colour and beak resembling it, but it had no talons or claws more than common. Its flesh was carrion, and fit for nothing.

Felfedezésem birtokában visszatértem a tutajhoz, munkához láttam és a nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy partra hordjam a rakományt. Nem tudtam azonban, hogy mihez kezdjek éjszaka, nem volt ugyanis hol lepihennem. Bár ragadozókat nem láttam, mégis féltem a fűre leheverve elaludni, hátha erre jár egy és rám ront. Később kiderült, hogy felesleges volt emiatt aggódnom. Ekkor azonban még a partra cipelt ládákkal és deszkákkal vettem körbe magam, egyfajta kunyhót építve belőlük éjszakára. Most már csak az élelem okozott gondot, de eszembe jutott, hogy lövésem után láttam egypár, a nyúlhoz hasonló állatot előfutni az erdőből. Ebben bízva nemsokára elaludtam.

Contented with this discovery, I came back to my raft, and fell to work to bring my cargo on shore, which took me up the rest of that day. What to do with myself at night I knew not, nor indeed where to rest, for I was afraid to lie down on the ground, not knowing but some wild beast might devour me, though, as I afterwards found, there was really no need for those fears. However, as well as I could, I barricaded myself round with the chest and boards that I had brought on shore, and made a kind of hut for that night’s lodging. As for food, I yet saw not which way to supply myself, except that I had seen two or three creatures like hares run out of the wood where I shot the fowl.

Másnap elhatároztam, hogy mindenekelőtt a szárazföldre szállítom azt a sok egyéb hajóbeli tárgyat, amit a hasznomra fordíthatnék, különös tekintettel a kötélzetre és a vitorlákra. Újra meg kellett látogatnom a hajót, ha még lehetséges. Tudtam, hogy a következő vihar darabokra rombolja majd, ezért arra gondoltam, a hajó mozdítható részeit is leszerelem és megkísérlem elhozni onnan. Gondolatban tanácskozást hívtam össze az ügyben, hogy visszavigyem-e magammal a tutajt. Az ötlet nem tűnt célszerűnek. Úgy döntöttem, apály idején indulok, akárcsak előző nap. Mielőtt elhagytam volna a kunyhómat, levetettem ruháim nagy részét, csak egy kockás ing, egy vászon alsónadrág és egy pár papucscipő maradt rajtam.

I now began to consider that I might yet get a great many things out of the ship which would be useful to me, and particularly some of the rigging and sails, and such other things as might come to land; and I resolved to make another voyage on board the vessel, if possible. And as I knew that the first storm that blew must necessarily break her all in pieces, I resolved to set all other things apart till I had got everything out of the ship that I could get. Then I called a council—that is to say in my thoughts—whether I should take back the raft; but this appeared impracticable: so I resolved to go as before, when the tide was down; and I did so, only that I stripped before I went from my hut, having nothing on but my chequered shirt, a pair of linen drawers, and a pair of pumps on my feet.

Csakhamar szerencsésen a hajón termettem, ahol elsőként egy új tutaj összetákolásához láttam. Az elsőnél szerzett tapasztalatokból okulva ezt nem készítettem olyan ormótlanra és nem is terheltem meg annyira, viszont a leghasznosabb tárgyakkal raktam meg: az ács készletéből való két-három teli zacskó szeggel és szegeccsel, fúróval, egy-két tucat fejszével és mind közül a leghasznosabbal, egy köszörűvel. Mindezekhez egybegyűjtöttem a tüzér számos eszközét, két-három vas emelőrudat, két hordónyi muskétagolyót, hét muskétát és még egy vadászfegyvert, egy nagy zsák apró sörétet, és egy nagy darab ólmot, de ez utóbbi olyan nehéz volt, hogy nem bírtam átemelni a hajó oldalán. Összecsomagoltam még továbbá a teljes ruhatárat, a tartalék orrvitorlát, egy függőágyat és némi ágyneműt. A megrakodott tutajt, nagy megnyugvásomra, most sokkal szerencsésebben sikerült partra tennem.

I got on board the ship as before, and prepared a second raft; and, having had experience of the first, I neither made this so unwieldy, nor loaded it so hard, but yet I brought away several things very useful to me; as first, in the carpenters stores I found two or three bags full of nails and spikes, a great screw-jack, a dozen or two of hatchets, and, above all, that most useful thing called a grindstone. All these I secured, together with several things belonging to the gunner, particularly two or three iron crows, and two barrels of musket bullets, seven muskets, another fowling-piece, with some small quantity of powder more; a large bagful of small shot, and a great roll of sheet-lead; but this last was so heavy, I could not hoist it up to get it over the ship’s side. Besides these things, I took all the men’s clothes that I could find, and a spare fore-topsail, a hammock, and some bedding; and with this I loaded my second raft, and brought them all safe on shore, to my very great comfort.

Némiképp aggódtam amiatt, nehogy távollétemben baja essen a szigeten maradt élelmiszereknek. Visszatértemkor azonban semmi nyomát sem vettem észre bárki vagy bármi idegen látogatásának, csak egy vadmacskaféle állat üldögélt a ládák egyikén, de közeledésemre távolabb futott, majd újra leült. Békésen és zavartalanul figyelte az arcomat, mintha ismeretséget akarna kötni velem. Akkor sem fogta menekülőre a dolgot, amikor a fegyveremmel rá céloztam, háborítatlanul ült tovább. Egy darab kétszersültet vetettem oda neki, kissé fájó szívvel, mert nem voltam bővében az élelmiszereknek, de amit odavetettem, ő megszagolgatta és föl is falta, sőt, úgy nézett, mint akinek ízlett és még kér. Amikor látta, hogy nem adok többet, elfutott.

I was under some apprehension, during my absence from the land, that at least my provisions might be devoured on shore: but when I came back I found no sign of any visitor; only there sat a creature like a wild cat upon one of the chests, which, when I came towards it, ran away a little distance, and then stood still. She sat very composed and unconcerned, and looked full in my face, as if she had a mind to be acquainted with me. I presented my gun at her, but, as she did not understand it, she was perfectly unconcerned at it, nor did she offer to stir away; upon which I tossed her a bit of biscuit, though by the way, I was not very free of it, for my store was not great: however, I spared her a bit, I say, and she went to it, smelled at it, and ate it, and looked (as if pleased) for more; but I thanked her, and could spare no more: so she marched off.

Most, hogy ez a rakomány is partot ért - csak a lőporos hordókkal akadt némi gondom, azok ugyanis olyan súlyosak voltak, hogy fel kellett nyitnom és kisebb adagokban szállítanom a tartalmukat - nekiláttam, hogy néhány megfelelő méretűre vágott rúd és egy vitorlavászon segítségével sátrat készítsek. Ebbe a sátorba hordtam be mindent, amiről tudtam, hogy az eső vagy a napsütés kárt tehet bennük. Az üres ládákat és hordókat a sátor köré állítottam, hogy védelmet nyújtsanak egy váratlan támadás ellen. Ezután belülről deszkákkal, kívülről pedig egy üres ládával zártam el a sátor bejáratát, kényelmes fekvőhelyet készítettem magamnak, melléje pedig egy puskát és pár pisztolyt helyeztem. Végre egyfajta ágyban pihenhettem. Éjjel úgy aludtam, mint a bunda. Előző éjjel kevés nyugalmam volt, napközben pedig megfeszítetten dolgoztam azon, hogy minden fontos holmit partra tegyek és elrendezzek.

Having got my second cargo on shore—though I was fain to open the barrels of powder, and bring them by parcels, for they were too heavy, being large casks—I went to work to make me a little tent with the sail and some poles which I cut for that purpose: and into this tent I brought everything that I knew would spoil either with rain or sun; and I piled all the empty chests and casks up in a circle round the tent, to fortify it from any sudden attempt, either from man or beast. When I had done this, I blocked up the door of the tent with some boards within, and an empty chest set up on end without; and spreading one of the beds upon the ground, laying my two pistols just at my head, and my gun at length by me, I went to bed for the first time, and slept very quietly all night, for I was very weary and heavy; for the night before I had slept little, and had laboured very hard all day to fetch all those things from the ship, and to get them on shore.

Habár alighanem a legnagyobb raktárkészlet volt már körülöttem, amivel egy magányos, számkivetett ember valaha is rendelkezhetett, mégis elégedetlen voltam és úgy gondoltam, amíg a hajó áll és megközelíthető, el kell hoznom belőle mindent, ami mozdítható. Nem mulasztottam hát el, hogy alacsony vízállásnál naponta meglátogassam a hajóroncsot, és elhordjak ezt-azt. A harmadik alkalommal annyi hajókötélzetet rakodtam fel, amennyit csak bírtam és ráadásnak még kisebb köteleket, zsinegeket, egy a vitorlák javítására szolgáló tartalék vásznat és a hordót, az átnedvesedett puskaporral. A vitorlákat szállítás előtt kisebb darabokra vágtam, hajózáshoz már úgysem voltak jók, csak vászonként vehettem hasznukat.

I had the biggest magazine of all kinds now that ever was laid up, I believe, for one man: but I was not satisfied still, for while the ship sat upright in that posture, I thought I ought to get everything out of her that I could; so every day at low water I went on board, and brought away something or other; but particularly the third time I went I brought away as much of the rigging as I could, as also all the small ropes and rope-twine I could get, with a piece of spare canvas, which was to mend the sails upon occasion, and the barrel of wet gunpowder. In a word, I brought away all the sails, first and last; only that I was fain to cut them in pieces, and bring as much at a time as I could, for they were no more useful to be sails, but as mere canvas only.

Volt még egy örömteli felfedezésem. Öt-hat az előzőekhez hasonló látogatás után már azt hittem, semmi sem maradt a hajón, amivel érdemes lenne bajlódnom. Ám egyszer csak egy nagy hordó kenyérre akadtam, sőt három teli hordó rumra, egy láda cukorra és egy hordó finom lisztre is. Ez meglepett, hiszen már a teljes ellátmányt átvizsgáltam, kivéve, amit tönkretett a víz. A nagy hordóból kiürítettem a kenyereket, és egyenként vitorlavászonba csomagoltam azokat, majd az egészet biztonságban elszállítottam.

But that which comforted me more still, was, that last of all, after I had made five or six such voyages as these, and thought I had nothing more to expect from the ship that was worth my meddling with—I say, after all this, I found a great hogshead of bread, three large runlets of rum, or spirits, a box of sugar, and a barrel of fine flour; this was surprising to me, because I had given over expecting any more provisions, except what was spoiled by the water. I soon emptied the hogshead of the bread, and wrapped it up, parcel by parcel, in pieces of the sails, which I cut out; and, in a word, I got all this safe on shore also.

A következő napon újra a hajón voltam, de mivel szinte semmi mozdítható nem maradt, nekiestem a horgonykötélnek, és hogy elvihessem, kisebb darabokra vágtam. Az árbocokból építettem erős tutajt, amit a horgonyköteleken kívül sok nehéz vasdarabbal és más súlyos holmival terheltem meg. Ekkor úgy tűnt, jó szerencsém újra elhagy. Beeveztem a folyó torkolatán, de nem tudtam olyan ügyesen irányítani a tutajt, mint korábban, az felfordult, én pedig a vízbe zuhantam egész fuvarommal. Jómagam csakhamar szárazra vergődtem, hanem a szállítmány nagy része, közte szinte az egész nehéz vasáru, amelynek nagy hasznát vehettem volna, odaveszett. A tengerapály beálltával a vízbe lemerülve, nagy fáradozások árán, sikerült megmentenem a horgonykötelek nagy részét és némi vasat. Ezek után is újra vissza-visszatértem a hajóhoz.

The next day I made another voyage, and now, having plundered the ship of what was portable and fit to hand out, I began with the cables. Cutting the great cable into pieces, such as I could move, I got two cables and a hawser on shore, with all the ironwork I could get; and having cut down the spritsail-yard, and the mizzen-yard, and everything I could, to make a large raft, I loaded it with all these heavy goods, and came away. But my good luck began now to leave me; for this raft was so unwieldy, and so overladen, that, after I had entered the little cove where I had landed the rest of my goods, not being able to guide it so handily as I did the other, it overset, and threw me and all my cargo into the water. As for myself, it was no great harm, for I was near the shore; but as to my cargo, it was a great part of it lost, especially the iron, which I expected would have been of great use to me; however, when the tide was out, I got most of the pieces of the cable ashore, and some of the iron, though with infinite labour; for I was fain to dip for it into the water, a work which fatigued me very much. After this, I went every day on board, and brought away what I could get.

Tizenhárom napja éltem a szigeten, és már tizenegyszer fordultam meg a hajótöredéken, és közben mindent eltakarítottam onnan, ami emberi kézzel, egyedül elhordható. Őszintén szólva, azon törtem a fejem, hogy az egész hajót darabonként a szárazra hordom, de amikor felkészültem, hogy tizenkettedik alkalommal is útrakeljek, észrevettem, hogy erős szél támadt. De azért mégis ott termettem a megrongált hajón, és olyan hatékonyan kutattam át, hogy ezúttal is találtam még egy fiókos szekrénykét. Több borotvára, ollóra, egy tucat késre és villára, és egy rejtekfiókban mintegy 36 font sterling értékű papírpénzre, európai és brazil pénzérmékre, néhány spanyol ezüstre, valamint más arany- és ezüstpénzre akadtam.

I had been now thirteen days on shore, and had been eleven times on board the ship, in which time I had brought away all that one pair of hands could well be supposed capable to bring; though I believe verily, had the calm weather held, I should have brought away the whole ship, piece by piece. But preparing the twelfth time to go on board, I found the wind began to rise: however, at low water I went on board, and though I thought I had rummaged the cabin so effectually that nothing more could be found, yet I discovered a locker with drawers in it, in one of which I found two or three razors, and one pair of large scissors, with some ten or a dozen of good knives and forks: in another I found about thirty-six pounds value in money—some European coin, some Brazil, some pieces of eight, some gold, and some silver.

Mosolyogva így szóltam magamban a pénz láttán: Hiábavalóság ! Mi hasznodat veszem én neked ? Nem érdemled, hogy fölvegyelek a helyedről, e kések bármelyike többet ér, mint egész tömeged. Nincs rád szükségem, maradj, ahol vagy, és süllyedj el, mint olyan dolog, mely nem érdemli meg, hogy elcipeljék. Némi meggondolás után mégis a késekhez tettem, és mindent egy darab vászonba göngyöltem. Midőn e poggyásszal kiléptem, és nekiláttam tutajom összeállításának, észrevettem, hogy felhők vonják be az eget, és csípős szél csapott meg éppen a szárazról. Nyomban rájöttem, hogy tutajt ácsolnom felesleges, széllel szemben úgysem tehetném partra, magamnak kell visszajutnom, mielőtt emelkedni kezd az ár és ez az esélyem is odavész. A vízbe ereszkedtem, és úszni kezdtem a homokos part felé, de egyrészt a súly, amelyet magammal cipeltem, másrészt az egyre viharosabbá váló szél keltette hullámok megnehezítették a dolgomat.

I smiled to myself at the sight of this money: “O drug!” said I, aloud, “what art thou good for? Thou art not worth to me—no, not the taking off the ground; one of those knives is worth all this heap; I have no manner of use for thee—e’en remain where thou art, and go to the bottom as a creature whose life is not worth saying.” However, upon second thoughts I took it away; and wrapping all this in a piece of canvas, I began to think of making another raft; but while I was preparing this, I found the sky overcast, and the wind began to rise, and in a quarter of an hour it blew a fresh gale from the shore. It presently occurred to me that it was in vain to pretend to make a raft with the wind offshore; and that it was my business to be gone before the tide of flood began, otherwise I might not be able to reach the shore at all. Accordingly, I let myself down into the water, and swam across the channel, which lay between the ship and the sands, and even that with difficulty enough, partly with the weight of the things I had about me, and partly the roughness of the water; for the wind rose very hastily, and before it was quite high water it blew a storm.

Végül sikerült hazajutnom kis sátramba, ahol leheveredtem biztonságba helyezett vagyontárgyaim mellé. Egész éjjel, sőt még másnap reggel is erőteljesen fújt a szél, és amikorra kikémleltem, a hajónak már nyoma veszett. Kicsit meglepődtem, de megnyugtatott az a tudat, hogy idejében menekítettem ki minden rakományt, ami hasznomra lehetett, és ha több idő állt volna a rendelkezésemre, se tudtam volna sokkal több mindent magamhoz venni. Ezek után már gondolatban sem sokat foglalkoztatott a hajó, bár néhány, nemigen használható töredéke később még partra vetődött.

But I had got home to my little tent, where I lay, with all my wealth about me, very secure. It blew very hard all night, and in the morning, when I looked out, behold, no more ship was to be seen! I was a little surprised, but recovered myself with the satisfactory reflection that I had lost no time, nor abated any diligence, to get everything out of her that could be useful to me; and that, indeed, there was little left in her that I was able to bring away, if I had had more time. I now gave over any more thoughts of the ship, or of anything out of her, except what might drive on shore from her wreck; as, indeed, divers pieces of her afterwards did; but those things were of small use to me.

Most mindenekelőtt a biztonságomról kellett gondoskodnom, mert attól tartottam, hogy vademberek vagy vadállatok vannak a szigeten. Sokat töprengtem azon, hogyan érjem el ezt és vajon milyen lakóhelyet építsek magamnak. Üreget vájjak a földbe, vagy sátort húzzak a föld fölé ? Végül elhatároztam, hogy mind a kettőt megcsinálom. Ennek elkészítéséről az alábbiakban be is számolok.

My thoughts were now wholly employed about securing myself against either savages, if any should appear, or wild beasts, if any were in the island; and I had many thoughts of the method how to do this, and what kind of dwelling to make—whether I should make me a cave in the earth, or a tent upon the earth; and, in short, I resolved upon both; the manner and description of which, it may not be improper to give an account of.

Rá kellett jönnöm, hogy előző megtelepedésem helye nagyon közel fekszik ugyan a tengerhez, de mocsaras lapályon terül el, és ami a legnagyobb hátránya, nincs friss ivóvízforrás a közelében. Jobb fekvésű, kényelmesebb helyet kellett tehát találnom. Fontolóra vettem, mik az elsődleges szempontok: a jó levegő és a friss víz, amiről az imént szóltam, továbbá oltalom a nap hevétől, biztonság az emberekkel és állatokkal szemben, és végül a szabad kilátás a tengerre, hogy észrevegyem, ha, Isten segédletével, hajó tűnne fel a tengeren.

I soon found the place I was in was not fit for my settlement, because it was upon a low, moorish ground, near the sea, and I believed it would not be wholesome, and more particularly because there was no fresh water near it; so I resolved to find a more healthy and more convenient spot of ground. I consulted several things in my situation, which I found would he proper for me: 1st, health and fresh water, I just now mentioned; 2ndly, shelter from the heat of the sun; 3rdly, security from ravenous creatures, whether man or beast; 4thly, a view to the sea, that if God sent any ship in sight, I might not lose any advantage for my deliverance, of which I was not willing to banish all my expectation yet.

Hosszas keresgélés után ráakadtam az alkalmas helyre. Egy sziklafal tövében fekvő kis sík terület volt, mely mögött a sziklafal egyenes házfal módjára emelkedett, és így odafentről semmi sem tudott meglepetésszerűen mögém ereszkedni. A szikla oldalában egy mélyedés látszott, mely egy barlang bejáratának tűnt, de valójában nem vezetett barlangba vagy üregbe.

In search of a place proper for this, I found a little plain on the side of a rising hill, whose front towards this little plain was steep as a house-side, so that nothing could come down upon me from the top. On the one side of the rock there was a hollow place, worn a little way in, like the entrance or door of a cave but there was not really any cave or way into the rock at all.

Az ajtószerű sziklamélyedés előtti zöld, sík földdarabon állítottam fel a sátramat. Ennek a helynek a szélessége alig volt száz méter, a hossza pedig mintegy kétszer akkora. Zöld szőnyegként terült el az ajtóm előtt, mely a sziklafal felőli oldaltól eltekintve minden irányban, lejtősen a tengerpartba torkollt. Mivel a hegy északi-északnyugati oldalára esett, ezért a nappal legforróbb szakaszában védve volt a hőségtől.

On the flat of the green, just before this hollow place, I resolved to pitch my tent. This plain was not above a hundred yards broad, and about twice as long, and lay like a green before my door; and, at the end of it, descended irregularly every way down into the low ground by the seaside. It was on the N.N.W. side of the hill; so that it was sheltered from the heat every day, till it came to a W. and by S. sun, or thereabouts, which, in those countries, is near the setting.

Mielőtt azonban felütöttem volna sátramat, annak helye körül, a szikla egyik végétől a másikig, egy tíz méteres sugarú félkört jelöltem ki, melyen aztán egymás mellé két sor erős cölöpöt vertem a földbe. E cölöpök körülbelül két méter hosszúak és felül hegyesek voltak, a két sor cölöp mintegy tizenöt centiméterre volt egymástól. A cölöpök közé mindenféle limlomot, különösen kötéldarabokat gyömöszöltem, egészen az oszlopok tetejéig. Belülről az egészet körülbelül nyolcvan centiméter hosszú oldalkarók támogatták. A kerítés így olyan erős lett, hogy sem ember, sem állat nem juthatott át rajta vagy fölötte. Sok időmbe és fáradságomba került az elkészítése, különösen az a része, amíg kivágtam a cölöpöknek való fákat, majd a helyükre szállítottam és a földbe ástam azokat.

Before I set up my tent I drew a half-circle before the hollow place, which took in about ten yards in its semi-diameter from the rock, and twenty yards in its diameter from its beginning and ending. In this half-circle I pitched two rows of strong stakes, driving them into the ground till they stood very firm like piles, the biggest end being out of the ground above five feet and a half, and sharpened on the top. The two rows did not stand above six inches from one another. Then I took the pieces of cable which I had cut in the ship, and laid them in rows, one upon another, within the circle, between these two rows of stakes, up to the top, placing other stakes in the inside, leaning against them, about two feet and a half high, like a spur to a post; and this fence was so strong, that neither man nor beast could get into it or over it. This cost me a great deal of time and labour, especially to cut the piles in the woods, bring them to the place, and drive them into the earth.

Nyitott bejáratot vagy ajtót nem hagytam ezen a sánckerítésen, ehelyett egy rövid létrán másztam föl rajta, melyet aztán behúztam magam után. Most, hogy mintha egy erődítményben lettem volna, végre megtehettem azt, amit már jó ideje nem - nyugodtan alhattam. Később kiviláglott, hogy ezek szükségtelen óvintézkedések, mert olyan ellenség, amilyet magam elé képzeltem, az egész szigeten nem volt.

The entrance into this place I made to be, not by a door, but by a short ladder to go over the top; which ladder, when I was in, I lifted over after me; and so I was completely fenced in and fortified, as I thought, from all the world, and consequently slept secure in the night, which otherwise I could not have done; though, as it appeared afterwards, there was no need of all this caution from the enemies that I apprehended danger from.

Végtelennek tűnő munkával hordtam be az erődömbe az élelmiszer- és lőszerkészleteimet, valamint minden egyéb vagyonomat, amelyekről korábban már számot adtam. Nagy sátrat emeltem, ami megvéd az esőtől, ez ugyanis az év egy bizonyos szakában állhatatosan zúdul erre a vidékre. Belül fölállítottam egy kisebb sátrat, a nagyobbat pedig kívülről vízhatlan ponyvával vontam be, amit még a vitorlákkal együtt mentettem ki a hajóból.

Into this fence or fortress, with infinite labour, I carried all my riches, all my provisions, ammunition, and stores, of which you have the account above; and I made a large tent, which to preserve me from the rains that in one part of the year are very violent there, I made double—one smaller tent within, and one larger tent above it; and covered the uppermost with a large tarpaulin, which I had saved among the sails.

Most már nem a földön, vetett ágyon pihentem, hanem egy remek függőágyban, ami korábban a másodkapitányé volt. A sátorba behordtam a teljes élelmiszerkészletemet, és mindent, aminek megárthat a nedvesség. Miután végeztem ingóságaim elrendezésével, akkor fejeztem csak be a cölöpkerítést, elzárva az addigi bejáratot, hogy ezután, amint említettem, csak egy rövid létrával lehessen ki- és beközlekedni.

And now I lay no more for a while in the bed which I had brought on shore, but in a hammock, which was indeed a very good one, and belonged to the mate of the ship. Into this tent I brought all my provisions, and everything that would spoil by the wet; and having thus enclosed all my goods, I made up the entrance, which till now I had left open, and so passed and repassed, as I said, by a short ladder.

Amikor ezzel is megvoltam, nekiláttam, hogy megnagyobbítsam a szikla bemélyedését. Az eltávolított földet és követ pedig a kerítés belső oldalánál terítettem szét, aminek eredményeként egy fél méter magas teraszt kaptam. A sátram mögött közben elkészült a barlang, amelyet házam pincéjeként használtam.

When I had done this, I began to work my way into the rock, and bringing all the earth and stones that I dug down out through my tent, I laid them up within my fence, in the nature of a terrace, so that it raised the ground within about a foot and a half; and thus I made me a cave, just behind my tent, which served me like a cellar to my house.

Sok időbe és kemény munkába telt elérnem a kívánt eredményt, de közben történtek más dolgok is, amelyekről szintén érdemes beszámolnom. Akkortájt, amikor a sátor és a barlang elkészítésének tervét érleltem, sűrű, sötét fellegek gyűltek az égre, majd nagy zivatar tört ki. Hirtelen villám cikázott át az égen, hatalmas mennydörgés kíséretében, amiben még nem is lett volna semmi meglepő, sokkal inkább az a gondolat döbbentett meg, amely az elmémen futott át hirtelen: " Ó, a puskaporom ! " Egy pillanatra megállt a szívverésem, amikor eszembe jutott, hogy egyetlen villámcsapástól megsemmisülhet az összes puskaporom, így teljesen kiszolgáltatott maradnék, védelem és zsákmányszerzés lehetősége nélkül. Magam miatt már kevésbé aggódtam, pedig ha a puskaporom tüzet fog, én is csúf véget érek.

It cost me much labour and many days before all these things were brought to perfection; and therefore I must go back to some other things which took up some of my thoughts. At the same time it happened, after I had laid my scheme for the setting up my tent, and making the cave, that a storm of rain falling from a thick, dark cloud, a sudden flash of lightning happened, and after that a great clap of thunder, as is naturally the effect of it. I was not so much surprised with the lightning as I was with the thought which darted into my mind as swift as the lightning itself—Oh, my powder! My very heart sank within me when I thought that, at one blast, all my powder might be destroyed; on which, not my defence only, but the providing my food, as I thought, entirely depended. I was nothing near so anxious about my own danger, though, had the powder took fire, I should never have known who had hurt me.

Amikor véget ért a vihar, ami ennyire rám ijesztett, minden építkezéssel kapcsolatos munkámat félretéve, zsákokat és dobozokat gyűjtöttem, ezekbe osztottam föl a puskaport, és a kisebb csomagokat egymástól távol elhelyezve igyekeztem biztosítani, hogy ne kaphassanak egyszerre lángra. A két hét során, amíg ezzel foglalatoskodtam, a puskaporomat, amely 120 kilónál nem lehetett több, legalább 100 kis csomagban osztottam szét. A hordó, amely nedves volt nem jelentett veszélyt, ezért az új barlangomban kapott helyet, amelyet a magam kedvtelésére konyhának neveztem. A kis puskaporos csomagokat pedig, helyüket megjelölve, a kövek alatt és a sziklák repedéseiben rejtettem el gondosan, hogy az eső ne áztassa azokat.

Such impression did this make upon me, that after the storm was over I laid aside all my works, my building and fortifying, and applied myself to make bags and boxes, to separate the powder, and to keep it a little and a little in a parcel, in the hope that, whatever might come, it might not all take fire at once; and to keep it so apart that it should not be possible to make one part fire another. I finished this work in about a fortnight; and I think my powder, which in all was about two hundred and forty pounds weight, was divided in not less than a hundred parcels. As to the barrel that had been wet, I did not apprehend any danger from that; so I placed it in my new cave, which, in my fancy, I called my kitchen; and the rest I hid up and down in holes among the rocks, so that no wet might come to it, marking very carefully where I laid it.

Miközben munkámmal lassan haladtam előre, legalább naponta egyszer terepszemlére indultam fegyveremmel, részben kikapcsolódás gyanánt, részben, hogy ehető zsákmányt ejtsek. Közben fokozatosan megismerkedtem a sziget élővilágával. Már az első ilyen kirándulásom alkalmával felfedeztem, hogy kecskék is élnek a szigeten, aminek nagyon megörültem. Hamarosan rá kellett jönnöm azonban arra is, hogy túl félénkek és gyors lábúak ahhoz, hogy be lehessen őket cserkészni. Mégis bíztam abban, hogy időnként puskavégre kaphatok egyet-egyet. Erre hamarosan sor is került. Miután kiderítettem, hol tanyáznak, lesben vártam őket. Korábban, ha a sziklákról megpillantották, hogy a völgyben lesek rájuk, rémülten menekültek, ezért úgy döntöttem, hogy a sziklákhoz osonok, amikor épp a völgyben táplálkoznak, és így nem vehetnek észre. A látásuk sajátsága volt, hogy a tőlük magasabban fekvő dolgokra nem figyeltek. Ezentúl az említett módszert alkalmazva, a sziklákat másztam meg, ahonnan a célt bemérni is sokkal könnyebb volt.

In the interval of time while this was doing, I went out once at least every day with my gun, as well to divert myself as to see if I could kill anything fit for food; and, as near as I could, to acquaint myself with what the island produced. The first time I went out, I presently discovered that there were goats in the island, which was a great satisfaction to me; but then it was attended with this misfortune to me—viz. that they were so shy, so subtle, and so swift of foot, that it was the most difficult thing in the world to come at them; but I was not discouraged at this, not doubting but I might now and then shoot one, as it soon happened; for after I had found their haunts a little, I laid wait in this manner for them: I observed if they saw me in the valleys, though they were upon the rocks, they would run away, as in a terrible fright; but if they were feeding in the valleys, and I was upon the rocks, they took no notice of me; from whence I concluded that, by the position of their optics, their sight was so directed downward that they did not readily see objects that were above them; so afterwards I took this method—I always climbed the rocks first, to get above them, and then had frequently a fair mark.

Az első, irányukba leadott lövésemmel megöltem egy anyaállatot, amelyhez nagy sajnálatomra egy szopós kiskecske tartozott, és amikor a nősténykecske összerogyott, a kicsinye mozdulatlanul állt mellette mindaddig, míg odaértem és felvettem a tetemet. Sőt mi több, amikor a zsákmányommal a vállamon hazafelé indultam, a kecskegida végig követett. Itt aztán letettem az anyaállatot, és kézbe vettem a kisgidát, magammal vittem és megpróbáltam megetetni. De nem fogadta el az ételt, így aztán kénytelen voltam végezni vele is és megenni. Mivel takarékoskodtam vele, a két kecske húsa hosszú időn át ételemül szolgált, és így tovább tartalékolhattam más élelmiszereimet, például a kenyeremet.

The first shot I made among these creatures, I killed a she-goat, which had a little kid by her, which she gave suck to, which grieved me heartily; for when the old one fell, the kid stood stock still by her, till I came and took her up; and not only so, but when I carried the old one with me, upon my shoulders, the kid followed me quite to my enclosure; upon which I laid down the dam, and took the kid in my arms, and carried it over my pale, in hopes to have bred it up tame; but it would not eat; so I was forced to kill it and eat it myself. These two supplied me with flesh a great while, for I ate sparingly, and saved my provisions, my bread especially, as much as possibly I could.

Mihelyst elkészültem a lakhelyemmel, nyilvánvalóvá vált, hogy ki kell alakítanom egy helyet a tűz számára, és ehhez fűtőanyagot is kell szereznem. Hogy mit tettem ennek érdekében, hogyan bővítettem a barlangomat és milyen más lépéseket tettem kényelmem megteremtésére, mindarról később szólok még a megfelelő helyen, de most vissza szeretném idézni azt a számos gondolatmenetemet, amelyet itteni életem váltott ki belőlem.

Having now fixed my habitation, I found it absolutely necessary to provide a place to make a fire in, and fuel to burn: and what I did for that, and also how I enlarged my cave, and what conveniences I made, I shall give a full account of in its place; but I must now give some little account of myself, and of my thoughts about living, which, it may well be supposed, were not a few.

Sötéten láttam a helyzetemet. Azt mondtam magamban, hogy nem véletlenül lettem számkivetett ezen a szigeten, miután egy tomboló vihar letérített minket eredeti utunkról. Jó okom volt Isten ítéletét látni abban, hogy a kereskedelmi útvonalaktól több száz kilométerre, egy efféle elhagyatott helyen, magányosan kell bevégeznem az életemet. E gondolatok közben az arcomon bőségesen peregtek a könnyek. Időnként még szemrehányást is tettem Istennek, amiért teljes magánnyal és végtelen keserűséggel teli élettel sújtja némely teremtményét, aki ezek után még csak azért sem lehet hálás, hogy él.

I had a dismal prospect of my condition; for as I was not cast away upon that island without being driven, as is said, by a violent storm, quite out of the course of our intended voyage, and a great way, viz. some hundreds of leagues, out of the ordinary course of the trade of mankind, I had great reason to consider it as a determination of Heaven, that in this desolate place, and in this desolate manner, I should end my life. The tears would run plentifully down my face when I made these reflections; and sometimes I would expostulate with myself why Providence should thus completely ruin His creatures, and render them so absolutely miserable; so without help, abandoned, so entirely depressed, that it could hardly be rational to be thankful for such a life.

Előbb-utóbb mindig eszembe jutottak azok az okok, amelyek miatt komolyan felülbírálhattam gondolataimat. Így például az egyik napon, amikor fegyverrel a kezemben, lehangoltan sétáltam a tengerparton, felötlött bennem, hogy másik nézőpont is létezhet: " Magányosan élek itt, az igaz, de nem kell-e hálaimát mondanom azért, mert nem jutottam a társaim sorsára ? Hiszen tizenegyen indultunk el a csónakkal, és hol a másik tíz ? Miért nem ők menekültek meg és én vesztem el ? Miért lettem én a kiválasztott ? Hol jobb lenni, itt vagy a tenger fenekén ? Minden rosszban van valami jó, olyasvalami, ami a jelenleginél rosszabb is lehetne. "

But something always returned swift upon me to check these thoughts, and to reprove me; and particularly one day, walking with my gun in my hand by the seaside, I was very pensive upon the subject of my present condition, when reason, as it were, expostulated with me the other way, thus: “Well, you are in a desolate condition, it is true; but, pray remember, where are the rest of you? Did not you come, eleven of you in the boat? Where are the ten? Why were they not saved, and you lost? Why were you singled out? Is it better to be here or there?” And then I pointed to the sea. All evils are to be considered with the good that is in them, and with what worse attends them.

Máskor az jutott eszembe, milyen jól el vagyok látva élelemmel, és mi lenne most velem, ha nem így történik. Annak, ami velem megesett, vagyis, hogy a hajó a távoli zátonyról a part közelébe sodródott, és ott vesztegelt, amíg mindent elhozhattam róla, az esélye a valóságban egy a százezerhez. Mi lett volna a sorsom, ha úgy kell itt a szigeten élnem, ahogy először partra vetett a víz, anélkül, hogy az élethez szükséges feltételeket megteremthetném a magam számára. Elsősorban mihez is kezdenék fegyver és lőszer nélkül, vagy szerszámok, ruha, ágynemű és sátor nélkül ? - kérdeztem magamtól. Most viszont, ha lőszerem el is fogyna és a fegyverem félre kellene tennem, így is elláttam magam hosszú időre minden szükséges holmival. Nem kell nélkülöznöm, amíg itt élek, akár hosszú ideig tart ez az élet, akár rövid idő alatt végez velem valamiféle betegség.

Then it occurred to me again, how well I was furnished for my subsistence, and what would have been my case if it had not happened (which was a hundred thousand to one) that the ship floated from the place where she first struck, and was driven so near to the shore that I had time to get all these things out of her; what would have been my case, if I had been forced to have lived in the condition in which I at first came on shore, without necessaries of life, or necessaries to supply and procure them? “Particularly,” said I, aloud (though to myself), “what should I have done without a gun, without ammunition, without any tools to make anything, or to work with, without clothes, bedding, a tent, or any manner of covering?” and that now I had all these to sufficient quantity, and was in a fair way to provide myself in such a manner as to live without my gun, when my ammunition was spent: so that I had a tolerable view of subsisting, without any want, as long as I lived; for I considered from the beginning how I would provide for the accidents that might happen, and for the time that was to come, even not only after my ammunition should be spent, but even after my health and strength should decay.

Bevallom, amikor azon elmélkedtem, hogy lőszerem egyszer csak elfogy majd, eszembe sem jutott, hogy akár egy villámcsapástól is egyszerre felrobbanhat az egész lőpor, ahogy arról később figyelmeztető jelet kaptam.

I confess I had not entertained any notion of my ammunition being destroyed at one blast—I mean my powder being blown up by lightning; and this made the thoughts of it so surprising to me, when it lightened and thundered, as I observed just now.

Most pedig, hogy visszaemlékeztem csendes életem melankolikus vonatkozásaira, folytatom számkivetettségem történetének elbeszélését, mely számításaim szerint szeptember 30-án kezdődött. Nem csak hajótörésem idejét, hanem a helyét is sejteni véltem, ugyanis az őszi napéjegyenlőség során a nap csaknem pontosan a fejünk fölött helyezkedett el, ebből arra következtettem, hogy az egyenlítőtől 9°-kal és 22'-cel északra szenvedtem hajótörést.

And now being about to enter into a melancholy relation of a scene of silent life, such, perhaps, as was never heard of in the world before, I shall take it from its beginning, and continue it in its order. It was by my account the 30th of September, when, in the manner as above said, I first set foot upon this horrid island; when the sun, being to us in its autumnal equinox, was almost over my head; for I reckoned myself, by observation, to be in the latitude of nine degrees twenty-two minutes north of the line.

10-12 nap telt el partot érésem óta, amikor eszembe jutott, hogy naptárak, toll és tinta hiányában elveszíthetem az időérzékemet, és még a Sabbath napját is összetéveszthetem a hétköznapokkal. Hogy ezt elkerüljem, nagy póznát állítottam fel azon a helyen, ahol legelőször partra szálltam, és keresztben egy táblát erősítettem rá a következő felirattal: " Itt értem partot, 1659. szeptember 30-án. " Késemmel naponta egy-egy rovást metszettem a táblába. A hét utolsó napján a rovás kétszer olyan hosszú, a hónap első napján háromszor olyan hosszú, mint a hétköznapoké.

After I had been there about ten or twelve days, it came into my thoughts that I should lose my reckoning of time for want of books, and pen and ink, and should even forget the Sabbath days; but to prevent this, I cut with my knife upon a large post, in capital letters—and making it into a great cross, I set it up on the shore where I first landed—“I came on shore here on the 30th September 1659.” Upon the sides of this square post I cut every day a notch with my knife, and every seventh notch was as long again as the rest, and every first day of the month as long again as that long one; and thus I kept my calendar, or weekly, monthly, and yearly reckoning of time.

A hajón tett látogatásaim során számos olyan apró, de nem kevésbé fontos holmit is elhoztam, amiről még nem adtam számot. Ezekre akkor bukkantam rá, amikor tüzetesebben átvizsgáltam a hajósládákat. A kapitány, a másodkapitány, a tüzér és az ács ládáiban egyaránt találtam tollakat, tintát és papírt, de volt még ott 3-4 iránytű, néhány hajózási műszer, napórák, távcsövek, térképek és navigációs könyvek. Nagy összevisszaságban találtam három Bibliát, amelyeket Angliából kaptam és én hoztam magammal az útra, továbbá portugál könyveket, köztük két-három imakönyvet és több más könyvet, amelyek mindegyikére nagy gonddal vigyáztam. El ne feledjem, a hajón volt egy kutya és két macska is, amelyek történetét más helyütt majd részletesebben elmesélem, itt csak annyit, hogy a két macskát magammal hoztam, a kutya pedig akkor ugrott ki a hajóból és úszott utánam, mikor első rakományommal visszatértem a hajóról a partra. Attól kezdve éveken át hűségesen szolgált, bár nem arra lett volna legnagyobb szükségem, hogy becserkésszen nekem bármit, vagy velem tartson sétáimon, hanem hogy beszéljen hozzám.

In the next place, we are to observe that among the many things which I brought out of the ship, in the several voyages which, as above mentioned, I made to it, I got several things of less value, but not at all less useful to me, which I omitted setting down before; as, in particular, pens, ink, and paper, several parcels in the captain’s, mate’s, gunner’s and carpenter’s keeping; three or four compasses, some mathematical instruments, dials, perspectives, charts, and books of navigation, all which I huddled together, whether I might want them or no; also, I found three very good Bibles, which came to me in my cargo from England, and which I had packed up among my things; some Portuguese books also; and among them two or three Popish prayer-books, and several other books, all which I carefully secured. And I must not forget that we had in the ship a dog and two cats, of whose eminent history I may have occasion to say something in its place; for I carried both the cats with me; and as for the dog, he jumped out of the ship of himself, and swam on shore to me the day after I went on shore with my first cargo, and was a trusty servant to me many years; I wanted nothing that he could fetch me, nor any company that he could make up to me; I only wanted to have him talk to me, but that would not do.

A már említett tollakkal, tintával és papírral a lehető legóvatosabban gazdálkodtam, és amíg a tintám kitartott, pontos beszámolót adtam mindenről. Utána már nem volt módom, mert hiába próbáltam bármilyen eszközzel is pótolni a tintát, nem sikerült. Ahogy a tintát hiányoltam, miután elfogyott, éppúgy több más dolognak is szükségét éreztem, amelyek nem álltak rendelkezésemre. Így például ásó, csákány és lapát, illetve tű és cérna. Ami a fehérneműt illeti, azt könnyen megtanultam nélkülözni.

As I observed before, I found pens, ink, and paper, and I husbanded them to the utmost; and I shall show that while my ink lasted, I kept things very exact, but after that was gone I could not, for I could not make any ink by any means that I could devise. And this put me in mind that I wanted many things notwithstanding all that I had amassed together; and of these, ink was one; as also a spade, pickaxe, and shovel, to dig or remove the earth; needles, pins, and thread; as for linen, I soon learned to want that without much difficulty.

Az említett szerszámok híján lassan haladtam a munkával, és közel egy évembe telt, mire teljesen befejeztem kis erődítményem építését. A kerítés cölöpjei olyan súlyosak voltak, hogy alig bírtam megemelni azokat, sokáig tartott, míg az erdőben kivágtam és előkészítettem egyet-egyet, és még tovább, míg hazaszállítottam. Megesett, hogy egyetlen cölöpnél ez a munka két napot vett igénybe, és egy harmadikat, mire a földbe állítottam. Ehhez segédeszköznek előbb egy súlyos fadarabot használtam, de később rájöttem, hogy a vas emelőrúddal jobban boldogulok, ami persze nem jelenti azt, hogy a továbbiakban ne járt volna fárasztó és hosszan tartó munkával ugyanez. De miért is zavart volna, ha valami hosszan tart, hiszen volt rá elég időm, hogy elvégezzem. Más elfoglaltságom pedig úgysem nagyon akadt, leszámítva talán a vadászatot, amelyre naponta sort kerítettem.

This want of tools made every work I did go on heavily; and it was near a whole year before I had entirely finished my little pale, or surrounded my habitation. The piles, or stakes, which were as heavy as I could well lift, were a long time in cutting and preparing in the woods, and more, by far, in bringing home; so that I spent sometimes two days in cutting and bringing home one of those posts, and a third day in driving it into the ground; for which purpose I got a heavy piece of wood at first, but at last bethought myself of one of the iron crows; which, however, though I found it, made driving those posts or piles very laborious and tedious work. But what need I have been concerned at the tediousness of anything I had to do, seeing I had time enough to do it in? nor had I any other employment, if that had been over, at least that I could foresee, except the ranging the island to seek for food, which I did, more or less, every day.

Alaposabban fontolóra vettem az életkörülményeimet, és nekiláttam, hogy írásban jellemezzem azokat. Nem azért, hogy utána az írást bárkire is ráhagyományozzam (úgy tűnt, nem leszek túl sok örökössel megáldva ), hanem hogy összefoglaljam azokat a gondolataimat, amelyek naponta foglalkoztatnak. Mivel kezdett erőt venni rajtam a csüggedés, azzal nyugtattam magam, hogy összevetettem jelenlegi életem jó és rossz oldalát. Pártatlanul próbáltam megítélni a kényelmet, amit élvezek és a szenvedést, amit átélek:

I now began to consider seriously my condition, and the circumstances I was reduced to; and I drew up the state of my affairs in writing, not so much to leave them to any that were to come after me—for I was likely to have but few heirs—as to deliver my thoughts from daily poring over them, and afflicting my mind; and as my reason began now to master my despondency, I began to comfort myself as well as I could, and to set the good against the evil, that I might have something to distinguish my case from worse; and I stated very impartially, like debtor and creditor, the comforts I enjoyed against the miseries I suffered, thus:—

A rossz Egy szörnyű, lakatlan szigetre vagyok számkivetve, a szabadulás minden reménye nélkül. A világ minden élőlénye közül én lettem kiválasztva a leghitványabb sorsra. Magányra ítéltek, eltiltva az emberi fajtól és társadalomtól. Nincsenek ruháim, amelyek testemet takarják. Védtelen vagyok az emberek vagy vadállatok ellenséges támadásaival szemben. Egy lélek sincs, akihez szólhatnék, vagy aki enyhíthetné bánatomat. A jó Élek, mert a hajó legénységével ellentétben nem fulladtam vízbe. A többiekkel szemben én ki lettem választva arra, hogy éljek. Az Úr, aki csodálatos módon megmentett a haláltól, meg is szabadíthat. Nem éhezem és a hely, ahol élek nem sivár, élelemben gazdag. Az éghajlat itt meleg, tehát ha lenne is ruhám, alig hordhatnám azt. Olyan szigetre kerültem, ahol nincsenek az életemet fenyegető vadállatok, szemben azzal, amit például az afrikai partokon láttam. Mi lett volna velem, ha ott szenvedek hajótörést ? Isten rendkívüli adományként partközelbe küldte a hajót, ahonnan megszerezhettem minden szükséges holmit, hogy felszerelkezhessek és ellássam magam utánpótlással, akár életem végéig is.

_Evil_. _Good_. I am cast upon a horrible, But I am alive; and not drowned, desolate island, void of all hope as all my ship’s company were. of recovery. I am singled out and separated, But I am singled out, too, from as it were, from all the world, all the ship’s crew, to be spared to be miserable. from death; and He that miraculously saved me from death can deliver me from this condition. I am divided from mankind—a But I am not starved, and solitaire; one banished from perishing on a barren place, human society. affording no sustenance. I have no clothes to cover me. But I am in a hot climate, where, if I had clothes, I could hardly wear them. I am without any defence, or But I am cast on an island where means to resist any violence of I see no wild beasts to hurt me, man or beast. as I saw on the coast of Africa; and what if I had been shipwrecked there? I have no soul to speak to or But God wonderfully sent the ship relieve me. in near enough to the shore, that I have got out as many necessary things as will either supply my wants or enable me to supply myself, even as long as I live.

Olyan őszinte vallomás volt ez, amilyen csak sanyarú sorsomtól kitelt. De nem csupán a negatív jelenségeket emlegette fel, hanem azokat is, amelyekért hálás lehetek. Szolgáljon ez tanulságul, mindazok számára, akiknek a világon a legnyomorúságosabb sors jutott, mert mindenben találhatunk valamit, ami megnyugvást okoz és reményt kelt.

Upon the whole, here was an undoubted testimony that there was scarce any condition in the world so miserable but there was something negative or something positive to be thankful for in it; and let this stand as a direction from the experience of the most miserable of all conditions in this world: that we may always find in it something to comfort ourselves from, and to set, in the description of good and evil, on the credit side of the account.

Miután elkészítettem ezt a számvetést, mindinkább beletörődtem sorsomba, és lélekben megnyugodva kémleltem a tengert. Reménykedtem, hogy előbb-utóbb megpillantok egy hajót. Elkészült tehát hajlékom, a szikla oldalában felállított sátor, amelyet cölöpkerítéssel vettem körbe. Ez utóbbit fallá erősítettem, kívülről sűrű pázsitot ültettem előtte, később a cölöpfal és a szikla között szarufákat helyeztem el, és hogy az időnként rendkívüli erővel tomboló zivatarok ellen védve legyek, a gerendákat faágakkal takartam.

Having now brought my mind a little to relish my condition, and given over looking out to sea, to see if I could spy a ship—I say, giving over these things, I began to apply myself to arrange my way of living, and to make things as easy to me as I could. I have already described my habitation, which was a tent under the side of a rock, surrounded with a strong pale of posts and cables: but I might now rather call it a wall, for I raised a kind of wall up against it of turfs, about two feet thick on the outside; and after some time (I think it was a year and a half) I raised rafters from it, leaning to the rock, and thatched or covered it with boughs of trees, and such things as I could get, to keep out the rain; which I found at some times of the year very violent.

Túljutottam azon is, hogy a készleteimet a barlangba cipeljem, de ekkor fölmerült egy másik probléma. A különböző holmik hatalmas kupacai szinte az egész helyiséget elfoglalták. Megfordulnom sem volt hol. Nekiláttam hát, hogy megnagyobbítsam a barlangot. Befelé kezdtem mélyíteni, a laza homokkő pedig nem tanúsított túl nagy ellenállást. Mivel most már tudtam, hogy ragadozóktól nem kell tartanom, jobb kéz felől egy oldaljáratot is vájtam a sziklába, és a végén ajtót nyitottam a szabadba, ahonnan az erődömön kívülre juthattam. Így szabad ki- és bejárásom lehetett, és most már az ingóságaim tárolására is elegendő hely állt a rendelkezésemre.

I have already observed how I brought all my goods into this pale, and into the cave which I had made behind me. But I must observe, too, that at first this was a confused heap of goods, which, as they lay in no order, so they took up all my place; I had no room to turn myself: so I set myself to enlarge my cave, and work farther into the earth; for it was a loose sandy rock, which yielded easily to the labour I bestowed on it: and so when I found I was pretty safe as to beasts of prey, I worked sideways, to the right hand, into the rock; and then, turning to the right again, worked quite out, and made me a door to come out on the outside of my pale or fortification. This gave me not only egress and regress, as it was a back way to my tent and to my storehouse, but gave me room to store my goods.

Nekiláthattam, hogy gondoskodjam a kényelmemről. Evés, ivás és sok munka közben is nagy szükségem lett volna székre és asztalra. Ezek híján sokkal kevesebb örömöm telt az említett dolgok végzésében. Most tehát ez a munka következett. Úgy gondolom, hogy az ésszerűség a matematikával kapcsolatos tárgyak alapja, ezért ha mindent ésszerűen mérünk fel, és eszerint hozzuk meg a döntéseinket, idővel a kézműves mesterségekben való jártasságot is magas szintre fejleszthetjük magunkban. Korábban soha nem volt kézi szerszámmal dolgom, míg aztán elszánt próbálkozásaim során levontam a következtetést, hogy nem érdemes annál bonyolultabb szerkezetet terveznem, mint amit el is tudok készíteni. Bár számos szükséges eszközben hiányt szenvedtem, de ahogy telt az idő, úgy tanultam meg mindössze késsel és fejszével elkészíteni bizonyos tárgyakat. Jóllehet, ezek néha megismételhetetlen és egyedi külsejű tárgyak voltak, amelyekkel valószínűleg senki nem piszmogott volna annyit, mint én. Ha például egy táblára volt szükségem, kivágtam egy fát, a belőle nyert rönköt felállítottam, és fejszével egyenesre vagdostam az egyik oldalát, majd a másikat, mindaddig, amíg egy deszka vékonyságú lapot kaptam, amit aztán a késemmel csiszoltam simára. Igaz, hogy ezzel a módszerrel egy fából csak egy falapot készíthettem, de türelmes munkámnak legalább megvolt a gyümölcse, amely többet ért, mint a sok ráfordított idő.

And now I began to apply myself to make such necessary things as I found I most wanted, particularly a chair and a table; for without these I was not able to enjoy the few comforts I had in the world; I could not write or eat, or do several things, with so much pleasure without a table: so I went to work. And here I must needs observe, that as reason is the substance and origin of the mathematics, so by stating and squaring everything by reason, and by making the most rational judgment of things, every man may be, in time, master of every mechanic art. I had never handled a tool in my life; and yet, in time, by labour, application, and contrivance, I found at last that I wanted nothing but I could have made it, especially if I had had tools. However, I made abundance of things, even without tools; and some with no more tools than an adze and a hatchet, which perhaps were never made that way before, and that with infinite labour. For example, if I wanted a board, I had no other way but to cut down a tree, set it on an edge before me, and hew it flat on either side with my axe, till I brought it to be thin as a plank, and then dub it smooth with my adze. It is true, by this method I could make but one board out of a whole tree; but this I had no remedy for but patience, any more than I had for the prodigious deal of time and labour which it took me up to make a plank or board: but my time or labour was little worth, and so it was as well employed one way as another.

Elsőként, mint már említettem, az asztalt és a széket fabrikáltam, a hajóról magammal hozott, rövid deszkadarabokból. Az általam készített nagy táblákból viszont fél méter széles polcokat emeltem egymás fölé, végig a barlangom egyik oldalán. Ezeken tároltam a szerszámokat, szegeket és más fémeszközöket. Elkülönítettem tehát azokat a holmikat, amikre bármikor szükségem lehetett. A fegyvereimet és más felakasztható dolgokat a sziklába ütött vasakra helyeztem, és mire mindezzel végeztem, a barlangom egy boltra hasonlított, ahol minden szükséges tárgy megtalálható. Nagy örömet okozott számomra, hogy az ingóságaim nem csak jó állapotban, hanem ezután már könnyen elérhető, jó helyen is voltak.

However, I made me a table and a chair, as I observed above, in the first place; and this I did out of the short pieces of boards that I brought on my raft from the ship. But when I had wrought out some boards as above, I made large shelves, of the breadth of a foot and a half, one over another all along one side of my cave, to lay all my tools, nails and ironwork on; and, in a word, to separate everything at large into their places, that I might come easily at them. I knocked pieces into the wall of the rock to hang my guns and all things that would hang up; so that, had my cave been to be seen, it looked like a general magazine of all necessary things; and had everything so ready at my hand, that it was a great pleasure to me to see all my goods in such order, and especially to find my stock of all necessaries so great.

Eljött az ideje, hogy rendszeresen lejegyezzem napi elfoglaltságaimat. Kezdetben nem csak a dolgom volt túl sok, de a gondolataim sem voltak eléggé összeszedettek, és a naplóm eredetileg számos unalmas beszámolót tartalmazott volna, olyanokat, mint az itt következő: " Szeptember 30-dika: Miután elkerültem a vízbe fulladást, és partra vergődtem, ahelyett, hogy hálát adtam volna Istennek a megmenekülésemért, előbb nagy mennyiségű sós vizet okádtam ki a gyomromból, majd ahogy kicsit jobban lettem, fel-alá futkostam a parton, karjaimmal hadonászva, fejem és arcom ütlegelve, és nyomorúságomban azt kiáltozva: Végem van, végem van ! Míg végül összerogytam a fáradtságtól, és a földön fekve pihentem, hogy visszanyerjem erőmet, de nem alhattam el, mert gyötört a félelem. "

And now it was that I began to keep a journal of every day’s employment; for, indeed, at first I was in too much hurry, and not only hurry as to labour, but in too much discomposure of mind; and my journal would have been full of many dull things; for example, I must have said thus: “30_th_.—After I had got to shore, and escaped drowning, instead of being thankful to God for my deliverance, having first vomited, with the great quantity of salt water which had got into my stomach, and recovering myself a little, I ran about the shore wringing my hands and beating my head and face, exclaiming at my misery, and crying out, ‘I was undone, undone!’ till, tired and faint, I was forced to lie down on the ground to repose, but durst not sleep for fear of being devoured.”

Az ilyen kifakadásoktól eltekintve az első napokban lehetetlen volt, hogy naplót írjak, ehelyett inkább felmásztam az egyik közeli dombra, és a tengert figyeltem, várva, hogy meglátok egy hajót. Majd azt képzeltem, mintha messzi távolban egy vitorlát pillantanék meg. Megteltem reménnyel, majd addig bámultam meredten, míg a tekintetem elhomályosult, a képzelt vitorlát sem láttam már többé, és keserves könnyekre fakadtam, akár egy gyermek.

Some days after this, and after I had been on board the ship, and got all that I could out of her, yet I could not forbear getting up to the top of a little mountain and looking out to sea, in hopes of seeing a ship; then fancy at a vast distance I spied a sail, please myself with the hopes of it, and then after looking steadily, till I was almost blind, lose it quite, and sit down and weep like a child, and thus increase my misery by my folly.

Mennyire különbözött ettől az oktalan szenvedélytől a józan lelki nyugalom, amely háztartásom rendbetétele után töltött el. Ekkor láttam neki, hogy megírjam a naplómat, amelyet az alábbiakban közlök, és amelynek írásával fel kellett hagynom, amikor a tintám elfogyott.

But having gotten over these things in some measure, and having settled my household staff and habitation, made me a table and a chair, and all as handsome about me as I could, I began to keep my journal; of which I shall here give you the copy (though in it will be told all these particulars over again) as long as it lasted; for having no more ink, I was forced to leave it off.

A NAPLÓ

CHAPTER V—BUILDS A HOUSE—THE JOURNAL

1659. szeptember 30-a: Engem, a szegény, nyomorult Robinson Crusoe-t, miután hajótörést szenvedtem, a háborgó tenger kivetett e szerencsétlen szigetre, melyet a Kétségbeesés Szigetének neveztem el. Mindenki más, aki a hajón utazott, a vízbe fúlt, és majdnem én is.

September 30, 1659.—I, poor miserable Robinson Crusoe, being shipwrecked during a dreadful storm in the offing, came on shore on this dismal, unfortunate island, which I called “The Island of Despair”; all the rest of the ship’s company being drowned, and myself almost dead.

Partot érésem után a napom hátralévő részét tragikus helyzetem miatti sajnálkozással töltöttem. Nem lévén ételem, lakhelyem, ruhám, fegyverem, vagy módom a menekülésre, átadtam magam a kétségbeesésnek, és felkészültem a halálra. Úgy gondoltam, hogy majd vadállatok tépnek szét, bennszülöttek gyilkolnak le, vagy étel hiányában éhen halok. A vadállatoktól való félelmemben az éjszaka beköszöntével egy fán pihentem meg, és mély álomba merültem, holott egész éjszaka esett az eső.

All the rest of the day I spent in afflicting myself at the dismal circumstances I was brought to—viz. I had neither food, house, clothes, weapon, nor place to fly to; and in despair of any relief, saw nothing but death before me—either that I should be devoured by wild beasts, murdered by savages, or starved to death for want of food. At the approach of night I slept in a tree, for fear of wild creatures; but slept soundly, though it rained all night.

Október 1-je: Reggel nagy meglepetésemre azt láttam, hogy a tengerár sokkal közelebb sodorta a hajónkat a szigethez. Ez egyrészről örömre adott okot, mert viszonylag sértetlennek tűnt, és így remélhettem, hogy ha elül a szél, magammal hozhatom onnan mindazt az élelmiszert és szükséges tárgyakat, amelyek kisegíthetnek a bajban. Másrészről viszont újjáéledt bennem a bánat társaim elvesztése miatt, mert úgy gondoltam, hogyha a fedélzeten maradunk, megmenthetjük a hajót is, vagy legalább nem fulladtak volna vízbe mindannyian. Ha pedig túlélték volna, talán roncsaiból újjáépíthetnénk a hajót, hogy a világ valamely más tájára vitorlázzunk. A nap nagy részét ilyen dolgokon tűnődve töltöttem el. Később azonban beúsztam a tengerbe, és felmásztam a hajó fedélzetére. Az eső egész nap esett, de szélcsend volt.

_October_ 1.—In the morning I saw, to my great surprise, the ship had floated with the high tide, and was driven on shore again much nearer the island; which, as it was some comfort, on one hand—for, seeing her set upright, and not broken to pieces, I hoped, if the wind abated, I might get on board, and get some food and necessaries out of her for my relief—so, on the other hand, it renewed my grief at the loss of my comrades, who, I imagined, if we had all stayed on board, might have saved the ship, or, at least, that they would not have been all drowned as they were; and that, had the men been saved, we might perhaps have built us a boat out of the ruins of the ship to have carried us to some other part of the world. I spent great part of this day in perplexing myself on these things; but at length, seeing the ship almost dry, I went upon the sand as near as I could, and then swam on board. This day also it continued raining, though with no wind at all.

Október 1-től 24-ig: Ezeknek a napoknak szinte mindegyikét azzal töltöttem, hogy többször meglátogattam a hajót, és amikor a tenger vize áradni kezdett, tutajokon hoztam el onnan mindent, amit csak tudtam. Ezekben a napokban is sok eső esett. Voltak ugyan közben felhőtlen napok is, mégis úgy tűnik, ez volt az esős évszak.

_From the 1st of October to the 24th_.—All these days entirely spent in many several voyages to get all I could out of the ship, which I brought on shore every tide of flood upon rafts. Much rain also in the days, though with some intervals of fair weather; but it seems this was the rainy season.

Október 20-a: A tutajommal és a rajta lévő rakománnyal a vízbe borultam, de a víz sekély volt, a rakományom viszont nehéz, így apály idején a nagy részét sikerült megtalálnom.

_Oct._ 20.—I overset my raft, and all the goods I had got upon it; but, being in shoal water, and the things being chiefly heavy, I recovered many of them when the tide was out.

Október 25-e: Az egész napos esőzést a szokottnál kissé erősebb széllökések kísérték, és ennek köszönhetően a hajó darabjaira hullott. Ezután már csak apálykor láttam néhány darabját a vízben. Jómagam a napot azzal töltöttem, hogy ingóságaimat megvédjem az eső elől és alaposan betakarjam.

_Oct._ 25.—It rained all night and all day, with some gusts of wind; during which time the ship broke in pieces, the wind blowing a little harder than before, and was no more to be seen, except the wreck of her, and that only at low water. I spent this day in covering and securing the goods which I had saved, that the rain might not spoil them.

Október 26-a: Majdnem egész nap a tengerparton kutattam azt a helyet, ahol állandó otthonomat felépíthetném. Nagyon aggasztott, hogy nem volt megfelelő védelmem a vadállatok vagy vademberek esetleges éjszakai támadásaival szemben. Estére találtam egy helyet az egyik szikla aljában, amely megfelelőnek tűnt. Félkörben ki is jelöltem a táborhelyem határait. Erre a határvonalra erődítményszerű falat terveztem építeni, egy dupla cölöpsort, melyet középen a horgonykötelek darabjaival és más szükségtelen kacatokkal töltök fel.

_Oct._ 26.—I walked about the shore almost all day, to find out a place to fix my habitation, greatly concerned to secure myself from any attack in the night, either from wild beasts or men. Towards night, I fixed upon a proper place, under a rock, and marked out a semicircle for my encampment; which I resolved to strengthen with a work, wall, or fortification, made of double piles, lined within with cables, and without with turf.

Október 26-tól 30-ig: Bár az idő egy részében nagyon sűrűn záporozott az eső, mégis keményen dolgoztam azon, hogy vagyonomat az új lakhelyemre szállítsam.

From the 26th to the 30th I worked very hard in carrying all my goods to my new habitation, though some part of the time it rained exceedingly hard.

Október 31-e: Reggel fogtam a fegyveremet, és portyázni indultam. Megöltem egy nősténykecskét, de a kicsinye követett engem, és mert nem fogadta el az ételt, amit elé tettem, végül őt is meg kellett ölnöm.

The 31st, in the morning, I went out into the island with my gun, to seek for some food, and discover the country; when I killed a she-goat, and her kid followed me home, which I afterwards killed also, because it would not feed.

November 1.: Felállítottam a szikla alatt egy nagy sátrat, odabenn cölöpökre kötöttem a függőágyamat, és ezen az éjszakán már a sátorban aludtam.

_November_ 1.—I set up my tent under a rock, and lay there for the first night; making it as large as I could, with stakes driven in to swing my hammock upon.

November 2.: Kicsit beljebb attól a helytől, ahová a cölöpfalat készültem felhúzni, ládákból, hordókból és a tutajok rönkjeiből védművet építettem.

_Nov._ 2.—I set up all my chests and boards, and the pieces of timber which made my rafts, and with them formed a fence round me, a little within the place I had marked out for my fortification.

November 3.: Vadászni indultam, és lőttem két kacsához hasonló madarat, amelyeknek remek íze volt. Délután nekiláttam, hogy asztalt készítsek magamnak.

_Nov._ 3.—I went out with my gun, and killed two fowls like ducks, which were very good food. In the afternoon went to work to make me a table.

November 4-e: Ezen a reggelen felállítottam magamnak egy napirendet, amely alapján a továbbiakban dolgozom, alszom és kikapcsolódom. Reggelente, ha nem esett, két-három órás portyára indultam a puskámmal, majd 11 óráig dolgoztam, utána következett az ebéd. 12-kor lefeküdtem aludni, mert az időjárás túl meleg volt a munkához, majd késő délután újra dolognak láttam. Ezen és a következő napon a munkámat az asztalkészítés tette ki, az asztalosmesterséggel ugyanis még elég pocsékul boldogultam. Idővel aztán a szükség rákényszerített a pontosabb kézműves munkák elsajátítására.

_Nov_. 4.—This morning I began to order my times of work, of going out with my gun, time of sleep, and time of diversion—viz. every morning I walked out with my gun for two or three hours, if it did not rain; then employed myself to work till about eleven o’clock; then eat what I had to live on; and from twelve to two I lay down to sleep, the weather being excessively hot; and then, in the evening, to work again. The working part of this day and of the next were wholly employed in making my table, for I was yet but a very sorry workman, though time and necessity made me a complete natural mechanic soon after, as I believe they would do any one else.

November 5-e: Ezen a napon messzire barangoltam a kutyámmal és a puskámmal, és lelőttem egy vadmacskát. A bőre kellemesen puha volt, de a húsa ehetetlen. Zsákmányom bőrét, mint mindig, most is lenyúztam és megőriztem. A tengerpartra visszatérve különböző vízimadarakat láttam. Ami azonban igazán meglepett és szinte megijesztett, az a két-három fóka volt, amelyről először nem is tudtam, miféle lények, és amíg így ámuldoztam a látványukon, ők a tengerbe siettek és elmenekültek előlem.

_Nov._ 5.—This day went abroad with my gun and my dog, and killed a wild cat; her skin pretty soft, but her flesh good for nothing; every creature that I killed I took of the skins and preserved them. Coming back by the sea-shore, I saw many sorts of sea-fowls, which I did not understand; but was surprised, and almost frightened, with two or three seals, which, while I was gazing at, not well knowing what they were, got into the sea, and escaped me for that time.

November 6-a: Reggeli sétám után folytattam az asztalkészítést, és be is fejeztem, ám korántsem voltam elégedett. Később azonban rájöttem, hogyan javíthatnék rajta.

_Nov._ 6.—After my morning walk I went to work with my table again, and finished it, though not to my liking; nor was it long before I learned to mend it.

November 7.: Kezdett állandósulni a jó idő. 7-én, 8-án, 9-én, 10-én és részben 12-én (mivel 11-én számításaim szerint vasárnap volt ) egy szék elkészítésével foglalatoskodtam, és sok pepecselés árán elviselhető külsejűre formáztam, de elégedetlen maradtam. Készítése közben többször darabjaira szedtem szét.

_Nov._ 7.—Now it began to be settled fair weather. The 7th, 8th, 9th, 10th, and part of the 12th (for the 11th was Sunday) I took wholly up to make me a chair, and with much ado brought it to a tolerable shape, but never to please me; and even in the making I pulled it in pieces several times.

Megjegyzés: Hamarosan felhagytam azzal a szokásommal, hogy megüljem a vasárnapokat. Az idő múlását jelző táblámon ugyanis eltévesztettem a jeleket.

_Note_.—I soon neglected my keeping Sundays; for, omitting my mark for them on my post, I forgot which was which.

November 13.: Ezen a napon esett. Ez lehűtötte a földet, és felfrissülést hozott nekem, de az esőt hihetetlen mennydörgés és villámlás kísérte, ami azért rémített halálra, mert veszélyben forgott a lőporom. A zivatart követően elhatároztam, hogy lehetőleg egészen kis adagokra osztom el a lőport, hogy így ne forogjon veszélyben.

_Nov._ 13.—This day it rained, which refreshed me exceedingly, and cooled the earth; but it was accompanied with terrible thunder and lightning, which frightened me dreadfully, for fear of my powder. As soon as it was over, I resolved to separate my stock of powder into as many little parcels as possible, that it might not be in danger.

November 14-15-16.: E három nap során kis, kocka alakú ládák vagy dobozok készítésével foglalatoskodtam. Ezek mindegyikébe félkilónyi vagy kilónyi puskaport töltöttem, majd a dobozokat félreeső, biztonságos helyekre tettem el. A három nap egyikén lelőttem egy nagy madarat, amelynek a fajtája előttem ismeretlen volt, de az íze jó.

_Nov._ 14, 15, 16.—These three days I spent in making little square chests, or boxes, which might hold about a pound, or two pounds at most, of powder; and so, putting the powder in, I stowed it in places as secure and remote from one another as possible. On one of these three days I killed a large bird that was good to eat, but I knew not what to call it.

November 17.: Ezen a napon vájni kezdtem a sátram mögötti szikla bemélyedését, hogy egy újabb helyiséget hozhassak létre magamnak.

_Nov._ 17.—This day I began to dig behind my tent into the rock, to make room for my further conveniency.

Megjegyzés: Ehhez a munkához három dologra volt elengedhetetlen szükségem. Egy csákányra, egy lapátra és egy talicskára vagy kosárra. Félbehagytam tehát a munkát, még mielőtt igazán nekiláthattam volna, és azon gondolkoztam, hogyan tegyek szert ilyen szerszámokra. Csákány gyanánt az emelőrudakat használhattam, amelyek nehéz, de hasznos eszköznek bizonyultak, de lapát vagy ásó nélkül nem végezhettem ezt a munkát, viszont fogalmam sem volt, hogyan készítsek egyet.

_Note_.—Three things I wanted exceedingly for this work—viz. a pickaxe, a shovel, and a wheelbarrow or basket; so I desisted from my work, and began to consider how to supply that want, and make me some tools. As for the pickaxe, I made use of the iron crows, which were proper enough, though heavy; but the next thing was a shovel or spade; this was so absolutely necessary, that, indeed, I could do nothing effectually without it; but what kind of one to make I knew not.

November 18.: Reggel, kirándulás közben egy olyan fára bukkantam az erdőben, amit a brazilok, keménysége miatt, vasfának neveznek. Ebből nagy erőfeszítések árán, és kis híján kicsorbítva a baltámat, levágtam egy darabot, és bár nagyon súlyos volt, hazacipeltem. Sokáig küzdöttem a kemény fával, míg végül apránként lapát vagy ásó formájúra alakítottam. A nyele az angol lapátnyélre emlékeztetett, de fém lapátfejjel nem rendelkeztem, így azt is a fából kellett kifaragnom, ami kevésbé tartós megoldásnak bizonyult, de így is hosszú időn át hasznomra volt. Semmi kétség, hogy ilyen formájú lapátot, és ilyen hosszú időn át még senki nem készített.

_Nov._ 18.—The next day, in searching the woods, I found a tree of that wood, or like it, which in the Brazils they call the iron-tree, for its exceeding hardness. Of this, with great labour, and almost spoiling my axe, I cut a piece, and brought it home, too, with difficulty enough, for it was exceeding heavy. The excessive hardness of the wood, and my having no other way, made me a long while upon this machine, for I worked it effectually by little and little into the form of a shovel or spade; the handle exactly shaped like ours in England, only that the board part having no iron shod upon it at bottom, it would not last me so long; however, it served well enough for the uses which I had occasion to put it to; but never was a shovel, I believe, made after that fashion, or so long in making.

Még mindig híján voltam egy kosárnak vagy egy talicskának. Kosárfonással hiába is próbálkoztam volna, mert sehol sem találtam olyan vesszőket, amelyek hajlanak ahelyett, hogy törnének. Ami viszont a talicskát illeti, azt el tudtam volna készíteni, kivéve a kerekét. Végül a föld és a kődarabok elhordására megelégedtem egy teknő előállításával. Ezzel könnyebben boldogultam, mint a lapáttal. Mindezek elkészítése mégis négy napomat vette igénybe. Közben persze megejtettem a reggeli fegyveres sétámat és vadászatomat.

I was still deficient, for I wanted a basket or a wheelbarrow. A basket I could not make by any means, having no such things as twigs that would bend to make wicker-ware—at least, none yet found out; and as to a wheelbarrow, I fancied I could make all but the wheel; but that I had no notion of; neither did I know how to go about it; besides, I had no possible way to make the iron gudgeons for the spindle or axis of the wheel to run in; so I gave it over, and so, for carrying away the earth which I dug out of the cave, I made me a thing like a hod which the labourers carry mortar in when they serve the bricklayers. This was not so difficult to me as the making the shovel: and yet this and the shovel, and the attempt which I made in vain to make a wheelbarrow, took me up no less than four days—I mean always excepting my morning walk with my gun, which I seldom failed, and very seldom failed also bringing home something fit to eat.

November 23.: Amint végeztem a szerszámkészítéssel, folytattam a barlangom megnagyobbításának munkálatait. 18 napon át dolgoztam az üreg szélesítésén és mélyítésén, hogy a raktárkészleteim kényelmesen elférjenek benne.

_Nov._ 23.—My other work having now stood still, because of my making these tools, when they were finished I went on, and working every day, as my strength and time allowed, I spent eighteen days entirely in widening and deepening my cave, that it might hold my goods commodiously.

Megjegyzés: Azon igyekeztem, hogy a helyiség, amit a kibővítés során nyerek, ne csak raktár, hanem konyha, ebédlő és pince is legyen egyben. A szálláshelyem továbbra is a sátor maradt, kivéve azt a néhány esetet, amikor olyan sűrűn zuhogott az eső, hogy átázott a ponyva. Emiatt aztán a lakóhelyem fölé keresztgerendákat kellett emelnem, amelyeket egyik végükön a cölöpfal, másik végükön a sziklafal tartott, a gerendákat pedig egy nádtetőhöz hasonlatosan, sűrű levelű faágakkal takartam.

_Note_.—During all this time I worked to make this room or cave spacious enough to accommodate me as a warehouse or magazine, a kitchen, a dining-room, and a cellar. As for my lodging, I kept to the tent; except that sometimes, in the wet season of the year, it rained so hard that I could not keep myself dry, which caused me afterwards to cover all my place within my pale with long poles, in the form of rafters, leaning against the rock, and load them with flags and large leaves of trees, like a thatch.

December 10.: A barlangomat befejezettnek hittem, de mert nem voltam elég óvatos az alátámasztást illetően, a boltozatról egyszer csak nagy kőtömeg zuhant le. Alaposan megijedtem, mert belegondoltam, hogy ha épp azon a részen állok, többé nem lett volna szükségem sírásóra. A következő napokban tehát épp elég munkát adott a leomlott törmelék eltakarítása, és ami ennél is fontosabb volt, a mennyezet alátámasztása.

_December_ 10.—I began now to think my cave or vault finished, when on a sudden (it seems I had made it too large) a great quantity of earth fell down from the top on one side; so much that, in short, it frighted me, and not without reason, too, for if I had been under it, I had never wanted a gravedigger. I had now a great deal of work to do over again, for I had the loose earth to carry out; and, which was of more importance, I had the ceiling to prop up, so that I might be sure no more would come down.

December 11.: Ezen a napon, ahogy a hét következő napjain is, az aládúcolással foglalatoskodtam. Két sor oszlopot állítottam fel, az oszlopok és a boltozat közé pedig két-két deszkalapot illesztettem. Az oszlopsorok egy falhoz hasonlóan két helyiségre osztották a barlangomat.

_Dec_. 11.—This day I went to work with it accordingly, and got two shores or posts pitched upright to the top, with two pieces of boards across over each post; this I finished the next day; and setting more posts up with boards, in about a week more I had the roof secured, and the posts, standing in rows, served me for partitions to part off the house.

December 17.: Ettől a naptól 20-ig polcok felállításával foglalatoskodtam, illetve kampók gyanánt szögeket vertem az oszlopokba, hogy a felakasztható dolgokat azokon helyezzem el.

_Dec._ 17.—From this day to the 20th I placed shelves, and knocked up nails on the posts, to hang everything up that could be hung up; and now I began to be in some order within doors.

December 20.: Mindent behordtam a barlangba, és nekiláttam lakásom bebútorozásának. Felállítottam néhány deszkát az élelmiszerek tárolásához, de közben kezdtem lassan kifogyni a deszkákból. Készítettem egy újabb asztalt is.

_Dec._ 20.—Now I carried everything into the cave, and began to furnish my house, and set up some pieces of boards like a dresser, to order my victuals upon; but boards began to be very scarce with me; also, I made me another table.

December 24.: Eseménytelen nap volt. Sűrű eső hullott, még éjszaka is.

_Dec._ 24.—Much rain all night and all day. No stirring out.

December 25.: Egész nap esett.

_Dec._ 25.—Rain all day.

December 26.: Elállt az eső. A talaj sokkal hűvösebb és kellemesebb, mint máskor.

_Dec._ 26.—No rain, and the earth much cooler than before, and pleasanter.

December 27.: Lelőttem egy fiatal kecskét, egy másikat pedig megsebesítettem. Ez utóbbit kötélen fogva haza tudtam vezetni, és ott rögzítettem és bekötöztem a törött lábát.

_Dec._ 27.—Killed a young goat, and lamed another, so that I caught it and led it home in a string; when I had it at home, I bound and splintered up its leg, which was broke.

Megjegyzés: Olyan gonddal tettem ezt, hogy az állat nem csak túlélte, de teljesen felépült, és a lába teljesen ép lett. A hosszas ápolás során megszelídült, és békésen legelgetett az udvaromon, esze ágában sem volt megszökni. Ekkor jutott először eszembe, hogy ha háziállatokat tartanék, az kisegítene élelemmel, amikor lőszer híján már nem tudnék vadászni.

_N.B._—I took such care of it that it lived, and the leg grew well and as strong as ever; but, by my nursing it so long, it grew tame, and fed upon the little green at my door, and would not go away. This was the first time that I entertained a thought of breeding up some tame creatures, that I might have food when my powder and shot was all spent.

December 28., 29., 30., 31.: Nagy a hőség, szellő sem fúj, ezért csak esténként mehetek ki a szabadba, zsákmányt ejteni. Napközben a lakásomban, dolgaim rendezésével töltöm az időt.

_Dec._ 28,29,30,31.—Great heats, and no breeze, so that there was no stirring abroad, except in the evening, for food; this time I spent in putting all my things in order within doors.

Január 1.: Még mindig nagy a meleg. Kora reggel és késő este portyázom kicsit, napközben pihenek. Ma este kicsit távolabb, a sziget közepe felé eső völgyekig kóboroltam, és itt nagyon sok vadkecskére bukkantam. Ezek azonban nagyon félénkek, és nyomban elmenekülnek. Arra gondoltam, megpróbálom rájuk uszítani a kutyámat, hátha fülön csíp egyet. Másnap így is tettem, de kiderült, hogy rosszul számítottam, mert a kecskék egyszerre fordultak szembe a kutyámmal, ő pedig felmérte a veszélyt, és nem ment a közelükbe.

_January_ 1.—Very hot still: but I went abroad early and late with my gun, and lay still in the middle of the day. This evening, going farther into the valleys which lay towards the centre of the island, I found there were plenty of goats, though exceedingly shy, and hard to come at; however, I resolved to try if I could not bring my dog to hunt them down. _Jan._ 2.—Accordingly, the next day I went out with my dog, and set him upon the goats, but I was mistaken, for they all faced about upon the dog, and he knew his danger too well, for he would not come near them.

Január 3.: Nekiláttam a vastag és erős cölöpfal építésének, mert még mindig tartottam attól, hogy valaki megtámadhat.

_Jan._ 3.—I began my fence or wall; which, being still jealous of my being attacked by somebody, I resolved to make very thick and strong.

Megjegyzés: Mivel korábban leírtam már a fallal kapcsolatos munkálataimat, kihagyom a naplómnak az erre vonatkozó részét. Fontos azonban megjegyezni, hogy a munka január 3-tól április 14-ig tartott. Ekkorra készen volt a kerítés. A félkör alakú alkotmány hossza mindössze 23 méter volt, és 8 méterrel mögötte helyezkedett el a sziklabarlangom bejárata.

_N.B._—This wall being described before, I purposely omit what was said in the journal; it is sufficient to observe, that I was no less time than from the 2nd of January to the 14th of April working, finishing, and perfecting this wall, though it was no more than about twenty-four yards in length, being a half-circle from one place in the rock to another place, about eight yards from it, the door of the cave being in the centre behind it.

Az említett időszakban keményen dolgoztam, bár az eső napokon, sőt heteken át akadályozott, de az ösztökélt, hogy nem éreztem magam biztonságban, amíg nem áll ez a fal. Az oszlopokat a szükségesnél sokkal nagyobbra készítettem, ezért volt különösen emberfeletti munka a helyükre állítani azokat.

All this time I worked very hard, the rains hindering me many days, nay, sometimes weeks together; but I thought I should never be perfectly secure till this wall was finished; and it is scarce credible what inexpressible labour everything was done with, especially the bringing piles out of the woods and driving them into the ground; for I made them much bigger than I needed to have done.

Mikor a fal elkészült, kívülről földsánccal erősítettem meg, és ezt is befejezvén úgy gondoltam, hogy ha bárki partra szállna a szigeten, észre sem venné az emberi lakhely nyomait.

When this wall was finished, and the outside double fenced, with a turf wall raised up close to it, I perceived myself that if any people were to come on shore there, they would not perceive anything like a habitation; and it was very well I did so, as may be observed hereafter, upon a very remarkable occasion.

Az említett időszak alatt is, amikor csak az időjárás engedte, naponta jártam az erdőket, és időnként hasznos felfedezéseket tettem. Egyik alkalommal olyan vadgalambokra bukkantam, amelyek nem a fán, hanem a házi galambokhoz hasonlóan sziklák üregeiben fészkelnek. Magammal vittem néhány fiatalabbat, hogy megszelídítve felneveljem őket. Ezek azonban, amint idősebbek lettek, elhagytak. Talán azért, mert nem volt mivel etetnem őket. Később rábukkantam a fészkeikre, és magammal vittem néhány fiatalabb példányt, amelyeknek remek volt a húsa. Odahaza kísérletet tettem, hogy pótoljam azokat a dolgokat, amelyekben hiányt szenvedtem. Nem mindegyik kísérletem járt sikerrel. Hiába próbáltam például abroncsozni egy hordót. Heteken át próbálkoztam vele, de vagy a dongákat nem tudtam elég szorosan összeilleszteni, hogy bent tartsák a vizet, vagy a hordó alját nem sikerült pontosan a helyére tennem, úgyhogy végül feladtam.

During this time I made my rounds in the woods for game every day when the rain permitted me, and made frequent discoveries in these walks of something or other to my advantage; particularly, I found a kind of wild pigeons, which build, not as wood-pigeons in a tree, but rather as house-pigeons, in the holes of the rocks; and taking some young ones, I endeavoured to breed them up tame, and did so; but when they grew older they flew away, which perhaps was at first for want of feeding them, for I had nothing to give them; however, I frequently found their nests, and got their young ones, which were very good meat. And now, in the managing my household affairs, I found myself wanting in many things, which I thought at first it was impossible for me to make; as, indeed, with some of them it was: for instance, I could never make a cask to be hooped. I had a small runlet or two, as I observed before; but I could never arrive at the capacity of making one by them, though I spent many weeks about it; I could neither put in the heads, or join the staves so true to one another as to make them hold water; so I gave that also over.

A következő dolog, aminek nagy szükségét láttam volna, a gyertya volt, hiszen rendszerint este 7-kor besötétedett, és ilyenkor aludni kellett térnem. Emlékeztem még a méhviaszra, amelyből afrikai utam során gyertyát készítettem, de itt nem állt rendelkezésemre hasonló. Volt viszont faggyúm, a megölt kecskéből. Ezt egy általam készített agyagedénybe tettem, és egy kútból sodort kanócot tettem bele. Így már mécsesem is lett, igaz, nyugtalanul lobogó és nem túl tiszta fényű. Miközben ilyesmikkel foglalatoskodtam, a kezembe akadt egy kis zsák, és benne a patkány rágta gabonamaradék, amelyről már korábban beszéltem. Valójában csak héjat és port láttam benne, semmi mást. A zsákra pedig szükségem volt, talán a puskapor egy részét akartam beletenni, és a szikla oldalában kiszórtam belőle a hulladékot.

In the next place, I was at a great loss for candles; so that as soon as ever it was dark, which was generally by seven o’clock, I was obliged to go to bed. I remembered the lump of beeswax with which I made candles in my African adventure; but I had none of that now; the only remedy I had was, that when I had killed a goat I saved the tallow, and with a little dish made of clay, which I baked in the sun, to which I added a wick of some oakum, I made me a lamp; and this gave me light, though not a clear, steady light, like a candle. In the middle of all my labours it happened that, rummaging my things, I found a little bag which, as I hinted before, had been filled with corn for the feeding of poultry—not for this voyage, but before, as I suppose, when the ship came from Lisbon. The little remainder of corn that had been in the bag was all devoured by the rats, and I saw nothing in the bag but husks and dust; and being willing to have the bag for some other use (I think it was to put powder in, when I divided it for fear of the lightning, or some such use), I shook the husks of corn out of it on one side of my fortification, under the rock.

Mindez a nagy esőzés előtt volt, és mint lényegtelen dologról el is feledkeztem róla. Egy hónap elteltével azonban rendkívüli felfedezést tettem. Néhány szál gabona nőtt ki az udvaromon, amelyet előbb eddig ismeretlen növénynek gondoltam, és még egy kis időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felismerjem, 10-12 európai árpakalász lengedezik ott, a szélben.

It was a little before the great rains just now mentioned that I threw this stuff away, taking no notice, and not so much as remembering that I had thrown anything there, when, about a month after, or thereabouts, I saw some few stalks of something green shooting out of the ground, which I fancied might be some plant I had not seen; but I was surprised, and perfectly astonished, when, after a little longer time, I saw about ten or twelve ears come out, which were perfect green barley, of the same kind as our European—nay, as our English barley.

Ámulat és zavarodottság lett úrrá rajtam. Eddig sosem vezérelt vallásos gondolkodás, a hitem elég gyenge lábakon állt, a történéseket rendszerint véletleneknek, vagy ha úgy tetszik, a sors szeszélyének tudtam be, és nem töprengtem különösebben, milyen törvények szerint működik a gondviselés. Most azonban megdöbbentett, hogy árpát látok nőni olyan éghajlat alatt, amely nem kedvez a gabonának. És mivel az eredetéről sem tudtam semmit, kezdtem azt hinni, hogy Isten csodálatos módon, a semmiből teremtette ezeket a kalászokat, hogy engem tápláljon velük ezen a távoli, vad helyen.

It is impossible to express the astonishment and confusion of my thoughts on this occasion. I had hitherto acted upon no religious foundation at all; indeed, I had very few notions of religion in my head, nor had entertained any sense of anything that had befallen me otherwise than as chance, or, as we lightly say, what pleases God, without so much as inquiring into the end of Providence in these things, or His order in governing events for the world. But after I saw barley grow there, in a climate which I knew was not proper for corn, and especially that I knew not how it came there, it startled me strangely, and I began to suggest that God had miraculously caused His grain to grow without any help of seed sown, and that it was so directed purely for my sustenance on that wild, miserable place.

Könnyek tolultak a szemembe, és áldottam a természetet ezért a csodáért. Ami még különösebb volt, az árpa mellett, néhány másik sarjadó kalászt is észrevettem, amelyről hamarosan kiderült, hogy rizs. Afrikában láttam hasonlót nőni, ezért ismertem fel.

This touched my heart a little, and brought tears out of my eyes, and I began to bless myself that such a prodigy of nature should happen upon my account; and this was the more strange to me, because I saw near it still, all along by the side of the rock, some other straggling stalks, which proved to be stalks of rice, and which I knew, because I had seen it grow in Africa when I was ashore there.

Most már nem csupán arra gondoltam, hogy a gondviselés teremtette ezeket számomra, hanem arra is, hogy a szigeten még többnek kell lennie. Bejártam a sziget számomra már ismert részeit, alaposan átkutatva minden zugot, de semmit sem találtam. Végül aztán eszembe jutott, hogy azon a helyen ráztam ki egy zsákból a csirkeeledelt, és ekkor a csoda hatása halványulni kezdett. Sőt bevallom, vallásos hálaérzetem az isteni gondviselés iránt is alábbhagyott, amikor rájöttem a hétköznapi eredetre. Valójában éppolyan hálásnak kellett volna lennem a gondviselésnek, mintha csodáról lenne szó, hiszen az, hogy a patkányok kártevése után az a néhány gabonaszem épen maradt, majd pedig én pont arra a szikla alatti, árnyékos helyre szórtam ki azt, ahol nem égette el a nap, hanem háborítatlanul növekedhetett, valóban nem mindennapos ajándéka volt a sorsnak.

I not only thought these the pure productions of Providence for my support, but not doubting that there was more in the place, I went all over that part of the island, where I had been before, peering in every corner, and under every rock, to see for more of it, but I could not find any. At last it occurred to my thoughts that I shook a bag of chickens’ meat out in that place; and then the wonder began to cease; and I must confess my religious thankfulness to God’s providence began to abate, too, upon the discovering that all this was nothing but what was common; though I ought to have been as thankful for so strange and unforeseen a providence as if it had been miraculous; for it was really the work of Providence to me, that should order or appoint that ten or twelve grains of corn should remain unspoiled, when the rats had destroyed all the rest, as if it had been dropped from heaven; as also, that I should throw it out in that particular place, where, it being in the shade of a high rock, it sprang up immediately; whereas, if I had thrown it anywhere else at that time, it had been burnt up and destroyed.

Gondosan ápoltam az árpakalászokat, és amikor június vége felé a szemek megértek, összegyűjtöttem azokat. A tervem az volt, hogy újra elültetem őket mindaddig, míg kenyérkészítéshez elegendő mennyiséget teremnek. Csak a negyedik évben jött el az az idő, amikor egy kevés gabonából ételt mertem készíteni. Azért volt ilyen lassú a terménynövekedés, mert a legelőször félretett magok jó részét gondatlanul a száraz időszak beköszönte előtt vetettem el, és abból semmi sem kelt ki. Az árpa mellett elsőre 20-30 kalász rizs termett. Ezeknek ugyanaz lett a sorsa, mint az árpának. Elvetettem a szemeket, hogy a későbbi hozamból majd kenyeret készíthessek - de most térjünk vissza a naplómhoz.

I carefully saved the ears of this corn, you may be sure, in their season, which was about the end of June; and, laying up every corn, I resolved to sow them all again, hoping in time to have some quantity sufficient to supply me with bread. But it was not till the fourth year that I could allow myself the least grain of this corn to eat, and even then but sparingly, as I shall say afterwards, in its order; for I lost all that I sowed the first season by not observing the proper time; for I sowed it just before the dry season, so that it never came up at all, at least not as it would have done; of which in its place. Besides this barley, there were, as above, twenty or thirty stalks of rice, which I preserved with the same care and for the same use, or to the same purpose—to make me bread, or rather food; for I found ways to cook it without baking, though I did that also after some time. But to return to my Journal.

Keményen dolgoztam 3-4 hónapon át, és végül április 14-én elkészültem a fallal. Nem volt azon ajtó vagy más bejárat, csak egy létra, amelyet ha hazatértem, behúztam magam után, hogy ez se árulkodjon ittlétemről.

I worked excessive hard these three or four months to get my wall done; and the 14th of April I closed it up, contriving to go into it, not by a door but over the wall, by a ladder, that there might be no sign on the outside of my habitation.

Április 16.: Ezen a napon fejeztem be a létrát. Felmásztam rajta a falra, majd magam után húztam és leeresztettem a belső oldalon. Büszke voltam az erődítményemre. Elég tágas volt idebenn, és senki sem lephetett meg odakintről, hacsak fel nem mászik a falon.

_April_ 16.—I finished the ladder; so I went up the ladder to the top, and then pulled it up after me, and let it down in the inside. This was a complete enclosure to me; for within I had room enough, and nothing could come at me from without, unless it could first mount my wall.

* * * A fal befejezését követő napon csak kevés híja volt, hogy el nem pusztult minden eddigi munkám, és vele együtt én is. Éppen a barlangom bejárata előtt dolgoztam a gyepen, amikor hirtelen nagy rémületemre valóságos kőzápor zuhogott alá a hegy oldaláról, és közben a barlangban két tartópilléren fenyegető repedés támadt. Nagyon megdöbbentem, de eszembe sem jutott azon gondolkodni, mi lehet a jelenség oka, inkább csak amiatt aggódtam, hogy beomlik a barlangom, ahogy az egy kis résszel korábban történt. Féltem, hogy a leomló kövek maguk alá temetnek, ezért a létrám felé rohantam. Nem mérlegeltem, hogy ott sem vagyok biztonságban. A félelemtől hajtva felkapaszkodtam a falra. Amikor újra lent voltam a talajon, akkor vettem észre, hogy hatalmas földrengés közepébe csöppentem. 8 percen belül háromszor rengett meg alattam a föld, méghozzá olyan erővel, amely a legerősebb épületet is fejtetőre állítaná. Alig egy kilométerre tőlem a hegy ormán, a tenger felőli oldalon egy nagy szikladarab levált, és olyan irtózatos robajjal zuhant le, amilyet még sosem hallottam. A tenger is vadul hullámzott és morajlott, a rázkódások a víz alatt még erősebbnek látszottak, mint magán a szigeten.

The very next day after this wall was finished I had almost had all my labour overthrown at once, and myself killed. The case was thus: As I was busy in the inside, behind my tent, just at the entrance into my cave, I was terribly frighted with a most dreadful, surprising thing indeed; for all on a sudden I found the earth come crumbling down from the roof of my cave, and from the edge of the hill over my head, and two of the posts I had set up in the cave cracked in a frightful manner. I was heartily scared; but thought nothing of what was really the cause, only thinking that the top of my cave was fallen in, as some of it had done before: and for fear I should be buried in it I ran forward to my ladder, and not thinking myself safe there neither, I got over my wall for fear of the pieces of the hill, which I expected might roll down upon me. I had no sooner stepped do ground, than I plainly saw it was a terrible earthquake, for the ground I stood on shook three times at about eight minutes’ distance, with three such shocks as would have overturned the strongest building that could be supposed to have stood on the earth; and a great piece of the top of a rock which stood about half a mile from me next the sea fell down with such a terrible noise as I never heard in all my life. I perceived also the very sea was put into violent motion by it; and I believe the shocks were stronger under the water than on the island.

Annyira meghökkentett ez a soha nem tapasztalt élmény, hogy egyfajta kábulatban álltam ott. A föld mozgása tengeribetegséghez hasonlatos hányingert keltett bennem, azután a lezúduló szikla harsány hangja felriasztott, rémületemet újra rémület váltotta fel, mert felötlött bennem, hogy a hegy leomlik, és eltemeti a sátramat és minden ingóságomat.

I was so much amazed with the thing itself, having never felt the like, nor discoursed with any one that had, that I was like one dead or stupefied; and the motion of the earth made my stomach sick, like one that was tossed at sea; but the noise of the falling of the rock awakened me, as it were, and rousing me from the stupefied condition I was in, filled me with horror; and I thought of nothing then but the hill falling upon my tent and all my household goods, and burying all at once; and this sunk my very soul within me a second time.

Egy idő után azt tapasztaltam, hogy a harmadik rázkódást nem követte újabb, és kevéssel bizakodóbbá váltam, de ahhoz nem volt elég bátorságom, hogy újra átmásszak a cölöpfalon. Letörten kuporogtam a földön, nem tudván, mitévő legyek. Egyetlenegyszer eresztettem meg egy fohászt az Úrhoz, de az is gyorsan semmivé foszlott.

After the third shock was over, and I felt no more for some time, I began to take courage; and yet I had not heart enough to go over my wall again, for fear of being buried alive, but sat still upon the ground greatly cast down and disconsolate, not knowing what to do. All this while I had not the least serious religious thought; nothing but the common “Lord have mercy upon me!” and when it was over that went away too.

Miközben így ücsörögtem, egyszerre sötét záporfelhők borították el az eget. Hamarosan egyre erősebb szél támadt, és másfél órán belül iszonyú hurrikán keletkezett. A tenger tajtékzott. Még mindig csendes kétségbeesésben ültem a földön, de végre arra a következtetésre jutottam, hogy az orkán és a zápor a földrengés végét hirdetik, és talán visszatérhetek a barlangomhoz. Könnyebb volt elegendő lelkierőt gyűjtenem, mert az eső is ösztönzőleg hatott rám. Hazatértem tehát és a sátramban kerestem menedéket, de az eső olyan könyörtelenül zuhogott, hogy szinte ledöntötte a sátrat, ezért kénytelen voltam a barlangba visszavonulni. Itt persze nagyon kényelmetlenül éreztem magam, mert tartottam tőle, hogy a fejemre omlik a mennyezet. A nagy erejű esőzés új munkát követelt tőlem. Egy lyukat kellett vágnom az erődöm falán, ahol lefolyhat a víz, ahelyett, hogy elárasztaná a barlangomat. Egy ideig a barlangomban üldögélve megállapítottam, hogy a földrengés már nem folytatódik, és határozottságom növekedni kezdett. Ebben segítségemre volt, hogy hátra mentem a raktáramba, és megittam egy pohár rumot, amivel általában nagyon csínján bántam, de most nagy szükségem volt rá. Egész éjszaka és a következő nap nagy részében is esett, így mást alig tehettem, mint hogy végiggondolom, mihez fogjak. Arra jutottam, hogy ha a szigetet földrengések sújtják, akkor nem élhetek biztonságban egy barlangban, helyette inkább a nyílt terepen kell egy kis kunyhót építenem magamnak, és ahogy ezt a lakhelyemet is, a vadállatok és emberek ellen, fallal kell körülvennem. Ha itt maradok, előbb-utóbb minden bizonnyal maguk alá temetnek a sziklák.

While I sat thus, I found the air overcast and grow cloudy, as if it would rain. Soon after that the wind arose by little and little, so that in less than half-an-hour it blew a most dreadful hurricane; the sea was all on a sudden covered over with foam and froth; the shore was covered with the breach of the water, the trees were torn up by the roots, and a terrible storm it was. This held about three hours, and then began to abate; and in two hours more it was quite calm, and began to rain very hard. All this while I sat upon the ground very much terrified and dejected; when on a sudden it came into my thoughts, that these winds and rain being the consequences of the earthquake, the earthquake itself was spent and over, and I might venture into my cave again. With this thought my spirits began to revive; and the rain also helping to persuade me, I went in and sat down in my tent. But the rain was so violent that my tent was ready to be beaten down with it; and I was forced to go into my cave, though very much afraid and uneasy, for fear it should fall on my head. This violent rain forced me to a new work—viz. to cut a hole through my new fortification, like a sink, to let the water go out, which would else have flooded my cave. After I had been in my cave for some time, and found still no more shocks of the earthquake follow, I began to be more composed. And now, to support my spirits, which indeed wanted it very much, I went to my little store, and took a small sup of rum; which, however, I did then and always very sparingly, knowing I could have no more when that was gone. It continued raining all that night and great part of the next day, so that I could not stir abroad; but my mind being more composed, I began to think of what I had best do; concluding that if the island was subject to these earthquakes, there would be no living for me in a cave, but I must consider of building a little hut in an open place which I might surround with a wall, as I had done here, and so make myself secure from wild beasts or men; for I concluded, if I stayed where I was, I should certainly one time or other be buried alive.

Sátram eddig a meredek sziklafal aljában helyezkedett el, vagyis a következő rengésnél lezúduló kövek egyenesen telibe találták volna, ezért új helyet kellett neki találnom. A következő két napom, vagyis április 19-e és 20-a azzal telt, hogy megtervezzem lakóhelyem új elrendezését. Attól való félelmemben, hogy elevenen eltemethet egy sziklagörgeteg, nem tudtam békésen aludni, de hasonlóan veszélyesnek gondoltam a kerítésen kívül tölteni az éjszakát, ráadásul szemügyre véve a mostanra szépen rendben tartott dolgaimat, amelyeknek úgy tűnt, biztonságos helyük van a barlangban, vonakodva mérlegeltem az elköltözést. Felmerült bennem az is, hogy milyen sok időt vesz majd igénybe az egész, ezért amíg elkészül a másik biztonságos és kényelmes tábor, kénytelen vagyok itt maradni és vállalni az ezzel járó kockázatot. Április 25-ét írtam, amikor eldöntöttem, hogy először kör alakban építek egy, az előzőhöz hasonló kör alakú falat cölöpökből és sodronykötelekből, és majd csak utána állítok ott föl egy sátrat és költözöm át.

With these thoughts, I resolved to remove my tent from the place where it stood, which was just under the hanging precipice of the hill; and which, if it should be shaken again, would certainly fall upon my tent; and I spent the two next days, being the 19th and 20th of April, in contriving where and how to remove my habitation. The fear of being swallowed up alive made me that I never slept in quiet; and yet the apprehension of lying abroad without any fence was almost equal to it; but still, when I looked about, and saw how everything was put in order, how pleasantly concealed I was, and how safe from danger, it made me very loath to remove. In the meantime, it occurred to me that it would require a vast deal of time for me to do this, and that I must be contented to venture where I was, till I had formed a camp for myself, and had secured it so as to remove to it. So with this resolution I composed myself for a time, and resolved that I would go to work with all speed to build me a wall with piles and cables, &c., in a circle, as before, and set my tent up in it when it was finished; but that I would venture to stay where I was till it was finished, and fit to remove. This was the 21st.

Április 22.: A következő reggelen nekiláttam a munka pontos megtervezésének, de híján voltam a használható munkaeszközöknek. Volt három nagy baltám és számos kisebb fejszém (mert ez utóbbiakat csereáruként használtuk volna a bennszülötteknél ), de a sok keményfa faragásától mindegyik kicsorbult és tele volt karcolással. Bár volt csiszolókövem, de nem volt mivel megforgatnom azt, hogy a szerszámokat kiélesíthessem. Ez aztán annyi töprengést okozott, mint egy politikusnak a komoly államügyek, vagy egy bírának az élet és halál fölötti döntés. Végül egy zsineggel a lábamhoz kötöztem a követ, és így, miközben forgattam, a két kezem szabadon maradt.

_April_ 22.—The next morning I begin to consider of means to put this resolve into execution; but I was at a great loss about my tools. I had three large axes, and abundance of hatchets (for we carried the hatchets for traffic with the Indians); but with much chopping and cutting knotty hard wood, they were all full of notches, and dull; and though I had a grindstone, I could not turn it and grind my tools too. This cost me as much thought as a statesman would have bestowed upon a grand point of politics, or a judge upon the life and death of a man. At length I contrived a wheel with a string, to turn it with my foot, that I might have both my hands at liberty.

Megjegyzés: Angliában sohasem láttam hasonló szerkezetet, vagy legalábbis nem figyeltem meg, hogyan működik, és tegyük hozzá, hogy az én csiszolókövem a szokottnál nagyobb és súlyosabb volt. Egy egész hetembe került, hogy kellő működésre bírjam ezt a szerkezetet.

_Note_.—I had never seen any such thing in England, or at least, not to take notice how it was done, though since I have observed, it is very common there; besides that, my grindstone was very large and heavy. This machine cost me a full week’s work to bring it to perfection.

Április 28., 29.: Ezt a két napot azzal töltöttem, hogy megélesítsem a szerszámokat. A csiszolókő nagyon jól működött.

_April_ 28, 29.—These two whole days I took up in grinding my tools, my machine for turning my grindstone performing very well.

Április 30.: Észrevettem, hogy a kenyérkészletem vészesen megcsappant, ezért nehéz szívvel napi egy darab kétszersültre csökkentettem az adagomat.

_April_ 30.—Having perceived my bread had been low a great while, now I took a survey of it, and reduced myself to one biscuit cake a day, which made my heart very heavy.

Május 1.: Reggel, apály idején a tenger felé tekintve egy hordó alakú tárgyat láttam meg a parton. Valóban egy kisebb hordó volt az, a hajóroncs két-három darabja társaságában. A legutóbbi hurrikán vethette a partra. A hajóroncs helye irányába pillantva úgy tűnt, annak darabjai a szokottnál jobban kiállnak a vízből. Megvizsgáltam a hordót, amiben puskaport találtam, de a hordó annyira átázott, hogy a por szinte kővé vált benne. Mégis kigördítettem a partra, majd elindultam a roncsok irányába, azt remélve, hogy mást is találok.

_May_ 1.—In the morning, looking towards the sea side, the tide being low, I saw something lie on the shore bigger than ordinary, and it looked like a cask; when I came to it, I found a small barrel, and two or three pieces of the wreck of the ship, which were driven on shore by the late hurricane; and looking towards the wreck itself, I thought it seemed to lie higher out of the water than it used to do. I examined the barrel which was driven on shore, and soon found it was a barrel of gunpowder; but it had taken water, and the powder was caked as hard as a stone; however, I rolled it farther on shore for the present, and went on upon the sands, as near as I could to the wreck of the ship, to look for more.

CHAPTER VI—ILL AND CONSCIENCE-STRICKEN

Közelebb érve meglepődve tapasztaltam, hogy a maradványok megváltoztatták a helyüket. A hajó orra, mely korábban a homokágyban pihent, közel két méterrel megemelkedett, a tatrész pedig, mely nem sokkal azután, hogy magára hagytam a hajót, levált a roncsról, majd darabokra tört, most oldalt hevert. A homok ezen az oldalon olyan magasra emelkedett, hogy apály idején száraz lábbal eljuthattam a hajóhoz. Meglepődtem, mert korábban tengervíz vette körül ezt a helyet, és fél kilométert kellett volna úsznom, hogy elérjem, de hamarosan felötlött bennem, hogy mindezt a földrengés okozhatta. Ennek az újabb viszontagságnak köszönhetően a hajótest jobban megnyílt, mint korábban, és a víz nap nap után újabb dolgokat szabadított ki, amelyek aztán a partra sodródtak.

When I came down to the ship I found it strangely removed. The forecastle, which lay before buried in sand, was heaved up at least six feet, and the stern, which was broke in pieces and parted from the rest by the force of the sea, soon after I had left rummaging her, was tossed as it were up, and cast on one side; and the sand was thrown so high on that side next her stern, that whereas there was a great place of water before, so that I could not come within a quarter of a mile of the wreck without swimming I could now walk quite up to her when the tide was out. I was surprised with this at first, but soon concluded it must be done by the earthquake; and as by this violence the ship was more broke open than formerly, so many things came daily on shore, which the sea had loosened, and which the winds and water rolled by degrees to the land.

Mindez teljesen elterelte figyelmemet az új lakókörnyezetem kialakításáról. Sietve láttam neki a kutatásnak, hátha rábukkanok valamire a hajótestben, de az homokkal volt tele, és így nem találtam semmit. Mostanra azonban megtanultam azt is, hogy ne essek egykönnyen kétségbe. Úgy döntöttem tehát, hogy a hajó minden hozzáférhető részét darabokra szedem szét, és elszállítom, hátha hasznát vehetem még később.

This wholly diverted my thoughts from the design of removing my habitation, and I busied myself mightily, that day especially, in searching whether I could make any way into the ship; but I found nothing was to be expected of that kind, for all the inside of the ship was choked up with sand. However, as I had learned not to despair of anything, I resolved to pull everything to pieces that I could of the ship, concluding that everything I could get from her would be of some use or other to me.

Május 3.: Munkához láttam a fűrészemmel, és lefűrészeltem egy darabot az egyik tartógerendából. Utána amennyire tudtam eltakarítottam a roncs legmagasabban fekvő részéről a homokot, de közben kezdetét vette az áradás, és a többi teendőt el kellett halasztanom.

_May_ 3.—I began with my saw, and cut a piece of a beam through, which I thought held some of the upper part or quarter-deck together, and when I had cut it through, I cleared away the sand as well as I could from the side which lay highest; but the tide coming in, I was obliged to give over for that time.

Május 4.: Horgászni próbáltam, de hosszú időn át egy halat sem sikerült kifognom, mert még gyakorlatlan voltam. Már indulni készültem, amikor végre sikerült kifognom egy fiatal delfint. Nem volt megfelelő horgom, helyette görbített szöget használtam, de ezután többnyire így is szerencsével jártam. Minden fogott halat a napon szárítottam meg, mielőtt megettem.

_May_ 4.—I went a-fishing, but caught not one fish that I durst eat of, till I was weary of my sport; when, just going to leave off, I caught a young dolphin. I had made me a long line of some rope-yarn, but I had no hooks; yet I frequently caught fish enough, as much as I cared to eat; all which I dried in the sun, and ate them dry.

Május 5.: Munkák a roncson: Elvágtam egy újabb tartógerendát és három deszkapalánkot hoztam el a fedélzetről úgy, hogy egymáshoz kötöztem azokat, és az árhullámokkal kiúsztattam a partra.

_May_ 5.—Worked on the wreck; cut another beam asunder, and brought three great fir planks off from the decks, which I tied together, and made to float on shore when the tide of flood came on.

Május 6.: Munka a roncson: Számos vascsavart és más fém alkatrészt vettem ki a hajóból. Keményen dolgoztam. Nagyon fáradtan érkeztem haza, és fontolgattam, hogy abbahagyom.

_May_ 6.—Worked on the wreck; got several iron bolts out of her and other pieces of ironwork. Worked very hard, and came home very much tired, and had thoughts of giving it over.

Május 7.: Visszatértem a roncshoz, de most nem azzal a szándékkal, hogy dolgozzam. Felfedeztem, hogy az elvágott gerendák miatt a hajótest még lazább lett és jobban szétnyílt, feltárva a belsejét, amelyben azonban csak vizet és homokot láttam.

_May_ 7.—Went to the wreck again, not with an intent to work, but found the weight of the wreck had broke itself down, the beams being cut; that several pieces of the ship seemed to lie loose, and the inside of the hold lay so open that I could see into it; but it was almost full of water and sand.

Május 8.: Most egy vas emelőrúddal érkeztem a roncshoz, hogy föltépjem a fedélzetdeszkákat, amelyek kint vannak a vízből és a homokból. Két deszkát szakítottam fel, és dagálykor kiúsztattam azokat a partra. Az emelőrudat másnapig a roncson hagytam.

_May_ 8.—Went to the wreck, and carried an iron crow to wrench up the deck, which lay now quite clear of the water or sand. I wrenched open two planks, and brought them on shore also with the tide. I left the iron crow in the wreck for next day.

Május 9.: Visszatértem a roncsra, és a feszítővassal utat nyitottam a hajó gyomrába. Találtam ott néhány hordót, amelyeket azonban nem tudtam megnyitni, és kitapogattam egy tekercs angol ólmot is, de túl nehéz volt, és így nem tudtam megmozdítani.

_May_ 9.—Went to the wreck, and with the crow made way into the body of the wreck, and felt several casks, and loosened them with the crow, but could not break them up. I felt also a roll of English lead, and could stir it, but it was too heavy to remove.

Május 10-14.: Naponta meglátogattam a roncsot, és nagy mennyiségű gerendát, deszkát, valamint vasat hordtam el onnan.

_May_ 10–14.—Went every day to the wreck; and got a great many pieces of timber, and boards, or plank, and two or three hundredweight of iron.

Május 15.: Magammal vittem két fejszét, hogy megpróbáljak levágni egy darabot az ólomtekercsről olyan módon, hogy az egyik fejsze élét a tekercs alá illesztem, a másikkal pedig rácsapok, de az ólom fél méter mélyen hevert a vízben, és így egyetlen ütést sem tudtam rámérni.

_May_ 15.—I carried two hatchets, to try if I could not cut a piece off the roll of lead by placing the edge of one hatchet and driving it with the other; but as it lay about a foot and a half in the water, I could not make any blow to drive the hatchet.

Május 16.: Az erős szél, mely éjjel fújt, még inkább szétrombolta a hajótöredéket, de ezen a napon, hogy legyen mit ennem, olyan sokáig vadásztam galambokra, míg végül a dagály miatt már nem volt módom a roncshoz menni.

_May_ 16.—It had blown hard in the night, and the wreck appeared more broken by the force of the water; but I stayed so long in the woods, to get pigeons for food, that the tide prevented my going to the wreck that day.

Május 17.: Láttam, hogy tőlem nagy távolságra, mintegy 3 kilométerre, a víz partra sodorta a roncs némely darabjait. Elmentem odáig és megállapítottam, hogy a hajóorr egy része az, de a súlya miatt nem bírtam elmozdítani.

_May_ 17.—I saw some pieces of the wreck blown on shore, at a great distance, near two miles off me, but resolved to see what they were, and found it was a piece of the head, but too heavy for me to bring away.

Május 24.: Eddig mindennap a roncson tevékenykedtem. Az emelőrúd segítségével kemény munkával sikerült egyes dolgokat annyira meglazítanom, hogy végül néhány hordó és két tengerészláda kiszabadult, de a szél aznap a part felől fújt, és szinte semmi sem ért partot, csak néhány gerendadarab, és egy nagy brazil disznóhússal teli hordó. A hús persze a sós víztől és a homoktól megromlott. Nap nap után folytattam ezt a munkát június 15-ig, emellett csak az ételszerzésre szakítottam időt, és azt is a dagályhoz időzítettem. Erre az időre már elegendő gerendám, deszkám és más alkatrészeim voltak ahhoz, hogy építhettem volna egy csónakot, ha tudom, hogy hogyan kell. Mindezeken kívül szereztem még közel 50 kiló ólmot is.

_May_ 24.—Every day, to this day, I worked on the wreck; and with hard labour I loosened some things so much with the crow, that the first flowing tide several casks floated out, and two of the seamen’s chests; but the wind blowing from the shore, nothing came to land that day but pieces of timber, and a hogshead, which had some Brazil pork in it; but the salt water and the sand had spoiled it. I continued this work every day to the 15th of June, except the time necessary to get food, which I always appointed, during this part of my employment, to be when the tide was up, that I might be ready when it was ebbed out; and by this time I had got timber and plank and ironwork enough to have built a good boat, if I had known how; and also I got, at several times and in several pieces, near one hundredweight of the sheet lead.

Június 16.: Messzebb kirándulva a tengerpart mentén egy nagy teknősbékára akadtam. Ez volt az első, amellyel találkoztam, de ez valószínűleg azért lehetett, mert még nem jártam ezen a részen. Mint később kiderült, errefelé napjában több százat is láthattam volna. Igaz, később talán túl nagy árat fizettem értük.

_June_ 16.—Going down to the seaside, I found a large tortoise or turtle. This was the first I had seen, which, it seems, was only my misfortune, not any defect of the place, or scarcity; for had I happened to be on the other side of the island, I might have had hundreds of them every day, as I found afterwards; but perhaps had paid dear enough for them.

Június 17.: Megfőztem a teknősbékát, és úgy tűnt, a húsa a legízletesebb és legkellemesebb étel, amit valaha ettem. Hiszen amióta a szigeten éltem, csak kecske- és madárhússal táplálkoztam.

_June_ 17.—I spent in cooking the turtle. I found in her three-score eggs; and her flesh was to me, at that time, the most savoury and pleasant that ever I tasted in my life, having had no flesh, but of goats and fowls, since I landed in this horrid place.

Június 18.: Egész nap esett, otthon maradtam. Fáztam kicsit, ami nem szokatlan ezen a délkörön, de épp ezért nem volt kedvem kimenni a hideg esőre.

_June_ 18.—Rained all day, and I stayed within. I thought at this time the rain felt cold, and I was something chilly; which I knew was not usual in that latitude.

Június 19.: Nagyon beteg vagyok. Hidegrázásaim vannak. Mintha lehűlt volna az időjárás.

_June_ 19.—Very ill, and shivering, as if the weather had been cold.

Június 20.: Éjszaka nem tudtam aludni. Nagyon erősen fájt a fejem és lázam volt.

_June_ 20.—No rest all night; violent pains in my head, and feverish.

Június 21.: Nagyon beteg vagyok. Szinte halálra rémiszt a tudat, hogy itt fekszem nagy betegen és nincs, aki segítsen. Életem első vihara óta most először imádkoztam újra Istenhez, más egyébre alig emlékszem, a gondolataim nagyon zavarosak.

_June_ 21.—Very ill; frighted almost to death with the apprehensions of my sad condition—to be sick, and no help. Prayed to God, for the first time since the storm off Hull, but scarce knew what I said, or why, my thoughts being all confused.

Június 22.: Egy kicsit javult az állapotom, de a rosszullétem még mindig aggasztó.

_June_ 22.—A little better; but under dreadful apprehensions of sickness.

Június 23.: Újra nagyon rosszul lettem. Fáztam, a hideg rázott, és megint hasogató fejfájás gyötört.

_June_ 23.—Very bad again; cold and shivering, and then a violent headache.

Június 24.: Sokkal jobb.

_June_ 24.—Much better.

Június 25.: Rendkívül erős lázrohamom volt. Hét órán át tartott, és közben hol vacogtam, hol égett a testem, végül enyhén verejtékeztem.

_June_ 25.—An ague very violent; the fit held me seven hours; cold fit and hot, with faint sweats after it.

Június 26.: Javult az állapotom, és mivel nem volt élelmem, bár nagyon gyengének éreztem magam, fogtam a fegyverem és vadászni indultam. Sikerült is elejtenem egy nősténykecskét. Nagy nehezen hazacipeltem, megsütöttem, és jóllaktam. Szívesen főztem volna a húsából egy kis levest, de nem volt edényem.

_June_ 26.—Better; and having no victuals to eat, took my gun, but found myself very weak. However, I killed a she-goat, and with much difficulty got it home, and broiled some of it, and ate, I would fain have stewed it, and made some broth, but had no pot.

Június 27.: Ma tört ki rajtam a láz a legnagyobb erővel. Azt hittem, megöl a szomjúság, de nem ittam és nem ettem semmit, mert nem volt erőm felkelni az ágyból. Istenhez fohászkodtam, de olyan kábának éreztem magam, hogy csak nehezen, szakadozottan szedtem össze a gondolataimat. Egyre azt rebegtem: " Nézz rám, Uram ! Könyörülj rajtam ! Úr Isten légy kegyes hozzám ! ". Legalább két órán át hajtogattam ezt, míg végül úgy elgyötört a lázroham, hogy elaludtam. Csak késő éjjel ébredtem föl, kissé megerősödve, de még bágyadtan. Elviselhetetlen szomjúság gyötört, de itthon nem volt vizem, és erő híján kénytelen voltam kivárni a reggelt. Végre újra elaludtam, és ekkor borzasztó álmom támadt. Azt képzeltem, hogy a földön ülök, a cölöpfalam előtt, mint a földrengés idején, fekete fellegek fogtak körül, és ezekből hirtelen feltűnt egy vakító lángnyelvektől övezett alak, fényt árasztva a földre. A lángnyelvek, amelyek körülvették, olyan fényesek voltak, hogy alig bírtam feléje nézni. A külseje leírhatatlanul fenyegető volt. Amikor a lábai a talajt érintették, úgy éreztem, megremeg a föld, akárcsak korábban a földrengés során. Mintha az egész levegőt lángnyelvek töltötték volna be. Alig ért földet, kezében egy hosszú dárdával felém indult, hogy megöljön. Amikor közelebb ért, vérfagyasztó hangon szólalt meg, és amit mondandójából értettem, a következő volt: " Tetteidet látván, nem nyerhetsz bűnbocsánatot, meg kell halnod. ". E szavaknál felemelte a dárdát, hogy végezzen velem.

_June_ 27.—The ague again so violent that I lay a-bed all day, and neither ate nor drank. I was ready to perish for thirst; but so weak, I had not strength to stand up, or to get myself any water to drink. Prayed to God again, but was light-headed; and when I was not, I was so ignorant that I knew not what to say; only I lay and cried, “Lord, look upon me! Lord, pity me! Lord, have mercy upon me!” I suppose I did nothing else for two or three hours; till, the fit wearing off, I fell asleep, and did not wake till far in the night. When I awoke, I found myself much refreshed, but weak, and exceeding thirsty. However, as I had no water in my habitation, I was forced to lie till morning, and went to sleep again. In this second sleep I had this terrible dream: I thought that I was sitting on the ground, on the outside of my wall, where I sat when the storm blew after the earthquake, and that I saw a man descend from a great black cloud, in a bright flame of fire, and light upon the ground. He was all over as bright as a flame, so that I could but just bear to look towards him; his countenance was most inexpressibly dreadful, impossible for words to describe. When he stepped upon the ground with his feet, I thought the earth trembled, just as it had done before in the earthquake, and all the air looked, to my apprehension, as if it had been filled with flashes of fire. He was no sooner landed upon the earth, but he moved forward towards me, with a long spear or weapon in his hand, to kill me; and when he came to a rising ground, at some distance, he spoke to me—or I heard a voice so terrible that it is impossible to express the terror of it. All that I can say I understood was this: “Seeing all these things have not brought thee to repentance, now thou shalt die;” at which words, I thought he lifted up the spear that was in his hand to kill me.

Aligha várhatja el tőlem bárki is, hogy képes legyek leírni azt a borzasztó lelkiállapotot, amelyet e látomás kiváltott belőlem. Álmomban is annyira rettegtem, hogy végül ettől ébredtem föl, és döbbenten tapasztaltam, hogy csak álom volt.

No one that shall ever read this account will expect that I should be able to describe the horrors of my soul at this terrible vision. I mean, that even while it was a dream, I even dreamed of those horrors. Nor is it any more possible to describe the impression that remained upon my mind when I awaked, and found it was but a dream.

Lelkiismeret-furdalás vett rajtam erőt. Apám jóindulatú tanácsainak hatása már rég elhalványult. A nyolc év, amelynek nagy részét a tengeren töltöttem, a durva hajós nép között, fásulttá tett. Egyetlen gondolatomra sem emlékszem, amelyet Isten felé irányítottam volna, vagy mellyel önvizsgálatot tartottam. Kihunyt bennem a jó iránti vágy, és erőt vett rajtam a gonoszság. A legkeményebb szívű és leggonoszabb tengerészeken is túltettem. Még veszély idején sem fogadtam magamba Istent, és megszabadulásaim során sem adtam hálát neki.

I had, alas! no divine knowledge. What I had received by the good instruction of my father was then worn out by an uninterrupted series, for eight years, of seafaring wickedness, and a constant conversation with none but such as were, like myself, wicked and profane to the last degree. I do not remember that I had, in all that time, one thought that so much as tended either to looking upwards towards God, or inwards towards a reflection upon my own ways; but a certain stupidity of soul, without desire of good, or conscience of evil, had entirely overwhelmed me; and I was all that the most hardened, unthinking, wicked creature among our common sailors can be supposed to be; not having the least sense, either of the fear of God in danger, or of thankfulness to God in deliverance.

Történetem eddigi részéből már kiderült, hogy Isten csak nyomorúságos helyzeteimben jutott néha eszembe, akkor is leginkább Isten ujja, ami bűneim miatt büntet. Legyen az apámmal szemben tanúsított lázadó magatartásom, vagy későbbi súlyos bűneim, esetleg maga az egész gonosz életvitelem. Igaz, hogy amikor ezen a szigeten partra vetett a víz, és hajóm minden más utasa vízbe fúlt, csak én menekültem meg, egyfajta örömmámort éreztem szerencsém miatt, és lelkem emelkedett állapotában helyet adtam az isteni segítségnyújtás iránt érzett hálának is. De végül ebből is csak az egyszerű öröm maradt. Ekkor már csupán azzal törődtem, hogy életben vagyok, feledve, hogy milyen kitüntetett állapot ez, melyben a gondviselés ily kegyes volt hozzám. Ebben is az egyszerű tengerészekéhez hasonlított az életem, akik miután megmenekülnek egy hajótöréstől, rumba fojtják az örömüket, és hamarosan már az italozás okára sem emlékeznek. Kezdetben még elgondolkodtatott kilátástalannak tűnő helyzetem, de amint javulni látszottak az életkörülményeim, és már nem fenyegetett az éhenhalás, gyötrő gondolataim is elmúltak. Lefoglalt új életem kialakítása, és már eszembe sem jutott az isteni igazságszolgáltatás gondolata.

In the relating what is already past of my story, this will be the more easily believed when I shall add, that through all the variety of miseries that had to this day befallen me, I never had so much as one thought of it being the hand of God, or that it was a just punishment for my sin—my rebellious behaviour against my father—or my present sins, which were great—or so much as a punishment for the general course of my wicked life. When I was on the desperate expedition on the desert shores of Africa, I never had so much as one thought of what would become of me, or one wish to God to direct me whither I should go, or to keep me from the danger which apparently surrounded me, as well from voracious creatures as cruel savages. But I was merely thoughtless of a God or a Providence, acted like a mere brute, from the principles of nature, and by the dictates of common sense only, and, indeed, hardly that. When I was delivered and taken up at sea by the Portugal captain, well used, and dealt justly and honourably with, as well as charitably, I had not the least thankfulness in my thoughts. When, again, I was shipwrecked, ruined, and in danger of drowning on this island, I was as far from remorse, or looking on it as a judgment. I only said to myself often, that I was an unfortunate dog, and born to be always miserable.

It is true, when I got on shore first here, and found all my ship’s crew drowned and myself spared, I was surprised with a kind of ecstasy, and some transports of soul, which, had the grace of God assisted, might have come up to true thankfulness; but it ended where it began, in a mere common flight of joy, or, as I may say, being glad I was alive, without the least reflection upon the distinguished goodness of the hand which had preserved me, and had singled me out to be preserved when all the rest were destroyed, or an inquiry why Providence had been thus merciful unto me. Even just the same common sort of joy which seamen generally have, after they are got safe ashore from a shipwreck, which they drown all in the next bowl of punch, and forget almost as soon as it is over; and all the rest of my life was like it. Even when I was afterwards, on due consideration, made sensible of my condition, how I was cast on this dreadful place, out of the reach of human kind, out of all hope of relief, or prospect of redemption, as soon as I saw but a prospect of living and that I should not starve and perish for hunger, all the sense of my affliction wore off; and I began to be very easy, applied myself to the works proper for my preservation and supply, and was far enough from being afflicted at my condition, as a judgment from heaven, or as the hand of God against me: these were thoughts which very seldom entered my head.

Amint arról naplómban is beszámoltam, a gabonakalászok megjelenése rövid időre újra eltöltött némi vallásos áhítattal, de amint fény derült a gabona származásának okára, a csoda erejébe vetett hit is elhalványult bennem. Bár nincs, amiben jobban megnyilvánulhatnának a természet láthatatlan erői, mint egy rettenetes földrengésben, mégis a jelenség végével elmúltak a lelkemben általa ébresztett benyomások is. Magatartásom éppolyan kevéssé volt istenfélő, mintha csak az élet legelőnyösebb körülményeit élvezhetném. Most azonban fölébredt lelkiismeretem, és a legkeserűbb szemrehányásokkal gyötörtem magamat lefolyt és elveszett életem miatt. Láztól meggyötörten nem állhattam ellent e folyamatnak. Szenvedésemet a lázon kívül a tudatomat uraló gondolatok is fokozták, és mindezt végül Istenhez intézett imával próbáltam enyhíteni, de ez sem a szokásos óhajokkal és reményekkel teli ima volt, inkább csak a belőlem feltörő rémület és gyötrelem. A gondolataim zavarodottak voltak, a szemembe könnyek szöktek, mert azt hittem, hogy ilyen csúfos körülmények közt kell elpusztulnom. Amikor lelkem ilyen állapotában beszédre nyílt a szám, nem is tudtam, milyen szavak fogják elhagyni azt: Istenem, Uram, létezik-e nálam nyomorultabb teremtmény ? Ha betegségemben segítség híján meghalok, mondd, mi lesz velem ? - Ekkor megáradtak a könnyeim, és szólni se tudtam többet, aztán eszembe jutott apám, és jóindulatú jóslata, amely szerint, ha meggondolatlan lépésre ragadtatom magam, nem kísér majd Isten áldása, és amennyiben nem fogadom meg tanácsait, egyszer majd segítség nélkül maradok. - Most beteljesülnek a szavaid, drága apám - mondtam hangosan -, az isteni igazságszolgáltatás utolért, és nincs aki segítsen rajtam, vagy meghallgasson. Nem törődtem a gondviseléssel, amely kegyesen boldog és könnyű életet szánt nekem. Nemcsak hogy nem láttam be ezt, de szüleim tanácsára sem hallgattam. Magukra hagytam őket könnyelműségem miatti bánatukban, és most én gyötrődöm ennek következményei miatt. Elutasítottam segítségüket és jó szándékukat, pedig utat nyitottak volna nekem az életben, és könnyebbé tették volna napjaimat. Ehelyett most olyan viszályokkal kell megküzdenem, amelyek az emberi erőt meghaladják, és már nem kapok segítséget, enyhítő szót, tanácsot. Segíts, Uram, mert nagy az én nyomorúságom ! - kiáltottam végül. Hosszú évek után ez volt az első imádságom, ha egyáltalán annak nevezhető.

The growing up of the corn, as is hinted in my Journal, had at first some little influence upon me, and began to affect me with seriousness, as long as I thought it had something miraculous in it; but as soon as ever that part of the thought was removed, all the impression that was raised from it wore off also, as I have noted already. Even the earthquake, though nothing could be more terrible in its nature, or more immediately directing to the invisible Power which alone directs such things, yet no sooner was the first fright over, but the impression it had made went off also. I had no more sense of God or His judgments—much less of the present affliction of my circumstances being from His hand—than if I had been in the most prosperous condition of life. But now, when I began to be sick, and a leisurely view of the miseries of death came to place itself before me; when my spirits began to sink under the burden of a strong distemper, and nature was exhausted with the violence of the fever; conscience, that had slept so long, began to awake, and I began to reproach myself with my past life, in which I had so evidently, by uncommon wickedness, provoked the justice of God to lay me under uncommon strokes, and to deal with me in so vindictive a manner. These reflections oppressed me for the second or third day of my distemper; and in the violence, as well of the fever as of the dreadful reproaches of my conscience, extorted some words from me like praying to God, though I cannot say they were either a prayer attended with desires or with hopes: it was rather the voice of mere fright and distress. My thoughts were confused, the convictions great upon my mind, and the horror of dying in such a miserable condition raised vapours into my head with the mere apprehensions; and in these hurries of my soul I knew not what my tongue might express. But it was rather exclamation, such as, “Lord, what a miserable creature am I! If I should be sick, I shall certainly die for want of help; and what will become of me!” Then the tears burst out of my eyes, and I could say no more for a good while. In this interval the good advice of my father came to my mind, and presently his prediction, which I mentioned at the beginning of this story—viz. that if I did take this foolish step, God would not bless me, and I would have leisure hereafter to reflect upon having neglected his counsel when there might be none to assist in my recovery. “Now,” said I, aloud, “my dear father’s words are come to pass; God’s justice has overtaken me, and I have none to help or hear me. I rejected the voice of Providence, which had mercifully put me in a posture or station of life wherein I might have been happy and easy; but I would neither see it myself nor learn to know the blessing of it from my parents. I left them to mourn over my folly, and now I am left to mourn under the consequences of it. I abused their help and assistance, who would have lifted me in the world, and would have made everything easy to me; and now I have difficulties to struggle with, too great for even nature itself to support, and no assistance, no help, no comfort, no advice.” Then I cried out, “Lord, be my help, for I am in great distress.” This was the first prayer, if I may call it so, that I had made for many years. But to return to my Journal.

Június 28.: Egy kiadós, frissítő alvás után lázrohamom elmúlt, és fölkelhettem. Bár még mindig nagy volt a riadalmam az álmom miatt, de úgy sejtettem, hogy másnap újra visszatér a súlyos láz, így most van itt az ideje, hogy ellássam magam étel- és italtartalékkal a betegségem idejére. Mindenekelőtt megtöltöttem egy nagy palackot vízzel, és az ágyam melletti asztalra állítottam. Hogy a hűvös hatását mérsékeljem, kevertem bele egy deci rumot is. Egy darab kecskehúst pörköltem a tűzön, de csak nagyon keveset bírtam belőle enni. Sétálni próbáltam. Közben nagyon gyenge és letört voltam. Már előre féltem attól, hogy holnap a betegség újra ágynak dönt. Estefelé három teknősbékatojást sütöttem és el is fogyasztottam, és emlékeim szerint életemben most először adtam hálát Istennek az ételért. Evés után sétára indultam, de olyan gyenge voltam, hogy a fegyvert, amely nélkül sohasem indultam el otthonról, alig bírtam cipelni. Rövid utat tettem csak meg. Leültem a földre, és néztem az előttem elterülő csendes, nyugodt tengert. Eközben gondolataimba merültem: Mi is valójában a föld és a tenger, amelyekből eddig oly sokat láttam ? Mi hozta őket létre ? Mi vagyok én ? És mi a többi vad és szelíd, emberséges és kegyetlen élőlény ? Honnan származunk ? Kétségtelen, hogy valami titkos erő hozott bennünket létre, akárcsak a földet és a tengert, a levegőt és az égboltot. De ki ő ? Természetes módon jutottam a következtetésre, hogy Isten az. Ha azonban Isten teremtette ezeket a dolgokat, akkor ő is irányítja őket, és minden velük kapcsolatos történést. Mert az az erő, amely teremteni képes, minden bizonnyal irányítani is tud. Ha viszont így van, semmi sem történhet e teremtett világban az ő tudta és szándéka nélkül.

_June_ 28.—Having been somewhat refreshed with the sleep I had had, and the fit being entirely off, I got up; and though the fright and terror of my dream was very great, yet I considered that the fit of the ague would return again the next day, and now was my time to get something to refresh and support myself when I should be ill; and the first thing I did, I filled a large square case-bottle with water, and set it upon my table, in reach of my bed; and to take off the chill or aguish disposition of the water, I put about a quarter of a pint of rum into it, and mixed them together. Then I got me a piece of the goat’s flesh and broiled it on the coals, but could eat very little. I walked about, but was very weak, and withal very sad and heavy-hearted under a sense of my miserable condition, dreading, the return of my distemper the next day. At night I made my supper of three of the turtle’s eggs, which I roasted in the ashes, and ate, as we call it, in the shell, and this was the first bit of meat I had ever asked God’s blessing to, that I could remember, in my whole life. After I had eaten I tried to walk, but found myself so weak that I could hardly carry a gun, for I never went out without that; so I went but a little way, and sat down upon the ground, looking out upon the sea, which was just before me, and very calm and smooth. As I sat here some such thoughts as these occurred to me: What is this earth and sea, of which I have seen so much? Whence is it produced? And what am I, and all the other creatures wild and tame, human and brutal? Whence are we? Sure we are all made by some secret Power, who formed the earth and sea, the air and sky. And who is that? Then it followed most naturally, it is God that has made all. Well, but then it came on strangely, if God has made all these things, He guides and governs them all, and all things that concern them; for the Power that could make all things must certainly have power to guide and direct them. If so, nothing can happen in the great circuit of His works, either without His knowledge or appointment.

Ha viszont mindenről tud, tudja azt is, hogy itt vagyok ilyen szörnyű állapotban. És ha semmi sem történik a szándéka nélkül, akkor azt akarta, hogy ilyen sorsom legyen. Semmi sem jutott eszembe, ami ellentmondana ezeknek a megállapításoknak, így aztán egyre nagyobb nyomatékkal hittem, hogy Isten jelölte ki mindezt osztályrészemül. Az rendelt engem most ilyen körülmények közé, akinek nem csak fölöttem, de a világ minden jelensége fölött hatalma van. De miért jár velem így el az Úr ? Mivel érdemeltem ezt ki ? A tudatom, mellyel az iménti gondolatmenetet végigvezettem, most mintha tőlem különvált hangon beszélt volna hozzám: " Azt kérdezed, hogy mit tettél ? Tekints vissza a szörnyű, félresiklott életedre, és vizsgáld meg, mit nem tettél ! Azt kérdezd inkább, miért nem pusztultál el már régen, miért nem fulladtál vízbe Yarmouth Roads-nál, pusztultál el a salehi kalózok támadásakor, faltak fel Afrika vadállatai, vagy merültél a tengerbe itt, ahol az egész legénység a vízben lelte halálát ? ! Tényleg azt kérdezed, mit tettél ? " A döbbenettől szóhoz se jutottam. Nem tudtam, mit feleljek magamnak. Feltápászkodtam, és szomorúan tűnődve ballagtam vissza az otthonomba. Elvégeztem esti teendőimet, ahogy lefekvés előtt szoktam, de közben lefoglaltak zaklatott gondolataim. Még aludni sem volt kedvem. Leültem hát a székembe, és lámpát gyújtottam. Nagyon féltem, hogy a betegségem újult erővel rám tör. De ekkor eszembe jutott, hogy a brazilok a dohányt szinte minden betegség gyógyítására alkalmazzák. Az egyik ládában volt egy kevés vágott, és azon kívül még leveles dohányom is.

And if nothing happens without His knowledge, He knows that I am here, and am in this dreadful condition; and if nothing happens without His appointment, He has appointed all this to befall me. Nothing occurred to my thought to contradict any of these conclusions, and therefore it rested upon me with the greater force, that it must needs be that God had appointed all this to befall me; that I was brought into this miserable circumstance by His direction, He having the sole power, not of me only, but of everything that happened in the world. Immediately it followed: Why has God done this to me? What have I done to be thus used? My conscience presently checked me in that inquiry, as if I had blasphemed, and methought it spoke to me like a voice: “Wretch! dost _thou_ ask what thou hast done? Look back upon a dreadful misspent life, and ask thyself what thou hast _not_ done? Ask, why is it that thou wert not long ago destroyed? Why wert thou not drowned in Yarmouth Roads; killed in the fight when the ship was taken by the Sallee man-of-war; devoured by the wild beasts on the coast of Africa; or drowned _here_, when all the crew perished but thyself? Dost _thou_ ask, what have I done?” I was struck dumb with these reflections, as one astonished, and had not a word to say—no, not to answer to myself, but rose up pensive and sad, walked back to my retreat, and went up over my wall, as if I had been going to bed; but my thoughts were sadly disturbed, and I had no inclination to sleep; so I sat down in my chair, and lighted my lamp, for it began to be dark. Now, as the apprehension of the return of my distemper terrified me very much, it occurred to my thought that the Brazilians take no physic but their tobacco for almost all distempers, and I had a piece of a roll of tobacco in one of the chests, which was quite cured, and some also that was green, and not quite cured.

A mennybéli vezérelt, semmi kétség, mert attól, amit a ládában találtam, a testem és a lelkem is meggyógyult. Amikor kinyitottam a ládát, és megtaláltam benne a dohányt, és hevert mellette néhány könyv is, amelyek közül az egyik Bibliát kivettem, nem mintha akkor túl nagy kedvem lett volna olvasgatni. A dohánnyal együtt az asztalra tettem. Nem tudtam, hogyan használjam, és hogy használ-e egyáltalán. Először egy levelet vettem a számba, és rágcsálni kezdtem. A zöld dohány erejétől és mert nem voltam hozzászokva, erősen megszédültem, aztán egy másikat egy-két órán át rumban áztattam, hogy majd lefekvés előtt igyak abból. Végül egy kis száraz dohányt a parázsra tettem, és amennyit bírtam beszívtam a füstjéből.

I went, directed by Heaven no doubt; for in this chest I found a cure both for soul and body. I opened the chest, and found what I looked for, the tobacco; and as the few books I had saved lay there too, I took out one of the Bibles which I mentioned before, and which to this time I had not found leisure or inclination to look into. I say, I took it out, and brought both that and the tobacco with me to the table. What use to make of the tobacco I knew not, in my distemper, or whether it was good for it or no: but I tried several experiments with it, as if I was resolved it should hit one way or other. I first took a piece of leaf, and chewed it in my mouth, which, indeed, at first almost stupefied my brain, the tobacco being green and strong, and that I had not been much used to. Then I took some and steeped it an hour or two in some rum, and resolved to take a dose of it when I lay down; and lastly, I burnt some upon a pan of coals, and held my nose close over the smoke of it as long as I could bear it, as well for the heat as almost for suffocation.

E műveletek közben kezembe vettem a Bibliát, és olvasni kezdtem. A dohány hatásától azonban annyira szédültem, hogy a könyvet kinyitva csak az első mondatot olvashattam el. Ez így szólt: " Szólíts engem ínséged napjaiban, és én megszabadítalak, hogy engem dicsőíthess ! " Ezek a szavak nagyon illettek az én helyzetemhez, és mély benyomást gyakoroltak rám, bár a megszabadítás szó a jelen körülmények között olyan távolinak tűnt számomra, mint amikor Izrael gyermekeinek húst ígértek, és ők megkérdezték: " Képes Isten asztalt teríteni a vadonban ? ". Úgyhogy én is azt kérdeztem: " Képes Isten megszabadítani engem erről a helyről ? " Még nem adtam fel teljesen a megszabadulás reményét, gondolatban gyakran visszatértem hozzá, így ezek a szavak most nagy hatással voltak rám, és hosszasan töprengtem rajtuk. Későre járt, és mint említettem, a dohány annyira letaglózott, hogy aludni vágytam, égve hagytam a lámpát arra az esetre, ha éjszaka bármire szükségem lenne, és az ágyamhoz mentem. Mielőtt azonban lefeküdtem volna, olyat tettem, amit azelőtt még soha életemben, letérdeltem és imádkoztam Istenhez azért, hogy beteljesítse az ígéretét, és amikor ínségem napján hívom majd, szabadítson meg engem. Miután befejeztem akadozó imádságomat, megittam a rumot, amibe a dohányt áztattam, de nem volt könnyű dolgom, mert az ital így nagyon erős lett. Azonnal lefeküdtem, a rum pedig nagyon gyorsan a fejembe szállt, és mély álomba szenderített. Amikor felébredtem, a nap magasan fenn járt, délután három óra körül lehetett, de máig sem tudom, hogy nem vajon a második nap délutánja-e. Később a naptárszámításomból hiányzott egy nap, könnyen lehet, hogy az egész következő napot átaludtam. Csak évekkel később derült rá fény, hogy a naptárszámításom hibás, de sohasem jöttem rá, hogyan veszett el az az egy nap. Akárhogy is legyen, ébredésemkor frissnek, lélekben vidámnak éreztem magam, amikor fölkeltem, azt tapasztaltam, hogy az erőm visszatért és farkaséhes vagyok. 29-e volt, és bár még nem épültem fel teljesen, éreztem, hogy meggyógyulok. 30-án is javult az állapotom. Puskával a kézben sétára indultam, de nem mentem túl messzire. Lőttem egy-két libához hasonlító tengeri madarat, és hazavittem azokat. Nem készítettem őket el rögtön, inkább néhány teknőstojást ettem, amik nagyon ízlettek. Ezen az estén újra kipróbáltam azt a gyógymódot, amit a leghatékonyabbnak gondoltam. Elhagytam a dohánylevél rágását, és a dohányfüst légzését, csak a rumból ittam, amelybe dohánylevelet áztattam, de most ebből is kisebb adaggal próbálkoztam. Másnap, július 1-jén nem voltam annyira jól, mint amire számítottam volna, volt egy kis hidegrázásom, de semmi komoly.

In the interval of this operation I took up the Bible and began to read; but my head was too much disturbed with the tobacco to bear reading, at least at that time; only, having opened the book casually, the first words that occurred to me were these, “Call on Me in the day of trouble, and I will deliver thee, and thou shalt glorify Me.” These words were very apt to my case, and made some impression upon my thoughts at the time of reading them, though not so much as they did afterwards; for, as for being _delivered_, the word had no sound, as I may say, to me; the thing was so remote, so impossible in my apprehension of things, that I began to say, as the children of Israel did when they were promised flesh to eat, “Can God spread a table in the wilderness?” so I began to say, “Can God Himself deliver me from this place?” And as it was not for many years that any hopes appeared, this prevailed very often upon my thoughts; but, however, the words made a great impression upon me, and I mused upon them very often. It grew now late, and the tobacco had, as I said, dozed my head so much that I inclined to sleep; so I left my lamp burning in the cave, lest I should want anything in the night, and went to bed. But before I lay down, I did what I never had done in all my life—I kneeled down, and prayed to God to fulfil the promise to me, that if I called upon Him in the day of trouble, He would deliver me. After my broken and imperfect prayer was over, I drank the rum in which I had steeped the tobacco, which was so strong and rank of the tobacco that I could scarcely get it down; immediately upon this I went to bed. I found presently it flew up into my head violently; but I fell into a sound sleep, and waked no more till, by the sun, it must necessarily be near three o’clock in the afternoon the next day—nay, to this hour I am partly of opinion that I slept all the next day and night, and till almost three the day after; for otherwise I know not how I should lose a day out of my reckoning in the days of the week, as it appeared some years after I had done; for if I had lost it by crossing and recrossing the line, I should have lost more than one day; but certainly I lost a day in my account, and never knew which way. Be that, however, one way or the other, when I awaked I found myself exceedingly refreshed, and my spirits lively and cheerful; when I got up I was stronger than I was the day before, and my stomach better, for I was hungry; and, in short, I had no fit the next day, but continued much altered for the better. This was the 29th. The 30th was my well day, of course, and I went abroad with my gun, but did not care to travel too far. I killed a sea-fowl or two, something like a brandgoose, and brought them home, but was not very forward to eat them; so I ate some more of the turtle’s eggs, which were very good. This evening I renewed the medicine, which I had supposed did me good the day before—the tobacco steeped in rum; only I did not take so much as before, nor did I chew any of the leaf, or hold my head over the smoke; however, I was not so well the next day, which was the first of July, as I hoped I should have been; for I had a little spice of the cold fit, but it was not much.

Július 2-a: Újra alkalmaztam mind a három gyógymódot, akárcsak legelőször, és duplájára emeltem az italadagot is.

_July_ 2.—I renewed the medicine all the three ways; and dosed myself with it as at first, and doubled the quantity which I drank.

Július 3.: Már nem rázott a hideg, bár csak néhány hét múlva nyertem vissza teljesen az erőmet. Miközben lábadoztam, a gondolataim mindig visszatértek ehhez a szövegrészhez: "... és megszabadítalak. ". Erős kétségeim voltak afelől, hogy bármikor is szabadulhatok, és miközben elteltem ilyen borúlátó gondolatokkal, figyelmen kívül hagytam eddigi megszabadulásaimat. De aztán feltettem magamnak a következő kérdéseket: Nem szabadultam-e meg csodálatos módon a betegségemtől, amikor az már ijesztően súlyossá vált ? De mit tettem ezután ? Kötelességem szerint jártam el, és dicsőítettem őt, miután megszabadított ? Nem tettem, és iránta érzett hálámat sem fejeztem ki. Hogyan várhatnék akkor ennél nagyobb megszabadulást ? Nagyon mélyen megérintett ez a következtetés, és azonnal letérdeltem, hogy hálát adjak Istennek, amiért kigyógyított betegségemből.

_July_ 3.—I missed the fit for good and all, though I did not recover my full strength for some weeks after. While I was thus gathering strength, my thoughts ran exceedingly upon this Scripture, “I will deliver thee”; and the impossibility of my deliverance lay much upon my mind, in bar of my ever expecting it; but as I was discouraging myself with such thoughts, it occurred to my mind that I pored so much upon my deliverance from the main affliction, that I disregarded the deliverance I had received, and I was as it were made to ask myself such questions as these—viz. Have I not been delivered, and wonderfully too, from sickness—from the most distressed condition that could be, and that was so frightful to me? and what notice had I taken of it? Had I done my part? God had delivered me, but I had not glorified Him—that is to say, I had not owned and been thankful for that as a deliverance; and how could I expect greater deliverance? This touched my heart very much; and immediately I knelt down and gave God thanks aloud for my recovery from my sickness.

Július 4.: Reggel fogtam a Bibliát, kinyitottam az Új Testamentumnál, és komolyan olvasni kezdtem. Elhatároztam, hogy ezentúl minden reggel és minden este olvasni fogok a Szentírásból. De nem az elolvasandó fejezetek számát veszem alapul, hanem a gondolatokat, amelyek engem megérintenek. Nem sokkal azután, hogy jobban elmélyültem ebben a munkában, egyre erősebben és őszintébben kezdett nyomasztani addigi gyarló életem. Felrémlett bennem az álomkép, és komoly gondolatokat ébresztettek bennem a szavak: " Tetteidet látván, nem nyerhetsz bűnbocsánatot, meg kell halnod. ". Őszintén könyörögtem Istenhez kegyelemért, és gondviselésszerűen ezeket a szavakat olvastam a Szent Írásban: " Ő az Urunk és Megmentőnk, aki megbocsátást és kegyelmet hoz. " Leejtettem a könyvet, és miközben szívem leírhatatlan boldogsággal telt meg, karjaimat az égnek emelve kiáltottam: " Jézus, Dávid fia ! Jézus, Urunk és Megmentőnk, hozz nekem megbocsátást ! "

_July_ 4.—In the morning I took the Bible; and beginning at the New Testament, I began seriously to read it, and imposed upon myself to read a while every morning and every night; not tying myself to the number of chapters, but long as my thoughts should engage me. It was not long after I set seriously to this work till I found my heart more deeply and sincerely affected with the wickedness of my past life. The impression of my dream revived; and the words, “All these things have not brought thee to repentance,” ran seriously through my thoughts. I was earnestly begging of God to give me repentance, when it happened providentially, the very day, that, reading the Scripture, I came to these words: “He is exalted a Prince and a Saviour, to give repentance and to give remission.” I threw down the book; and with my heart as well as my hands lifted up to heaven, in a kind of ecstasy of joy, I cried out aloud, “Jesus, thou son of David! Jesus, thou exalted Prince and Saviour! give me repentance!”

Ez volt eddig a leginkább szívből jövő imádságom mind közül, amelyben tükröződött lelkiállapotom, a reménykedés, amit Isten bátorító szavaiból nyertem. Mostantól hittem abban, hogy Isten meghallja, amikor hozzá szólok. Most már másként kezdtem látni a szavakat, amelyek így szóltak: " Szólíts engem és megszabadítalak ! " Addig a megszabadulással kapcsolatban nem gondolhattam másra, mint olyasvalamire, ami fogságom végét hozza. Mert bár nem volt szűk helyem a szigeten, de a világtól elzárva mégis börtönben éreztem magam, és megtanultam a szó egy másik értelmét is. Elborzadva gondoltam vissza korábbi, bűnös életemre, és lelkem most nem kért Istentől más megszabadítást, mint hogy levegye rólam ezt a bűnös terhet. Magányos életem ehhez képest semmiség volt. Sokkal inkább azért imádkoztam, hogy megszabadítson múltbéli cselekedeteimnek még a gondolatától is. Azért írtam le itt mindezt, mert aki elolvassa, talán rálel egy igaz módra, mellyel testi szenvedéseinél sokkal súlyosabb dologtól, a bűneitől szabadulhat meg.

This was the first time I could say, in the true sense of the words, that I prayed in all my life; for now I prayed with a sense of my condition, and a true Scripture view of hope, founded on the encouragement of the Word of God; and from this time, I may say, I began to hope that God would hear me. Now I began to construe the words mentioned above, “Call on Me, and I will deliver thee,” in a different sense from what I had ever done before; for then I had no notion of anything being called _deliverance_, but my being delivered from the captivity I was in; for though I was indeed at large in the place, yet the island was certainly a prison to me, and that in the worse sense in the world. But now I learned to take it in another sense: now I looked back upon my past life with such horror, and my sins appeared so dreadful, that my soul sought nothing of God but deliverance from the load of guilt that bore down all my comfort. As for my solitary life, it was nothing. I did not so much as pray to be delivered from it or think of it; it was all of no consideration in comparison to this. And I add this part here, to hint to whoever shall read it, that whenever they come to a true sense of things, they will find deliverance from sin a much greater blessing than deliverance from affliction. But, leaving this part, I return to my Journal.

Bár életkörülményeim nem váltak könnyebbé, lélekben mégis könnyebben elviseltem azokat. Rendszeresen olvastam az Írást, és figyelmemet Isten és a magasabb rendű dolgok felé irányítottam. Ezzel olyan békére leltem, amely eddig ismeretlen volt előttem. Miután erőm és egészségem visszatért, hozzáláttam némely szükséges dolgok beszerzéséhez, és igyekeztem rendszert kialakítani az életmódomban.

My condition began now to be, though not less miserable as to my way of living, yet much easier to my mind: and my thoughts being directed, by a constant reading the Scripture and praying to God, to things of a higher nature, I had a great deal of comfort within, which till now I knew nothing of; also, my health and strength returned, I bestirred myself to furnish myself with everything that I wanted, and make my way of living as regular as I could.

Július 4-től 14-ig szinte naponta eljártam vadászni, de csak rövid utakat tettem meg, mert még mindig az erőgyűjtés szakaszában voltam. Ennek alapján is nehezen elképzelhető, mennyire súlyos volt a betegségem annak előtte. A gyógymód, amelyet alkalmaztam, gyökeresen új volt, és talán sosem kúráltak vele lázrohamot, nem is javasolnám senkinek, hogy próbálkozzon vele. A hidegrázásomat elűzte, de egyben le is gyengített. Egy ideig ugyanis idegeimben és végtagjaimban gyakori rángást okozott. Azt is tapasztaltam, hogy esős időben nagyon egészségtelen kijárnom. Különösen olyan esőzésekkor, amelyeket viharos szelek kísérnek. Ezeket rendszerint a száraz évszak hozta meg, és mint rájöttem, sokkal veszélyesebbek a szeptemberi és októberi esőknél.

From the 4th of July to the 14th I was chiefly employed in walking about with my gun in my hand, a little and a little at a time, as a man that was gathering up his strength after a fit of sickness; for it is hardly to be imagined how low I was, and to what weakness I was reduced. The application which I made use of was perfectly new, and perhaps which had never cured an ague before; neither can I recommend it to any to practise, by this experiment: and though it did carry off the fit, yet it rather contributed to weakening me; for I had frequent convulsions in my nerves and limbs for some time. I learned from it also this, in particular, that being abroad in the rainy season was the most pernicious thing to my health that could be, especially in those rains which came attended with storms and hurricanes of wind; for as the rain which came in the dry season was almost always accompanied with such storms, so I found that rain was much more dangerous than the rain which fell in September and October.

CHAPTER VII—AGRICULTURAL EXPERIENCE

Úgy tűnt, meg vagyok fosztva a lehetőségétől is, hogy valaha szabadulhassak ebből a helyzetből. Biztos voltam benne, hogy ember még soha nem tette lábát erre a szigetre. Miután megfelelően biztosítottam hajlékomat, nagy vágyat éreztem, hogy elinduljak felfedezni a sziget többi részét.

I had now been in this unhappy island above ten months. All possibility of deliverance from this condition seemed to be entirely taken from me; and I firmly believe that no human shape had ever set foot upon that place. Having now secured my habitation, as I thought, fully to my mind, I had a great desire to make a more perfect discovery of the island, and to see what other productions I might find, which I yet knew nothing of.

Annak a pataknak a mentén indultam felfelé, ahová korábban a tutajaimmal érkeztem. Mintegy három km után megállapítottam, hogy a dagály ennél már nem húzódik följebb, és eddig a pontig tiszta és jó vizű, kis csermelyként csordogál. Mivel a száraz évszakban jártunk, helyenként alig volt benne víz. A patak mindkét oldalán sűrű fűvel benőtt, pompás rétek terültek el, és a magasabb területeken, amelyeket a víz kiáradásakor nem érinthetett, hosszú és erős szárú dohányra leltem. Voltak itt más növények is, amelyekről azonban mit sem tudtam, és bár nyilván megvolt a maguk haszna, azt nem ismerhettem. Maniókagyökér után kutattam, amiből ezen az égtájon az indiánok kenyeret szoktak sütni, de nem találtam ilyet. Ezzel szemben láttam nagy Aloé növényeket és vad cukornádat. Ez alkalommal beértem az említett felfedezésekkel, és hazafelé jövet azon töprengtem, hogy hogyan állapítsam meg a gyümölcsökről és más ehetőnek tűnő növényekről, hogy valóban fogyaszthatóak-e, de nem jutottam sokra, mert Brazíliában nagyon kevés figyelmet fordítottam a helybéli növények megfigyelésére, és így alig rendelkeztem olyan tapasztalattal, amely segítségemre lehetett volna.

It was on the 15th of July that I began to take a more particular survey of the island itself. I went up the creek first, where, as I hinted, I brought my rafts on shore. I found after I came about two miles up, that the tide did not flow any higher, and that it was no more than a little brook of running water, very fresh and good; but this being the dry season, there was hardly any water in some parts of it—at least not enough to run in any stream, so as it could be perceived. On the banks of this brook I found many pleasant savannahs or meadows, plain, smooth, and covered with grass; and on the rising parts of them, next to the higher grounds, where the water, as might be supposed, never overflowed, I found a great deal of tobacco, green, and growing to a great and very strong stalk. There were divers other plants, which I had no notion of or understanding about, that might, perhaps, have virtues of their own, which I could not find out. I searched for the cassava root, which the Indians, in all that climate, make their bread of, but I could find none. I saw large plants of aloes, but did not understand them. I saw several sugar-canes, but wild, and, for want of cultivation, imperfect. I contented myself with these discoveries for this time, and came back, musing with myself what course I might take to know the virtue and goodness of any of the fruits or plants which I should discover, but could bring it to no conclusion; for, in short, I had made so little observation while I was in the Brazils, that I knew little of the plants in the field; at least, very little that might serve to any purpose now in my distress.

A következő napon, 16-án kevéssel tovább jutottam, mint az előző napon, és észrevettem, hogy a füves rétek lassan erdős területekbe mennek át. Ezen a területen sok gyümölcsre leltem. A tisztásokon nagy bőségben hevertek a dinnyék, a fákat szőlőindák futották be, és annak a gyümölcsnek is most volt épp termőidőszaka. A tömör fürtök nagyon érettek voltak. Nagyon megörültem ennek a felfedezésemnek, de azért a szőlőevéssel is óvatos voltam, mert emlékeztem, hogy arab fogságom idején láttam rabszolgákat lázban elpusztulni, miután szőlőt ettek. Felhasználásuknak mégis remek módját találtam. A napon szárítva ezeket, mazsolát kaptam, amit aztán elraktároztam. Ez később, amikor éppen nem termett a szőlő, nagyon kellemesen pótolta a hiányt.

The next day, the sixteenth, I went up the same way again; and after going something further than I had gone the day before, I found the brook and the savannahs cease, and the country become more woody than before. In this part I found different fruits, and particularly I found melons upon the ground, in great abundance, and grapes upon the trees. The vines had spread, indeed, over the trees, and the clusters of grapes were just now in their prime, very ripe and rich. This was a surprising discovery, and I was exceeding glad of them; but I was warned by my experience to eat sparingly of them; remembering that when I was ashore in Barbary, the eating of grapes killed several of our Englishmen, who were slaves there, by throwing them into fluxes and fevers. But I found an excellent use for these grapes; and that was, to cure or dry them in the sun, and keep them as dried grapes or raisins are kept, which I thought would be, as indeed they were, wholesome and agreeable to eat when no grapes could be had.

Az egész estét ezen a környéken töltöttem, és nem tértem haza. Ittlétem óta ez volt az első estém, amit a lakhelyemtől távol töltöttem. Felmásztam egy fára, és azon aludtam. A következő reggelen pedig folytattam felderítő utamat, és a völgy hosszúságából ítélve, mintegy hat kilométert tettem meg. Továbbra is észak felé tartottam, két dombvonulat között.

I spent all that evening there, and went not back to my habitation; which, by the way, was the first night, as I might say, I had lain from home. In the night, I took my first contrivance, and got up in a tree, where I slept well; and the next morning proceeded upon my discovery; travelling nearly four miles, as I might judge by the length of the valley, keeping still due north, with a ridge of hills on the south and north side of me.

Utam végén nyílt terepre értem, ahonnan úgy tűnt, a vidék kezd lankásabbá válni. A domboldalból egy friss vizű csermely csörgedezett kelet felé. Az egész táj olyan frissnek, zöldnek, virágzónak tűnt, akár egy szépen gondozott kert. Lejjebb ereszkedtem a kellemes látványt nyújtó völgybe, és titkos örömmel gyönyörködtem benne, azt gondolván, hogy ez mind az enyém. Én vagyok e földek ura és királya, és enyém a tulajdonjoga. Ha pedig lenne örökösöm, ráhagyhatnám mindezt, akár Anglia lordjai is tennék hasonló esetben. Kakaó, narancs, citrom és grapefruit fák sokasága állt előttem, de vad volt mind, és akkor éppen alig volt rajtuk gyümölcs. A begyűjtött zöld citromoknak azonban nem csak az íze volt kellemes, hanem nagy hasznukat is vettem, mert vízzel keverve limonádét készítettem belőlük, amely rendkívül frissítően hatott. Látva, hogy van itt épp elég betakarítani való, úgy döntöttem, hogy egy raktárt rendezek be, ahová összegyűjtöm a szőlőt, grapefruitot és citromot, és azokat a közelgő esős időszak idejére tartalékolhatom.

At the end of this march I came to an opening where the country seemed to descend to the west; and a little spring of fresh water, which issued out of the side of the hill by me, ran the other way, that is, due east; and the country appeared so fresh, so green, so flourishing, everything being in a constant verdure or flourish of spring that it looked like a planted garden. I descended a little on the side of that delicious vale, surveying it with a secret kind of pleasure, though mixed with my other afflicting thoughts, to think that this was all my own; that I was king and lord of all this country indefensibly, and had a right of possession; and if I could convey it, I might have it in inheritance as completely as any lord of a manor in England. I saw here abundance of cocoa trees, orange, and lemon, and citron trees; but all wild, and very few bearing any fruit, at least not then. However, the green limes that I gathered were not only pleasant to eat, but very wholesome; and I mixed their juice afterwards with water, which made it very wholesome, and very cool and refreshing. I found now I had business enough to gather and carry home; and I resolved to lay up a store as well of grapes as limes and lemons, to furnish myself for the wet season, which I knew was approaching.

Több helyen halmokba gyűjtöttem a szőlőt és a citromot, és csak egy részüket véve magamhoz, hazaindultam. Úgy terveztem, hogy visszatérek egy zsákkal vagy bármi más gyümölcshordásra alkalmas eszközzel, és a többit is elszállítom. Elindulásom után három nappal tértem haza (most már jó ideje így neveztem a sátramat és a barlangomat ), de a szőlő már útközben megromlott. A fürtök nagy súlya miatt a szemek megrepedtek, összenyomódtak, és nem voltak már jók semmire. Ami a citromokat illeti, azok átvészelték az utat. Másnap, 19-én két kisebb zsákkal visszatértem, hogy hazaszállítsam a termést. Meglepődtem, hogy a szőlőt, amely mikor összegyűjtöttem szép volt és sértetlen, most összevisszaságban, szétszórva találtam, nagy részét pedig megették, vagy tönkretették. Ebből arra következtettem, hogy állatok garázdálkodtak a gyümölcsöm körül, de elképzelni sem tudtam, hogy mifélék. Nem vált be tehát sem az, hogy kupacokba gyűjtöm a szőlőt, sem az, hogy zsákokban szállítom, mert így vagy úgy, de tönkremennek. Más megoldáshoz folyamodtam, és a még használható fürtöket ágakra akasztgattam, hogy a napon megszárítsam. A citromokból viszont annyit szedtem össze, amennyit csak haza bírtam vinni.

In order to do this, I gathered a great heap of grapes in one place, a lesser heap in another place, and a great parcel of limes and lemons in another place; and taking a few of each with me, I travelled homewards; resolving to come again, and bring a bag or sack, or what I could make, to carry the rest home. Accordingly, having spent three days in this journey, I came home (so I must now call my tent and my cave); but before I got thither the grapes were spoiled; the richness of the fruit and the weight of the juice having broken them and bruised them, they were good for little or nothing; as to the limes, they were good, but I could bring but a few. The next day, being the nineteenth, I went back, having made me two small bags to bring home my harvest; but I was surprised, when coming to my heap of grapes, which were so rich and fine when I gathered them, to find them all spread about, trod to pieces, and dragged about, some here, some there, and abundance eaten and devoured. By this I concluded there were some wild creatures thereabouts, which had done this; but what they were I knew not. However, as I found there was no laying them up on heaps, and no carrying them away in a sack, but that one way they would be destroyed, and the other way they would be crushed with their own weight, I took another course; for I gathered a large quantity of the grapes, and hung upon the out-branches of the trees, that they might cure and dry in the sun; and as for the limes and lemons, I carried as many back as I could well stand under.

Újabb utamról hazatérve azon kezdtem töprengeni, milyen kellemes hely ez a gyümölcsökkel teli völgy, amely kétoldalt a széltől védett, és ott van mellette a vízforrás meg az erdőség. Kezdtem belátni, hogy jelenlegi lakóhelyemet a sziget egyik legrosszabb környékén hoztam létre. Komolyan gondolkodni kezdtem a költözésen, és megpróbáltam olyan, a mostanihoz hasonlóan biztonságos helyet keresni, lehetőleg a sziget gyümölcsökben gazdag részén, ahol ellakhatnék.

When I came home from this journey, I contemplated with great pleasure the fruitfulness of that valley, and the pleasantness of the situation; the security from storms on that side of the water, and the wood: and concluded that I had pitched upon a place to fix my abode which was by far the worst part of the country. Upon the whole, I began to consider of removing my habitation, and looking out for a place equally safe as where now I was situate, if possible, in that pleasant, fruitful part of the island.

A gondolat tartósan foglalkoztatott, és beleéltem magam, milyen kellemes lenne a másik lakóhelyen élni, de amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy a jelenlegi lakóhelyemen legalább érhet valami hasznos változás. Ahogy engem idehozott a balsors, úgy más hajó is zátonyra futhat a szigetnek ennél az oldalánál, ha túl közel merészkedik. Bármily kevés az esélye annak, hogy ez megtörténjen, a völgyben, a sziget közepén teljesen elzárnám magam és lehetetlenné válna, hogy bármi hasonlót észleljek. Ezért aztán nem költözhetek. Mégis annyira a szívembe zártam azt a helyet, hogy július hónap egész hátralévő részét ott töltöttem, és bár alaposabb mérlegelés után eldőlt, hogy nem teszem át ide állandó lakhelyemet, mégis építettem magamnak itt egy kunyhót, amelyet aztán karókból, növényindákból készített sövénnyel kerítettem be. Néha egymás után két-három éjszakát is eltöltöttem itt, és magamban úgy minősítettem, hogy most már készen van a tengerparti mellett a vidéki házam is. Ezzel a munkával augusztus elejére készültem el.

This thought ran long in my head, and I was exceeding fond of it for some time, the pleasantness of the place tempting me; but when I came to a nearer view of it, I considered that I was now by the seaside, where it was at least possible that something might happen to my advantage, and, by the same ill fate that brought me hither might bring some other unhappy wretches to the same place; and though it was scarce probable that any such thing should ever happen, yet to enclose myself among the hills and woods in the centre of the island was to anticipate my bondage, and to render such an affair not only improbable, but impossible; and that therefore I ought not by any means to remove. However, I was so enamoured of this place, that I spent much of my time there for the whole of the remaining part of the month of July; and though upon second thoughts, I resolved not to remove, yet I built me a little kind of a bower, and surrounded it at a distance with a strong fence, being a double hedge, as high as I could reach, well staked and filled between with brushwood; and here I lay very secure, sometimes two or three nights together; always going over it with a ladder; so that I fancied now I had my country house and my sea-coast house; and this work took me up to the beginning of August.

Éppen csak befejeztem a kerítést, és élvezni kezdtem volna a munkám gyümölcsét, amikor elkezdődtek az esőzések, és visszaűztek első hajlékomba. Bár vitorlából készítettem sátrat a völgyben is, de nem volt olyan szilárd menedékem a vihar elől, vagy rendkívüli záporok esetén, mint itt a barlangom, ahová visszavonulhattam. Augusztus elején tehát elkészültem a kunyhómmal és pihentem. Harmadikán megállapítottam, hogy a napon hagyott szőlők tökéletesen megszáradtak, és pompás mazsola lett belőlük. Elkezdtem hát begyűjteni őket, és bölcsen tettem, mert a hamarosan elkezdődő esőktől tönkrement volna az egész. Akkor pedig elveszítem legfinomabb téli táplálékomat. Kétszáz nagy fürtöt gyűjtöttem össze a szárított szőlőből, és miután hazavittem a barlangomba, el is eredt az eső. Augusztus 14-e volt ekkor, és attól a naptól kezdve október közepéig szinte mindennap esett. Néha olyan makacsul, hogy az orromat sem dughattam ki a barlangból.

I had but newly finished my fence, and began to enjoy my labour, when the rains came on, and made me stick close to my first habitation; for though I had made me a tent like the other, with a piece of a sail, and spread it very well, yet I had not the shelter of a hill to keep me from storms, nor a cave behind me to retreat into when the rains were extraordinary. About the beginning of August, as I said, I had finished my bower, and began to enjoy myself. The 3rd of August, I found the grapes I had hung up perfectly dried, and, indeed, were excellent good raisins of the sun; so I began to take them down from the trees, and it was very happy that I did so, for the rains which followed would have spoiled them, and I had lost the best part of my winter food; for I had above two hundred large bunches of them. No sooner had I taken them all down, and carried the most of them home to my cave, than it began to rain; and from hence, which was the 14th of August, it rained, more or less, every day till the middle of October; and sometimes so violently, that I could not stir out of my cave for several days.

Ebben az évszakban a családom is gyarapodásnak indult. Sajnálkoztam az egyik macskám elvesztése miatt, aki elszökött tőlem és úgy gondoltam, el is pusztult. Meglepetésemre azonban újra feltűnt, három kölyökmacskájával együtt. Rejtély volt számomra, mert augusztus végén megöltem egy általam vadmacskának titulált állatot, amely nagyban különbözött az európai macskáktól, és a kiscicáknak ráadásul éppolyan házimacska külsejük volt, mint az anyjuknak, pedig mindkét macskám nőstény volt, tehát nem értettem a dolgot. Ettől a háromtól azonban később annyira elszaporodtak a macskáim, hogy el kellett vernem őket a háztól, illetve többel végeztem is.

In this season I was much surprised with the increase of my family; I had been concerned for the loss of one of my cats, who ran away from me, or, as I thought, had been dead, and I heard no more tidings of her till, to my astonishment, she came home about the end of August with three kittens. This was the more strange to me because, though I had killed a wild cat, as I called it, with my gun, yet I thought it was quite a different kind from our European cats; but the young cats were the same kind of house-breed as the old one; and both my cats being females, I thought it very strange. But from these three cats I afterwards came to be so pestered with cats that I was forced to kill them like vermin or wild beasts, and to drive them from my house as much as possible.

Augusztus 14-től 26-ig szünet nélkül esett. A barlangomban maradtam, mert óvakodtam attól, hogy megázzak. Ételtartalékaimra szorultam, de két ízben mégis elhagytam a barlangot. Egyszer egy kecskét lőttem, a második alkalommal, 24-én pedig egy nagy teknőst találtam, ami csemegének számított. Az élelmemet most a következőképpen osztottam be: reggelire egy fürt mazsolát ettem, ebédre kecske- vagy teknőshúst sütöttem nyárson (nagy sajnálatomra nem volt olyan edényem, amelyben például párolhattam volna a húst ), a vacsorám pedig két-három teknőstojás volt.

From the 14th of August to the 26th, incessant rain, so that I could not stir, and was now very careful not to be much wet. In this confinement, I began to be straitened for food: but venturing out twice, I one day killed a goat; and the last day, which was the 26th, found a very large tortoise, which was a treat to me, and my food was regulated thus: I ate a bunch of raisins for my breakfast; a piece of the goat’s flesh, or of the turtle, for my dinner, broiled—for, to my great misfortune, I had no vessel to boil or stew anything; and two or three of the turtle’s eggs for my supper.

Az eső miatti szobafogságom idején naponta két-három órát dolgoztam a barlangom bővítésén, leginkább egyik irányba bővítettem azt, míg végül kijáratot vájtam a hegyoldalba, amely a cölöpfalamon túlra vezetett. Itt aztán ki- és bejárhattam. Kényelmetlenül éreztem magam, amiért a korábbihoz képest most sebezhetőbb lett a lakhelyem. Másrészről viszont aligha volt mitől félnem, hiszen a szigeten élő legnagyobb állatok a kecskék voltak.

During this confinement in my cover by the rain, I worked daily two or three hours at enlarging my cave, and by degrees worked it on towards one side, till I came to the outside of the hill, and made a door or way out, which came beyond my fence or wall; and so I came in and out this way. But I was not perfectly easy at lying so open; for, as I had managed myself before, I was in a perfect enclosure; whereas now I thought I lay exposed, and open for anything to come in upon me; and yet I could not perceive that there was any living thing to fear, the biggest creature that I had yet seen upon the island being a goat.

Szeptember 30.: 365 rovást számoltam meg a naptárul szolgáló oszlopomon, ami azt jelentette, hogy elérkeztem szerencsétlen hajótörésem évfordulójához. Egyfajta vallási ünneppé tettem ezt a napot, a legkomolyabb alázattal borultam a földre, megvallva Istennek a bűneimet, elismerve, hogy félem az isteni igazságszolgáltatást, és imádkozom, hogy Jézus Krisztuson keresztül kegyelmezzen nekem. Tizenkét órán át, mindaddig, míg le nem ment a nap, semmilyen ételt és italt nem fogyasztottam. Utána pedig ettem egy kétszersültet és egy fürt szőlőt, majd lefeküdtem. Mostanáig nem tartottam a Sabbathot, egyrészt, mert a gondolkodásom nem volt elég vallásos, másrészt mert egy idő után eltévesztettem a hét napjait, és így nem igazán tudtam, mikor kellene ünnepelnem. Most azonban, hogy tudtam, egy éve vagyok itt, visszamenőleg feloszthattam ezt az évet hetekre, és minden hetedik napot Sabbathként határoztam meg, bár később kiderült, hogy egy vagy két nap kimaradt a számításaimból. Kis idő után a tintám kezdett kifogyni. Úgy döntöttem, hogy takarékosabban használom, és csak az életem meghatározóbb eseményeit írom le. Vagyis a továbbiakban nem emlékezem meg minden napról.

_Sept._ 30.—I was now come to the unhappy anniversary of my landing. I cast up the notches on my post, and found I had been on shore three hundred and sixty-five days. I kept this day as a solemn fast, setting it apart for religious exercise, prostrating myself on the ground with the most serious humiliation, confessing my sins to God, acknowledging His righteous judgments upon me, and praying to Him to have mercy on me through Jesus Christ; and not having tasted the least refreshment for twelve hours, even till the going down of the sun, I then ate a biscuit-cake and a bunch of grapes, and went to bed, finishing the day as I began it. I had all this time observed no Sabbath day; for as at first I had no sense of religion upon my mind, I had, after some time, omitted to distinguish the weeks, by making a longer notch than ordinary for the Sabbath day, and so did not really know what any of the days were; but now, having cast up the days as above, I found I had been there a year; so I divided it into weeks, and set apart every seventh day for a Sabbath; though I found at the end of my account I had lost a day or two in my reckoning. A little after this, my ink began to fail me, and so I contented myself to use it more sparingly, and to write down only the most remarkable events of my life, without continuing a daily memorandum of other things.

A nedves és száraz évszakok beálltának ideje kiszámíthatóvá vált. Ahhoz persze, hogy magabiztosabb legyek a témát illetően, némi tapasztalatra kellett szert tennem. Ehhez kapcsolódik az egyik legkellemetlenebb élményem is.

The rainy season and the dry season began now to appear regular to me, and I learned to divide them so as to provide for them accordingly; but I bought all my experience before I had it, and this I am going to relate was one of the most discouraging experiments that I made.

Beszéltem már arról a kb. tizenkét kalász árpáról és harminckét kalász rizsről, amelyek váratlanul hajtottak ki, és amelyek magjait félretettem. Úgy gondoltam, hogy az esőzések után eljött az ideje, hogy elültessem ezeket. A nap állása is megfelelő volt. A falapátommal felástam az udvarom egy részét. Két ágyást kaptam, ahová elvetettem a magokat, de vetés közben eszembe jutott, talán nem szórom a földbe egyszerre mindet, mert nem tudom biztosan, hogy ez-e a célra legmegfelelőbb idő. Úgy a kétharmadát vetettem hát el, mindkét magból félretéve egy-egy maroknyit. Később nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam ezt a bölcs lépésemet, mert az elvetett gabonaszemekből egyetlen kalász sem fogant. A száraz évszak beálltával ugyanis a talajt egyáltalán nem érte víz, ami táplálhatta volna a növényt, így a próbálkozásom kudarccal végződött.

I have mentioned that I had saved the few ears of barley and rice, which I had so surprisingly found spring up, as I thought, of themselves, and I believe there were about thirty stalks of rice, and about twenty of barley; and now I thought it a proper time to sow it, after the rains, the sun being in its southern position, going from me. Accordingly, I dug up a piece of ground as well as I could with my wooden spade, and dividing it into two parts, I sowed my grain; but as I was sowing, it casually occurred to my thoughts that I would not sow it all at first, because I did not know when was the proper time for it, so I sowed about two-thirds of the seed, leaving about a handful of each. It was a great comfort to me afterwards that I did so, for not one grain of what I sowed this time came to anything: for the dry months following, the earth having had no rain after the seed was sown, it had no moisture to assist its growth, and never came up at all till the wet season had come again, and then it grew as if it had been but newly sown.

Miután könnyen rájöttem, hogy a növényeim a szárazság miatt nem szökkentek szárba, nedvesebb talajt kerestem nekik. A völgybéli kunyhóm közelében találtam ilyet, és februárban, a tavaszi napéjegyenlőség előtt ültettem el a fennmaradó szemeket. Ezeket az esős hónapokban márciusban és áprilisban bőségesen érte víz, és szépen szárba szöktek, dús termést ígérve. Persze mindösszesen így sem nagy mennyiségről volt szó, hiszen a megmaradt kevés gabonámnak is csak egy részét mertem elvetni, de ezáltal legalább elsajátítottam, mikor van itt a vetés legmegfelelőbb ideje. Így már tudtam azt is, hogy évente kétszer vethetek és kétszer arathatok.

Finding my first seed did not grow, which I easily imagined was by the drought, I sought for a moister piece of ground to make another trial in, and I dug up a piece of ground near my new bower, and sowed the rest of my seed in February, a little before the vernal equinox; and this having the rainy months of March and April to water it, sprung up very pleasantly, and yielded a very good crop; but having part of the seed left only, and not daring to sow all that I had, I had but a small quantity at last, my whole crop not amounting to above half a peck of each kind. But by this experiment I was made master of my business, and knew exactly when the proper season was to sow, and that I might expect two seed-times and two harvests every year.

Miközben a gabona növekedett, egy apróbb felfedezést tettem, amely később hasznomra volt. Amint véget értek az esőzések, és az időjárás békésebbre fordult, vagyis úgy november tájékán ellátogattam a kunyhómhoz, és bár korábban néhány hónapig nem jártam erre, most mégis mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Sőt, a sövénykerítés nemcsak hogy ép volt és érintetlen, hanem a belőle kiálló karók, amelyeket korábban a környező fákról vágtam le, mind kihajtottak, és a fűszálhoz hasonló, hosszú ágakat növesztettek. Annak a fának viszont, amelyről ezek az ágak származtak, nem tudtam a nevét. Kellemesen meglepődtem a sarjadó új fák láttán, és megmetszettem őket, hogy szabályozzam növekedésük irányát. Öröm volt látni, hogy három év múltán milyen gyönyörű formát öltöttek. A sövénykerítés mellett egy huszonöt méter átmérőjű körben nőttek ezek a fák, eltakarva a sátrat és a kis udvart és teljes árnyékot nyújtva a száraz évszak idején. Ebből tanulva a régi otthonom körül is új karósort ültettem, a kerítésemtől mintegy nyolc méterre, félkör alakban. Ezek aztán hasonlóképpen kihajtottak, és egyrészt elrejtették szem elől a lakóhelyemet, másrészt később jó szolgálatot tettek annak védelmében.

While this corn was growing I made a little discovery, which was of use to me afterwards. As soon as the rains were over, and the weather began to settle, which was about the month of November, I made a visit up the country to my bower, where, though I had not been some months, yet I found all things just as I left them. The circle or double hedge that I had made was not only firm and entire, but the stakes which I had cut out of some trees that grew thereabouts were all shot out and grown with long branches, as much as a willow-tree usually shoots the first year after lopping its head. I could not tell what tree to call it that these stakes were cut from. I was surprised, and yet very well pleased, to see the young trees grow; and I pruned them, and led them up to grow as much alike as I could; and it is scarce credible how beautiful a figure they grew into in three years; so that though the hedge made a circle of about twenty-five yards in diameter, yet the trees, for such I might now call them, soon covered it, and it was a complete shade, sufficient to lodge under all the dry season. This made me resolve to cut some more stakes, and make me a hedge like this, in a semi-circle round my wall (I mean that of my first dwelling), which I did; and placing the trees or stakes in a double row, at about eight yards distance from my first fence, they grew presently, and were at first a fine cover to my habitation, and afterwards served for a defence also, as I shall observe in its order.

Megfigyeltem, hogy az európai nyarak és telek váltakozásától eltérően itt esős és száraz évszakokra lehet osztani az évet, ekképpen:

I found now that the seasons of the year might generally be divided, not into summer and winter, as in Europe, but into the rainy seasons and the dry seasons, which were generally thus:

február közepétől április közepéig az esős évszak uralkodik, majd azt augusztus közepéig a száraz követi. Augusztus közepétől egy hónapon át újra esőzések jönnek, majd visszatér a napos idő, és október közepétől egészen február közepéig a száraz évszak az uralkodó.

—The half of February, the whole of March, and the half of April—rainy, the sun being then on or near the equinox. The half of April, the whole of May, June, and July, and the half of August—dry, the sun being then to the north of the line. The half of August, the whole of September, and the half of October—rainy, the sun being then come back. The half of October, the whole of November, December, and January, and the half of February—dry, the sun being then to the south of the line.

Az esős évszakok néha hosszabb, máskor rövidebb ideig tartottak, a széljárástól függően, de általánosságban véve az imént vázolt helyzet volt a jellemző. Volt rá alkalmam, hogy megtapasztaljam, mivel jár, ha bőrig ázom az itteni esőben. Ezért, hogy a záporok idején ne kelljen elhagynom az otthonomat, jó előre elláttam magam élelemmel. Utána pedig, amíg az időjárás megkövetelte, az otthonomban tartózkodtam. Találtam épp elég teendőt idebent is. Számos olyan dologra volt ugyanis szükségem itthon, amit csak kitartó és kemény munkával lehetett előállítani. Különösen sokféle módon próbálkoztam egy kosár elkészítésével, de a vesszők, amiket használtam, mind könnyen törtek. Nagy hasznomra volt, hogy gyerekként, szülővárosomban élvezettel figyeltem a kosárfonót munka közben. Sőt, kicsit ellesve a mesterséget, segítettem is neki. A módszerrel tehát teljesen tisztában voltam, csak jó anyagban szenvedtem hiányt. Ekkor jutott eszembe, hogy az élő sövénynek ültetett fák hajtásai nyeséskor olyan hajlékonynak tűntek, mint az angol fűzfa, ezért gondoltam, próbát teszek velük.

The rainy seasons sometimes held longer or shorter as the winds happened to blow, but this was the general observation I made. After I had found by experience the ill consequences of being abroad in the rain, I took care to furnish myself with provisions beforehand, that I might not be obliged to go out, and I sat within doors as much as possible during the wet months. This time I found much employment, and very suitable also to the time, for I found great occasion for many things which I had no way to furnish myself with but by hard labour and constant application; particularly I tried many ways to make myself a basket, but all the twigs I could get for the purpose proved so brittle that they would do nothing. It proved of excellent advantage to me now, that when I was a boy, I used to take great delight in standing at a basket-maker’s, in the town where my father lived, to see them make their wicker-ware; and being, as boys usually are, very officious to help, and a great observer of the manner in which they worked those things, and sometimes lending a hand, I had by these means full knowledge of the methods of it, and I wanted nothing but the materials, when it came into my mind that the twigs of that tree from whence I cut my stakes that grew might possibly be as tough as the sallows, willows, and osiers in England, and I resolved to try.

A következő napon ellátogattam vidéki házamba, lemetszettem néhány ágat, és úgy találtam, hogy remekül megfelelnek a célnak. Legközelebb már fejszével tértem vissza, hogy nagyobb mennyiséget láthassak, és ez nem is jelentett gondot, mert sok ilyen fa nőtt a környéken. A kunyhóm mellett megszárítottam a vesszőket, és amikor már használhatóak voltak, a barlangomba vittem azokat. A következő esős évszak során aztán kosarak fonásával foglaltam el magam, amelyeket aztán később a föld vagy bármi más egyéb hordására használhattam. Nem lettek túl formásak ugyan, de a célnak jól megfeleltek. A későbbiekben aztán mindig igyekeztem gondoskodni arról, hogy ne maradjak kosár nélkül. Amikor némelyik tönkrement, újakat készítettem. Voltak köztük erős és mély kosarak. A zsákok helyett most már ebben tárolhattam a gyarapodó gabonaszemeket.

Accordingly, the next day I went to my country house, as I called it, and cutting some of the smaller twigs, I found them to my purpose as much as I could desire; whereupon I came the next time prepared with a hatchet to cut down a quantity, which I soon found, for there was great plenty of them. These I set up to dry within my circle or hedge, and when they were fit for use I carried them to my cave; and here, during the next season, I employed myself in making, as well as I could, a great many baskets, both to carry earth or to carry or lay up anything, as I had occasion; and though I did not finish them very handsomely, yet I made them sufficiently serviceable for my purpose; thus, afterwards, I took care never to be without them; and as my wicker-ware decayed, I made more, especially strong, deep baskets to place my corn in, instead of sacks, when I should come to have any quantity of it.

Miután végtelennek tűnő idő ráfordításával megoldottam ezt a feladatot, megkíséreltem pótolni két másik hiányt. Nem volt megfelelő edényem a folyékony dolgok tárolására, kivéve azt a kettőt, amely majdnem tele volt rummal. Igaz, volt néhány kisebb és nagyobb üvegem, amelyben víz és szeszes italok álltak, de nem volt fazekam, amiben bármit főzhettem volna. Az egyetlen üst, amelyet a hajóról hoztam el, túl nagy volt ahhoz, hogy levest készítsek vagy húst pároljak benne magamnak. A másik dolog, amire nagyon vágytam, egy pipa. Bár erre is tettem próbálkozásokat, lehetetlennek tűnt, hogy elkészíthessem. Első lakóhelyem körül elültettem egy újabb sor karót a száraz évszak során, majd másik feladatba kezdtem, amely megint csak a vártnál több időmet emésztette fel.

Having mastered this difficulty, and employed a world of time about it, I bestirred myself to see, if possible, how to supply two wants. I had no vessels to hold anything that was liquid, except two runlets, which were almost full of rum, and some glass bottles—some of the common size, and others which were case bottles, square, for the holding of water, spirits, &c. I had not so much as a pot to boil anything, except a great kettle, which I saved out of the ship, and which was too big for such as I desired it—viz. to make broth, and stew a bit of meat by itself. The second thing I fain would have had was a tobacco-pipe, but it was impossible to me to make one; however, I found a contrivance for that, too, at last. I employed myself in planting my second rows of stakes or piles, and in this wicker-working all the summer or dry season, when another business took me up more time than it could be imagined I could spare.

CHAPTER VIII—SURVEYS HIS POSITION

Korábban már nekiláttam, hogy bejárjam a szigetet. El is jutottam a patak mentén fölfelé addig a helyig, ahol aztán felépítettem a kunyhómat. Innen rálátásom nyílt a sziget túlsó partvidékére, és ezt a területet akartam most bejárni. Fogtam egy fejszét, egy puskát, a szokottnál több lőszert, két kétszersültet, egy nagy fürt mazsolát, és a kutyám társaságában útra keltem. A kunyhómat védelmező völgybe érve, nyugati irányban már láttam a tengert. Nagyon szép, tiszta idő volt, és így nagy távolságban, legalább 80 km-re tőlem felfedeztem egy nyugatról délnyugati irányba húzódó nagy földterületet, amelyről azonban nem tudtam megállapítani, hogy sziget-e vagy földrész.

I mentioned before that I had a great mind to see the whole island, and that I had travelled up the brook, and so on to where I built my bower, and where I had an opening quite to the sea, on the other side of the island. I now resolved to travel quite across to the sea-shore on that side; so, taking my gun, a hatchet, and my dog, and a larger quantity of powder and shot than usual, with two biscuit-cakes and a great bunch of raisins in my pouch for my store, I began my journey. When I had passed the vale where my bower stood, as above, I came within view of the sea to the west, and it being a very clear day, I fairly descried land—whether an island or a continent I could not tell; but it lay very high, extending from the W. to the W.S.W. at a very great distance; by my guess it could not be less than fifteen or twenty leagues off.

El nem képzelhettem, milyen más része lehet ez a világnak, mint Amerika, annak is alighanem a spanyol fennhatóság alá tartozó része, amelyet azonban vademberek laknak, és így ott sokkal rosszabb helyzetben lennék, mint itt, a szigetemen. Így most már végképp elismertem, hogy hálával tartozom a gondviselésnek, amiért így rendezett el mindent. Ahelyett tehát, hogy odavágyakoztam volna, könnyen megbékéltem a helyzetemmel.

I could not tell what part of the world this might be, otherwise than that I knew it must be part of America, and, as I concluded by all my observations, must be near the Spanish dominions, and perhaps was all inhabited by savages, where, if I had landed, I had been in a worse condition than I was now; and therefore I acquiesced in the dispositions of Providence, which I began now to own and to believe ordered everything for the best; I say I quieted my mind with this, and left off afflicting myself with fruitless wishes of being there.

Másfelől kis idő múlva felötlött bennem, hogy ha az a föld, amit a távolban látok, a spanyol kormányzóság alatti földrész, akkor előbb-utóbb hajó is elhalad majd itt valamelyik irányba, ha viszont nem, akkor a spanyol uralom alatti és a brazíliai partok közé eső vad terület, ahol valóban a legádázabb, emberevő kannibálok élnek, és minden embert megölnek és felfalnak, aki a fogságukba esik.

Besides, after some thought upon this affair, I considered that if this land was the Spanish coast, I should certainly, one time or other, see some vessel pass or repass one way or other; but if not, then it was the savage coast between the Spanish country and Brazils, where are found the worst of savages; for they are cannibals or men-eaters, and fail not to murder and devour all the human bodies that fall into their hands.

Elmélkedés közben folytattam az utamat és azt láttam, hogy a táj egyre kiesebb lesz. A rétek puha fűvel és gyönyörű virágokkal tarkállottak, mellettük sűrű erdők terültek el, és papagájokat láttam mindenütt nagy számban. Szívesen fogtam volna egyet, hogy megszelídítsem és megtanítsam őt a beszédre. Némi kínlódás után sikerült is fognom egy fiatal példányt. Egy bottal ütöttem le, de nem szenvedett súlyos sérülést, és így hazavihettem. Évek teltek el még addig, mire beszélni is megtanult. Elsőként a nevemet tanítottam meg neki.

With these considerations, I walked very leisurely forward. I found that side of the island where I now was much pleasanter than mine—the open or savannah fields sweet, adorned with flowers and grass, and full of very fine woods. I saw abundance of parrots, and fain I would have caught one, if possible, to have kept it to be tame, and taught it to speak to me. I did, after some painstaking, catch a young parrot, for I knocked it down with a stick, and having recovered it, I brought it home; but it was some years before I could make him speak; however, at last I taught him to call me by name very familiarly. But the accident that followed, though it be a trifle, will be very diverting in its place.

Ez a vándorutam nagyon kellemes kikapcsolódásra adott alkalmat. A sík vidéken többféle állattal is találkoztam, köztük olyanokkal, amelyek nyulakra, illetve rókákra hasonlítottak, de azért különböztek az általam ismert fajtáktól. Lőhettem volna belőlük többet is, de nem szántam rá magam, mert élelmem volt bőséggel, méghozzá ezek közül a legfinomabbak, vagyis kecske-, galamb- és teknőshús, amelyekből igazi ínyencségeket készítettem magamnak. Bár a helyzetem nem volt irigylésre méltó, mégis minden okom megvolt a hálára, amiért élelemben nem szenvedtem hiányt, sőt több volt belőle a szükségesnél.

I was exceedingly diverted with this journey. I found in the low grounds hares (as I thought them to be) and foxes; but they differed greatly from all the other kinds I had met with, nor could I satisfy myself to eat them, though I killed several. But I had no need to be venturous, for I had no want of food, and of that which was very good too, especially these three sorts, viz. goats, pigeons, and turtle, or tortoise, which added to my grapes, Leadenhall market could not have furnished a table better than I, in proportion to the company; and though my case was deplorable enough, yet I had great cause for thankfulness that I was not driven to any extremities for food, but had rather plenty, even to dainties.

Napközben hosszú utat tettem meg, gyakran irányt váltva, hogy a különböző helyeken újabb dolgokat fedezhessek fel, így aztán estére már kellőképpen elfáradtam a kóborlástól. Az éjszakát vagy a fákon töltöttem, vagy a fűben kerestem olyan helyet, ahol kellőképpen körülkeríthettem magam gallyakkal, és így semmilyen vadon élő állat nem került volna észrevétlenül a közelembe.

I never travelled in this journey above two miles outright in a day, or thereabouts; but I took so many turns and re-turns to see what discoveries I could make, that I came weary enough to the place where I resolved to sit down all night; and then I either reposed myself in a tree, or surrounded myself with a row of stakes set upright in the ground, either from one tree to another, or so as no wild creature could come at me without waking me.

Amint a tengerpartra értem, meg kellett állapítanom, hogy a sziget legzordabb részén lakom. A partvonal itt számtalan teknősbékával volt tele, míg a másik oldalon másfél év alatt hármat találtam. Madarak is sokkal nagyobb számban éltek erre. Olyanok is, amiket már ismertem és olyanok is, amilyeneket még nem. Sokuknak kitűnő volt a húsa. A pingvineken kívül azonban névről egyik fajt sem ismertem.

As soon as I came to the sea-shore, I was surprised to see that I had taken up my lot on the worst side of the island, for here, indeed, the shore was covered with innumerable turtles, whereas on the other side I had found but three in a year and a half. Here was also an infinite number of fowls of many kinds, some which I had seen, and some which I had not seen before, and many of them very good meat, but such as I knew not the names of, except those called penguins.

Lőhettem, amennyi csak jólesik, de takarékoskodtam a lőszerrel. Inkább zsákmányoltam volna egy nőstény kecskét, ami kiadósabb élelemforrás, de bár a szigetnek ezen a részén sokkal több kecske élt, mint odaát, mégis nehezebb volt a közelükbe férkőzni, mert a sík terepen idejekorán észrevettek. Kétségtelen, hogy kellemesebb volt ez a vidék, mint ahol én laktam, mégsem éreztem, hogy szívesen elköltöznék. Olyan hosszú ideje laktam azon a helyen, hogy már természetesnek tűnt, és mostani utam során is úgy éreztem, mintha ennek befejeztével várna az otthonom. Mintegy 12 mérföldet tettem meg a tengerparton kelet felé, majd egy nagy oszlopot felállítva jelöltem meg a helyet, ameddig eljutottam, majd hazaindultam.

I could have shot as many as I pleased, but was very sparing of my powder and shot, and therefore had more mind to kill a she-goat if I could, which I could better feed on; and though there were many goats here, more than on my side the island, yet it was with much more difficulty that I could come near them, the country being flat and even, and they saw me much sooner than when I was on the hills. I confess this side of the country was much pleasanter than mine; but yet I had not the least inclination to remove, for as I was fixed in my habitation it became natural to me, and I seemed all the while I was here to be as it were upon a journey, and from home. However, I travelled along the shore of the sea towards the east, I suppose about twelve miles, and then setting up a great pole upon the shore for a mark, I concluded I would go home again, and that the next journey I took should be on the other side of the island east from my dwelling, and so round till I came to my post again.

Egy rövidebb úton akartam visszatérni, mert úgy gondoltam, hogy eléggé ismerem a szigetet már ahhoz, hogy ne tévesszem el a hazavezető irányt, de kiderült, hogy tévedtem. Két-három mérföld megtétele után egy hatalmas völgybe értem, amelyet hegyek vettek körül, a hegyeket pedig erdők borították, így nem tudtam megállapítani, melyik irányba tartsak. Egyetlen segítségem a nap lehetett volna, de sajnos az égbolt egy ideje felhős volt, és nem láttam a napot. Négy napig bóklásztam ebben a völgyben egyre nyugtalanabbul, míg végül megtaláltam a tengerpartra vezető utat és visszatértem az oszlopomhoz, ahonnan már a megszokott úton igyekeztem hazafelé. A hőség rendkívüli volt, a fegyverem, lőszerem, fejszém és egyéb nálam lévő dolgok pedig nagyon nehezek.

I took another way to come back than that I went, thinking I could easily keep all the island so much in my view that I could not miss finding my first dwelling by viewing the country; but I found myself mistaken, for being come about two or three miles, I found myself descended into a very large valley, but so surrounded with hills, and those hills covered with wood, that I could not see which was my way by any direction but that of the sun, nor even then, unless I knew very well the position of the sun at that time of the day. It happened, to my further misfortune, that the weather proved hazy for three or four days while I was in the valley, and not being able to see the sun, I wandered about very uncomfortably, and at last was obliged to find the seaside, look for my post, and come back the same way I went: and then, by easy journeys, I turned homeward, the weather being exceeding hot, and my gun, ammunition, hatchet, and other things very heavy.

A hazafelé vezető úton a kutyám nagy örömömre egy fiatal kecskét kaparintott meg, én pedig odarohantam hozzá, és sikerült még élve kiszabadítanom a kutya karmai közül. Eszembe ötlött, hogy hazaviszem, ha tudom, mert már eddig is gyakran gondolkodtam azon, hogy szereznem kellene egy-két gidát és háziasítanom azokat, hogy ellássanak élelemmel, miután kifogytam a lőszerből. Nyakörvet készítettem a számára, amelynél fogva némi nehézség árán a vidéki kunyhómig vezettem, ahol bezártam és ott hagytam, mert már nagyon türelmetlenül látni szerettem volna az otthonomat, amelyet több mint egy hónapja hagytam el.

In this journey my dog surprised a young kid, and seized upon it; and I, running in to take hold of it, caught it, and saved it alive from the dog. I had a great mind to bring it home if I could, for I had often been musing whether it might not be possible to get a kid or two, and so raise a breed of tame goats, which might supply me when my powder and shot should be all spent. I made a collar for this little creature, and with a string, which I made of some rope-yam, which I always carried about me, I led him along, though with some difficulty, till I came to my bower, and there I enclosed him and left him, for I was very impatient to be at home, from whence I had been absent above a month.

Páratlan örömöt nyújtott, hogy a sátramban a régi nyugágyamon pihenhetek meg. Ennek a kis kalandozásomnak a során nem volt kényelmes pihenőhelyem, ami oly kényelmetlenné vált, hogy a házam, vagy amit így neveztem, most ideális lakóhelynek tűnt. Ellátott minden kényelemmel, és ezért döntöttem úgy, hogy amíg a szigeten vagyok, ilyen hosszú útra nem indulok többé.

I cannot express what a satisfaction it was to me to come into my old hutch, and lie down in my hammock-bed. This little wandering journey, without settled place of abode, had been so unpleasant to me, that my own house, as I called it to myself, was a perfect settlement to me compared to that; and it rendered everything about me so comfortable, that I resolved I would never go a great way from it again while it should be my lot to stay on the island.

Egy héten át pihentem, hogy visszanyerjem erőmet a hosszú út után, és közben komoly feladatra vállalkoztam. Kalitkát akartam készíteni Polnak, aki egyre szelídebb lett, és mostanra már megszokta a társaságomat. Egyszer csak eszembe jutott a szegény kis kecskegida, amelyet a kunyhóm mellett hagytam bezárva, és elhatároztam, hogy megetetem és hazahozom. Amikor odaértem, ott is találtam őt, nem tudott kijutni a sövénykerítésemen át, de közben kis híján éhen veszett. Fák és bokrok ágait vágtam le neki, elé vetettem, és amikor jóllakott, kötelet kötöttem a nyakába, mint korábban, hogy hazavezessem. De kiderült, hogy az éhség olyan szelíddé tette, hogy a továbbiakban fölösleges lett megkötöznöm, mert kutyaként követett. Mivel rendszeresen etettem, annyira megszeretett és ragaszkodott hozzám, hogy attól kezdve a háziállatom lett, és nem is hagyott el soha.

I reposed myself here a week, to rest and regale myself after my long journey; during which most of the time was taken up in the weighty affair of making a cage for my Poll, who began now to be a mere domestic, and to be well acquainted with me. Then I began to think of the poor kid which I had penned in within my little circle, and resolved to go and fetch it home, or give it some food; accordingly I went, and found it where I left it, for indeed it could not get out, but was almost starved for want of food. I went and cut boughs of trees, and branches of such shrubs as I could find, and threw it over, and having fed it, I tied it as I did before, to lead it away; but it was so tame with being hungry, that I had no need to have tied it, for it followed me like a dog: and as I continually fed it, the creature became so loving, so gentle, and so fond, that it became from that time one of my domestics also, and would never leave me afterwards.

Az őszi napéjegyenlőséggel megérkezett az esős évszak, és miközben továbbra sem volt kilátás a szabadulásomra, szeptember 30-án az előzőhöz hasonló módon másodízben is megünnepeltem partra vetődésem évfordulóját. A napot alázatos és buzgó hálaadással töltöttem, megköszöntem Istennek jelenlegi helyzetemet, amely segítsége nélkül sokkal nyomorúságosabb lenne. Hálát adtam neki, hogy megmutatta, hogy ilyen magányos körülmények között is boldogabb lehetek, mint az emberek társaságában, világi örömök közepette, és azért, hogy pótolta az emberek társasága iránt érzett hiányomat jelenlétével és irányomba tanúsított kegyelmével. Támogatott, csillapított és arra bátorított, hogy higgyek a gondviselésében és bízzak állandó jelenlétében.

The rainy season of the autumnal equinox was now come, and I kept the 30th of September in the same solemn manner as before, being the anniversary of my landing on the island, having now been there two years, and no more prospect of being delivered than the first day I came there, I spent the whole day in humble and thankful acknowledgments of the many wonderful mercies which my solitary condition was attended with, and without which it might have been infinitely more miserable. I gave humble and hearty thanks that God had been pleased to discover to me that it was possible I might be more happy in this solitary condition than I should have been in the liberty of society, and in all the pleasures of the world; that He could fully make up to me the deficiencies of my solitary state, and the want of human society, by His presence and the communications of His grace to my soul; supporting, comforting, and encouraging me to depend upon His providence here, and hope for His eternal presence hereafter.

Ekkor kezdtem igazán átérezni, hogy minden nyomorúságom ellenére mennyivel boldogabban viselem itt az életet, mint azt a bűnös, átkos magatartást, amely múltbéli napjaim jellemzője volt. Visszájára fordultak azok a dolgok, amelyeket korábban bántam vagy élveztem. Megváltoztak a vágyaim és teljesen más, új dolgok okoztak örömöt az addigiakhoz képest.

It was now that I began sensibly to feel how much more happy this life I now led was, with all its miserable circumstances, than the wicked, cursed, abominable life I led all the past part of my days; and now I changed both my sorrows and my joys; my very desires altered, my affections changed their gusts, and my delights were perfectly new from what they were at my first coming, or, indeed, for the two years past.

Azelőtt, ha kirándulni mentem, vagy vadászni, keserűség fogott el és a szívem is belefacsarodott, ha az erdőkre, hegyekre és síkságokra gondoltam, amelyeknek a foglya vagyok és ahol a végtelen tengertől körülzárva holtomig élhetek a megszabadulás reménye nélkül. Most azonban új gondolatok fogantak bennem. Naponta olvastam Isten igéjét, amely megnyugvást hozott nekem. Egyik reggelen különösen szomorú voltam, és kinyitva a Bibliát e szavakra bukkantam: " Sohasem hagylak magadra és nem pártolok el tőled. ". Azonnal tudtam, hogy hozzám szólnak ezek a szavak, máskülönben miért olvastam volna őket éppen abban a pillanatban, amikor száműzöttségem fölött búslakodtam. Akkor hát - mondtam -, ha Isten semmilyen okból és semmilyen körülmények között nem hagy el engem, még akkor sem, ha a világ magamra hagyott, így nem lenne-e nagyobb veszteség, ha, bár enyém lenne a világ, de Isten kegye hagyott volna el és áldása nem kísérne tovább.

Before, as I walked about, either on my hunting or for viewing the country, the anguish of my soul at my condition would break out upon me on a sudden, and my very heart would die within me, to think of the woods, the mountains, the deserts I was in, and how I was a prisoner, locked up with the eternal bars and bolts of the ocean, in an uninhabited wilderness, without redemption. In the midst of the greatest composure of my mind, this would break out upon me like a storm, and make me wring my hands and weep like a child. Sometimes it would take me in the middle of my work, and I would immediately sit down and sigh, and look upon the ground for an hour or two together; and this was still worse to me, for if I could burst out into tears, or vent myself by words, it would go off, and the grief, having exhausted itself, would abate.

Ettől a perctől éreztem azt, hogy elhagyatott, magányos helyzetemben boldogabb lehetek, mint akárhol másutt. E gondolattal viszonoztam az Úrnak, hogy ide vezérelt. Hirtelen azonban a következő szavak törtek ki belőlem: - Hogy lehetsz ilyen képmutató ! Bármennyire is igyekszel hálásnak látszani a helyzetedért, nem lenne-e bölcsebb őszinte szívvel imádkozni azért, hogy megszabadítson belőle ?

But now I began to exercise myself with new thoughts: I daily read the word of God, and applied all the comforts of it to my present state. One morning, being very sad, I opened the Bible upon these words, “I will never, never leave thee, nor forsake thee.” Immediately it occurred that these words were to me; why else should they be directed in such a manner, just at the moment when I was mourning over my condition, as one forsaken of God and man? “Well, then,” said I, “if God does not forsake me, of what ill consequence can it be, or what matters it, though the world should all forsake me, seeing on the other hand, if I had all the world, and should lose the favour and blessing of God, there would be no comparison in the loss?”

Igaz volt. Nem azért kellett hálálkodnom Istennek, hogy itt vagyok, hanem azért, hogy felnyitotta a szememet, és jóságának köszönhetően megpillanthattam gonoszságomat és megbánhattam azt. Sohasem nyitottam ki vagy csuktam be a Bibliát anélkül, hogy hálát nem adtam volna, amiért barátnőm Angliában a holmim közé tette azt, és hogy az Úr engedte megmentenem a hajóroncsból.

From this moment I began to conclude in my mind that it was possible for me to be more happy in this forsaken, solitary condition than it was probable I should ever have been in any other particular state in the world; and with this thought I was going to give thanks to God for bringing me to this place. I know not what it was, but something shocked my mind at that thought, and I durst not speak the words. “How canst thou become such a hypocrite,” said I, even audibly, “to pretend to be thankful for a condition which, however thou mayest endeavour to be contented with, thou wouldst rather pray heartily to be delivered from?” So I stopped there; but though I could not say I thanked God for being there, yet I sincerely gave thanks to God for opening my eyes, by whatever afflicting providences, to see the former condition of my life, and to mourn for my wickedness, and repent. I never opened the Bible, or shut it, but my very soul within me blessed God for directing my friend in England, without any order of mine, to pack it up among my goods, and for assisting me afterwards to save it out of the wreck of the ship.

Ilyen lelkiállapotban kezdtem neki a szigeten töltendő harmadik évemnek. Erre az időszakra jellemző munkámat már nem írom le a korábbiakhoz hasonló részletességgel, de álljon itt megjegyzésként, hogy csak nagyon ritkán lustálkodtam. Pontosan beosztottam az időmet az előttem álló napi foglalatosságok szerint. Első helyen álltak az Istennel kapcsolatos kötelezettségeim és a bibliaolvasás, amelyet néha naponta háromszor is megejtettem. Másodikként a táplálékszerzés következett, amely, hacsak nem esett, reggelente akár három órámba is tellett. Ez után következett a zsákmány elkészítése vagy konzerválása. Mindezek ki is töltötték a napom nagy részét, és tegyük hozzá, hogy déltájban, illetve kora délután olyan erős volt a hőség, hogy el sem hagyhattam a lakhelyemet. Az egyéb munkákra tehát mintegy négy órám maradt kora este, kivéve, ha megcseréltem a vadászat és a munka óráit.

Thus, and in this disposition of mind, I began my third year; and though I have not given the reader the trouble of so particular an account of my works this year as the first, yet in general it may be observed that I was very seldom idle, but having regularly divided my time according to the several daily employments that were before me, such as: first, my duty to God, and the reading the Scriptures, which I constantly set apart some time for thrice every day; secondly, the going abroad with my gun for food, which generally took me up three hours in every morning, when it did not rain; thirdly, the ordering, cutting, preserving, and cooking what I had killed or caught for my supply; these took up great part of the day. Also, it is to be considered, that in the middle of the day, when the sun was in the zenith, the violence of the heat was too great to stir out; so that about four hours in the evening was all the time I could be supposed to work in, with this exception, that sometimes I changed my hours of hunting and working, and went to work in the morning, and abroad with my gun in the afternoon.

A feladatok, amelyeket az említett munkaidőben végeztem, rendkívül fáradságosak voltak. Megfelelő eszközök, segítség és hozzáértés híján sok időt vesztegettem el velük. Negyvenkét napon át készítettem el például egy nagy, széles polcot, amit a barlangomban akartam elhelyezni, pedig két asztalos, kellő szerszámokkal fél nap alatt hatot is elkészített volna.

To this short time allowed for labour I desire may be added the exceeding laboriousness of my work; the many hours which, for want of tools, want of help, and want of skill, everything I did took up out of my time. For example, I was full two and forty days in making a board for a long shelf, which I wanted in my cave; whereas, two sawyers, with their tools and a saw-pit, would have cut six of them out of the same tree in half a day.

Ezt az egy esetet mondom el, hogy látsszon, miért ment el ilyen csekély munkára ennyi sok időm. Széles polcra volt szükségem, ezért egy nagy fát vágtam ki, és már maga ez a művelet három napig tartott, majd további két napig, mire legallyaztam. Rendkívül fáradságos munkával addig csapkodtam a fejszémmel, míg a fölöslegtől megszabadítva szállíthatóvá vált. Ezután addig csiszoltam a rönk mindkét oldalát, mígnem egy nyolc centiméter körüli vastagságú, sima deszkát nyertem. Könnyen elképzelhető, mennyi munkával járt ez a feladat, de akárcsak más dolgoknál, itt is a türelem volt a legfőbb eszközöm. Amit egyáltalán segítség és eszközök nélkül meg tudtam tenni, az a szokottnál felbecsülhetetlenül több munkát és időt igényelt. Végül azonban türelmemnek és szorgalmamnak hála, sikerült elkészítenem a legtöbb dolgot azok közül, amelyekre igazán nagy szükségem volt.

My case was this: it was to be a large tree which was to be cut down, because my board was to be a broad one. This tree I was three days in cutting down, and two more cutting off the boughs, and reducing it to a log or piece of timber. With inexpressible hacking and hewing I reduced both the sides of it into chips till it began to be light enough to move; then I turned it, and made one side of it smooth and flat as a board from end to end; then, turning that side downward, cut the other side til I brought the plank to be about three inches thick, and smooth on both sides. Any one may judge the labour of my hands in such a piece of work; but labour and patience carried me through that, and many other things. I only observe this in particular, to show the reason why so much of my time went away with so little work—viz. that what might be a little to be done with help and tools, was a vast labour and required a prodigious time to do alone, and by hand. But notwithstanding this, with patience and labour I got through everything that my circumstances made necessary to me to do, as will appear by what follows.

November és december hónapok teltek éppen, és én arra vártam, hogy beérjen az árpa és a rizs. Ezek korábban elég mérsékelten gyarapodtak, részben annak köszönhetően, hogy egyszer a száraz évszak előtt vetettem el a gabonaszemeket, és így elpazaroltam azokat. Most gazdag termés ígérkezett, de egyszer csak észrevettem, hogy könnyedén elveszíthetem az egészet, mert a kecskék és az általam vadnyulaknak nevezett állatok megkedvelték a zöldellő gabonahajtásokat, és éjjel-nappal rájártak a vetésre.

I was now, in the months of November and December, expecting my crop of barley and rice. The ground I had manured and dug up for them was not great; for, as I observed, my seed of each was not above the quantity of half a peck, for I had lost one whole crop by sowing in the dry season. But now my crop promised very well, when on a sudden I found I was in danger of losing it all again by enemies of several sorts, which it was scarcely possible to keep from it; as, first, the goats, and wild creatures which I called hares, who, tasting the sweetness of the blade, lay in it night and day, as soon as it came up, and eat it so close, that it could get no time to shoot up into stalk.

Ez ellen nem volt más védekezési módszerem, mint hogy sövénnyel vegyem körbe az egész vetést. Ezzel sok vesződségem volt, annál is inkább, mert sietnem kellett. Mivel azonban ez a földdarab nem volt nagy, három hét alatt meglehetősen tisztességes munkát végeztem. Ehhez óvintézkedésnek még naponta lelőttem néhányat, éjszakánként pedig a kutyámmal őriztettem a termést. A kutyát egy póznához kötöttem az elkerített terület bejáratánál. Ezek után ellenségeink felhagytak a további próbálkozással, a gabona pedig szépen növekedett, és gyorsan érni kezdett.

This I saw no remedy for but by making an enclosure about it with a hedge; which I did with a great deal of toil, and the more, because it required speed. However, as my arable land was but small, suited to my crop, I got it totally well fenced in about three weeks’ time; and shooting some of the creatures in the daytime, I set my dog to guard it in the night, tying him up to a stake at the gate, where he would stand and bark all night long; so in a little time the enemies forsook the place, and the corn grew very strong and well, and began to ripen apace.

Ahogy a kecskék és vadnyulak veszélyt jelentettek a zöldellő kalászra, éppúgy jelentettek fenyegetést az érett gabonára a madarak. Éppen kint jártam, hogy megszemléljem a termést, amikor rengeteg madár lepte el a környéket, és csak arra vártak, hogy elmenjek. A fegyverem, mint mindig, most is nálam volt, közéjük lőttem hát, és erre egy kisebbfajta madárfelhő emelkedett a levegőbe.

But as the beasts ruined me before, while my corn was in the blade, so the birds were as likely to ruin me now, when it was in the ear; for, going along by the place to see how it throve, I saw my little crop surrounded with fowls, of I know not how many sorts, who stood, as it were, watching till I should be gone. I immediately let fly among them, for I always had my gun with me. I had no sooner shot, but there rose up a little cloud of fowls, which I had not seen at all, from among the corn itself.

Előre látható volt, hogy pár nap alatt elpusztítják az egész termésemet, akkor pedig ínséges lenne a helyzetem, mert többé nem növeszthetnék gabonát. Még nem tudtam, mitévő legyek, de elhatároztam, hogy akár éjjel-nappal őrzöm, hogyha kell. Szemügyre vettem a kárt, ami nem volt tetemes, mert viszonylag még éretlen volt a termény. A maradék viszont szép hozamot ígért, ha sikerül megmentenem.

This touched me sensibly, for I foresaw that in a few days they would devour all my hopes; that I should be starved, and never be able to raise a crop at all; and what to do I could not tell; however, I resolved not to lose my corn, if possible, though I should watch it night and day. In the first place, I went among it to see what damage was already done, and found they had spoiled a good deal of it; but that as it was yet too green for them, the loss was not so great but that the remainder was likely to be a good crop if it could be saved.

Megtöltöttem a fegyverem, majd távolabb indultam a vetéstől, mert láttam, hogy a tolvajok a fákon csak a távozásomra vártak. Amint eltűntem a szemük elől, egyesével kezdtek a gabonaföldemre szállingózni. Annyira bosszantott a dolog, hogy nem bírtam kivárni, míg többen leszállnak, mert tudtam, hogy minden szem, amit most felfalnak, a jövőre nézve egy vékától foszt meg. A kerítéshez jöttem, és újra tüzet nyitottam. Végeztem is hármukkal. Épp erre volt szükségem. Angolosan bántam el velük. A tetemüket közszemlére kikötöttem. Az eljárásnak meg is lett a hatása, mert a madarak nem csak a vetésemet kerülték ezután, hanem a szigetnek ezt a részét is. Amíg a tetemek ott csüngtek, egyetlen madarat sem láttam felbukkanni a közelben. Elképzelhető az örömöm. December végére, második aratásom idejére beérett a gabona.

I stayed by it to load my gun, and then coming away, I could easily see the thieves sitting upon all the trees about me, as if they only waited till I was gone away, and the event proved it to be so; for as I walked off, as if I was gone, I was no sooner out of their sight than they dropped down one by one into the corn again. I was so provoked, that I could not have patience to stay till more came on, knowing that every grain that they ate now was, as it might be said, a peck-loaf to me in the consequence; but coming up to the hedge, I fired again, and killed three of them. This was what I wished for; so I took them up, and served them as we serve notorious thieves in England—hanged them in chains, for a terror to others. It is impossible to imagine that this should have such an effect as it had, for the fowls would not only not come at the corn, but, in short, they forsook all that part of the island, and I could never see a bird near the place as long as my scarecrows hung there. This I was very glad of, you may be sure, and about the latter end of December, which was our second harvest of the year, I reaped my corn.

Sajnos nem volt kaszám vagy sarlóm, amivel arathattam volna. A hajóról hozott görbe kardot kellett hasznosítanom, de ez nem okozott túl nagy gondot, mert kis termésről volt szó. Sajátos aratásom végén, amely során csak a kalászokat metszegettem le, a nagy kosaramban hazahordtam a termést, és otthon kézzel szedegettem ki a szemeket. Mérlegem nem volt ugyan, de végül úgy becsültem, hogy közel két véka rizst és két és fél véka árpát arattam.

I was sadly put to it for a scythe or sickle to cut it down, and all I could do was to make one, as well as I could, out of one of the broadswords, or cutlasses, which I saved among the arms out of the ship. However, as my first crop was but small, I had no great difficulty to cut it down; in short, I reaped it in my way, for I cut nothing off but the ears, and carried it away in a great basket which I had made, and so rubbed it out with my hands; and at the end of all my harvesting, I found that out of my half-peck of seed I had near two bushels of rice, and about two bushels and a half of barley; that is to say, by my guess, for I had no measure at that time.

A lelkesedésem nőtt és éreztem, hogy hamarosan hálát adhatok Istennek, hogy kenyérrel látott el. Azután újra elbizonytalanodtam, mert nem tudtam, hogyan készítsek kenyeret. Az őrlés, a liszt megtisztogatása a korpától, a tészta megdagasztása és sütése nehéz feladat volt nekem. Ráadásul olyan minőségű kenyérre vágytam, amely hosszabb időn át eláll. Az állandó ellátás biztosítása érdekében tehát inkább most sem nyúltam a terméshez, hanem félretettem a következő vetés alkalmára. Úgy gondoltam, közben lesz rá időm, hogy tervet készítsek, mi módon nyerjek majd a gabonából kenyeret.

However, this was a great encouragement to me, and I foresaw that, in time, it would please God to supply me with bread. And yet here I was perplexed again, for I neither knew how to grind or make meal of my corn, or indeed how to clean it and part it; nor, if made into meal, how to make bread of it; and if how to make it, yet I knew not how to bake it. These things being added to my desire of having a good quantity for store, and to secure a constant supply, I resolved not to taste any of this crop but to preserve it all for seed against the next season; and in the meantime to employ all my study and hours of working to accomplish this great work of providing myself with corn and bread.

Ezt követően szó szerint megdolgoztam a kenyeremért. Valószínűleg kevesen gondoltak bele, milyen sok minden szükséges ennek az egy dolognak az előállításához. Nekem, aki természetes körülmények között éltem, sorozatos csalódásokat okoztak ezek az apró részletek, kezdve a vetéssel, amelyre az első időben még gondot sem kellett fordítanom, mert magától nőtt ki a gabona.

It might be truly said, that now I worked for my bread. I believe few people have thought much upon the strange multitude of little things necessary in the providing, producing, curing, dressing, making, and finishing this one article of bread. I, that was reduced to a mere state of nature, found this to my daily discouragement; and was made more sensible of it every hour, even after I had got the first handful of seed-corn, which, as I have said, came up unexpectedly, and indeed to a surprise.

Először is fel kellett szántanom a földet, de nem volt ekém, sem lapátom, sem ásóm. Ezt a gondot a faásóval hidaltam át, nem túl kifinomult munkával. Ráadásul egy vasszerszámhoz képest a faásóm állapota rohamosan romlott, és így a munka egyre nehezebb lett. Kellő türelemmel mégis sikerült elvégeznem, az eredmény minőségével pedig megbékéltem. Miután elvetettem a magot, a boronának láttam hiányát. Kénytelen voltam tehát fogni egy nagy faágat, és azzal inkább elkaparni, mint elboronálni a földet. Amikor növekedni kezdett, megállapítottam, mekkora területet kell bekerítenem, ha pedig már beértek, akkor le kellett aratnom, haza kellett vinnem, és ott nekiláthattam a kenyérkészítésnek. De szükségem volt szitára, hogy elválaszthassam a gabonát a pelyvától, malomkőre, hogy megőröljem az árpát, élesztőre és sóra a kenyérkészítéshez, és sütőre, hogy kisüthessem a kenyeret. Mivel ilyen eszközeim nem voltak, meg kellett lennem nélkülük. A gabona rendkívüli adomány volt a számomra. Roppant fáradságos munkára késztetett, de egyrészt nem tehettem mást, másrészt időveszteségről nem nagyon beszélhettem, hiszen napjaim legnagyobb része ezeknek a munkáknak az elvégzésére lett kijelölve. Ráadásul most még hat hónappal elodáztam a kenyérkészítést, hogy a következő aratáskor minél nagyobb termést takaríthassak be. Ez alatt az idő alatt kitalálhattam és el is készíthettem mindazokat az eszközöket, amelyek segítségével lisztet, majd kenyeret készíthetek a gabonából.

First, I had no plough to turn up the earth—no spade or shovel to dig it. Well, this I conquered by making me a wooden spade, as I observed before; but this did my work but in a wooden manner; and though it cost me a great many days to make it, yet, for want of iron, it not only wore out soon, but made my work the harder, and made it be performed much worse. However, this I bore with, and was content to work it out with patience, and bear with the badness of the performance. When the corn was sown, I had no harrow, but was forced to go over it myself, and drag a great heavy bough of a tree over it, to scratch it, as it may be called, rather than rake or harrow it. When it was growing, and grown, I have observed already how many things I wanted to fence it, secure it, mow or reap it, cure and carry it home, thrash, part it from the chaff, and save it. Then I wanted a mill to grind it sieves to dress it, yeast and salt to make it into bread, and an oven to bake it; but all these things I did without, as shall be observed; and yet the corn was an inestimable comfort and advantage to me too. All this, as I said, made everything laborious and tedious to me; but that there was no help for. Neither was my time so much loss to me, because, as I had divided it, a certain part of it was every day appointed to these works; and as I had resolved to use none of the corn for bread till I had a greater quantity by me, I had the next six months to apply myself wholly, by labour and invention, to furnish myself with utensils proper for the performing all the operations necessary for making the corn, when I had it, fit for my use.

CHAPTER IX—A BOAT

Elő kellett tehát készítenem a földet, mert most már egy egész hold földre való gabonám volt. Ezt a munkát egy másiknak kellett megelőznie. Egy heti munkával egy ásót készítettem magamnak, amely azonban elég szomorú látványt nyújtott, és nehéz is volt, úgyhogy kétszer akkora erőfeszítést igényelt vele a munka. Két nagy sík földterületet ástam föl a házam közelében, majd miután elvetettem a gabonát, alaposan körbekerítettem sövénnyel. Most is azt a fát használtam, amelyről tudtam jól, hogy a levágott vesszői gyorsan kihajtanak, és egy éven belül olyan élő sövényt kapok, amelyet ritkán kell javítgatnom. Az említett munkálatok három hónap alatt készültek el, mert épp az esős évszakban jártam, amikor ritkábban mozdulhattam ki. Eső idején, amikor nem hagyhattam el az otthonomat, akkor is találtam magamnak teendőt. Beszédre oktattam a papagájom, viszonylag hamar megtanítottam, hogy ráismerjen a nevére, és végül hangosan ki is mondta azt. - Pol ! - kiáltotta. Ez volt az első szó, amit a szigeten nem a magam szájából hallottam. Ez persze csak amolyan kiegészítő foglalatosságom volt. Emellett egy sokkal komolyabb vállalkozás kötött le. Néhány cserépedényre volt szüntelen szükségem, és jó ideje töprengtem rajta, hogyan készítsem el azokat. Úgy gondoltam, ha találok alkalmas agyagot, akkor ezen az éghajlaton a napmeleg segítségével könnyen szilárddá és erőssé száríthatom. Mivel elengedhetetlen volt a kenyér és némely más ételek elkészítéséhez, azon igyekeztem, hogy legyen az edények között néhány magas falú, korsószerű példány is.

But first I was to prepare more land, for I had now seed enough to sow above an acre of ground. Before I did this, I had a week’s work at least to make me a spade, which, when it was done, was but a sorry one indeed, and very heavy, and required double labour to work with it. However, I got through that, and sowed my seed in two large flat pieces of ground, as near my house as I could find them to my mind, and fenced them in with a good hedge, the stakes of which were all cut off that wood which I had set before, and knew it would grow; so that, in a year’s time, I knew I should have a quick or living hedge, that would want but little repair. This work did not take me up less than three months, because a great part of that time was the wet season, when I could not go abroad. Within-doors, that is when it rained and I could not go out, I found employment in the following occupations—always observing, that all the while I was at work I diverted myself with talking to my parrot, and teaching him to speak; and I quickly taught him to know his own name, and at last to speak it out pretty loud, “Poll,” which was the first word I ever heard spoken in the island by any mouth but my own. This, therefore, was not my work, but an assistance to my work; for now, as I said, I had a great employment upon my hands, as follows: I had long studied to make, by some means or other, some earthen vessels, which, indeed, I wanted sorely, but knew not where to come at them. However, considering the heat of the climate, I did not doubt but if I could find out any clay, I might make some pots that might, being dried in the sun, be hard enough and strong enough to bear handling, and to hold anything that was dry, and required to be kept so; and as this was necessary in the preparing corn, meal, &c., which was the thing I was doing, I resolved to make some as large as I could, and fit only to stand like jars, to hold what should be put into them.

Az olvasót szánakozásra, vagy inkább kacajra indítaná, ha részletesen leírnám azt a sok éktelenséget és szörnyalkotást, melyek az első próbálkozásom eredményei voltak. Némelyek saját súlyuktól omlottak össze, mert a felhasznált agyag nem lett elég szilárd, mások szétpattantak, mert nagyon hirtelen tettem ki a legnagyobb hőségnek, és voltak, amik szárítás után lehelték ki a lelküket. Így végül kéthavi munkával, amely során ráleltem az agyagra, kiástam, elegyítettem, hazaszállítottam és megmunkáltam azt, mindössze két ormótlan holmit sikerült elkészítenem, amit korsónak aligha nevezhettem.

It would make the reader pity me, or rather laugh at me, to tell how many awkward ways I took to raise this paste; what odd, misshapen, ugly things I made; how many of them fell in and how many fell out, the clay not being stiff enough to bear its own weight; how many cracked by the over-violent heat of the sun, being set out too hastily; and how many fell in pieces with only removing, as well before as after they were dried; and, in a word, how, after having laboured hard to find the clay—to dig it, to temper it, to bring it home, and work it—I could not make above two large earthen ugly things (I cannot call them jars) in about two months’ labour.

Amikor ezeket a nap ereje kiégette, nagyon óvatosan vittem őket a lakásomba, mintha a legdrágább porcelán díszedények lettek volna, s otthon külön a számukra font két kosárba tettem azokat. A korsó és kosár közötti hézagot árpa- és rizsszalmával tömtem ki. Úgy terveztem, hogy ebben a két edényben, amit majd mindig szárazon tartok, a gabonámat és esetleg az abból készült ételeket tárolom majd.

However, as the sun baked these two very dry and hard, I lifted them very gently up, and set them down again in two great wicker baskets, which I had made on purpose for them, that they might not break; and as between the pot and the basket there was a little room to spare, I stuffed it full of the rice and barley straw; and these two pots being to stand always dry I thought would hold my dry corn, and perhaps the meal, when the corn was bruised.

A nagy edényeket illetően legtöbbször kudarcot vallottam, de a kisebbek sokkal jobban sikerültek. Készítettem kis kerek csuprokat, lapos tálakat, kis korsókat, kancsókat és sok egyebet, amit megformáznom sikerült, és amit a nap kellően kiégetett.

Though I miscarried so much in my design for large pots, yet I made several smaller things with better success; such as little round pots, flat dishes, pitchers, and pipkins, and any things my hand turned to; and the heat of the sun baked them quite hard.

Ezzel azonban nem oldódott meg minden edényekkel kapcsolatos gondom, mert egyikük sem volt alkalmas arra, hogy vizet tároljak bennük vagy valamilyen étellel a tűzre tehessem azokat. Az egyik alkalommal meglehetősen nagy tüzet raktam, kecskehúst akartam sütni nyárson. Amikor eloltottam a tüzet és eltakarítottam a hamvat alatta, új fazekas munkámból való cserepekre leltem, melyek az izzó tűz hatására kőkeménnyé és téglaszínűvé váltak. Miután meglepetésem elmúlt, arra következtettem, hogy ha az egyes cserépdarabok így megkeményednek, az egész edénynek is meg kell keményednie.

But all this would not answer my end, which was to get an earthen pot to hold what was liquid, and bear the fire, which none of these could do. It happened after some time, making a pretty large fire for cooking my meat, when I went to put it out after I had done with it, I found a broken piece of one of my earthenware vessels in the fire, burnt as hard as a stone, and red as a tile. I was agreeably surprised to see it, and said to myself, that certainly they might be made to burn whole, if they would burn broken.

Elkezdtem azon töprengeni, hogyan égethetném ki a tűzben néhány edényemet. Fogalmam sem volt az égetőkemence működési elvéről, vagy az ólommáz készítéséről, bár ólmom az lett volna hozzá, amit felhasználjak. Egymás mellé raktam három nagy lábast, és néhány kisebb edényt állítottam föléjük, majd ezeket mindenfelől körülkerítettem tűzifával. Úgy szítottam a tüzet, hogy edényeimet egyenlően lobogták körül a lángok, és figyeltem, hogy nem repednek-e meg az edények. Miután láttam, hogy az agyag lassanként megvörösödött, még mintegy öt-hat órán át égettem ezeket, míg végül az egyik fazék lágyulni kezdett, mintha el akarna olvadni. Az agyagba kevert homok ugyanis a hatalmas hő hatására kezdett megolvadni, és ha folytatom az égetést, üveggé vált volna. Lassan lelohasztottam a tüzet, míg végül az edények vörös színe halványodni kezdett. Egész éjjel vigyáztam a tűzre, nehogy túl gyorsan aludjon ki. Mire a nap fölkelt, lett három lábasom és két fazekam, melyek idomtalanok, de erősek és használhatók voltak. A hatodik edény a megolvadt homoktól szép zománcossá vált.

This set me to study how to order my fire, so as to make it burn some pots. I had no notion of a kiln, such as the potters burn in, or of glazing them with lead, though I had some lead to do it with; but I placed three large pipkins and two or three pots in a pile, one upon another, and placed my firewood all round it, with a great heap of embers under them. I plied the fire with fresh fuel round the outside and upon the top, till I saw the pots in the inside red-hot quite through, and observed that they did not crack at all. When I saw them clear red, I let them stand in that heat about five or six hours, till I found one of them, though it did not crack, did melt or run; for the sand which was mixed with the clay melted by the violence of the heat, and would have run into glass if I had gone on; so I slacked my fire gradually till the pots began to abate of the red colour; and watching them all night, that I might not let the fire abate too fast, in the morning I had three very good (I will not say handsome) pipkins, and two other earthen pots, as hard burnt as could be desired, and one of them perfectly glazed with the running of the sand.

Ezek után nem vágytam már újabb agyagedényekre. Persze, mint mondtam, ezeknek a formája is hagyott maga után kívánnivalót, mivel úgy kellett megalkotnom őket, ahogy egy gyermek készít homokból süteményt. Senki még efféle csúf dolognak nem örült ilyen nagyon, mint én annak, hogy sikerült tűzálló agyagedényt készítenem. Alig bírtam kivárni, hogy lehűljenek és egyet közülük, vízzel töltve, újra a tűzre tehessek és húst főzzek benne. Egy jó darab kecskehúsból erős húslevest főztem magamnak, és bár minden más hozzávalóm hiányzott, a levesemet így is pompásnak találtam.

After this experiment, I need not say that I wanted no sort of earthenware for my use; but I must needs say as to the shapes of them, they were very indifferent, as any one may suppose, when I had no way of making them but as the children make dirt pies, or as a woman would make pies that never learned to raise paste. No joy at a thing of so mean a nature was ever equal to mine, when I found I had made an earthen pot that would bear the fire; and I had hardly patience to stay till they were cold before I set one on the fire again with some water in it to boil me some meat, which it did admirably well; and with a piece of a kid I made some very good broth, though I wanted oatmeal, and several other ingredients requisite to make it as good as I would have had it been.

Mivel túl nehéz feladatnak tartottam egy kézi malom összeállítását a gabona őrléséhez, inkább egy olyan mozsár gyártásán kezdtem törni a fejem, amelyben megtörhetem a szemeket. Ennek a munkának azonban súlyos hátránnyal kezdtem neki, mert a világ valamennyi kézműves mestersége között a kőfaragóé volt a legismeretlenebb előttem. Több napot töltöttem olyan kő felkutatásával, ami elég nagy ahhoz, hogy lyukat vághassak bele és mozsárrá alakítsam. De kellő keménységűre csak a nagy szikladarabok részeiben leltem, amelyekhez viszont nem férhettem hozzá. Egyébként pedig azt tapasztaltam, hogy a szigeten talált minden nagyobb kődarab nagyon lágy és törékeny, ezek pedig nem bírták volna el a mozsártörő súlyát, illetve mire az őrléssel elkészülök, a gabona is tele lett volna kőtörmelékkel. Így hát, hosszas keresgélés után, feladtam a reményt, hogy megfelelő követ találok, és úgy határoztam, hogy egy kemény fatuskót keresek inkább. Ezzel könnyebb dolgom volt. A nyersanyag akkora volt, amekkorát elbírtam. Ezt aztán fejszéimmel kívül kerekre faragtam. Majd végtelenül hosszú munkával öblösre égettem ki, úgy, ahogy Brazília bennszülöttei készítik a kenuikat. Amikor ezzel megvoltam, egy vasfából nehéz dorongot faragtam törőnek, és most már felkészültem arra, hogy a következő termés idején a gabonámból kenyérsütéshez való lisztet őröljek.

My next concern was to get me a stone mortar to stamp or beat some corn in; for as to the mill, there was no thought of arriving at that perfection of art with one pair of hands. To supply this want, I was at a great loss; for, of all the trades in the world, I was as perfectly unqualified for a stone-cutter as for any whatever; neither had I any tools to go about it with. I spent many a day to find out a great stone big enough to cut hollow, and make fit for a mortar, and could find none at all, except what was in the solid rock, and which I had no way to dig or cut out; nor indeed were the rocks in the island of hardness sufficient, but were all of a sandy, crumbling stone, which neither would bear the weight of a heavy pestle, nor would break the corn without filling it with sand. So, after a great deal of time lost in searching for a stone, I gave it over, and resolved to look out for a great block of hard wood, which I found, indeed, much easier; and getting one as big as I had strength to stir, I rounded it, and formed it on the outside with my axe and hatchet, and then with the help of fire and infinite labour, made a hollow place in it, as the Indians in Brazil make their canoes. After this, I made a great heavy pestle or beater of the wood called the iron-wood; and this I prepared and laid by against I had my next crop of corn, which I proposed to myself to grind, or rather pound into meal to make bread.

Most még egy szitára volt szükségem, hogy a lisztet megszitálhassam és elválasszam a korpától meg a pelyvától. Nélküle aligha készíthettem ehető kenyeret. De az elkészítésének még a módját kitalálnom is nehéz feladat volt, mert hiányt szenvedtem a szükséges eszközökben. Gondolok itt elsősorban valami finom szövésű vászonra, amin átrostálhatom a lisztet. Ennél a pontnál csődöt mondott minden tudásom. Fehérneműim már teljesen elrongyolódtak. Volt viszont sok kecskeszőröm, de nem tudtam, hogyan szőhetnék belőle bármit, és eszközöm sem volt hozzá. Végre pár finom muszlin szövetű nyakkendőt találtam a hajóról való ruhatáramban, s azokból három kis szitát csináltam, melyeknek jó hasznát vettem. Így most már készen álltam a következő néhány évre, hogy azt követően miként boldogultam, arról majd egy későbbi helyen számolok be.

My next difficulty was to make a sieve or searce, to dress my meal, and to part it from the bran and the husk; without which I did not see it possible I could have any bread. This was a most difficult thing even to think on, for to be sure I had nothing like the necessary thing to make it—I mean fine thin canvas or stuff to searce the meal through. And here I was at a full stop for many months; nor did I really know what to do. Linen I had none left but what was mere rags; I had goat’s hair, but neither knew how to weave it or spin it; and had I known how, here were no tools to work it with. All the remedy that I found for this was, that at last I did remember I had, among the seamen’s clothes which were saved out of the ship, some neckcloths of calico or muslin; and with some pieces of these I made three small sieves proper enough for the work; and thus I made shift for some years: how I did afterwards, I shall show in its place.

A következőkben a kenyérsütést kellett tanulmányoznom. Igaz, élesztőm sem volt a kenyér kelesztéséhez, de ezzel nem sokat törődtem, egy sütőkemence viszont nélkülözhetetlennek tűnt. Erre a következő megoldást találtam: Készítettem néhány agyagedényt, melyek egyenként körülbelül hetven centiméter átmérőjűek és 20 centiméter mélyek voltak. A korábbiakhoz hasonlóan kiégettem őket. Ezután a kenyérsütéshez a tűzhelyemet körberaktam saját égetésű téglákkal, és amikor a meggyújtott fák szénné égtek, felülről is letakartam a parazsat, hogy alatta a föld átforrósodjon. Amikor ezt is elértem, eltakarítottam a parazsat, a kenyereket a földre tettem, letakartam az imént említett edényekkel, azokat pedig parázzsal vettem körbe, hogy az kívülről megtartsa és fokozza a meleget. A cipóim olyan jóízűek lettek, mintha a világ legpompásabb kemencéjében sütötték volna azokat. Később pástétomot, sőt süteményeket és rizspudingot is sütöttem, csak pitével nem próbálkoztam soha, mert a kecskék és a madarak húsán kívül nem lett volna mivel megtöltenem.

The baking part was the next thing to be considered, and how I should make bread when I came to have corn; for first, I had no yeast. As to that part, there was no supplying the want, so I did not concern myself much about it. But for an oven I was indeed in great pain. At length I found out an experiment for that also, which was this: I made some earthen-vessels very broad but not deep, that is to say, about two feet diameter, and not above nine inches deep. These I burned in the fire, as I had done the other, and laid them by; and when I wanted to bake, I made a great fire upon my hearth, which I had paved with some square tiles of my own baking and burning also; but I should not call them square. When the firewood was burned pretty much into embers or live coals, I drew them forward upon this hearth, so as to cover it all over, and there I let them lie till the hearth was very hot. Then sweeping away all the embers, I set down my loaf or loaves, and whelming down the earthen pot upon them, drew the embers all round the outside of the pot, to keep in and add to the heat; and thus as well as in the best oven in the world, I baked my barley-loaves, and became in little time a good pastrycook into the bargain; for I made myself several cakes and puddings of the rice; but I made no pies, neither had I anything to put into them supposing I had, except the flesh either of fowls or goats.

Aligha meglepő, hogy ezzel el is telt szigeti remeteéletem harmadik évének nagy része. Ezalatt felügyelnem kellett még a háztartásomat, és az aratás ideje is hamarosan elérkezett. Learattam a termést, hazaszállítottam, és a kalászokat a nagy kosarakban helyeztem el addig, míg lefejtem róluk a szemeket. A csépléshez sem megfelelő helyem, sem eszközöm nem volt.

It need not be wondered at if all these things took me up most part of the third year of my abode here; for it is to be observed that in the intervals of these things I had my new harvest and husbandry to manage; for I reaped my corn in its season, and carried it home as well as I could, and laid it up in the ear, in my large baskets, till I had time to rub it out, for I had no floor to thrash it on, or instrument to thrash it with.

Most, hogy a termés már bőségesnek bizonyult, hiszen húsz véka árpát és legalább ugyanannyi rizst arattam, nagyobb pajtáról kellett gondoskodnom, ahol mindezt elraktározhatom. Mivel a kenyerem is rég elfogyott már, és mert ezzel a terméssel busásan beérhettem több mint egy évig, úgy döntöttem, ezentúl szabadon felhasználom a gabona jelentős részét, és évenként csak egyszer vetek.

And now, indeed, my stock of corn increasing, I really wanted to build my barns bigger; I wanted a place to lay it up in, for the increase of the corn now yielded me so much, that I had of the barley about twenty bushels, and of the rice as much or more; insomuch that now I resolved to begin to use it freely; for my bread had been quite gone a great while; also I resolved to see what quantity would be sufficient for me a whole year, and to sow but once a year.

* * *

Upon the whole, I found that the forty bushels of barley and rice were much more than I could consume in a year; so I resolved to sow just the same quantity every year that I sowed the last, in hopes that such a quantity would fully provide me with bread, &c.

Mialatt az említett teendők foglaltak le, gondolataim egyre a hosszan kiterjedő tengerpartokon jártak, melyeket a sziget másik oldaláról pillantottam meg. Arról ábrándoztam, hogy ha eljuthatnék oda és lakatlan vidéken érnék partot, majd onnan valamilyen módon sikerülne továbbhaladnom, végül talán megmenekülhetnék.

All the while these things were doing, you may be sure my thoughts ran many times upon the prospect of land which I had seen from the other side of the island; and I was not without secret wishes that I were on shore there, fancying that, seeing the mainland, and an inhabited country, I might find some way or other to convey myself further, and perhaps at last find some means of escape.

E töprengéseim közepette sem hagyhattam figyelmen kívül az ilyen vállalkozással járó veszélyeket. Talán az afrikai oroszlánoknál vagy tigriseknél is elvetemültebb vademberek kezei közé kerülhettem. Tudtam, hogy a szélességi fok szerint nem lehettem messze a karibi parttól, s hogy az ottani vademberek emberevő kannibálok voltak, kik foglyaikat kegyetlenül megölték és megették. Amennyiben tehát a fogságukba esnék, én sem kerülhetném el ezt a sorsot. De ha nem emberevők, akkor sem hagynának életben, hiszen eddig is sok - néha egyszerre tucatnyi - európaival végeztek szemrebbenés nélkül. Nekem egymagamnak pedig védekezni is alig lenne módom. Mondom, hosszabb töprengés során ezek az érvek mind felötlöttek bennem, de azért nyugtalankodó elmém mégsem hagyott békét, vágyódásom a messze szárazföldre erősebb volt a józan megfontolásnál.

But all this while I made no allowance for the dangers of such an undertaking, and how I might fall into the hands of savages, and perhaps such as I might have reason to think far worse than the lions and tigers of Africa: that if I once came in their power, I should run a hazard of more than a thousand to one of being killed, and perhaps of being eaten; for I had heard that the people of the Caribbean coast were cannibals or man-eaters, and I knew by the latitude that I could not be far from that shore. Then, supposing they were not cannibals, yet they might kill me, as many Europeans who had fallen into their hands had been served, even when they had been ten or twenty together—much more I, that was but one, and could make little or no defence; all these things, I say, which I ought to have considered well; and did come into my thoughts afterwards, yet gave me no apprehensions at first, and my head ran mightily upon the thought of getting over to the shore.

Milyen boldoggá tett volna most az afrikai ladik a latin vitorlával és kis Xurymmal ! De hiába ábrándoztam ilyesmiről. Ekkor eszembe jutott a csónakunk, amit a hajótörésem helyétől messze vert partra a vihar. Még azon a helyen hevert, ahol először megláttam. A hullámok és a szél ereje egy homokos domboldalnak döntötték. A víz már nem ért el idáig. Ha lett volna, aki segít kijavítani és vízre tenni, akkor a csónak elvihetett volna akár Brazíliába is. Csakhogy úgy tűnt, a homok annyira betemette, hogy kiszabadítanom és talpára fordítanom éppolyan könnyű lesz, mint arrébb tolni a szigetet. Emelőfát és hengereket hoztam, melyeket az erdőben készítettem, hogy megkíséreljem általuk a lehetetlent. Azzal biztattam magam, hogy ha sikerül megfordítanom és kijavítanom a sérüléseit, pompás csónak lesz belőle, amellyel tengerre szállhatok.

Now I wished for my boy Xury, and the long-boat with shoulder-of-mutton sail, with which I sailed above a thousand miles on the coast of Africa; but this was in vain: then I thought I would go and look at our ship’s boat, which, as I have said, was blown up upon the shore a great way, in the storm, when we were first cast away. She lay almost where she did at first, but not quite; and was turned, by the force of the waves and the winds, almost bottom upward, against a high ridge of beachy, rough sand, but no water about her. If I had had hands to have refitted her, and to have launched her into the water, the boat would have done well enough, and I might have gone back into the Brazils with her easily enough; but I might have foreseen that I could no more turn her and set her upright upon her bottom than I could remove the island; however, I went to the woods, and cut levers and rollers, and brought them to the boat resolving to try what I could do; suggesting to myself that if I could but turn her down, I might repair the damage she had received, and she would be a very good boat, and I might go to sea in her very easily.

Erőmet nem kímélve, három-négy hetet töltöttem el azzal, hogy megpróbáljam elmozdítani a helyéről. Hasztalan fáradoztam. Miután beláttam, hogy az én erőm kevés ehhez, megpróbáltam kiásni az oldala alól a homokot, hogy így majd eldőlhessen. Faékekkel támasztottam ki, hogy majd a megfelelő irányba boruljon.

I spared no pains, indeed, in this piece of fruitless toil, and spent, I think, three or four weeks about it; at last finding it impossible to heave it up with my little strength, I fell to digging away the sand, to undermine it, and so to make it fall down, setting pieces of wood to thrust and guide it right in the fall.

Ez a művelet sikerrel is járt, de utána újra képtelen voltam továbbmozdítani vagy bármi módon hozzáférni úgy, hogy a tenger irányába tuszkoljam. Fel kellett hát adnom a csónakkal kapcsolatos reményeimet, ám a tengerre szállás vágya csak annál erősebb lett bennem, minél lehetetlenebbnek tűnt.

But when I had done this, I was unable to stir it up again, or to get under it, much less to move it forward towards the water; so I was forced to give it over; and yet, though I gave over the hopes of the boat, my desire to venture over for the main increased, rather than decreased, as the means for it seemed impossible.

Újabb megoldásként azon gondolkodtam, nem bírnék-e egy nagy fatörzsből egy kenut vagy pirogot készíteni, amilyet az indiánok eszközök híján is képesek kialakítani. Ez már nem csak lehetségesnek, hanem könnyűnek is tűnt, így azzal biztattam magam, hogy a kenu, amit készítek még sokkal kényelmesebb lesz, mint a feketék vagy az indiánok csónakjai. Bizonyos szempontból mégiscsak hátrányosabb helyzetben voltam, mint az indiánok, mert hiába voltak hozzá szerszámaim, hogy egy kellő méretű csónakot építsek, de nem állt rendelkezésemre elég emberi erő, hogy a járművet utána a vízhez szállítsam. Mi értelme volt kiválasztanom a fát, komoly nehézségek árán kivágnom, majd a szerszámok segítségével csónak formájúra faragnom és kivájnom a belsejét, vagyis elkészítenem a csónakot, ha a végén ott kellett hagynom a helyén és nem tehettem vízre.

This at length put me upon thinking whether it was not possible to make myself a canoe, or periagua, such as the natives of those climates make, even without tools, or, as I might say, without hands, of the trunk of a great tree. This I not only thought possible, but easy, and pleased myself extremely with the thoughts of making it, and with my having much more convenience for it than any of the negroes or Indians; but not at all considering the particular inconveniences which I lay under more than the Indians did—viz. want of hands to move it, when it was made, into the water—a difficulty much harder for me to surmount than all the consequences of want of tools could be to them; for what was it to me, if when I had chosen a vast tree in the woods, and with much trouble cut it down, if I had been able with my tools to hew and dub the outside into the proper shape of a boat, and burn or cut out the inside to make it hollow, so as to make a boat of it—if, after all this, I must leave it just there where I found it, and not be able to launch it into the water?

Bárki azt gondolhatná, ha csak körülményeim legcsekélyebb figyelembevételével látok neki a csónak készítésének, akkor is azonnal gondolnom kellett volna a vízre bocsátásra. De elmém a majdani utazás körül forgott, ezért nem jutott eszembe, hogyan helyezzem használatba a csónakot. Pedig valójában könnyebb lett volna nyolcvan kilométert végig hajóznom a tengeren, mint megtennem azt a nyolcvan métert a szárazföldön, ami a tengerig hátravolt.

One would have thought I could not have had the least reflection upon my mind of my circumstances while I was making this boat, but I should have immediately thought how I should get it into the sea; but my thoughts were so intent upon my voyage over the sea in it, that I never once considered how I should get it off the land: and it was really, in its own nature, more easy for me to guide it over forty-five miles of sea than about forty-five fathoms of land, where it lay, to set it afloat in the water.

Épeszű emberhez képest a valaha látott legbalgább módon jártam el a csónak építésekor. A formálása jobban lekötött, mint az, tudom-e majd valaha használni. Nem állítom, hogy sosem jutott eszembe, miszerint vízre is kell tennem azt, de ilyenkor azzal az ostoba gondolattal nyugtattam magam, hogy: " először csak készüljön el, azután biztosan találok majd valamilyen megoldást a továbbiakra ".

I went to work upon this boat the most like a fool that ever man did who had any of his senses awake. I pleased myself with the design, without determining whether I was ever able to undertake it; not but that the difficulty of launching my boat came often into my head; but I put a stop to my inquiries into it by this foolish answer which I gave myself—“Let me first make it; I warrant I will find some way or other to get it along when it is done.”

Nevetséges volt ez a hozzáállás, de a vágyaim felülkerekedtek, és munkához láttam. Kivágtam egy nagy cédrusfát, akkorát, amilyennel talán Salamon sem találkozott a jeruzsálemi templom építésekor. A törzs az alsó részénél száznyolcvan centiméter széles volt, és hét méteren át nyúlt sudáran addig a részig, ahol ágakra vált szét. Végtelennek tűnő munkába fogtam. Húsz napig tartott, míg kivágtam a fatörzset és még tizennégy napomat vette el, amíg legallyaztam és elválasztottam a törzstől a koronát. Egy újabb hónap alatt kívülről csónak formájúra alakítottam úgy, hogy kellőképpen úszhasson a vízen. Közel három hónapon át formáltam a csónak belsejét. Tüzet nem használtam hozzá, csak kalapácsot és vésőt. A fáradságos munka eredményeként nagyon szép vízi járművet készítettem, amelyben elfér huszonhat ember, vagy adott esetben én és minden holmim.

This was a most preposterous method; but the eagerness of my fancy prevailed, and to work I went. I felled a cedar-tree, and I question much whether Solomon ever had such a one for the building of the Temple of Jerusalem; it was five feet ten inches diameter at the lower part next the stump, and four feet eleven inches diameter at the end of twenty-two feet; after which it lessened for a while, and then parted into branches. It was not without infinite labour that I felled this tree; I was twenty days hacking and hewing at it at the bottom; I was fourteen more getting the branches and limbs and the vast spreading head cut off, which I hacked and hewed through with axe and hatchet, and inexpressible labour; after this, it cost me a month to shape it and dub it to a proportion, and to something like the bottom of a boat, that it might swim upright as it ought to do. It cost me near three months more to clear the inside, and work it out so as to make an exact boat of it; this I did, indeed, without fire, by mere mallet and chisel, and by the dint of hard labour, till I had brought it to be a very handsome periagua, and big enough to have carried six-and-twenty men, and consequently big enough to have carried me and all my cargo.

Rendkívül boldog voltam, amikor elkészültem a munkával. A csónak tényleg nagyobb volt, mint azok az egyetlen fából készített kenuk vagy pirogok, amiket valaha láttam. A küzdelmes munka végén már csak vízre kellett tenni. Ha sikerrel járok, kétségkívül a valaha látott legelképesztőbb és legvalószerűtlenebb munkát végeztem volna el.

When I had gone through this work I was extremely delighted with it. The boat was really much bigger than ever I saw a canoe or periagua, that was made of one tree, in my life. Many a weary stroke it had cost, you may be sure; and had I gotten it into the water, I make no question, but I should have begun the maddest voyage, and the most unlikely to be performed, that ever was undertaken.

A leírhatatlan erőfeszítés mellett tett kísérleteim mind kudarcot vallottak. A csónakom 100 méterre sem volt a parttól, de az első akadály egy domb volt, amely utamat állta a patak irányában. Megoldásként úgy döntöttem, egy lejtőt alakítok ki a csónakom előtt. Hozzá is láttam és a munka rendkívüli nehézségével sem törődtem, hiszen a szabadulásom képe lebegett a szemem előtt. Ezzel a munkával elkészülvén sem jutottam előbbre, mert a kenumat éppúgy nem tudtam megmozdítani, mint ahogy korábban a csónakomat sem. Ha már a csónakot nem tudtam a vízhez szállítani, akkor lemértem a távolságot, és egy csatorna ásása mellett döntöttem, hogy a vizet vezessem a kenuhoz. Miközben munkához láttam, kiszámoltam, hogy milyen mélynek és szélesnek kell lennie az ároknak, hogyan lehet kiemelni a földet, és be kellett látnom, hogy kétkezi munkával ez 10-12 évig tartana, hiszen a part olyan magasan van, hogy a végén már hét méterre kellene ásnom az árkot. Végül nagy bosszúsan felhagytam az egész tervvel.

But all my devices to get it into the water failed me; though they cost me infinite labour too. It lay about one hundred yards from the water, and not more; but the first inconvenience was, it was up hill towards the creek. Well, to take away this discouragement, I resolved to dig into the surface of the earth, and so make a declivity: this I began, and it cost me a prodigious deal of pains (but who grudge pains who have their deliverance in view?); but when this was worked through, and this difficulty managed, it was still much the same, for I could no more stir the canoe than I could the other boat. Then I measured the distance of ground, and resolved to cut a dock or canal, to bring the water up to the canoe, seeing I could not bring the canoe down to the water. Well, I began this work; and when I began to enter upon it, and calculate how deep it was to be dug, how broad, how the stuff was to be thrown out, I found that, by the number of hands I had, being none but my own, it must have been ten or twelve years before I could have gone through with it; for the shore lay so high, that at the upper end it must have been at least twenty feet deep; so at length, though with great reluctancy, I gave this attempt over also.

Túl későn láttam be, hogy mielőtt munkához látok, számolnom kellett volna a körülményekkel és tényszerűen mérnem fel azt, mire elegendő a saját erőm.

This grieved me heartily; and now I saw, though too late, the folly of beginning a work before we count the cost, and before we judge rightly of our own strength to go through with it.

Még javában a csónak elkészítésével foglalatoskodtam, amikor a szigeten töltött negyedik évem is véget ért. Partot érésem évfordulóját ünnepélyesen méltattam a megszokott körülmények között. Isten szavainak állandó és odaadó tanulmányozása során és az ő kegyelmének segítségével újfajta tudásra tettem szert. Másként láttam a dolgokat, és a világot olyan távoli jelenségnek láttam, amellyel semmi dolgom, amelytől nem várok semmit és nem vágyom semmire. Nem volt már közöm hozzá, és úgy gondoltam, nem is lesz többé. Úgy tekintettem rá, mint egy olyan helyre, ahol korábban éltem, de ahonnan elköltöztem. Elmondhattam azt, amit Ábrahám pátriárka mondott a gazdagnak: " Közöttem és közötted nagy űr tátong. ".

In the middle of this work I finished my fourth year in this place, and kept my anniversary with the same devotion, and with as much comfort as ever before; for, by a constant study and serious application to the Word of God, and by the assistance of His grace, I gained a different knowledge from what I had before. I entertained different notions of things. I looked now upon the world as a thing remote, which I had nothing to do with, no expectations from, and, indeed, no desires about: in a word, I had nothing indeed to do with it, nor was ever likely to have, so I thought it looked, as we may perhaps look upon it hereafter—viz. as a place I had lived in, but was come out of it; and well might I say, as Father Abraham to Dives, “Between me and thee is a great gulf fixed.”

Minden világi hívság eltávolodott tőlem. Nem volt bennem sem bujaság, sem büszkeség, nem volt miután vágynom, hiszen megvolt mindenem, amiben most örömömet lelhettem. Én voltam az egész birtok ura, vagy ha úgy tetszik, országom királya és császára. Nem volt ellenfelem, senki, aki versengjen velem, aki vitassa uralkodói jogaimat vagy parancsoljon nekem. Több hajórakománnyi gabonát termeszthettem volna, de nem volt rá szükségem. Mindig csak annyit növesztettem, hogy nekem elég legyen. Volt sok teknőcöm és teknősbékám, de csak néha ejtettem el egyet, amikor szükségem volt a húsára. Annyi faanyaggal rendelkeztem, amiből hajóflotta épülhetett volna, a szőlőmből pedig annyi bort vagy mazsolát nyerhettem, ami megtölthette volna flottám hajóit.

In the first place, I was removed from all the wickedness of the world here; I had neither the lusts of the flesh, the lusts of the eye, nor the pride of life. I had nothing to covet, for I had all that I was now capable of enjoying; I was lord of the whole manor; or, if I pleased, I might call myself king or emperor over the whole country which I had possession of: there were no rivals; I had no competitor, none to dispute sovereignty or command with me: I might have raised ship-loadings of corn, but I had no use for it; so I let as little grow as I thought enough for my occasion. I had tortoise or turtle enough, but now and then one was as much as I could put to any use: I had timber enough to have built a fleet of ships; and I had grapes enough to have made wine, or to have cured into raisins, to have loaded that fleet when it had been built.

Csak az tűnt értéknek a szememben, ami hasznomra volt. El tudtam látni magam elegendő élelemmel, mi más számíthatott még ? Ha több vadat ölök, mint amennyit meg bírok enni, a kutyának vagy a férgeknek kellett volna vetnem. Ha több gabonát vetek a szükségesnél, tönkremegy. A feleslegesen kivágott fák a földön rohadtak volna. Ezekre is csak az étel készítésekor, a tűzrakáshoz volt szükségem.

But all I could make use of was all that was valuable: I had enough to eat and supply my wants, and what was all the rest to me? If I killed more flesh than I could eat, the dog must eat it, or vermin; if I sowed more corn than I could eat, it must be spoiled; the trees that I cut down were lying to rot on the ground; I could make no more use of them but for fuel, and that I had no occasion for but to dress my food.

A természet nyújtotta tapasztalat alapján arra a bölcs megfontolásra jutottam, hogy a világ minden java csak akkor becses a számunkra, ha hasznát is tudjuk venni. Bármennyit is halmozunk fel a dolgokból, nem élvezhetünk többet belőlük, mint amennyit fel tudunk használni. A legelvetemültebb fösvény is kigyógyult volna lehetetlen kapzsiságából, ha az én helyzetembe kerül. Több minden volt a birtokomban, mint amit hasznosítani tudtam. Annyira elégedett voltam, hogy alig kívántam bármit is, eltekintve néhány csekélységtől, amelyek azonban tényleg nagy hasznomra lehettek volna. Amint korábban említettem, tekintélyes mennyiségű, 36 fontnyi pénzem volt aranyban és ezüstben, de az elfeledve hevert barlangom legfélreesőbb zugában. Gyakran gondoltam rá, hogy az egészet szívesen odaadnám néhány jó pipáért, egy kézi malomért, egy kevés angol veteménymagért vagy egy palack tintáért. A fiókban, ahol hevert, semmi előnyöm, vagy hasznom nem származott belőle, csak a penész rakódott rá a barlangban a nedves évszakok során. De ha a fiókom gyémántokkal lett volna tele, az sem hozhatott volna más eredményt, hiszen haszontalanok és így értéktelenek maradtak volna.

In a word, the nature and experience of things dictated to me, upon just reflection, that all the good things of this world are no farther good to us than they are for our use; and that, whatever we may heap up to give others, we enjoy just as much as we can use, and no more. The most covetous, griping miser in the world would have been cured of the vice of covetousness if he had been in my case; for I possessed infinitely more than I knew what to do with. I had no room for desire, except it was of things which I had not, and they were but trifles, though, indeed, of great use to me. I had, as I hinted before, a parcel of money, as well gold as silver, about thirty-six pounds sterling. Alas! there the sorry, useless stuff lay; I had no more manner of business for it; and often thought with myself that I would have given a handful of it for a gross of tobacco-pipes; or for a hand-mill to grind my corn; nay, I would have given it all for a sixpenny-worth of turnip and carrot seed out of England, or for a handful of peas and beans, and a bottle of ink. As it was, I had not the least advantage by it or benefit from it; but there it lay in a drawer, and grew mouldy with the damp of the cave in the wet seasons; and if I had had the drawer full of diamonds, it had been the same case—they had been of no manner of value to me, because of no use.

Az életvitelem mostanra sokkal könnyebb lett, mint eleinte volt, testem és lelkem pedig felszabadultabb. Gyakorta adtam hálát Istennek teljes szívemből azért, hogy így megterítette asztalomat a sötét vadonban. A helyzetem sötét oldala helyett megtanultam inkább mindenben a jót látni és vágyakozások helyett elfogadni, amiben részem van. Ez időnként leírhatatlan, rejtélyes nyugalmat hozott nekem. Minderről azért számolok be, hogy okuljanak belőle az elégedetlenek, akik nem érik be Isten adományaival, hanem inkább arra vágynak, amit nem kaptak meg tőle. Elégedetlenségünk forrása, hogy nem vagyunk hálásak azért, amink van.

I had now brought my state of life to be much easier in itself than it was at first, and much easier to my mind, as well as to my body. I frequently sat down to meat with thankfulness, and admired the hand of God’s providence, which had thus spread my table in the wilderness. I learned to look more upon the bright side of my condition, and less upon the dark side, and to consider what I enjoyed rather than what I wanted; and this gave me sometimes such secret comforts, that I cannot express them; and which I take notice of here, to put those discontented people in mind of it, who cannot enjoy comfortably what God has given them, because they see and covet something that He has not given them. All our discontents about what we want appeared to me to spring from the want of thankfulness for what we have.

Egy másik gondolat, amely nagy hasznomra volt, és kétségkívül máson is segítene, aki az enyémhez hasonló szorult helyzetbe kerül, az összehasonlítás volt, mellyel jelenlegi helyzetemet ahhoz mértem, amire első partot érésem után számíthattam volna. Túl azon, hogy az isteni gondviselés a part közelébe vezérelte a hajót, ahonnan a szárazra menekültem, mi lett volna velem, ha nem hozhatok magammal ennyi mindent, ami aztán kényelmemet szolgálja. Mi lett volna velem munkaeszközök, a védekezésre való fegyverek és vadászatot szolgáló lőszer nélkül ?

Another reflection was of great use to me, and doubtless would be so to any one that should fall into such distress as mine was; and this was, to compare my present condition with what I at first expected it would be; nay, with what it would certainly have been, if the good providence of God had not wonderfully ordered the ship to be cast up nearer to the shore, where I not only could come at her, but could bring what I got out of her to the shore, for my relief and comfort; without which, I had wanted for tools to work, weapons for defence, and gunpowder and shot for getting my food.

Órákon, sőt napokon át élénk képekben festettem magam elé, milyen lenne a sorsom, ha semmit sem mentek meg a hajóról. Halon és teknősökön kívül nem lenne más élelmem, de mivel ezekre is csak nagy sokára bukkantam rá, alighanem éhen halnék. Ha mégsem, vadember módjára kellene élnem. Tűz és kés híján a véletlenül megölt kecskét vagy madarat fogaimmal és körmeimmel kellene szétszaggatnom, ahogy a vadállatok teszik.

I spent whole hours, I may say whole days, in representing to myself, in the most lively colours, how I must have acted if I had got nothing out of the ship. How I could not have so much as got any food, except fish and turtles; and that, as it was long before I found any of them, I must have perished first; that I should have lived, if I had not perished, like a mere savage; that if I had killed a goat or a fowl, by any contrivance, I had no way to flay or open it, or part the flesh from the skin and the bowels, or to cut it up; but must gnaw it with my teeth, and pull it with my claws, like a beast.

E gondolatok hatására nagyon fogékony lettem az isteni gondviselés iránt, és küzdelmes, szerencsétlen sorsom ellenére rendkívül hálás voltam jelenlegi helyzetemért. Ennél a pontnál újra csak azt tanácsolhatom minden szerencsétlenségtől szenvedőnek, tegye fel a kérdést: " Van-e az enyémhez hasonló balsors ? ". Hiszen, ha belegondolunk, vannak a mienkénél nyomorultabb sorsok is, és vajon nem a gondviselésnek köszönhető-e, hogy nekünk nem ilyen jutott.

These reflections made me very sensible of the goodness of Providence to me, and very thankful for my present condition, with all its hardships and misfortunes; and this part also I cannot but recommend to the reflection of those who are apt, in their misery, to say, “Is any affliction like mine?” Let them consider how much worse the cases of some people are, and their case might have been, if Providence had thought fit.

Volt még egy megnyugtató gondolatom, amely reménnyel töltött el. Összehasonlítottam jelenlegi helyzetemet azzal, ami érdemeim szerint részem lehetett volna. Rémes életet éltem. Nem féltem Istent és nem is vettem róla tudomást. Apám és anyám által jó nevelésben részesültem, nem sulykoltak belém túl korán megrögzött istenfélelmet, de tanítottak arra, mi a kötelességem és mit vár el tőlem a természet. De sajnos a korán kezdődő tengerészélet, mely mind közül a legkevésbé istenfélő, társaim magatartása révén messze sodorta tőlem azt a kevés vallásosságot is, ami bennem volt. A szívemet megkeményítették az élet veszélyei és a halál látványa, amelyhez kezdtem hozzászokni. Ez idő alatt nem volt lehetőségem, hogy hozzám hasonló, jóravaló emberrel találkozzam és enyhítsek a helyzetemen általa.

I had another reflection, which assisted me also to comfort my mind with hopes; and this was comparing my present situation with what I had deserved, and had therefore reason to expect from the hand of Providence. I had lived a dreadful life, perfectly destitute of the knowledge and fear of God. I had been well instructed by father and mother; neither had they been wanting to me in their early endeavours to infuse a religious awe of God into my mind, a sense of my duty, and what the nature and end of my being required of me. But, alas! falling early into the seafaring life, which of all lives is the most destitute of the fear of God, though His terrors are always before them; I say, falling early into the seafaring life, and into seafaring company, all that little sense of religion which I had entertained was laughed out of me by my messmates; by a hardened despising of dangers, and the views of death, which grew habitual to me by my long absence from all manner of opportunities to converse with anything but what was like myself, or to hear anything that was good or tended towards it.

Távol kerültem minden jótól és egykori önmagamtól, amikor szalehi menekülésemkor fedélzetére vett a portugál hajó, vagy amikor Brazíliában megkaptam angliai küldeményemet, vagy bármely más alkalommal jótéteményben részesültem, sohasem jutott eszembe, vagy hagyta el a számat az a két szó, hogy: " Köszönöm, Istenem ! ". A legnagyobb bajban sem imádkoztam hozzá, nem kértem a segítségét, mondván: " Uram, könyörülj rajtam ! ". A nevét sem említettem, hacsak nem káromkodás közben.

So void was I of everything that was good, or the least sense of what I was, or was to be, that, in the greatest deliverances I enjoyed—such as my escape from Sallee; my being taken up by the Portuguese master of the ship; my being planted so well in the Brazils; my receiving the cargo from England, and the like—I never had once the words “Thank God!” so much as on my mind, or in my mouth; nor in the greatest distress had I so much as a thought to pray to Him, or so much as to say, “Lord, have mercy upon me!” no, nor to mention the name of God, unless it was to swear by, and blaspheme it.

Mint korábban már utaltam rá, hónapokon át sötét gondolatok töltöttek el bűnös múltammal kapcsolatban. De jobban átgondolva a helyzetemet, azt, hogyan bánt velem a gondviselés, mióta erre a helyre értem, és milyen bőkezű volt velem az Úr - nemcsak hogy a megérdemeltnél sokkal kevésbé büntetett, de ellátott minden jóval -, arra a következtetésre jutottam, hogy a bűnbánatom meghallgatásra nyert és talán kegyelemre is számíthatok Istennél.

I had terrible reflections upon my mind for many months, as I have already observed, on account of my wicked and hardened life past; and when I looked about me, and considered what particular providences had attended me since my coming into this place, and how God had dealt bountifully with me—had not only punished me less than my iniquity had deserved, but had so plentifully provided for me—this gave me great hopes that my repentance was accepted, and that God had yet mercy in store for me.

Ezek a gondolatok nem csak abban voltak segítségemre, hogy beletörődjek Isten akaratába jelenlegi helyzetemet illetően, hanem még őszinte hálaérzetet is kiváltott bennem. Nem volt okom panaszra, hiszen a bűneimmel kiérdemelt büntetés elkerült. Nem is gondolhattam volna, hogy ennyi kegyelemben lesz részem ezen a helyen, és ahelyett, hogy zúgolódnék, örvendezni fogok, hálát adva a mindennapi kenyérért, amelyhez csodák sora segített hozzá. Éppolyan csodák voltak ezek, mint amikor Éliást hollók etették. Aligha volt olyan lakatlan része a világnak, ahol partra vetődésem után hasonló bőség várt volna. Itt nem volt veszélyes társaságom, sem vérszomjas fenevadak, farkasok, tigrisek, amelyek az életemre törnének, sem olyan élőlények, amelyeknek az elfogyasztása mérgező lenne, sem vademberek, akik megölnének és felfalnának. Életem tehát egyrészről szomorú volt, de másrészről kegyes. Nem is a kényelemre vágytam, hanem csak arra, hogy megfeleljek Isten irántam tanúsított jóságának, és a jövőben is kiérdemeljem azt. Attól kezdve, hogy így értékeltem a dolgokat, a szomorúságom is tovatűnt.

With these reflections I worked my mind up, not only to a resignation to the will of God in the present disposition of my circumstances, but even to a sincere thankfulness for my condition; and that I, who was yet a living man, ought not to complain, seeing I had not the due punishment of my sins; that I enjoyed so many mercies which I had no reason to have expected in that place; that I ought never more to repine at my condition, but to rejoice, and to give daily thanks for that daily bread, which nothing but a crowd of wonders could have brought; that I ought to consider I had been fed even by a miracle, even as great as that of feeding Elijah by ravens, nay, by a long series of miracles; and that I could hardly have named a place in the uninhabitable part of the world where I could have been cast more to my advantage; a place where, as I had no society, which was my affliction on one hand, so I found no ravenous beasts, no furious wolves or tigers, to threaten my life; no venomous creatures, or poisons, which I might feed on to my hurt; no savages to murder and devour me. In a word, as my life was a life of sorrow one way, so it was a life of mercy another; and I wanted nothing to make it a life of comfort but to be able to make my sense of God’s goodness to me, and care over me in this condition, be my daily consolation; and after I did make a just improvement on these things, I went away, and was no more sad.

Hosszú ideje voltam már a szigeten, és amit évekkel ezelőtt partra hoztam magammal, annak többsége tönkrement, illetve teljesen vagy majdnem elfogyott. Tintám, amelyet többször és egyre inkább hígítottam vízzel, lassanként már olyan halványan fogott, hogy már alig maradt nyoma a papíron. Amíg tartott, lejegyeztem vele napjaim fontos mozzanatait. Amikor nagyobb figyelemmel olvastam át jegyzeteimet, csodálatos egybeesések tűntek fel előttem, azon napok között, amelyeken valami fontos esemény ért. Ha babonás lettem volna, ezek után csak megerősödik a hitem a szerencsés és szerencsétlen napokban.

I had now been here so long that many things which I had brought on shore for my help were either quite gone, or very much wasted and near spent. My ink, as I observed, had been gone some time, all but a very little, which I eked out with water, a little and a little, till it was so pale, it scarce left any appearance of black upon the paper. As long as it lasted I made use of it to minute down the days of the month on which any remarkable thing happened to me; and first, by casting up times past, I remembered that there was a strange concurrence of days in the various providences which befell me, and which, if I had been superstitiously inclined to observe days as fatal or fortunate, I might have had reason to have looked upon with a great deal of curiosity.

Elsőként arra a következtetésre jutottam, hogy amikor elhagytam az atyai házat és barátaimat és Hullba szöktem, hogy tengerre szálljak, ugyanazt a napot írták, mint amikor a salehi kalózok fogságába estem és rabszolgává lettem. Az a két dátum is megegyezett, mint amikor Yarmouth Roads-nál megmenekültem a hajóroncsból és amikor Salehből csónakon szöktem meg. Továbbá szeptember 30-a születésem napja, megegyezett azzal a nappal, mint amikor huszonhét évvel később, csodálatos módon hajótörésem után erre a szigetre vetett a tenger. Eszerint könnyelmű és magányos életem ugyanazon a napon kezdődött.

First, I had observed that the same day that I broke away from my father and friends and ran away to Hull, in order to go to sea, the same day afterwards I was taken by the Sallee man-of-war, and made a slave; the same day of the year that I escaped out of the wreck of that ship in Yarmouth Roads, that same day-year afterwards I made my escape from Sallee in a boat; the same day of the year I was born on—viz. the 30th of September, that same day I had my life so miraculously saved twenty-six years after, when I was cast on shore in this island; so that my wicked life and my solitary life began both on a day.

A tintám után következőként a kenyerem, vagyis a hajóról hozott kétszersültem fogyott el. Már szóltam róla, hogy mennyire takarékoskodtam ezzel. Naponta egyet engedélyeztem magamnak, több mint egy éven át, és még így is közel egy évig kenyér nélkül voltam az első gabonatermés előtt. Hálás lehettem, hogy az elmondott csodával határos módon egyáltalán újra kenyérhez juthattam.

The next thing to my ink being wasted was that of my bread—I mean the biscuit which I brought out of the ship; this I had husbanded to the last degree, allowing myself but one cake of bread a-day for above a year; and yet I was quite without bread for near a year before I got any corn of my own, and great reason I had to be thankful that I had any at all, the getting it being, as has been already observed, next to miraculous.

Ruhatáram is rohamosan fogyott. Alsóneműm sokáig egyáltalán nem volt, leszámítva azt a néhány kockás inget, amelyeket az egyik tengerészládában találtam, és gondosan óvtam őket, mert voltak olyan idők, amikor az ingen kívül más ruhát nem viselhetett el magán az ember. Nagy segítségemre volt, hogy a legénység ruhái közt közel három tucat férfiinget találtam. Maradt továbbá több esőkabátom, amelyek azonban túl melegek voltak. Valójában a nagy hőség miatt nem is lett volna szükség ruhákra. Kísérletet is tettem rá, hogy meztelenül járjak-keljek, de nem bírtam sokáig, mert bár rajtam kívül senki sem volt a szigeten, a meztelenségem gondolatát sem tudtam elviselni. Ráadásul a nap tüzét is sokkal nehezebben viseltem így, mint olyankor, ha némi ruha volt rajtam. Ha pedig légmozgás támadt, és meglebbentette a rajtam lévő inget, az duplán enyhítette a meleget. Fejfedő nélkül sem bírtam a napra lépni. A napsugaraknak olyan ereje volt, hogy kis idő alatt napszúrást okozhattak, ezért bárhová is indultam, kénytelen voltam sapkát vagy kalapot ölteni.

My clothes, too, began to decay; as to linen, I had had none a good while, except some chequered shirts which I found in the chests of the other seamen, and which I carefully preserved; because many times I could bear no other clothes on but a shirt; and it was a very great help to me that I had, among all the men’s clothes of the ship, almost three dozen of shirts. There were also, indeed, several thick watch-coats of the seamen’s which were left, but they were too hot to wear; and though it is true that the weather was so violently hot that there was no need of clothes, yet I could not go quite naked—no, though I had been inclined to it, which I was not—nor could I abide the thought of it, though I was alone. The reason why I could not go naked was, I could not bear the heat of the sun so well when quite naked as with some clothes on; nay, the very heat frequently blistered my skin: whereas, with a shirt on, the air itself made some motion, and whistling under the shirt, was twofold cooler than without it. No more could I ever bring myself to go out in the heat of the sun without a cap or a hat; the heat of the sun, beating with such violence as it does in that place, would give me the headache presently, by darting so directly on my head, without a cap or hat on, so that I could not bear it; whereas, if I put on my hat it would presently go away.

Ezeket nyilvántartásba véve úgy gondoltam, megpróbálom valamelyest rendbe hozni azt a néhány rongyot, amit még ruhaneműnek mertem nevezni. Minden felöltőm szétszakadt már, ezért nekiláttam, hogy megpróbáljak a nagy kabátokból ujjasokat készíteni. Szabó-, vagy inkább foltozómesterségre fanyalodtam. A végeredmény elég szánalmas volt. Mégis sikerült előállítanom 2-3 mellényt, és bíztam benne, hogy ezek kitartanak egy darabig. A nadrágok azonban, amiknek nekifogtam, nagyon nyomorultul sikerültek.

Upon these views I began to consider about putting the few rags I had, which I called clothes, into some order; I had worn out all the waistcoats I had, and my business was now to try if I could not make jackets out of the great watch-coats which I had by me, and with such other materials as I had; so I set to work, tailoring, or rather, indeed, botching, for I made most piteous work of it. However, I made shift to make two or three new waistcoats, which I hoped would serve me a great while: as for breeches or drawers, I made but a very sorry shift indeed till afterwards.

Említettem már, hogy minden elejtett négylábú állat bőrét megőriztem. Botok segítségével kifeszítettem azokat a napon, de némelyikük úgy megszáradt, hogy kevés hasznát láttam. Akadtak viszont köztük jól használhatóak is. Az első ilyenből nagy szőrmesapkát készítettem, amely az eső ellen is véd. Ez olyan jól sikerült, hogy a következőkben egy egész sor ruha készítésének láttam neki. Laza bőrmellényeket és bőrnadrágokat varrtam, amelyek viszonylag hűvösen tartották a testemet. Bevallom, azért ezek is elég silányra sikerültek, hiszen ha ácsnak rossz voltam, szabónak még rosszabb. Munkám végeredményének azonban így is nagy hasznát láttam, mert olyankor, ha az eső az otthonomtól távol talált, a szőrmeborítású öltözékem szárazon tartott.

I have mentioned that I saved the skins of all the creatures that I killed, I mean four-footed ones, and I had them hung up, stretched out with sticks in the sun, by which means some of them were so dry and hard that they were fit for little, but others were very useful. The first thing I made of these was a great cap for my head, with the hair on the outside, to shoot off the rain; and this I performed so well, that after I made me a suit of clothes wholly of these skins—that is to say, a waistcoat, and breeches open at the knees, and both loose, for they were rather wanting to keep me cool than to keep me warm. I must not omit to acknowledge that they were wretchedly made; for if I was a bad carpenter, I was a worse tailor. However, they were such as I made very good shift with, and when I was out, if it happened to rain, the hair of my waistcoat and cap being outermost, I was kept very dry.

A következőkben sokat fáradoztam egy ernyő elkészítésén. Nagy szükségem lett volna rá, és el is szántam magam, hogy megcsinálom. Brazíliában láttam, hogyan készítik az ilyet. Ott nagy szolgálatot tesznek a hőséggel szemben. Itt a hőséget legalább olyan erősnek, ha nem még erősebbnek éreztem, hiszen közelebb voltam az egyenlítőhöz. Mivel sokat tartózkodtam az otthonomtól távol, nagy hasznát vettem volna egy olyan szerkezetnek, amely a hőségtől és az esőtől egyaránt véd. Sokáig töltöttem fárasztó pepecseléssel az időmet, mire sikerült olyan ernyőt készítenem, aminek nyele van. Amikor már azt hittem, kész vagyok vele, még további kettőt, hármat elrontottam. A legtöbb bajjal az járt, amikor összecsukhatóvá akartam alakítani az ernyőt. Ha ezt nem tudom megtenni, akkor mindig a fejem fölött kellett volna hordanom, ami hosszútávon kellemetlen megoldás. Végül azonban sikerült egy olyan szerkezetet előállítanom, amely minden igénynek megfelel. Állatbőrrel borítottam, amit kívülről szőrme védett, és az esőt éppúgy távol tartotta, mint a nap hevét. Nagy előnyt jelentett, hogy most már a legnagyobb hőségben is kimerészkedhettem, amikor pedig nem volt rá szükségem, akkor összecsuktam, és a hónom alá csaptam.

After this, I spent a great deal of time and pains to make an umbrella; I was, indeed, in great want of one, and had a great mind to make one; I had seen them made in the Brazils, where they are very useful in the great heats there, and I felt the heats every jot as great here, and greater too, being nearer the equinox; besides, as I was obliged to be much abroad, it was a most useful thing to me, as well for the rains as the heats. I took a world of pains with it, and was a great while before I could make anything likely to hold: nay, after I had thought I had hit the way, I spoiled two or three before I made one to my mind: but at last I made one that answered indifferently well: the main difficulty I found was to make it let down. I could make it spread, but if it did not let down too, and draw in, it was not portable for me any way but just over my head, which would not do. However, at last, as I said, I made one to answer, and covered it with skins, the hair upwards, so that it cast off the rain like a pent-house, and kept off the sun so effectually, that I could walk out in the hottest of the weather with greater advantage than I could before in the coolest, and when I had no need of it could close it, and carry it under my arm.

Így éltem, meglehetős kényelemben. Gondolkodásomat az isteni akarat szerint irányítottam, és teljesen alávetettem magam a gondviselésének. Ezáltal az életem elviselhetőbbé vált, mert amikor már érezni kezdtem volna a beszélgetés hiányát, megkérdeztem magamtól, vajon a saját gondolataimmal és ezen keresztül reményeim szerint magával Istennel való társalkodás nem magasabb rendű-e bármely társasági életnél a világon.

Thus I lived mighty comfortably, my mind being entirely composed by resigning myself to the will of God, and throwing myself wholly upon the disposal of His providence. This made my life better than sociable, for when I began to regret the want of conversation I would ask myself, whether thus conversing mutually with my own thoughts, and (as I hope I may say) with even God Himself, by ejaculations, was not better than the utmost enjoyment of human society in the world?

CHAPTER X—TAMES GOATS

Így éldegéltem a szokott módon és helyen anélkül, hogy bármi rendkívüli történt volna velem. Voltak munkák, amelyeket évente rendszeresen el kellett végeznem, mint például a gabonával kapcsolatos teendők és a szőlőszárítás, melyek eredményeként árpából, rizsből és mazsolából is mindig egy évre való készletem volt. A fegyveremmel továbbra is naponta jártam portyázni. Ezek mellett csak egy fő feladatom volt, a kenu megalkotása. Végül sikerrel jártam. A kenut aztán egy közel két méter széles és több mint egy méter mély csatornán át a tengertől egy km-re sikerült a patakhoz mozgatnom. Ami az előző csónakot illeti, az óriási lett. A készítése előtt nem gondolkodtam el azon, hogyan bocsátom majd vízre, így amikor végeztem a kifaragásával, nem is tudtam azt megmozdítani, ott hagytam hát az eredeti helyén, emlékeztetőül, hogy legközelebb legyek megfontoltabb. A következő csónakhoz nem találtam megfelelő fatörzset, legalábbis a parthoz közel nem. A legalkalmasabb példány, mint már mondtam, az óceántól mintegy egy km-re állt, de az, hogy soha nem adtam fel az elhatározásomat, mégis meghozta a gyümölcsét. Közel kétévnyi szüntelen munkába tellett, de reménnyel töltött el a gondolat, hogy ebben a csónakban végre tengerre szállhatok.

I cannot say that after this, for five years, any extraordinary thing happened to me, but I lived on in the same course, in the same posture and place, as before; the chief things I was employed in, besides my yearly labour of planting my barley and rice, and curing my raisins, of both which I always kept up just enough to have sufficient stock of one year’s provisions beforehand; I say, besides this yearly labour, and my daily pursuit of going out with my gun, I had one labour, to make a canoe, which at last I finished: so that, by digging a canal to it of six feet wide and four feet deep, I brought it into the creek, almost half a mile. As for the first, which was so vastly big, for I made it without considering beforehand, as I ought to have done, how I should be able to launch it, so, never being able to bring it into the water, or bring the water to it, I was obliged to let it lie where it was as a memorandum to teach me to be wiser the next time: indeed, the next time, though I could not get a tree proper for it, and was in a place where I could not get the water to it at any less distance than, as I have said, near half a mile, yet, as I saw it was practicable at last, I never gave it over; and though I was near two years about it, yet I never grudged my labour, in hopes of having a boat to go off to sea at last.

A kis pirog, mérete alapján, nem egészen felelt meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket az elsővel szemben támasztottam. Akkor még egy nagyjából 80 km-es út megtételét terveztem, amellyel elérem a kontinenst. Mostani kis csónakommal ez nem volt kivitelezhető, ezért el is vetettem a gondolatot. Az új, kis csónak egy part menti evezős körút céljait szolgálta. Mivel egyszer már eljutottam a sziget túlsó partjáig, de ott a partvonalnak csak egy kis részét láthattam, nagyon vágytam rá, hogy újabb felfedezéseket tegyek. Most pedig, hogy elkészült a csónakom, másra sem gondolhattam, csak hogy körbevitorlázhassam a szigetet.

However, though my little periagua was finished, yet the size of it was not at all answerable to the design which I had in view when I made the first; I mean of venturing over to the _terra firma_, where it was above forty miles broad; accordingly, the smallness of my boat assisted to put an end to that design, and now I thought no more of it. As I had a boat, my next design was to make a cruise round the island; for as I had been on the other side in one place, crossing, as I have already described it, over the land, so the discoveries I made in that little journey made me very eager to see other parts of the coast; and now I had a boat, I thought of nothing but sailing round the island.

Ehhez a vállalkozáshoz alaposan és megfontoltan kellett hozzálátnom. Ladikomat egy kis árboccal és vitorlával szereltem fel. Ez utóbbi egyike volt a hajóról hozott vitorladaraboknak, amelyekkel szép számmal rendelkeztem. Amikor az árboc és a vitorla a helyén volt, kipróbáltam a csónakot, és láttam, hogy jól működik. Ezután kis rekeszeket készítettem a csónak mindkét végébe, és itt halmoztam fel az élelmet, lőszert és más szükséges holmit. A rekeszek fedettek voltak, és így védték a rakományt az esőtől vagy a tenger vizétől. Egy hosszú üreget is vájtam a csónak belső oldalába, ahová elrejthettem a fegyveremet, úgy hogy felülről aztán, függönyszerűen, vásznat lógathattam fölé.

For this purpose, that I might do everything with discretion and consideration, I fitted up a little mast in my boat, and made a sail too out of some of the pieces of the ship’s sails which lay in store, and of which I had a great stock by me. Having fitted my mast and sail, and tried the boat, I found she would sail very well; then I made little lockers or boxes at each end of my boat, to put provisions, necessaries, ammunition, &c., into, to be kept dry, either from rain or the spray of the sea; and a little, long, hollow place I cut in the inside of the boat, where I could lay my gun, making a flap to hang down over it to keep it dry.

Ernyőmet a csónak farában egy póznához erősítettem, hogy ponyvatető módjára védjen a nap hevétől. Ettől kezdve időről időre kisebb tengeri utakra indultam, de sosem távolodtam el messze a kis pataktól. Végül nagyobb utazásra szántam el magam, hogy megismerjem országom terjedelmét. Ennek megfelelően szereltem fel a csónakot ellátmánnyal: két tucat árpakenyércipóval, egy edénnyel, mely pörkölt rizzsel volt tele (gyakran ettem ilyet ), egy üveg rummal és egy fél kecske húsával. Lőszert raktam még ladikomra, és két meleg kabátot is vittem magammal, a már említettek közül, egyet amire feküdhetek és a másikat, hogy éjszaka azzal takarózzam.

I fixed my umbrella also in the step at the stern, like a mast, to stand over my head, and keep the heat of the sun off me, like an awning; and thus I every now and then took a little voyage upon the sea, but never went far out, nor far from the little creek. At last, being eager to view the circumference of my little kingdom, I resolved upon my cruise; and accordingly I victualled my ship for the voyage, putting in two dozen of loaves (cakes I should call them) of barley-bread, an earthen pot full of parched rice (a food I ate a good deal of), a little bottle of rum, half a goat, and powder and shot for killing more, and two large watch-coats, of those which, as I mentioned before, I had saved out of the seamen’s chests; these I took, one to lie upon, and the other to cover me in the night.

Uralkodásom, vagy ha úgy tetszik fogságom hatodik évében - november 6-án - indultam el a tervezettnél sokkal tovább tartó útra. A sziget maga nem volt túl nagy, de amikor annak a keleti oldalához értem, számos sziklazátonnyal találtam szembe magam, melyek több kilométeren át nyúltak be a tengerbe. Némelyikük látható volt, mások a víz alatt rejtőztek, ezért az utolsó látható zátonyoktól mért még egyszeri távolságra kényszerültem volna beevezni a tengerre, hogy biztosan elkerüljem a víz alattiakat is.

It was the 6th of November, in the sixth year of my reign—or my captivity, which you please—that I set out on this voyage, and I found it much longer than I expected; for though the island itself was not very large, yet when I came to the east side of it, I found a great ledge of rocks lie out about two leagues into the sea, some above water, some under it; and beyond that a shoal of sand, lying dry half a league more, so that I was obliged to go a great way out to sea to double the point.

Amikor először pillantottam meg a zátonyokat, fontolóra vettem, hogy feladom a vállalkozásomat és hazatérek, hiszen nem tudhattam, milyen mesze kell kieveznem a nyílt vízre és mi módon jutok vissza. Kivetettem hát a kis horgonyt, amit korábban a hajóról hoztam el.

When I first discovered them, I was going to give over my enterprise, and come back again, not knowing how far it might oblige me to go out to sea; and above all, doubting how I should get back again: so I came to an anchor; for I had made a kind of an anchor with a piece of a broken grappling which I got out of the ship.

Miután rögzítettem a csónakot, a fegyveremmel partra szálltam, és elindultam egy dombtető felé, amely elég magasnak tűnt, hogy beláthassam onnan az egész zátonysort. A dombtetőn szemlélődve megpillantottam egy rendkívüli erejű tengeri áramlatot, amely a part közeléből kelet felé tartott. Jobban szemügyre véve meg kellett állapítanom, hogy veszélyt jelenthet, mert ha a sodrásába kerülök, elragadhat a nyílt tengerre, és talán már képtelen leszek visszajutni a szigetre. Ha nem kapaszkodom fel erre a dombra, alighanem így is történt volna. Ugyanez az áramlat vonult a sziget túlsó oldalán is, de ott már a parttól távolabb. Innen azonban egy másik vízáram vitt a part felé. Nem volt tehát más dolgom, mint kellő időben kikerülni az első áramlatból és meglovagolni az utóbbit.

Having secured my boat, I took my gun and went on shore, climbing up a hill, which seemed to overlook that point where I saw the full extent of it, and resolved to venture. In my viewing the sea from that hill where I stood, I perceived a strong, and indeed a most furious current, which ran to the east, and even came close to the point; and I took the more notice of it because I saw there might be some danger that when I came into it I might be carried out to sea by the strength of it, and not be able to make the island again; and indeed, had I not got first upon this hill, I believe it would have been so; for there was the same current on the other side the island, only that it set off at a further distance, and I saw there was a strong eddy under the shore; so I had nothing to do but to get out of the first current, and I should presently be in an eddy.

Két napot töltöttem el várakozással, mert friss szél fújt délkelet felől, az áramlattal ellentétes irányból, és hullámtörést okozott a tengernek ezen a részén. A hullámtörés miatt nem lett volna biztonságos túl közel maradni a parthoz, jobban eltávolodni pedig az áramlat miatt lett volna kockázatos.

I lay here, however, two days, because the wind blowing pretty fresh at ESE., and that being just contrary to the current, made a great breach of the sea upon the point: so that it was not safe for me to keep too close to the shore for the breach, nor to go too far off, because of the stream.

A második éjszakán aztán a szél alábbhagyott, és a következő reggelen a tenger már békés volt, ezért útra keltem. Újra intő példa lehettem a kapkodók és a meggondolatlanok számára, mert amikor elértem a pontot, ahol a második vízáramlathoz kellett volna csatlakoznom, a parttól alig ladikhosszúságnyi távolságra hirtelen igen mély vízbe kerültem, melynek sebes sodrása feltarthatatlanul ragadott magával. Mindössze annyit tehettem, hogy az áramlat szélénél igyekeztem vitorláztatni a ladikomat. Tőlem bal kézre, a másik áramlat, amelyhez igyekeztem, egyre távolabb és távolabb került. Szél sem fújt, ami a segítségemre lehetett volna, az evezőlapátjaimmal pedig nem mentem semmire. Úgy éreztem, elvesztem. Mivel ez az áramlat a szigetet két oldalról kerüli meg, tudtam, hogy néhány kilométer után újra egyesül, akkor pedig végleg elsodor. Mégsem láttam semmi módját a szabadulásnak. Látszólag nem volt más kilátásom, mint hogy elpusztuljak. Ha nem a tenger végez velem, amely jelenleg békés volt, akkor éhen veszek. Indulás előtt, a parton találtam egy akkora teknőst, amit alig bírtam a csónakba emelni, és vizet is hoztam magammal az egyik nagy agyagkorsómban, de mit számított mindez, ha besodródom a mérhetetlen óceánba, ahol talán több ezer kilométeren át sem kerülne utamba szárazföld.

The third day, in the morning, the wind having abated overnight, the sea was calm, and I ventured: but I am a warning to all rash and ignorant pilots; for no sooner was I come to the point, when I was not even my boat’s length from the shore, but I found myself in a great depth of water, and a current like the sluice of a mill; it carried my boat along with it with such violence that all I could do could not keep her so much as on the edge of it; but I found it hurried me farther and farther out from the eddy, which was on my left hand. There was no wind stirring to help me, and all I could do with my paddles signified nothing: and now I began to give myself over for lost; for as the current was on both sides of the island, I knew in a few leagues distance they must join again, and then I was irrecoverably gone; nor did I see any possibility of avoiding it; so that I had no prospect before me but of perishing, not by the sea, for that was calm enough, but of starving from hunger. I had, indeed, found a tortoise on the shore, as big almost as I could lift, and had tossed it into the boat; and I had a great jar of fresh water, that is to say, one of my earthen pots; but what was all this to being driven into the vast ocean, where, to be sure, there was no shore, no mainland or island, for a thousand leagues at least?

Most beláthattam, hogy az Úr milyen könnyen változtathatja bárki ínséges helyzetét még nyomorúságosabbá. Úgy tekintettem vissza a lakatlan szigetemre, mint a világ legcsábítóbb helyére. Csak egy dolgot kívántam tiszta szívemből, hogy újra ott lehessek. Kétségbeesetten terjesztettem ki felé a karjaimat: Ó, boldogító sivárság - mondtam -, sosem látlak újra. Ó, én szerencsétlen, hová jutok így ? ! Szemrehányást tettem magamnak hálátlan magatartásomért, mellyel magányom miatt zúgolódtam. Mit nem adnék most érte, hogy újra a parton lehessek. Sosem vagyunk tisztában állapotunk valódi természetével, amíg egy ellenkező helyzet ki nem domborítja azt. Addig viszont csak azt élveznénk, aminek hiányát szenvedjük. Leírhatatlan megdöbbenést éreztem most, hogy már több kilométerre jártam szeretett szigetemtől, és - úgy tűnt - most már visszafordíthatatlanul a nyílt óceánra sodródom. Eközben minden erőmből, kifulladásig eveztem, hogy az áramlat északi örvény felőli oldalán tartsam magam. A nap már kicsit túl járt a delelőn, amikor enyhe szellő legyintette meg az arcomat dél-délkeleti irányból. Különösen annak örültem meg, amikor úgy fél órán belül erősebben feltámadt a szél. Ekkorra már ijesztő távolságban voltam a szigettől, s ha kissé borult vagy ködös talált volna lenni az idő, szem elől is elvesztem, akkor pedig, iránytű nélkül, sosem tudnám újra visszakormányozni a csónakomat a szigetre. Az idő azonban tiszta maradt. Kifeszítettem vitorlámat, hogy a szél észak felé hajtsa a ladikomat, és kiszabaduljak az áramlatból.

And now I saw how easy it was for the providence of God to make even the most miserable condition of mankind worse. Now I looked back upon my desolate, solitary island as the most pleasant place in the world and all the happiness my heart could wish for was to be but there again. I stretched out my hands to it, with eager wishes—“O happy desert!” said I, “I shall never see thee more. O miserable creature! whither am going?” Then I reproached myself with my unthankful temper, and that I had repined at my solitary condition; and now what would I give to be on shore there again! Thus, we never see the true state of our condition till it is illustrated to us by its contraries, nor know how to value what we enjoy, but by the want of it. It is scarcely possible to imagine the consternation I was now in, being driven from my beloved island (for so it appeared to me now to be) into the wide ocean, almost two leagues, and in the utmost despair of ever recovering it again. However, I worked hard till, indeed, my strength was almost exhausted, and kept my boat as much to the northward, that is, towards the side of the current which the eddy lay on, as possibly I could; when about noon, as the sun passed the meridian, I thought I felt a little breeze of wind in my face, springing up from SSE. This cheered my heart a little, and especially when, in about half-an-hour more, it blew a pretty gentle gale. By this time I had got at a frightful distance from the island, and had the least cloudy or hazy weather intervened, I had been undone another way, too; for I had no compass on board, and should never have known how to have steered towards the island, if I had but once lost sight of it; but the weather continuing clear, I applied myself to get up my mast again, and spread my sail, standing away to the north as much as possible, to get out of the current.

A vitorla rögtön nekifeszült a szélnek, és a víz tisztaságának változásából észrevettem, hogy távolodom az áramlattól. Az áramlatban még piszkos és zavaros víz most már tisztább és átlátszóbb lett, s ebből következtettem, hogy sikerült elhagynom. Kelet felé, közel egy kilométerre innen egy szikla hullámtörést keltett. Mint kiderült, ez a szikla újra kettéválasztotta az áramlatot, és amíg a nagyobb része tovább haladt dél felé, egy kisebb ága örvényszerűen megkerülte a sziklát és nagy lendülettel északnyugat felé vette az irányt.

Just as I had set my mast and sail, and the boat began to stretch away, I saw even by the clearness of the water some alteration of the current was near; for where the current was so strong the water was foul; but perceiving the water clear, I found the current abate; and presently I found to the east, at about half a mile, a breach of the sea upon some rocks: these rocks I found caused the current to part again, and as the main stress of it ran away more southerly, leaving the rocks to the north-east, so the other returned by the repulse of the rocks, and made a strong eddy, which ran back again to the north-west, with a very sharp stream.

Tudják, milyen érzés a bitófa alatt felmentést kapni a halálos ítélet alól vagy megmenekülni rablógyilkosok kezéből ? Mert akinek része volt hasonló élményben, csak az ismerheti az örömöt, amit én éreztem, amikor ebbe az áramlatba kormányozhattam a csónakomat. Miközben a vízáram alulról terelgette a hajómat, fentről a szél is segítségemre volt.

They who know what it is to have a reprieve brought to them upon the ladder, or to be rescued from thieves just going to murder them, or who have been in such extremities, may guess what my present surprise of joy was, and how gladly I put my boat into the stream of this eddy; and the wind also freshening, how gladly I spread my sail to it, running cheerfully before the wind, and with a strong tide or eddy underfoot.

Négy-öt kilométeren át sodródtam egyenesen a sziget felé, igaz, kilométerekkel északabbra attól a helytől, ahonnan az előző áramlat elragadott. Így aztán az indulásom helyével ellentétes, északi oldalon érkeztem a szigethez.

This eddy carried me about a league on my way back again, directly towards the island, but about two leagues more to the northward than the current which carried me away at first; so that when I came near the island, I found myself open to the northern shore of it, that is to say, the other end of the island, opposite to that which I went out from.

Négy-öt kilométer után tehát az áramlat erejét vesztette, és már nem volt többé hasznomra. Az áramlat két nagy ága között találtam magam. Tőlem délre volt az, amely kisodort a tengerre, több kilométerre északra pedig a másik. Itt a kettő közt, a sziget végénél, nyugodt volt a víz, és mivel a szél még mindig fújt, az eddiginél lassabban ugyan, de továbbra is a sziget irányába vitorláztam.

When I had made something more than a league of way by the help of this current or eddy, I found it was spent, and served me no further. However, I found that being between two great currents—viz. that on the south side, which had hurried me away, and that on the north, which lay about a league on the other side; I say, between these two, in the wake of the island, I found the water at least still, and running no way; and having still a breeze of wind fair for me, I kept on steering directly for the island, though not making such fresh way as I did before.

Délután négy óra körül már legfeljebb öt kilométerre lehettem a szigettől, amikor megpillantottam a sziklákat, amelyek az áramlatot déli irányba terelve, az imént leírt szerencsétlenségemet okozták. Az áramlat ezeken a sziklákon megtörve kisebb részben újra elágazott egyenesen észak felé. Bár én most már kissé inkább nyugatabbra tartottam volna, de a víz sodrása itt nagyon erősnek tűnt, ezért kihasználtam és közben vitorlámmal igyekeztem tartani az északnyugati irányt. Újabb egy óra alatt egy kilométernyire megközelítettem a partot, és hamarosan partra szállhattam.

About four o’clock in the evening, being then within a league of the island, I found the point of the rocks which occasioned this disaster stretching out, as is described before, to the southward, and casting off the current more southerly, had, of course, made another eddy to the north; and this I found very strong, but not directly setting the way my course lay, which was due west, but almost full north. However, having a fresh gale, I stretched across this eddy, slanting north-west; and in about an hour came within about a mile of the shore, where, it being smooth water, I soon got to land.

Amint újra ráléptem a szigetem földjére, térdre borultam és hálát adtam az Úrnak megszabadulásomért. A csónakomról kis időre úgy megfeledkeztem, mintha szerepe sem lett volna az egészben. Mikor kicsit erőre kaptam, kivonszoltam a csónakomat a szárazra, majd pihenni tértem egy üregbe, amire egy fa tövénél bukkantam. A kis ladik erős hányattatása rendkívül kimerített.

When I was on shore, God I fell on my knees and gave God thanks for my deliverance, resolving to lay aside all thoughts of my deliverance by my boat; and refreshing myself with such things as I had, I brought my boat close to the shore, in a little cove that I had spied under some trees, and laid me down to sleep, being quite spent with the labour and fatigue of the voyage.

Másnap reggel nem tudtam eldönteni, hogyan jussak haza a ladikommal. Tudtam, hogy ugyanezt az utat kockáztatni visszafelé túl veszélyes lenne. Azt viszont nem tudhattam, mi vár rám a másik, a nyugati oldalon, és most nem igazán vágytam újabb kalandokra. Úgy döntöttem tehát, hogy csak addig evezek nyugati irányba a part mentén, amíg találok a járművem számára egy kikötésre alkalmas helyet, ahonnan legközelebb, alkalomadtán továbbindulhatok vele. Úgy négy kilométernyi evezés után el is érkeztem egy a célnak kiválóan megfelelő öbölhöz, amely több száz méteren át szűkült, míg végül egy patakba torkollt. Itt aztán kényelmes kikötőhelyet találtam a csónakomnak, mintha egy dokkban lett volna, amit éppen rá szabtak. Biztonságosan kipányváztam a csónakot, majd partra szálltam és körülnéztem, hogy lássam, hol is vagyok.

I was now at a great loss which way to get home with my boat! I had run so much hazard, and knew too much of the case, to think of attempting it by the way I went out; and what might be at the other side (I mean the west side) I knew not, nor had I any mind to run any more ventures; so I resolved on the next morning to make my way westward along the shore, and to see if there was no creek where I might lay up my frigate in safety, so as to have her again if I wanted her. In about three miles or thereabouts, coasting the shore, I came to a very good inlet or bay, about a mile over, which narrowed till it came to a very little rivulet or brook, where I found a very convenient harbour for my boat, and where she lay as if she had been in a little dock made on purpose for her. Here I put in, and having stowed my boat very safe, I went on shore to look about me, and see where I was.

Hamarosan rájöttem, hogy nem messze vagyok attól a helytől, amelyhez egyszer már eljutottam, mikor gyalogosan átszeltem a szigetet. Most útnak indultam. A puskámon kívül nem vettem mást magamhoz, csak az ernyőmet, mert a hőség szinte elviselhetetlen volt. A tegnapi tengeri utazást követően a gyaloglás most meglehetősen kellemesnek tűnt. Estére értem el a sziget belsejében lévő kunyhómat, amelyet most is épp úgy találtam, ahogy utoljára hagytam. Ezt a " vidéki kúriámat " mindig is igyekeztem rendben tartani.

I soon found I had but a little passed by the place where I had been before, when I travelled on foot to that shore; so taking nothing out of my boat but my gun and umbrella, for it was exceedingly hot, I began my march. The way was comfortable enough after such a voyage as I had been upon, and I reached my old bower in the evening, where I found everything standing as I left it; for I always kept it in good order, being, as I said before, my country house.

Keresztülmásztam a kerítésen és a kényelmes gyepágyra heveredtem, hogy pihentessem a fáradt végtagjaimat. Elnyomott a buzgóság. Képzelheti az olvasó, milyen megdöbbenés fogott el, amikor arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólongat. - Robin, Robin, Robin Crusoe; Szegény Robin Crusoe ! Hol vagy, Robin Crusoe ? Hol vagy ? Hol voltál ?

I got over the fence, and laid me down in the shade to rest my limbs, for I was very weary, and fell asleep; but judge you, if you can, that read my story, what a surprise I must be in when I was awaked out of my sleep by a voice calling me by my name several times, “Robin, Robin, Robin Crusoe: poor Robin Crusoe! Where are you, Robin Crusoe? Where are you? Where have you been?”

Olyan mélyen aludtam az előző napok elcsigázó eseményei miatt, nem is ébredtem fel tejesen, és azt hittem, csak álmodom, hogy valaki beszél hozzám. A hang azonban tovább ismételgette, hogy: " Robin Crusoe, Robin Crusoe. " Míg végül felocsúdtam, és ijedten ugrottam föl a fekhelyemről. De körülnézve, a papagájomat, Pollt láttam ülni a sövény egyik ágán. Rögtön tudtam, hogy ő szólított. Hiszen korábban én voltam, aki ilyen gyászos hangon beszéltem hozzá és tanítottam őt. Olyan kitűnő tanítvány volt, hogy az ujjamra ülve és a csőrét az arcomhoz nyomva szokta kérdezni: " Szegény Robin Crusoe ! Hol vagy ? Hol voltál ? Honnan jössz ? " Ilyenekre tanítottam.

I was so dead asleep at first, being fatigued with rowing, or part of the day, and with walking the latter part, that I did not wake thoroughly; but dozing thought I dreamed that somebody spoke to me; but as the voice continued to repeat, “Robin Crusoe, Robin Crusoe,” at last I began to wake more perfectly, and was at first dreadfully frightened, and started up in the utmost consternation; but no sooner were my eyes open, but I saw my Poll sitting on the top of the hedge; and immediately knew that it was he that spoke to me; for just in such bemoaning language I had used to talk to him and teach him; and he had learned it so perfectly that he would sit upon my finger, and lay his bill close to my face and cry, “Poor Robin Crusoe! Where are you? Where have you been? How came you here?” and such things as I had taught him.

Most hogy már tudtam, a papagáj hangját hallottam és senki másét, így is eltartott egy darabig, mire összeszedtem a gondolataimat. Először is, az hökkentett meg, hogyan került ide a szerzet, no és honnan tudta, hogy ezen a helyen kell várakoznia, nem másutt. De mivel örültem, hogy viszontláthatom az én kedves Pollomat, napirendre tértem a dolog fölött. Kinyújtottam a kezemet és odahívtam. A társaságszerető kis lény odarepült és rátelepedett a hüvelykujjamra, ahogy szokott. Majd tovább mondta a magáét - hol voltam én, a szegény Robin Crusoe, honnan jövök ? - mintha nem bírna betelni a viszontlátás örömével. Így vittem magammal egészen hazáig.

However, even though I knew it was the parrot, and that indeed it could be nobody else, it was a good while before I could compose myself. First, I was amazed how the creature got thither; and then, how he should just keep about the place, and nowhere else; but as I was well satisfied it could be nobody but honest Poll, I got over it; and holding out my hand, and calling him by his name, “Poll,” the sociable creature came to me, and sat upon my thumb, as he used to do, and continued talking to me, “Poor Robin Crusoe! and how did I come here? and where had I been?” just as if he had been overjoyed to see me again; and so I carried him home along with me.

Ezek után hosszabb időre elegem lett a tengeri kóborlásból. Még hosszú napok múltán is leültem néha, hogy visszaidézzem, milyen veszélynek voltam kitéve. Örültem volna, ha a csónakom újra a szigetnek erre az oldalára kerül, de nem tudtam, érdemes-e kockáztatnom, hogy elhozom. Kelet felé - most már jól tudtam - nem szabad elindulnom a csónakkal. A hideg futott végig a hátamon, ha csak rágondoltam a korábbi eseményekre. Ami a sziget másik partvonalát illeti, az ismeretlen volt számomra. Feltehető volt, hogy az áramlat, akárcsak a másik irányból, innen is megkerüli a szigetet, akkor pedig éppúgy kockáztatom, hogy magával sodor. Belenyugodtam tehát a gondolatba, hogy meg kell lennem csónak nélkül, holott hosszú hónapok munkájával sikerült azt előállítanom, majd vízre bocsátanom.

I had now had enough of rambling to sea for some time, and had enough to do for many days to sit still and reflect upon the danger I had been in. I would have been very glad to have had my boat again on my side of the island; but I knew not how it was practicable to get it about. As to the east side of the island, which I had gone round, I knew well enough there was no venturing that way; my very heart would shrink, and my very blood run chill, but to think of it; and as to the other side of the island, I did not know how it might be there; but supposing the current ran with the same force against the shore at the east as it passed by it on the other, I might run the same risk of being driven down the stream, and carried by the island, as I had been before of being carried away from it: so with these thoughts, I contented myself to be without any boat, though it had been the product of so many months’ labour to make it, and of so many more to get it into the sea.

Elhatározásomnak megfelelően, csaknem egy egész éven át, megelégedett, békés életet éltem. A gondolataim a helyzetemet illetően nagyon kiegyensúlyozottak voltak, nyugalmat adott, hogy az isteni gondviselésre bíztam magam, és elégedetten éltem, legfeljebb az emberi társaságot illetően szenvedtem hiányt.

In this government of my temper I remained near a year; and lived a very sedate, retired life, as you may well suppose; and my thoughts being very much composed as to my condition, and fully comforted in resigning myself to the dispositions of Providence, I thought I lived really very happily in all things except that of society.

Ez idő alatt a legszükségesebb tárgyak elkészítése céljából egyik mesterséget a másik után tanulgattam, gyakoroltam. Lassanként kezdett egyre jobb asztalos válni belőlem, főként ha azt is figyelembe vesszük, hogy milyen kevés szerszámmal rendelkeztem ehhez a munkához.

I improved myself in this time in all the mechanic exercises which my necessities put me upon applying myself to; and I believe I should, upon occasion, have made a very good carpenter, especially considering how few tools I had.

Emellett a fazekasmesterségemet is igyekeztem tökéletesíteni, és idomtalan fazekaimat egyre könnyebben pótoltam formásabb és szebb új darabokkal. Azt hiszem azonban, sosem voltam annyira elégedett a saját teljesítményemmel, mint amikor sikerült egy agyagpipát készítenem magamnak. Bár elég csúf és idomtalan volt és egyszerű agyagvörös színe volt, mint bármely más edényemnek, de ép volt, kemény és jól szelelt, ezért nagyon örültem neki. Mindig szerettem dohányozni, és bár a hajón voltak pipák, de nem fordítottam rájuk figyelmet, mert nem gondoltam, hogy a szigeten van dohány. Később, amikor visszatértem a roncshoz, már egyet sem találtam meg közülük.

Besides this, I arrived at an unexpected perfection in my earthenware, and contrived well enough to make them with a wheel, which I found infinitely easier and better; because I made things round and shaped, which before were filthy things indeed to look on. But I think I was never more vain of my own performance, or more joyful for anything I found out, than for my being able to make a tobacco-pipe; and though it was a very ugly, clumsy thing when it was done, and only burned red, like other earthenware, yet as it was hard and firm, and would draw the smoke, I was exceedingly comforted with it, for I had been always used to smoke; and there were pipes in the ship, but I forgot them at first, not thinking there was tobacco in the island; and afterwards, when I searched the ship again, I could not come at any pipes.

A kosárfonást is egyre sikeresebben űztem, és ügyességemnek köszönhetően rengeteg kosarat fontam. Nem voltak szépek, mégis nagy hasznomra voltak, hiszen kosarakban tartottam mindenemet, és a különböző dolgok szállítására is remekül megfeleltek. Ha például elejtettem egy kecskét, felakaszthattam egy fára, lenyúzhattam, kibelezhettem és a húsát feldarabolhattam, majd hazavihettem egy kosárban. Ugyanígy segítségemre voltak, ha teknősbékát fogtam. Azt is felbontottam, kiszedtem belőle a tojásokat, és ezeken kívül néhány húsdarabot is lekanyarítottam belőle, annyit, amennyivel beértem. Aztán a többi részét hátrahagyva ezeket hazavittem. Nagy mély kosarakat is készítettem a gabonám számára, amelyet mindig azután morzsoltam a kosarakba, hogy kiszárítottam.

In my wicker-ware also I improved much, and made abundance of necessary baskets, as well as my invention showed me; though not very handsome, yet they were such as were very handy and convenient for laying things up in, or fetching things home. For example, if I killed a goat abroad, I could hang it up in a tree, flay it, dress it, and cut it in pieces, and bring it home in a basket; and the like by a turtle; I could cut it up, take out the eggs and a piece or two of the flesh, which was enough for me, and bring them home in a basket, and leave the rest behind me. Also, large deep baskets were the receivers of my corn, which I always rubbed out as soon as it was dry and cured, and kept it in great baskets.

Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy a lőszerem is vészesen fogy, ennek pótlására pedig tényleg nem volt mód. Komolyan el kellett hát gondolkodnom azon, mitévő leszek, ha elfogy a puskaporom, mivel ejtem majd el a kecskéket. Korábban már szóltam róla, hogy itt-tartózkodásom harmadik évében sikerült foglyul ejtenem, majd pedig megszelídítenem egy nőstény kecskegidát. Reméltem, hogy később szerezhetek mellé egy hímet is, de nem jártam sikerrel és a gida megöregedett, olyannyira, hogy mert nem tudtam rászánni magam a leölésére, végül idős kora miatt pusztult el.

I began now to perceive my powder abated considerably; this was a want which it was impossible for me to supply, and I began seriously to consider what I must do when I should have no more powder; that is to say, how I should kill any goats. I had, as is observed in the third year of my being here, kept a young kid, and bred her up tame, and I was in hopes of getting a he-goat; but I could not by any means bring it to pass, till my kid grew an old goat; and as I could never find in my heart to kill her, she died at last of mere age.

Elérkezett a szigeten lakásom tizenegyedik esztendeje. Nagyon megcsappant lőszerkészletem miatt tanulmányozni kezdtem a csapdakészítés művészetét, hogy lássam, sikerül-e élve elcsípnem néhány kecskét. Különösen örültem volna egy nősténynek és néhány gidának. Meggyőződésem, hogy többször is belesétáltak a hálós csapdáimba, de ezeknek a rögzítése drótkötél híján nem volt elég erős, és gyakran feldúlták a csapdát, a csalétket pedig elpusztították. Úgy döntöttem, hosszú távon jobban járok a vermes csapdával. Több nagy vermet ástam a földbe azoknak a helyeknek a közelében, ahová a kecskék táplálkozni jártak. A vermeket eleinte felülről lefedtem és csalétekként gabonát szórtam szét, hogy odaszoktassam az állatokat. Jól látszottak a kecskék lábnyomai. Eljöttek a csapdám helyére, és megették a gabonát. Egyik éjjel aztán működésbe hoztam három csapdát, de a következő reggelen csalódottan láttam, hogy a csapdák sértetlenek és a csalétek eltűnt. Módosítottam a csapdákon, és egy újabb reggelen szemlét tartva fölöttük az egyikben egy nagy, öreg kecskebakra leltem, egy másikban pedig egy hím és két nőstény gidára bukkantam.

But being now in the eleventh year of my residence, and, as I have said, my ammunition growing low, I set myself to study some art to trap and snare the goats, to see whether I could not catch some of them alive; and particularly I wanted a she-goat great with young. For this purpose I made snares to hamper them; and I do believe they were more than once taken in them; but my tackle was not good, for I had no wire, and I always found them broken and my bait devoured. At length I resolved to try a pitfall; so I dug several large pits in the earth, in places where I had observed the goats used to feed, and over those pits I placed hurdles of my own making too, with a great weight upon them; and several times I put ears of barley and dry rice without setting the trap; and I could easily perceive that the goats had gone in and eaten up the corn, for I could see the marks of their feet. At length I set three traps in one night, and going the next morning I found them, all standing, and yet the bait eaten and gone; this was very discouraging. However, I altered my traps; and not to trouble you with particulars, going one morning to see my traps, I found in one of them a large old he-goat; and in one of the others three kids, a male and two females.

Az öreg kecskét illetően nem tudtam, mi tévő legyek. Túl harcias volt, és nem vágytam birkózni vele csak azért, hogy végül élve hazavihessem, ahogy eredetileg terveztem. Megölhettem volna, de a csapdaállításnak nem ez volt a célja. Végül tehát elengedtem, az pedig szinte eszét vesztve menekült. Ami éppen akkor nem merült fel bennem, de hamarosan eszembe jutott, hogy az éhség egy oroszlánt is megszelídít. Ha az öreg bakot három-négy napig étlen-szomjan hagyom és utána egy kevés vizet és gabonát viszek neki, olyan szelíd lett volna, akár a gidák, hiszen a kecskék eszes, könnyen kezelhető jószágok, feltéve, hogy megfelelően bánnak velük. Ezt az öreg kecskét azonban most, jobb megoldást nem látván, elengedtem. Ezután a kicsiket egyesével kivettem a veremből, kötelet kötöztem rájuk, majd némi nehézség árán hazavezettem őket.

As to the old one, I knew not what to do with him; he was so fierce I durst not go into the pit to him; that is to say, to bring him away alive, which was what I wanted. I could have killed him, but that was not my business, nor would it answer my end; so I even let him out, and he ran away as if he had been frightened out of his wits. But I did not then know what I afterwards learned, that hunger will tame a lion. If I had let him stay three or four days without food, and then have carried him some water to drink and then a little corn, he would have been as tame as one of the kids; for they are mighty sagacious, tractable creatures, where they are well used. However, for the present I let him go, knowing no better at that time: then I went to the three kids, and taking them one by one, I tied them with strings together, and with some difficulty brought them all home.

Eleinte nem ettek ugyan, de néhány nap múlva igen jóízűen falták a friss füvet és az édes árpát, mit eléjük vetettem. Tudtam, hogy ha a lőszerem elfogy és továbbra is húsra vágyom, akkor szelídített kecskéket kell tartanom. Idővel akár kecskenyájam is lehet. El kellett kerítenem a szelíd kecskéket a vadaktól. Különben, amikor felnőnek, szabadon elnyargalnak majd. Most tehát elsőként arról kellett gondoskodnom, hogy karámot készítsek nekik. Olyat, aminek a kerítésén át sem ők belülről, sem a vad kecskék kívülről nem tudnak áttörni.

It was a good while before they would feed; but throwing them some sweet corn, it tempted them, and they began to be tame. And now I found that if I expected to supply myself with goats’ flesh, when I had no powder or shot left, breeding some up tame was my only way, when, perhaps, I might have them about my house like a flock of sheep. But then it occurred to me that I must keep the tame from the wild, or else they would always run wild when they grew up; and the only way for this was to have some enclosed piece of ground, well fenced either with hedge or pale, to keep them in so effectually, that those within might not break out, or those without break in.

Nagy munkát adott ez a feladat egy embernek, de elengedhetetlen volt, hogy elvégezzem. Első teendőm az volt, hogy találjak egy megfelelő helyet, ahol van legelni való fű, ivóvíz és árnyék, amely védi őket a tűző naptól.

This was a great undertaking for one pair of hands yet, as I saw there was an absolute necessity for doing it, my first work was to find out a proper piece of ground, where there was likely to be herbage for them to eat, water for them to drink, and cover to keep them from the sun.

Találtam is egy minden említett feltételnek megfelelő helyet, egy nagy sík mező volt ez, vagy ahogy a nyugati gyarmatokon nevezik, szavanna. Volt rajta két-három tiszta vizű forrás is, és sűrű fás terület határolta. Akik az állattenyésztéshez kicsit is értenek, alighanem megmosolyogják első balga gondolatomat, vagyis hogy ezt a nagy rétet mintegy három kilométernyi hosszan sövénnyel kerítem be. Idő szempontjából persze akkor sem lett volna megvalósíthatatlan számomra ez a feladat, ha tizenöt kilométeres kerítés elkészítésére szánom el magam, de arra nem gondoltam, hogy ha ekkora területen hagyom szabadon garázdálkodni a gidákat, éppolyan vadak maradnak, mintha az egész sziget az övék lenne és naphosszat üldözhetem, mégsem tudom majd elkapni őket.

Those who understand such enclosures will think I had very little contrivance when I pitched upon a place very proper for all these (being a plain, open piece of meadow land, or savannah, as our people call it in the western colonies), which had two or three little drills of fresh water in it, and at one end was very woody—I say, they will smile at my forecast, when I shall tell them I began by enclosing this piece of ground in such a manner that, my hedge or pale must have been at least two miles about. Nor was the madness of it so great as to the compass, for if it was ten miles about, I was like to have time enough to do it in; but I did not consider that my goats would be as wild in so much compass as if they had had the whole island, and I should have so much room to chase them in that I should never catch them.

Hozzáláttam a kerítésépítéshez, és már úgy ötven méternyi el is készült belőle, amikor minderre rájöttem. Gondolatban ekkor kisebbre szabtam a karámot. Úgy döntöttem, hogy egyelőre csupán százötven méter hosszú és száz méter széles lesz. Ha majd bizonyos idő elteltével növekedne a nyájam, akkor a számukra kijelölt helyet is bővíthetem. A bölcs tervet követően lendületesen láttam munkához. Az első karámmal három hónap alatt készültem el, és közben igyekeztem a gidákat jó helyen magamhoz közel tartani, hogy szokják a társaságomat. Gyakran etettem őket a kezemből árpával vagy rizzsel. Mire elkészült a kerítés, már folyton ott ügettek a nyomomban, és mekegésükkel jelezték, hogy kérnek egy marék gabonát.

My hedge was begun and carried on, I believe, about fifty yards when this thought occurred to me; so I presently stopped short, and, for the beginning, I resolved to enclose a piece of about one hundred and fifty yards in length, and one hundred yards in breadth, which, as it would maintain as many as I should have in any reasonable time, so, as my stock increased, I could add more ground to my enclosure. This was acting with some prudence, and I went to work with courage. I was about three months hedging in the first piece; and, till I had done it, I tethered the three kids in the best part of it, and used them to feed as near me as possible, to make them familiar; and very often I would go and carry them some ears of barley, or a handful of rice, and feed them out of my hand; so that after my enclosure was finished and I let them loose, they would follow me up and down, bleating after me for a handful of corn.

Így tehát elértem a célomat. Kecskéim száma gyorsan nőtt, másfél éven belül egy tucatra, három év elteltével pedig negyvenhárom példányra szaporodott, azokat nem számítva, amelyeket a húsuk miatt le kellett ölnöm. Eddigre öt földdarabot kerítettem el a legeltetésükre, ezeknek külön bejárásuk volt, de a karámokat egymással is kapuk kötötték össze.

This answered my end, and in about a year and a half I had a flock of about twelve goats, kids and all; and in two years more I had three-and-forty, besides several that I took and killed for my food. After that, I enclosed five several pieces of ground to feed them in, with little pens to drive them to take them as I wanted, and gates out of one piece of ground into another.

Ráadásul ez nem minden. Most már nem csak kecskehús állt a rendelkezésemre tetszés szerint, hanem tejhez is hozzájuthattam. Korábban nem számoltam ezzel és magam is meglepődtem, amikor eszembe jutott a gondolat. Kialakítottam egy kecskefejésre alkalmas helyet, és az állataim naponta öt-tíz liter tejet adtak. A természet nemcsak ellátja élelemmel minden teremtményét, hanem arra is megtanít, hogyan éljünk vele helyesen. Én, aki korábban sosem fejtem tehenet, kecskét pláne nem, és csak gyerekkoromban láttam, hogyan készül a vaj vagy a sajt, hosszas ügyetlenkedés után szintén megtanultam ezeket. Készítettem vajat, sajtot, sőt sót is (bár ebben a nap és a tengeri sziklák részben a kezem alá dolgoztak ), és így többé nem szenvedtem hiányt bennük. Milyen kegyes néha a Teremtő az alkotásaihoz még olyankor is, amikor úgy tűnik, azok már a végromlás küszöbére jutottak. A legkeserűbb sorsot is képes megédesíteni és okot ad rá, hogy még tömlöceinkben és börtöneinkben is hálával gondoljunk rá. Micsoda asztalt terített nekem itt a dzsungelban, ahol kezdetben még az éhenhalásra számítottam.

But this was not all; for now I not only had goat’s flesh to feed on when I pleased, but milk too—a thing which, indeed, in the beginning, I did not so much as think of, and which, when it came into my thoughts, was really an agreeable surprise, for now I set up my dairy, and had sometimes a gallon or two of milk in a day. And as Nature, who gives supplies of food to every creature, dictates even naturally how to make use of it, so I, that had never milked a cow, much less a goat, or seen butter or cheese made only when I was a boy, after a great many essays and miscarriages, made both butter and cheese at last, also salt (though I found it partly made to my hand by the heat of the sun upon some of the rocks of the sea), and never wanted it afterwards. How mercifully can our Creator treat His creatures, even in those conditions in which they seemed to be overwhelmed in destruction! How can He sweeten the bitterest providences, and give us cause to praise Him for dungeons and prisons! What a table was here spread for me in the wilderness, where I saw nothing at first but to perish for hunger!

CHAPTER XI—FINDS PRINT OF MAN’S FOOT ON THE SAND

Ki maradhatott volna komoly, ha látta, mily méltóságosan ültem le ebédemhez ? Mint korlátlan ura az engem körülvevő egész udvarnépnek, valamennyi alattvalómat börtönre vethettem, felakaszthattam, felnyársalhattam volna, vagy megkegyelmezhettem nekik, de mindez felesleges volt, hiszen egyetlen pártütő sem akadt közöttük. Vállamon Pol, a monarchia büszke kegyence ült, egyedül neki volt megengedve velem fecsegni. Szolgálatban megőszült és elaggott kutyám, aki fajtáját nem örökíthette tovább, a jobbomon ült tiszteletteljesen. Az asztal egy-egy oldalán két macskám ült, akik nagyon szerencséseknek tartották magukat, ha különleges jóindulatom jeléül néhány morzsát vetettem nekik.

It would have made a Stoic smile to have seen me and my little family sit down to dinner. There was my majesty the prince and lord of the whole island; I had the lives of all my subjects at my absolute command; I could hang, draw, give liberty, and take it away, and no rebels among all my subjects. Then, to see how like a king I dined, too, all alone, attended by my servants! Poll, as if he had been my favourite, was the only person permitted to talk to me. My dog, who was now grown old and crazy, and had found no species to multiply his kind upon, sat always at my right hand; and two cats, one on one side of the table and one on the other, expecting now and then a bit from my hand, as a mark of especial favour.

Ez nem ugyanaz a két macska volt, amelyeket annak idején partra hoztam magammal. Ezeket, miután kimúltak, a lakhelyem közelében földeltem el. Egyikük azonban egy előttem ismeretlen állattal párosodott, és a kölykeik közül került ki az a kettő, amelyeket házimacskaként magam mellett tartottam. A többi leszármazott viszont az erdőben élt és meglehetősen sok gondot okozott nekem. Gyakran betörtek a lakhelyemre és fosztogattak, míg végül kénytelen voltam sokat lelőni közülük, hogy végre békén hagyjanak. Ekképpen éltem kényelmes életemet alattvalóimtól körülvéve. Nem mondhattam, hogy az emberi társaságot leszámítva bárminek is híján vagyok. Kicsivel később pedig már ebből is túl sok akadt.

But these were not the two cats which I brought on shore at first, for they were both of them dead, and had been interred near my habitation by my own hand; but one of them having multiplied by I know not what kind of creature, these were two which I had preserved tame; whereas the rest ran wild in the woods, and became indeed troublesome to me at last, for they would often come into my house, and plunder me too, till at last I was obliged to shoot them, and did kill a great many; at length they left me. With this attendance and in this plentiful manner I lived; neither could I be said to want anything but society; and of that, some time after this, I was likely to have too much.

Időközben újra feltámadt vágyam a ladikom után, még ha nem is vágytam túl nagy kockázatot vállalni a használata közben. Időnként leültem, hogy eltöprengjek a visszaszerzésének módján, máskor viszont arra a megállapításra jutottam, hogy megleszek nélküle is. Valami különös hajlam mégis arra ösztönzött, hogy újra felkeressem a szigetnek azt a részét, ahová egyszer már gyalogosan is elkóboroltam, és ahol egy dombtetőről megpillantottam a távoli partot. Nem tudtam, mitévő legyek, de a vágy végül annyira felfokozódott bennem, hogy úgy döntöttem, gyalog a part mentén indulok el arra a helyre. Amikor útra keltem, eszembe ötlött, hogy ha Angliában ilyen külsővel találkoznék szembe valakivel, az illető vagy nagyon megrémülne, vagy nevetésben törne ki. Gyakran megesett, hogy végigmértem magam, és ha arra gondoltam, hogy ilyen felszereléssel és ebben az öltözékben utaznék Yorkshire-be, nem tudtam megállni mosolygás nélkül.

I was something impatient, as I have observed, to have the use of my boat, though very loath to run any more hazards; and therefore sometimes I sat contriving ways to get her about the island, and at other times I sat myself down contented enough without her. But I had a strange uneasiness in my mind to go down to the point of the island where, as I have said in my last ramble, I went up the hill to see how the shore lay, and how the current set, that I might see what I had to do: this inclination increased upon me every day, and at length I resolved to travel thither by land, following the edge of the shore. I did so; but had any one in England met such a man as I was, it must either have frightened him, or raised a great deal of laughter; and as I frequently stood still to look at myself, I could not but smile at the notion of my travelling through Yorkshire with such an equipage, and in such a dress. Be pleased to take a sketch of my figure, as follows.

A fejemen egy nagy kecskebőrből készült, formátlan kalap volt, amelynek karimája hátul a nyakszirtemre csüngött, megakadályozva, hogy az esővíz a nyakamba folyjon. Semmi sem olyan kártékony ezen az éghajlaton, mint a ruha alá beférkőző esővíz.

I had a great high shapeless cap, made of a goat’s skin, with a flap hanging down behind, as well to keep the sun from me as to shoot the rain off from running into my neck, nothing being so hurtful in these climates as the rain upon the flesh under the clothes.

Volt rajtam egy combközépig érő kecskebőr kabát és egy térdnél nyitott, rövid szárú nadrág, ugyanebből az anyagból. A nadrág egy öreg kecskebak bőréből készült, amelynek hosszú szőre mindkét oldalon jó darabon lelógott, és pantallószerűen takart lábszár középig. Cipőm már régen nem volt, de készítettem magamnak egy, csak a jó ég tudja, minek nevezhető holmit, jobb ötletem nem lévén, csúfoljuk papucsnak, amelynek felső részét lábszárvédőszerűen kötöztem a lábamra. Éppoly barbár formája volt, mint a ruhám többi darabjának.

I had a short jacket of goat’s skin, the skirts coming down to about the middle of the thighs, and a pair of open-kneed breeches of the same; the breeches were made of the skin of an old he-goat, whose hair hung down such a length on either side that, like pantaloons, it reached to the middle of my legs; stockings and shoes I had none, but had made me a pair of somethings, I scarce knew what to call them, like buskins, to flap over my legs, and lace on either side like spatterdashes, but of a most barbarous shape, as indeed were all the rest of my clothes.

A derekamon széles kecskebőr öv pihent, amelyet csat híján két ugyanebből az anyagból való szíjdarabbal fogtam össze. Ebbe beletűzve két oldalamon kard és tőr helyett egy kis fűrész és egy fejsze lógott. Volt egy másik, kevésbé széles övem is, ez, az előzőhöz hasonló módon rögzítve, a vállamról csüngött alá. A végén, a bal karom alatt két, ugyancsak kecskebőrből készült erszény fityegett, bennük puskapor és lőszer. A hátamon a kosaram, a vállamon a puskám csüngött. A fejem felett pedig egy ormótlan, csúf kecskebőr ernyő himbálózott, amely azonban a puskám mellett a legfontosabb eszközöm volt. Az arcom színe kevésbé volt a mulattokéhoz hasonlatos, mint ahogy elvárható lenne olyasvalakitől, aki az egyenlítőtől 9 vagy 10°-ra él. A szakállamtól egyszer eltűrtem, hogy több mint 20 cm-re növekedjen, de mivel volt ollóm és borotvám is, azt követően mindig rövidre vágtam, csak a bajuszszőrzetemet hagytam meg hosszúnak és pödörtem oldalra, mohamedán stílusban, ahogyan azt néhány török viselte Szalehben. A mórok nem viseltek ilyet, a törökök viszont igen. Ami az én ajakszőrzetemet illeti, nem állítom, hogy a hossza miatt kalapot lehetett volna rá akasztani, de mérete és formája elegendő lehetett ahhoz, hogy Angliában rémületet keltsen.

I had on a broad belt of goat’s skin dried, which I drew together with two thongs of the same instead of buckles, and in a kind of a frog on either side of this, instead of a sword and dagger, hung a little saw and a hatchet, one on one side and one on the other. I had another belt not so broad, and fastened in the same manner, which hung over my shoulder, and at the end of it, under my left arm, hung two pouches, both made of goat’s skin too, in one of which hung my powder, in the other my shot. At my back I carried my basket, and on my shoulder my gun, and over my head a great clumsy, ugly, goat’s-skin umbrella, but which, after all, was the most necessary thing I had about me next to my gun. As for my face, the colour of it was really not so mulatto-like as one might expect from a man not at all careful of it, and living within nine or ten degrees of the equinox. My beard I had once suffered to grow till it was about a quarter of a yard long; but as I had both scissors and razors sufficient, I had cut it pretty short, except what grew on my upper lip, which I had trimmed into a large pair of Mahometan whiskers, such as I had seen worn by some Turks at Sallee, for the Moors did not wear such, though the Turks did; of these moustachios, or whiskers, I will not say they were long enough to hang my hat upon them, but they were of a length and shape monstrous enough, and such as in England would have passed for frightful.

Mindezt csak mellékesen említem, hiszen akkortájt kevés embernek volt lehetősége megcsodálni a megjelenésemet. Ezzel a külsővel vágtam tehát neki az 5-6 napig tartó útnak. Kezdetben gyalog mentem a tengerpart mentén addig a helyig, ahol a csónakommal először horgonyoztam le a sziklazátonyok miatt. Csónak híján most nem volt miért aggódnom, és a sziget belseje felé indultam. Egy rövidebb úton igyekeztem a domb felé, ahonnan korábban a sziklákat és az áramlatot kémleltem. Meglepetésemre most a tenger teljesen nyugodt volt. Egyetlen áramlat sem bolygatta meg sehol. Nagyon nehezemre esett megérteni ennek az okát, így ott maradtam egy darabig, hogy megfigyeljem, hátha az árapály magyarázatot ad rá. Arra jutottam, hogy az apály idején valamely, a tengerbe áradó folyó lehetett felelős a jelenségért, és attól függően, hogy milyen erősen fújt a szél nyugatról vagy északról, az áramlat közelített a parthoz, vagy távolodott tőle. A környéken időztem egy darabig, majd újra felmásztam a sziklákra, és azt láttam, hogy az áramlat megint csak ott van, akárcsak korábban. Annyi különbséggel, hogy legalább 2 km-re vonult a parttól. Az én korábbi esetemnél éppen azért sodorhatott ki messze a tengerre, mert akkor a parthoz közel haladt.

But all this is by-the-bye; for as to my figure, I had so few to observe me that it was of no manner of consequence, so I say no more of that. In this kind of dress I went my new journey, and was out five or six days. I travelled first along the sea-shore, directly to the place where I first brought my boat to an anchor to get upon the rocks; and having no boat now to take care of, I went over the land a nearer way to the same height that I was upon before, when, looking forward to the points of the rocks which lay out, and which I was obliged to double with my boat, as is said above, I was surprised to see the sea all smooth and quiet—no rippling, no motion, no current, any more there than in other places. I was at a strange loss to understand this, and resolved to spend some time in the observing it, to see if nothing from the sets of the tide had occasioned it; but I was presently convinced how it was—viz. that the tide of ebb setting from the west, and joining with the current of waters from some great river on the shore, must be the occasion of this current, and that, according as the wind blew more forcibly from the west or from the north, this current came nearer or went farther from the shore; for, waiting thereabouts till evening, I went up to the rock again, and then the tide of ebb being made, I plainly saw the current again as before, only that it ran farther off, being near half a league from the shore, whereas in my case it set close upon the shore, and hurried me and my canoe along with it, which at another time it would not have done.

Ennek a megfigyelésnek köszönhetően meggyőződtem róla, hogy ha továbbra is szemmel tartom a tenger áradását és apadását, akkor veszélytelenül megkerülhetem a csónakommal a szigetet. Amikor azonban jobban belegondoltam ebbe, rémülten idéztem fel magamban a korábbi veszély emlékképeit és a nyugalmam rögtön odalett. Elhatároztam, hogy egy több erőfeszítéssel járó, de biztonságosabb megoldást választok, vagyis építek egy másik pirogot vagy kenut, és így lesz egy, amivel bejárhatom a sziget egyik oldalát, a másikkal pedig a másikat.

This observation convinced me that I had nothing to do but to observe the ebbing and the flowing of the tide, and I might very easily bring my boat about the island again; but when I began to think of putting it in practice, I had such terror upon my spirits at the remembrance of the danger I had been in, that I could not think of it again with any patience, but, on the contrary, I took up another resolution, which was more safe, though more laborious—and this was, that I would build, or rather make, me another periagua or canoe, and so have one for one side of the island, and one for the other.

Ne feledjük, hogy két telephelyem volt a szigeten. Az egyik az erődítményszerű fallal körülvett sátor, mögötte a sziklába vájt barlanggal, ez utóbbit egyébként már több helyiségből álló lakosztállyá bővítettem. Közülük azt, ami a legszárazabb és legnagyobb volt, és az erődítményemen kívülre nyílt a bejárata, nagy agyagedényekkel, valamint 14 vagy 15 méretes kosárral töltöttem meg. Ezek mindegyikében elfért 5-6 véka gabona, de a kiszemezett és a még kalászban lévő gabonákon kívül más élelmiszer-tartalékaim nagy részét is itt helyeztem el.

You are to understand that now I had, as I may call it, two plantations in the island—one my little fortification or tent, with the wall about it, under the rock, with the cave behind me, which by this time I had enlarged into several apartments or caves, one within another. One of these, which was the driest and largest, and had a door out beyond my wall or fortification—that is to say, beyond where my wall joined to the rock—was all filled up with the large earthen pots of which I have given an account, and with fourteen or fifteen great baskets, which would hold five or six bushels each, where I laid up my stores of provisions, especially my corn, some in the ear, cut off short from the straw, and the other rubbed out with my hand.

Ami a cölöpfalamat illeti, a cölöpök közben fákká nőttek, és a többi növényzettel együtt úgy elrejtették a lakóhelyemet, hogy kívülről a leghalványabb jel sem árulkodott róla.

As for my wall, made, as before, with long stakes or piles, those piles grew all like trees, and were by this time grown so big, and spread so very much, that there was not the least appearance, to any one’s view, of any habitation behind them.

Ehhez a lakhelyemhez közel, sík vidéken terült el a két gabonaföldem, amelyet rendszeresen műveltem. Vetettem bele, és az aratás idején szép termést hozott. A szokottnál nagyobb termés esetén mindig bővítettem egy kicsit a gabonaföldemet is.

Near this dwelling of mine, but a little farther within the land, and upon lower ground, lay my two pieces of corn land, which I kept duly cultivated and sowed, and which duly yielded me their harvest in its season; and whenever I had occasion for more corn, I had more land adjoining as fit as that.

Másodiknak ott volt a vidéki kúriám, ahol mostanra tisztességes ültetvénnyel rendelkeztem. Továbbra is ott állt a kis kunyhóm, amelyet mindig igyekeztem karbantartani, és épp így gondoztam a kunyhót körülvevő sövénykerítést is, megőrizve annak eredeti magasságát, hogy a létrám segítségével, amelyet belül tartottam, könnyen közlekedhessek fölötte. A karók mostanra erős fákká növekedtek, és mivel a fölfelé törekvő ágaikat folyton levágtam, alsó részeik egyre vastagabbak és dúsabbak lettek. Így aztán terveimnek megfelelően több árnyékot is nyújtottak. A kis tér közepén álló, cölöpökre emelt vitorlavászon sátor, elkészülte óta nem sok javítást igényelt. A sátor alatt egyfajta heverőt alakítottam ki magamnak a megölt állatok bőréből és más puha holmikból. Ezt aztán a hajón talált ágyneműk közül egy takaróval borítottam le, és ha ott töltöttem az éjszakát, fölülről egy nagy kabáttal védekeztem a hideg ellen. Amikor hosszabb időre elhagytam uralkodói székhelyemet, mindig itt éltem vidéki életet.

Besides this, I had my country seat, and I had now a tolerable plantation there also; for, first, I had my little bower, as I called it, which I kept in repair—that is to say, I kept the hedge which encircled it in constantly fitted up to its usual height, the ladder standing always in the inside. I kept the trees, which at first were no more than stakes, but were now grown very firm and tall, always cut, so that they might spread and grow thick and wild, and make the more agreeable shade, which they did effectually to my mind. In the middle of this I had my tent always standing, being a piece of a sail spread over poles, set up for that purpose, and which never wanted any repair or renewing; and under this I had made me a squab or couch with the skins of the creatures I had killed, and with other soft things, and a blanket laid on them, such as belonged to our sea-bedding, which I had saved; and a great watch-coat to cover me. And here, whenever I had occasion to be absent from my chief seat, I took up my country habitation.

Karámot is építettem itt a nyájam, vagyis a kecskéim számára. Amilyen alaposan munkálkodtam az elkerített terület kialakításán, éppolyan aggódva vigyáztam, hogy a kerítés sértetlen maradjon, különben a kecskék kiszabadulhattak volna. Mivel ezt nem engedhettem meg, szinte végeláthatatlan munkával, apró karók segítségével duzzasztottam mind sűrűbbre a sövénykerítést, olyannyira, hogy már inkább falra emlékeztetett. Annyi rés sem volt rajta, hogy a kezem átférjen. Miután szokás szerint ezek a karók is kihajtottak a következő esős évszak során, a sövénykerítésből még a falnál is erősebb építmény lett.

Adjoining to this I had my enclosures for my cattle, that is to say my goats, and I had taken an inconceivable deal of pains to fence and enclose this ground. I was so anxious to see it kept entire, lest the goats should break through, that I never left off till, with infinite labour, I had stuck the outside of the hedge so full of small stakes, and so near to one another, that it was rather a pale than a hedge, and there was scarce room to put a hand through between them; which afterwards, when those stakes grew, as they all did in the next rainy season, made the enclosure strong like a wall, indeed stronger than any wall.

A saját szememben ez is bizonyította, hogy nem voltam lusta, és minden szükséges lépést megtettem, hogy megvalósítsam, amit a létfenntartásom kíván. Úgy számoltam, hogy ha 40 évig élek is itt, szelíd kecskenyájam mindig ellát majd elegendő hússal, tejjel, vajjal és sajttal. Ahhoz pedig, hogy szabadon hozzájuk férhessek, nem volt másra szükség, mint olyan biztonságossá alakítani a karámjukat, hogy esélyük se legyen elhagyniuk azt. Ezt aztán az említett módszerrel olyannyira sikerült elérnem, hogy az elburjánzott sövénykerítést sűrűsége miatt kénytelen voltam még ritkítani is.

This will testify for me that I was not idle, and that I spared no pains to bring to pass whatever appeared necessary for my comfortable support, for I considered the keeping up a breed of tame creatures thus at my hand would be a living magazine of flesh, milk, butter, and cheese for me as long as I lived in the place, if it were to be forty years; and that keeping them in my reach depended entirely upon my perfecting my enclosures to such a degree that I might be sure of keeping them together; which by this method, indeed, I so effectually secured, that when these little stakes began to grow, I had planted them so very thick that I was forced to pull some of them up again.

Szőlőt is termesztettem ezen a helyen, amit aztán mazsolaként elraktároztam télire. Nagyon megbecsültem, mert ez volt étrendem legkellemesebb része. Jó íze mellett a mazsola ráadásul közérzetemet is javította, tápláló és frissítő természete miatt.

In this place also I had my grapes growing, which I principally depended on for my winter store of raisins, and which I never failed to preserve very carefully, as the best and most agreeable dainty of my whole diet; and indeed they were not only agreeable, but medicinal, wholesome, nourishing, and refreshing to the last degree.

Mostanság már gyakorta látogattam a csónakomat, és mivel a kunyhóm félúton volt a tengerparti otthonom és a csónak rejtekhelye között, rendszerint megpihentem itt. Ami a csónakot illeti, azt igyekeztem rendben tartani. Néha kisebb utakra indultam vele, de a parttól mindössze egy-két kőhajításnyi távolságra. Ennél nagyobb kockázatot nem vállaltam. Tartottam tőle, hogy újra az áramlatok vagy a szél játékszerévé válok. Ehelyett azonban új fejezet kezdődött az életemben.

As this was also about half-way between my other habitation and the place where I had laid up my boat, I generally stayed and lay here in my way thither, for I used frequently to visit my boat; and I kept all things about or belonging to her in very good order. Sometimes I went out in her to divert myself, but no more hazardous voyages would I go, scarcely ever above a stone’s cast or two from the shore, I was so apprehensive of being hurried out of my knowledge again by the currents or winds, or any other accident. But now I come to a new scene of my life.

Az egyik napon, déltájban éppen a csónakom felé igyekeztem, amikor egyszer csak döbbenten vettem észre egy, a homokon szépen kirajzolódó meztelen emberi láb nyomát. Úgy álltam ott, mint akit villám csapott, vagy mint aki szellemet látott. Hallgatózni kezdtem, körbekémleltem, de nem láttam és nem hallottam semmit. Elindultam a sziget belseje felé, majd föl-le jártam a parton, de sehol sem találtam másik nyomot. Semmit. Csak azt az egyet. Újra közelebb mentem hozzá, hogy lássam, nem a képzeletem játszik velem. Tévedés kizárva. Ott volt a teljes lábnyom. A lábujjak, a sarok és a lábfej többi részének rajzolata. Hogy miképpen került ide, még elképzelni sem tudtam. Gondolatok iszonyú tömege árasztott el, és miközben hazaindultam, olyan zavarodott voltam, hogy nem is tudom, hogyan találtam vissza. A rémületem nagy volt. Majdnem minden lépésnél körbekémleltem, attól féltem, hogy a bokrok és fák között rejtőzik valaki, a távoli fatuskókat pedig embernek láttam. Le sem tudom írni, milyen formákat öltött rémült képzeletem, milyen rettenetes gondolatok merültek fel bennem, és milyen furcsán ellenőrizhetetlenné vált az elmém működése.

It happened one day, about noon, going towards my boat, I was exceedingly surprised with the print of a man’s naked foot on the shore, which was very plain to be seen on the sand. I stood like one thunderstruck, or as if I had seen an apparition. I listened, I looked round me, but I could hear nothing, nor see anything; I went up to a rising ground to look farther; I went up the shore and down the shore, but it was all one; I could see no other impression but that one. I went to it again to see if there were any more, and to observe if it might not be my fancy; but there was no room for that, for there was exactly the print of a foot—toes, heel, and every part of a foot. How it came thither I knew not, nor could I in the least imagine; but after innumerable fluttering thoughts, like a man perfectly confused and out of myself, I came home to my fortification, not feeling, as we say, the ground I went on, but terrified to the last degree, looking behind me at every two or three steps, mistaking every bush and tree, and fancying every stump at a distance to be a man. Nor is it possible to describe how many various shapes my affrighted imagination represented things to me in, how many wild ideas were found every moment in my fancy, and what strange, unaccountable whimsies came into my thoughts by the way.

Amikor a váramhoz értem (azt hiszem, ezentúl neveztem el így a helyet ), úgy rohantam be, mint akit üldöznek. Arra sem emlékszem, hogy létrával másztam-e át a falon, vagy a sziklába vájt oldalbejáraton mentem be. A következő reggelt sem tudom visszaidézni, mert soha nyúl vagy róka nem rettegett még üregében a vadász miatt, mint ahogy én féltem menedékemben. Azon az éjszakán nem aludtam. A távolsággal, amely első rémületem helyszínétől elválasztott, a félelmem is csak nőtt. Kétségtelen, hogy ez ellentmond az ilyen dolgok természetének és a félelemmel kapcsolatos tapasztalatoknak. Annyira gyötörtek azonban saját dermesztő gondolataim, hogy bármilyen távol is voltam már az élmény helyszínétől, csak lesújtó dolgokat képzeltem magam elé.

When I came to my castle (for so I think I called it ever after this), I fled into it like one pursued. Whether I went over by the ladder, as first contrived, or went in at the hole in the rock, which I had called a door, I cannot remember; no, nor could I remember the next morning, for never frightened hare fled to cover, or fox to earth, with more terror of mind than I to this retreat. I slept none that night; the farther I was from the occasion of my fright, the greater my apprehensions were, which is something contrary to the nature of such things, and especially to the usual practice of all creatures in fear; but I was so embarrassed with my own frightful ideas of the thing, that I formed nothing but dismal imaginations to myself, even though I was now a great way off.

A fantáziám időnként azt súgta, hogy az ördög nyomát láttam, és a gondolkodásom is támogatta ezt a képzelgést, hiszen különben hogyan is érkezhetne bárki erre a helyre, hol van a jármű, ami idehozta, hol van a többi lábnyom, és honnan kerülhetett volna ide bárki emberfia. Ezután azonban eszembe jutott, hogy nem lenne értelme a Sátánnak emberalakot ölteni egy ilyen helyen, és annak sem lenne oka, hogy itt hagyja a lábnyomát, mert honnan is tudhatná, hogy én meglátom azt. Ezen tovább gondolkodva arra a következtetésre jutottam, hogy az ördög számos más hatékony módon tudna a rémületbe kergetni ahelyett, hogy ott hagy a parton egyetlen lábnyomot. Tekintve, hogy a sziget túlsó oldalán élek, amúgy is egy a tízezerhez volt az esélye, hogy valaha is felfedezem. Ráadásul a homokban a szél korbácsolta első nagyobb parti hullám eltörölte volna. Mindez ellentmondani látszott annak az elképzelésnek, amit az ördög körmönfontságával kapcsolatban mi, emberek kialakítottunk magunkban.

Sometimes I fancied it must be the devil, and reason joined in with me in this supposition, for how should any other thing in human shape come into the place? Where was the vessel that brought them? What marks were there of any other footstep? And how was it possible a man should come there? But then, to think that Satan should take human shape upon him in such a place, where there could be no manner of occasion for it, but to leave the print of his foot behind him, and that even for no purpose too, for he could not be sure I should see it—this was an amusement the other way. I considered that the devil might have found out abundance of other ways to have terrified me than this of the single print of a foot; that as I lived quite on the other side of the island, he would never have been so simple as to leave a mark in a place where it was ten thousand to one whether I should ever see it or not, and in the sand too, which the first surge of the sea, upon a high wind, would have defaced entirely. All this seemed inconsistent with the thing itself and with all the notions we usually entertain of the subtlety of the devil.

Bőségesen akadtak ehhez hasonló részletek, amelyek meggyőztek, hogy fölösleges a lábnyommal kapcsolatban az ördög látogatását sejtenem. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy nála is veszélyesebb lényekkel, alighanem a kontinens vadembereivel van dolgom, akik kenuikkal járják a tengert és a széltől és az áramlatoktól hajtva eljutottak erre a szigetre, partra szálltak, majd később újra elmentek. Feltehetően éppoly kevéssé vágytak ezen az eldugott szigeten maradni, mint amilyen kevéssé én kívántam volna ugyanezt az ő helyükben.

Abundance of such things as these assisted to argue me out of all apprehensions of its being the devil; and I presently concluded then that it must be some more dangerous creature—viz. that it must be some of the savages of the mainland opposite who had wandered out to sea in their canoes, and either driven by the currents or by contrary winds, had made the island, and had been on shore, but were gone away again to sea; being as loath, perhaps, to have stayed in this desolate island as I would have been to have had them.

Ekkor hálát adtam Istennek, hogy nem bukkantak rám zarándoklásaim közben, s hogy valószínűleg a szigetnek lakommal csaknem átellenben fekvő partján szálltak szárazra. De éppen ezért, jutott eszembe a rémisztő gondolat, bizonyosan látták a ladikot s nemsokára csoportosan jönnek újra, hogy áldozatul ejtsenek, vagy ha meg is szöknék, elpusztítsák otthonomat, vetéseimet és leöldössék a kecskéimet. Akkor pedig a nélkülözésbe pusztulok bele.

While these reflections were rolling in my mind, I was very thankful in my thoughts that I was so happy as not to be thereabouts at that time, or that they did not see my boat, by which they would have concluded that some inhabitants had been in the place, and perhaps have searched farther for me. Then terrible thoughts racked my imagination about their having found out my boat, and that there were people here; and that, if so, I should certainly have them come again in greater numbers and devour me; that if it should happen that they should not find me, yet they would find my enclosure, destroy all my corn, and carry away all my flock of tame goats, and I should perish at last for mere want.

Ez a rémület minden reményt, minden Istenben való bizodalmat, melyet az eddig irántam megnyilvánuló jótéteményeire alapoztam, száműzött belőlem - mintha annak, aki olyan csodálatos módon táplált engem annyi ideig, nem volna hatalmában megtartani számomra mindazt, amivel irgalmából megajándékozott. Most igazán feddtem magamat, amiért mindig csak annyi gabonát vetettem el, amennyit egy-egy év lefolyása közben elfogyaszthattam, mintha semmi sem okozhatná a tartalékaim pusztulását. Úgy határoztam, hogy a jövőre nézve két-három évre előre tartalékolok magamnak gabonát.

Thus my fear banished all my religious hope, all that former confidence in God, which was founded upon such wonderful experience as I had had of His goodness; as if He that had fed me by miracle hitherto could not preserve, by His power, the provision which He had made for me by His goodness. I reproached myself with my laziness, that would not sow any more corn one year than would just serve me till the next season, as if no accident could intervene to prevent my enjoying the crop that was upon the ground; and this I thought so just a reproof, that I resolved for the future to have two or three years’ corn beforehand; so that, whatever might come, I might not perish for want of bread.

Lám, lám, milyen balga mégis az ember ! Amit egyik nap még szeret, másnap már gyűlöli, amire ma még vágyik, holnap már rettegi azt. Nemrégiben én is szerencsémnek tartottam volna emberrel találkozni. Úgy tekintettem magamra, mint akit eltiltottak az emberi társadalomtól, magányos, csöndes életre ítéltek, és nem tartottak méltónak arra, hogy az élők között elfoglaljam a helyem. Másra sem tudtam gondolni, mint hogy milyen jó az Isten, amiért embert rendelt az ember mellé, akivel osztozzék örömében, bánatában... Most pedig képtelen módra megrémít az a lábnyom, és már egy ember látványának a gondolatától is remegek.

How strange a chequer-work of Providence is the life of man! and by what secret different springs are the affections hurried about, as different circumstances present! To-day we love what to-morrow we hate; to-day we seek what to-morrow we shun; to-day we desire what to-morrow we fear, nay, even tremble at the apprehensions of. This was exemplified in me, at this time, in the most lively manner imaginable; for I, whose only affliction was that I seemed banished from human society, that I was alone, circumscribed by the boundless ocean, cut off from mankind, and condemned to what I call silent life; that I was as one whom Heaven thought not worthy to be numbered among the living, or to appear among the rest of His creatures; that to have seen one of my own species would have seemed to me a raising me from death to life, and the greatest blessing that Heaven itself, next to the supreme blessing of salvation, could bestow; I say, that I should now tremble at the very apprehensions of seeing a man, and was ready to sink into the ground at but the shadow or silent appearance of a man having set his foot in the island.

Miután némiképp magamhoz tértem első meglepetésemből, hosszasabban eltöprengtem az emberi természet eme furcsaságain, és közben arra a következtetésre jutottam, hogy a jelenlegi helyzetet is az isteni gondviselés rendelhette nekem. Bár nem láthattam át, mi célja volt ezzel az Úrnak, de éppen ezért tettének jogosságát sem kérdőjelezhettem meg. Én a teremtés szerinti alattvalója voltam, akivel kedvének megfelelően rendelkezhetett és korábbi vétkeimért bármilyen büntetést kiszabhatott rám. Nekem pedig nincs más kötelességem, mint hogy ennek alávessem magam. Az igazságos és mindenható Isten kedve szerint megszabadíthatna, és ha mégsem teszi, annak oka van. Másrészről viszont mindig van értelme fohászkodnunk és reménykednünk és közben alázatosan követnünk az útmutatásait.

Such is the uneven state of human life; and it afforded me a great many curious speculations afterwards, when I had a little recovered my first surprise. I considered that this was the station of life the infinitely wise and good providence of God had determined for me; that as I could not foresee what the ends of Divine wisdom might be in all this, so I was not to dispute His sovereignty; who, as I was His creature, had an undoubted right, by creation, to govern and dispose of me absolutely as He thought fit; and who, as I was a creature that had offended Him, had likewise a judicial right to condemn me to what punishment He thought fit; and that it was my part to submit to bear His indignation, because I had sinned against Him. I then reflected, that as God, who was not only righteous but omnipotent, had thought fit thus to punish and afflict me, so He was able to deliver me: that if He did not think fit to do so, it was my unquestioned duty to resign myself absolutely and entirely to His will; and, on the other hand, it was my duty also to hope in Him, pray to Him, and quietly to attend to the dictates and directions of His daily providence.

These thoughts took me up many hours, days, nay, I may say weeks and months: and one particular effect of my cogitations on this occasion I cannot omit. One morning early, lying in my bed, and filled with thoughts about my danger from the appearances of savages, I found it discomposed me very much; upon which these words of the Scripture came into my thoughts, “Call upon Me in the day of trouble, and I will deliver thee, and thou shalt glorify Me.” Upon this, rising cheerfully out of my bed, my heart was not only comforted, but I was guided and encouraged to pray earnestly to God for deliverance: when I had done praying I took up my Bible, and opening it to read, the first words that presented to me were, “Wait on the Lord, and be of good cheer, and He shall strengthen thy heart; wait, I say, on the Lord.” It is impossible to express the comfort this gave me. In answer, I thankfully laid down the book, and was no more sad, at least on that occasion.

Addig törtem a fejem a látottak értelmezésén, míg egyik nap eszembe jutott, hogy talán a saját lábam nyoma rémített meg. Hiszen nem tudtam biztosan visszaemlékezni arra, nem jártam-e korábban mezítláb a ladikom közelében. Ettől az észrevételtől jobb kedvre derültem. Ha tényleg ez a helyzet, úgy azokra a bolondokra hasonlítok, akik kísértettörténeteket találnak ki, és a végén ők rémülnek meg legjobban a saját történeteiktől.

In the middle of these cogitations, apprehensions, and reflections, it came into my thoughts one day that all this might be a mere chimera of my own, and that this foot might be the print of my own foot, when I came on shore from my boat: this cheered me up a little, too, and I began to persuade myself it was all a delusion; that it was nothing else but my own foot; and why might I not come that way from the boat, as well as I was going that way to the boat? Again, I considered also that I could by no means tell for certain where I had trod, and where I had not; and that if, at last, this was only the print of my own foot, I had played the part of those fools who try to make stories of spectres and apparitions, and then are frightened at them more than anybody.

Most hogy sikerült lelket öntenem magamba, három nap után újra kimerészkedtem otthonról. Élelmiszer-tartalékaim hiányosak voltak, árpacipón és vízen kívül már nem nagyon volt másom, és szegény kecskéimről is megfeledkeztem. Pedig mostanáig el nem múlt egy este sem, hogy meg ne fejtem volna őket. Miközben szüntelenül bátorítottam magam, elindultam hát vidéki kúriám felé. Kecskéim ugyancsak megadták az árát a hanyagságomnak. Az egyik kimúlt, többeknek pedig elapadt a teje. Míg hazaértem, minden zörejtől megriadtam, lopva nézegettem körbe, s a lábaim önkéntelenül is futásra állottak. Napok teltek, napok múltak. Semmi jel sem mutatott arra, hogy ember tévedt a közelembe, de addig nem lehettem biztos benne, hogy csak a saját lábnyomom rémisztett meg, míg újra el nem látogatok a partnak arra a részére, ahol minap a nyomot láttam. Így aztán megembereltem magamat és a helyszínre indultam. Amikor azonban odaértem, elsőként az ötlött tisztán az eszembe, hogy korábban egyszer sem erre vezetett az utam a csónakomtól jövet vagy felé menet. Azután beleléptem a lábnyomba, de az szemmel láthatólag nagyobb volt, mint az én lábam. Új gondolatok rajzották tele az elmémet. Annyi szent, hogy nemrégiben ember járt itt, és az nem én voltam. De ugyan ki ? Ha pedig a sziget lakott, úgy bármikor meglephetnek. Riadtan gondoltam végig, milyen biztonsági lépéseket tegyek.

Now I began to take courage, and to peep abroad again, for I had not stirred out of my castle for three days and nights, so that I began to starve for provisions; for I had little or nothing within doors but some barley-cakes and water; then I knew that my goats wanted to be milked too, which usually was my evening diversion: and the poor creatures were in great pain and inconvenience for want of it; and, indeed, it almost spoiled some of them, and almost dried up their milk. Encouraging myself, therefore, with the belief that this was nothing but the print of one of my own feet, and that I might be truly said to start at my own shadow, I began to go abroad again, and went to my country house to milk my flock: but to see with what fear I went forward, how often I looked behind me, how I was ready every now and then to lay down my basket and run for my life, it would have made any one have thought I was haunted with an evil conscience, or that I had been lately most terribly frightened; and so, indeed, I had. However, I went down thus two or three days, and having seen nothing, I began to be a little bolder, and to think there was really nothing in it but my own imagination; but I could not persuade myself fully of this till I should go down to the shore again, and see this print of a foot, and measure it by my own, and see if there was any similitude or fitness, that I might be assured it was my own foot: but when I came to the place, first, it appeared evidently to me, that when I laid up my boat I could not possibly be on shore anywhere thereabouts; secondly, when I came to measure the mark with my own foot, I found my foot not so large by a great deal. Both these things filled my head with new imaginations, and gave me the vapours again to the highest degree, so that I shook with cold like one in an ague; and I went home again, filled with the belief that some man or men had been on shore there; or, in short, that the island was inhabited, and I might be surprised before I was aware; and what course to take for my security I knew not.

Milyen nevetséges tanácsokat ad a félelem ! A józan ésszel ellenkezőket. Mindenekelőtt az a gondolat ötlött eszembe, hogy visszamegyek a tanyámra, kecskéimet szétkergetem, nehogy az ellenség rájuk bukkanjon, elpusztítom gabonaültetvényemet és a vidéki kunyhómat, ami nyomomra vezethetné az idegeneket, és behúzódom sziklaváramba, hogy ott nézzek elébe az elkövetkezendő veszélynek.

Oh, what ridiculous resolutions men take when possessed with fear! It deprives them of the use of those means which reason offers for their relief. The first thing I proposed to myself was, to throw down my enclosures, and turn all my tame cattle wild into the woods, lest the enemy should find them, and then frequent the island in prospect of the same or the like booty: then the simple thing of digging up my two corn-fields, lest they should find such a grain there, and still be prompted to frequent the island: then to demolish my bower and tent, that they might not see any vestiges of habitation, and be prompted to look farther, in order to find out the persons inhabiting.

A parton tett újabb látogatást követő éjszaka szülte ezeket a gondolatokat. Az élmény, mely kiújította rettegésemet, most így tombolta ki magát. Az elmében keletkező félelem tízezerszer nagyobb, mint a szemmel látható dolgok keltette ijedtség. Ami a legrosszabb, most még az a menedékem is cserbenhagyott, amelyhez mindig bízvást menekülhettem az utóbbi évek során.

These were the subject of the first night’s cogitations after I was come home again, while the apprehensions which had so overrun my mind were fresh upon me, and my head was full of vapours. Thus, fear of danger is ten thousand times more terrifying than danger itself, when apparent to the eyes; and we find the burden of anxiety greater, by much, than the evil which we are anxious about: and what was worse than all this, I had not that relief in this trouble that from the resignation I used to practise I hoped to have. I looked, I thought, like Saul, who complained not only that the Philistines were upon him, but that God had forsaken him; for I did not now take due ways to compose my mind, by crying to God in my distress, and resting upon His providence, as I had done before, for my defence and deliverance; which, if I had done, I had at least been more cheerfully supported under this new surprise, and perhaps carried through it with more resolution.

Zavaros gondolataim ébren tartottak egész éjszaka, míg reggelre annyira elfáradtam, hogy mély álomba merültem. Az álom jótevő volt, bölcsebben ébredtem a hosszú alvás után, és lecsillapodva mérlegeltem a helyzetemet. Elvégre is nem természetellenes dolog, hogy erre a gyümölcsöző és kellemes szigetre ember vetődik, hiszen ráadásul közel van a kontinenshez és ha nem is lakik itt senki, de akár valamely céllal, akár mert ide hajtja a vihar, bárki partra szállhat itt. Igaz, hogy a tizenöt év alatt, mióta itt élek, egy lelket sem láttam, de ez legfeljebb annyit jelent, hogy akik erre jártak, mihelyt valamiképpen módját ejtették, továbbálltak. Ami viszont azért lehetett, mert nem akaródzott hosszabban itt időzniük. Az egyetlen dolog tehát, amitől óvakodnom kellett, hogy ne találkozzam össze ezekkel a vademberekkel, illetve legyen egy biztonságos hely, ahová visszavonulhatok, ha megpillantom őket.

This confusion of my thoughts kept me awake all night; but in the morning I fell asleep; and having, by the amusement of my mind, been as it were tired, and my spirits exhausted, I slept very soundly, and waked much better composed than I had ever been before. And now I began to think sedately; and, upon debate with myself, I concluded that this island (which was so exceedingly pleasant, fruitful, and no farther from the mainland than as I had seen) was not so entirely abandoned as I might imagine; that although there were no stated inhabitants who lived on the spot, yet that there might sometimes come boats off from the shore, who, either with design, or perhaps never but when they were driven by cross winds, might come to this place; that I had lived there fifteen years now and had not met with the least shadow or figure of any people yet; and that, if at any time they should be driven here, it was probable they went away again as soon as ever they could, seeing they had never thought fit to fix here upon any occasion; that the most I could suggest any danger from was from any casual accidental landing of straggling people from the main, who, as it was likely, if they were driven hither, were here against their wills, so they made no stay here, but went off again with all possible speed; seldom staying one night on shore, lest they should not have the help of the tides and daylight back again; and that, therefore, I had nothing to do but to consider of some safe retreat, in case I should see any savages land upon the spot.

Most már nagyon bánni kezdtem, hogy sziklaváramba útra nyíló ajtót vágtam, mely kényelmes volt ugyan, de igen hamar szemébe tűnhetett az esetleg arra tévedőnek. Alapos megfontolás után úgy döntöttem, második erődfalat vonok a lakhelyem köré. Tizenkét évvel korábban két sor fát ültettem félkör alakban az erődömön kívül, amelyek azóta úgy megnőttek, hogy csak néhány cölöppel kellett kiegészíteni ahhoz, hogy falat képezzenek A gerendákon kívül régi sodronykötelekkel és más egyéb anyagokkal egészítettem ki ezt a külső falat. Belülről a sáncot a barlang bővítési munkái során keletkezett földdel és kövekkel erősítettem meg. Ezek után hét akkora lyukat vájtam a falba, amelyeken kifértek a puskáim. A hajóról egykor hozott hét fegyver csöve nyúlt ki azokon. Állványra állítottam őket sorjában, úgy, mintha ágyúk lettek volna, ennek köszönhetően aztán két percen belül mind a hetet elsüthettem. Hónapokon át tartott ennek a falnak a készítése, de csak akkor éreztem újra biztonságban magamat, amikor felépült.

Now, I began sorely to repent that I had dug my cave so large as to bring a door through again, which door, as I said, came out beyond where my fortification joined to the rock: upon maturely considering this, therefore, I resolved to draw me a second fortification, in the manner of a semicircle, at a distance from my wall, just where I had planted a double row of trees about twelve years before, of which I made mention: these trees having been planted so thick before, they wanted but few piles to be driven between them, that they might be thicker and stronger, and my wall would be soon finished. So that I had now a double wall; and my outer wall was thickened with pieces of timber, old cables, and everything I could think of, to make it strong; having in it seven little holes, about as big as I might put my arm out at. In the inside of this I thickened my wall to about ten feet thick with continually bringing earth out of my cave, and laying it at the foot of the wall, and walking upon it; and through the seven holes I contrived to plant the muskets, of which I took notice that I had got seven on shore out of the ship; these I planted like my cannon, and fitted them into frames, that held them like a carriage, so that I could fire all the seven guns in two minutes’ time; this wall I was many a weary month in finishing, and yet never thought myself safe till it was done.

Végül tanyám elé a már említett, fűzfához hasonló fákról lemetszett vesszőket kezdtem ültetni egyre szélesebb területen. Ezekről tudtam, hogy gyorsan növekednek. Erődítményem és a faültetvény között szabadon hagytam egy nagy teret, ahová ha ellenség lépett volna, rögtön észreveszem.

When this was done I stuck all the ground without my wall, for a great length every way, as full with stakes or sticks of the osier-like wood, which I found so apt to grow, as they could well stand; insomuch that I believe I might set in near twenty thousand of them, leaving a pretty large space between them and my wall, that I might have room to see an enemy, and they might have no shelter from the young trees, if they attempted to approach my outer wall.

A facsemeték két év alatt sűrű bozótossá, hat év elteltével pedig olyan hatalmas erdővé gyarapodtak, amelyen szinte lehetetlen volt áthatolni. Ha idegenek vetődnek erre, sosem gondolták volna, hogy egy tanya van ezen a sűrű erdőn túl. Ami a sziklaerődbe ki- és bejárást illeti, azt két létra segítségével oldottam meg. Az első egy a sziklafal oldalában nem túl magasan kiugró sziklára vezetett, a másik erről a párkányról tovább, fel a sziklatetőre. A sziklának csak az az oldala volt erősen meredek, ahol az én barlangváram bújt meg, a másikon kényelmesen leereszkedhettem. Odakintről viszont senki nem juthatott be, ha elvettem a helyéről a két létrát.

Thus in two years’ time I had a thick grove; and in five or six years’ time I had a wood before my dwelling, growing so monstrously thick and strong that it was indeed perfectly impassable: and no men, of what kind soever, could ever imagine that there was anything beyond it, much less a habitation. As for the way which I proposed to myself to go in and out (for I left no avenue), it was by setting two ladders, one to a part of the rock which was low, and then broke in, and left room to place another ladder upon that; so when the two ladders were taken down no man living could come down to me without doing himself mischief; and if they had come down, they were still on the outside of my outer wall.

Ilyen dolgokat vittem végbe saját biztonságom megőrzése végett. A félelmeimből eredő körültekintés ösztönzött minderre, de mint később kiderült, nem hasztalanul.

Thus I took all the measures human prudence could suggest for my own preservation; and it will be seen at length that they were not altogether without just reason; though I foresaw nothing at that time more than my mere fear suggested to me.

CHAPTER XII—A CAVE RETREAT

Eközben az erődítési munkálatokon kívül másra is volt gondom. Mindinkább beláttam, hogy milyen sokat köszönhetek kecskenyájamnak, és aggódva gondoltam arra, mihez kezdenék nélkülük, ha, például, valami ragályos betegség kezdene pusztítani közöttük.

While this was doing, I was not altogether careless of my other affairs; for I had a great concern upon me for my little herd of goats: they were not only a ready supply to me on every occasion, and began to be sufficient for me, without the expense of powder and shot, but also without the fatigue of hunting after the wild ones; and I was loath to lose the advantage of them, and to have them all to nurse up over again.

Ahhoz, hogy megőrizzem ezt a bőséges táplálékforrásomat, két megoldás kínálkozott: az egyik, hogy találok még egy kényelmes barlangnak való helyet és akollá alakítom azt, ahová minden éjszaka beterelhetem a nyájat. A másik, hogy egymástól távol, lehetőleg rejtett helyen elkerítek két-három karámot, ahol elkülönítek, mondjuk egyenként fél tucat gidát, így ha a nyáj nagy részének baja is esne, viszonylag könnyen pótolhatom a hiányt. Bár tény, hogy ez a megoldás több munkát igényelt, mégis célravezetőbbnek tűnt.

For this purpose, after long consideration, I could think of but two ways to preserve them: one was, to find another convenient place to dig a cave underground, and to drive them into it every night; and the other was to enclose two or three little bits of land, remote from one another, and as much concealed as I could, where I might keep about half-a-dozen young goats in each place; so that if any disaster happened to the flock in general, I might be able to raise them again with little trouble and time: and this though it would require a good deal of time and labour, I thought was the most rational design.

Hozzáláttam, hogy feltárjam a sziget legeldugottabb helyeit, és a legalkalmasabbnak azt az erdős völgyet találtam, ahol egyszer eltévedtem a sziget túlpartjáról hazafelé menet. A félreeső völgyet, amelynek jó nedves talaja volt, olyan sűrűn ölelték körbe a környező erdők, hogy már-már természetes zárt terület jött létre. Így aztán jóval kevesebb munkával célt értem, mint a korábbi legelők elkerítésekor.

Accordingly, I spent some time to find out the most retired parts of the island; and I pitched upon one, which was as private, indeed, as my heart could wish: it was a little damp piece of ground in the middle of the hollow and thick woods, where, as is observed, I almost lost myself once before, endeavouring to come back that way from the eastern part of the island. Here I found a clear piece of land, near three acres, so surrounded with woods that it was almost an enclosure by nature; at least, it did not want near so much labour to make it so as the other piece of ground I had worked so hard at.

Azonnal munkához láttam, és egy hónapon belül elkészültem a sövénykerítéssel. Ezután tíz fiatal nősténykecskét és két kecskebakot hajtottam belé, majd folytattam a kerítés javítgatását, míg éppolyan biztonságos nem lett, mint a másik. Ez már több időmet vette igénybe. Két teljes év folyt le, mióta azt a bizonyos emberi lábnyomot láttam. Az említett rengeteg fáradozás is mind egyetlen lábnyom miatt történt, hiszen élő ember azóta sem került a szemem elé. Mi tagadás, ez a két év a korábbiaknál sokkal több gondot és aggodalmat okozott nekem. Bármiként küzdöttem is a gondolat ellen, újra meg újra visszatért a fenyegetettség érzete, és még vallásos beállítottságom is jelentős csorbát szenvedett miatta. Ritkán voltam olyan lelkiállapotban, hogy békés alázattal megadjam a Teremtőnek járó tiszteletet. Ha imádkoztam, haláltól rettegő szívvel és elmével tettem azt, és az odaadásnak ez a formája bizony kevésbé üdvös.

I immediately went to work with this piece of ground; and in less than a month’s time I had so fenced it round that my flock, or herd, call it which you please, which were not so wild now as at first they might be supposed to be, were well enough secured in it: so, without any further delay, I removed ten young she-goats and two he-goats to this piece, and when they were there I continued to perfect the fence till I had made it as secure as the other; which, however, I did at more leisure, and it took me up more time by a great deal. All this labour I was at the expense of, purely from my apprehensions on account of the print of a man’s foot; for as yet I had never seen any human creature come near the island; and I had now lived two years under this uneasiness, which, indeed, made my life much less comfortable than it was before, as may be well imagined by any who know what it is to live in the constant snare of the fear of man. And this I must observe, with grief, too, that the discomposure of my mind had great impression also upon the religious part of my thoughts; for the dread and terror of falling into the hands of savages and cannibals lay so upon my spirits, that I seldom found myself in a due temper for application to my Maker; at least, not with the sedate calmness and resignation of soul which I was wont to do: I rather prayed to God as under great affliction and pressure of mind, surrounded with danger, and in expectation every night of being murdered and devoured before morning; and I must testify, from my experience, that a temper of peace, thankfulness, love, and affection, is much the more proper frame for prayer than that of terror and discomposure: and that under the dread of mischief impending, a man is no more fit for a comforting performance of the duty of praying to God than he is for a repentance on a sick-bed; for these discomposures affect the mind, as the others do the body; and the discomposure of the mind must necessarily be as great a disability as that of the body, and much greater; praying to God being properly an act of the mind, not of the body.

Teendőim elvégzésével nem hagytam fel. Miután az egyik új karám elkészült, elindultam, hogy helyet keressek egy másiknak. Eközben eljutottam eddigi kalandozásaim legnyugatibb pontjára, és egyszer csak úgy rémlett, hogy a tenger sima hátán, nagy távolságban, egy ladikot látok. A kapitány hajósládájából származó távcsövem sajnos nem volt nálam. Szabad szemmel pedig addig néztem, míg minden elmosódott a szemem előtt. Úgy döntöttem, hogy nem jövök el többé távcső nélkül otthonról. Továbbhaladva leereszkedtem a hegyről és elérkeztem a sziget csúcsához, ahol most végre meggyőződhettem róla, hogy az idegen emberi lábnyom a szigeten egyáltalán nem volt szokatlan jelenség. Csak én hittem annak, mert a szigetnek azon az oldalán éltem, ahová a vademberek sosem látogattak el, azon a partszakaszon viszont, ahol most jártam, tudtomon kívül, rendszeresen kikötöttek a szárazföldről kicsit messzebb elkalandozó kenuk. Utasaik, a kannibál bennszülöttek gyakran hozták ide a csatákban ejtett foglyaikat, hogy szörnyű szokásaikhoz híven itt megöljék és megegyék azokat.

But to go on. After I had thus secured one part of my little living stock, I went about the whole island, searching for another private place to make such another deposit; when, wandering more to the west point of the island than I had ever done yet, and looking out to sea, I thought I saw a boat upon the sea, at a great distance. I had found a perspective glass or two in one of the seamen’s chests, which I saved out of our ship, but I had it not about me; and this was so remote that I could not tell what to make of it, though I looked at it till my eyes were not able to hold to look any longer; whether it was a boat or not I do not know, but as I descended from the hill I could see no more of it, so I gave it over; only I resolved to go no more out without a perspective glass in my pocket. When I was come down the hill to the end of the island, where, indeed, I had never been before, I was presently convinced that the seeing the print of a man’s foot was not such a strange thing in the island as I imagined: and but that it was a special providence that I was cast upon the side of the island where the savages never came, I should easily have known that nothing was more frequent than for the canoes from the main, when they happened to be a little too far out at sea, to shoot over to that side of the island for harbour: likewise, as they often met and fought in their canoes, the victors, having taken any prisoners, would bring them over to this shore, where, according to their dreadful customs, being all cannibals, they would kill and eat them; of which hereafter.

Mondom, amikor a hegyről leereszkedve elértem a sziget délnyugati csúcsához, olyan látvány tárult elém, amelytől zavar és döbbenet lett rajtam úrrá. Előttem a földön koponyák, kar, láb és egyéb embercsontok hevertek szanaszét. Jól látható volt a tábortűz helye is, valamint egy a földbe ásott kör alakú mélyedés, amelyet a vadak alighanem embertelen lakomáik lebonyolítására használtak.

When I was come down the hill to the shore, as I said above, being the SW. point of the island, I was perfectly confounded and amazed; nor is it possible for me to express the horror of my mind at seeing the shore spread with skulls, hands, feet, and other bones of human bodies; and particularly I observed a place where there had been a fire made, and a circle dug in the earth, like a cockpit, where I supposed the savage wretches had sat down to their human feastings upon the bodies of their fellow-creatures.

Annyira elborzadtam a látványtól, hogy hosszú időre elhagyott még a veszélyérzetem is. Addig csak rémmesékben olvastam efféle pokoli kegyetlenségről, az emberi természet ilyen lealjasodásáról, de szemtől szembe látni mindezt, iszonyú volt. El kellett fordulnom, mert rosszul lettem, és csak azért nem ájultam el, mert a természet hirtelen elemi erővel szabadította fel a gyomromból a feszültséget. A hányást követően kicsit megkönnyebbültem, de egy percig sem bírtam tovább ezen a helyen maradni. Amilyen gyorsan a lábam bírta, elindultam hegynek fel, hazafelé.

I was so astonished with the sight of these things, that I entertained no notions of any danger to myself from it for a long while: all my apprehensions were buried in the thoughts of such a pitch of inhuman, hellish brutality, and the horror of the degeneracy of human nature, which, though I had heard of it often, yet I never had so near a view of before; in short, I turned away my face from the horrid spectacle; my stomach grew sick, and I was just at the point of fainting, when nature discharged the disorder from my stomach; and having vomited with uncommon violence, I was a little relieved, but could not bear to stay in the place a moment; so I got up the hill again with all the speed I could, and walked on towards my own habitation.

Amikor már jó darabon eltávolodtam a parttól, megálltam, hogy megpróbáljam feldolgozni a látottakat. Mire továbbindultam, már újra felbuzgott bennem az Istent dicsérő imádság. Valóban nagyon jóságos volt irántam, hogy különválasztott ezektől az elvetemült fenevadaktól. Számkivetett helyzetemben annyi mindennel ellátott, de a legnagyobb adomány mégis az a tudat volt, amelyet újra és újra megerősített bennem, vagyis hogy számíthatok az áldására.

When I came a little out of that part of the island I stood still awhile, as amazed, and then, recovering myself, I looked up with the utmost affection of my soul, and, with a flood of tears in my eyes, gave God thanks, that had cast my first lot in a part of the world where I was distinguished from such dreadful creatures as these; and that, though I had esteemed my present condition very miserable, had yet given me so many comforts in it that I had still more to give thanks for than to complain of: and this, above all, that I had, even in this miserable condition, been comforted with the knowledge of Himself, and the hope of His blessing: which was a felicity more than sufficiently equivalent to all the misery which I had suffered, or could suffer.

Hálával telt szívvel érkeztem meg az erődömbe, amelyben most a korábbiaknál sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, mert tudtam, hogy ezek a hitvány férgek sosem járják be a szigetet, zsákmány után kutatva. Nyilvánvalóan jártak már a közeli, sűrű erdővel borított területeken, és nem gondolták, hogy azon túl van bármi is, ami a hasznukra lehetne. Tizennyolc évet töltöttem el itt úgy, hogy eggyel sem találkoztam közülük és újabb tizennyolc évet leélhetek ugyanígy, ha nem mutatkozom előttük, amit szándékomban is állt betartani. Csak a kannibáloknál nemesebb lényeknek voltam hajlandó felfedni az ottlétemet, feltéve ha erre vetődnek ilyenek. Olyan undor és szomorúság fogott el az állatias vademberekkel és emberevő szertartásaikkal kapcsolatban, hogy ettől az időtől kezdve csaknem két évig alig hagytam el saját területemet. Saját területemen a három ültetvényemet, az erődömet, vidéki birtokomat és az erdei karámot értem. Viszolyogtam a gondolattól is, hogy megpillanthatom őket vagy szertartásaik képében magát az ördögöt.

In this frame of thankfulness I went home to my castle, and began to be much easier now, as to the safety of my circumstances, than ever I was before: for I observed that these wretches never came to this island in search of what they could get; perhaps not seeking, not wanting, or not expecting anything here; and having often, no doubt, been up the covered, woody part of it without finding anything to their purpose. I knew I had been here now almost eighteen years, and never saw the least footsteps of human creature there before; and I might be eighteen years more as entirely concealed as I was now, if I did not discover myself to them, which I had no manner of occasion to do; it being my only business to keep myself entirely concealed where I was, unless I found a better sort of creatures than cannibals to make myself known to. Yet I entertained such an abhorrence of the savage wretches that I have been speaking of, and of the wretched, inhuman custom of their devouring and eating one another up, that I continued pensive and sad, and kept close within my own circle for almost two years after this: when I say my own circle, I mean by it my three plantations—viz. my castle, my country seat (which I called my bower), and my enclosure in the woods: nor did I look after this for any other use than an enclosure for my goats; for the aversion which nature gave me to these hellish wretches was such, that I was as fearful of seeing them as of seeing the devil himself.

Mind ez idő alatt egyszer sem látogattam meg csónakomat, de újra fontolóra vettem, hogy másikat készítek. Az előbbivel már úgysem vitorlázhattam volna vissza a lakhelyemre anélkül, hogy kockáztatnám a vademberekkel való találkozást. Akkor viszont elfognának és a többi legyőzött sorsára jutnék.

I did not so much as go to look after my boat all this time, but began rather to think of making another; for I could not think of ever making any more attempts to bring the other boat round the island to me, lest I should meet with some of these creatures at sea; in which case, if I had happened to have fallen into their hands, I knew what would have been my lot.

Végül az idő múlása segített beletörődnöm ebbe a helyzetbe is, és teljesen visszatértem a korábbi életvitelhez, azzal a különbséggel, hogy óvatosabb voltam és körültekintőbb, különösen arra vigyáztam, nehogy elsüssem a puskámat barangolásaim közben. Bölcs dolognak bizonyult, hogy kecskenyájat neveltem és így nem kellett többé vadásznom. Ha mégis el akartam ejteni egyet-egyet, csapdákat és hurkot használtam. Bár a legutóbbi szörnyű élményem óta újabb két év telt el és az alatt egyszer sem sütöttem el a fegyveremet, mégsem feledkeztem meg arról, hogy a puskán kívül még két pisztolyt vegyek magamhoz, ha elmentem hazulról. Ráadásnak egy jókora vadászkést fentem ki, és kard gyanánt, hüvely nélkül a derekamra kötöttem. Meg kell hagyni, elég ijesztő látványt kelthettem így.

Time, however, and the satisfaction I had that I was in no danger of being discovered by these people, began to wear off my uneasiness about them; and I began to live just in the same composed manner as before, only with this difference, that I used more caution, and kept my eyes more about me than I did before, lest I should happen to be seen by any of them; and particularly, I was more cautious of firing my gun, lest any of them, being on the island, should happen to hear it. It was, therefore, a very good providence to me that I had furnished myself with a tame breed of goats, and that I had no need to hunt any more about the woods, or shoot at them; and if I did catch any of them after this, it was by traps and snares, as I had done before; so that for two years after this I believe I never fired my gun once off, though I never went out without it; and what was more, as I had saved three pistols out of the ship, I always carried them out with me, or at least two of them, sticking them in my goat-skin belt. I also furbished up one of the great cutlasses that I had out of the ship, and made me a belt to hang it on also; so that I was now a most formidable fellow to look at when I went abroad, if you add to the former description of myself the particular of two pistols, and a broadsword hanging at my side in a belt, but without a scabbard.

Things going on thus, as I have said, for some time, I seemed, excepting these cautions, to be reduced to my former calm, sedate way of living. All these things tended to show me more and more how far my condition was from being miserable, compared to some others; nay, to many other particulars of life which it might have pleased God to have made my lot. It put me upon reflecting how little repining there would be among mankind at any condition of life if people would rather compare their condition with those that were worse, in order to be thankful, than be always comparing them with those which are better, to assist their murmurings and complainings.

Mostani helyzetem, amelyet jelentősen meghatározott a tény, hogy ezek az emberállatok itt táborozhatnak a közelemben, sok korábbi, kényelmem fejlesztésével kapcsolatos tervemre rányomta a bélyegét. Korábban többek között azon is törtem a fejem, hogy felcsapok sörfőzőnek, és az árpából malátát, abból pedig kellemes italt készítek magamnak. Szeszélyes gondolat volt, és bár elsőre nem tűnt bonyolultnak, sok minden hiányzott hozzá: hordó, amiben a sört tarthattam volna és amit évekkel előbb sehogy sem sikerült elkészítenem, továbbá komló, élesztő és üst. Mégis úgy érzem, hogy ha kellő időt fordítok rá, szokott kitartásom végül sikerre vezetett volna. A jelenlegi körülmények között, sajnos, ezt nem volt módom igazolni.

As in my present condition there were not really many things which I wanted, so indeed I thought that the frights I had been in about these savage wretches, and the concern I had been in for my own preservation, had taken off the edge of my invention, for my own conveniences; and I had dropped a good design, which I had once bent my thoughts upon, and that was to try if I could not make some of my barley into malt, and then try to brew myself some beer. This was really a whimsical thought, and I reproved myself often for the simplicity of it: for I presently saw there would be the want of several things necessary to the making my beer that it would be impossible for me to supply; as, first, casks to preserve it in, which was a thing that, as I have observed already, I could never compass: no, though I spent not only many days, but weeks, nay months, in attempting it, but to no purpose. In the next place, I had no hops to make it keep, no yeast to make it work, no copper or kettle to make it boil; and yet with all these things wanting, I verily believe, had not the frights and terrors I was in about the savages intervened, I had undertaken it, and perhaps brought it to pass too; for I seldom gave anything over without accomplishing it, when once I had it in my head to began it.

Találékonyságomat most más területen próbáltam kamatoztatni. Néha majd szétrepedt a fejem a sok tervelgetéstől: mindenáron szerettem volna a gazok közül néhányat megölni, lehetőleg akkor, mikor éppen áldozataiknak esnek vadállati dühvel, hogy a szerencsétleneket megszabadíthatnám. Terveim nagyobb szabásúak voltak, mint maga az elvégzendő feladat, de ahhoz, hogy valóban elrémítsem őket vagy végezzek néhányukkal, mindenféle tervtől függetlenül, szembe kellett volna szállnom velük. De mire juthattam egymagam húsz-harminc fenevaddal szemben, akik mérges nyilaikkal vagy dárdáikkal éppolyan biztosan céloznak, mint én a puskámmal ?

But my invention now ran quite another way; for night and day I could think of nothing but how I might destroy some of the monsters in their cruel, bloody entertainment, and if possible save the victim they should bring hither to destroy. It would take up a larger volume than this whole work is intended to be to set down all the contrivances I hatched, or rather brooded upon, in my thoughts, for the destroying these creatures, or at least frightening them so as to prevent their coming hither any more: but all this was abortive; nothing could be possible to take effect, unless I was to be there to do it myself: and what could one man do among them, when perhaps there might be twenty or thirty of them together with their darts, or their bows and arrows, with which they could shoot as true to a mark as I could with my gun?

Bizony, még az is eszembe jutott, hogy azon a helyen, ahova ők lakmározni járnak el, gödröt ások, és néhány kilogramm lőport rejtek el, hogy amikor meggyújtják pogány tábortüzüket, hadd repüljenek mindenestül a levegőbe... Az ám, csakhogy erre a célra legalább két-három kilogramm lőpor kellene, nekem pedig összes maradék készletem kevesebb, mint egy kis hordónyi. Az is lehet, hogy fel sem robban időben, de ha mégis, talán kárt sem tenne a vadakban és még kevésbé biztos, hogy végképp elriasztja őket erről a helyről. Az újabb tervem ez volt: Lesbe állok valami biztos helyen három kétcsövű puskámmal, három pisztolyommal, meg élesre fent kardommal. Amikor összetömörültek vérengző szertartásukhoz, közéjük lövök, úgy, hogy lövésenként legalább kettőt-hármat leterítsek - s mikor már jól megritkítottam őket, rajtuk ütök pisztollyal, karddal. Meg voltam róla győződve, hogy ha húszan lennének is, minddel végeznék.

Sometimes I thought if digging a hole under the place where they made their fire, and putting in five or six pounds of gunpowder, which, when they kindled their fire, would consequently take fire, and blow up all that was near it: but as, in the first place, I should be unwilling to waste so much powder upon them, my store being now within the quantity of one barrel, so neither could I be sure of its going off at any certain time, when it might surprise them; and, at best, that it would do little more than just blow the fire about their ears and fright them, but not sufficient to make them forsake the place: so I laid it aside; and then proposed that I would place myself in ambush in some convenient place, with my three guns all double-loaded, and in the middle of their bloody ceremony let fly at them, when I should be sure to kill or wound perhaps two or three at every shot; and then falling in upon them with my three pistols and my sword, I made no doubt but that, if there were twenty, I should kill them all.

Ezzel a gondolattal néhány hétre úgy elteltem, hogy néha még álmomban is lerohantam őket. Olyannyira komolyan vettem az elképzelésemet, hogy több napot szántam egy megfelelő leshely kiválasztására, ahonnan figyelhetem őket. Gyakran ellátogattam az ördögi ünnepségek helyszínére. De bármennyire is fűtött a bosszú és vágytam kardélre hányni közülük húszat-harmincat, a borzadály, amely a helyszínen a kannibál lakomák maradványainak láttán rám tört, elapasztotta vérszomjas kedvemet. Végül találtam egy alkalmas helyet a hegyoldalban, ahol biztonságban figyelhettem, mikor közelednek a csónakjaikon. Ezután, a partraszállásukat megelőzve, elrejtőzhettem a sűrű erdős rész egyik fájának üregében, amely teljesen eltakart. Véres ténykedésüket figyelve innen pontosan célba vehettem őket, úgy, hogy lehetetlen lett volna mellé lőnöm és hármat-négyet biztosan megsebesítek az első lövéssel. Így akartam tehát végrehajtani a támadást, amelyhez elő is készítettem a két muskétát és a vadászfegyveremet. Előbbieket több apró és néhány nagyobb, pisztolygolyó méretű lövedékkel töltöttem meg, a vadászfegyverbe pedig a legnagyobb méretű sörétet helyeztem. A pisztolyaimat egyenként négy golyóval töltöttem meg, és minden fegyverhez vettem magam mellé tartalék muníciót. Ezzel fel is készültem a vállalkozásomra.

This fancy pleased my thoughts for some weeks, and I was so full of it that I often dreamed of it, and, sometimes, that I was just going to let fly at them in my sleep. I went so far with it in my imagination that I employed myself several days to find out proper places to put myself in ambuscade, as I said, to watch for them, and I went frequently to the place itself, which was now grown more familiar to me; but while my mind was thus filled with thoughts of revenge and a bloody putting twenty or thirty of them to the sword, as I may call it, the horror I had at the place, and at the signals of the barbarous wretches devouring one another, abetted my malice. Well, at length I found a place in the side of the hill where I was satisfied I might securely wait till I saw any of their boats coming; and might then, even before they would be ready to come on shore, convey myself unseen into some thickets of trees, in one of which there was a hollow large enough to conceal me entirely; and there I might sit and observe all their bloody doings, and take my full aim at their heads, when they were so close together as that it would be next to impossible that I should miss my shot, or that I could fail wounding three or four of them at the first shot. In this place, then, I resolved to fulfil my design; and accordingly I prepared two muskets and my ordinary fowling-piece. The two muskets I loaded with a brace of slugs each, and four or five smaller bullets, about the size of pistol bullets; and the fowling-piece I loaded with near a handful of swan-shot of the largest size; I also loaded my pistols with about four bullets each; and, in this posture, well provided with ammunition for a second and third charge, I prepared myself for my expedition.

Most, hogy minden rendelkezésemre állt a tervem gyakorlati megvalósításához, reggelente rendszeresen látogatást tettem a sziget csúcsához közeli hegytetőn, amely a váramtól mintegy öt kilométerre volt. Figyeltem, látok-e csónakokat a partnál vagy a sziget felé közeledni. Két-három hónapig tartó éber őrködés után azonban kezdtem belefáradni a sikertelenségbe. Ez idő alatt nem csak a part közelében, de az egész óceánon - vagy ameddig csak a távcsövemmel elláttam - sem tűnt fel semmilyen jármű.

After I had thus laid the scheme of my design, and in my imagination put it in practice, I continually made my tour every morning to the top of the hill, which was from my castle, as I called it, about three miles or more, to see if I could observe any boats upon the sea, coming near the island, or standing over towards it; but I began to tire of this hard duty, after I had for two or three months constantly kept my watch, but came always back without any discovery; there having not, in all that time, been the least appearance, not only on or near the shore, but on the whole ocean, so far as my eye or glass could reach every way.

Mialatt rendszeresen eljártam a hegyre, folyton elevenen tartottam magamban a tervet, hogy végzek húsz-harminc bennszülöttel, akiknek a kegyetlensége annyira felbőszített, hogy azóta kétely sem merült fel bennem a tervem jogosságát illetően. Holott jobban belegondolva, nem puszta kedvtelésből folytatták e természetellenes gyakorlatot, hanem sokkal inkább a saját természetes ösztöneiktől hajtva. Istentől elhagyottan, évszázadokon át hódoltak ennek a pokoli hagyománynak. Most, hogy lassan elcsigázott az eredménytelen várakozás, magáról a jelenségről alkotott véleményem is változni kezdett. Higgadtabban kezdtem mérlegelni, hogy miért is acsarkodnék én a kannibálok ellen, milyen hatalom jelölt ki, hogy végrehajtója legyek egy büntetésnek, olyan tettért, amit eddig Isten is büntetlenül hagyott.

As long as I kept my daily tour to the hill, to look out, so long also I kept up the vigour of my design, and my spirits seemed to be all the while in a suitable frame for so outrageous an execution as the killing twenty or thirty naked savages, for an offence which I had not at all entered into any discussion of in my thoughts, any farther than my passions were at first fired by the horror I conceived at the unnatural custom of the people of that country, who, it seems, had been suffered by Providence, in His wise disposition of the world, to have no other guide than that of their own abominable and vitiated passions; and consequently were left, and perhaps had been so for some ages, to act such horrid things, and receive such dreadful customs, as nothing but nature, entirely abandoned by Heaven, and actuated by some hellish degeneracy, could have run them into. But now, when, as I have said, I began to be weary of the fruitless excursion which I had made so long and so far every morning in vain, so my opinion of the action itself began to alter; and I began, with cooler and calmer thoughts, to consider what I was going to engage in; what authority or call I had to pretend to be judge and executioner upon these men as criminals, whom Heaven had thought fit for so many ages to suffer unpunished to go on, and to be as it were the executioners of His judgments one upon another; how far these people were offenders against me, and what right I had to engage in the quarrel of that blood which they shed promiscuously upon one another.

Azt nem tudhattam, mit ítél Isten erről a dologról, de kezdtem úgy érezni, hogy nem lenne jogos beleavatkoznom egy ilyen, rajtam kívül álló eseménybe. Kétségetlen, hogy ezek az emberek nem bűnként élik meg, amit elkövetnek, mint ahogy azt sem tudják, hogy tettükkel isteni igazságszolgáltatást vonnak magukra. Hiszen ők úgy ölik és falják fel az embert, ahogy a művelt európai is leöli az ürüt és megeszi a húsát.

I debated this very often with myself thus: “How do I know what God Himself judges in this particular case? It is certain these people do not commit this as a crime; it is not against their own consciences reproving, or their light reproaching them; they do not know it to be an offence, and then commit it in defiance of divine justice, as we do in almost all the sins we commit. They think it no more a crime to kill a captive taken in war than we do to kill an ox; or to eat human flesh than we do to eat mutton.”

Amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy ezek az emberek semmivel sem vétkesebbek, mint mondjuk azok a keresztény gyilkosok, akik gyakran kivégzik a csatában ejtett hadifoglyokat. A következő ellenérvem a megtámadásukkal kapcsolatban az volt, hogy bármilyen kegyetlenek is egymással szemben, nekem még sosem ártottak. Ha másként történt volna, mondjuk fenyeget engem a jelenlétük, akkor lenne értelme rájuk rontanom, de mivel jelenleg nem tudtak rólam, nem is árthattak nekem. Ilyen körülmények között megtámadni őket, hasonlítana azokhoz a rémtettekhez, amiket a spanyolok vittek végbe Amerikában, kiirtva emberek millióit.

When I considered this a little, it followed necessarily that I was certainly in the wrong; that these people were not murderers, in the sense that I had before condemned them in my thoughts, any more than those Christians were murderers who often put to death the prisoners taken in battle; or more frequently, upon many occasions, put whole troops of men to the sword, without giving quarter, though they threw down their arms and submitted. In the next place, it occurred to me that although the usage they gave one another was thus brutish and inhuman, yet it was really nothing to me: these people had done me no injury: that if they attempted, or I saw it necessary, for my immediate preservation, to fall upon them, something might be said for it: but that I was yet out of their power, and they really had no knowledge of me, and consequently no design upon me; and therefore it could not be just for me to fall upon them; that this would justify the conduct of the Spaniards in all their barbarities practised in America, where they destroyed millions of these people; who, however they were idolators and barbarians, and had several bloody and barbarous rites in their customs, such as sacrificing human bodies to their idols, were yet, as to the Spaniards, very innocent people; and that the rooting them out of the country is spoken of with the utmost abhorrence and detestation by even the Spaniards themselves at this time, and by all other Christian nations of Europe, as a mere butchery, a bloody and unnatural piece of cruelty, unjustifiable either to God or man; and for which the very name of a Spaniard is reckoned to be frightful and terrible, to all people of humanity or of Christian compassion; as if the kingdom of Spain were particularly eminent for the produce of a race of men who were without principles of tenderness, or the common bowels of pity to the miserable, which is reckoned to be a mark of generous temper in the mind.

Ezen megfontolások alapján lassanként kezdtem belátni, hogy helytelen volt a bennszülöttek megtámadása mellett dönteni, mert az önvédelmen kívül erre más okom nem nagyon lehetne. De védekeznem csak akkor kell, ha felfedem magam előttük, például úgy, hogy rájuk támadok. Ilyen szempontból a támadással leginkább a magam pusztulását segíteném elő. Mindegyiküket úgysem irthatnám ki, s ha csak egyetlenegy is megszabadul közülük: bizony a nyakamra hoz egy egész törzset, és végül a kannibálok bosszújának áldozatául esem. A végső megállapítás részemről tehát az volt, hogy nem lenne bölcs eljárás beleártanom magam ebbe az ügybe. Inkább megpróbálok továbbra is rejtve maradni, és azon igyekszem, hogy egyetlen árulkodó jellel se fedjem fel az ottlétemet. Vallásos gondolkodásom is e megfontolt következtetést támogatta, és elvetette a velem szemben vétlen emberek legyilkolását. Az egymással szemben elkövetett bűneikért majd Isten előtt kell számot adniuk. Nagy megelégedéssel vettem tudomásul, hogy már nem vágyom elkövetni azt a tettet, amely egyenlő lett volna a szándékos gyilkossággal. Térdre borulva mondtam hálát az Úrnak, amiért nem hagyta, hogy ilyen bűnbe essek, és védelmét kértem a barbárokkal szemben. * * *

These considerations really put me to a pause, and to a kind of a full stop; and I began by little and little to be off my design, and to conclude I had taken wrong measures in my resolution to attack the savages; and that it was not my business to meddle with them, unless they first attacked me; and this it was my business, if possible, to prevent: but that, if I were discovered and attacked by them, I knew my duty. On the other hand, I argued with myself that this really was the way not to deliver myself, but entirely to ruin and destroy myself; for unless I was sure to kill every one that not only should be on shore at that time, but that should ever come on shore afterwards, if but one of them escaped to tell their country-people what had happened, they would come over again by thousands to revenge the death of their fellows, and I should only bring upon myself a certain destruction, which, at present, I had no manner of occasion for. Upon the whole, I concluded that I ought, neither in principle nor in policy, one way or other, to concern myself in this affair: that my business was, by all possible means to conceal myself from them, and not to leave the least sign for them to guess by that there were any living creatures upon the island—I mean of human shape. Religion joined in with this prudential resolution; and I was convinced now, many ways, that I was perfectly out of my duty when I was laying all my bloody schemes for the destruction of innocent creatures—I mean innocent as to me. As to the crimes they were guilty of towards one another, I had nothing to do with them; they were national, and I ought to leave them to the justice of God, who is the Governor of nations, and knows how, by national punishments, to make a just retribution for national offences, and to bring public judgments upon those who offend in a public manner, by such ways as best please Him. This appeared so clear to me now, that nothing was a greater satisfaction to me than that I had not been suffered to do a thing which I now saw so much reason to believe would have been no less a sin than that of wilful murder if I had committed it; and I gave most humble thanks on my knees to God, that He had thus delivered me from blood-guiltiness; beseeching Him to grant me the protection of His providence, that I might not fall into the hands of the barbarians, or that I might not lay my hands upon them, unless I had a more clear call from Heaven to do it, in defence of my own life.

Felismerésemnek megfelelően éltem a következő egy év során. Nem hozott kísértésbe semmiféle kínálkozó alkalom, hogy a kannibálokra leskelődjem. Nem kívántam, hogy kiújuljanak velük kapcsolatos gondolataim vagy a tetteik látványától újra bosszúszomjassá váljak. Az egyetlen dolgom, ami a szigetnek azon a részén maradt, hogy elhozom a ladikomat onnan, ahol addig rejtve állt és ahol esetleg a partra szálló vadaknak a szemébe ötölhetne. Ezt meg is tettem, és a sziget keleti csúcsánál rejtettem el. Volt ott a meredek sziklapartnak egy jól védett kis öble, ahova kenu az áramlatok miatt el nem juthatott. A csónakból magamhoz vettem mindazt, ami hozzá tarozott és árulkodó jel lehetett volna, így az árbocot, a vitorlát és a horgonyt, vagy helyesebben a vasat, amit horgonyként használtam.

In this disposition I continued for near a year after this; and so far was I from desiring an occasion for falling upon these wretches, that in all that time I never once went up the hill to see whether there were any of them in sight, or to know whether any of them had been on shore there or not, that I might not be tempted to renew any of my contrivances against them, or be provoked by any advantage that might present itself to fall upon them; only this I did: I went and removed my boat, which I had on the other side of the island, and carried it down to the east end of the whole island, where I ran it into a little cove, which I found under some high rocks, and where I knew, by reason of the currents, the savages durst not, at least would not, come with their boats upon any account whatever. With my boat I carried away everything that I had left there belonging to her, though not necessary for the bare going thither—viz. a mast and sail which I had made for her, and a thing like an anchor, but which, indeed, could not be called either anchor or grapnel; however, it was the best I could make of its kind: all these I removed, that there might not be the least shadow for discovery, or appearance of any boat, or of any human habitation upon the island.

Az eddiginél is visszahúzódóbb életet éltem, ritkán hagytam el az otthonomat és csakis olyankor, ha elengedhetetlen dolgom akadt, például meg kellett fejnem a kecskéimet vagy gondoskodnom az erdő közepén tartott kisebb nyájamról, mely a szigetnek azon az oldalán helyezkedett el, ahol semmilyen veszély nem fenyegetett. Abban biztos voltam, hogy az ideérkező vadembereknek nem áll szándékában felderíteni a szigetet, és így nem barangolnak messzire a parttól. Meggyőződésem volt az is, hogy mióta tudomást szereztem a látogatásaikról, szintén számos alkalommal jöttek el ide, és még utólag is rémület fogott el, ha arra gondoltam, mi lett volna a sorsom, ha akkor futok a karjaikba, amikor még egyetlen apró sörétes fegyveremmel gyanútlanul jártam a vidéket, igyekezvén feltárni annak rejtett adottságait. Mekkora meglepetésben lett volna részem, ha egyetlen emberi lábnyom helyett tizenöt-húsz fürge lábú bennszülöttel találom szemben magam, akik elől hiába is próbálok menekülni. Miközben azon töprengtem, mit is tehettem volna akkoriban ellenük, néha a mély csüggedtség állapotába kerültem, annak ellenére is, hogy tudtam, mostanra már sokkal felkészültebb vagyok a korábbiaknál. Ezeknek a melankólia jellemezte időszakoknak azonban mindig a gondviselés iránti hálaérzet gondolata vetett végett. Hiszen ezáltal olyan veszedelmek elől szabadulhattam meg, amelyeket egyedül megoldani nem lett volna erőm és amelyek létezéséről fogalmam sem volt. Ez a fajta emelkedettebb szemléletmód nem volt idegen tőlem, azóta lett sajátom, mióta a mennybéliek kegyelmét először felismertem. Csodálatos, hogy néha úgy menekülünk meg az élet veszélyei elől, hogy közben nem is sejtjük, miszerint ki voltunk téve nekik. Válaszúton, időnként akár szándékunk és kötelességünk ellenére is, inkább egy furcsa, ismeretlen eredetű sugallatnak engedelmeskedünk, és csak később derül ki, hogy ha nem így tettünk volna, a vesztünkbe rohanunk. Ezek a megtapasztalások sarkalltak arra, hogy ha bármikor is hasonló megmagyarázhatatlan késztetést éreztem, mindig engedelmeskedtem ennek. Életem során számos alkalommal sikert hozott ez a szemlélet, de különösen a szigeten töltött magányos éveim során látszott beigazolódni. Bölcsességre szert tenni sosem késő, ezért tanácsolom mindenkinek, aki felelős életet él, amelyet rendkívüli események tarkítanak, hogy hagyja magát e láthatatlan tudás által vezérelni.

Besides this, I kept myself, as I said, more retired than ever, and seldom went from my cell except upon my constant employment, to milk my she-goats, and manage my little flock in the wood, which, as it was quite on the other part of the island, was out of danger; for certain, it is that these savage people, who sometimes haunted this island, never came with any thoughts of finding anything here, and consequently never wandered off from the coast, and I doubt not but they might have been several times on shore after my apprehensions of them had made me cautious, as well as before. Indeed, I looked back with some horror upon the thoughts of what my condition would have been if I had chopped upon them and been discovered before that; when, naked and unarmed, except with one gun, and that loaded often only with small shot, I walked everywhere, peeping and peering about the island, to see what I could get; what a surprise should I have been in if, when I discovered the print of a man’s foot, I had, instead of that, seen fifteen or twenty savages, and found them pursuing me, and by the swiftness of their running no possibility of my escaping them! The thoughts of this sometimes sank my very soul within me, and distressed my mind so much that I could not soon recover it, to think what I should have done, and how I should not only have been unable to resist them, but even should not have had presence of mind enough to do what I might have done; much less what now, after so much consideration and preparation, I might be able to do. Indeed, after serious thinking of these things, I would be melancholy, and sometimes it would last a great while; but I resolved it all at last into thankfulness to that Providence which had delivered me from so many unseen dangers, and had kept me from those mischiefs which I could have no way been the agent in delivering myself from, because I had not the least notion of any such thing depending, or the least supposition of its being possible. This renewed a contemplation which often had come into my thoughts in former times, when first I began to see the merciful dispositions of Heaven, in the dangers we run through in this life; how wonderfully we are delivered when we know nothing of it; how, when we are in a quandary as we call it, a doubt or hesitation whether to go this way or that way, a secret hint shall direct us this way, when we intended to go that way: nay, when sense, our own inclination, and perhaps business has called us to go the other way, yet a strange impression upon the mind, from we know not what springs, and by we know not what power, shall overrule us to go this way; and it shall afterwards appear that had we gone that way, which we should have gone, and even to our imagination ought to have gone, we should have been ruined and lost. Upon these and many like reflections I afterwards made it a certain rule with me, that whenever I found those secret hints or pressings of mind to doing or not doing anything that presented, or going this way or that way, I never failed to obey the secret dictate; though I knew no other reason for it than such a pressure or such a hint hung upon my mind. I could give many examples of the success of this conduct in the course of my life, but more especially in the latter part of my inhabiting this unhappy island; besides many occasions which it is very likely I might have taken notice of, if I had seen with the same eyes then that I see with now. But it is never too late to be wise; and I cannot but advise all considering men, whose lives are attended with such extraordinary incidents as mine, or even though not so extraordinary, not to slight such secret intimations of Providence, let them come from what invisible intelligence they will. That I shall not discuss, and perhaps cannot account for; but certainly they are a proof of the converse of spirits, and a secret communication between those embodied and those unembodied, and such a proof as can never be withstood; of which I shall have occasion to give some remarkable instances in the remainder of my solitary residence in this dismal place.

Természetes dolog, hogy az állandó veszély közepette óvatosságom még inkább fokozódott. Nem törtem magam, hogy természet adta találékonyságomat újabb kényelmi célok szolgálatába állítsam. Most még a táplálékomnál is komolyabban foglalkoztatott a biztonságom. Ha csak egy-egy fát kellett is levágnom, előbb körülnéztem s a fejszecsapás zajára megriadtam a gondolattól, vajon nem hallja-e valaki más. Még a szögek beverése miatt is aggódtam. A fegyveremet semmi szín alatt nem sütöttem volna el, és még ennél is óvatosabb voltam a tűzgyújtást illetően, mert a füst messziről elárulhatott.

I believe the reader of this will not think it strange if I confess that these anxieties, these constant dangers I lived in, and the concern that was now upon me, put an end to all invention, and to all the contrivances that I had laid for my future accommodations and conveniences. I had the care of my safety more now upon my hands than that of my food. I cared not to drive a nail, or chop a stick of wood now, for fear the noise I might make should be heard: much less would I fire a gun for the same reason: and above all I was intolerably uneasy at making any fire, lest the smoke, which is visible at a great distance in the day, should betray me.

Felkerestem a legsűrűbb erdőt, s ott égettem a konyhámra szükséges szenet új lakrészem közelében, amelyre véletlenül tettem szert. Amint egy nap gallyakat tördeltem a sziklák tövében, egy vastag törzsű fa tövénél, nagy meglepetésemre egy barlang szájára bukkantam. Olyan sötét és mély volt, hogy alighanem egyetlen vadember sem merészkedett volna be oda, csak olyasvalaki, aki biztonságos, nyugalmas helyre vágyik, mint én. A bejárat kissé szűk volt, de kíváncsi természetem számára ez nem jelenthetett akadályt. Odabent nagy térre bukkantam, a barlang magassága talán kétszer meghaladta az én testmagasságomat. Bevallom azonban, nem töltöttem túl sok időt a szemrevételezésével. Egyszer csak a vaksötétből egy villogó szempár szegeződött rám. Nem tudtam, hogy emberé vagy ördögé lehet-e. Kihátráltam a barlangból. Odakint kis idő elteltével dorgálni kezdtem magam. Aki képes húsz évig egyedül elélni egy szigeten, gondoltam, az miért ijedne meg akár az ördögtől is ? Aligha lehet a barlangban bármi, ami külsőre nálam rémisztőbb lenne. A kezembe vettem egy parázsló ágat, és visszatértem a barlang belsejébe. De alig léptem odabenn hármat, amikor újra rémülten kellett megállnom, mert kínos nyöszörgő hang hallatszott bentről, mintha egy ember vívódna nagy betegségben. Aztán még egyszer ugyanaz. A homlokom verejtékezni kezdett, és ha lett volna rajtam fejfedő, a hajszálaim most biztosan megemelik azt. De biztatni kezdtem magam, hogy Isten mindenütt jelen van és megvéd, ha szükségem lesz rá, majd fáklyámat megcsóválva előbbre léptem. A parázsló ág fényénél megpillantottam egy ijesztő méretű vad bakkecskét, a legnagyobbat, amit eddig a szigeten láttam. Az öreg állat a végkimerüléssel küzdött és élete utolsó perceit élte. Megérintettem a lábammal, mert gondoltam, megpróbálom kivezetni, de az állatnak nem volt immár jártányi ereje sem. Belenyugodtam hát, hogy holtában is ott fog maradni. Ha engem megijesztett, legalább a betolakodó vadembereket is elrémisztheti.

For this reason, I removed that part of my business which required fire, such as burning of pots and pipes, &c., into my new apartment in the woods; where, after I had been some time, I found, to my unspeakable consolation, a mere natural cave in the earth, which went in a vast way, and where, I daresay, no savage, had he been at the mouth of it, would be so hardy as to venture in; nor, indeed, would any man else, but one who, like me, wanted nothing so much as a safe retreat. The mouth of this hollow was at the bottom of a great rock, where, by mere accident (I would say, if I did not see abundant reason to ascribe all such things now to Providence), I was cutting down some thick branches of trees to make charcoal; and before I go on I must observe the reason of my making this charcoal, which was this—I was afraid of making a smoke about my habitation, as I said before; and yet I could not live there without baking my bread, cooking my meat, &c.; so I contrived to burn some wood here, as I had seen done in England, under turf, till it became chark or dry coal: and then putting the fire out, I preserved the coal to carry home, and perform the other services for which fire was wanting, without danger of smoke. But this is by-the-bye. While I was cutting down some wood here, I perceived that, behind a very thick branch of low brushwood or underwood, there was a kind of hollow place: I was curious to look in it; and getting with difficulty into the mouth of it, I found it was pretty large, that is to say, sufficient for me to stand upright in it, and perhaps another with me: but I must confess to you that I made more haste out than I did in, when looking farther into the place, and which was perfectly dark, I saw two broad shining eyes of some creature, whether devil or man I knew not, which twinkled like two stars; the dim light from the cave’s mouth shining directly in, and making the reflection. However, after some pause I recovered myself, and began to call myself a thousand fools, and to think that he that was afraid to see the devil was not fit to live twenty years in an island all alone; and that I might well think there was nothing in this cave that was more frightful than myself. Upon this, plucking up my courage, I took up a firebrand, and in I rushed again, with the stick flaming in my hand: I had not gone three steps in before I was almost as frightened as before; for I heard a very loud sigh, like that of a man in some pain, and it was followed by a broken noise, as of words half expressed, and then a deep sigh again. I stepped back, and was indeed struck with such a surprise that it put me into a cold sweat, and if I had had a hat on my head, I will not answer for it that my hair might not have lifted it off. But still plucking up my spirits as well as I could, and encouraging myself a little with considering that the power and presence of God was everywhere, and was able to protect me, I stepped forward again, and by the light of the firebrand, holding it up a little over my head, I saw lying on the ground a monstrous, frightful old he-goat, just making his will, as we say, and gasping for life, and, dying, indeed, of mere old age. I stirred him a little to see if I could get him out, and he essayed to get up, but was not able to raise himself; and I thought with myself he might even lie there—for if he had frightened me, so he would certainly fright any of the savages, if any of them should be so hardy as to come in there while he had any life in him.

Most, hogy a meglepetésem elmúlt, körülnézegettem a barlangban. Nem volt annak a legalább négy méter hosszú sziklaüregnek semmi formája. A túlsó végén egy szűk járat vezetett tovább, nem tudni, hová. Csak négykézláb kúszhattam volna be oda, és mivel a nálam lévő fahasáb már alig parázslott, úgy döntöttem, elhalasztom az újabb kalandot. Úgy terveztem, másnap jobban felszerelkezve megint eljövök.

I was now recovered from my surprise, and began to look round me, when I found the cave was but very small—that is to say, it might be about twelve feet over, but in no manner of shape, neither round nor square, no hands having ever been employed in making it but those of mere Nature. I observed also that there was a place at the farther side of it that went in further, but was so low that it required me to creep upon my hands and knees to go into it, and whither it went I knew not; so, having no candle, I gave it over for that time, but resolved to go again the next day provided with candles and a tinder-box, which I had made of the lock of one of the muskets, with some wildfire in the pan.

Így is történt. A magam készítette tűzszerszámmal és hat nagy gyertyával tértem vissza a helyszínre. A gyújtószerszámot régi puskalakatból módoltam ki, a gyertyákat pedig kecskezsírból készítettem, és kötélmaradékokat használtam gyertyabélnek. Odabenn a szűk járatnál térdre ereszkedtem, és négykézláb kúsztam több mint három méteren át. Közben eszembe jutott, hogy elég vakmerő vállalkozásba fogtam, mert nem tudhattam, milyen messzire vezet ez a járat, és mi vár rám azon túl. De hirtelen egy jókora barlangba értem, melynek a magassága úgy hét méter lehetett. A legszebb látvány tárult elém, amiben eddig a szigeten részem volt. A barlang falai és boltozata szikrázva verték vissza gyertyám fényét, mintha csupa aranyból és drágakőből lettek volna, hogy valójában mi volt ez, nem tudtam. A barlang teljesen sötét volt ugyan, mégis kellemesebb hely, mint amire számíthattam. A padlózatát fövenyszőnyeg borította, mely száraz volt és egyenletes. Mérges csúszómászóknak nyoma sem volt benne, és a falai vagy a mennyezete sem volt nedves. A bejárati nyílás kissé kényelmetlen ugyan, de biztonság szempontjából annál jobb. Nagyon örültem a felfedezésemnek. Már tudtam is, hogy mire használom fel: kincseskamrám lesz ez a barlang, ide hordom ingóságom minden tartalék eszközét. Két vadászpuskát a háromból, és a nyolc muskétám közül is hármat, a maradék öt otthon, erődöm lőréseinél állt ellenséges támadás esetére tüzelésre készen. Összes lőporkészletemet is ide szállítottam át. Úgy esett, hogy hosszú évek múltán kinyitottam azt a puskaporos hordót, amely átázott a tengerben, és meg kellett állapítanom, hogy a víz csak a hordó falaihoz közel lévő lőport járta át öt-tíz centiméter vastagon. Ez megkeményedett, és így belül épen őrizte meg a por nagy részét. Örömteli felfedezés volt ez a számomra, hiszen a hordó közepén úgy harminc kilogramm ép lőporra leltem. A barlang felfedezése után, biztonsági okokból, otthon sosem tartottam egy-másfél kilónál több puskaport. De a barlangba szállítottam át a golyókészítésre alkalmas maradék ólmomat is.

Accordingly, the next day I came provided with six large candles of my own making (for I made very good candles now of goat’s tallow, but was hard set for candle-wick, using sometimes rags or rope-yarn, and sometimes the dried rind of a weed like nettles); and going into this low place I was obliged to creep upon all-fours as I have said, almost ten yards—which, by the way, I thought was a venture bold enough, considering that I knew not how far it might go, nor what was beyond it. When I had got through the strait, I found the roof rose higher up, I believe near twenty feet; but never was such a glorious sight seen in the island, I daresay, as it was to look round the sides and roof of this vault or cave—the wall reflected a hundred thousand lights to me from my two candles. What it was in the rock—whether diamonds or any other precious stones, or gold which I rather supposed it to be—I knew not. The place I was in was a most delightful cavity, or grotto, though perfectly dark; the floor was dry and level, and had a sort of a small loose gravel upon it, so that there was no nauseous or venomous creature to be seen, neither was there any damp or wet on the sides or roof. The only difficulty in it was the entrance—which, however, as it was a place of security, and such a retreat as I wanted; I thought was a convenience; so that I was really rejoiced at the discovery, and resolved, without any delay, to bring some of those things which I was most anxious about to this place: particularly, I resolved to bring hither my magazine of powder, and all my spare arms—viz. two fowling-pieces—for I had three in all—and three muskets—for of them I had eight in all; so I kept in my castle only five, which stood ready mounted like pieces of cannon on my outmost fence, and were ready also to take out upon any expedition. Upon this occasion of removing my ammunition I happened to open the barrel of powder which I took up out of the sea, and which had been wet, and I found that the water had penetrated about three or four inches into the powder on every side, which caking and growing hard, had preserved the inside like a kernel in the shell, so that I had near sixty pounds of very good powder in the centre of the cask. This was a very agreeable discovery to me at that time; so I carried all away thither, never keeping above two or three pounds of powder with me in my castle, for fear of a surprise of any kind; I also carried thither all the lead I had left for bullets.

Kedvem szottyant magamat olyan fajta óriásnak tartani, kik barlangokban tanyáztak s kikről hősi mondák jártak hajdanában szájról szájra. Meggyőződésem volt, hogy most már, ha ötszáz bennszülött hajszolna is, akkor sem bukkanhatnának rám. Vagy ha mégis, képtelenek lennének hatékony támadást indítani ellenem.

I fancied myself now like one of the ancient giants who were said to live in caves and holes in the rocks, where none could come at them; for I persuaded myself, while I was here, that if five hundred savages were to hunt me, they could never find me out—or if they did, they would not venture to attack me here. The old goat whom I found expiring died in the mouth of the cave the next day after I made this discovery; and I found it much easier to dig a great hole there, and throw him in and cover him with earth, than to drag him out; so I interred him there, to prevent offence to my nose.

CHAPTER XIII—WRECK OF A SPANISH SHIP

Huszonhárom éve már, hogy e szigeten laktam, s ha attól nem féltem volna, hogy a kannibálok nyomomra bukkannak, békén maradhattam volna akár életem fogytáig, hadd várjon itt rám az a sors, mely a vén kecskebakot megszabadította az árnyékvilágból. Kisebb szórakozási módot is találtam néha magamnak. Például Pollt tanítgattam a beszédre olyan sikerrel, amely nagy örömömre szolgált. Azt hiszem, madár még soha nem beszélt könnyedebben, nem csoda, hiszen huszonhat éven át éltünk együtt, és nem tudom, utána mennyit élhetett még, de azt mondják, egyes brazíliai papagájok akár száz évig is elélnek. A kutyám nem kevesebb, mint tizenhat éven át volt kedves és hű társam, és végkimerülésben múlt ki.

I was now in the twenty-third year of my residence in this island, and was so naturalised to the place and the manner of living, that, could I but have enjoyed the certainty that no savages would come to the place to disturb me, I could have been content to have capitulated for spending the rest of my time there, even to the last moment, till I had laid me down and died, like the old goat in the cave. I had also arrived to some little diversions and amusements, which made the time pass a great deal more pleasantly with me than it did before—first, I had taught my Poll, as I noted before, to speak; and he did it so familiarly, and talked so articulately and plain, that it was very pleasant to me; and he lived with me no less than six-and-twenty years. How long he might have lived afterwards I know not, though I know they have a notion in the Brazils that they live a hundred years. My dog was a pleasant and loving companion to me for no less than sixteen years of my time, and then died of mere old age.

Ami a macskáimat illeti, mint mondtam már, olyan mértékben elszaporodtak, hogy kártevő viselkedésük miatt egy ideig irtanom kellett őket. A többi aztán az erdőkbe menekült, a két öreg kimúlt, és csak két-három szelíd kedvencem maradt velem. A kölykeiket vízbe öltem. Két-három gidácskát is neveltem mindig magamnál, szelíd, kezes állatok voltak, a markomból ettek, s lépten-nyomon követtek mindenütt. Az okos papagájon kívül még kettőt tartottam a házamnál, amelyek szintén beszédesek voltak, de egyik sem szólított olyan szépen a nevemen, mint az öreg kedvenc. Igaz, tanításukkal sem bíbelődtem annyit. Volt még néhány tengeri madaram - előttem ismeretlen fajtájúak -, melyek fiókák voltak, mikor rabul ejtettem őket, később, mikor megtollasodtak, lenyírtam a szárnyaikat s nagyon hozzám szoktak. Ott fészkeltek utódaikkal tanyám közelében a bokorban, és nagy megelégedésemre mindennap láttam őket. Mondom, tehát, nagyon elégedett életet éltem volna, ha a kannibálok közelsége nem fenyeget. Életünk során gyakran éppen azok a dolgok válnak előnyünkre, amelyektől a legjobban tartottunk és a leginkább vágytunk elkerülni azokat. Különös életem során számos példa érzékeltette ezt, legszembeötlőbben mégis szigeti életem utolsó néhány éve szolgált bizonyságul.

As for my cats, they multiplied, as I have observed, to that degree that I was obliged to shoot several of them at first, to keep them from devouring me and all I had; but at length, when the two old ones I brought with me were gone, and after some time continually driving them from me, and letting them have no provision with me, they all ran wild into the woods, except two or three favourites, which I kept tame, and whose young, when they had any, I always drowned; and these were part of my family. Besides these I always kept two or three household kids about me, whom I taught to feed out of my hand; and I had two more parrots, which talked pretty well, and would all call “Robin Crusoe,” but none like my first; nor, indeed, did I take the pains with any of them that I had done with him. I had also several tame sea-fowls, whose name I knew not, that I caught upon the shore, and cut their wings; and the little stakes which I had planted before my castle-wall being now grown up to a good thick grove, these fowls all lived among these low trees, and bred there, which was very agreeable to me; so that, as I said above, I began to be very well contented with the life I led, if I could have been secured from the dread of the savages. But it was otherwise directed; and it may not be amiss for all people who shall meet with my story to make this just observation from it: How frequently, in the course of our lives, the evil which in itself we seek most to shun, and which, when we are fallen into, is the most dreadful to us, is oftentimes the very means or door of our deliverance, by which alone we can be raised again from the affliction we are fallen into. I could give many examples of this in the course of my unaccountable life; but in nothing was it more particularly remarkable than in the circumstances of my last years of solitary residence in this island.

A szigeten tartózkodásom huszonharmadik évének decemberét jegyeztem. Tél helyett éppen aratás ideje volt, s én egész napokon át a szántóföldjeimen dolgoztam. Egy reggel nagyon korán találtam kimenni a mezőre. Alighogy pirkadt. Amikor odaértem a szántóföldemhez, onnan alig félórai járásra, a parton tüzet pillantottam meg, mégpedig nagy meghökkenésemre a szigetnek nem azon a részén, ahol korábban kannibálok nyomaira bukkantam, hanem azon az oldalon, ahol jómagam éltem.

It was now the month of December, as I said above, in my twenty-third year; and this, being the southern solstice (for winter I cannot call it), was the particular time of my harvest, and required me to be pretty much abroad in the fields, when, going out early in the morning, even before it was thorough daylight, I was surprised with seeing a light of some fire upon the shore, at a distance from me of about two miles, toward that part of the island where I had observed some savages had been, as before, and not on the other side; but, to my great affliction, it was on my side of the island.

Megdöbbenésemet követően jól elrejtőztem, és szertekémlelni sem mertem, nehogy észrevegyen valaki. Gyötört az aggodalom, hogy ha a vadak beljebb kalandoznak, megláthatják a gabonaföldjeimet, a learatott és kötözött kévéket vagy más dolgokkal találkozhatnak, amelyek a kezeim nyomát viselik magukon. Hazasiettem az erődömbe, nagy sebtében elrejtettem minden tárgyat, ami elárulhatott volna. Leszedtem a létrákat, és bevontam a barlangba.

I was indeed terribly surprised at the sight, and stopped short within my grove, not daring to go out, lest I might be surprised; and yet I had no more peace within, from the apprehensions I had that if these savages, in rambling over the island, should find my corn standing or cut, or any of my works or improvements, they would immediately conclude that there were people in the place, and would then never rest till they had found me out. In this extremity I went back directly to my castle, pulled up the ladder after me, and made all things without look as wild and natural as I could.

Ezután készülődni kezdtem, hogy megvédjem magam. Megtöltöttem minden puskámat, pisztolyomat, és elszántam magam, hogy ha kell, az utolsó lélegzetemig küzdök. Nem feledkeztem meg az Istenbe vetett bizalomról sem, hozzá fohászkodtam, hogy mentsen meg a barbárok kezei közül. Két óra telt el és kezdtem egyre türelmetlenebbé válni, mivel, kémeim nem lévén, nem tudtam, mi folyik odakinn. Kis ideig még töprengtem, mitévő legyek, majd úgy döntöttem, nem ülök tétlenül tovább. Nosza, felkaptam egy létrát, a szikla oldalának támasztottam, felkapaszkodtam rajta a kiszögellésre, onnan pedig tovább a sziklatetőre. Elővettem a látcsövemet, és kémlelni kezdtem az említett partszakaszt. Legalább kilenc meztelen vadembert láttam egy kis tűz körül üldögélni. A tűz aligha azt a célt szolgálta, hogy melegítsen, hiszen így is nagy volt a hőség, sokkal inkább barbár ebédjükhöz sütöttek fölötte emberhúst.

Then I prepared myself within, putting myself in a posture of defence. I loaded all my cannon, as I called them—that is to say, my muskets, which were mounted upon my new fortification—and all my pistols, and resolved to defend myself to the last gasp—not forgetting seriously to commend myself to the Divine protection, and earnestly to pray to God to deliver me out of the hands of the barbarians. I continued in this posture about two hours, and began to be impatient for intelligence abroad, for I had no spies to send out. After sitting a while longer, and musing what I should do in this case, I was not able to bear sitting in ignorance longer; so setting up my ladder to the side of the hill, where there was a flat place, as I observed before, and then pulling the ladder after me, I set it up again and mounted the top of the hill, and pulling out my perspective glass, which I had taken on purpose, I laid me down flat on my belly on the ground, and began to look for the place. I presently found there were no less than nine naked savages sitting round a small fire they had made, not to warm them, for they had no need of that, the weather being extremely hot, but, as I supposed, to dress some of their barbarous diet of human flesh which they had brought with them, whether alive or dead I could not tell.

A tengerparton két kenu vesztegelt kikötve. Éppen apály volt, és úgy tűnt, indulásukkal a dagály idejéig várnak. Eleinte nagy volt a zavarom, különösen amiatt, hogy ezek a bennszülöttek a szigetnek azon a partján tartózkodtak, amelynek a közelében én is élek, de aztán kezdtem kicsit megnyugodni, mert rájöttem, hogy ezen a parton csak dagály alkalmával köthet ki a kenu, így hát a jövőre nézve apály idején nagyobb biztonságban járhatok dolgaim után, ha ugyanilyen kenut nem pillantok meg a tengerparton.

They had two canoes with them, which they had hauled up upon the shore; and as it was then ebb of tide, they seemed to me to wait for the return of the flood to go away again. It is not easy to imagine what confusion this sight put me into, especially seeing them come on my side of the island, and so near to me; but when I considered their coming must be always with the current of the ebb, I began afterwards to be more sedate in my mind, being satisfied that I might go abroad with safety all the time of the flood of tide, if they were not on shore before; and having made this observation, I went abroad about my harvest work with the more composure.

Számításaim beigazolódtak, amint megjött a dagály, csónakba ültek és eleveztek. Megfigyeltem még, hogy indulásuk előtt körülbelül egy órán át táncoltak. Ebből a távolságból a távcsövemmel láttam a mozdulataikat és azt is, hogy teljesen meztelenek, de hogy milyen nemből valók, azt nem.

As I expected, so it proved; for as soon as the tide made to the westward I saw them all take boat and row (or paddle as we call it) away. I should have observed, that for an hour or more before they went off they were dancing, and I could easily discern their postures and gestures by my glass. I could not perceive, by my nicest observation, but that they were stark naked, and had not the least covering upon them; but whether they were men or women I could not distinguish.

Amint eltávolodtak, fogtam két puskát, két pisztolyt, a tőrömet, és arra a helyre siettem, ahol először felfedeztem a szigetre látogató kannibálok jeleit. Felszerelésem miatt legalább két órámba telt, amire odaértem a hegytetőre, ahonnan három további kenut pillantottam meg a tengeren. A benne ülő vademberek a szárazföld felé eveztek. Ez újra ijedelemmel töltött el, akárcsak az látvány, ami a parton fogadott. A borzalom nyomai: vér, csontok és emberi húsdarabok mindenfelé, a felfalt áldozatok szörnyű maradványai. Mindez olyan mértékű felháborodással töltött el, hogy kiújult a bosszúvágyam és úgy éreztem, legközelebb el kell pusztítanom őket, akárhányan legyenek is. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szigeten tett látogatásaik nem túl gyakoriak, hiszen tizenöt hónap telt el következő érkezésükig. Ez idő alatt sem őket, sem ittlétükről árulkodó jeleket nem láttam. Az esős évszakok során aligha merészkedtek ilyen messzire a szárazföldtől. Mégis egész idő alatt kényelmetlenül éreztem magam, attól tartottam, hogy egyszer csak meglepetésszerűen rám törnek. Innen ered azon észrevételem, hogy a rossz dolgok eljövetelétől rettegni kínosabb, mint átélni azokat.

As soon as I saw them shipped and gone, I took two guns upon my shoulders, and two pistols in my girdle, and my great sword by my side without a scabbard, and with all the speed I was able to make went away to the hill where I had discovered the first appearance of all; and as soon as I get thither, which was not in less than two hours (for I could not go quickly, being so loaded with arms as I was), I perceived there had been three canoes more of the savages at that place; and looking out farther, I saw they were all at sea together, making over for the main. This was a dreadful sight to me, especially as, going down to the shore, I could see the marks of horror which the dismal work they had been about had left behind it—viz. the blood, the bones, and part of the flesh of human bodies eaten and devoured by those wretches with merriment and sport. I was so filled with indignation at the sight, that I now began to premeditate the destruction of the next that I saw there, let them be whom or how many soever. It seemed evident to me that the visits which they made thus to this island were not very frequent, for it was above fifteen months before any more of them came on shore there again—that is to say, I neither saw them nor any footsteps or signals of them in all that time; for as to the rainy seasons, then they are sure not to come abroad, at least not so far. Yet all this while I lived uncomfortably, by reason of the constant apprehensions of their coming upon me by surprise: from whence I observe, that the expectation of evil is more bitter than the suffering, especially if there is no room to shake off that expectation or those apprehensions.

A másik érzés, ami mind ez idő alatt foglalkoztatott, az a gyilkolási vágy volt és ahelyett, hogy hasznosabb elfoglaltsággal töltöttem volna az időmet, azt próbáltam kiötölni, hogyan támadjak rájuk következő alkalommal. Előnyömre válna, ha két részre szakadnának, mint legutóbb. Most már azt sem vettem számításba, hogy ha le is győznék egy tíz-tizenkét fős csoportot, másnap, egy hét vagy egy hónap múltán újabbal kellene végeznem, és a viselkedésem hamarosan éppolyan állatiassá válna, mint az ő emberevő szokásaik. Eközben persze továbbra is aggasztott, hogy ezeknek a kegyetlen szörnyeknek a kezei közé kerülhetek, és ahányszor csak elmentem otthonról, mindig nagy gonddal tekingettem magam köré. Újra meg újra hálát adtam érte, hogy kecskenyájat tarthatok, és nem kell fegyverdörrenéssel felriasztanom az esetleg a közelben ólálkodó kannibálokat, mert akkor előbb-utóbb olyan túlerővel kellene szembenéznem, amellyel képtelen lennék megbirkózni. Hanem a sors úgy akarta, hogy egy év és három hónapon át egyetlen bennszülöttet se lássak. Lehet, hogy jártak itt egy-két alkalommal, de vagy nem ütöttek tábort vagy egyszerűen nem találkoztam a nyomaikkal. Végül huszonnegyedik szigeti életévem május hónapjában rendkívüli találkozásom volt velük, amelyet majd annak rendje szerint elmondok.

During all this time I was in a murdering humour, and spent most of my hours, which should have been better employed, in contriving how to circumvent and fall upon them the very next time I should see them—especially if they should be divided, as they were the last time, into two parties; nor did I consider at all that if I killed one party—suppose ten or a dozen—I was still the next day, or week, or month, to kill another, and so another, even _ad infinitum_, till I should be, at length, no less a murderer than they were in being man-eaters—and perhaps much more so. I spent my days now in great perplexity and anxiety of mind, expecting that I should one day or other fall, into the hands of these merciless creatures; and if I did at any time venture abroad, it was not without looking around me with the greatest care and caution imaginable. And now I found, to my great comfort, how happy it was that I had provided a tame flock or herd of goats, for I durst not upon any account fire my gun, especially near that side of the island where they usually came, lest I should alarm the savages; and if they had fled from me now, I was sure to have them come again with perhaps two or three hundred canoes with them in a few days, and then I knew what to expect. However, I wore out a year and three months more before I ever saw any more of the savages, and then I found them again, as I shall soon observe. It is true they might have been there once or twice; but either they made no stay, or at least I did not see them; but in the month of May, as near as I could calculate, and in my four-and-twentieth year, I had a very strange encounter with them; of which in its place.

Az említett tizenöt hónap során nagyon nyugtalan voltam, még éjszaka az álmaimban is. Annak képei vetültek elém, hogyan ölöm meg a vadembereket és hogyan igazolom magam előtt tettem jogosságát.

The perturbation of my mind during this fifteen or sixteen months’ interval was very great; I slept unquietly, dreamed always frightful dreams, and often started out of my sleep in the night. In the day great troubles overwhelmed my mind; and in the night I dreamed often of killing the savages and of the reasons why I might justify doing it.

A következő eseményt azonban nem álmodtam. A naptár szerint, amelyet még mindig a táblámon jelöltem, május tizenhatodika lehetett, nagy vihar tombolt, dörgött, villámlott egész nap. Éppen a Bibliát olvastam, amikor egy fegyverdörrenésre lettem figyelmes, mely, úgy véltem, a tenger felől jött. A meglepetésem és az utána következő gondolataim különböztek minden eddigitől, mint ahogy a jelenség is, amelynek fültanúja voltam. Az elképzelhető legnagyobb kapkodással támasztottam a létrámat a sziklafalnak, majd húztam fel magam mögött és másztam tovább a sziklatetőre. Amikor felértem, ismét lövés dörrent, most már egészen jól hallottam, hogy a tengeren lőttek, méghozzá abból az irányból, ahol az áramlat elragadta a csónakomat. Kétségtelennek tűnt, hogy valamely veszélybe került hajó hívott segítséget, feltehetően egy másik vele együtt úton lévő hajótól. Rögtön felmerült bennem, hogy ha én nem is segíthetek nekik, talán ők segíthetnek rajtam. Nem tanakodtam sokat, hanem sebtében fát hordottam rakásra, s a nagy szél dacára meg akartam gyújtani. A fa száraz volt és így könnyen lángra kapott, és bár tombolt a szél, a láng mégis magasra fellobogott. Biztos voltam benne, hogy ha hajó van a közelben, arról látniuk kell a tüzet. Úgy látszott, valóban észrevették, mert egymás után több lövés rázta meg a levegőt az iménti irányból. Egész éjjel élesztgettem a tüzet. Már fent járt a nap, amikorra kitisztult a levegő, és ekkor messze valami nagy tárgyat pillantottam meg keleti irányban a tengeren, de olyan messze volt, hogy távcsővel sem tudtam megállapítani, hogy hajótest lehet-e vagy valami más.

But to waive all this for a while. It was in the middle of May, on the sixteenth day, I think, as well as my poor wooden calendar would reckon, for I marked all upon the post still; I say, it was on the sixteenth of May that it blew a very great storm of wind all day, with a great deal of lightning and thunder, and; a very foul night it was after it. I knew not what was the particular occasion of it, but as I was reading in the Bible, and taken up with very serious thoughts about my present condition, I was surprised with the noise of a gun, as I thought, fired at sea. This was, to be sure, a surprise quite of a different nature from any I had met with before; for the notions this put into my thoughts were quite of another kind. I started up in the greatest haste imaginable; and, in a trice, clapped my ladder to the middle place of the rock, and pulled it after me; and mounting it the second time, got to the top of the hill the very moment that a flash of fire bid me listen for a second gun, which, accordingly, in about half a minute I heard; and by the sound, knew that it was from that part of the sea where I was driven down the current in my boat. I immediately considered that this must be some ship in distress, and that they had some comrade, or some other ship in company, and fired these for signals of distress, and to obtain help. I had the presence of mind at that minute to think, that though I could not help them, it might be that they might help me; so I brought together all the dry wood I could get at hand, and making a good handsome pile, I set it on fire upon the hill. The wood was dry, and blazed freely; and, though the wind blew very hard, yet it burned fairly out; so that I was certain, if there was any such thing as a ship, they must needs see it. And no doubt they did; for as soon as ever my fire blazed up, I heard another gun, and after that several others, all from the same quarter. I plied my fire all night long, till daybreak: and when it was broad day, and the air cleared up, I saw something at a great distance at sea, full east of the island, whether a sail or a hull I could not distinguish—no, not with my glass: the distance was so great, and the weather still something hazy also; at least, it was so out at sea.

A nap során többször újra szemügyre vettem és láttam, hogy mozdulatlan, így arra a következtetésre jutottam, hogy egy horgonyzó hajót látok. Nem volt tovább maradásom otthon. Kaptam a puskámat s elindultam a tengerpartra, azokhoz a sziklákhoz, amelyeknél korábban az áramlattal kellett megküzdenem. Amikor felértem a közeli dombra, a mostanra kitisztult időben, nagy szomorúságomra, jól láthattam egy sziklazátonyra futott hajó roncsait. Korábban én az életemet köszönhettem az egyik ilyen sziklának, mely vissza, a part felé terelte az engem messze sodró áramlat egy részét, de ami az egyiknek menekülést jelent, az a másikra pusztulást hozhat. Úgy tűnik, a hajót és e vidéken járatlan utasait az erős északkeleti szél sodorhatta a víz alatti sziklákra. Ha látták volna maguk előtt a szigetet, a hajó utasai alighanem megpróbálnak csónakkal a szigetre menekülni, különösen, ha észreveszik a jelzőtüzemet. Ez aztán további gondolatokat vetett fel bennem. Talán a tüzet látván csónakba szálltak, és a nagy hullámok partra vetették őket, talán a hajó már korábban elvesztette a csónakját, mint ahogy az időnként megesik, vagy talán volt egy másik hajó is a társaságukban, amely a segélyhívásra ideérkezett, felvette és magával vitte ennek az utasait. Az is lehet, hogy amikor csónakjukban vízre szálltak, az áramlat, amellyel nekem dolgom volt, magával ragadta őket is és kisodorta a nyílt óceánra, pusztulásukat hozva. Mostanra pedig talán már éheznek, és egymást falják fel.

I looked frequently at it all that day, and soon perceived that it did not move; so I presently concluded that it was a ship at anchor; and being eager, you may be sure, to be satisfied, I took my gun in my hand, and ran towards the south side of the island to the rocks where I had formerly been carried away by the current; and getting up there, the weather by this time being perfectly clear, I could plainly see, to my great sorrow, the wreck of a ship, cast away in the night upon those concealed rocks which I found when I was out in my boat; and which rocks, as they checked the violence of the stream, and made a kind of counter-stream, or eddy, were the occasion of my recovering from the most desperate, hopeless condition that ever I had been in in all my life. Thus, what is one man’s safety is another man’s destruction; for it seems these men, whoever they were, being out of their knowledge, and the rocks being wholly under water, had been driven upon them in the night, the wind blowing hard at ENE. Had they seen the island, as I must necessarily suppose they did not, they must, as I thought, have endeavoured to have saved themselves on shore by the help of their boat; but their firing off guns for help, especially when they saw, as I imagined, my fire, filled me with many thoughts. First, I imagined that upon seeing my light they might have put themselves into their boat, and endeavoured to make the shore: but that the sea running very high, they might have been cast away. Other times I imagined that they might have lost their boat before, as might be the case many ways; particularly by the breaking of the sea upon their ship, which many times obliged men to stave, or take in pieces, their boat, and sometimes to throw it overboard with their own hands. Other times I imagined they had some other ship or ships in company, who, upon the signals of distress they made, had taken them up, and carried them off. Other times I fancied they were all gone off to sea in their boat, and being hurried away by the current that I had been formerly in, were carried out into the great ocean, where there was nothing but misery and perishing: and that, perhaps, they might by this time think of starving, and of being in a condition to eat one another.

Mindez persze csak találgatás volt, a legtöbb, amit tehettem, hogy sajnálatot tanúsítok a szerencsétlenül járt emberek iránt. Persze, ez egyben újabb alkalom is volt arra, hogy hálát adjak az Úrnak a nagylelkű és bőkezű bánásmódért. Most már két hajó futott zátonyra ennél a szigetnél, és legénységük közül egyetlen ember maradt életben, én. Ez is bizonyította, hogy bármilyen kilátástalannak tűnő sorsot szánt nekünk az isteni gondviselés, mindig van miért hálásnak lennünk, hiszen lehetnek olyanok, akik még nálunk is rosszabbul jártak. Így történhetett ez a zátonyra futott hajó utasaival is. Pedig, uramfia, de nagy boldogság lett volna az rám nézve, ha e puszta szigeten magamfajta emberrel találkozhatok. Semmiféle jelét nem láttam azonban annak, hogy ez lehetséges. Az egyedüllét kínja kezdett bántani. - Ó, ha csak egy-két vagy legalább csak egy ember lenne a hajó utasai közül, aki megmenekült, aki társam lehetne itt a szigeten, akihez szólhatnék, és akivel beszélgethetnék - fakadtam ki.

As all these were but conjectures at best, so, in the condition I was in, I could do no more than look on upon the misery of the poor men, and pity them; which had still this good effect upon my side, that it gave me more and more cause to give thanks to God, who had so happily and comfortably provided for me in my desolate condition; and that of two ships’ companies, who were now cast away upon this part of the world, not one life should be spared but mine. I learned here again to observe, that it is very rare that the providence of God casts us into any condition so low, or any misery so great, but we may see something or other to be thankful for, and may see others in worse circumstances than our own. Such certainly was the case of these men, of whom I could not so much as see room to suppose any were saved; nothing could make it rational so much as to wish or expect that they did not all perish there, except the possibility only of their being taken up by another ship in company; and this was but mere possibility indeed, for I saw not the least sign or appearance of any such thing. I cannot explain, by any possible energy of words, what a strange longing I felt in my soul upon this sight, breaking out sometimes thus: “Oh that there had been but one or two, nay, or but one soul saved out of this ship, to have escaped to me, that I might but have had one companion, one fellow-creature, to have spoken to me and to have conversed with!” In all the time of my solitary life I never felt so earnest, so strong a desire after the society of my fellow-creatures, or so deep a regret at the want of it.

Vannak az ember gondolkodásában olyan apró csendes áramlatok, amelyek valamilyen külső jelenség hatására egyszer csak rendkívüli erőre kapnak és lehetetlen lesz őket megállítani. Ilyen volt most az én vágyam, hogy egy túlélőt találjak. - Bárcsak lenne egy ! - ismételgettem szüntelenül. Közben néha önkéntelenül is fohászra kulcsoltam a kezem, és az izgatottságtól rendkívüli feszültség költözött belém. Talán ezeknek a hajósoknak a sorsa, talán az enyém rendelte így, de nem leltem társaságra a hajó szerencsétlenségét követően. Azt sem tudtam meg soha bizonyosan, mi lett a teljes legénység sorsa. Néhány nappal később viszont egy fiatalember holttestére bukkantam a tengerparton. Kék ing, hajós zubbony és kurtaszárú vászonnadrág volt minden ruházata. Semmi sem utalt rá, hogy milyen nemzet fia volt. A zsebében két spanyol ezüstöt és egy pipát találtam. Ez utóbbi tízszer értékesebb volt számomra az előbbinél.

There are some secret springs in the affections which, when they are set a-going by some object in view, or, though not in view, yet rendered present to the mind by the power of imagination, that motion carries out the soul, by its impetuosity, to such violent, eager embracings of the object, that the absence of it is insupportable. Such were these earnest wishings that but one man had been saved. I believe I repeated the words, “Oh that it had been but one!” a thousand times; and my desires were so moved by it, that when I spoke the words my hands would clinch together, and my fingers would press the palms of my hands, so that if I had had any soft thing in my hand I should have crushed it involuntarily; and the teeth in my head would strike together, and set against one another so strong, that for some time I could not part them again. Let the naturalists explain these things, and the reason and manner of them. All I can do is to describe the fact, which was even surprising to me when I found it, though I knew not from whence it proceeded; it was doubtless the effect of ardent wishes, and of strong ideas formed in my mind, realising the comfort which the conversation of one of my fellow-Christians would have been to me. But it was not to be; either their fate or mine, or both, forbade it; for, till the last year of my being on this island, I never knew whether any were saved out of that ship or no; and had only the affliction, some days after, to see the corpse of a drowned boy come on shore at the end of the island which was next the shipwreck. He had no clothes on but a seaman’s waistcoat, a pair of open-kneed linen drawers, and a blue linen shirt; but nothing to direct me so much as to guess what nation he was of. He had nothing in his pockets but two pieces of eight and a tobacco pipe—the last was to me of ten times more value than the first.

Mostanra a tegnapi viharnak nyoma sem volt. A háborgó tengerből sima arcú, mosolygó tükrű tenger vált. Kétségem sem volt felőle, hogy a roncs fedélzetén számomra hasznos holmikat lelnék, de nem is ez hajtott leginkább, hanem hogy reméltem, talán túlélőre bukkanhatok, akinek ha megmentem az életét, végre az enyém is békésebbre fordul. Ez a gondolat aztán nem hagyott nyugodni, kénytelen voltam látogatást tenni a roncson.

It was now calm, and I had a great mind to venture out in my boat to this wreck, not doubting but I might find something on board that might be useful to me. But that did not altogether press me so much as the possibility that there might be yet some living creature on board, whose life I might not only save, but might, by saving that life, comfort my own to the last degree; and this thought clung so to my heart that I could not be quiet night or day, but I must venture out in my boat on board this wreck; and committing the rest to God’s providence, I thought the impression was so strong upon my mind that it could not be resisted—that it must come from some invisible direction, and that I should be wanting to myself if I did not go.

Azzal az elhatározással siettem haza, hogy minden szükséges előkészületet megteszek. Vettem magamhoz kenyeret, egy nagy edényt tele ivóvízzel, iránytűt, egy kisebbfajta palack rumot (ebből még mindig voltak tartalékaim ) és egy kosár mazsolát. Ezeket a csónakomhoz vittem, majd visszatértem a rakomány másik részéért, egy zsákocska rizsért, az esernyőmért, még egy edény friss vízért, két tucat apró árpacipóért, kecsketejért és néhány sajtért, amelyek csakhamar szintén benne voltak a ladikban. Mielőtt a csónakba berakodtam, ki kellett belőle mernem a vizet. Amikor mindezzel elkészültem, egy Istenhez intézett fohász után útra keltem. Kenummal a part mentén a sziget leginkább északkeletre fekvő pontjához eveztem, ahonnan a nyílt óceán felé kellett vennem az utamat. Jól láttam azonban, hogy a parttól bizonyos távolságra, mindkét irányból ott halad a korábbi erőteljes áramlat. Ez rémisztő emlékeket keltett bennem, és vállalkozó kedvem kezdett alábbhagyni. Tudtam, hogy ha újra elsodor az áramlat, olyan távolra kerülhetek a szigettől, hogy akár szem elől is veszíthetem azt, és akkor menthetetlenül végem van.

Under the power of this impression, I hastened back to my castle, prepared everything for my voyage, took a quantity of bread, a great pot of fresh water, a compass to steer by, a bottle of rum (for I had still a great deal of that left), and a basket of raisins; and thus, loading myself with everything necessary. I went down to my boat, got the water out of her, got her afloat, loaded all my cargo in her, and then went home again for more. My second cargo was a great bag of rice, the umbrella to set up over my head for a shade, another large pot of water, and about two dozen of small loaves, or barley cakes, more than before, with a bottle of goat’s milk and a cheese; all which with great labour and sweat I carried to my boat; and praying to God to direct my voyage, I put out, and rowing or paddling the canoe along the shore, came at last to the utmost point of the island on the north-east side. And now I was to launch out into the ocean, and either to venture or not to venture. I looked on the rapid currents which ran constantly on both sides of the island at a distance, and which were very terrible to me from the remembrance of the hazard I had been in before, and my heart began to fail me; for I foresaw that if I was driven into either of those currents, I should be carried a great way out to sea, and perhaps out of my reach or sight of the island again; and that then, as my boat was but small, if any little gale of wind should rise, I should be inevitably lost.

Így elbátortalanodva, kikötöttem egy patak torkolatánál, letelepedtem a parton és megpróbáltam úrrá lenni a kétségeimen. Egy idő után beállt a dagály. Úgy döntöttem, felmászom a környék legmagasabban fekvő pontjára, és onnan veszem szemügyre a lehetőségét, hogyan tudok a legbiztonságosabban eljutni a hajóroncsig és vissza. Észre is vettem egy dombot, amelyről mindkét irányban jó kilátás nyílt a tengerre, az árapály váltakozásaira és az áramlatokra. Most már tudtam, merre tartsak visszafelé jövet. Apálykor az áramlás a sziget déli oldalához közel tartott a nyílt tenger felé, dagálykor viszont az északi oldalhoz közel haladt a sziget irányába, tehát visszatérésemkor jól járok, ha végig a sziget északi oldala irányában maradok.

These thoughts so oppressed my mind that I began to give over my enterprise; and having hauled my boat into a little creek on the shore, I stepped out, and sat down upon a rising bit of ground, very pensive and anxious, between fear and desire, about my voyage; when, as I was musing, I could perceive that the tide was turned, and the flood come on; upon which my going was impracticable for so many hours. Upon this, presently it occurred to me that I should go up to the highest piece of ground I could find, and observe, if I could, how the sets of the tide or currents lay when the flood came in, that I might judge whether, if I was driven one way out, I might not expect to be driven another way home, with the same rapidity of the currents. This thought was no sooner in my head than I cast my eye upon a little hill which sufficiently overlooked the sea both ways, and from whence I had a clear view of the currents or sets of the tide, and which way I was to guide myself in my return. Here I found, that as the current of ebb set out close by the south point of the island, so the current of the flood set in close by the shore of the north side; and that I had nothing to do but to keep to the north side of the island in my return, and I should do well enough.

Ezen a megfigyelésen felbuzdulva eldöntöttem, hogy másnap reggel útnak indulok. Éjszakára a kenuban húztam meg magam egy nagy tengerészkabát alatt. Reggel elindultam, előbb északnak tartottam a csónakkal, majd találkoztam a kelet felé tartó áramlattal, amely korántsem volt olyan erős, mint korábban a déli, de így is nagyban segítette a haladásomat. Részben ennek köszönhető, hogy két óra alatt elértem a roncsot.

Encouraged by this observation, I resolved the next morning to set out with the first of the tide; and reposing myself for the night in my canoe, under the watch-coat I mentioned, I launched out. I first made a little out to sea, full north, till I began to feel the benefit of the current, which set eastward, and which carried me at a great rate; and yet did not so hurry me as the current on the south side had done before, so as to take from me all government of the boat; but having a strong steerage with my paddle, I went at a great rate directly for the wreck, and in less than two hours I came up to it.

Szomorú látványt nyújtott. Két szikla közé szorult, az orrvitorla és a fővitorla letört, de a hajó orra magasan kinyúlt a hullámokból, és a tatrész is ép volt. A hajó formája után úgy ítéltem, hogy spanyol kéz készítette. Az egyetlen élőlény, amely fogadott: egy kutya volt. Keservesen vonítva nézett rám. Egyet füttyentettem, s a szerencsétlen állat nyomban beleugrott a tengerbe s ladikom felé úszott. Behúztam a csónakba, de láttam, hogy már szinte halálán van az éhségtől. Adtam neki a kenyércipóimból, és úgy vetette rá magát, mint egy farkas, amelyik hetekig éhezett a hófödte vidéken. Adtam innia is, de aztán úgy kellett megfékeznem, hogy ne addig igyon, míg végül szétreped.

It was a dismal sight to look at; the ship, which by its building was Spanish, stuck fast, jammed in between two rocks. All the stern and quarter of her were beaten to pieces by the sea; and as her forecastle, which stuck in the rocks, had run on with great violence, her mainmast and foremast were brought by the board—that is to say, broken short off; but her bowsprit was sound, and the head and bow appeared firm. When I came close to her, a dog appeared upon her, who, seeing me coming, yelped and cried; and as soon as I called him, jumped into the sea to come to me. I took him into the boat, but found him almost dead with hunger and thirst. I gave him a cake of my bread, and he devoured it like a ravenous wolf that had been starving a fortnight in the snow; I then gave the poor creature some fresh water, with which, if I would have let him, he would have burst himself.

A fedélzetre lépve szomorú látvány tárult elém, az egyik hajókabinban két összeölelkezett emberi holttestet pillantottam meg. A rendkívüli szél alighanem olyan magasra korbácsolta a hullámokat, hogy a fedélzeten tartózkodó emberek megfulladtak, anélkül, hogy a hajó elsüllyedt volna. A kutyán kívül senki élőt nem találtam a hajón. Mint ahogy használható holmikra se nagyon bukkantam, ami volt, azt mind megrongálta a víz. Láttam lenn a víz alatt néhány hordót, hogy bor vagy rum volt-e bennük, nem tudom, de egyébként is túl nagyok voltak ahhoz, hogy bajlódjam velük. Találtam néhány tengerészládát, amelyek közül kettőt beemeltem a csónakomba, anélkül hogy tudtam volna, mi van bennük. Ha a hajó orra levált volna a törzséről és így jobban hozzáférek a hajótérhez, akkor, amint arra később a ládák tartalmából következtettem, alighanem komolyabb eredménnyel jár a kutatásom. Az útvonalából úgy sejtettem, hogy Buenos Airesbe vagy a Rio de la Plata környékére tartott, onnan pedig talán Havannába és Spanyolországba. Feltehetően jelentős kincsekkel volt megrakodva, amelyek azonban így már senkinek sem lesznek a hasznára.

After this I went on board; but the first sight I met with was two men drowned in the cook-room, or forecastle of the ship, with their arms fast about one another. I concluded, as is indeed probable, that when the ship struck, it being in a storm, the sea broke so high and so continually over her, that the men were not able to bear it, and were strangled with the constant rushing in of the water, as much as if they had been under water. Besides the dog, there was nothing left in the ship that had life; nor any goods, that I could see, but what were spoiled by the water. There were some casks of liquor, whether wine or brandy I knew not, which lay lower in the hold, and which, the water being ebbed out, I could see; but they were too big to meddle with. I saw several chests, which I believe belonged to some of the seamen; and I got two of them into the boat, without examining what was in them. Had the stern of the ship been fixed, and the forepart broken off, I am persuaded I might have made a good voyage; for by what I found in those two chests I had room to suppose the ship had a great deal of wealth on board; and, if I may guess from the course she steered, she must have been bound from Buenos Ayres, or the Rio de la Plata, in the south part of America, beyond the Brazils to the Havannah, in the Gulf of Mexico, and so perhaps to Spain. She had, no doubt, a great treasure in her, but of no use, at that time, to anybody; and what became of the crew I then knew not.

A ládákon kívül találtam még egy közel száz literes hordót tele rummal, de csak nagy nehézségek árán tudtam a csónakba emelni. Az egyik fülkében számos muskéta hevert és egy nagy lőporszaru. Magamhoz vettem még két lapátot, néhány fogót, két rézüstöt meg egy kisebb főzőedényt, valamint egy sütőrostélyt. Ezzel a rakománnyal a kutya társaságában az áramlat hátán hazafelé indultam. Még ugyanennek a napnak az estéjén végtelenül kimerülten bár, de elértem a szigetet. Ezen az éjjelen is a csónakban pihentem meg. Reggelre kelve úgy döntöttem, hogy nem viszem haza a rakományt, hanem az új barlangomban helyezem el. Tisztálkodás és reggeli után nekiláttam, hogy kihordjam a partra és szemügyre vegyem a rakományomat. A rumos hordóban valóban rum volt, de nem az a fajta, amit Brazíliában ismertünk és élvezhetetlen. A ládákban viszont sok hasznos dolgot találtam: egy ládát tele míves kidolgozású ezüstdugójú üvegekkel és bennük pompás ízű szíverősítő italokkal; két edény gyümölcsöt, amelyeket nem ért a víz és még kettőt, amely sajnos tönkrement. Találtam még jó minőségű ingeket és egy tucat vászon zsebkendőt, amiknek nagyon megörültem, valamint néhány színes nyaksálat. Pénztárnyi vagyon is volt ebben az első ládában: három nagy zsák spanyol ezüst, összesen mintegy tizenegyezer darab, illetve az egyikben, papírba csomagolva, hat darab aranypénz és néhány rúd arany, az egész, mintegy fél kilogrammnyi. A másik ládában, ami valami tüzéré lehetett, értéktelenebb ruhák voltak, és mindössze egy kiló puskaport találtam benne. Összefoglalva tehát, ez az utazás nem hozott nekem túl sok hasznot, leszámítva, talán a pénzt, de mi hasznát vehettem én itt a pénznek ? Az egészet elcseréltem volna három-négy pár angol cipőért és harisnyáért. Igaz, szereztem cipőt, azt a két párat, amit a kabinban talált két vízbefúlt lábáról húztam le és másik kettőt a ládákból. Ezeknek örültem ugyan, de amolyan papucscipők lévén, közel sem voltak olyan jók, mint a mi angol cipőink. A tengerész ládájában arany nem volt csak ötven ezüst. Az előző láda nyilván gazdagabb emberé volt, talán egy tiszté. A pénzt hazaszállítottam az erődömbe, és a többi mellett helyeztem el. Azért nem bántam volna, ha hozzáférhetek a hajó belső teréhez, mert biztos voltam benne, hogy többször egymás után megrakodhattam volna a csónakomat pénzzel. De biztonságban van ott, ahol van, és ha egyszer eljutok Angliába, onnan még visszatérhetek érte.

I found, besides these chests, a little cask full of liquor, of about twenty gallons, which I got into my boat with much difficulty. There were several muskets in the cabin, and a great powder-horn, with about four pounds of powder in it; as for the muskets, I had no occasion for them, so I left them, but took the powder-horn. I took a fire-shovel and tongs, which I wanted extremely, as also two little brass kettles, a copper pot to make chocolate, and a gridiron; and with this cargo, and the dog, I came away, the tide beginning to make home again—and the same evening, about an hour within night, I reached the island again, weary and fatigued to the last degree. I reposed that night in the boat and in the morning I resolved to harbour what I had got in my new cave, and not carry it home to my castle. After refreshing myself, I got all my cargo on shore, and began to examine the particulars. The cask of liquor I found to be a kind of rum, but not such as we had at the Brazils; and, in a word, not at all good; but when I came to open the chests, I found several things of great use to me—for example, I found in one a fine case of bottles, of an extraordinary kind, and filled with cordial waters, fine and very good; the bottles held about three pints each, and were tipped with silver. I found two pots of very good succades, or sweetmeats, so fastened also on the top that the salt-water had not hurt them; and two more of the same, which the water had spoiled. I found some very good shirts, which were very welcome to me; and about a dozen and a half of white linen handkerchiefs and coloured neckcloths; the former were also very welcome, being exceedingly refreshing to wipe my face in a hot day. Besides this, when I came to the till in the chest, I found there three great bags of pieces of eight, which held about eleven hundred pieces in all; and in one of them, wrapped up in a paper, six doubloons of gold, and some small bars or wedges of gold; I suppose they might all weigh near a pound. In the other chest were some clothes, but of little value; but, by the circumstances, it must have belonged to the gunner’s mate; though there was no powder in it, except two pounds of fine glazed powder, in three flasks, kept, I suppose, for charging their fowling-pieces on occasion. Upon the whole, I got very little by this voyage that was of any use to me; for, as to the money, I had no manner of occasion for it; it was to me as the dirt under my feet, and I would have given it all for three or four pair of English shoes and stockings, which were things I greatly wanted, but had had none on my feet for many years. I had, indeed, got two pair of shoes now, which I took off the feet of two drowned men whom I saw in the wreck, and I found two pair more in one of the chests, which were very welcome to me; but they were not like our English shoes, either for ease or service, being rather what we call pumps than shoes. I found in this seaman’s chest about fifty pieces of eight, in rials, but no gold: I supposed this belonged to a poorer man than the other, which seemed to belong to some officer. Well, however, I lugged this money home to my cave, and laid it up, as I had done that before which I had brought from our own ship; but it was a great pity, as I said, that the other part of this ship had not come to my share: for I am satisfied I might have loaded my canoe several times over with money; and, thought I, if I ever escape to England, it might lie here safe enough till I come again and fetch it.

CHAPTER XIV—A DREAM REALISED

Miután mindent a partra hoztam, és biztonságba helyeztem, a csónakommal visszaeveztem eredeti rejtekhelyére, majd hazatértem jó öreg lakhelyemre, ahol minden csendes volt és nyugodt. Kipihentem a fáradalmakat és folytattam régi, jól megszokott éltemet, leszámítva, hogy óvatosabb voltam, mint egykor, ritkábban mentem el otthonról és ilyenkor is inkább a keleti part irányába, ahová a bennszülöttek eddig még sosem jöttek. Így nem kellett annyira elővigyázatosnak lennem és olyan fegyverkészletet magammal vinnem, mint egyébként.

Having now brought all my things on shore and secured them, I went back to my boat, and rowed or paddled her along the shore to her old harbour, where I laid her up, and made the best of my way to my old habitation, where I found everything safe and quiet. I began now to repose myself, live after my old fashion, and take care of my family affairs; and for a while I lived easy enough, only that I was more vigilant than I used to be, looked out oftener, and did not go abroad so much; and if at any time I did stir with any freedom, it was always to the east part of the island, where I was pretty well satisfied the savages never came, and where I could go without so many precautions, and such a load of arms and ammunition as I always carried with me if I went the other way.

Közel két újabb éven át éltem így. Nyughatatlan elmém mindig újabb terveket próbált kiötölni arra, hogyan szabadulhatnék a szigetről. Néha arra készültem, hogy újabb utazást teszek a hajóroncshoz, de aztán lebeszéltem magam, mondván, semmi sincs ott, ami megérné a kockázatot, máskor viszont más irányokba kóboroltam volna. Időnként arról ábrándoztam, bárcsak meglenne a szalehi csónakom, tengerre szállhatnék, elmehetnék innen, mindegy merre. Újra ugyanabba a bűnbe estem, elégedetlen voltam a helyzettel, amelyet Isten rendelt nekem. Az eredendő bűntől, apám tanácsának semmibe vételétől eltekintve is csupa békétlenségből fakadó hiba vezetett mostani sanyarú helyzetemhez. A gondviselésnek köszönhetően ültetvényes válhatott belőlem Brazíliában, és ha tovább munkálkodom ebben a hivatásomban, mostanra Brazília egyik legtehetősebb ültetvényese lehetnék. Már akkoriban is csak egy keveset kellett volna várnom, hogy annyi szolgát vehessek az ültetvényemre, amennyire szükségem van, ehelyett én Guineába hajóztam rabszolgákért. Még ha némi nyereséggel járt volna is az üzlet, mit ér a nyereség ekkora kockázat mellett ? Forrófejű ifjú voltam, ennek köszönhetem a sorsomat. Mostanra érett férfi lettem, mégsem voltam képes belenyugodni a helyzetembe, és állandóan a menekülésem módján törtem a fejem.

I lived in this condition near two years more; but my unlucky head, that was always to let me know it was born to make my body miserable, was all these two years filled with projects and designs how, if it were possible, I might get away from this island: for sometimes I was for making another voyage to the wreck, though my reason told me that there was nothing left there worth the hazard of my voyage; sometimes for a ramble one way, sometimes another—and I believe verily, if I had had the boat that I went from Sallee in, I should have ventured to sea, bound anywhere, I knew not whither. I have been, in all my circumstances, a memento to those who are touched with the general plague of mankind, whence, for aught I know, one half of their miseries flow: I mean that of not being satisfied with the station wherein God and Nature hath placed them—for, not to look back upon my primitive condition, and the excellent advice of my father, the opposition to which was, as I may call it, my _original sin_, my subsequent mistakes of the same kind had been the means of my coming into this miserable condition; for had that Providence which so happily seated me at the Brazils as a planter blessed me with confined desires, and I could have been contented to have gone on gradually, I might have been by this time—I mean in the time of my being in this island—one of the most considerable planters in the Brazils—nay, I am persuaded, that by the improvements I had made in that little time I lived there, and the increase I should probably have made if I had remained, I might have been worth a hundred thousand moidores—and what business had I to leave a settled fortune, a well-stocked plantation, improving and increasing, to turn supercargo to Guinea to fetch negroes, when patience and time would have so increased our stock at home, that we could have bought them at our own door from those whose business it was to fetch them? and though it had cost us something more, yet the difference of that price was by no means worth saving at so great a hazard. But as this is usually the fate of young heads, so reflection upon the folly of it is as commonly the exercise of more years, or of the dear-bought experience of time—so it was with me now; and yet so deep had the mistake taken root in my temper, that I could not satisfy myself in my station, but was continually poring upon the means and possibility of my escape from this place; and that I may, with greater pleasure to the reader, bring on the remaining part of my story, it may not be improper to give some account of my first conceptions on the subject of this foolish scheme for my escape, and how, and upon what foundation, I acted.

Mint mondtam, a spanyol hajóroncsnál tett látogatásom után visszatértem megszokott életemhez, és bár mostanra minden eddiginél nagyobb vagyonom volt, mégsem vettem több hasznát, mint a perui indiánok a spanyolok érkezése előtt.

I am now to be supposed retired into my castle, after my late voyage to the wreck, my frigate laid up and secured under water, as usual, and my condition restored to what it was before: I had more wealth, indeed, than I had before, but was not at all the richer; for I had no more use for it than the Indians of Peru had before the Spaniards came there.

Huszonnegyedik szigeti évemben az esős évszak egyik márciusi éjszakáján éppen a függőágyamban feküdtem testben és lélekben egyaránt egészségesen, de sehogyan sem jött álom a szememre. Nehéz leírni a gondolatoknak azt az áradatát, amely az elmémben kavargott azon az éjszakán. Röviden újra lepergettem a szemem előtt az életemet az otthon elhagyásától a szigetre vetődésemig és azon túl is. A szigeti életem kapcsán egybevetettem első békésen itt töltött éveimet az utóbbiakkal, melyek aggodalmak közt és félelemben telnek, amióta megláttam azt a lábnyomot. Nem mintha korábban nem jártak volna kannibálok a szigeten, nyilván több százan megfordultak erre első itt töltött éveim során is, de nem gondoltam velük, és így az életem zavartalan maradt. Különös, hogy az embert számtalan veszély fenyegetheti úgy, hogy nincs tisztában vele, és ilyenkor nem is zaklatja fel a helyzet, ha azonban egyet felismer, rögtön magába omlik.

It was one of the nights in the rainy season in March, the four-and-twentieth year of my first setting foot in this island of solitude, I was lying in my bed or hammock, awake, very well in health, had no pain, no distemper, no uneasiness of body, nor any uneasiness of mind more than ordinary, but could by no means close my eyes, that is, so as to sleep; no, not a wink all night long, otherwise than as follows: It is impossible to set down the innumerable crowd of thoughts that whirled through that great thoroughfare of the brain, the memory, in this night’s time. I ran over the whole history of my life in miniature, or by abridgment, as I may call it, to my coming to this island, and also of that part of my life since I came to this island. In my reflections upon the state of my case since I came on shore on this island, I was comparing the happy posture of my affairs in the first years of my habitation here, with the life of anxiety, fear, and care which I had lived in ever since I had seen the print of a foot in the sand. Not that I did not believe the savages had frequented the island even all the while, and might have been several hundreds of them at times on shore there; but I had never known it, and was incapable of any apprehensions about it; my satisfaction was perfect, though my danger was the same, and I was as happy in not knowing my danger as if I had never really been exposed to it. This furnished my thoughts with many very profitable reflections, and particularly this one: How infinitely good that Providence is, which has provided, in its government of mankind, such narrow bounds to his sight and knowledge of things; and though he walks in the midst of so many thousand dangers, the sight of which, if discovered to him, would distract his mind and sink his spirits, he is kept serene and calm, by having the events of things hid from his eyes, and knowing nothing of the dangers which surround him.

Belegondoltam, hogy komoly veszély közepette éltem itt teljes nyugalomban éveken át, miközben néha talán csak egy hegygerinc vagy még annyi sem választott el a kannibáloktól és a legcsúfabb pusztulástól. Őszintén hálás voltam a Mindenhatónak, és rendkívüli alázatot éreztem iránta, amiért csodás módon megóvott ettől a borzalmas sorstól.

After these thoughts had for some time entertained me, I came to reflect seriously upon the real danger I had been in for so many years in this very island, and how I had walked about in the greatest security, and with all possible tranquillity, even when perhaps nothing but the brow of a hill, a great tree, or the casual approach of night, had been between me and the worst kind of destruction—viz. that of falling into the hands of cannibals and savages, who would have seized on me with the same view as I would on a goat or turtle; and have thought it no more crime to kill and devour me than I did of a pigeon or a curlew. I would unjustly slander myself if I should say I was not sincerely thankful to my great Preserver, to whose singular protection I acknowledged, with great humanity, all these unknown deliverances were due, and without which I must inevitably have fallen into their merciless hands.

Amikor ezeken a gondolatokon túljutottam, kegyetlen szomszédaimnak, mármint a vadembereknek a természetén kezdtem töprengni. Vajon miért engedte az alkotó, hogy ezek az emberi lények ilyen embertelenné váljanak és egymást falják fel kegyetlenül ? Ezek a gondolataim végül eredménytelen spekulációba torkolltak, ezért inkább azon gondolkodtam, hogy hol lehet ezeknek a vadembereknek az otthona, milyen messze az a partszakasz, ahonnan jöttek, miért távolodtak el messzire az otthonuktól, miféle csónakokon jöttek és főként, miért nem tudom én úgy intézni a dolgaimat, hogy elhajózhassak abba az irányba, ahonnan ők érkeztek.

When these thoughts were over, my head was for some time taken up in considering the nature of these wretched creatures, I mean the savages, and how it came to pass in the world that the wise Governor of all things should give up any of His creatures to such inhumanity—nay, to something so much below even brutality itself—as to devour its own kind: but as this ended in some (at that time) fruitless speculations, it occurred to me to inquire what part of the world these wretches lived in? how far off the coast was from whence they came? what they ventured over so far from home for? what kind of boats they had? and why I might not order myself and my business so that I might be able to go over thither, as they were to come to me?

Most amiatt kezdtem aggódni, mi történne velem, ha eljutnék oda és fogságukba esnék, vagy hogyan menekülhetnék előlük, ha rám támadnának és lenne-e mód rá úgy partot érnem, hogy észrevétlen maradjak. Tegyük fel, szerencsésen elkerülném őket, de tudnék-e táplálékot szerezni és merre indulnék tovább ? Egyetlen ilyen gondolatomra sem találtam megnyugtató választ. A jelenlegi helyzetemben az ilyen vállalkozás legfeljebb arra lehetett volna jó, hogy a halálba rohanjak, de hát ezzel legalább véget érnének a szenvedéseim, ha viszont elérném a szárazföldet, talán tovább vitorlázhatnék a partok mentén, míg civilizált vidékre érek vagy keresztény legénységű hajóval találkozom. Zaklatott és türelmetlen elme szülte gondolatok voltak ezek. Amit a hajóroncson találtam sem javított eddigi keserű sorsomon. Olyan vágyak ostromoltak, melyeket az ember nem enyhíthet semmiféle okoskodással. Hiába áltattam magamat azzal, hogy Isten jóvoltából elégedett vagyok, mert nem így volt. Minden eddiginél ellenállhatatlanabb erővel tört rám a gondolat, hogy el kell jutnom a kontinensig.

I never so much as troubled myself to consider what I should do with myself when I went thither; what would become of me if I fell into the hands of these savages; or how I should escape them if they attacked me; no, nor so much as how it was possible for me to reach the coast, and not to be attacked by some or other of them, without any possibility of delivering myself: and if I should not fall into their hands, what I should do for provision, or whither I should bend my course: none of these thoughts, I say, so much as came in my way; but my mind was wholly bent upon the notion of my passing over in my boat to the mainland. I looked upon my present condition as the most miserable that could possibly be; that I was not able to throw myself into anything but death, that could be called worse; and if I reached the shore of the main I might perhaps meet with relief, or I might coast along, as I did on the African shore, till I came to some inhabited country, and where I might find some relief; and after all, perhaps I might fall in with some Christian ship that might take me in: and if the worst came to the worst, I could but die, which would put an end to all these miseries at once. Pray note, all this was the fruit of a disturbed mind, an impatient temper, made desperate, as it were, by the long continuance of my troubles, and the disappointments I had met in the wreck I had been on board of, and where I had been so near obtaining what I so earnestly longed for—somebody to speak to, and to learn some knowledge from them of the place where I was, and of the probable means of my deliverance. I was agitated wholly by these thoughts; all my calm of mind, in my resignation to Providence, and waiting the issue of the dispositions of Heaven, seemed to be suspended; and I had as it were no power to turn my thoughts to anything but to the project of a voyage to the main, which came upon me with such force, and such an impetuosity of desire, that it was not to be resisted.

Még két órán át gyötörtek ezek a lázas képzetek, míg aztán a végletekig elcsigázottan mély álomba ájultam. Bárki azt gondolhatná, hogy ugyanerről álmodtam tovább, de nem. Azt álmodtam, hogy reggeli sétámra indultam éppen, amikor egy kenut pillantottam meg a parton, amelyből tizenegy vadember szállt partra és egy tizenkettediket rángattak magukkal, akit megölni és megenni készültek. Ekkor a foglyuk hirtelen kiszabadult a markukból és menekülni kezdett. Az erődítményem előtti sűrű bozótosba futott, hogy ott elrejtőzzön. Én csak őt láttam, azt nem, hogy többen üldözik, ezért felfedtem magam előtte, és jeleztem barátságos szándékomat. Erre ő térdre borult és segítségért fohászkodott, én pedig a létrához vezettem, és behívtam a barlangomba. A bennszülött ettől kezdve szolgámmá vált, én pedig álmomban így szóltam magamhoz: - Most már biztosan eljuthatok a szárazföldre, mert ez a fickó segítségemre lesz, mutatja az utat, elmondja, honnan szerezzek élelmet, melyek a veszélyes és ezért kerülendő helyek és milyen irányba tartsak. Olyan leírhatatlan öröm fogott el a menekülés lehetőségének gondolatától, hogy a hatására felébredtem, és amikor rájöttem, hogy csak álom volt az egész, az örömet hatalmas csalódottság és bánat váltotta fel.

When this had agitated my thoughts for two hours or more, with such violence that it set my very blood into a ferment, and my pulse beat as if I had been in a fever, merely with the extraordinary fervour of my mind about it, Nature—as if I had been fatigued and exhausted with the very thoughts of it—threw me into a sound sleep. One would have thought I should have dreamed of it, but I did not, nor of anything relating to it, but I dreamed that as I was going out in the morning as usual from my castle, I saw upon the shore two canoes and eleven savages coming to land, and that they brought with them another savage whom they were going to kill in order to eat him; when, on a sudden, the savage that they were going to kill jumped away, and ran for his life; and I thought in my sleep that he came running into my little thick grove before my fortification, to hide himself; and that I seeing him alone, and not perceiving that the others sought him that way, showed myself to him, and smiling upon him, encouraged him: that he kneeled down to me, seeming to pray me to assist him; upon which I showed him my ladder, made him go up, and carried him into my cave, and he became my servant; and that as soon as I had got this man, I said to myself, “Now I may certainly venture to the mainland, for this fellow will serve me as a pilot, and will tell me what to do, and whither to go for provisions, and whither not to go for fear of being devoured; what places to venture into, and what to shun.” I waked with this thought; and was under such inexpressible impressions of joy at the prospect of my escape in my dream, that the disappointments which I felt upon coming to myself, and finding that it was no more than a dream, were equally extravagant the other way, and threw me into a very great dejection of spirits.

Álmom alapján mégis levontam egy következtetést: az egyetlen esélyem, hogy elszabadulhassak erről a szigetről, ha szerzek magamnak egy bennszülött szolgát, méghozzá lehetőleg az emberevők foglyai közül. A fogolyszabadítást lehetetlen volt megvalósítani anélkül, hogy meg ne támadnék egy egész csapatot. Ez viszont meglehetősen elkeseredett vállalkozásnak tűnt, és balul is sikerülhetett. Másrészről aggasztott a kérdés, mennyire jogos egy ilyen kegyetlen vérontás, még ha a saját érdekemben teszem is. Újra felmerültek bennem a már ismerős érvek, amelyek a támadás mellett szóltak, mégsem tudták elhomályosítani bennem azt az érzést, hogy bűn lenne vérontás útján elérni a megszabadulásomat. Sokat vitáztam magamban ezen, de végül győzött az olthatatlan vágy, hogy szabaduljak fogságom helyéről. Eldöntöttem, hogy megszerzem magamnak a vademberek egyikét bármi áron. Következő feladatom tehát az volt, hogy kidolgozzam a megvalósításhoz szükséges tervet. Miután nem jutott eszembe kellően hatékony megoldás, úgy döntöttem, hogy őrt állok, figyelem, mikor érkeznek újra szigetre, és a teendőkről majd a kínálkozó alkalomnak megfelelően döntök.

Upon this, however, I made this conclusion: that my only way to go about to attempt an escape was, to endeavour to get a savage into my possession: and, if possible, it should be one of their prisoners, whom they had condemned to be eaten, and should bring hither to kill. But these thoughts still were attended with this difficulty: that it was impossible to effect this without attacking a whole caravan of them, and killing them all; and this was not only a very desperate attempt, and might miscarry, but, on the other hand, I had greatly scrupled the lawfulness of it to myself; and my heart trembled at the thoughts of shedding so much blood, though it was for my deliverance. I need not repeat the arguments which occurred to me against this, they being the same mentioned before; but though I had other reasons to offer now—viz. that those men were enemies to my life, and would devour me if they could; that it was self-preservation, in the highest degree, to deliver myself from this death of a life, and was acting in my own defence as much as if they were actually assaulting me, and the like; I say though these things argued for it, yet the thoughts of shedding human blood for my deliverance were very terrible to me, and such as I could by no means reconcile myself to for a great while. However, at last, after many secret disputes with myself, and after great perplexities about it (for all these arguments, one way and another, struggled in my head a long time), the eager prevailing desire of deliverance at length mastered all the rest; and I resolved, if possible, to get one of these savages into my hands, cost what it would. My next thing was to contrive how to do it, and this, indeed, was very difficult to resolve on; but as I could pitch upon no probable means for it, so I resolved to put myself upon the watch, to see them when they came on shore, and leave the rest to the event; taking such measures as the opportunity should present, let what would be.

E cél által vezérelve a következő időkben, azaz másfél éven át, szinte naponta indultam felderítő utakra, legtöbbször a sziget nyugati és délnyugati partjaihoz, egy idő után már bele is fáradtam, mégsem láttam egyetlen csónakot sem. Bármennyire kiábrándító volt is az eredménytelenség, mégsem vesztettem el a lelkesedésemet. Sőt minél tovább halasztódott a találkozás, annál izgatottabban vártam. Régebben még a nyomaikat is kerülni igyekeztem, most pedig már csak azt lestem, mikor teszik végre tiszteletüket nálam. Úgy gondoltam, hogy akár két-három bennszülöttet is szolgámmá tehetnék, anélkül, hogy a támadás veszélye később bármikor is fenyegetne a részükről. Egyelőre azonban hiába is álmodoztam minderről, mert hosszú időn át egyetlen bennszülött sem jött a szigetre. * * *

With these resolutions in my thoughts, I set myself upon the scout as often as possible, and indeed so often that I was heartily tired of it; for it was above a year and a half that I waited; and for great part of that time went out to the west end, and to the south-west corner of the island almost every day, to look for canoes, but none appeared. This was very discouraging, and began to trouble me much, though I cannot say that it did in this case (as it had done some time before) wear off the edge of my desire to the thing; but the longer it seemed to be delayed, the more eager I was for it: in a word, I was not at first so careful to shun the sight of these savages, and avoid being seen by them, as I was now eager to be upon them. Besides, I fancied myself able to manage one, nay, two or three savages, if I had them, so as to make them entirely slaves to me, to do whatever I should direct them, and to prevent their being able at any time to do me any hurt. It was a great while that I pleased myself with this affair; but nothing still presented itself; all my fancies and schemes came to nothing, for no savages came near me for a great while.

Mondom, másfél esztendő telt meddő várakozással, míg végre egy nap reggelén, amint kiléptem otthonról, öt kenut pillantottam meg a tengerpart mellett. Utasaik már partra szálltak és eltávolodtak a járműveiktől, olyannyira, hogy nem is láttam őket. Azt azonban tudtam, hogy mindig legalább négy vagy hat ember jött egy-egy ilyen csónakkal, vagyis most húsz-harminc látogató lehetett éppen itt, ami komoly nehézséget jelentett számomra. Sok ember volt ez egy ellen. Csodálkozva és feszengve figyeltem az erődömből, mi történik, előtte persze megtettem hamarjában minden szükséges intézkedést a védelemre. Egy darabig türelmetlenül figyeltem és hallgatóztam odalenn, hátha észreveszek valamit, majd elunva a várakozást a puskáimat a létrák aljához támasztottam, és a szokott módon felmásztam a sziklatetőre, ahonnan én jól láthattam mindent, de engem nem láthatott senki. Távcsövemmel innen már észrevettem őket. Legalább harmincan voltak. Hatalmas tűz lobogott a tengerpart közelében, és pogány gesztusokkal és testtartásban táncoltak, ugráltak a tűz körül a vadak.

About a year and a half after I entertained these notions (and by long musing had, as it were, resolved them all into nothing, for want of an occasion to put them into execution), I was surprised one morning by seeing no less than five canoes all on shore together on my side the island, and the people who belonged to them all landed and out of my sight. The number of them broke all my measures; for seeing so many, and knowing that they always came four or six, or sometimes more in a boat, I could not tell what to think of it, or how to take my measures to attack twenty or thirty men single-handed; so lay still in my castle, perplexed and discomforted. However, I put myself into the same position for an attack that I had formerly provided, and was just ready for action, if anything had presented. Having waited a good while, listening to hear if they made any noise, at length, being very impatient, I set my guns at the foot of my ladder, and clambered up to the top of the hill, by my two stages, as usual; standing so, however, that my head did not appear above the hill, so that they could not perceive me by any means. Here I observed, by the help of my perspective glass, that they were no less than thirty in number; that they had a fire kindled, and that they had meat dressed. How they had cooked it I knew not, or what it was; but they were all dancing, in I know not how many barbarous gestures and figures, their own way, round the fire.

Hamarosan megpillantottam, amint tűz mellé hurcolnak két szerencsétlent. Az egyik rögtön össze is rogyott, mert egy bunkóval vagy egy fakarddal fejbe csapták, és két-három bennszülött rögtön nekilátott, hogy kibelezze és előkészítse a sütéshez, a másik fogoly közben ott állt a közelükben, várva, hogy iszonyú sorsa beteljesüljön. De nem várt túl sokáig. Nem volt megkötözve és látván, hogy kicsit lankad iránta a figyelem, életösztönétől vezérelve hirtelen eszeveszett vágtába kezdett a part mentén, egyenesen abba az irányba, ahol az én lakóhelyem állt. Bevallom, megfagyott ereimben a vér, amikor ezt megláttam. Álmom szerencsés kimenetelű végét feledve most rettegni kezdtem, hogy az egész csapat üldözőbe veszi, és fölfedezik a tanyámat. Félelmem rögtön alábbhagyott, amikor láttam, hogy mindössze hárman erednek a nyomába. Még bizakodóbb lettem, amikor kiderült, hogy a három üldöző gyorsaságban semmiképpen sem vetélytársa a menekülőnek, aki ha fél órán át bírja tartani ezt az iramot, biztosan megszabadul tőlük.

While I was thus looking on them, I perceived, by my perspective, two miserable wretches dragged from the boats, where, it seems, they were laid by, and were now brought out for the slaughter. I perceived one of them immediately fall; being knocked down, I suppose, with a club or wooden sword, for that was their way; and two or three others were at work immediately, cutting him open for their cookery, while the other victim was left standing by himself, till they should be ready for him. In that very moment this poor wretch, seeing himself a little at liberty and unbound, Nature inspired him with hopes of life, and he started away from them, and ran with incredible swiftness along the sands, directly towards me; I mean towards that part of the coast where my habitation was. I was dreadfully frightened, I must acknowledge, when I perceived him run my way; and especially when, as I thought, I saw him pursued by the whole body: and now I expected that part of my dream was coming to pass, and that he would certainly take shelter in my grove; but I could not depend, by any means, upon my dream, that the other savages would not pursue him thither and find him there. However, I kept my station, and my spirits began to recover when I found that there was not above three men that followed him; and still more was I encouraged, when I found that he outstripped them exceedingly in running, and gained ground on them; so that, if he could but hold out for half-an-hour, I saw easily he would fairly get away from them all.

Köztük és az erődöm között ott húzódott a patak, amelyet történetemben korábban olyan sokat emlegettem. A patakot éppen kis folyóvá duzzasztotta az ár. A menekülő bennszülött most odaért, ahol egykor az én ladikom volt kikötve, és ha szabadulni akart, bizony át kellett úsznia azt. A férfi, amikor odaért, meg sem torpant, gondolkodás nélkül belevetette magát a vízbe. Úgy harminc karcsapással keresztülszelte a folyót, és másik partra érve hihetetlen fürgeséggel száguldott tovább. Amikor üldözői a patakhoz értek, kiderült, hogy csak kettejük tud úszni, a harmadik nem. Megállt a víz szélénél, egy darabig bámult a társai után, de aztán egyet gondolt és visszaindult. Mint később kiderült, bölcs döntés volt a részéről. Ezalatt a két vadember rendületlenül szelte karjaival a hullámokat, de fele olyan gyorsan sem úsztak, mint aki előttük járt. Ekkor érett meg bennem a gondolat, hogy talán segíthetek megmenteni ennek a szegény teremtménynek az életét, és ezzel szolgát vagy talán társat szerzek magamnak.

There was between them and my castle the creek, which I mentioned often in the first part of my story, where I landed my cargoes out of the ship; and this I saw plainly he must necessarily swim over, or the poor wretch would be taken there; but when the savage escaping came thither, he made nothing of it, though the tide was then up; but plunging in, swam through in about thirty strokes, or thereabouts, landed, and ran with exceeding strength and swiftness. When the three persons came to the creek, I found that two of them could swim, but the third could not, and that, standing on the other side, he looked at the others, but went no farther, and soon after went softly back again; which, as it happened, was very well for him in the end. I observed that the two who swam were yet more than twice as strong swimming over the creek as the fellow was that fled from them. It came very warmly upon my thoughts, and indeed irresistibly, that now was the time to get me a servant, and, perhaps, a companion or assistant; and that I was plainly called by Providence to save this poor creature’s life.

Sietve lerohantam a lépcsőn a két puskáért, majd újra fel, és futottam tovább a tenger felé. Egy rövid úton, végig lejtőn haladva, sikerült az üldözött és üldözői közé kerülnöm. Az előbbit megpillantva elkiáltottam magam, és amikor megfordult, legalább annyira megrémülhetett, mint amennyire az emberevőktől félt. Intettem neki, hogy jöjjön vissza, és közben elindultam az üldözői irányába. Ezalatt odaérkezett közülük az első, akit én puskám agyával köszöntöttem. Nem volt kedvem elsütni a fegyvert, nehogy a többiek meghallják, bár mivel távol voltak, aligha tudták volna mire vélni. Közben az üldöző társa is odaért, de megtorpant, mintha megijedt volna, én közben gyorsan közeledtem felé, de mielőtt még odaértem volna hozzá, észrevettem, hogy íj és nyíl van nála, amivel éppen engem készül célba venni. Kénytelen voltam elsőként lőni. Villámgyorsan célba vettem. Az első lövésem végzett vele.

I immediately ran down the ladders with all possible expedition, fetched my two guns, for they were both at the foot of the ladders, as I observed before, and getting up again with the same haste to the top of the hill, I crossed towards the sea; and having a very short cut, and all down hill, placed myself in the way between the pursuers and the pursued, hallowing aloud to him that fled, who, looking back, was at first perhaps as much frightened at me as at them; but I beckoned with my hand to him to come back; and, in the meantime, I slowly advanced towards the two that followed; then rushing at once upon the foremost, I knocked him down with the stock of my piece. I was loath to fire, because I would not have the rest hear; though, at that distance, it would not have been easily heard, and being out of sight of the smoke, too, they would not have known what to make of it. Having knocked this fellow down, the other who pursued him stopped, as if he had been frightened, and I advanced towards him: but as I came nearer, I perceived presently he had a bow and arrow, and was fitting it to shoot at me: so I was then obliged to shoot at him first, which I did, and killed him at the first shot.

Lövésem hatása az üldözöttre leírhatatlan volt. A puskatűz és a zaj úgy megrémítette, ha mozdulni tudott volna, nyilván szívesebben menekül, de olyan dermedten állt ott, mint egy kőszobor. Biztatóan néztem reá, mosolyogtam s intettem, hogy csak jöjjön közelebb hozzám, hogy ne féljen tőlem. Úgy látszott, hogy megértett, mert egyet-kettőt lépett felém, aztán megállt. Újra lépett néhányat, megint megállt. Most láttam csak, hogy úgy remeg, mint akit foglyul ejtettek és most a kivégzésére vár. Tovább biztattam, hogy jöjjön közelebb és közben, ahogy éppen eszembe jutott, igyekeztem biztosítani jó szándékom jeleiről. Egyre közelebb és közelebb jött, de úgy tíz lépésenként letérdelt, hogy kifejezze háláját. Úgy tűnt, most már megértette, hogy nem elvenni, hanem megmenteni akartam az életét. Rámosolyogtam, igyekeztem barátságos arcot mutatni. Lassan odaért hozzám, megint letérdelt, arccal a földre borult, megcsókolta azt, reá tette lábamat a fejére, mintha azt akarta volna kifejezni, hogy tegyek vele, amit akarok, mostantól a rabszolgám. Megfogtam a kezét és fölemeltem. A dolgunk itt még nem ért véget. A kannibál, akit az imént lesújtottam, nem halt meg, csak elkábult, és most éledezni kezdett. Mutattam új szövetségesemnek, hogy a másik üldözője még él. Erre ő néhány szót intézett hozzám, amelyeket ugyan nem értettem, mégis nagy örömmel hallgattam, mert huszonöt év után ez volt az első emberi beszéd, amit alkalmam nyílt hallani. Közben az ellenség már felült. A másik puskámmal célba vettem, de az én bennszülöttem - mostantól így nevezem - jelezte, hogy adjam oda neki az oldalamon, bőrövben csüngő szablyát. Amint megkapta, az ellensége felé rohant, és egyetlen vágással elválasztotta annak fejét a törzsétől. Egy német hóhér sem végezhette volna el a munkát gyorsabban vagy pontosabban. Ezt furcsállottam is, mert okom volt feltételezni, hogy fakardon kívül más hasonló fegyvert életében nem látott még. Később megtudtam, hogy a fakardjaikat olyan kemény, nehéz fából és olyan élesre készítik, hogy azzal is képesek egy vágással lecsapni egy fejet vagy egy kart. A diadala fölötti örömet nevetéssel fejezte ki a bennszülöttem, miközben odahozta elém a levágott fejet, majd a karddal együtt odatette a lábamhoz. A legjobban az döbbentette meg őt, hogyan tudtam olyan messziről végezni a másik indiánnal, ezért jelek útján engedélyt kért, hogy közelebb menjen a holttesthez. Miután megengedtem, csodálkozva állt meg a holttest mellett, és ide-oda forgatva vizsgálgatta a végzetes sebet, amely alighanem belső vérzést eredményezett, mert kifelé alig szivárgott belőle vér. A bennszülöttem elvette a megölt ellenség íját és nyilait, majd visszajött hozzám. Indultam volna és jeleztem neki, hogy kövessen, mert még többen is a nyomában lehetnek, mire ő a tudtomra adta, hogy szívesen elhantolná a tetemeket, nehogy a társaik rájuk bukkanjanak. Beleegyeztem. Kézzel látott munkához, előbb egy, majd egy másik gödröt kapart a homokos földben, és úgy negyed óra leforgása alatt el is temette mindkettőt. Ezután nem a váram felé indultunk, hanem ellenkező irányba a barlangomhoz mentünk, így a dolgok menete nem követte pontosan az álmomat. A barlangban adtam neki kenyeret, mazsolaszőlőt és vizet. Az utóbbival alig bírt betelni, annyira kitikkadt menekülés közben. Aztán megmutattam neki a takaróval fedett rizsszalma ágyat, amelyen magam is aludtam néha, és intettem, hogy aludjon. Így is tett.

The poor savage who fled, but had stopped, though he saw both his enemies fallen and killed, as he thought, yet was so frightened with the fire and noise of my piece that he stood stock still, and neither came forward nor went backward, though he seemed rather inclined still to fly than to come on. I hallooed again to him, and made signs to come forward, which he easily understood, and came a little way; then stopped again, and then a little farther, and stopped again; and I could then perceive that he stood trembling, as if he had been taken prisoner, and had just been to be killed, as his two enemies were. I beckoned to him again to come to me, and gave him all the signs of encouragement that I could think of; and he came nearer and nearer, kneeling down every ten or twelve steps, in token of acknowledgment for saving his life. I smiled at him, and looked pleasantly, and beckoned to him to come still nearer; at length he came close to me; and then he kneeled down again, kissed the ground, and laid his head upon the ground, and taking me by the foot, set my foot upon his head; this, it seems, was in token of swearing to be my slave for ever. I took him up and made much of him, and encouraged him all I could. But there was more work to do yet; for I perceived the savage whom I had knocked down was not killed, but stunned with the blow, and began to come to himself: so I pointed to him, and showed him the savage, that he was not dead; upon this he spoke some words to me, and though I could not understand them, yet I thought they were pleasant to hear; for they were the first sound of a man’s voice that I had heard, my own excepted, for above twenty-five years. But there was no time for such reflections now; the savage who was knocked down recovered himself so far as to sit up upon the ground, and I perceived that my savage began to be afraid; but when I saw that, I presented my other piece at the man, as if I would shoot him: upon this my savage, for so I call him now, made a motion to me to lend him my sword, which hung naked in a belt by my side, which I did. He no sooner had it, but he runs to his enemy, and at one blow cut off his head so cleverly, no executioner in Germany could have done it sooner or better; which I thought very strange for one who, I had reason to believe, never saw a sword in his life before, except their own wooden swords: however, it seems, as I learned afterwards, they make their wooden swords so sharp, so heavy, and the wood is so hard, that they will even cut off heads with them, ay, and arms, and that at one blow, too. When he had done this, he comes laughing to me in sign of triumph, and brought me the sword again, and with abundance of gestures which I did not understand, laid it down, with the head of the savage that he had killed, just before me. But that which astonished him most was to know how I killed the other Indian so far off; so, pointing to him, he made signs to me to let him go to him; and I bade him go, as well as I could. When he came to him, he stood like one amazed, looking at him, turning him first on one side, then on the other; looked at the wound the bullet had made, which it seems was just in his breast, where it had made a hole, and no great quantity of blood had followed; but he had bled inwardly, for he was quite dead. He took up his bow and arrows, and came back; so I turned to go away, and beckoned him to follow me, making signs to him that more might come after them. Upon this he made signs to me that he should bury them with sand, that they might not be seen by the rest, if they followed; and so I made signs to him again to do so. He fell to work; and in an instant he had scraped a hole in the sand with his hands big enough to bury the first in, and then dragged him into it, and covered him; and did so by the other also; I believe he had him buried them both in a quarter of an hour. Then, calling away, I carried him, not to my castle, but quite away to my cave, on the farther part of the island: so I did not let my dream come to pass in that part, that he came into my grove for shelter. Here I gave him bread and a bunch of raisins to eat, and a draught of water, which I found he was indeed in great distress for, from his running: and having refreshed him, I made signs for him to go and lie down to sleep, showing him a place where I had laid some rice-straw, and a blanket upon it, which I used to sleep upon myself sometimes; so the poor creature lay down, and went to sleep.

Hosszan elnéztem, miközben aludt. Szépen megtermett, karcsú ember volt, nem lehetett több huszonhat évesnél. Roppant izmosnak látszott. Amikor halálos ellenségével számolt le, a haragos felgerjedés elvadította arcát, de ha mosolygott, arcának kifejezése becsületére válhatott volna bármelyik európainak. Hosszú, fekete haja olyan volt, akár a gyapjú, a homloka pedig magas. Tekintetét, amikor ébren volt, élénknek és életerőtől csillogónak láttam. Arcának színe sajátságos volt: gesztenye és olajbarna keverék, tehát nem olyan sötétbe játszó, mint a brazil és virginiai bennszülötteké szokott lenni. Arca formája inkább kerekded, mint hosszúkás volt, szája határozott vonalú. Vékony ajkát ha felnyitotta, elővillantak elefántcsont fehér fogai.

He was a comely, handsome fellow, perfectly well made, with straight, strong limbs, not too large; tall, and well-shaped; and, as I reckon, about twenty-six years of age. He had a very good countenance, not a fierce and surly aspect, but seemed to have something very manly in his face; and yet he had all the sweetness and softness of a European in his countenance, too, especially when he smiled. His hair was long and black, not curled like wool; his forehead very high and large; and a great vivacity and sparkling sharpness in his eyes. The colour of his skin was not quite black, but very tawny; and yet not an ugly, yellow, nauseous tawny, as the Brazilians and Virginians, and other natives of America are, but of a bright kind of a dun olive-colour, that had in it something very agreeable, though not very easy to describe. His face was round and plump; his nose small, not flat, like the negroes; a very good mouth, thin lips, and his fine teeth well set, and as white as ivory.

Később kimentem a barlang hátsó nyílásán, ahonnan kényelmes gyalogösvényt alakítottam ki a kecske-akolig, s hozzáfogtam a fejéshez. Fél óra szendergés után ő is kinn termett, odafutott hozzám, a földre vetette magát és különféle ősi gesztusokkal igyekezett kifejezni az irántam érzett alázatát és háláját. Ennek befejezéséül, ahogy korábban, újra a lábam mellé kuporodott és a lábfejemet a fejére helyezte. Igyekezett tudtomra adni, hogy tetszésem szerint rendelkezhetem vele, és szolgálni fog, amíg csak él. Tudtára adtam elégedettségemet, és hamarosan beszélni kezdtem hozzá, hogy őt is megtanítsam szót érteni velem. Elsőként értésére adtam, hogy ezentúl Pénteknek fogom nevezni őt, mert a kalendáriumom tanúsága szerint ezen a napon szabadítottam meg őt. Többek között megtanítottam őt arra, hogy engem Mesternek nevezzen, továbbá arra is, hogyan kell mondani az én nyelvemen igent és nemet. Uzsonnára kecsketejet és árpalepényt tálaltam fel, és miután megmutattam, hogyan mártogatom a lepényt a tejbe, Péntek ügyesen utánozva engem, kitűnő étvággyal fogyasztotta el az ételt. Az éjszakát a barlangban töltöttük, de mihelyt pirkadt, felköltöttem őt, s intettem, hogy jöjjön utánam, majd felöltöztetem. Ennek örülni látszott, mert eddig anyaszült meztelen volt. A mellett a hely mellett mentünk el, ahol ő a két hullát a homokba ásta. Megállt a síroknál, és jelezte, hogy ki kellene kaparnunk és meg kellene ennünk azokat. Összeráncoltam a szemöldökeimet, undorodva fordultam el tőle, s mindenféleképpen iparkodtam tudtára adni, hogy nem szabad többé ilyen utálatos dolgot tennie. Ezután intettem, hogy menjünk tovább. Ő alázatosan meghajtotta a fejét, aztán hűségesen követett engem a dombtetőre, melynek aljában régi, megszokott tanyám rejtőzködött. Első dolgom volt, hogy a távcsövemet elővettem, s a tengerpartot vizsgáltam meg. Híre-hamva sem volt már a kenuknak. Úgy látszik, a falánk kannibálok ügyet sem vetettek két társukra.

After he had slumbered, rather than slept, about half-an-hour, he awoke again, and came out of the cave to me: for I had been milking my goats which I had in the enclosure just by: when he espied me he came running to me, laying himself down again upon the ground, with all the possible signs of an humble, thankful disposition, making a great many antic gestures to show it. At last he lays his head flat upon the ground, close to my foot, and sets my other foot upon his head, as he had done before; and after this made all the signs to me of subjection, servitude, and submission imaginable, to let me know how he would serve me so long as he lived. I understood him in many things, and let him know I was very well pleased with him. In a little time I began to speak to him; and teach him to speak to me: and first, I let him know his name should be Friday, which was the day I saved his life: I called him so for the memory of the time. I likewise taught him to say Master; and then let him know that was to be my name: I likewise taught him to say Yes and No and to know the meaning of them. I gave him some milk in an earthen pot, and let him see me drink it before him, and sop my bread in it; and gave him a cake of bread to do the like, which he quickly complied with, and made signs that it was very good for him. I kept there with him all that night; but as soon as it was day I beckoned to him to come with me, and let him know I would give him some clothes; at which he seemed very glad, for he was stark naked. As we went by the place where he had buried the two men, he pointed exactly to the place, and showed me the marks that he had made to find them again, making signs to me that we should dig them up again and eat them. At this I appeared very angry, expressed my abhorrence of it, made as if I would vomit at the thoughts of it, and beckoned with my hand to him to come away, which he did immediately, with great submission. I then led him up to the top of the hill, to see if his enemies were gone; and pulling out my glass I looked, and saw plainly the place where they had been, but no appearance of them or their canoes; so that it was plain they were gone, and had left their two comrades behind them, without any search after them.

Nem elégedtem meg a látottakkal. Legfőképpen arról akartam meggyőződni, hogy teljesen biztonságban vagyok-e szigetemen. Hajtott a kíváncsiság, no meg a bátorságom is rendkívüli módon megnőtt. Másodmagammal voltam. Pénteknek adtam a kardomat, nála volt az íja és a nyílvesszői, amiről később kiderült, hogy remekül illik a kezébe, és az egyik puskát a vállára akasztottam. Nálam két másik puska is volt. Egyenesen arra a helyre mentünk, hol minap a vadak lakomáztak. Sejtettem, hogy milyen látvány vár ott rám, és habár hozzászokhattam volna, mégis újra elborzadtam. De miközben nekem a hideg futkosott a hátamon a vérfagyasztó látványtól, Péntek látszólag cseppet sem zavartatta magát. A homok magába itta a rengeteg vért, de csontok és szétmarcangolt húscafatok hevertek a pogány szertartás színterén nagy összevisszaságban. Három koponya, öt kéz, három-négy láb és mindenféle egyéb csont maradt ott. Péntek jelekkel a tudtomra adta, hogy az ő királya meg az itt lakomázó kannibálok között véres csata volt, és a törzséből valók sokan fogságba estek. A többi fogolyra is hasonló sors várt, ami rá és három társára ezen a szigeten. Itt azonban négyük közül csak hárman kerültek terítékre.

But I was not content with this discovery; but having now more courage, and consequently more curiosity, I took my man Friday with me, giving him the sword in his hand, with the bow and arrows at his back, which I found he could use very dexterously, making him carry one gun for me, and I two for myself; and away we marched to the place where these creatures had been; for I had a mind now to get some further intelligence of them. When I came to the place my very blood ran chill in my veins, and my heart sunk within me, at the horror of the spectacle; indeed, it was a dreadful sight, at least it was so to me, though Friday made nothing of it. The place was covered with human bones, the ground dyed with their blood, and great pieces of flesh left here and there, half-eaten, mangled, and scorched; and, in short, all the tokens of the triumphant feast they had been making there, after a victory over their enemies. I saw three skulls, five hands, and the bones of three or four legs and feet, and abundance of other parts of the bodies; and Friday, by his signs, made me understand that they brought over four prisoners to feast upon; that three of them were eaten up, and that he, pointing to himself, was the fourth; that there had been a great battle between them and their next king, of whose subjects, it seems, he had been one, and that they had taken a great number of prisoners; all which were carried to several places by those who had taken them in the fight, in order to feast upon them, as was done here by these wretches upon those they brought hither.

Utasítottam, hogy szedje össze az emberi test maradványait, a csontokat, koponyákat, és hordja egy halomba, hogy elégethessem azokat. Míg szedegette, egy csontot, melyen még holmi húsmaradék látszott, mohón a szájához akart emelni. Érezhető volt, hogy Péntek maga még mindig örömmel kóstolt volna bele a maradékba, de nyíltan mégsem adta ennek jelét, korábban ugyanis már figyelmeztettem, hogy ha még egyszer ilyesmin kapom őt, éppen úgy lelövöm, mint az ő üldözőit.

I caused Friday to gather all the skulls, bones, flesh, and whatever remained, and lay them together in a heap, and make a great fire upon it, and burn them all to ashes. I found Friday had still a hankering stomach after some of the flesh, and was still a cannibal in his nature; but I showed so much abhorrence at the very thoughts of it, and at the least appearance of it, that he durst not discover it: for I had, by some means, let him know that I would kill him if he offered it.

Miután elégettük a csontokat, hazaindultunk. Ott aztán első dolgom volt, hogy adjak Pénteknek egy vászon alsóneműt a spanyol tengerész ládájából, amely kisebb igazítások után egész jól illett rá. Nekiláttam, hogy egy ujjatlan bőrmellényt készítsek neki. (Mostanra egészen elfogadható szabóvá fejlődtem. ) Egy nyúlbőrből varrott kényelmes sapkát is kapott. Most, hogy elfogadható öltözékhez jutott, örült, mert közel olyan jól öltözött volt, mint Mestere. Még igazítottam a ruhadaraboknak azon a részein, amelyekről Péntek azt mondta, kényelmetlen neki, és hamarosan teljesen hozzájuk szokott.

When he had done this, we came back to our castle; and there I fell to work for my man Friday; and first of all, I gave him a pair of linen drawers, which I had out of the poor gunner’s chest I mentioned, which I found in the wreck, and which, with a little alteration, fitted him very well; and then I made him a jerkin of goat’s skin, as well as my skill would allow (for I was now grown a tolerably good tailor); and I gave him a cap which I made of hare’s skin, very convenient, and fashionable enough; and thus he was clothed, for the present, tolerably well, and was mighty well pleased to see himself almost as well clothed as his master. It is true he went awkwardly in these clothes at first: wearing the drawers was very awkward to him, and the sleeves of the waistcoat galled his shoulders and the inside of his arms; but a little easing them where he complained they hurt him, and using himself to them, he took to them at length very well.

A következő feladatom az volt, hogyan találjak Pénteknek olyan éjszakai pihenőhelyet, ahol ő is biztonságban van, de nekem sem kell miatta nyugtalanul aludnom. A két erődfalam közötti szűk folyosón emeltem neki egy sátrat. Belülről elreteszelhető ajtót alkottam, mely a barlangom külső bejáratát zárta el, és a létrákat is magamhoz vettem éjszakára a barlangba. Így, ha valami módon fel is jutott volna a belső falra, a tetőmön, amely hosszú cölöpökre vastagon fektetett ágakból és rizsszalmából állt, nem juthatott át anélkül, hogy meg ne halljam. A másik bejárathoz még egy hevenyészett csapóajtót is készítettem, amely nagy robajjal dőlt volna el, ha valaki megpróbálja kinyitni. Ami a fegyvereimet illeti, azok éjszaka mindig a közelemben voltak. Mint kiderült, ezekre az óvintézkedésekre nem volt semmi szükségem, mert soha még hívebb, megbízhatóbb, ragaszkodóbb szolgája nem volt senkinek, mint nekem Péntek. Gyermek az apját jobban nem szeretheti, mint ő szeretett engem. Szentül meg vagyok győződve, hogy bármely pillanatban kész lett volna a vérét ontani értem. Számos bizonyságát adta nemes természetének, így egy kis idő múlva el is hagytam a vele kapcsolatos óvintézkedéseket.

The next day, after I came home to my hutch with him, I began to consider where I should lodge him: and that I might do well for him and yet be perfectly easy myself, I made a little tent for him in the vacant place between my two fortifications, in the inside of the last, and in the outside of the first. As there was a door or entrance there into my cave, I made a formal framed door-case, and a door to it, of boards, and set it up in the passage, a little within the entrance; and, causing the door to open in the inside, I barred it up in the night, taking in my ladders, too; so that Friday could no way come at me in the inside of my innermost wall, without making so much noise in getting over that it must needs awaken me; for my first wall had now a complete roof over it of long poles, covering all my tent, and leaning up to the side of the hill; which was again laid across with smaller sticks, instead of laths, and then thatched over a great thickness with the rice-straw, which was strong, like reeds; and at the hole or place which was left to go in or out by the ladder I had placed a kind of trap-door, which, if it had been attempted on the outside, would not have opened at all, but would have fallen down and made a great noise—as to weapons, I took them all into my side every night. But I needed none of all this precaution; for never man had a more faithful, loving, sincere servant than Friday was to me: without passions, sullenness, or designs, perfectly obliged and engaged; his very affections were tied to me, like those of a child to a father; and I daresay he would have sacrificed his life to save mine upon any occasion whatsoever—the many testimonies he gave me of this put it out of doubt, and soon convinced me that I needed to use no precautions for my safety on his account.

This frequently gave me occasion to observe, and that with wonder, that however it had pleased God in His providence, and in the government of the works of His hands, to take from so great a part of the world of His creatures the best uses to which their faculties and the powers of their souls are adapted, yet that He has bestowed upon them the same powers, the same reason, the same affections, the same sentiments of kindness and obligation, the same passions and resentments of wrongs, the same sense of gratitude, sincerity, fidelity, and all the capacities of doing good and receiving good that He has given to us; and that when He pleases to offer them occasions of exerting these, they are as ready, nay, more ready, to apply them to the right uses for which they were bestowed than we are. This made me very melancholy sometimes, in reflecting, as the several occasions presented, how mean a use we make of all these, even though we have these powers enlightened by the great lamp of instruction, the Spirit of God, and by the knowledge of His word added to our understanding; and why it has pleased God to hide the like saving knowledge from so many millions of souls, who, if I might judge by this poor savage, would make a much better use of it than we did. From hence I sometimes was led too far, to invade the sovereignty of Providence, and, as it were, arraign the justice of so arbitrary a disposition of things, that should hide that sight from some, and reveal it to others, and yet expect a like duty from both; but I shut it up, and checked my thoughts with this conclusion: first, that we did not know by what light and law these should be condemned; but that as God was necessarily, and by the nature of His being, infinitely holy and just, so it could not be, but if these creatures were all sentenced to absence from Himself, it was on account of sinning against that light which, as the Scripture says, was a law to themselves, and by such rules as their consciences would acknowledge to be just, though the foundation was not discovered to us; and secondly, that still as we all are the clay in the hand of the potter, no vessel could say to him, “Why hast thou formed me thus?”

Nagy örömem telt abban, hogy naponta buzgón tanítgattam mindenre, ami hasznos és szükséges lehet számára, különös tekintettel a beszédre és arra, hogy megértse, amit mondok. Ő volt a legértelmesebb diák, akit csak kívánni lehetne, ráadásul nagyon lelkes volt és örömmel töltötte el, ha megértett vagy megértette magát velem. Úgy éreztem, az életem jóra fordult, nem tartottam már a bennszülöttektől, sőt azzal sem foglalkoztam, hogy elhagyhatom-e még valaha a mostani lakóhelyemet.

But to return to my new companion. I was greatly delighted with him, and made it my business to teach him everything that was proper to make him useful, handy, and helpful; but especially to make him speak, and understand me when I spoke; and he was the aptest scholar that ever was; and particularly was so merry, so constantly diligent, and so pleased when he could but understand me, or make me understand him, that it was very pleasant for me to talk to him. Now my life began to be so easy that I began to say to myself that could I but have been safe from more savages, I cared not if I was never to remove from the place where I lived.

CHAPTER XV—FRIDAY’S EDUCATION

Két-három nappal azután, hogy megérkeztünk az otthonomba, arra a gondolatra jutottam, hogy végleg meg kellene változtatnom Péntek szörnyű étkezési szokását és új étrenddel ismertetni meg. Reggel magammal vittem hát az erdőbe. Eredetileg a saját nyájam egyik kecskéjét akartam leölni és hazahozni, de egyszer csak megláttam egy termetes kecskét a távolban, amint két gidájával az árnyékban hevert. Jeleztem Pénteknek, hogy álljon meg és ne mozduljon, majd levettem a vállamról a puskámat, és egy lövéssel megöltem az egyik gidát. Szegény társam, aki korábban már látta, amint megöltem a távolból az egyik ellenségét, de fogalma sem volt, hogyan, most a meglepetéstől döbbenten és remegve állt mellettem, mint aki mindjárt elájul. Nem látta a kiskecskét és így azt sem, ahogy megöltem. Rémülten levetette magáról a zekét és a testét vizsgálgatta, hogy nem látszik-e rajta a halálos seb. Azt hitte, hogy meg akarom ölni. Térdre borult, átölelte a lábamat, és vég nélkül ontotta magából a számomra érthetetlen szavakat. Nyilvánvalóan azért könyörgött, hogy hagyjam meg az életét.

After I had been two or three days returned to my castle, I thought that, in order to bring Friday off from his horrid way of feeding, and from the relish of a cannibal’s stomach, I ought to let him taste other flesh; so I took him out with me one morning to the woods. I went, indeed, intending to kill a kid out of my own flock; and bring it home and dress it; but as I was going I saw a she-goat lying down in the shade, and two young kids sitting by her. I catched hold of Friday. “Hold,” said I, “stand still;” and made signs to him not to stir: immediately I presented my piece, shot, and killed one of the kids. The poor creature, who had at a distance, indeed, seen me kill the savage, his enemy, but did not know, nor could imagine how it was done, was sensibly surprised, trembled, and shook, and looked so amazed that I thought he would have sunk down. He did not see the kid I shot at, or perceive I had killed it, but ripped up his waistcoat to feel whether he was not wounded; and, as I found presently, thought I was resolved to kill him: for he came and kneeled down to me, and embracing my knees, said a great many things I did not understand; but I could easily see the meaning was to pray me not to kill him.

Hosszasan kellett győzködnöm a jámbort, hogy tőlem semmi oka sincsen félni, mert nem bántanám őt. Felsegítettem, és megmutattam a lelőtt gidát. Intettem neki, hogy fusson oda s hozza el az elejtett gödölyét. Rögtön teljesítette kívánságomat, és nem állhatta meg, hogy alaposan meg ne vizsgálja a meglőtt vadat. Bámulta a vérző sebet. Eközben én újratöltöttem a puskámat. Egy nagy sólyom formájú ragadozó madár keringett a fejünk felett. Felhasználtam az alkalmat, hogy Péntekkel megértessem a puska használatát. Rámutattam a madárra, aztán a puskára, végül a földre. Azt hittem, hogy ebből kellőképpen megérti szándékomat. Egyet azonban elfeledtem megmutatni, hogy miképpen töltöm meg a puskámat. Így aztán a puskadurranás újra félelmes hatást tett rá. Azt hihette, hogy halál lakik abban a fegyverben, ami közel s távol minden élőlénnyel képes végezni. A rémület, ami ettől keletkezett benne, sokáig nem múlt el. Ha hagyom, ezentúl talán Istenként imádott volna engem és a fegyveremet. A fegyverhez eztán hosszú ideig nyúlni sem mert, de gyakran beszélt hozzá úgy, mintha az válaszolt volna neki. Ilyenkor arra kérte a puskát, hogy ne bántsa őt. Miután döbbenete kissé alábbhagyott, megkértem, hogy hozza el nekem a madarat. Ő el is indult, de nem tért vissza mindjárt, mert a madár nem döglött meg és jó messzire elvergődött attól a helytől, ahová lezuhant. Végül azonban rátalált, és elhozta nekem. Amíg távol volt, újra megtöltöttem a fegyvert, hogy szükség esetén használhassam, de több zsákmány nem kínálkozott. Hazavittük tehát a zsákmányt, lenyúztam a gida bőrét, kibeleztem, majd egy erre a célra készített edényben finom húslevest, illetve főtt húst készítettem. Péntek minden mozdulatomat leste, ott kuporgott a fazék körül, s mikor elkészült az étel, hozzám hasonlóan ő is enni kezdett. Ízlett is neki minden nagyon, kivéve a sót. Mihelyt az a nyelvéhez ért, rögtön kiköpte és gyorsan friss vízzel öblögette ki a száját. Én is a számba vettem némi sótlan húst, és úgy tettem, mintha ettől meg én lennék rosszul. Így akartam jelezni, hogy szerintem só nélkül rossz az étel. Nem sikerült meggyőznöm. Sokáig egyáltalán nem evett sót, és később is csak keveset.

I soon found a way to convince him that I would do him no harm; and taking him up by the hand, laughed at him, and pointing to the kid which I had killed, beckoned to him to run and fetch it, which he did: and while he was wondering, and looking to see how the creature was killed, I loaded my gun again. By-and-by I saw a great fowl, like a hawk, sitting upon a tree within shot; so, to let Friday understand a little what I would do, I called him to me again, pointed at the fowl, which was indeed a parrot, though I thought it had been a hawk; I say, pointing to the parrot, and to my gun, and to the ground under the parrot, to let him see I would make it fall, I made him understand that I would shoot and kill that bird; accordingly, I fired, and bade him look, and immediately he saw the parrot fall. He stood like one frightened again, notwithstanding all I had said to him; and I found he was the more amazed, because he did not see me put anything into the gun, but thought that there must be some wonderful fund of death and destruction in that thing, able to kill man, beast, bird, or anything near or far off; and the astonishment this created in him was such as could not wear off for a long time; and I believe, if I would have let him, he would have worshipped me and my gun. As for the gun itself, he would not so much as touch it for several days after; but he would speak to it and talk to it, as if it had answered him, when he was by himself; which, as I afterwards learned of him, was to desire it not to kill him. Well, after his astonishment was a little over at this, I pointed to him to run and fetch the bird I had shot, which he did, but stayed some time; for the parrot, not being quite dead, had fluttered away a good distance from the place where she fell: however, he found her, took her up, and brought her to me; and as I had perceived his ignorance about the gun before, I took this advantage to charge the gun again, and not to let him see me do it, that I might be ready for any other mark that might present; but nothing more offered at that time: so I brought home the kid, and the same evening I took the skin off, and cut it out as well as I could; and having a pot fit for that purpose, I boiled or stewed some of the flesh, and made some very good broth. After I had begun to eat some I gave some to my man, who seemed very glad of it, and liked it very well; but that which was strangest to him was to see me eat salt with it. He made a sign to me that the salt was not good to eat; and putting a little into his own mouth, he seemed to nauseate it, and would spit and sputter at it, washing his mouth with fresh water after it: on the other hand, I took some meat into my mouth without salt, and I pretended to spit and sputter for want of salt, as much as he had done at the salt; but it would not do; he would never care for salt with meat or in his broth; at least, not for a great while, and then but a very little.

Másnap ugyanannak a gödölyének a húsából rostonsültet készítettem. Egy rudat emeltem a tűz fölé és erről lógott le a hús, amely így szabadon foroghatott a tűzön. Péntek ezt nagy álmélkodva szemlélte, és a sült kecskehús még az előző napi falatoknál is jobban ízlett neki. Erősen fogadkozott, hogy ezentúl esze ágában sem lesz emberhúsra vetemedni. Aminek felettébb örültem.

Having thus fed him with boiled meat and broth, I was resolved to feast him the next day by roasting a piece of the kid: this I did by hanging it before the fire on a string, as I had seen many people do in England, setting two poles up, one on each side of the fire, and one across the top, and tying the string to the cross stick, letting the meat turn continually. This Friday admired very much; but when he came to taste the flesh, he took so many ways to tell me how well he liked it, that I could not but understand him: and at last he told me, as well as he could, he would never eat man’s flesh any more, which I was very glad to hear.

Másnap gabonát csépeltem a korábban már említett módon. Hamarosan Péntek is elsajátította a mozdulatokat, különösen akkor lett lelkes, amikor látta, hogy a gabonából készül a kenyér. Hamarosan már ő készítette számunkra a kenyeret, és ő is sütötte ki. További idő elteltével pedig minden munka elvégzését megtanulta, amit eddig magam csináltam, és legalább olyan ügyesnek bizonyult bennük, mint én.

The next day I set him to work beating some corn out, and sifting it in the manner I used to do, as I observed before; and he soon understood how to do it as well as I, especially after he had seen what the meaning of it was, and that it was to make bread of; for after that I let him see me make my bread, and bake it too; and in a little time Friday was able to do all the work for me as well as I could do it myself.

Minthogy most már két ember élelméről kellett gondoskodnom, nagyobb föld megműveléséhez kezdtem, és több magot vetettem. Péntek örömmel vett részt ebben a munkában is, és keményen dolgozott. Elmondtam neki, hogy minderre azért van szükség, mert ez által lesz több gabonánk, amiből a kenyér készül, és így mindkettőnknek elegendő élelme lesz. Nagyon hálásnak tűnt emiatt. Tudtomra adta, hogy szerinte most sokkal több munkám akad majd miatta, mint annak előtte, ezért ő ezentúl még keményebben dolgozik, csak mindig mondjam meg, mit kell tennie.

I began now to consider, that having two mouths to feed instead of one, I must provide more ground for my harvest, and plant a larger quantity of corn than I used to do; so I marked out a larger piece of land, and began the fence in the same manner as before, in which Friday worked not only very willingly and very hard, but did it very cheerfully: and I told him what it was for; that it was for corn to make more bread, because he was now with me, and that I might have enough for him and myself too. He appeared very sensible of that part, and let me know that he thought I had much more labour upon me on his account than I had for myself; and that he would work the harder for me if I would tell him what to do.

Ez volt eddig a szigeten töltött éveim közül a legkellemesebb. Péntek egyre szebben beszélte az anyanyelvemet, és minden lényeges dolgot megértett, amit megneveztem előtte. Most, hosszú idő után végre újra hasznát vehettem a beszédnek. A beszéden kívül nagy örömömet leltem társam egyszerű, becsületes természetében, mely egyre inkább kifejezésre jutott, én pedig napról napra jobban kedveltem őt. Ő viszont, azt hiszem, jobban szeretett engem, mint korábban bármit.

This was the pleasantest year of all the life I led in this place. Friday began to talk pretty well, and understand the names of almost everything I had occasion to call for, and of every place I had to send him to, and talked a great deal to me; so that, in short, I began now to have some use for my tongue again, which, indeed, I had very little occasion for before. Besides the pleasure of talking to him, I had a singular satisfaction in the fellow himself: his simple, unfeigned honesty appeared to me more and more every day, and I began really to love the creature; and on his side I believe he loved me more than it was possible for him ever to love anything before.

Egyszer kíváncsi lettem, nem vágyódik-e vissza a saját hazájába, és mivel most már szinte minden szavamat értette, meg tudta válaszolni a kérdéseimet. Először azt kérdeztem meg tőle, hogy a népe mindig győztesen került-e ki a harcokból. Igen mindig jobban harcolunk - mondta, úgy értve, hogy mindig ők bizonyultak jobbnak. Ezzel kezdetét vette a következő beszélgetésünk:

I had a mind once to try if he had any inclination for his own country again; and having taught him English so well that he could answer me almost any question, I asked him whether the nation that he belonged to never conquered in battle? At which he smiled, and said—“Yes, yes, we always fight the better;” that is, he meant always get the better in fight; and so we began the following discourse:—

Mindig jobban harcoltok ? Akkor hogyan eshettél fogságba, Péntek ?

_Master_.—You always fight the better; how came you to be taken prisoner, then, Friday?

A népem sokat győzött ezért.

_Friday_.—My nation beat much for all that.

Győzött ? Ha a te néped győzött, akkor téged hogyan fogtak el ?

_Master_.—How beat? If your nation beat them, how came you to be taken?

Ahol én volt ott belőlük sok több mint a népemből. Népem győzött másik helyen, ahol én nem volt. Népem elejt egy, két nagy ezret.

_Friday_.—They more many than my nation, in the place where me was; they take one, two, three, and me: my nation over-beat them in the yonder place, where me no was; there my nation take one, two, great thousand.

De a tieid miért nem szabadítottak ki az ellenség kezei közül?

_Master_.—But why did not your side recover you from the hands of your enemies, then?

Mi futott. Egy, kettő, három és én és kenuba menekült. Népemnek ott nem volt kenu.

_Friday_.—They run, one, two, three, and me, and make go in the canoe; my nation have no canoe that time.

És mit csinál a néped azokkal, akiket foglyul ejt ? Hazaviszi és megeszi őket, ahogy ezek ?

_Master_.—Well, Friday, and what does your nation do with the men they take? Do they carry them away and eat them, as these did?

Igen. Népem megesz foglyokat. Mindet megesz.

_Friday_.—Yes, my nation eat mans too; eat all up.

Hová viszik őket ilyenkor ?

_Master_.—Where do they carry them?

Más helyekre, ahová akar.

_Friday_.—Go to other place, where they think.

Ide is el szoktak jönni ?

_Master_.—Do they come hither?

Igen, igen, ide is. Meg más helyekre.

_Friday_.—Yes, yes, they come hither; come other else place.

Te is voltál már itt velük ?

_Master_.—Have you been here with them?

Igen, voltam már itt - mondta, és a sziget északnyugati vége felé bökött, ahol ezek szerint táborozni szoktak.

_Friday_.—Yes, I have been here (points to the NW. side of the island, which, it seems, was their side).

Megértettem tehát, hogy ő is azoknak a vadembereknek volt egyike, akik hasonló lakomákra gyűltek össze a sziget távolabbi részén, mint amilyenre később őt is idehozták foglyul ejtői. Amikor később elmentünk a szigetnek arra az oldalára, felismerte a helyszínt és őszintén bevallotta, hogy iszonyú lakomát csaptak, amikor itt járt, húsz férfit, két nőt és egy gyermeket faltak fel vérengző állatok módjára. A húszas számot nem ismerte, ezért úgy adta tudtomra, hogy kavicsokat rakott sorban egymás mellé.

By this I understood that my man Friday had formerly been among the savages who used to come on shore on the farther part of the island, on the same man-eating occasions he was now brought for; and some time after, when I took the courage to carry him to that side, being the same I formerly mentioned, he presently knew the place, and told me he was there once, when they ate up twenty men, two women, and one child; he could not tell twenty in English, but he numbered them by laying so many stones in a row, and pointing to me to tell them over.

Beszélgetésünk imént idézett részét követően megkérdeztem, hogy milyen messze van innen a kontinens partvidéke és nem veszélyes-e kenuval nekivágni ezeknek az utaknak. Azt válaszolta, hogy egyáltalán nem veszélyes, soha egyetlen kenu sem veszett még oda, a tenger és a szél magától elviszi a csónakot reggelente az egyik, délután pedig az ellenkező irányba. Nyilván az áramlatok hálózatáról beszélt, amelyeknek a szigetemet körülvevő tenger nem volt szűkében. Az elbeszéléséből ezután rájöttem, hogy a szigetünk a hatalmas Orinoco folyó torkolatához közel fekszik, és a nagy sziget, amit nyugati-északnyugati irányban láttam, nem más, mint Trinidad szigete. Ezernyi kérdést tettem fel Pénteknek a környező vidékről és lakóiról, a tengerről, a partvidékről, az ott honos népekről, ő pedig a lehető legkészségesebben válaszolgatott nekem. Az itteni népek nevei közül csak a karibok voltak ismerősek. Róluk tudtam, hogy a Karib-tenger vidékén élnek, amely pedig az Orinoco torkolatától Guyanáig, sőt azon túl, St. Marthaig terjed. Azt is elmondta, hogy túl a holdon (nyilván azt a helyet értette rajta, hol a hold szokott letűnni ) számos fehér bőrű ember tanyázik, akiknek állán olyan hosszú a szőrzet, vagyis a szakáll, mint az enyémen, csakhogy azok a fehér emberek iszonyúan kegyetlenek. Ki mások lehettek ezek, mint a spanyolok, akiknek embertelen vadságáról Amerika-szerte mindenütt beszélnek.

I have told this passage, because it introduces what follows: that after this discourse I had with him, I asked him how far it was from our island to the shore, and whether the canoes were not often lost. He told me there was no danger, no canoes ever lost: but that after a little way out to sea, there was a current and wind, always one way in the morning, the other in the afternoon. This I understood to be no more than the sets of the tide, as going out or coming in; but I afterwards understood it was occasioned by the great draft and reflux of the mighty river Orinoco, in the mouth or gulf of which river, as I found afterwards, our island lay; and that this land, which I perceived to be W. and NW., was the great island Trinidad, on the north point of the mouth of the river. I asked Friday a thousand questions about the country, the inhabitants, the sea, the coast, and what nations were near; he told me all he knew with the greatest openness imaginable. I asked him the names of the several nations of his sort of people, but could get no other name than Caribs; from whence I easily understood that these were the Caribbees, which our maps place on the part of America which reaches from the mouth of the river Orinoco to Guiana, and onwards to St. Martha. He told me that up a great way beyond the moon, that was beyond the setting of the moon, which must be west from their country, there dwelt white bearded men, like me, and pointed to my great whiskers, which I mentioned before; and that they had killed much mans, that was his word: by all which I understood he meant the Spaniards, whose cruelties in America had been spread over the whole country, and were remembered by all the nations from father to son.

Megkérdeztem Péntektől, mit gondol, oda juthatnék-e én a fehér emberekhez. Igen - felelte -, igen, ha két kenuban mégy. Ezt érthetőbben nem tudta megmagyarázni, én pedig sokáig törtem rajta a fejem, mire rájöttem, hogy úgy értette, kétszer akkora csónakkal, mint amekkora egy kenu. Péntek elbeszélése nagyon a kedvemre volt. Megint reménykedni kezdtem, hátha valamiképpen módját ejthetném annak, hogy elhagyjam ezt az én puszta szigetemet. Bennszülött társam nagy segítségemre lehet ebben.

I inquired if he could tell me how I might go from this island, and get among those white men. He told me, “Yes, yes, you may go in two canoe.” I could not understand what he meant, or make him describe to me what he meant by two canoe, till at last, with great difficulty, I found he meant it must be in a large boat, as big as two canoes. This part of Friday’s discourse I began to relish very well; and from this time I entertained some hopes that, one time or other, I might find an opportunity to make my escape from this place, and that this poor savage might be a means to help me.

Mivel Péntek már értette és beszélte azt a nyelvet, amit én, elérkezettnek láttam az időt, hogy Istennel kapcsolatos tudnivalókat oltsak bele.

During the long time that Friday had now been with me, and that he began to speak to me, and understand me, I was not wanting to lay a foundation of religious knowledge in his mind; particularly I asked him one time, who made him. The creature did not understand me at all, but thought I had asked who was his father—but I took it up by another handle, and asked him who made the sea, the ground we walked on, and the hills and woods. He told me, “It was one Benamuckee, that lived beyond all;” he could describe nothing of this great person, but that he was very old, “much older,” he said, “than the sea or land, than the moon or the stars.” I asked him then, if this old person had made all things, why did not all things worship him? He looked very grave, and, with a perfect look of innocence, said, “All things say O to him.” I asked him if the people who die in his country went away anywhere? He said, “Yes; they all went to Benamuckee.” Then I asked him whether those they eat up went thither too. He said, “Yes.”

Felmutattam az égre és közöltem vele, hogy ott él minden dolgok teremtője, aki mindenható, bármit megtehet értünk, bármit megadhat nekünk és bármit elvehet tőlünk. Lassanként felnyitottam a szemét a hit előtt. Nagy odaadással hallgatta, hogyan jött el Jézus megváltani bennünket bűnösöket, és hogyan kell imádkoznunk Istenhez, aki még olyan távolról, a mennyekből is képes meghallani a szavunkat. Egy nap azt mondta nekem, ha Isten a napon túlról is képes meghallani bennünket, akkor nagyobb hatalma van, mint Benamukinak, aki a nagy hegyek között él, nekik mégis fel kellett kapaszkodniuk oda, hogy a beszédüket meghallja. A gyakori Istenről szóló beszélgetések és a Szentírás tanulmányozása olyan hű keresztényt faragott Péntekből, amilyenhez hasonlót keveset ismertem. * * * Miután Péntek és én bensőséges viszonyba kerültünk és a társalgásunk sem ütközött már komolyan akadályokba, beavattam őt saját történetembe vagy legalábbis abba a részébe, amely a szigetre kerülésemhez kapcsolódik. Elmondtam neki, hogyan éltem itt annyi éven át, megtanítottam neki, miben rejlik a lőpor és a golyó titka, és hogyan kell a lőfegyvert használni. Egy kést ajándékoztam neki, aminek ő roppantul megörült. Készítettem neki egy övet, amúgy angol módra és hogy legyen még mit beletűznie, egy fejszét is kapott, amely fegyvernek és szerszámnak egyaránt kiváló volt.

From these things, I began to instruct him in the knowledge of the true God; I told him that the great Maker of all things lived up there, pointing up towards heaven; that He governed the world by the same power and providence by which He made it; that He was omnipotent, and could do everything for us, give everything to us, take everything from us; and thus, by degrees, I opened his eyes. He listened with great attention, and received with pleasure the notion of Jesus Christ being sent to redeem us; and of the manner of making our prayers to God, and His being able to hear us, even in heaven. He told me one day, that if our God could hear us, up beyond the sun, he must needs be a greater God than their Benamuckee, who lived but a little way off, and yet could not hear till they went up to the great mountains where he dwelt to speak to them. I asked him if ever he went thither to speak to him. He said, “No; they never went that were young men; none went thither but the old men,” whom he called their Oowokakee; that is, as I made him explain to me, their religious, or clergy; and that they went to say O (so he called saying prayers), and then came back and told them what Benamuckee said. By this I observed, that there is priestcraft even among the most blinded, ignorant pagans in the world; and the policy of making a secret of religion, in order to preserve the veneration of the people to the clergy, not only to be found in the Roman, but, perhaps, among all religions in the world, even among the most brutish and barbarous savages.

I endeavoured to clear up this fraud to my man Friday; and told him that the pretence of their old men going up to the mountains to say O to their god Benamuckee was a cheat; and their bringing word from thence what he said was much more so; that if they met with any answer, or spake with any one there, it must be with an evil spirit; and then I entered into a long discourse with him about the devil, the origin of him, his rebellion against God, his enmity to man, the reason of it, his setting himself up in the dark parts of the world to be worshipped instead of God, and as God, and the many stratagems he made use of to delude mankind to their ruin; how he had a secret access to our passions and to our affections, and to adapt his snares to our inclinations, so as to cause us even to be our own tempters, and run upon our destruction by our own choice.

I found it was not so easy to imprint right notions in his mind about the devil as it was about the being of a God. Nature assisted all my arguments to evidence to him even the necessity of a great First Cause, an overruling, governing Power, a secret directing Providence, and of the equity and justice of paying homage to Him that made us, and the like; but there appeared nothing of this kind in the notion of an evil spirit, of his origin, his being, his nature, and above all, of his inclination to do evil, and to draw us in to do so too; and the poor creature puzzled me once in such a manner, by a question merely natural and innocent, that I scarce knew what to say to him. I had been talking a great deal to him of the power of God, His omnipotence, His aversion to sin, His being a consuming fire to the workers of iniquity; how, as He had made us all, He could destroy us and all the world in a moment; and he listened with great seriousness to me all the while. After this I had been telling him how the devil was God’s enemy in the hearts of men, and used all his malice and skill to defeat the good designs of Providence, and to ruin the kingdom of Christ in the world, and the like. “Well,” says Friday, “but you say God is so strong, so great; is He not much strong, much might as the devil?” “Yes, yes,” says I, “Friday; God is stronger than the devil—God is above the devil, and therefore we pray to God to tread him down under our feet, and enable us to resist his temptations and quench his fiery darts.” “But,” says he again, “if God much stronger, much might as the wicked devil, why God no kill the devil, so make him no more do wicked?” I was strangely surprised at this question; and, after all, though I was now an old man, yet I was but a young doctor, and ill qualified for a casuist or a solver of difficulties; and at first I could not tell what to say; so I pretended not to hear him, and asked him what he said; but he was too earnest for an answer to forget his question, so that he repeated it in the very same broken words as above. By this time I had recovered myself a little, and I said, “God will at last punish him severely; he is reserved for the judgment, and is to be cast into the bottomless pit, to dwell with everlasting fire.” This did not satisfy Friday; but he returns upon me, repeating my words, “‘_Reserve at last_!’ me no understand—but why not kill the devil now; not kill great ago?” “You may as well ask me,” said I, “why God does not kill you or me, when we do wicked things here that offend Him—we are preserved to repent and be pardoned.” He mused some time on this. “Well, well,” says he, mighty affectionately, “that well—so you, I, devil, all wicked, all preserve, repent, God pardon all.” Here I was run down again by him to the last degree; and it was a testimony to me, how the mere notions of nature, though they will guide reasonable creatures to the knowledge of a God, and of a worship or homage due to the supreme being of God, as the consequence of our nature, yet nothing but divine revelation can form the knowledge of Jesus Christ, and of redemption purchased for us; of a Mediator of the new covenant, and of an Intercessor at the footstool of God’s throne; I say, nothing but a revelation from Heaven can form these in the soul; and that, therefore, the gospel of our Lord and Saviour Jesus Christ, I mean the Word of God, and the Spirit of God, promised for the guide and sanctifier of His people, are the absolutely necessary instructors of the souls of men in the saving knowledge of God and the means of salvation.

I therefore diverted the present discourse between me and my man, rising up hastily, as upon some sudden occasion of going out; then sending him for something a good way off, I seriously prayed to God that He would enable me to instruct savingly this poor savage; assisting, by His Spirit, the heart of the poor ignorant creature to receive the light of the knowledge of God in Christ, reconciling him to Himself, and would guide me so to speak to him from the Word of God that his conscience might be convinced, his eyes opened, and his soul saved. When he came again to me, I entered into a long discourse with him upon the subject of the redemption of man by the Saviour of the world, and of the doctrine of the gospel preached from Heaven, viz. of repentance towards God, and faith in our blessed Lord Jesus. I then explained to him as well as I could why our blessed Redeemer took not on Him the nature of angels but the seed of Abraham; and how, for that reason, the fallen angels had no share in the redemption; that He came only to the lost sheep of the house of Israel, and the like.

I had, God knows, more sincerity than knowledge in all the methods I took for this poor creature’s instruction, and must acknowledge, what I believe all that act upon the same principle will find, that in laying things open to him, I really informed and instructed myself in many things that either I did not know or had not fully considered before, but which occurred naturally to my mind upon searching into them, for the information of this poor savage; and I had more affection in my inquiry after things upon this occasion than ever I felt before: so that, whether this poor wild wretch was better for me or no, I had great reason to be thankful that ever he came to me; my grief sat lighter, upon me; my habitation grew comfortable to me beyond measure: and when I reflected that in this solitary life which I have been confined to, I had not only been moved to look up to heaven myself, and to seek the Hand that had brought me here, but was now to be made an instrument, under Providence, to save the life, and, for aught I knew, the soul of a poor savage, and bring him to the true knowledge of religion and of the Christian doctrine, that he might know Christ Jesus, in whom is life eternal; I say, when I reflected upon all these things, a secret joy ran through every part of My soul, and I frequently rejoiced that ever I was brought to this place, which I had so often thought the most dreadful of all afflictions that could possibly have befallen me.

I continued in this thankful frame all the remainder of my time; and the conversation which employed the hours between Friday and me was such as made the three years which we lived there together perfectly and completely happy, if any such thing as complete happiness can be formed in a sublunary state. This savage was now a good Christian, a much better than I; though I have reason to hope, and bless God for it, that we were equally penitent, and comforted, restored penitents. We had here the Word of God to read, and no farther off from His Spirit to instruct than if we had been in England. I always applied myself, in reading the Scripture, to let him know, as well as I could, the meaning of what I read; and he again, by his serious inquiries and questionings, made me, as I said before, a much better scholar in the Scripture knowledge than I should ever have been by my own mere private reading. Another thing I cannot refrain from observing here also, from experience in this retired part of my life, viz. how infinite and inexpressible a blessing it is that the knowledge of God, and of the doctrine of salvation by Christ Jesus, is so plainly laid down in the Word of God, so easy to be received and understood, that, as the bare reading the Scripture made me capable of understanding enough of my duty to carry me directly on to the great work of sincere repentance for my sins, and laying hold of a Saviour for life and salvation, to a stated reformation in practice, and obedience to all God’s commands, and this without any teacher or instructor, I mean human; so the same plain instruction sufficiently served to the enlightening this savage creature, and bringing him to be such a Christian as I have known few equal to him in my life.

As to all the disputes, wrangling, strife, and contention which have happened in the world about religion, whether niceties in doctrines or schemes of church government, they were all perfectly useless to us, and, for aught I can yet see, they have been so to the rest of the world. We had the sure guide to heaven, viz. the Word of God; and we had, blessed be God, comfortable views of the Spirit of God teaching and instructing by His word, leading us into all truth, and making us both willing and obedient to the instruction of His word. And I cannot see the least use that the greatest knowledge of the disputed points of religion, which have made such confusion in the world, would have been to us, if we could have obtained it. But I must go on with the historical part of things, and take every part in its order.

After Friday and I became more intimately acquainted, and that he could understand almost all I said to him, and speak pretty fluently, though in broken English, to me, I acquainted him with my own history, or at least so much of it as related to my coming to this place: how I had lived there, and how long; I let him into the mystery, for such it was to him, of gunpowder and bullet, and taught him how to shoot. I gave him a knife, which he was wonderfully delighted with; and I made him a belt, with a frog hanging to it, such as in England we wear hangers in; and in the frog, instead of a hanger, I gave him a hatchet, which was not only as good a weapon in some cases, but much more useful upon other occasions.

Beszéltem neki Európa országairól, különös tekintettel a hazámra, Angliára; arról, hogyan élünk, imádjuk Istent, hogyan viszonyulunk egymáshoz, és miként kereskedünk hajóink segítségével a világ minden táján. Beszéltem neki a hajóroncsról, amelynek a fedélzetén néhány éve tettem látogatást, és amelynek már csak a helyét mutathattam meg neki. Megmutattam az én hajómról származó csónak roncsait, amelyet, mikor még ép volt, nem bírtam megmozdítani. Emellett Péntek megállt és elmélázott egy darabig. Megkérdeztem, hogy min gondolkodik, mire kibökte, hogy: Én látta ilyen csónak jött enyém haza ! Nem értettem meg rögtön, mire gondol, vallatóra fogtam hát, és így tudtam meg, hogy egy ehhez hasonló csónak sodródott partra azon a vidéken, ahol Péntek népe élt. Úgy képzeltem, hogy miután egy európai hajó zátonyra futhatott a környékükön, egy arról elszabadult csónak sodródhatott a partra. Az, botor módon, eszembe sem jutott, hogy a csónaknak menekülő utasai is lehettek, így aztán csak a csónak leírása felől érdeklődtem.

I described to him the country of Europe, particularly England, which I came from; how we lived, how we worshipped God, how we behaved to one another, and how we traded in ships to all parts of the world. I gave him an account of the wreck which I had been on board of, and showed him, as near as I could, the place where she lay; but she was all beaten in pieces before, and gone. I showed him the ruins of our boat, which we lost when we escaped, and which I could not stir with my whole strength then; but was now fallen almost all to pieces. Upon seeing this boat, Friday stood, musing a great while, and said nothing. I asked him what it was he studied upon. At last says he, “Me see such boat like come to place at my nation.” I did not understand him a good while; but at last, when I had examined further into it, I understood by him that a boat, such as that had been, came on shore upon the country where he lived: that is, as he explained it, was driven thither by stress of weather. I presently imagined that some European ship must have been cast away upon their coast, and the boat might get loose and drive ashore; but was so dull that I never once thought of men making their escape from a wreck thither, much less whence they might come: so I only inquired after a description of the boat.

Péntek eléggé alaposan írta le a csónak külsejét, és némi melegség érződött a hangjában, amikor hozzátette: - Mi fulladástól mentett meg azok fehér emberek. Ekkor már kíváncsian rákérdeztem, valóban jól értettem-e, hogy a csónakban fehér emberek voltak. - Igen. A csónak tele volt fehér emberek - felelte. Megkérdeztem, hányan voltak. Tizenhetet mutatott az ujjaival. Erre megkérdeztem, mi lett velük. Élnek - mondta. - Népem között élnek.

Friday described the boat to me well enough; but brought me better to understand him when he added with some warmth, “We save the white mans from drown.” Then I presently asked if there were any white mans, as he called them, in the boat. “Yes,” he said; “the boat full of white mans.” I asked him how many. He told upon his fingers seventeen. I asked him then what became of them. He told me, “They live, they dwell at my nation.”

Erre új elmélet fogalmazódott meg bennem, mely szerint a szigetemnél szerencsétlenül járt hajó utasai, miután látták, hogy nincs más választásuk, csónakon elhagyták a roncsot, és végül a kontinens vademberek lakta vidékén értek partot. Még élénkebben, némi kételkedéssel faggattam arról, mi lett a fehérek sorsa. Péntek újra biztosított, hogy még most is ott élnek, immár négy éve, a bennszülöttek pedig nem háborgatják, sőt még élelemmel is segítették őket. Megkérdeztem tőle, hogyan lehetséges, hogy nem ölték le és ették meg őket, mire azt mondta: Barátságot csinált velük - úgy érthette, szövetséget kötöttek. Majd így folytatta: - Nem eszünk más embert, csak, aki harcokban fogoly. - Vagyis csak azokat eszik meg, akiket csatában fognak el vagy ölnek meg.

This put new thoughts into my head; for I presently imagined that these might be the men belonging to the ship that was cast away in the sight of my island, as I now called it; and who, after the ship was struck on the rock, and they saw her inevitably lost, had saved themselves in their boat, and were landed upon that wild shore among the savages. Upon this I inquired of him more critically what was become of them. He assured me they lived still there; that they had been there about four years; that the savages left them alone, and gave them victuals to live on. I asked him how it came to pass they did not kill them and eat them. He said, “No, they make brother with them;” that is, as I understood him, a truce; and then he added, “They no eat mans but when make the war fight;” that is to say, they never eat any men but such as come to fight with them and are taken in battle.

Egy másik későbbi alkalommal történt: a sziget keleti részén jártunk éppen, azon a hegytetőn, amelyről egykor tiszta időben megpillantottam az amerikai földrészt, amikor Péntek, az idő most is nagyon derült lévén, meredten bámulni kezdett a kontinens irányába, majd meglepetésében ugrálni, táncolni kezdett, és hívott, hogy menjek oda hozzá. Megkérdeztem, mi történt. - Milyen öröm ! Milyen boldog ! - kiáltozta - látom az enyém haza, látom a nép. Leírhatatlan boldogság érzése ült ki az arcára, a szemei ragyogtak, és egész megjelenése olyan izgatottságot sugárzott, mintha semmire sem vágyna jobban, mint újra otthon lenni. Ez a megfigyelésem különböző gondolatokat és érzéseket ébresztett bennem is, és ideig-óráig kétkedéssel töltött el hű szolgám iránt. Biztos voltam benne, hogy ha Péntek visszajuthatna a népéhez, nem csak az itteni életéről feledkezne meg, hanem a velem szemben vállalt kötelezettségeiről is. Alighanem még be is számolna rólam a törzse tagjainak, és utána együtt térnének vissza, néhány százan, hogy jóízűen lakmározzanak belőlem, ahogy a háborús foglyaikból szoktak. Nagyon félreismertem a szegény párát, amit később bántam is szerfelett. Most azonban a féltékenységem egyelőre heteken át csak növekedett. Gyanakvóbb lettem irányába és kevésbé szívélyes, mint addig. Nyíltszívű és hálás társam mit sem sejtett az egészből, sőt magatartása a legjobb keresztényi példája lehetett annak, milyen egy hű barát.

It was after this some considerable time, that being upon the top of the hill at the east side of the island, from whence, as I have said, I had, in a clear day, discovered the main or continent of America, Friday, the weather being very serene, looks very earnestly towards the mainland, and, in a kind of surprise, falls a jumping and dancing, and calls out to me, for I was at some distance from him. I asked him what was the matter. “Oh, joy!” says he; “Oh, glad! there see my country, there my nation!” I observed an extraordinary sense of pleasure appeared in his face, and his eyes sparkled, and his countenance discovered a strange eagerness, as if he had a mind to be in his own country again. This observation of mine put a great many thoughts into me, which made me at first not so easy about my new man Friday as I was before; and I made no doubt but that, if Friday could get back to his own nation again, he would not only forget all his religion but all his obligation to me, and would be forward enough to give his countrymen an account of me, and come back, perhaps with a hundred or two of them, and make a feast upon me, at which he might be as merry as he used to be with those of his enemies when they were taken in war. But I wronged the poor honest creature very much, for which I was very sorry afterwards. However, as my jealousy increased, and held some weeks, I was a little more circumspect, and not so familiar and kind to him as before: in which I was certainly wrong too; the honest, grateful creature having no thought about it but what consisted with the best principles, both as a religious Christian and as a grateful friend, as appeared afterwards to my full satisfaction.

Amíg tartott a féltékenységem, naponta újra meg újra próbára tettem őt, beigazolja-e a gyanúmat, de be kellett látnom, hogy becsületes volt és vétlen mindabban, amivel vádoltam. Kétségeim ellenére végül újra a maga oldalára állított engem, és még csak azzal sem gyanúsíthattam, hogy becsapni próbál, hiszen nyilvánvalóan nem is sejtette, hogy gyanú ébredt bennem iránta.

While my jealousy of him lasted, you may be sure I was every day pumping him to see if he would discover any of the new thoughts which I suspected were in him; but I found everything he said was so honest and so innocent, that I could find nothing to nourish my suspicion; and in spite of all my uneasiness, he made me at last entirely his own again; nor did he in the least perceive that I was uneasy, and therefore I could not suspect him of deceit.

Az egyik napon ugyanazon a hegyen jártunk megint, de a tenger békétlenkedett és nem voltak elég jók az időjárási viszonyok ahhoz, hogy látszódjon a kontinens. - Szeretnél hazamenni a népedhez, Péntek ? - kérdeztem. - Igen - felelte - ó, én nagyon boldog lenne a népemnél. - Aztán mihez kezdenél ott ? Ismét olyan lennél, mint azelőtt voltál ? Megennéd az emberhúst és kannibál módjára élnél tovább ? Aggodalmas arckifejezést öltött, és a fejét rázta: - Nem, nem esz több emberhús, esz gabonakenyér, tej, kecskehús. Beszél a többinek, hogy mindenki imádkoz Isten és jó úton él. - Az ám, csakhogy akkor téged otthon a többiek megölnének. Nem... nem... - mondta komoran - nem ölnek meg. Ők akar szeret új dolgok. Ezt úgy érthette, hogy fogékonyak az új dolgokra. Hozzátette, hogy sokat tanultak a szakállas fehér emberektől, akik a csónakon érkeztek. Megkérdeztem, hát, hogy visszatér-e hozzájuk. Elmosolyodott, és azt mondta, nem tud olyan messzire úszni. Amikor pedig felajánlottam, hogy készítek neki egy kenut, azt felelte, elmegy, ha én is vele megyek. - Mármint, hogy én is veled menjek ? De hiszen akkor megesznek. - Nem, nem. Én csinálom, hogy ne egyenek, én csinálom, hogy szeressenek. Arra gondolt, hogy elmeséli majd nekik, hogyan végeztem az ellenségeikkel és miként mentettem meg az életét. Aztán elmondta nekem, milyen barátságosak voltak a tizenhét szakállas férfival, akik szorult helyzetükben hozzájuk menekültek. Most már komolyan érlelődött lelkemben a terv, hogy Péntekkel elindulok, s valamilyen módon találkozom a hajótöröttekkel, akik biztosan spanyolok vagy portugálok lehetnek. Közös erővel könnyebben ejthetnénk módját annak, hogy hazatérjünk, mint én egymagam egy a parttól több mint félszáz kilométerre fekvő szigeten. Újra munkához láttunk, de közben közöltem Péntekkel, hogy kap tőlem egy vízi járművet, amivel hazajuthat. Később el is vezettem őt a csónakomhoz (amelyet mindig víz alá rejtve tartottam ), kimertem belőle a vizet, beleültem vele s kezébe adtam az evezőlapátot. Mint később kiderült, kitűnő evezős volt, sokkal gyorsabban tudta a csónakot hajtani, mint én.

One day, walking up the same hill, but the weather being hazy at sea, so that we could not see the continent, I called to him, and said, “Friday, do not you wish yourself in your own country, your own nation?” “Yes,” he said, “I be much O glad to be at my own nation.” “What would you do there?” said I. “Would you turn wild again, eat men’s flesh again, and be a savage as you were before?” He looked full of concern, and shaking his head, said, “No, no, Friday tell them to live good; tell them to pray God; tell them to eat corn-bread, cattle flesh, milk; no eat man again.” “Why, then,” said I to him, “they will kill you.” He looked grave at that, and then said, “No, no, they no kill me, they willing love learn.” He meant by this, they would be willing to learn. He added, they learned much of the bearded mans that came in the boat. Then I asked him if he would go back to them. He smiled at that, and told me that he could not swim so far. I told him I would make a canoe for him. He told me he would go if I would go with him. “I go!” says I; “why, they will eat me if I come there.” “No, no,” says he, “me make they no eat you; me make they much love you.” He meant, he would tell them how I had killed his enemies, and saved his life, and so he would make them love me. Then he told me, as well as he could, how kind they were to seventeen white men, or bearded men, as he called them who came on shore there in distress. From this time, I confess, I had a mind to venture over, and see if I could possibly join with those bearded men, who I made no doubt were Spaniards and Portuguese; not doubting but, if I could, we might find some method to escape from thence, being upon the continent, and a good company together, better than I could from an island forty miles off the shore, alone and without help. So, after some days, I took Friday to work again by way of discourse, and told him I would give him a boat to go back to his own nation; and, accordingly, I carried him to my frigate, which lay on the other side of the island, and having cleared it of water (for I always kept it sunk in water), I brought it out, showed it him, and we both went into it. I found he was a most dexterous fellow at managing it, and would make it go almost as swift again as I could.

Nos, Péntek, indulhatunk a népedhez ? - kérdeztem. Meglepődöttnek tűnt. Elmondta, hogy túl kicsinek tartja a csónakomat erre a hosszú útra. Elmondtam neki, hogy van egy nagyobb csónakom is. Másnap elmentünk arra helyre, ahol az első általam készített bárka feküdt, amit képtelen voltam vízre tenni. Sajnos, a huszonkét-huszonhárom évnyi idő kikezdte a fát, és az részben már elrohadt. Péntek azon a véleményen volt, hogy ez a méret megfelelő lenne az útra, és elegendő felszerelést meg élelmet tudnánk benne magunkkal vinni.

So when he was in, I said to him, “Well, now, Friday, shall we go to your nation?” He looked very dull at my saying so; which it seems was because he thought the boat was too small to go so far. I then told him I had a bigger; so the next day I went to the place where the first boat lay which I had made, but which I could not get into the water. He said that was big enough; but then, as I had taken no care of it, and it had lain two or three and twenty years there, the sun had so split and dried it, that it was rotten. Friday told me such a boat would do very well, and would carry “much enough vittle, drink, bread;” this was his way of talking.

CHAPTER XVI—RESCUE OF PRISONERS FROM CANNIBALS

Egyre lelkesebb lettem attól a tervtől, hogy vele együtt átkelek a kontinensre, ezért azt mondtam neki, készítünk egy csónakot, amiben hazamehet. Nem válaszolt, de látszott rajta, hogy nagyon kedveszegett és szomorú lett. Megkérdeztem, hogy mi a baja. Mire ő visszakérdezett: - Miért haragszol Péntek ? Mit tettem én ? Megkérdeztem, hogy érti ezt, és hozzátettem, hogy egyáltalán nem haragszom rá. - Nem haragszol ? - ismételte el a kérdést többször egymás után. - Akkor miért küldöl Pénteket népéhez el haza ? - De hát, nem te mondtad, hogy szeretnéd, ha ott lehetnél ? - Igen, igen, szeretném, ha mindkettő lehetnénk. Péntek nem akar, ha Mester nem oda. - Vagyis nélkülem nem akart menni. - Én is megyek, Péntek, de mihez kezdjek ott ? Nagyon gyorsan érkezett a válasz: - Te tehetsz nagy sok jót. Taníthatsz sok vadembert, éljenek jól, tisztán, szelíden. Beszélhetsz nekik Istenről, imádkozhatsz Istenről, új életre taníthatsz. - Magad sem tudod, mit beszélsz, Péntek. Bűnös ember vagyok magam is. - Igen, igen, ha engem tanítsz jóra, őket is tanítsz jóra. - Nem, nem, Péntek, nélkülem kell menned. Én itt maradok ezen a puszta szigeten egyedül, ahogy korábban is éltem itt. Péntek egy pillanatig zavartan nézett, majd elővette a baltáját, odaadta nekem. Hanem szólani nem szólott semmit. - Mihez kezdjek ezzel a baltával ? - kérdeztem tőle. - Csináld te megölöd Péntek - mondta. De hát miért ? - Miért küldöd Pénteket el haza ? Csináld megölöd Péntek, nem küldöd el. - Annyira őszintén mondta ezt, hogy közben könnyek csillogtak a szemében. Most már számomra is újra nyilvánvalóvá lett a nagy szeretet és az elszántság, amit irányomban tanúsított. Elmondtam neki, és később is gyakran megerősítettem, hogy sosem fogom elküldeni, ha mellettem akar maradni.

Upon the whole, I was by this time so fixed upon my design of going over with him to the continent that I told him we would go and make one as big as that, and he should go home in it. He answered not one word, but looked very grave and sad. I asked him what was the matter with him. He asked me again, “Why you angry mad with Friday?—what me done?” I asked him what he meant. I told him I was not angry with him at all. “No angry!” says he, repeating the words several times; “why send Friday home away to my nation?” “Why,” says I, “Friday, did not you say you wished you were there?” “Yes, yes,” says he, “wish we both there; no wish Friday there, no master there.” In a word, he would not think of going there without me. “I go there, Friday?” says I; “what shall I do there?” He turned very quick upon me at this. “You do great deal much good,” says he; “you teach wild mans be good, sober, tame mans; you tell them know God, pray God, and live new life.” “Alas, Friday!” says I, “thou knowest not what thou sayest; I am but an ignorant man myself.” “Yes, yes,” says he, “you teachee me good, you teachee them good.” “No, no, Friday,” says I, “you shall go without me; leave me here to live by myself, as I did before.” He looked confused again at that word; and running to one of the hatchets which he used to wear, he takes it up hastily, and gives it to me. “What must I do with this?” says I to him. “You take kill Friday,” says he. “What must kill you for?” said I again. He returns very quick—“What you send Friday away for? Take kill Friday, no send Friday away.” This he spoke so earnestly that I saw tears stand in his eyes. In a word, I so plainly discovered the utmost affection in him to me, and a firm resolution in him, that I told him then and often after, that I would never send him away from me if he was willing to stay with me.

Rá kellett ébrednem arra is, hogy az irántam érzett szeretete éppúgy természetéből fakad, mint ahogy a népéhez is azzal a szándékkal vágyott hazatérni, hogy szeretett népével jót tegyen. Olyan szándék volt ez, mely engem soha nem vezérelt, még csak nem is gondoltam vagy vágytam rá soha. A távozáshoz nekem kellő hajtóerőt a Péntekkel folytatott beszélgetések adtak és az a vágy, hogy majd találkozhatom a tizenhét szakállas európaival. Késlekedés nélkül munkához láttunk. Először is egy kellően nagy fát kerestünk, amiből majd alkalmas pirogot vagy kenut építhetünk. Elég fa volt a sziget erdőiben, hogy nem pirogokból és kenukból, hanem hajókból építsünk akár kisebbfajta flottát. A legfontosabb részlet azonban az volt, hogy minél közelebb legyen a fa a vízhez, hogy amikor elkészült, könnyen vízre tehessük, és ne kövessük el azt a hibát, amit én annak idején elkövettem.

Upon the whole, as I found by all his discourse a settled affection to me, and that nothing could part him from me, so I found all the foundation of his desire to go to his own country was laid in his ardent affection to the people, and his hopes of my doing them good; a thing which, as I had no notion of myself, so I had not the least thought or intention, or desire of undertaking it. But still I found a strong inclination to attempting my escape, founded on the supposition gathered from the discourse, that there were seventeen bearded men there; and therefore, without any more delay, I went to work with Friday to find out a great tree proper to fell, and make a large periagua, or canoe, to undertake the voyage. There were trees enough in the island to have built a little fleet, not of periaguas or canoes, but even of good, large vessels; but the main thing I looked at was, to get one so near the water that we might launch it when it was made, to avoid the mistake I committed at first.

Végül Péntek, aki sokkal jobban tudta, mint én, hogy melyik a csónakkészítésre legalkalmasabb fa, kiválasztott egyet. Máig sem tudom, hogy miféle fa volt az, de a színe és az illata leginkább a nicaragua fára emlékeztetett. Péntek azt javasolta, égessünk üreget a törzsbe, de én megmutattam neki, hogyan kell szerszámokkal kivájni a fa belsejét. Gyorsan elsajátította a szükséges mozdulatokat. Egy hónapi kemény munka nyomán elkészült a ladik, és egészen szemrevaló lett. Baltáinkkal a külsejét is csónak formájúra faragtuk. Ezt követően azonban két hetünkbe telt, mire fagerendákon görgetve, centiméterről centiméterre eljuttattuk a vízhez. Amikor végül vízre tettük, rögtön húsz ember is beleszállhatott volna.

At last Friday pitched upon a tree; for I found he knew much better than I what kind of wood was fittest for it; nor can I tell to this day what wood to call the tree we cut down, except that it was very like the tree we call fustic, or between that and the Nicaragua wood, for it was much of the same colour and smell. Friday wished to burn the hollow or cavity of this tree out, to make it for a boat, but I showed him how to cut it with tools; which, after I had showed him how to use, he did very handily; and in about a month’s hard labour we finished it and made it very handsome; especially when, with our axes, which I showed him how to handle, we cut and hewed the outside into the true shape of a boat. After this, however, it cost us near a fortnight’s time to get her along, as it were inch by inch, upon great rollers into the water; but when she was in, she would have carried twenty men with great ease.

Büszke öröm szállta meg a szívemet, mikor láttam a tenger hátán himbálózni a termetes járművet. Péntek beleugrott az új csónakba, s mesteri módon evezett. Megkérdeztem tőle, eljuthatunk-e ezzel a célunkig. Igen, nagyon jól eljuthatunk, ha nem túl nagy szél fúj - mondta. Nekem azonban így nem volt még elég a csónak. Árbocot és vitorlát akartam hozzá. Egyenes, fiatal cédrust szemeltem ki az erdőben, bőséggel volt belőlük errefelé, és utasításokkal láttam el Pénteket, miként faragjon árbocot belőle. A vitorla már több gondot jelentett. Öreg vitorlám vagy inkább vitorladarabjaim voltak még ugyan, de biztos voltam benne, hogy kellő törődés híján szörnyen megviselhette ezeket a hosszú idő. Amikor elővettem, láttam is, hogy nem sokat tévedtem. A legtöbbjük elrohadt. Találtam azonban két darabot elviselhető állapotban, és ezekkel mindjárt ügyködni kezdtem. Mivel tűm nem volt, meglehetősen durva öltésekkel sikerült összefércelnem a darabokat, és a végeredmény leginkább ahhoz a vitorlához hasonlított, amelyet a móroktól menekülőben használtam a csónakomon, de a lényeg az, hogy sikerrel jártam.

When she was in the water, though she was so big, it amazed me to see with what dexterity and how swift my man Friday could manage her, turn her, and paddle her along. So I asked him if he would, and if we might venture over in her. “Yes,” he said, “we venture over in her very well, though great blow wind.” However I had a further design that he knew nothing of, and that was, to make a mast and a sail, and to fit her with an anchor and cable. As to a mast, that was easy enough to get; so I pitched upon a straight young cedar-tree, which I found near the place, and which there were great plenty of in the island, and I set Friday to work to cut it down, and gave him directions how to shape and order it. But as to the sail, that was my particular care. I knew I had old sails, or rather pieces of old sails, enough; but as I had had them now six-and-twenty years by me, and had not been very careful to preserve them, not imagining that I should ever have this kind of use for them, I did not doubt but they were all rotten; and, indeed, most of them were so. However, I found two pieces which appeared pretty good, and with these I went to work; and with a great deal of pains, and awkward stitching, you may be sure, for want of needles, I at length made a three-cornered ugly thing, like what we call in England a shoulder-of-mutton sail, to go with a boom at bottom, and a little short sprit at the top, such as usually our ships’ long-boats sail with, and such as I best knew how to manage, as it was such a one as I had to the boat in which I made my escape from Barbary, as related in the first part of my story.

A munkának ez a része az árboc és a vitorlák felszerelésével együtt két hónapig tartott, de nagyon eredményes lett, mert a fővitorlához még egy segédvitorlát is sikerült készítenem. Sőt, a kormányrúdról sem feledkeztem meg. Botcsinálta hajóács voltam ugyan és ennek a szerkezetnek az elkészítése, a kudarcokkal egyetemben, annyi időmet vette igénybe, mint magának a csónaktestnek a megalkotása, de mivel tisztában voltam a kormányrúd elengedhetetlen fontosságával, nagy műgonddal alakítgattam, mindaddig, míg teljesen jó nem lett.

I was near two months performing this last work, viz. rigging and fitting my masts and sails; for I finished them very complete, making a small stay, and a sail, or foresail, to it, to assist if we should turn to windward; and, what was more than all, I fixed a rudder to the stern of her to steer with. I was but a bungling shipwright, yet as I knew the usefulness and even necessity of such a thing, I applied myself with so much pains to do it, that at last I brought it to pass; though, considering the many dull contrivances I had for it that failed, I think it cost me almost as much labour as making the boat.

Amikor mindez elkészült, tanítani kezdtem Pénteket a csónak navigációjával kapcsolatos ismeretekre. Remekül értett az evezéshez, a vitorla meg a kormányrúd azonban újdonság volt a számára. Csodálkozva nézett, mikor először mutattam meg, miként fordíthatja az ember mind a kettőt hasznára. Mégis hamar beletanult az európai hajózás mesterségébe, csupán az iránytűhöz nem akart semmiképpen konyítani. No de ezen a tengeren nem is volt delejtűre olyan égető szükségünk, mert nappal a derült ég, éjjel a csillagok milliója igazít útba, arra pedig, hogy borús napon, az esős évszak idején induljunk el, nem is gondolhattunk. Egy kisded csónakon nekivágni ilyenkor a tengernek, valóságos istenkísértés lett volna.

After all this was done, I had my man Friday to teach as to what belonged to the navigation of my boat; though he knew very well how to paddle a canoe, he knew nothing of what belonged to a sail and a rudder; and was the most amazed when he saw me work the boat to and again in the sea by the rudder, and how the sail jibed, and filled this way or that way as the course we sailed changed; I say when he saw this he stood like one astonished and amazed. However, with a little use, I made all these things familiar to him, and he became an expert sailor, except that of the compass I could make him understand very little. On the other hand, as there was very little cloudy weather, and seldom or never any fogs in those parts, there was the less occasion for a compass, seeing the stars were always to be seen by night, and the shore by day, except in the rainy seasons, and then nobody cared to stir abroad either by land or sea.

Elérkezett a huszonhetedik éve annak, hogy a szigetre kerültem és harmadik éve, hogy a jóságos gondviselés utamba hozta Pénteket, s némiképp megédesítette addig egyedül töltött remeteéletemet. A szokott módon imádkoztam az évfordulón. Jólesett hálát adnom az Istennek, aki a porszemről, a fűszálról sem feledkezik meg. Titkon feléledt szívemben a remény, hogy ez az év lesz az utolsó, melyet itt kell töltenem. Ennek ellenére sem adtam fel háztartásom körüli munkáimat. A vetést, a kerítésjavítást, a szőlő betakarítását és aszalását a szokott módon végeztem.

I was now entered on the seven-and-twentieth year of my captivity in this place; though the three last years that I had this creature with me ought rather to be left out of the account, my habitation being quite of another kind than in all the rest of the time. I kept the anniversary of my landing here with the same thankfulness to God for His mercies as at first: and if I had such cause of acknowledgment at first, I had much more so now, having such additional testimonies of the care of Providence over me, and the great hopes I had of being effectually and speedily delivered; for I had an invincible impression upon my thoughts that my deliverance was at hand, and that I should not be another year in this place. I went on, however, with my husbandry; digging, planting, and fencing as usual. I gathered and cured my grapes, and did every necessary thing as before.

Kezdetét vette az esős évszak, mely az átlagosnál több otthon ülésre késztetett. Előtte gondoskodnunk kellett új csónakunk biztonságáról. Egy mesterséges, bekerített kis révet készítettünk, amelyben a tenger áramlásától zavartalanul pihenhetett, tetőt is húztunk föléje fagallyakból, az eső ellen. Ezután már csak vártuk, hogy eljöjjön a november és december, amikorra az indulásunkat terveztük.

The rainy season was in the meantime upon me, when I kept more within doors than at other times. We had stowed our new vessel as secure as we could, bringing her up into the creek, where, as I said in the beginning, I landed my rafts from the ship; and hauling her up to the shore at high-water mark, I made my man Friday dig a little dock, just big enough to hold her, and just deep enough to give her water enough to float in; and then, when the tide was out, we made a strong dam across the end of it, to keep the water out; and so she lay, dry as to the tide from the sea: and to keep the rain off we laid a great many boughs of trees, so thick that she was as well thatched as a house; and thus we waited for the months of November and December, in which I designed to make my adventure.

A jó idő beálltával bennem is megélénkült a vágy a tervem megvalósítására. Hozzáfogtunk, hogy felkészüljünk az utazásra. Elsőként bőségesen gondoskodtunk enni- meg innivalóról, és közben már az elindulás napját is kitűztem egy vagy két héten belülre. Az egyik reggelen éppen valamin szorgoskodtam és szóltam Pénteknek, hogy menjen el a tengerpartra, és ha talál, hozzon egy teknősbékát vagy teknőcöt. Hetente egyszer ettünk teknőshúst vagy teknőstojásokat. Péntek nem maradt el sokáig. Lélekszakadva rohant hazafelé, és úgy száguldott a cölöpkerítésem fölött, mint akinek a lába nem éri a földet, és mielőtt még faggatni kezdhettem volna, kiabálásba tört ki. - Ó mester ! Ó mester ! Nagy bánat van ! Nagy baj ! - Mi az, Péntek ? Ott kinn... egy, kettő, három kenu. Egy, kettő, három... - Abból, ahogy mondta, előbb azt hittem, hat kenut látott, de amikor rákérdeztem, kiderült, hogy csak háromról van szó. - Akkor nincs olyan nagy baj, fiam - vigasztaltam őt... Szegény fiúnak minden porcikája reszketett az éktelen nagy félelemtől. Fejébe vette, hogy a bennszülöttek az ő keresésére érkeztek. Alig tudtam kitalálni, mivel nyugtathatnám meg. Végül azt mondtam neki, hogy én is éppolyan veszélyben vagyok, mint ő, engem is éppúgy megehetnek. - Ugyanakkor szembeszállhatunk velük. Tudsz bánni a puskával, hát használd ! - Én használom, de ők sok nagy számban jönnek. Nem számít. Vannak a fegyvereink, amelyek elijesztik azokat, akiket nem sikerül megölnünk. Adtam neki egy pohárka rumot, és amint megitta, a kezébe nyomtam két vadászpuskát, amelyet nagy söréttel töltöttem meg, akkorákkal, mint egy-egy kisebb pisztolygolyó. A négy muskéta mindegyikébe két nagyobb és öt kisebb golyót helyeztem, a pisztolyokat is megtöltöttem, felkötöttem hosszú kardomat, Pénteknek pedig odaadtam még a baltáját. Így felkészülve, a távcsövemmel felsiettem a figyelőállásba, hogy szemlét tartsak. Gyorsan felfedeztem azt a huszonegy vadembert, akik a három kenun érkeztek és három foglyot hoztak magukkal. Jól látszott, hogy most sincs más céljuk, mint bármikor korábban, vagyis barbár lakomát akarnak ülni, amelyen megeszik a foglyaikat. Azt is megfigyeltem, hogy nem ott szálltak partra, ahol három évvel korábban, hanem közelebb a patakoz, ahol alacsony volt a part, és a sűrű erdős rész majdnem a víz széléig ért. Soha még akkora düh nem szállott meg. Most már nem az forgott az elmémben, hogy magamról meg Péntekről gondoskodjam, hanem mindenáron meg akartam szabadítani a szerencsétleneket. Otthagytam az őrtornyot, és odalenn megkérdeztem Pénteket, van-e bátorsága, hogy elkísérjen engem és szembeszálljunk a vademberek ellen. Addigra, részben a rumnak köszönhetően, elmúlt a riadalma és bátran felelte, hogy a halál torkába is követi az ő Mesterét.

When the settled season began to come in, as the thought of my design returned with the fair weather, I was preparing daily for the voyage. And the first thing I did was to lay by a certain quantity of provisions, being the stores for our voyage; and intended in a week or a fortnight’s time to open the dock, and launch out our boat. I was busy one morning upon something of this kind, when I called to Friday, and bid him to go to the sea-shore and see if he could find a turtle or a tortoise, a thing which we generally got once a week, for the sake of the eggs as well as the flesh. Friday had not been long gone when he came running back, and flew over my outer wall or fence, like one that felt not the ground or the steps he set his foot on; and before I had time to speak to him he cries out to me, “O master! O master! O sorrow! O bad!”—“What’s the matter, Friday?” says I. “O yonder there,” says he, “one, two, three canoes; one, two, three!” By this way of speaking I concluded there were six; but on inquiry I found there were but three. “Well, Friday,” says I, “do not be frightened.” So I heartened him up as well as I could. However, I saw the poor fellow was most terribly scared, for nothing ran in his head but that they were come to look for him, and would cut him in pieces and eat him; and the poor fellow trembled so that I scarcely knew what to do with him. I comforted him as well as I could, and told him I was in as much danger as he, and that they would eat me as well as him. “But,” says I, “Friday, we must resolve to fight them. Can you fight, Friday?” “Me shoot,” says he, “but there come many great number.” “No matter for that,” said I again; “our guns will fright them that we do not kill.” So I asked him whether, if I resolved to defend him, he would defend me, and stand by me, and do just as I bid him. He said, “Me die when you bid die, master.” So I went and fetched a good dram of rum and gave him; for I had been so good a husband of my rum that I had a great deal left. When we had drunk it, I made him take the two fowling-pieces, which we always carried, and loaded them with large swan-shot, as big as small pistol-bullets. Then I took four muskets, and loaded them with two slugs and five small bullets each; and my two pistols I loaded with a brace of bullets each. I hung my great sword, as usual, naked by my side, and gave Friday his hatchet. When I had thus prepared myself, I took my perspective glass, and went up to the side of the hill, to see what I could discover; and I found quickly by my glass that there were one-and-twenty savages, three prisoners, and three canoes; and that their whole business seemed to be the triumphant banquet upon these three human bodies: a barbarous feast, indeed! but nothing more than, as I had observed, was usual with them. I observed also that they had landed, not where they had done when Friday made his escape, but nearer to my creek, where the shore was low, and where a thick wood came almost close down to the sea. This, with the abhorrence of the inhuman errand these wretches came about, filled me with such indignation that I came down again to Friday, and told him I was resolved to go down to them and kill them all; and asked him if he would stand by me. He had now got over his fright, and his spirits being a little raised with the dram I had given him, he was very cheerful, and told me, as before, he would die when I bid die.

Három-három puskával és két-két pisztollyal, harcra készen elindultunk. Egy kis üveg rum is lapult a zsebemben, szükség esetére, Péntek pedig egy nagy zsákban lőport és golyókat hozott. Utasítottam, hogy mindig maradjon szorosan mellettem, és ne lőjön vagy ne tegyen bármit, amíg jelt nem adok rá. Az iránytűt használtam a pontos tájékozódásra, hogy a patakon túljutva a fák fedezékében észrevétlenül lőtávolon belülre jussunk a vadakhoz.

In this fit of fury I divided the arms which I had charged, as before, between us; I gave Friday one pistol to stick in his girdle, and three guns upon his shoulder, and I took one pistol and the other three guns myself; and in this posture we marched out. I took a small bottle of rum in my pocket, and gave Friday a large bag with more powder and bullets; and as to orders, I charged him to keep close behind me, and not to stir, or shoot, or do anything till I bid him, and in the meantime not to speak a word. In this posture I fetched a compass to my right hand of near a mile, as well to get over the creek as to get into the wood, so that I could come within shot of them before I should be discovered, which I had seen by my glass it was easy to do.

Menet közben kissé elbizonytalanodtam döntésem helyességében, nem mintha a túlerőtől féltem volna, hiszen a fegyvereimmel fölényben voltam hozzájuk képest és még társam is volt. Felmerült azonban bennem a gondolat, hogy nem értelmetlen-e olyan emberek vérében áztatnom a kezem, akik nekem személyesen nem ártottak, sőt még csak szándékukban sem állt ártani. Kegyetlen szokásuk az ő bűnük, ami miatt Isten magukra hagyta őket, de engem nem jelölt ki, hogy a büntetést rájuk mérjem. Ha úgy látta volna jónak, maga méri rájuk a büntetését, nekem viszont semmi dolgom nem lett volna ezzel. Pénteknek több joga volt rájuk támadni, hiszen hivatalos ellenségeivel állt szemben, ami rám nézve szintén nem volt igaz. Ezek a gondolatok mély benyomást gyakoroltak rám, és úgy döntöttem, hogy egyelőre csak megfigyelőállást foglalok el a kannibálok közelében, és majd az események alakulásától teszem függővé, hogy miként cselekszem.

While I was making this march, my former thoughts returning, I began to abate my resolution: I do not mean that I entertained any fear of their number, for as they were naked, unarmed wretches, it is certain I was superior to them—nay, though I had been alone. But it occurred to my thoughts, what call, what occasion, much less what necessity I was in to go and dip my hands in blood, to attack people who had neither done or intended me any wrong? who, as to me, were innocent, and whose barbarous customs were their own disaster, being in them a token, indeed, of God’s having left them, with the other nations of that part of the world, to such stupidity, and to such inhuman courses, but did not call me to take upon me to be a judge of their actions, much less an executioner of His justice—that whenever He thought fit He would take the cause into His own hands, and by national vengeance punish them as a people for national crimes, but that, in the meantime, it was none of my business—that it was true Friday might justify it, because he was a declared enemy and in a state of war with those very particular people, and it was lawful for him to attack them—but I could not say the same with regard to myself. These things were so warmly pressed upon my thoughts all the way as I went, that I resolved I would only go and place myself near them that I might observe their barbarous feast, and that I would act then as God should direct; but that unless something offered that was more a call to me than yet I knew of, I would not meddle with them.

Ezzel az elhatározással érkeztünk meg az erdőbe, amelynek a part felőli szélén ott voltak a vademberek. Meg sem álltam, amíg oda nem értem, Péntek pedig halkan jött szorosan a nyomomban. Suttogva szóltam hozzá, hogy menjen közelebb, és óvatosan kémlelje ki, hogy mit csinálnak. Egy, az erdő kiugró részén lévő nagy fához osont és hamarosan jött is vissza, mondván, hogy onnan tisztán látni őket. A tűz körül ülnek, és az egyik foglyuk húsából falatoznak. A hírre, hogy egy másik fekszik a homokon, megkötözve, akit rövidesen szintén leölnek, újra felfokozódott a harci kedvem. Döbbenetem is rendkívüli lett, amikor Péntek elmondta, hogy ez a fogoly nem a törzséből való indián, hanem a szakállas fehérarcúak egyike. Én is a nagy fához lopóztam, és a távcsövemen át jól láttam, hogy egy kezénél-lábánál megkötözött, ruhát viselő európai fehér ember feküdt a homokban.

With this resolution I entered the wood, and, with all possible wariness and silence, Friday following close at my heels, I marched till I came to the skirts of the wood on the side which was next to them, only that one corner of the wood lay between me and them. Here I called softly to Friday, and showing him a great tree which was just at the corner of the wood, I bade him go to the tree, and bring me word if he could see there plainly what they were doing. He did so, and came immediately back to me, and told me they might be plainly viewed there—that they were all about their fire, eating the flesh of one of their prisoners, and that another lay bound upon the sand a little from them, whom he said they would kill next; and this fired the very soul within me. He told me it was not one of their nation, but one of the bearded men he had told me of, that came to their country in the boat. I was filled with horror at the very naming of the white bearded man; and going to the tree, I saw plainly by my glass a white man, who lay upon the beach of the sea with his hands and his feet tied with flags, or things like rushes, and that he was an European, and had clothes on.

Volt egy másik fa, úgy huszonöt méterrel közelebb a vadakhoz, ahonnan pontosabban célba vehettem őket. Kénytelen voltam tehát visszafogni a rendkívüli izgatottságomat, mert ahhoz, hogy odajussunk, egy kicsit kerülnünk kellett a sűrű bokrok fedezékében. Amikor odaértünk a fához, még egy kis domb takarásába is kerültünk, a bennszülöttek pedig már mindössze néhány méterre voltak tőlünk.

There was another tree and a little thicket beyond it, about fifty yards nearer to them than the place where I was, which, by going a little way about, I saw I might come at undiscovered, and that then I should be within half a shot of them; so I withheld my passion, though I was indeed enraged to the highest degree; and going back about twenty paces, I got behind some bushes, which held all the way till I came to the other tree, and then came to a little rising ground, which gave me a full view of them at the distance of about eighty yards.

Most már nem volt idő a késlekedésre. A kegyetlen emberevők közül tizenkilencen a földön ülve lakmároztak, kettő viszont éppen elindult, hogy letaglózza és majd, esetleg darabokban, odahordja a szerencsétlen keresztényt a tűzhöz. Éppen lehajoltak, hogy eloldják a köteleket lábain. Odafordultam Péntekhez: - Most pedig, Péntek, tedd pontosan azt, amit én. - Akkor Péntek pontosan teszi, nem hibáz. Letettem két puskát a földre, Péntek is így járt el, a harmadikkal célba vettem az egy kupacban üldögélő vadembereket, és megvártam, míg Péntek is ugyanezt teszi. Megkérdeztem, hogy készen áll-e, és azt felelte, igen. Akkor, tűz - mondtam, és vele egyszerre sütöttem el a puskát.

I had now not a moment to lose, for nineteen of the dreadful wretches sat upon the ground, all close huddled together, and had just sent the other two to butcher the poor Christian, and bring him perhaps limb by limb to their fire, and they were stooping down to untie the bands at his feet. I turned to Friday. “Now, Friday,” said I, “do as I bid thee.” Friday said he would. “Then, Friday,” says I, “do exactly as you see me do; fail in nothing.” So I set down one of the muskets and the fowling-piece upon the ground, and Friday did the like by his, and with the other musket I took my aim at the savages, bidding him to do the like; then asking him if he was ready, he said, “Yes.” “Then fire at them,” said I; and at the same moment I fired also.

Péntek jobban célzott, mint én, és kettőt megölt, hármat pedig megsebesített, én csak eggyel végeztem, és kettőn ejtettem sebet. A többieket kimondhatatlan rémület szállta meg, a sértetlenek mind talpra ugrottak, de hiába kapkodták a fejüket, nem tudták, honnan érkezik a pusztulás és merre meneküljenek. Péntek kérésemhez híven állandóan figyelte, mit csinálok. Látta, amint felhúzom a vadászpuska ravaszát és célzok. Ő is így tett. Az első lövésre hárman holtan rogytak le, többen megsebesültek. A többiek réveteg tekintettel bámultak körbe, hogy az iszonyú ellenséget megláthassák. A szél a füstöt elvitte arról a helyről, ahol állottunk, a vademberek pedig a szállingózó füstre mutogattak. Ezalatt új puskát kaptunk a kezünkbe, reánéztem Péntekre, s második puskánkat is egyszerre sütöttük el. Ez alkalommal kettő zuhant holtan a földre, számosan megsebesültek s irtóztató üvöltésben törve ki ide-oda szaladgáltak.

Friday took his aim so much better than I, that on the side that he shot he killed two of them, and wounded three more; and on my side I killed one, and wounded two. They were, you may be sure, in a dreadful consternation: and all of them that were not hurt jumped upon their feet, but did not immediately know which way to run, or which way to look, for they knew not from whence their destruction came. Friday kept his eyes close upon me, that, as I had bid him, he might observe what I did; so, as soon as the first shot was made, I threw down the piece, and took up the fowling-piece, and Friday did the like; he saw me cock and present; he did the same again. “Are you ready, Friday?” said I. “Yes,” says he. “Let fly, then,” says I, “in the name of God!” and with that I fired again among the amazed wretches, and so did Friday; and as our pieces were now loaded with what I call swan-shot, or small pistol-bullets, we found only two drop; but so many were wounded that they ran about yelling and screaming like mad creatures, all bloody, and most of them miserably wounded; whereof three more fell quickly after, though not quite dead.

Most pedig, Péntek, kövess - mondtam, és felkaptam a harmadik töltött puskát, ami egy muskéta volt. Vakmerően reárohantunk a vademberek legnagyobb számú csoportjára, magam is meg Péntek is szörnyen kiáltoztunk, evvel a megtámadottakat még nagyobb zavarba ejtettük, s könnyen keresztültörtünk soraikon. Bár a fegyverek súlya lassított bennünket, futottunk, ahogy a lábunk bírta, hogy a megkötözött áldozathoz érjünk, aki a csónakok és a tábortűz között félúton fetrengett a földön. A két hentes, aki éppen munkához látott volna mellette, már az első lövésünk után riadtan menekült, és most három másik társukkal éppen beleugrottak az egyik kenuba. Intettem Pénteknek, hogy fusson utánuk és lője le őket. Ő így is tett. Amikor úgy húsz méterre beérte őket, célzott és lőtt. Azt hittem, mind az öt meghalt, egy a csónakba hanyatlott súlyos sebesülten, a többi a vízbe esett, de csak kettő veszett oda, másik kettő újra felbukkant.

“Now, Friday,” says I, laying down the discharged pieces, and taking up the musket which was yet loaded, “follow me,” which he did with a great deal of courage; upon which I rushed out of the wood and showed myself, and Friday close at my foot. As soon as I perceived they saw me, I shouted as loud as I could, and bade Friday do so too, and running as fast as I could, which, by the way, was not very fast, being loaded with arms as I was, I made directly towards the poor victim, who was, as I said, lying upon the beach or shore, between the place where they sat and the sea. The two butchers who were just going to work with him had left him at the surprise of our first fire, and fled in a terrible fright to the seaside, and had jumped into a canoe, and three more of the rest made the same way. I turned to Friday, and bade him step forwards and fire at them; he understood me immediately, and running about forty yards, to be nearer them, he shot at them; and I thought he had killed them all, for I saw them all fall of a heap into the boat, though I saw two of them up again quickly; however, he killed two of them, and wounded the third, so that he lay down in the bottom of the boat as if he had been dead.

Miközben Péntek a menekülő kannibálokkal foglalatoskodott, én a kardommal elvágtam a szegény fogoly köteleit, amelyekkel a térde és karja szörnyen gúzsba volt szorítva. Felemeltem fektéből, és portugálul kérdeztem tőle, hogy kiféle. Christianus ! - felelt latinul. Olyan gyenge volt, hogy alig bírt szólni vagy talpra állni. Elővettem a zsebemből az üveget, és intettem neki, hogy igyon. Miután ivott, kenyeret is adtam neki, amit szintén elfogyasztott. Megkérdeztem, milyen nemzet szülöttje. - Spanyol - mondta. Közben szemmel láthatóan kezdte visszanyerni az erejét. Elkezdett spanyolul hálálkodni, de félbeszakítottam s lábra segítve, a tőlem telő spanyolsággal mondtam neki: - Uram, erre majd ráérünk, most le kell számolnunk a vad kannibálokkal. Fogja ezt a pisztolyt és a kardot, bosszulja meg magát ellenségein. - Hálásan vette el a fegyvereket. Feléledt benne a düh, és vadul támadt azokra, akiknek majdnem ebédje lett. Kettőt közülük nyomban lekaszabolt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy korábbi lövéseink hatására a még sértetlen bennszülöttek többsége halálra vált az ijedtségtől és annyi lélekerejük sem maradt, hogy meneküljenek vagy kellőképpen védekezzenek.

While my man Friday fired at them, I pulled out my knife and cut the flags that bound the poor victim; and loosing his hands and feet, I lifted him up, and asked him in the Portuguese tongue what he was. He answered in Latin, Christianus; but was so weak and faint that he could scarce stand or speak. I took my bottle out of my pocket and gave it him, making signs that he should drink, which he did; and I gave him a piece of bread, which he ate. Then I asked him what countryman he was: and he said, Espagniole; and being a little recovered, let me know, by all the signs he could possibly make, how much he was in my debt for his deliverance. “Seignior,” said I, with as much Spanish as I could make up, “we will talk afterwards, but we must fight now: if you have any strength left, take this pistol and sword, and lay about you.” He took them very thankfully; and no sooner had he the arms in his hands, but, as if they had put new vigour into him, he flew upon his murderers like a fury, and had cut two of them in pieces in an instant; for the truth is, as the whole was a surprise to them, so the poor creatures were so much frightened with the noise of our pieces that they fell down for mere amazement and fear, and had no more power to attempt their own escape than their flesh had to resist our shot; and that was the case of those five that Friday shot at in the boat; for as three of them fell with the hurt they received, so the other two fell with the fright.

Nekem még volt egy töltött puska a kezemben, de megfelelő alkalomra vártam, hogy elsüssem, mert a pisztolyomat és a kardomat a spanyolnak adtam. Odakiáltottam Pénteknek, hogy fusson a fák közé a fegyverekért, és hozza el azokat. Ő gyorsan engedelmeskedett. Ekkor odaadtam neki a muskétámat, és nekiláttam, hogy megtöltsem a többit. Miközben ezzel foglalatoskodtam, a spanyol harcba keveredett az egyik bennszülöttel, az utóbbi egy nagy fakarddal rontott az európaira, amilyennel az imént kivégezték volna, ha közbe nem avatkozom. A spanyol rendkívül bátran harcolt és két fejsebet is ejtett a vademberen, de gyenge volt még, és a jól megtermett indián végül a földre gyűrte. Már éppen kicsavarta a kardomat a kezéből, amikor a spanyol előkapta az övébe tűzött pisztolyt, és mielőtt odaérhettem volna, hogy segítsek, keresztüllőtte ellenfelét. A bennszülött rögtön meghalt.

I kept my piece in my hand still without firing, being willing to keep my charge ready, because I had given the Spaniard my pistol and sword: so I called to Friday, and bade him run up to the tree from whence we first fired, and fetch the arms which lay there that had been discharged, which he did with great swiftness; and then giving him my musket, I sat down myself to load all the rest again, and bade them come to me when they wanted. While I was loading these pieces, there happened a fierce engagement between the Spaniard and one of the savages, who made at him with one of their great wooden swords, the weapon that was to have killed him before, if I had not prevented it. The Spaniard, who was as bold and brave as could be imagined, though weak, had fought the Indian a good while, and had cut two great wounds on his head; but the savage being a stout, lusty fellow, closing in with him, had thrown him down, being faint, and was wringing my sword out of his hand; when the Spaniard, though undermost, wisely quitting the sword, drew the pistol from his girdle, shot the savage through the body, and killed him upon the spot, before I, who was running to help him, could come near him.

Ezalatt Péntek is alaposan helytállt. Más fegyvere nem lévén fejszéjével a kézben vette üldözőbe a menekülőket. A spanyol odajött hozzám puskáért, és a tőlem kapott vadászfegyverrel üldözőbe vett két vadembert. Lövésével mindkettőt megsebesítette, de azok tovább menekültek, és nem volt ereje követni őket. Péntek vette át a feladatot, berohant utánuk az erdőbe, de amíg végzett az egyikkel, a másik kicsúszott a kezei közül, vízbe vetette magát és a kenu után úszott, amelyikben az a két társa menekült, akiket Pénteknek nem sikerült leterítenie. Ők hárman és a csónakban heverő negyedik, akiről nem tudtuk, él-e, hal-e, menekülhettek csak meg előlünk. Azon az öt vademberen kívül, akiket az első lövéseinkkel öltünk meg a többiek nagy részével, köztük a sebesültekkel, Péntek végzett, néha elszánt küzdelem során. A spanyol három ellenfelét küldte át a másvilágra.

Friday, being now left to his liberty, pursued the flying wretches, with no weapon in his hand but his hatchet: and with that he despatched those three who as I said before, were wounded at first, and fallen, and all the rest he could come up with: and the Spaniard coming to me for a gun, I gave him one of the fowling-pieces, with which he pursued two of the savages, and wounded them both; but as he was not able to run, they both got from him into the wood, where Friday pursued them, and killed one of them, but the other was too nimble for him; and though he was wounded, yet had plunged himself into the sea, and swam with all his might off to those two who were left in the canoe; which three in the canoe, with one wounded, that we knew not whether he died or no, were all that escaped our hands of one-and-twenty. The account of the whole is as follows: Three killed at our first shot from the tree; two killed at the next shot; two killed by Friday in the boat; two killed by Friday of those at first wounded; one killed by Friday in the wood; three killed by the Spaniard; four killed, being found dropped here and there, of the wounds, or killed by Friday in his chase of them; four escaped in the boat, whereof one wounded, if not dead—twenty-one in all.

A kenuban ülők nagyon eveztek, hogy minél messzebb jussanak tőlünk, és bár Péntek három lövést is leadott rájuk, de egyik sem talált. Péntek ekkor azt javasolta, hogy utánuk ered egy kenuban. Valóban aggasztó volt a vadak elmenekülése, könnyen megeshetik, hogy rövid idő múlva százennyien kötnek majd ki a szigeten, és bosszút vesznek testvéreikért. Ezért úgy döntöttem, hogy a tengeren is üldözni kell őket, és Péntekkel a nyomomban a csónakok felé rohantam. Amikor azonban a kenuba szálltam volna, meglepetéssel láttam, hogy egy másik megkötözött fogoly fekszik ott. Nem tudta, mi zajlik körülötte, mert nem csak mozdulni nem tudott, hanem lassan már levegőhöz sem jutott a nyakán is szorosra húzott kötél miatt.

Those that were in the canoe worked hard to get out of gun-shot, and though Friday made two or three shots at them, I did not find that he hit any of them. Friday would fain have had me take one of their canoes, and pursue them; and indeed I was very anxious about their escape, lest, carrying the news home to their people, they should come back perhaps with two or three hundred of the canoes and devour us by mere multitude; so I consented to pursue them by sea, and running to one of their canoes, I jumped in and bade Friday follow me: but when I was in the canoe I was surprised to find another poor creature lie there, bound hand and foot, as the Spaniard was, for the slaughter, and almost dead with fear, not knowing what was the matter; for he had not been able to look up over the side of the boat, he was tied so hard neck and heels, and had been tied so long that he had really but little life in him.

Azonnal eloldoztam és felsegítettem, de nem bírt szólni vagy megállni a lábán, azt hihette, hogy csak azért oldozzák el, mert a kivégzése következik. Amikor Péntek odaért, arra kértem, magyarázza meg neki, hogy szabad. Ő így is tett, én pedig előhúztam az üvegemet, megitattam és miközben az indián kezdett megnyugodni a hallottaktól, lassan felnézett. Hirtelen annak lettem tanúja, hogy Péntek felordít, majd a gyenge fogoly nyakába borul, csókolja az arcát, a kezét, összevissza ölelgeti, ugrál, kacag, tapsol, sír... Jó darab idő eltelt, mire szóra bírtam, és elmondta, mi történt. A csónakban talált férfi az apja volt.

I immediately cut the twisted flags or rushes which they had bound him with, and would have helped him up; but he could not stand or speak, but groaned most piteously, believing, it seems, still, that he was only unbound in order to be killed. When Friday came to him I bade him speak to him, and tell him of his deliverance; and pulling out my bottle, made him give the poor wretch a dram, which, with the news of his being delivered, revived him, and he sat up in the boat. But when Friday came to hear him speak, and look in his face, it would have moved any one to tears to have seen how Friday kissed him, embraced him, hugged him, cried, laughed, hallooed, jumped about, danced, sang; then cried again, wrung his hands, beat his own face and head; and then sang and jumped about again like a distracted creature. It was a good while before I could make him speak to me or tell me what was the matter; but when he came a little to himself he told me that it was his father.

Nehezen tudnám szóba foglalni a meghatottságomat, amit akkor éreztem, amikor láttam, mennyire örül annak, hogy apja megszabadult a haláltól és mennyire ki tudja mutatni iránta érzett szeretetét. Azt még kevésbé tudnám leírni, milyen lelkiállapotban volt Péntek, többször ki- és beszállt a csónakba, leült az apja mellé, annak fejét a mellkasához szorította és úgy ölelte. Azután fogta az apja görcsbe merevedett fásult lábait és masszírozni kezdte ott, ahol addig a kötelek vágtak a húsába. Adtam hozzá rumot, hogy azzal dörzsölje be a lábait, és ez meglehetősen jót tett neki.

It is not easy for me to express how it moved me to see what ecstasy and filial affection had worked in this poor savage at the sight of his father, and of his being delivered from death; nor indeed can I describe half the extravagances of his affection after this: for he went into the boat and out of the boat a great many times: when he went in to him he would sit down by him, open his breast, and hold his father’s head close to his bosom for many minutes together, to nourish it; then he took his arms and ankles, which were numbed and stiff with the binding, and chafed and rubbed them with his hands; and I, perceiving what the case was, gave him some rum out of my bottle to rub them with, which did them a great deal of good.

Ez a fordulat meghiúsította a tervet, hogy üldözőbe vegyük a szökevény bennszülötteket, de jobb is volt így, mert két órán belül nagy szél támadt, mely, mielőtt útjuk negyedéig érhettek volna viharossá fokozódott és egész éjszakán át tartott. Nem tartottam valószínűnek, hogy sikerült ezt túlélniük és elérniük a honi partot.

This affair put an end to our pursuit of the canoe with the other savages, who were now almost out of sight; and it was happy for us that we did not, for it blew so hard within two hours after, and before they could be got a quarter of their way, and continued blowing so hard all night, and that from the north-west, which was against them, that I could not suppose their boat could live, or that they ever reached their own coast.

Térjünk vissza Péntekhez, akit egy darabig nem volt szívem elszólítani az apja mellől, de amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit már lecsillapodott, odahívtam magamhoz, és ő rendkívül boldogan, az örömtől ugrándozva jött oda hozzám. Megkérdeztem tőle, adott-e az apjának kenyeret, és mivel nemmel felelt, elővettem egy kis cipót, és rumot meg mazsolát is adtam neki mellé. Alig látta el az apját ezekkel, kiszállt a csónakból és úgy rohant el, mint a zerge. Ő volt a leggyorsabb futó, akivel valaha találkoztam. Pillanatok alatt eltűnt szem elől, hiába kiáltottam utána. Negyed óra múlva már vissza is tért, bár nem olyan sebesen, mint ahogy távozott. Valamit hozott magával, ami lassította a tempóját. Amikor közelebb ért, láttam, hogy otthonról hozott magával egy korsót, és friss vízzel töltötte meg azt, hogy apjának kedveskedjen vele. Volt nála még két-három kenyércipó is. A kenyeret nekem adta, a vízzel pedig az apjához indult, igaz, előtte én is belekortyoltam a korsóba. A víz, a korábban tőlem kapott rumnál is gyorsabban lehelt erőt az apjába, aki már teljesen kitikkadt a szomjúságtól.

But to return to Friday; he was so busy about his father that I could not find in my heart to take him off for some time; but after I thought he could leave him a little, I called him to me, and he came jumping and laughing, and pleased to the highest extreme: then I asked him if he had given his father any bread. He shook his head, and said, “None; ugly dog eat all up self.” I then gave him a cake of bread out of a little pouch I carried on purpose; I also gave him a dram for himself; but he would not taste it, but carried it to his father. I had in my pocket two or three bunches of raisins, so I gave him a handful of them for his father. He had no sooner given his father these raisins but I saw him come out of the boat, and run away as if he had been bewitched, for he was the swiftest fellow on his feet that ever I saw: I say, he ran at such a rate that he was out of sight, as it were, in an instant; and though I called, and hallooed out too after him, it was all one—away he went; and in a quarter of an hour I saw him come back again, though not so fast as he went; and as he came nearer I found his pace slacker, because he had something in his hand. When he came up to me I found he had been quite home for an earthen jug or pot, to bring his father some fresh water, and that he had got two more cakes or loaves of bread: the bread he gave me, but the water he carried to his father; however, as I was very thirsty too, I took a little of it. The water revived his father more than all the rum or spirits I had given him, for he was fainting with thirst.

Miután Péntek megitatta az apját, megkérdeztem tőle, hogy maradt-e még a vízből. " Igen " volt a válasz, mire megkértem, adjon belőle a spanyolnak is, mert az éppolyan szomjas volt, mint az indián. Árnyékos helyre, az egyik fa alá támogattam őt, és kenyérrel is megkínáltam. Az ő lábai is elzsibbadtak és feldagadtak a durva kötelektől. Miután ivott a vízből és evett a kenyérből, egy marék mazsolával is megkínáltam. Mérhetetlen hálával tekintett rám. Annyira legyengült, hogy nem bírt lábra állni, bár kétszer-háromszor megpróbálta. A bokái is felduzzadtak és fájtak, megkértem hát, hogy maradjon nyugodtan ülve, Pénteknek pedig szóltam, hogy dörzsölje be a spanyol bokáját rummal, ahogy az apja lábával is tette.

When his father had drunk, I called to him to know if there was any water left. He said, “Yes”; and I bade him give it to the poor Spaniard, who was in as much want of it as his father; and I sent one of the cakes that Friday brought to the Spaniard too, who was indeed very weak, and was reposing himself upon a green place under the shade of a tree; and whose limbs were also very stiff, and very much swelled with the rude bandage he had been tied with. When I saw that upon Friday’s coming to him with the water he sat up and drank, and took the bread and began to eat, I went to him and gave him a handful of raisins. He looked up in my face with all the tokens of gratitude and thankfulness that could appear in any countenance; but was so weak, notwithstanding he had so exerted himself in the fight, that he could not stand up upon his feet—he tried to do it two or three times, but was really not able, his ankles were so swelled and so painful to him; so I bade him sit still, and caused Friday to rub his ankles, and bathe them with rum, as he had done his father’s.

Figyeltem, amint közben a kedves bennszülöttem legalább kétpercenként oldalt pillant és meggyőződik róla, hogy a szegény apja még mindig ott ücsörög, ahol az imént hagyta. Egyszer csak, amikor odapillantott, már nem látta az apját. Szó nélkül rohant oda, mint akit puskából lőttek ki. Miután megállapította, hogy az idős férfi csak leheveredett a csónakban, hogy végtagjait pihentesse, visszajött hozzám. Arra kértem a spanyolt, hogy Péntek segítségével menjen el a csónakig, és onnan már közel evezhetnek az otthonunkhoz, ahol gondját viselem. De Péntek jól megtermett, erős fickó volt, és egyszerűen a hátára emelte a spanyolt. Odavitte a csónakhoz, óvatosan beemelte és az apja mellé ültette. Már el is lökte a csónakot, majd evezni kezdett és gyorsabban haladt, mint én gyalog a szárazon, igaz, őt az erős szél is segítette. Miután felevezett a patakon, kikötött, otthagyta az utasait és futva indult valamerre. Előttem szaladt el, így hát megkérdeztem, merre megy. Megyek, hozok több csónak - mondta, és megint csak úgy nyargalt tovább, akár egy versenyló. Alig értem a patakhoz, már ő is ott volt a másik csónakban. Rögtön visszatért a vendégeinkhez, hogy segítsen nekik, de mindkettő képtelen volt járni, így szegény Péntek nem tudta, mitévő legyen. Rövid gondolkodás után nekiláttam, hogy egy hordágyszerű alkalmatosságot eszkábáljak, amin aztán Péntekkel hazáig cipeltük őket.

I observed the poor affectionate creature, every two minutes, or perhaps less, all the while he was here, turn his head about to see if his father was in the same place and posture as he left him sitting; and at last he found he was not to be seen; at which he started up, and, without speaking a word, flew with that swiftness to him that one could scarce perceive his feet to touch the ground as he went; but when he came, he only found he had laid himself down to ease his limbs, so Friday came back to me presently; and then I spoke to the Spaniard to let Friday help him up if he could, and lead him to the boat, and then he should carry him to our dwelling, where I would take care of him. But Friday, a lusty, strong fellow, took the Spaniard upon his back, and carried him away to the boat, and set him down softly upon the side or gunnel of the canoe, with his feet in the inside of it; and then lifting him quite in, he set him close to his father; and presently stepping out again, launched the boat off, and paddled it along the shore faster than I could walk, though the wind blew pretty hard too; so he brought them both safe into our creek, and leaving them in the boat, ran away to fetch the other canoe. As he passed me I spoke to him, and asked him whither he went. He told me, “Go fetch more boat;” so away he went like the wind, for sure never man or horse ran like him; and he had the other canoe in the creek almost as soon as I got to it by land; so he wafted me over, and then went to help our new guests out of the boat, which he did; but they were neither of them able to walk; so that poor Friday knew not what to do. To remedy this, I went to work in my thought, and calling to Friday to bid them sit down on the bank while he came to me, I soon made a kind of hand-barrow to lay them on, and Friday and I carried them both up together upon it between us.

Amikor azonban elértünk az erődítményünk külső falához, az eddigieknél is komolyabb problémával néztünk szembe, mert a falon nem tudtuk őket átvinni, a falat megbontani pedig nem voltam hajlandó. Újra munkához láttam, és két óra múlva Péntek segítségével egész csinos kis vitorlavásznakkal és faágakkal takart sátrat emeltünk a fal és az általam ültetett erdő közötti területen. Itt rizsszalmából és takarókból két ágyat készítettünk.

But when we got them to the outside of our wall, or fortification, we were at a worse loss than before, for it was impossible to get them over, and I was resolved not to break it down; so I set to work again, and Friday and I, in about two hours’ time, made a very handsome tent, covered with old sails, and above that with boughs of trees, being in the space without our outward fence and between that and the grove of young wood which I had planted; and here we made them two beds of such things as I had—viz. of good rice-straw, with blankets laid upon it to lie on, and another to cover them, on each bed.

Szigetem benépesült. Alattvalókban bővelkedtem. Legalábbis így gondoltam ezt, annak alapján, hogy a szigetet saját birodalmamnak tekintettem, ahol törvényt hozok és uralkodom. Ráadásul a szigetem lakói valóban alárendeltjeim voltak, hiszen nekem köszönhették az életüket, és hálából hajlandóak lettek volna kezembe helyezni a sorsukat. Szokatlan jelenség volt, hogy mindhárom alattvalóm három különböző vallásnak hódolt. Hű emberem, Péntek protestáns volt, apja pogány kannibál, a spanyol pedig pápista. De hát, az én szigetemen a vallásszabadság volt érvényben.

My island was now peopled, and I thought myself very rich in subjects; and it was a merry reflection, which I frequently made, how like a king I looked. First of all, the whole country was my own property, so that I had an undoubted right of dominion. Secondly, my people were perfectly subjected—I was absolutely lord and lawgiver—they all owed their lives to me, and were ready to lay down their lives, if there had been occasion for it, for me. It was remarkable, too, I had but three subjects, and they were of three different religions—my man Friday was a Protestant, his father was a Pagan and a cannibal, and the Spaniard was a Papist. However, I allowed liberty of conscience throughout my dominions. But this is by the way.

Miután elhelyeztem a két megszabadított foglyot újdonsült szállásukon, végiggondoltam, milyen étellel lehelhetnék életet beléjük. Szóltam Pénteknek, hogy vágjon le egy egy év körüli kecskét, ennek a húsából aztán pörköltet és árpa meg rizs hozzáadásával remek húslevest készítettem. A főzés odabenn zajlott, az elkészült ételt pedig a kinti vendégsátor egy rögtönzött asztalán tálaltam fel nekik. Melléjük telepedtem, és velük együtt költöttem el a vacsorát. Péntek volt a tolmácsom, elsősorban az apja, de részben a spanyol irányába is, utóbbi ugyanis elég jól beszélte a bennszülöttek nyelvét.

As soon as I had secured my two weak, rescued prisoners, and given them shelter, and a place to rest them upon, I began to think of making some provision for them; and the first thing I did, I ordered Friday to take a yearling goat, betwixt a kid and a goat, out of my particular flock, to be killed; when I cut off the hinder-quarter, and chopping it into small pieces, I set Friday to work to boiling and stewing, and made them a very good dish, I assure you, of flesh and broth; and as I cooked it without doors, for I made no fire within my inner wall, so I carried it all into the new tent, and having set a table there for them, I sat down, and ate my own dinner also with them, and, as well as I could, cheered them and encouraged them. Friday was my interpreter, especially to his father, and, indeed, to the Spaniard too; for the Spaniard spoke the language of the savages pretty well.

Vacsora után meghagytam Pénteknek, hogy menjen el az egyik kenuval a fegyvereinkért, amelyeket sietős távozásunkkor ott kellett hagynunk a csata színhelyén. Másnap pedig megbíztam azzal, hogy temesse el a bennszülöttek tetemeit, amelyek a tűző napon hevernek és persze a barbár lakomájuk nyomait is, mert nekem nem lett volna hozzá gyomrom, hogy ezt elvégezzem. Péntek olyan lelkiismeretesen hajtotta végre a feladatot, hogy még a nyomait is eltüntette a bennszülött látogatásnak. Amikor legközelebb arra jártam, csak az erdőszéli nagy fa segített tájékozódnom afelől, hol történt a véres esemény.

After we had dined, or rather supped, I ordered Friday to take one of the canoes, and go and fetch our muskets and other firearms, which, for want of time, we had left upon the place of battle; and the next day I ordered him to go and bury the dead bodies of the savages, which lay open to the sun, and would presently be offensive. I also ordered him to bury the horrid remains of their barbarous feast, which I could not think of doing myself; nay, I could not bear to see them if I went that way; all which he punctually performed, and effaced the very appearance of the savages being there; so that when I went again, I could scarce know where it was, otherwise than by the corner of the wood pointing to the place.

Miután az alattvalóim felfrissültek kicsit, beszélgetésbe kezdtem velük. Először Péntek segítségével az apjától érdeklődtem meg, mit gondol az elmenekült vademberekről, fenyeget-e az a veszély, hogy túl sok társukkal térnek vissza és nem állhatunk ellen nekik. Szerinte a vadak a csata utáni vihart nem élhették túl, mert ha véletlenségből nem fulladtak vízbe, akkor a szárazföld délebbre eső vidékeire sodródhattak csak, ahol szintén a biztos halál vár rájuk. Azt azonban nem tudta megmondani, mit tennének, ha mégis sikerülne ép bőrrel megúszniuk. Bár ezzel kapcsolatban is inkább úgy vélte, akkora volt a meglepetésük és a riadalmuk a nagy zajjal és villanásokkal járó támadás miatt, hogy odahaza alighanem azt terjesztik majd, hogy mennydörgés és villámlás sújtott le rájuk, nem ember keze. Péntekben és bennem valószínűleg két mennybéli szellemet vagy fúriákat láttak, nem pedig fegyveres férfiakat. Péntek apja azt mondta, ilyesmit vett ki a menekülő vademberek zűrzavaros beszédéből. Számukra hihetetlen volt, hogy egy ember tüzet lövellhet ki, a mennydörgés hangján szólalhat meg és nagy távolságból, erőfeszítés nélkül gyilkolhat ezekkel. Az idős indián szavai beigazolódni látszottak a következő idők során, mert a kannibálok, a négy törzsbelijük beszámolója alapján (úgy tűnik, azok mégiscsak megmenekültek ) messzire elkerülték a szigetet. Úgy tartották, hogy aki ott partra száll, azt elemésztik a tűz istenei. Erről azonban én mit sem tudtam, így aztán állandóan aggódhattam és teljes fegyverzetben vártam a támadást, seregem élén. Most, hogy már négyen voltunk, nyílt terepen is bármikor szembeszálltam volna akár száz vademberrel.

I then began to enter into a little conversation with my two new subjects; and, first, I set Friday to inquire of his father what he thought of the escape of the savages in that canoe, and whether we might expect a return of them, with a power too great for us to resist. His first opinion was, that the savages in the boat never could live out the storm which blew that night they went off, but must of necessity be drowned, or driven south to those other shores, where they were as sure to be devoured as they were to be drowned if they were cast away; but, as to what they would do if they came safe on shore, he said he knew not; but it was his opinion that they were so dreadfully frightened with the manner of their being attacked, the noise, and the fire, that he believed they would tell the people they were all killed by thunder and lightning, not by the hand of man; and that the two which appeared—viz. Friday and I—were two heavenly spirits, or furies, come down to destroy them, and not men with weapons. This, he said, he knew; because he heard them all cry out so, in their language, one to another; for it was impossible for them to conceive that a man could dart fire, and speak thunder, and kill at a distance, without lifting up the hand, as was done now: and this old savage was in the right; for, as I understood since, by other hands, the savages never attempted to go over to the island afterwards, they were so terrified with the accounts given by those four men (for it seems they did escape the sea), that they believed whoever went to that enchanted island would be destroyed with fire from the gods. This, however, I knew not; and therefore was under continual apprehensions for a good while, and kept always upon my guard, with all my army: for, as there were now four of us, I would have ventured upon a hundred of them, fairly in the open field, at any time.

CHAPTER XVII—VISIT OF MUTINEERS

Némi idő elteltével azonban a félelmünk alábbhagyott, mivel egyetlen kenu sem tűnt fel a láthatáron. Visszatértem ahhoz a gondolathoz, mely a kontinensre csábított. Péntek apja is gyakran emlegette, hogy most már hagyjam el velük ezt a szigetet, menjek a hazájukba, majd meglátom, milyen örömmel fogadnak, és mennyire meg fognak engem becsülni. A spanyol elbeszéléséből megtudtam, hogy azon a földön, ahova ő is partra vetődött, tizenhat spanyol és portugál hajótörött él Péntek bennszülött törzsétől háborítatlanul, de ugyanakkor meglehetős ínségben nyomorognak. Kifaggattam őt az útjuk részleteiről, és a következőket tudtam meg: egy spanyol hajó indult nagyrészt irhával és ezüsttel megrakodva Rio de la Plátából Havannába, hogy onnan aztán európai árukkal megrakodva térjen vissza. Öt portugál tengerész is volt a fedélzeten, akiket egy hajóroncsból mentettek ki. Nekik is éppen öt emberük veszett oda, amikor zátonyra futottak, a többiek viszont hányattatással teli út során a kontinens kannibálokkal teli halálosan veszélyes partvidékére vetődtek. Volt náluk néhány fegyver, de szinte teljesen hasznavehetetlenek, mert mindössze annyi lőszerük maradt, amennyivel partot érve néhány állatot lőhettek.

In a little time, however, no more canoes appearing, the fear of their coming wore off; and I began to take my former thoughts of a voyage to the main into consideration; being likewise assured by Friday’s father that I might depend upon good usage from their nation, on his account, if I would go. But my thoughts were a little suspended when I had a serious discourse with the Spaniard, and when I understood that there were sixteen more of his countrymen and Portuguese, who having been cast away and made their escape to that side, lived there at peace, indeed, with the savages, but were very sore put to it for necessaries, and, indeed, for life. I asked him all the particulars of their voyage, and found they were a Spanish ship, bound from the Rio de la Plata to the Havanna, being directed to leave their loading there, which was chiefly hides and silver, and to bring back what European goods they could meet with there; that they had five Portuguese seamen on board, whom they took out of another wreck; that five of their own men were drowned when first the ship was lost, and that these escaped through infinite dangers and hazards, and arrived, almost starved, on the cannibal coast, where they expected to have been devoured every moment. He told me they had some arms with them, but they were perfectly useless, for that they had neither powder nor ball, the washing of the sea having spoiled all their powder but a little, which they used at their first landing to provide themselves with some food.

Megkérdeztem tőle, mit gondol, milyen sors vár ott rájuk és nem találtak-e ki valamilyen módot a menekülésre. Azt felelte, sokat tanakodtak ezen, de mivel nem volt csónakjuk, sem eszközeik, amivel ilyet építhettek volna, sőt elegendő élelmük sem, amivel elláthatták volna magukat az útra, ezért az ilyen tanácskozások mindig elkeseredésbe fulladtak. Az iránt kezdtem érdeklődni, vajon hogyan fogadnák, ha felajánlanám, hogy hozzájárulok a szabadulásukhoz. Elmondtam neki, hogy a magam részéről attól tartok leginkább, hogy segítségemért cserében majd árulásra és rossz bánásmódra számíthatok, hiszen a hála nem a legfőbb sajátja az emberi természetnek, és az emberek korántsem mindig olyan lelkesedéssel viszonozzák a jótéteményt, mint amilyen örömmel fogadták azt. Elmondtam azt is, hogy milyen kevéssé lenne kívánatos a számomra, hogy miután a segítségemmel megszabadultak, kezükre kerítsenek és börtönbe vessenek engem Új Spanyolországban vagy kivégezzenek, amint azt arrafelé gyakran megteszik az angolokkal. Inkább adnám magam a bennszülöttek kezei közé, mint hogy az inkvizíció kegyetlen papjainak játéka legyek. Meggyőződésem volt, hogy ha mindannyian itt lennének, elég dolgos kéz állna rendelkezésre ahhoz, hogy akkora bárkát építsünk, amelyen eljuthatunk dél felé Brazíliába, vagy északi irányban, spanyol területekre. De ha, miután fegyvert adtam a kezükbe, erejüket ellenem fordítják és zsákmányként visznek népük közé, kedvességemnek köszönhetően rosszabb sorsra juthatok, mint amilyenben eddig volt részem.

I asked him what he thought would become of them there, and if they had formed any design of making their escape. He said they had many consultations about it; but that having neither vessel nor tools to build one, nor provisions of any kind, their councils always ended in tears and despair. I asked him how he thought they would receive a proposal from me, which might tend towards an escape; and whether, if they were all here, it might not be done. I told him with freedom, I feared mostly their treachery and ill-usage of me, if I put my life in their hands; for that gratitude was no inherent virtue in the nature of man, nor did men always square their dealings by the obligations they had received so much as they did by the advantages they expected. I told him it would be very hard that I should be made the instrument of their deliverance, and that they should afterwards make me their prisoner in New Spain, where an Englishman was certain to be made a sacrifice, what necessity or what accident soever brought him thither; and that I had rather be delivered up to the savages, and be devoured alive, than fall into the merciless claws of the priests, and be carried into the Inquisition. I added that, otherwise, I was persuaded, if they were all here, we might, with so many hands, build a barque large enough to carry us all away, either to the Brazils southward, or to the islands or Spanish coast northward; but that if, in requital, they should, when I had put weapons into their hands, carry me by force among their own people, I might be ill-used for my kindness to them, and make my case worse than it was before.

A spanyol nyílt és őszinte válaszából kiderült, hogy a helyzetük nagyon elkeserítő, és ezért szerinte még a gondolattól is elborzadnának, hogy ártsanak olyasvalakinek, aki előmozdította a szabadulásukat. Azt ajánlotta, hogy egyelőre csak őt és Péntek apját küldjem vissza, hadd tárgyaljon a társaival, azután visszatér a válaszukkal. Szándéka szerint meggyőzi majd őket arról, hogy fogadjanak el engem kapitányuknak, vezetőjüknek, esküdjenek fel a Szentírásra, hogy hűek lesznek hozzám és mindaddig követik az utasításaimat, míg olyan országba nem érkezünk, ahol mindannyian biztonságban leszünk. Ezt az országot én választhatom ki, tetszésem szerint. Azt ígérte, általuk megírt szerződést hoz majd magával, hogy igazolja mindezt. Vállalta, hogy elsőként tesz esküt, mely szerint védelmezi majd az érdekeimet, amíg csak él, és ha pártütés támadna a honfitársai között, értem harcol majd az utolsó csepp véréig. Elmondása szerint ők mindannyian tisztességes polgáremberek, akiket nagyon megviselt jelenlegi helyzetük. Fegyver, ruházat és élelem nélkül éltek, és a bennszülöttek kegyeitől függtek. A hazatérésbe vetetett minden reményük elveszett, és biztosan életük végéig tartó hálát ébresztenék bennük, ha visszaadnám nekik a reményt.

He answered, with a great deal of candour and ingenuousness, that their condition was so miserable, and that they were so sensible of it, that he believed they would abhor the thought of using any man unkindly that should contribute to their deliverance; and that, if I pleased, he would go to them with the old man, and discourse with them about it, and return again and bring me their answer; that he would make conditions with them upon their solemn oath, that they should be absolutely under my direction as their commander and captain; and they should swear upon the holy sacraments and gospel to be true to me, and go to such Christian country as I should agree to, and no other; and to be directed wholly and absolutely by my orders till they were landed safely in such country as I intended, and that he would bring a contract from them, under their hands, for that purpose. Then he told me he would first swear to me himself that he would never stir from me as long as he lived till I gave him orders; and that he would take my side to the last drop of his blood, if there should happen the least breach of faith among his countrymen. He told me they were all of them very civil, honest men, and they were under the greatest distress imaginable, having neither weapons nor clothes, nor any food, but at the mercy and discretion of the savages; out of all hopes of ever returning to their own country; and that he was sure, if I would undertake their relief, they would live and die by me.

Gondolkozóba estem. Meghánytam-vetettem a dolgot, s végül beleegyeztem. Már-már minden elő volt készítve, hogy útra keljenek, midőn az én spanyolom váratlanul azzal az indítvánnyal állott elő, hogy halasszam el a dolgot. Amikor okát adta, miért tanácsolja ezt, be kellett látnom, hogy nem csak őszinte, de bölcs is a javaslata. Közel egy hónapja volt már velünk, és ezalatt megismerte éléskamrámat, gabonakészletemet, s úgy tartotta, hogy ez négy embernek bőségesen elég lehet ugyan, de tizenkilenc csakhamar elfogyasztja. Még kevésbé lenne elegendő élelmiszer-tartalék gyanánt, ha útra kelnénk a földrész valamely európai gyarmata felé. Ezért, meglátása szerint, mindenekelőtt élelmiszerekről kellett jó előre gondoskodnunk, elvetni a rendelkezésünkre álló taralék gabonát és megvárni a következő aratást, hogy azután senki se szűkölködjön. Különben a nélkülözés miatt a többiek úgy érezhetnék, hogy egyik fajta ínségből egy másikba csöppentek, és békétlenkedni kezdhetnének.

Upon these assurances, I resolved to venture to relieve them, if possible, and to send the old savage and this Spaniard over to them to treat. But when we had got all things in readiness to go, the Spaniard himself started an objection, which had so much prudence in it on one hand, and so much sincerity on the other hand, that I could not but be very well satisfied in it; and, by his advice, put off the deliverance of his comrades for at least half a year. The case was thus: he had been with us now about a month, during which time I had let him see in what manner I had provided, with the assistance of Providence, for my support; and he saw evidently what stock of corn and rice I had laid up; which, though it was more than sufficient for myself, yet it was not sufficient, without good husbandry, for my family, now it was increased to four; but much less would it be sufficient if his countrymen, who were, as he said, sixteen, still alive, should come over; and least of all would it be sufficient to victual our vessel, if we should build one, for a voyage to any of the Christian colonies of America; so he told me he thought it would be more advisable to let him and the other two dig and cultivate some more land, as much as I could spare seed to sow, and that we should wait another harvest, that we might have a supply of corn for his countrymen, when they should come; for want might be a temptation to them to disagree, or not to think themselves delivered, otherwise than out of one difficulty into another. “You know,” says he, “the children of Israel, though they rejoiced at first for their being delivered out of Egypt, yet rebelled even against God Himself, that delivered them, when they came to want bread in the wilderness.”

Az érvelése olyan meggyőző volt és az indítékai annyira őszinték, hogy beláttam, e szerint kell eljárnunk. Mind a négyen ásót, kapát vettünk a kezünkbe, és egy hónap leforgása alatt akkora földet műveltünk meg, amelyen húsz véka árpát és tizenhat korsó rizst vetettünk el. Igaz ugyan, hogy azt is vetőmagnak szántuk, ami élelmünkre kellett volna, no de hat hónapig, míg a magból termés lesz, eltartanak majd minket a sziget szárnyas és négylábú lakói.

His caution was so seasonable, and his advice so good, that I could not but be very well pleased with his proposal, as well as I was satisfied with his fidelity; so we fell to digging, all four of us, as well as the wooden tools we were furnished with permitted; and in about a month’s time, by the end of which it was seed-time, we had got as much land cured and trimmed up as we sowed two-and-twenty bushels of barley on, and sixteen jars of rice, which was, in short, all the seed we had to spare: indeed, we left ourselves barely sufficient, for our own food for the six months that we had to expect our crop; that is to say reckoning from the time we set our seed aside for sowing; for it is not to be supposed it is six months in the ground in that country.

Most már bátran csatangoltunk a szigeten széltében-hosszában, elég nagy számban voltunk ahhoz, hogy ne legyen okunk félni senkitől és semmitől. Bár most újra elodáztuk menekülésünket a szigetről, mégsem tudtam nem gondolni rá újra meg újra. Így aztán az erdőben járván, szemügyre vettem azokat a fákat, melyek hajóépítésre alkalmasak voltak, megjelöltem mindegyiket. Péntek és az apja ezek után kivágta ezeket. Megmutattam nekik, miféle fájdalmasan lassú módszerrel gyalultam annak idején egyetlen deszkát egy hatalmas fából, és őket is rávettem, hogy nekifogjanak ugyanennek a munkának az elvégzéséhez, a spanyol pedig kérésemre felügyelte a munkát. El is készítettek - képzelhető, milyen erőfeszítések árán - egy tucat tizenkét méter hosszú és öt-tíz centiméter vastag deszkát.

Having now society enough, and our numbers being sufficient to put us out of fear of the savages, if they had come, unless their number had been very great, we went freely all over the island, whenever we found occasion; and as we had our escape or deliverance upon our thoughts, it was impossible, at least for me, to have the means of it out of mine. For this purpose I marked out several trees, which I thought fit for our work, and I set Friday and his father to cut them down; and then I caused the Spaniard, to whom I imparted my thoughts on that affair, to oversee and direct their work. I showed them with what indefatigable pains I had hewed a large tree into single planks, and I caused them to do the like, till they made about a dozen large planks, of good oak, near two feet broad, thirty-five feet long, and from two inches to four inches thick: what prodigious labour it took up any one may imagine.

Szorgosan szaporítottuk kecskenyájunkat. Váltásban indultunk kecskevadászatra, egyik nap Péntek és a spanyol, másnap pedig én szegődtem Péntek társául. Ahányszor lelőttük az anyaállatot, a kicsinyeit mindig sikerült élve elfognunk, és a többihez zártuk azokat a karámba. Így húsz gidával szaporítottuk a nyájat. Amikor pedig eljött a szőlőérés időszaka, annyi szőlőt akasztottam ki a napra aszalni, amiből hatvan-nyolcvan hordót is megtölthettünk olyan kiváló minőségű mazsolával, mely Alicante-ban is megállta volna a helyét. Táplálkozásunk igen kellemes részét alkotta ez az étek.

At the same time I contrived to increase my little flock of tame goats as much as I could; and for this purpose I made Friday and the Spaniard go out one day, and myself with Friday the next day (for we took our turns), and by this means we got about twenty young kids to breed up with the rest; for whenever we shot the dam, we saved the kids, and added them to our flock. But above all, the season for curing the grapes coming on, I caused such a prodigious quantity to be hung up in the sun, that, I believe, had we been at Alicant, where the raisins of the sun are cured, we could have filled sixty or eighty barrels; and these, with our bread, formed a great part of our food—very good living too, I assure you, for they are exceedingly nourishing.

Eljött az aratás ideje. A termés csak közepes lett, mindazonáltal az elültetett mennyiség tízszerese volt az aratás eredménye. Így hát nem volt okunk aggódni még akkor sem, ha a tizenhat spanyol máris itt termett volna a szigeten. A következő aratásig bőven elélünk ebből. De akkor sem lett volna kevés, ha mindannyian útra készülünk és élelemtartaléknak visszük magunkkal az amerikai kontinenst megcélzó bármely utunkra. Hozzáláttunk, hogy a meglévőknél sokkal több kosarat fonjunk, amikben eltarthatjuk a gabonát. A spanyol jeleskedett ebben a munkában, remek kézügyességgel bírt.

It was now harvest, and our crop in good order: it was not the most plentiful increase I had seen in the island, but, however, it was enough to answer our end; for from twenty-two bushels of barley we brought in and thrashed out above two hundred and twenty bushels; and the like in proportion of the rice; which was store enough for our food to the next harvest, though all the sixteen Spaniards had been on shore with me; or, if we had been ready for a voyage, it would very plentifully have victualled our ship to have carried us to any part of the world; that is to say, any part of America. When we had thus housed and secured our magazine of corn, we fell to work to make more wicker-ware, viz. great baskets, in which we kept it; and the Spaniard was very handy and dexterous at this part, and often blamed me that I did not make some things for defence of this kind of work; but I saw no need of it.

Felkészítettem két emberemet az útra. De mielőtt a hátramaradt társaihoz indítottam volna a spanyolt, szigorúan meghagytam, hogy olyan embert ne szállítsanak a szigetemre, aki őelőtte meg nem esküszik rá, hogy a sziget jelenlegi lakói ellen nem támad, irántam hűséges lesz, szót fogad nekem, vagyonomban meg nem károsít. Mindezt írásba is kellett foglalniuk és aláírásukkal hitelesíteniük, de hogy mindennek hogyan tesznek eleget, arról egyikünk sem szólt, bár tudtam, hogy sem tolluk, sem tintájuk nincs. Ezzel a spanyol és Péntek apja, az idős indián útnak indult az egyik kenuban, amellyel idehozták őket. Egy-egy muskétát adtam nekik nyolc töltetre való golyóval és lőporral, és arra kértem őket, becsüljék meg és csak akkor használják, ha elengedhetetlen szükségük van rá.

And now, having a full supply of food for all the guests I expected, I gave the Spaniard leave to go over to the main, to see what he could do with those he had left behind him there. I gave him a strict charge not to bring any man who would not first swear in the presence of himself and the old savage that he would in no way injure, fight with, or attack the person he should find in the island, who was so kind as to send for them in order to their deliverance; but that they would stand by him and defend him against all such attempts, and wherever they went would be entirely under and subjected to his command; and that this should be put in writing, and signed in their hands. How they were to have done this, when I knew they had neither pen nor ink, was a question which we never asked. Under these instructions, the Spaniard and the old savage, the father of Friday, went away in one of the canoes which they might be said to have come in, or rather were brought in, when they came as prisoners to be devoured by the savages. I gave each of them a musket, with a firelock on it, and about eight charges of powder and ball, charging them to be very good husbands of both, and not to use either of them but upon urgent occasions.

Örömteli teendők voltak ezek, melyek az itt töltött huszonhét év és néhány nap után a szabadulás első biztató jeleit vetítették elém. Élelemmel is elláttam őket, annyival, amennyi a számkivetett spanyoloknak legalább nyolc napra elegendő. Mielőtt búcsút intettem volna nekik, még megegyeztünk egy jelben, amelyet majd kifüggesztenek a csónakjukra a visszatérésükkor, hogy felismerjem őket már partraszállásuk előtt. Élénk szél hajtotta tova a csónakjukat október hónap teleholdas napján. Igaz, nem állíthattam biztosra a dátumot, mert most már nem csak az egy nap eltérés fordulhatott elő a naptáramban, hanem az évek számát is kissé óvatlanabbul tartottam számon. Később, amikor módom adódott ellenőrizni, bebizonyult, hogy az éveket illetően nem tévedtem.

This was a cheerful work, being the first measures used by me in view of my deliverance for now twenty-seven years and some days. I gave them provisions of bread and of dried grapes, sufficient for themselves for many days, and sufficient for all the Spaniards—for about eight days’ time; and wishing them a good voyage, I saw them go, agreeing with them about a signal they should hang out at their return, by which I should know them again when they came back, at a distance, before they came on shore. They went away with a fair gale on the day that the moon was at full, by my account in the month of October; but as for an exact reckoning of days, after I had once lost it I could never recover it again; nor had I kept even the number of years so punctually as to be sure I was right; though, as it proved when I afterwards examined my account, I found I had kept a true reckoning of years.

Nyolc nap telt el a távozásuk után, amikor egy újabb rendkívüli, a maga nemében egyedülálló esemény történt. Azon a reggelen még mélyen aludtam a sátramban, amikor Péntek sietve jött és felébresztett. Mester, mester ! Megjöttek, megjöttek ! Felpattantam, magamra kaptam a ruhámat és siettem az általam ültetett bokrokból lett sűrű erdőn át. Olyannyira siettem, hogy szokásomtól eltérően még a fegyvereimet is hátrahagytam. Nagy volt a meglepetésem, amikor hat-nyolc kilométer távolságban a part mentén megpillantottam egy csónakot, amely éppen kikötni készült. Az is jól látszott, hogy nem a földrész felől, hanem a sziget legdélibb pontja irányából érkezett.

It was no less than eight days I had waited for them, when a strange and unforeseen accident intervened, of which the like has not, perhaps, been heard of in history. I was fast asleep in my hutch one morning, when my man Friday came running in to me, and called aloud, “Master, master, they are come, they are come!” I jumped up, and regardless of danger I went, as soon as I could get my clothes on, through my little grove, which, by the way, was by this time grown to be a very thick wood; I say, regardless of danger I went without my arms, which was not my custom to do; but I was surprised when, turning my eyes to the sea, I presently saw a boat at about a league and a half distance, standing in for the shore, with a shoulder-of-mutton sail, as they call it, and the wind blowing pretty fair to bring them in: also I observed, presently, that they did not come from that side which the shore lay on, but from the southernmost end of the island.

Odaintettem magam mellé Pénteket és figyelmeztettem, hogy maradjon észrevétlen, mert ezek nem az általunk várt emberek, és nem tudhatjuk, hogy békés vagy ellenséges szándékkal jöttek-e. Visszatértem a házamba a látcsövemért, majd felmásztam a létrán a magaslesre, mint valahányszor, ha rejtve akartam maradni, míg körbekémlelek. Amint a sziklatetőre értem, úgy tíz-tizenkét kilométerre tőlem délkeleti irányban és egy-két kilométerre a sziget partjától egy hajót láttam vesztegelni. A hajó és a nagy csónak egyaránt angolnak tűnt.

Upon this I called Friday in, and bade him lie close, for these were not the people we looked for, and that we might not know yet whether they were friends or enemies. In the next place I went in to fetch my perspective glass to see what I could make of them; and having taken the ladder out, I climbed up to the top of the hill, as I used to do when I was apprehensive of anything, and to take my view the plainer without being discovered. I had scarce set my foot upon the hill when my eye plainly discovered a ship lying at anchor, at about two leagues and a half distance from me, SSE., but not above a league and a half from the shore. By my observation it appeared plainly to be an English ship, and the boat appeared to be an English long-boat.

Nagy volt a zavarom. Végtelen öröm fogott el amiatt, hogy hajót látok, ráadásul olyat, amelyen feltehetően saját honfitársaim, vagyis baráti szándékú emberek utaznak. Titkon valami mégis azt súgta, hogy legyek óvatos. Nem tudtam, hogy honnan jöhet ez a hajó és mi dolga itt, mert ez nem olyan tájéka volt a világnak, ahol bármi oka lenne egy angol hajónak előfordulnia. Kereskedelmet nem folytatnak itt, vihar sem volt mostanság a közelben, ami miatt menedéket keresnének. Ha valóban angol hajó volt, akkor nem kizárt, hogy tisztességtelen szándék vezérelte erre a vidékre. Ezért aztán jobbnak láttam, ha óvatos maradok, hogy ne jussak tolvajok és gyilkosok kezére.

I cannot express the confusion I was in, though the joy of seeing a ship, and one that I had reason to believe was manned by my own countrymen, and consequently friends, was such as I cannot describe; but yet I had some secret doubts hung about me—I cannot tell from whence they came—bidding me keep upon my guard. In the first place, it occurred to me to consider what business an English ship could have in that part of the world, since it was not the way to or from any part of the world where the English had any traffic; and I knew there had been no storms to drive them in there in distress; and that if they were really English it was most probable that they were here upon no good design; and that I had better continue as I was than fall into the hands of thieves and murderers.

Szerencse, hogy alkalmanként hallgatok a józan ész szavára.

Let no man despise the secret hints and notices of danger which sometimes are given him when he may think there is no possibility of its being real. That such hints and notices are given us I believe few that have made any observation of things can deny; that they are certain discoveries of an invisible world, and a converse of spirits, we cannot doubt; and if the tendency of them seems to be to warn us of danger, why should we not suppose they are from some friendly agent (whether supreme, or inferior and subordinate, is not the question), and that they are given for our good?

Elbeszélésem következő részéből kiderül, hogy ha nem így tettem volna, akkor kétségkívül utolér a végzetem. Nem kellett sokáig várnom ahhoz, hogy lássam, amint a csónak közelebb húzódik a parthoz, mintha az utasai valami öblöt keresnének, ahol kényelmesen kiköthetnek. Nem jöttek el olyan messzire, hogy észrevegyék annak a pataknak a torkolatát, ahová én annak idején a tutajaimmal eveztem. Alig egy kilométerre az otthonomtól kötöttek ki a parton. Örültem neki, hogy nem jöttek közelebb, mert a végén még a házam küszöbénél állapodtak volna meg, és a végén még elhagyni kényszerülök miattuk ingó és ingatlan dolgaimat.

The present question abundantly confirms me in the justice of this reasoning; for had I not been made cautious by this secret admonition, come it from whence it will, I had been done inevitably, and in a far worse condition than before, as you will see presently. I had not kept myself long in this posture till I saw the boat draw near the shore, as if they looked for a creek to thrust in at, for the convenience of landing; however, as they did not come quite far enough, they did not see the little inlet where I formerly landed my rafts, but ran their boat on shore upon the beach, at about half a mile from me, which was very happy for me; for otherwise they would have landed just at my door, as I may say, and would soon have beaten me out of my castle, and perhaps have plundered me of all I had.

Amikor partra szálltak, végleg meggyőződtem róla, hogy az emberek nagy része angol, egyet vagy kettőt pedig hollandnak gondoltam, de később kiderült, hogy nem azok. Összesen tizenegyen voltak, három közülük fegyvertelen, és úgy tűnt, ezek meg vannak kötözve. Az első öt kiszállt, majd, akár a foglyokat, kiszállították a már említett hármat. Ezek egyike szenvedélyesen és elkeseredetten könyörgött, a másik kettő is zaklatottnak tűnt, de nem annyira, mint az első. Fölöttébb megzavart a látvány, nem tudtam mire vélni. - Ó Mester ! Látod, az angolok is eszik a foglyaikat, ahogy a bennszülöttek - mondta Péntek. - Miért, Péntek, azt hiszed, hogy meg fogják enni őket ? - Igen, meg fogják enni. Nem, dehogy. Attól tartok, megölik őket, de abban biztos lehetsz, hogy nem eszik meg.

When they were on shore I was fully satisfied they were Englishmen, at least most of them; one or two I thought were Dutch, but it did not prove so; there were in all eleven men, whereof three of them I found were unarmed and, as I thought, bound; and when the first four or five of them were jumped on shore, they took those three out of the boat as prisoners: one of the three I could perceive using the most passionate gestures of entreaty, affliction, and despair, even to a kind of extravagance; the other two, I could perceive, lifted up their hands sometimes, and appeared concerned indeed, but not to such a degree as the first. I was perfectly confounded at the sight, and knew not what the meaning of it should be. Friday called out to me in English, as well as he could, “O master! you see English mans eat prisoner as well as savage mans.” “Why, Friday,” says I, “do you think they are going to eat them, then?” “Yes,” says Friday, “they will eat them.” “No no,” says I, “Friday; I am afraid they will murder them, indeed; but you may be sure they will not eat them.”

El sem tudtam képzelni, milyen ok vezérli ezeket az embereket, de elborzadva vártam a pillanatot, amikor a foglyokat kivégzik. Láttam, hogy egy matróz felemel egy rövid tengerészkardot, és arra számítottam, hogy a következő pillanatban az egyikük holtan rogy össze. A vérem forrt a felháborodástól. Azt kívántam, bárcsak itt lenne a spanyol és az idős indián vagy észrevétlenül lőtávolon belülre kerülhetnék, biztosan megmenteném a három foglyot, hiszen a tengerészeknél lőfegyvert sem láttam. Végül azonban más lépésre szántam el magam. Miután az arcátlan matrózok durván megfenyegették foglyaikat, különböző irányokban elindultak a szigeten, talán, hogy szemügyre vegyék a környéket. Úgy tűnt, a három férfi most szabadon mehetne, amerre lát, ők mégis tanácstalanul ültek le a földre és kétségbeesettnek tűntek.

All this while I had no thought of what the matter really was, but stood trembling with the horror of the sight, expecting every moment when the three prisoners should be killed; nay, once I saw one of the villains lift up his arm with a great cutlass, as the seamen call it, or sword, to strike one of the poor men; and I expected to see him fall every moment; at which all the blood in my body seemed to run chill in my veins. I wished heartily now for the Spaniard, and the savage that had gone with him, or that I had any way to have come undiscovered within shot of them, that I might have secured the three men, for I saw no firearms they had among them; but it fell out to my mind another way. After I had observed the outrageous usage of the three men by the insolent seamen, I observed the fellows run scattering about the island, as if they wanted to see the country. I observed that the three other men had liberty to go also where they pleased; but they sat down all three upon the ground, very pensive, and looked like men in despair.

Eszembe jutott a partra vetődésem. Elveszettnek éreztem magam, rémisztő gondolataim támadtak, és a vadállatoktól való félelmemben egy fán töltöttem az éjszakát.

This put me in mind of the first time when I came on shore, and began to look about me; how I gave myself over for lost; how wildly I looked round me; what dreadful apprehensions I had; and how I lodged in the tree all night for fear of being devoured by wild beasts. As I knew nothing that night of the supply I was to receive by the providential driving of the ship nearer the land by the storms and tide, by which I have since been so long nourished and supported; so these three poor desolate men knew nothing how certain of deliverance and supply they were, how near it was to them, and how effectually and really they were in a condition of safety, at the same time that they thought themselves lost and their case desperate. So little do we see before us in the world, and so much reason have we to depend cheerfully upon the great Maker of the world, that He does not leave His creatures so absolutely destitute, but that in the worst circumstances they have always something to be thankful for, and sometimes are nearer deliverance than they imagine; nay, are even brought to their deliverance by the means by which they seem to be brought to their destruction.

Éppen tetőzött a dagály, amikor a csónak és utasai partot értek, de miközben a matrózok felfedezőútra indultak, a dagály lassan elmúlt. A víz visszahúzódott, a csónak pedig megfeneklett a homokon. Két ember hátramaradt ugyan a csónakban, de ezek úgy berúgtak a túl sok brandytől, hogy elaludtak. Az egyik aztán hamarosan felriadt, és amikor észrevette, hogy a csónak a szárazon ragadt, a többiekért kiáltott. Azok a közelben kószáltak, és így gyorsan visszaértek. A csónak azonban túl nehéz volt, a homok pedig ezen a részen túl lágy, majdnem olyan, mint a folyós homok, úgyhogy nem bírták a járművüket megmozdítani. Ebben a helyzetben aztán igazi tengerészekre jellemző módon feladták és újra szétszóródtak a szigeten. Még hallottam is amint az egyikük hangos szóval elhívja a többieket a csónaktól. - Hagyjátok má ' így Jack ! Maj ' dagálykor vízre tesszük. Nem maradt több kétségem afelől, hogy milyen nemzet fiai.

It was just at high-water when these people came on shore; and while they rambled about to see what kind of a place they were in, they had carelessly stayed till the tide was spent, and the water was ebbed considerably away, leaving their boat aground. They had left two men in the boat, who, as I found afterwards, having drunk a little too much brandy, fell asleep; however, one of them waking a little sooner than the other and finding the boat too fast aground for him to stir it, hallooed out for the rest, who were straggling about: upon which they all soon came to the boat: but it was past all their strength to launch her, the boat being very heavy, and the shore on that side being a soft oozy sand, almost like a quicksand. In this condition, like true seamen, who are, perhaps, the least of all mankind given to forethought, they gave it over, and away they strolled about the country again; and I heard one of them say aloud to another, calling them off from the boat, “Why, let her alone, Jack, can’t you? she’ll float next tide;” by which I was fully confirmed in the main inquiry of what countrymen they were.

Mind ez idő alatt a kilátómból figyeltem az eseményeket. Újra megnyugvással gondoltam rá, hogy milyen jól felkészültem az ilyen látogatásra. Tudtam, hogy legkorábban tíz óra múlva indulhatnának el, addigra viszont sötét lesz. A sötétben pedig észrevétlenül nyomon követhetem őket és kihallgathatom a beszélgetésüket. Felkészültem a harcra, az eddigieknél óvatosabb voltam, mert tudtam, hogy most más ellenséggel nézek szembe, mint korábban. Pénteknek, aki remek céllövő lett, három muskétát adtam, én pedig két vadászfegyvert vettem magamhoz. Külsőre elég riasztóan festhettem: rajtam egy ormótlan kecskebőr kabát és kalap, oldalamon a csupasz kardom, az övemben a két pisztolyom és egy-egy puska mindkét vállamon.

All this while I kept myself very close, not once daring to stir out of my castle any farther than to my place of observation near the top of the hill: and very glad I was to think how well it was fortified. I knew it was no less than ten hours before the boat could float again, and by that time it would be dark, and I might be at more liberty to see their motions, and to hear their discourse, if they had any. In the meantime I fitted myself up for a battle as before, though with more caution, knowing I had to do with another kind of enemy than I had at first. I ordered Friday also, whom I had made an excellent marksman with his gun, to load himself with arms. I took myself two fowling-pieces, and I gave him three muskets. My figure, indeed, was very fierce; I had my formidable goat-skin coat on, with the great cap I have mentioned, a naked sword by my side, two pistols in my belt, and a gun upon each shoulder.

Mint mondtam, eredetileg úgy terveztem, hogy sötétedésig nem teszek semmit, de délután kettő körül azt láttam, hogy a nagy hőségnek köszönhetően a tengerészek mind behúzódtak az árnyas erdőbe és alighanem elaludtak. A három zaklatott fogoly képtelen volt aludni, ezért egy nagy fa alatt kerestek menedéket, tőlem mindössze néhány száz méterre, ahová a többiek nem láttak el. Úgy döntöttem, hogy felfedem előttük magamat, és kipuhatolom, milyen helyzetbe kerültek. A korábban leírt öltözékemben és felszerelésemmel rögtön útnak is indultam, Péntek pedig hasonló módon ijesztően felfegyverezve, de kevésbé látványos ruhában távolabbról követett. Észrevétlenül osontam a lehető legközelebb hozzájuk, majd mielőtt még felfigyeltek volna érkezésemre, megszólítottam őket spanyolul: - Uraim, kik önök ?

It was my design, as I said above, not to have made any attempt till it was dark; but about two o’clock, being the heat of the day, I found that they were all gone straggling into the woods, and, as I thought, laid down to sleep. The three poor distressed men, too anxious for their condition to get any sleep, had, however, sat down under the shelter of a great tree, at about a quarter of a mile from me, and, as I thought, out of sight of any of the rest. Upon this I resolved to discover myself to them, and learn something of their condition; immediately I marched as above, my man Friday at a good distance behind me, as formidable for his arms as I, but not making quite so staring a spectre-like figure as I did. I came as near them undiscovered as I could, and then, before any of them saw me, I called aloud to them in Spanish, “What are ye, gentlemen?”

Meglepődtek a hang hallatán, de tízszer olyan zavartak lettek, amikor meglátták durva külsőmet. Szólni sem tudtak. De azt hiszem, már éppen menekülni készültek előlem, amikor angolul szóltam hozzájuk: - Ne féljenek tőlem - biztattam őket -, nem ellenségük, hanem barátjuk akarok lenni, ha segítségre van szükségük. - Talán egyenesen a mennyországból küldték, mert a mi helyzetünkben már ember nem segíthet - mondta az egyikük ünnepélyesen, és levette a kalapját. - Minden segítség a mennyből érkezik, uram, de eligazítanának egy idegent, hogyan segíthet önökön, mert úgy tűnik, elég nagy bajban vannak. Láttam, amikor partra szálltak, és azt is, ahogy az egyik arcátlan kardot emelt önökre.

They started up at the noise, but were ten times more confounded when they saw me, and the uncouth figure that I made. They made no answer at all, but I thought I perceived them just going to fly from me, when I spoke to them in English. “Gentlemen,” said I, “do not be surprised at me; perhaps you may have a friend near when you did not expect it.” “He must be sent directly from heaven then,” said one of them very gravely to me, and pulling off his hat at the same time to me; “for our condition is past the help of man.” “All help is from heaven, sir,” said I, “but can you put a stranger in the way to help you? for you seem to be in some great distress. I saw you when you landed; and when you seemed to make application to the brutes that came with you, I saw one of them lift up his sword to kill you.”

A szegény férfi remegve, döbbenten bámult, azután, miközben válaszolt, könnyek peregtek végig az arcán: Istennel vagy emberrel beszélek ? Igazi ember-e ön vagy egy angyal ? - Ne aggódjon emiatt - mondtam -, ha Isten egy angyalát küldené, az jobban öltözött lenne és más fegyvereket viselne. Tegyék félre az aggodalmukat. Angol vagyok én is, és azért jöttem, hogy segítsek. Látják, csak egyetlen szolgám van, de nála is van fegyver, mondják hát el, hogyan segíthetünk. Mi történt önökkel ? - Túl hosszan tartana azt elbeszélni, a gyilkosaink pedig itt ólálkodnak, de röviden: egy angol hajónak a kapitánya vagyok, és a legénységem fellázadt ellenem. Nem sokon múlt, hogy már korábban meg nem öltek. Végül partra tettek ezen a kietlen szigeten két társammal, akik egyike az első tisztem, a másik pedig egy utas. Azt hittük, hogy a pusztulás vár ránk ezen a lakatlan helyen. - Hol vannak most az alávaló ellenségeik ? - kérdeztem. - Tudják, hogy hová kóboroltak ? - Ott heverésznek - mutatott az erdő sűrűje felé -, és remegek a gondolattól, hogy látták önt, amint velünk beszélget, mert akkor biztosan végeznek mindannyiunkkal. - Van-e lőfegyverük ? - kérdeztem, mire a kapitány azt válaszolta, hogy csak kettő, amik közül az egyiket a csónakban hagyták. - Akkor a többit bízzák csak rám - mondtam. - Úgy tűnik, mind alszanak, nem lesz nehéz megölni őket, de mi lenne, ha csak foglyokat ejtenénk ? A kapitány elmondta nekem, hogy a matrózok között volt két elvetemült gazfickó, akikkel szemben nem lenne bölcs dolog kegyelmet tanúsítani, viszont úgy gondolta, hogy ha ezekkel már nincs gond, akkor a többiek visszatérnek a korábbi kötelességük teljesítéséhez. Megkérdeztem, hogy melyik az a két fickó. Ő azt felelte, hogy messze vagyunk ahhoz, hogy megmutassa nekem őket, de szívesen a segítségemre lesz bármiben, amit kérek. - Nos, akkor húzódjunk be az erdőbe, hogy ha felébrednének, meg ne lássanak bennünket, ott aztán megbeszéljük a többit - készségesen követtek engem a fák fedezékébe.

The poor man, with tears running down his face, and trembling, looking like one astonished, returned, “Am I talking to God or man? Is it a real man or an angel?” “Be in no fear about that, sir,” said I; “if God had sent an angel to relieve you, he would have come better clothed, and armed after another manner than you see me; pray lay aside your fears; I am a man, an Englishman, and disposed to assist you; you see I have one servant only; we have arms and ammunition; tell us freely, can we serve you? What is your case?” “Our case, sir,” said he, “is too long to tell you while our murderers are so near us; but, in short, sir, I was commander of that ship—my men have mutinied against me; they have been hardly prevailed on not to murder me, and, at last, have set me on shore in this desolate place, with these two men with me—one my mate, the other a passenger—where we expected to perish, believing the place to be uninhabited, and know not yet what to think of it.” “Where are these brutes, your enemies?” said I; “do you know where they are gone? There they lie, sir,” said he, pointing to a thicket of trees; “my heart trembles for fear they have seen us and heard you speak; if they have, they will certainly murder us all.” “Have they any firearms?” said I. He answered, “They had only two pieces, one of which they left in the boat.” “Well, then,” said I, “leave the rest to me; I see they are all asleep; it is an easy thing to kill them all; but shall we rather take them prisoners?” He told me there were two desperate villains among them that it was scarce safe to show any mercy to; but if they were secured, he believed all the rest would return to their duty. I asked him which they were. He told me he could not at that distance distinguish them, but he would obey my orders in anything I would direct. “Well,” says I, “let us retreat out of their view or hearing, lest they awake, and we will resolve further.” So they willingly went back with me, till the woods covered us from them.

Uram, van két feltételem, amelyeket teljesíteniük kellene, amennyiben közreműködöm a megszabadításukban. - A kapitány azzal fogadta ezt a kijelentésemet, hogy amennyiben megmenekülnek, a hajója teljesen a rendelkezésemre áll. De, még ha a hajó nem menekül meg, ő maga velem tart akár a világ végére is. A másik két férfi ugyanerről biztosított. - A feltételeim tehát a következők: elsőként, amíg a szigetemen tartózkodnak, nem próbálják meg átvenni az irányítást, aki fegyvert vesz a kezébe, köteles azt átadni nekem, és mindenkinek az én parancsaim szerint kell eljárnia. Másodikként pedig, ha a hajót sikerül visszaszereznünk, akkor ingyen elszállítanak engem és a társamat Angliába.

“Look you, sir,” said I, “if I venture upon your deliverance, are you willing to make two conditions with me?” He anticipated my proposals by telling me that both he and the ship, if recovered, should be wholly directed and commanded by me in everything; and if the ship was not recovered, he would live and die with me in what part of the world soever I would send him; and the two other men said the same. “Well,” says I, “my conditions are but two; first, that while you stay in this island with me, you will not pretend to any authority here; and if I put arms in your hands, you will, upon all occasions, give them up to me, and do no prejudice to me or mine upon this island, and in the meantime be governed by my orders; secondly, that if the ship is or may be recovered, you will carry me and my man to England passage free.”

Minden biztosítékot megadott, ami tisztességes embertől telik, miszerint kész teljesíteni ezeket az ésszerű követeléseket és hozzátette, hogy egész életén át hálás lesz érte, ha most kisegítem. - Itt van három muskéta, lőporral és golyókkal - mondtam. - Hogyan hajtsuk végre a támadást ? - A kapitány hálálkodott a fegyverek miatt, majd hozzátette, rám bízza, milyen harcmodort választok. Bármit is teszünk, kockázattal járhatott, és legjobb módszernek mégis azt gondoltam, ha egyszerre nyitunk rájuk tüzet, miközben fekszenek és ha nem hal meg mind az első támadás során, még mindig megkímélhetjük azoknak az életét, akik megadják magukat. A kapitány hajlott volna rá, hogy megöljük a tengerészeket, ugyanakkor tartott tőle, hogy amennyiben az a két javíthatatlan gazfickó elmenekül, a nyakunkra hozzák a hajó teljes legénységét, akkor pedig végünk. - Ez is csak az én javaslatomat támasztja alá. Úgy tűnik, ez az egyetlen életmentő megoldás - érveltem, de a kapitány továbbra is óvatos volt a vérontás ötletét illetően, mire azt mondtam, hogy akkor nekik kell saját belátásuk szerint eljárniuk.

He gave me all the assurances that the invention or faith of man could devise that he would comply with these most reasonable demands, and besides would owe his life to me, and acknowledge it upon all occasions as long as he lived. “Well, then,” said I, “here are three muskets for you, with powder and ball; tell me next what you think is proper to be done.” He showed all the testimonies of his gratitude that he was able, but offered to be wholly guided by me. I told him I thought it was very hard venturing anything; but the best method I could think of was to fire on them at once as they lay, and if any were not killed at the first volley, and offered to submit, we might save them, and so put it wholly upon God’s providence to direct the shot. He said, very modestly, that he was loath to kill them if he could help it; but that those two were incorrigible villains, and had been the authors of all the mutiny in the ship, and if they escaped, we should be undone still, for they would go on board and bring the whole ship’s company, and destroy us all. “Well, then,” says I, “necessity legitimates my advice, for it is the only way to save our lives.” However, seeing him still cautious of shedding blood, I told him they should go themselves, and manage as they found convenient.

A beszélgetés közepette meghallottuk, hogy a tengerészek némelyike ébredezik, majd kettő elő is tűnt a fák mögül. Kérdésemre megtudtam a kapitánytól, hogy nem ezek voltak a lázítók. Akkor futni hagyhatjuk őket. Úgy tűnik, a gondviselés keltette fel őket, hogy megmenekülhessenek. Ha viszont a többi is megszabadul, az már az önök hibája lesz - mondtam. Erre aztán mindhárman fogtak egy-egy muskétát, a kapitány pisztolyt dugott az övébe. A két férfi, aki vele tartott, túl nagy zajt csapott és felriasztotta az egyik tengerészt, az viszont megpillantva a támadókat, figyelmeztette a társait, de már későn. Amikor elkiáltotta magát, az első tiszt és az utas már lőtt is. A kapitány bölcsen tartalékolta a lőszert. A két férfi olyan pontosan vette célba a két főkolompost, hogy az egyik rögtön meghalt, a másik viszont, bár súlyosan megsebesült, fölkelt és segítségül hívta a társait. A kapitány azonban odalépett hozzá, és azt mondta, túl késő már segítségért kiáltoznia, inkább kérje az Istent, hogy bocsássa meg a gaztettét, azzal úgy fejbe vágta a fickót a puskatussal, hogy soha többé nem nyitotta ki a száját. Még három másik ember volt velük, akik közül az egyik könnyebben megsebesült. Amikor én is odaértem, belátták, hogy túlerővel néznek szembe és hiábavaló lenne ellenállni, ezért inkább kegyelemért könyörögtek. A kapitány beleegyezett, hogy megkíméli az életüket, ha biztosítják őt az árulásukat illető megbánásukról. Meg kellett esküdniük továbbá, hogy segítenek visszafoglalni a hajót és visszakormányozni azt Jamaicába, ahonnan elindultak. Ők minden lehetséges módon bizonygatták őszinte közreműködési szándékukat, a kapitány pedig hitt nekik, és megkímélte az életüket. Ez ellen nekem sem volt kifogásom, mindössze ahhoz ragaszkodtam, hogy amíg a szigeten tartózkodnak, a kezük és lábuk legyen megkötözve.

In the middle of this discourse we heard some of them awake, and soon after we saw two of them on their feet. I asked him if either of them were the heads of the mutiny? He said, “No.” “Well, then,” said I, “you may let them escape; and Providence seems to have awakened them on purpose to save themselves. Now,” says I, “if the rest escape you, it is your fault.” Animated with this, he took the musket I had given him in his hand, and a pistol in his belt, and his two comrades with him, with each a piece in his hand; the two men who were with him going first made some noise, at which one of the seamen who was awake turned about, and seeing them coming, cried out to the rest; but was too late then, for the moment he cried out they fired—I mean the two men, the captain wisely reserving his own piece. They had so well aimed their shot at the men they knew, that one of them was killed on the spot, and the other very much wounded; but not being dead, he started up on his feet, and called eagerly for help to the other; but the captain stepping to him, told him it was too late to cry for help, he should call upon God to forgive his villainy, and with that word knocked him down with the stock of his musket, so that he never spoke more; there were three more in the company, and one of them was slightly wounded. By this time I was come; and when they saw their danger, and that it was in vain to resist, they begged for mercy. The captain told them he would spare their lives if they would give him an assurance of their abhorrence of the treachery they had been guilty of, and would swear to be faithful to him in recovering the ship, and afterwards in carrying her back to Jamaica, from whence they came. They gave him all the protestations of their sincerity that could be desired; and he was willing to believe them, and spare their lives, which I was not against, only that I obliged him to keep them bound hand and foot while they were on the island.

Eközben én már elküldtem Pénteket és az első tisztet, azzal a megbízással, hogy hozzák el a csónakból az evezőket és a vitorlát. Kevés idő elteltével a puskalövések hangjára visszatértek azok a matrózok is, akik - szerencséjükre - elkóboroltak a társaiktól, és most megpillantva korábbi foglyukat, a kapitányt, azonnal a hűségükről biztosították őt. A győzelmünk teljes volt.

While this was doing, I sent Friday with the captain’s mate to the boat with orders to secure her, and bring away the oars and sails, which they did; and by-and-by three straggling men, that were (happily for them) parted from the rest, came back upon hearing the guns fired; and seeing the captain, who was before their prisoner, now their conqueror, they submitted to be bound also; and so our victory was complete.

A kapitánnyal most már faggatni kezdtük egymást a másik történetéről. Előbb én mondtam el az enyémet, ő pedig ámulattal figyelt. Különösen azon a részen csodálkozott, amelyben élelem és lőszerutánpótlásom megszerzéséről beszéltem, de mély benyomást tettek rá életem más csodás fordulatai is. Azután ő is elmondta a saját történetét, és amikor elbeszélésében addig a pontig jutott, hogy én a segítségükre érkeztem, könnyek csordultak végig az arcán. Látszott, hogy többet nem tudna most szólni. A beszélgetésünket követően elvezettem őt és két társát a házamba, elláttam őket élelemmel, és megmutattam nekik mindazokat a találmányaimat, amelyeket az itt töltött hosszú-hosszú évek során megalkottam.

It now remained that the captain and I should inquire into one another’s circumstances. I began first, and told him my whole history, which he heard with an attention even to amazement—and particularly at the wonderful manner of my being furnished with provisions and ammunition; and, indeed, as my story is a whole collection of wonders, it affected him deeply. But when he reflected from thence upon himself, and how I seemed to have been preserved there on purpose to save his life, the tears ran down his face, and he could not speak a word more. After this communication was at an end, I carried him and his two men into my apartment, leading them in just where I came out, viz. at the top of the house, where I refreshed them with such provisions as I had, and showed them all the contrivances I had made during my long, long inhabiting that place.

Minden, amit mondtam és mutattam nekik bámulatba ejtette őket. A kapitány különösen az erődítményemet csodálta és azt, milyen tökéletesen elrejtettem azt az elé ültetett erdővel, hiszen a lemetszett ágak, amelyeket közel húsz éve ültettem el, az Angliában szokottnál sokkal gyorsabban növekedtek, és mostanra szinte áthatolhatatlan sűrű erdő lett belőlük. Csak egyetlen kis ösvényt vágtam rajta a magam számára. Elmondtam, hogy ez a váram és uralkodói székhelyem, de van egy vidéki kúriám is, ahová, mint a legtöbb főúr, alkalomadtán visszavonulhatok. Ezt most nem mutattam meg nekik, mert sürgősebb volt kitalálnunk, hogyan foglaljuk vissza a hajót. A kapitány beismerte, hogy ezt a feladatot illetően teljesen tanácstalan, mert a hajón még mindig huszonhat ember van, akik miután lázadásukkal megszegték a törvényt, alighanem elkeseredetten ellenállnak majd, mert tudják, hogy ha alulmaradnak, bitóra kerülnek, mihelyst Angliába vagy valamely angol gyarmatra érünk. Így aztán kis csapatunk nem támadhat rájuk sikerrel.

All I showed them, all I said to them, was perfectly amazing; but above all, the captain admired my fortification, and how perfectly I had concealed my retreat with a grove of trees, which having been now planted nearly twenty years, and the trees growing much faster than in England, was become a little wood, so thick that it was impassable in any part of it but at that one side where I had reserved my little winding passage into it. I told him this was my castle and my residence, but that I had a seat in the country, as most princes have, whither I could retreat upon occasion, and I would show him that too another time; but at present our business was to consider how to recover the ship. He agreed with me as to that, but told me he was perfectly at a loss what measures to take, for that there were still six-and-twenty hands on board, who, having entered into a cursed conspiracy, by which they had all forfeited their lives to the law, would be hardened in it now by desperation, and would carry it on, knowing that if they were subdued they would be brought to the gallows as soon as they came to England, or to any of the English colonies, and that, therefore, there would be no attacking them with so small a number as we were.

Egy darabig töprengtem a hallottakon, és be kellett látnom, hogy mindez nagyon meggyőzően hangzik, ez esetben viszont gyorsan ki kellett ötlenünk valamilyen csapdát a hajón lévő társaság számára, mielőtt még ők törnének a vesztünkre itt a szigeten. Eszembe ötlött, hogy a hajón maradt matrózok rövidesen alighanem hiányolni kezdik távolmaradó társaikat és a másik csónakkal partra szállnak, hogy megkeressék őket, ha pedig erősen felfegyverezve érkeznek, akkor nem bírunk majd el velük. Ezt a kapitány is így látta. Első dolgunk tehát az kellett legyen, hogy a parton heverő csónakról gondoskodunk és minden használható dolgot elhozunk belőle, nehogy magukkal vihessék. Fel is kerekedtünk, és begyűjtöttünk a csónakból mindent, az otthagyott fegyvereket, egy üveg brandyt, egy üveg rumot, kétszersültet, egy puskaporos szarut, egy vászonba tekert két-három kiló súlyú cukortömböt, mindezeknek nagyon örültem, különös tekintettel a brandyre és a cukorra, amelyekből évekkel ezelőtt kifogytam.

I mused for some time on what he had said, and found it was a very rational conclusion, and that therefore something was to be resolved on speedily, as well to draw the men on board into some snare for their surprise as to prevent their landing upon us, and destroying us. Upon this, it presently occurred to me that in a little while the ship’s crew, wondering what was become of their comrades and of the boat, would certainly come on shore in their other boat to look for them, and that then, perhaps, they might come armed, and be too strong for us: this he allowed to be rational. Upon this, I told him the first thing we had to do was to stave the boat which lay upon the beach, so that they might not carry her of, and taking everything out of her, leave her so far useless as not to be fit to swim. Accordingly, we went on board, took the arms which were left on board out of her, and whatever else we found there—which was a bottle of brandy, and another of rum, a few biscuit-cakes, a horn of powder, and a great lump of sugar in a piece of canvas (the sugar was five or six pounds): all which was very welcome to me, especially the brandy and sugar, of which I had had none left for many years.

Miután mindezeket elhordtuk, akárcsak korábban az evezőket, az árbocot, a vitorlát és a kormányrudat, egy nagy lyukat ütöttünk a csónak fenekén, hogy ha a hajó legénysége rá is bukkanna, ne legyenek képesek magukkal vinni. Fel sem merült bennem, hogy a hajót visszafoglalhatjuk, inkább az volt a tervem, hogy miután az ellenségeinknek a csónak nélkül kell visszatérniük a hajóra, mi könnyen kijavíthassuk azt és segítségért induljunk a spanyol barátainkhoz, hiszen még mindig ők jártak az eszemben.

When we had carried all these things on shore (the oars, mast, sail, and rudder of the boat were carried away before), we knocked a great hole in her bottom, that if they had come strong enough to master us, yet they could not carry off the boat. Indeed, it was not much in my thoughts that we could be able to recover the ship; but my view was, that if they went away without the boat, I did not much question to make her again fit to carry as to the Leeward Islands, and call upon our friends the Spaniards in my way, for I had them still in my thoughts.

CHAPTER XVIII—THE SHIP RECOVERED

Komoly erőfeszítések árán partra vontattuk a csónakot, távolabb attól a ponttól, ahol a dagály tetőzésénél még elérhetné a víz, hogy ezzel is megnehezítsük a használatát, majd töprengeni kezdtünk, mi legyen a következő lépésünk. Ekkor a hajóról ágyúlövést hallottunk és megpillantottuk a zászlójelzést, amellyel a csónak utasainak igyekeztek a tudtára adni, hogy térjenek vissza a fedélzetre. Mivel a csónak nem jelent meg, több alkalommal újra elsütötték az ágyút. Távcsövemen keresztül láttuk, hogy miután minden ágyúlövés és zászlójelzés hasztalannak bizonyult, vízre eresztettek egy másik csónakot, mely a part felé indult. Ahogy közeledtek, azt is megállapítottuk, hogy nem kevesebb, mint tíz felfegyverzett férfi ül a csónakban.

While we were thus preparing our designs, and had first, by main strength, heaved the boat upon the beach, so high that the tide would not float her off at high-water mark, and besides, had broke a hole in her bottom too big to be quickly stopped, and were set down musing what we should do, we heard the ship fire a gun, and make a waft with her ensign as a signal for the boat to come on board—but no boat stirred; and they fired several times, making other signals for the boat. At last, when all their signals and firing proved fruitless, and they found the boat did not stir, we saw them, by the help of my glasses, hoist another boat out and row towards the shore; and we found, as they approached, that there were no less than ten men in her, and that they had firearms with them.

Mivel a hajó a parttól úgy nyolc kilométerre horgonyzott, tisztán láttuk, ahogy közelednek, egy idő után még az arcuk is kivehető volt. Az ár egy kicsit keletebbre terelte őket a másik csónaktól, de a part mentén eveztek tovább, míg el nem értek arra a helyre, ahol a másik csónak hevert. A kapitány, miközben az érkezőket figyelte, elmondta, hogy van köztük három tisztességes ember, akiket meggyőződése szerint csak a többség ereje és fenyegetése győzött meg arról, hogy az összeesküvéshez csatlakozzanak. De ami a rangidős fedélzetmestert és néhány társát illeti, azokat éppolyan elvetemülteknek tartotta, mint a többit. Meg volt róla győződve, hogy ez utóbbiak nagyon elszántak és túlerőt képviselnek velünk szemben.

As the ship lay almost two leagues from the shore, we had a full view of them as they came, and a plain sight even of their faces; because the tide having set them a little to the east of the other boat, they rowed up under shore, to come to the same place where the other had landed, and where the boat lay; by this means, I say, we had a full view of them, and the captain knew the persons and characters of all the men in the boat, of whom, he said, there were three very honest fellows, who, he was sure, were led into this conspiracy by the rest, being over-powered and frightened; but that as for the boatswain, who it seems was the chief officer among them, and all the rest, they were as outrageous as any of the ship’s crew, and were no doubt made desperate in their new enterprise; and terribly apprehensive he was that they would be too powerful for us.

Mosolyogva mondtam neki, hogy a jelenlegi helyzetünkben már igazán nincs mitől félnünk. Hiszen bármilyen a jelenlegitől különböző sors csak javulást hozhat. Akár tovább élünk, akár meghalunk, csak a megszabadulás lehet osztályrészünk. Kértem, hogy mérje fel eddigi életemet és mondja meg, nem érdemes-e kockáztatnom a szabadulásért. - Hová tűnt önből az a lelkesedés, uram, amely a csodás túlélésemnek szólt még nemrég ? - kérdeztem. - Úgy tűnik, egy valamit nem értett meg pontosan. - Mi lenne az ? - Ha van a gazemberek között, ahogy ön mondja, három-négy tisztességes ember is, úgy gondolom, az isteni gondviselés most önt választotta ki, hogy megszabadítsa őket. Mert, ha mi is úgy akarjuk, mindenkiről, aki most partra száll, magunk dönthetjük el, hogy tovább éljen vagy elpusztuljon, aszerint, hogy miként viselkedtek velünk. - Emelt hangon és jó kedéllyel mondtam ezt, és úgy tűnt, felbátorítottam a kapitányt, mert hamarosan serényen nekiláthattunk a feladatnak.

I smiled at him, and told him that men in our circumstances were past the operation of fear; that seeing almost every condition that could be was better than that which we were supposed to be in, we ought to expect that the consequence, whether death or life, would be sure to be a deliverance. I asked him what he thought of the circumstances of my life, and whether a deliverance were not worth venturing for? “And where, sir,” said I, “is your belief of my being preserved here on purpose to save your life, which elevated you a little while ago? For my part,” said I, “there seems to be but one thing amiss in all the prospect of it.” “What is that?” say he. “Why,” said I, “it is, that as you say there are three or four honest fellows among them which should be spared, had they been all of the wicked part of the crew I should have thought God’s providence had singled them out to deliver them into your hands; for depend upon it, every man that comes ashore is our own, and shall die or live as they behave to us.” As I spoke this with a raised voice and cheerful countenance, I found it greatly encouraged him; so we set vigorously to our business.

Már amikor a második csónak elindult a hajótól, úgy döntöttünk, hogy elválasztjuk egymástól a foglyokat, és a két kevésbé megbízhatót Péntek a kapitány egyik emberének kíséretben a barlangomba vezette, ahol kaptak élelmet, de továbbra is megkötözve maradtak, és ha valamilyen módon meg is szabadultak volna a kötelékeiktől, innen akkor sem találtak volna kivezető utat. Ráadásul megbeszéltük velük, hogy nyugton maradnak, aminek fejében egy-két napon belül szabadon engedjük őket, ha viszont menekülni próbálnak, gondolkodás nélkül megöljük őket. Őszintén ígérték, hogy türelemmel viselik a rabságukat és hálásak voltak, amiért elláttuk őket élelemmel és világítással. Péntek ugyanis az általunk készített gyertyákból is hagyott nekik néhányat, majd anélkül, hogy a foglyok tudtak volna róla, őrt állt a barlang bejárata előtt.

We had, upon the first appearance of the boat’s coming from the ship, considered of separating our prisoners; and we had, indeed, secured them effectually. Two of them, of whom the captain was less assured than ordinary, I sent with Friday, and one of the three delivered men, to my cave, where they were remote enough, and out of danger of being heard or discovered, or of finding their way out of the woods if they could have delivered themselves. Here they left them bound, but gave them provisions; and promised them, if they continued there quietly, to give them their liberty in a day or two; but that if they attempted their escape they should be put to death without mercy. They promised faithfully to bear their confinement with patience, and were very thankful that they had such good usage as to have provisions and light left them; for Friday gave them candles (such as we made ourselves) for their comfort; and they did not know but that he stood sentinel over them at the entrance.

A többi fogoly jobb elbánásban részesült. Kettő, akikben a kapitány nem bízott eléggé, megkötözve ugyan, de mellettünk maradt, a másik kettőt viszont, miután azok ünnepélyesen megfogadták, hogy velünk tartanak tűzön-vízen át, a kapitány mellém rendelte. Így összesen heten voltunk, teljes fegyverzetben. Hittem, hogy felülkerekedhetünk a tíz tengerészen, főként mert, a kapitány szerint, volt köztük néhány tisztességes ember is. Amikor a második dereglye odaért, ahol az első partra futott, a tíz férfi kiszállt és partra vonta a csónakot. Ennek örültem, mert félő volt, hogy ha a parttól távolabb horgonyt vetnek és egy-két ember a csónakban marad, akkor nem tudjuk majd elfoglalni azt. Miután partra szálltak a férfiak, egy emberként az első csónakhoz futottak, és jól látszott rajtuk, mennyire meglepi őket, hogy a járművet megcsupaszították, sőt mi több, meglékelték. Miután eleget álmélkodtak, kétszer-háromszor elkiáltották magukat, hátha a társaik meghallják, de nem jött válasz. Erre egy szoros kört alkottak, és sorra elsütötték a pisztolyaikat. A lövéseknek visszhangja kelt, még a távolból is hallottuk, de most sem történt semmi. A lövéseket a foglyaink is hallották ugyan, de nem mertek válaszolni rájuk. A tengerészek, későbbi elmondásuk szerint, olyannyira meglepődtek ettől, hogy úgy határoztak, visszatérnek a hírrel, hogy mindenki odaveszett, a csónakot pedig meglékelték. Be is szálltak a csónakba, és visszaindultak a hajóra.

The other prisoners had better usage; two of them were kept pinioned, indeed, because the captain was not able to trust them; but the other two were taken into my service, upon the captain’s recommendation, and upon their solemnly engaging to live and die with us; so with them and the three honest men we were seven men, well armed; and I made no doubt we should be able to deal well enough with the ten that were coming, considering that the captain had said there were three or four honest men among them also. As soon as they got to the place where their other boat lay, they ran their boat into the beach and came all on shore, hauling the boat up after them, which I was glad to see, for I was afraid they would rather have left the boat at an anchor some distance from the shore, with some hands in her to guard her, and so we should not be able to seize the boat. Being on shore, the first thing they did, they ran all to their other boat; and it was easy to see they were under a great surprise to find her stripped, as above, of all that was in her, and a great hole in her bottom. After they had mused a while upon this, they set up two or three great shouts, hallooing with all their might, to try if they could make their companions hear; but all was to no purpose. Then they came all close in a ring, and fired a volley of their small arms, which indeed we heard, and the echoes made the woods ring. But it was all one; those in the cave, we were sure, could not hear; and those in our keeping, though they heard it well enough, yet durst give no answer to them. They were so astonished at the surprise of this, that, as they told us afterwards, they resolved to go all on board again to their ship, and let them know that the men were all murdered, and the long-boat staved; accordingly, they immediately launched their boat again, and got all of them on board.

A kapitány ettől igencsak elképedt, sőt meg is ijedt, mert felötlött benne, hogy miután a matrózok visszatértek, hátrahagyva halottnak hitt társaikat, vitorlát bontanak, ő pedig mégis elveszíti a hajóját, holott már a visszaszerzésében bízott. Hamarosan újra meghökkent a következő fordulattól.

The captain was terribly amazed, and even confounded, at this, believing they would go on board the ship again and set sail, giving their comrades over for lost, and so he should still lose the ship, which he was in hopes we should have recovered; but he was quickly as much frightened the other way.

A tíz matróz nem evezett túl messzire a csónakkal, egyszer csak azt láttuk, hogy újra partra szállnak. Mint kiderült, mostanra új döntést hoztak, mely szerint hátrahagynak három embert a csónakban, a többiek pedig a társaik után kutatva átfésülik a vidéket. Komoly csalódással fogadtuk ezt a fejleményt, mert most nem tudtuk eldönteni, mitévők legyünk. A hét partra szállt férfit semmi értelme megtámadnunk, ha közben a csónakban ülőket futni hagyjuk. Mert akkor azok visszaeveznek a fedélzeten maradt társaikhoz és együtt elvitorláznak, nekünk pedig nem lesz több esélyünk visszaszerezni a hajót.

They had not been long put off with the boat, when we perceived them all coming on shore again; but with this new measure in their conduct, which it seems they consulted together upon, viz. to leave three men in the boat, and the rest to go on shore, and go up into the country to look for their fellows. This was a great disappointment to us, for now we were at a loss what to do, as our seizing those seven men on shore would be no advantage to us if we let the boat escape; because they would row away to the ship, and then the rest of them would be sure to weigh and set sail, and so our recovering the ship would be lost. However we had no remedy but to wait and see what the issue of things might present.

Azok, akik kiszálltak a csónakból, szorosan együtt maradtak és nekivágtak annak a dombnak, amelynek az aljában, a túloldalon, az én otthonom feküdt. Ők bennünket nem vehettek észre, mi viszont jól láttuk őket. Nem bántuk volna, ha közel jönnek, hogy pontosan célba véve tűz alá vehessük őket, vagy ha más irányba indultak volna, hogy előjöhessünk a rejtekünkből. Amikor azonban a dombhát széléhez értek, ahonnan már jó kilátás nyílt az északkelet felé elterülő völgyekre és erdőkre, megálltak és kiabáltak, kurjongattak, egészen, amíg bele nem fáradtak. Úgy tűnt, sem a parttól, sem egymástól nem akartak elszakadni, inkább leültek egy fa alatt, hogy megvitassák a továbbiakat. Bárcsak határoztak volna úgy, mint a másik társaság, hogy lehevernek pihenni, akkor rögtön a javunkra dől el a dolog, de, bár fogalmuk sem volt, mi fenyegetheti őket, túl nagy volt a veszélyérzetük ahhoz, hogy aludni térjenek.

The seven men came on shore, and the three who remained in the boat put her off to a good distance from the shore, and came to an anchor to wait for them; so that it was impossible for us to come at them in the boat. Those that came on shore kept close together, marching towards the top of the little hill under which my habitation lay; and we could see them plainly, though they could not perceive us. We should have been very glad if they would have come nearer us, so that we might have fired at them, or that they would have gone farther off, that we might come abroad. But when they were come to the brow of the hill where they could see a great way into the valleys and woods, which lay towards the north-east part, and where the island lay lowest, they shouted and hallooed till they were weary; and not caring, it seems, to venture far from the shore, nor far from one another, they sat down together under a tree to consider it. Had they thought fit to have gone to sleep there, as the other part of them had done, they had done the job for us; but they were too full of apprehensions of danger to venture to go to sleep, though they could not tell what the danger was they had to fear.

Türelmetlenül vártuk, hogy megint felkerekedjenek. Sokáig kellett várnunk, és ezután sem könnyebbültünk meg, mert azt láttuk, hogy visszaindulnak a partra. Láthatóan a hely olyan félelemmel töltötte el őket, hogy lemondtak az elveszett társaikról és inkább visszavágytak a hajó fedélzetére, hogy folytassák az útjukat.

The captain made a very just proposal to me upon this consultation of theirs, viz. that perhaps they would all fire a volley again, to endeavour to make their fellows hear, and that we should all sally upon them just at the juncture when their pieces were all discharged, and they would certainly yield, and we should have them without bloodshed. I liked this proposal, provided it was done while we were near enough to come up to them before they could load their pieces again. But this event did not happen; and we lay still a long time, very irresolute what course to take. At length I told them there would be nothing done, in my opinion, till night; and then, if they did not return to the boat, perhaps we might find a way to get between them and the shore, and so might use some stratagem with them in the boat to get them on shore. We waited a great while, though very impatient for their removing; and were very uneasy when, after long consultation, we saw them all start up and march down towards the sea; it seems they had such dreadful apprehensions of the danger of the place that they resolved to go on board the ship again, give their companions over for lost, and so go on with their intended voyage with the ship.

Amint megláttam, hogy újra a part felé tartanak, tudtam, hogy felhagytak a kutatással és csónakba akarnak szállni. Megosztottam ezt a gondolatomat a kapitánnyal is, aki rögtön felfogta, mit jelent ez. Én közben hirtelen már ki is ötlöttem egy stratégiát, amivel visszatarthatnánk őket. Ez hatásosnak is bizonyult. Utasítottam Pénteket és az első tisztet, hogy kerüljenek a patakon át nyugat felé annak a helynek az irányába, ahol Pénteket megszabadítottam, és amikor közel egy kilométer után egy emelkedőhöz érnek, kezdjenek el kiáltozni, amilyen hangosan csak tudnak, és addig folytassák ezt, míg a tengerészek meg nem hallják. Ha válaszolnak a kiáltásaikra, kiabáljanak tovább, de maradjanak a látóterükön kívül és csalogassák őket a sziget mélyén fekvő erdőségekbe, majd kerüljék meg őket és térjenek vissza az általam megadott útvonalon.

As soon as I perceived them go towards the shore, I imagined it to be as it really was that they had given over their search, and were going back again; and the captain, as soon as I told him my thoughts, was ready to sink at the apprehensions of it; but I presently thought of a stratagem to fetch them back again, and which answered my end to a tittle. I ordered Friday and the captain’s mate to go over the little creek westward, towards the place where the savages came on shore, when Friday was rescued, and so soon as they came to a little rising round, at about half a mile distant, I bid them halloo out, as loud as they could, and wait till they found the seamen heard them; that as soon as ever they heard the seamen answer them, they should return it again; and then, keeping out of sight, take a round, always answering when the others hallooed, to draw them as far into the island and among the woods as possible, and then wheel about again to me by such ways as I directed them.

A matrózok már éppen készültek csónakba szállni, amikor Péntek és az első tiszt kiáltozni kezdett. Amint ezek meghallották a kiáltásokat, válaszoltak és futva indultak nyugat felé, a hangok irányába. Elértek azonban a patakhoz, amely éppen áradt és nem tudtak átkelni rajta, ezért, ahogy arra számítottam is, odahívták a csónakot, hogy átvigye őket. A csónaknak elég messzire fel kellett eveznie a patak mentén és ráadásul, amikor a tengerészek átértek a túlpartra, még egy embert magukkal vittek, így csak ketten maradtak a csónak őrzésére, amit egy fatönkhöz kötöttek ki. Erre vártam. Miközben Péntek és társa folytatták a feladatukat, én a többi emberemmel útnak indultam, átkeltünk a folyón és rajtaütöttünk a két fickón, mielőtt még felocsúdtak volna. Az egyikük a parton feküdt félálomban, a másik a csónakban volt. A földön fekvő megpróbált feltápászkodni, de a kapitány, aki az élen haladt, rárontott és leütötte. Ezután rákiáltott a másikra, hogy adja meg magát vagy halál fia. A magára maradt férfit nem kellett sokáig győzködni a megadásról, hiszen látta, hogy öt ember tör rá és a társát leütötték. Ő egyébként is egyike volt annak a néhánynak, aki nem elvetemültségből, csak más lehetőség híján csatlakozott a lázadókhoz, így most nemcsak hogy készségesen megadta magát, de önként és örömmel csatlakozott is hozzánk.

They were just going into the boat when Friday and the mate hallooed; and they presently heard them, and answering, ran along the shore westward, towards the voice they heard, when they were stopped by the creek, where the water being up, they could not get over, and called for the boat to come up and set them over; as, indeed, I expected. When they had set themselves over, I observed that the boat being gone a good way into the creek, and, as it were, in a harbour within the land, they took one of the three men out of her, to go along with them, and left only two in the boat, having fastened her to the stump of a little tree on the shore. This was what I wished for; and immediately leaving Friday and the captain’s mate to their business, I took the rest with me; and, crossing the creek out of their sight, we surprised the two men before they were aware—one of them lying on the shore, and the other being in the boat. The fellow on shore was between sleeping and waking, and going to start up; the captain, who was foremost, ran in upon him, and knocked him down; and then called out to him in the boat to yield, or he was a dead man. They needed very few arguments to persuade a single man to yield, when he saw five men upon him and his comrade knocked down: besides, this was, it seems, one of the three who were not so hearty in the mutiny as the rest of the crew, and therefore was easily persuaded not only to yield, but afterwards to join very sincerely with us.

Péntek és az első tiszt eközben rendkívül ügyesen csalogatta, hívogatta a matrózokat árkon-bokron át, amíg azok teljesen kimerültek és olyan helyre jutottak, ahonnan sötétedés előtt már nem érhettek vissza a csónakhoz. Péntek és a társa is nagyon el volt csigázva, mire visszaértek. Ezek után már nem volt más dolgunk, mint hogy figyeljük őket a sötétben és lecsapjunk rájuk, amikor erre a legkedvezőbb alkalom kínálkozik. Péntekék visszatérése után több órával érkeztek meg a csónakhoz. Hallottuk, amint az elöl jövők noszogatják a hátramaradottakat és az utóbbiak azt panaszolják, hogy mennyire fáradtak és nem bírnak gyorsabban haladni. Ez a hír is örömünkre szolgált.

In the meantime, Friday and the captain’s mate so well managed their business with the rest that they drew them, by hallooing and answering, from one hill to another, and from one wood to another, till they not only heartily tired them, but left them where they were, very sure they could not reach back to the boat before it was dark; and, indeed, they were heartily tired themselves also, by the time they came back to us. We had nothing now to do but to watch for them in the dark, and to fall upon them, so as to make sure work with them. It was several hours after Friday came back to me before they came back to their boat; and we could hear the foremost of them, long before they came quite up, calling to those behind to come along; and could also hear them answer, and complain how lame and tired they were, and not able to come any faster: which was very welcome news to us.

Végül odaértek a csónakhoz. Leírhatatlan volt a zavaruk, amikor azt látták, hogy az ár elvonult, a csónakjuk magasan megfeneklett a parton, a két emberüknek pedig hűlt helye. Nagyokat káromkodtak és panaszos hangon győzködték egymást arról, hogy elátkozott szigetre kerültek, amelyet vagy emberek laknak, akik végeznek velük, vagy démonok és szellemek tanyája, és akkor még kegyetlenebb sors vár rájuk. Megint kiáltozásba fogtak, hosszú időn át szólongatták a két társukat, de nem jött válasz. A hold csekély fényénél is láttuk, amint fel-le futkosnak, és kétségbeesetten tördelik a kezüket. Némelyikük időnként bemászott a csónakba, hogy lepihenjen, majd újra előbújt és fel-alá járkált. Így folyt ez egy darabig. Az én embereim a sötét beálltával már alig várták, hogy támadhassanak, de visszafogtam őket, mert azt akartam, hogy minél kevesebben essenek áldozatul az ellenfél soraiból, nekünk pedig egyáltalán ne legyenek veszteségeink. Arra vártam, hogy esetleg különválnak, és úgy döntöttem, hogy közelebb kell lopóznunk. Pénteket és a kapitányt rávettem, hogy hason kúszva, észrevétlenül kerüljenek hozzájuk közelebb, mert így jobbak lesznek az esélyeink, amikor tüzelni kell.

At length they came up to the boat: but it is impossible to express their confusion when they found the boat fast aground in the creek, the tide ebbed out, and their two men gone. We could hear them call one to another in a most lamentable manner, telling one another they were got into an enchanted island; that either there were inhabitants in it, and they should all be murdered, or else there were devils and spirits in it, and they should be all carried away and devoured. They hallooed again, and called their two comrades by their names a great many times; but no answer. After some time we could see them, by the little light there was, run about, wringing their hands like men in despair, and sometimes they would go and sit down in the boat to rest themselves: then come ashore again, and walk about again, and so the same thing over again. My men would fain have had me give them leave to fall upon them at once in the dark; but I was willing to take them at some advantage, so as to spare them, and kill as few of them as I could; and especially I was unwilling to hazard the killing of any of our men, knowing the others were very well armed. I resolved to wait, to see if they did not separate; and therefore, to make sure of them, I drew my ambuscade nearer, and ordered Friday and the captain to creep upon their hands and feet, as close to the ground as they could, that they might not be discovered, and get as near them as they could possibly before they offered to fire.

Nem sokkal ezután a fedélzetmester, aki a banda főkolomposa volt, de most épp a legkomorabbnak és legcsüggedtebbnek tűnt, két másik matróz kíséretében a földön fekvő kapitány irányába indult, aki viszont alig bírta kivárni a közeledtüket, annyira izgatott lett a lehetőségtől, hogy végre a keze közé kaparinthatja ezt a gazembert. Amikor aztán végre közelebb értek, Péntekkel együtt rájuk rontott. A fedélzetmester azon nyomban meghalt, az egyik társát is halálosan megsebesítette egy golyó, és a vezetője holtteste mellé zuhant. Még egy-két órát élt. A harmadik elmenekült. A lövések zajára teljes, mostanra már nyolcfős seregem előrelendült. Sötét volt már, így nem láthatták, hányan vagyunk. Szóltam a tengerésznek, akit korábban a csónakban hagytak, hogy kezdjen tárgyalni velük és így talán egyezségre juthatunk. A dolgok jelenlegi állása mellett jó okom volt azt hinni, hogy hamar megadásra bírjuk őket. A tengerész tehát odakiáltott az egyiknek: - Tom Smith ! Tom Smith ! - Te vagy az, Robinson ? - felelt a másik azonnal, mert úgy tűnt, felismerte a társa hangját. - Biz ' én az vagyok. Tom Smith, dobjátok el a fegyvereiteket és adjátok meg magatokat, különben ebben a pillanatban meghaltok. - Kinek adjuk meg magunkat ? Hol vagy ? - kérdezte Smith. - Itt vagyunk. Itt van a kapitányunk és ötven fegyveres. A fedélzetmestert megölték, Will Fry megsebesült, én pedig fogoly vagyok. Ha nem adjátok meg magatokat, végetek van. - Ha megadjuk magunkat, kegyelmet kapunk ? - Amennyiben hajlotok a megadásra, megkérdezem - mondta Robinson, és a kapitányhoz fordult. A kapitány maga válaszolt: - Smith, ismered a hangom. Kijelentem, hogy ha leteszitek a fegyvert, mindannyian életben maradtok, kivéve Will Atkinst.

They had not been long in that posture when the boatswain, who was the principal ringleader of the mutiny, and had now shown himself the most dejected and dispirited of all the rest, came walking towards them, with two more of the crew; the captain was so eager at having this principal rogue so much in his power, that he could hardly have patience to let him come so near as to be sure of him, for they only heard his tongue before: but when they came nearer, the captain and Friday, starting up on their feet, let fly at them. The boatswain was killed upon the spot: the next man was shot in the body, and fell just by him, though he did not die till an hour or two after; and the third ran for it. At the noise of the fire I immediately advanced with my whole army, which was now eight men, viz. myself, generalissimo; Friday, my lieutenant-general; the captain and his two men, and the three prisoners of war whom we had trusted with arms. We came upon them, indeed, in the dark, so that they could not see our number; and I made the man they had left in the boat, who was now one of us, to call them by name, to try if I could bring them to a parley, and so perhaps might reduce them to terms; which fell out just as we desired: for indeed it was easy to think, as their condition then was, they would be very willing to capitulate. So he calls out as loud as he could to one of them, “Tom Smith! Tom Smith!” Tom Smith answered immediately, “Is that Robinson?” for it seems he knew the voice. The other answered, “Ay, ay; for God’s sake, Tom Smith, throw down your arms and yield, or you are all dead men this moment.” “Who must we yield to? Where are they?” says Smith again. “Here they are,” says he; “here’s our captain and fifty men with him, have been hunting you these two hours; the boatswain is killed; Will Fry is wounded, and I am a prisoner; and if you do not yield you are all lost.” “Will they give us quarter, then?” says Tom Smith, “and we will yield.” “I’ll go and ask, if you promise to yield,” said Robinson: so he asked the captain, and the captain himself then calls out, “You, Smith, you know my voice; if you lay down your arms immediately and submit, you shall have your lives, all but Will Atkins.”

Az isten szerelmére, kapitány, kegyelmezzen nekem. Az én vétkem sem nagyobb, mint a többié - mondta Atkins, de ez nem volt igaz, mert Will Atkins volt, aki a lázadás során lefogta, durván megkötözte és ütlegelte a kapitányt. A hajó parancsnoka most mégis azt mondta, hogy tegye le a fegyvert és vesse alá magát a kormányzó igazságos ítélkezésének. Engem nevezett kormányzónak, akárcsak a többiek. Mindjárt le is tették a fegyvert, és az életükért könyörögtek. Odaküldtem hozzájuk azt a férfit, aki tárgyalt velük két másik kíséretében. Ezek aztán megkötözték őket. Ötvenfős seregem, mely valójában összesen nyolc emberből állt, most már maradéktalanul előjött, hogy átvegye a foglyok és a csónak fölött a rendelkezést, csak én maradtam a biztonság kedvéért hátrébb húzódva a sötétben.

Upon this Will Atkins cried out, “For God’s sake, captain, give me quarter; what have I done? They have all been as bad as I:” which, by the way, was not true; for it seems this Will Atkins was the first man that laid hold of the captain when they first mutinied, and used him barbarously in tying his hands and giving him injurious language. However, the captain told him he must lay down his arms at discretion, and trust to the governor’s mercy: by which he meant me, for they all called me governor. In a word, they all laid down their arms and begged their lives; and I sent the man that had parleyed with them, and two more, who bound them all; and then my great army of fifty men, which, with those three, were in all but eight, came up and seized upon them, and upon their boat; only that I kept myself and one more out of sight for reasons of state.

Következő feladatunk a másik csónak kijavítása lett volna, hogy aztán visszafoglalhassuk a hajót. A kapitány azonban még időt szakított arra, hogy elbeszélgessen a foglyokkal, szemükre vesse az elvetemült magatartást, amiről tanúságot tettek és vázolja, hogy ezek után talán akasztófa vagy más sanyarú sors juthat nekik osztályrészül. Mind rendkívüli bűnbánatot mutattak, és könyörögtek az életükért. Ezzel kapcsolatban elmondta nekik, hogy nem ő rendelkezik felettük, hanem a sziget ura, mert bár a lázadók azt hitték, hogy egy lakatlan szigeten teszik őt és két társát partra, ám Isten úgy rendelte, hogy a sziget nemcsak lakott, de angol kormányzója van, aki tetszés szerint felakasztathatná őket. A kormányzó mégsem így döntött, inkább kegyelmet gyakorol és feltehetően Angliába küldeti őket, hogy ott szolgáltassanak felettük igazságot. Az egyetlen kivétel Atkins, aki készülhet a halálra, mert reggel felakasztják.

Our next work was to repair the boat, and think of seizing the ship: and as for the captain, now he had leisure to parley with them, he expostulated with them upon the villainy of their practices with him, and upon the further wickedness of their design, and how certainly it must bring them to misery and distress in the end, and perhaps to the gallows. They all appeared very penitent, and begged hard for their lives. As for that, he told them they were not his prisoners, but the commander’s of the island; that they thought they had set him on shore in a barren, uninhabited island; but it had pleased God so to direct them that it was inhabited, and that the governor was an Englishman; that he might hang them all there, if he pleased; but as he had given them all quarter, he supposed he would send them to England, to be dealt with there as justice required, except Atkins, whom he was commanded by the governor to advise to prepare for death, for that he would be hanged in the morning.

Bár a kapitány mindezt csak kitalálta, szavai elérték a kívánt hatást. Atkins térdre rogyott és úgy könyörgött neki, hogy járjon közben a kormányzónál az életéért. Az összes többi pedig azért fohászkodott, hogy ne küldjék őket Angliába.

Though this was all but a fiction of his own, yet it had its desired effect; Atkins fell upon his knees to beg the captain to intercede with the governor for his life; and all the rest begged of him, for God’s sake, that they might not be sent to England.

Úgy tűnt, eljött a szabadulásunk ideje, ezeket a fickókat ugyanis aligha lehetett nehéz rávenni, hogy lelkesen közreműködjenek a hajó visszaszerzésében. Én a sötétbe húzódva vártam. Nem akartam, hogy lássák, hogyan is néz ki a kormányzójuk. Szóltam az egyik mellettem álló embernek, hogy hívja oda a kapitányt. - Kapitány - kiáltotta a férfi -, a kormányzó hívatja. Mondja meg őexcellenciájának, hogy rögtön megyek - felelte a kapitány. Ez még nagyobb hatást gyakorolt a foglyokra, mert elhitték, hogy a kormányzó tényleg ötven fegyveres kíséretében várakozik itt a közelben.

It now occurred to me that the time of our deliverance was come, and that it would be a most easy thing to bring these fellows in to be hearty in getting possession of the ship; so I retired in the dark from them, that they might not see what kind of a governor they had, and called the captain to me; when I called, at a good distance, one of the men was ordered to speak again, and say to the captain, “Captain, the commander calls for you;” and presently the captain replied, “Tell his excellency I am just coming.” This more perfectly amazed them, and they all believed that the commander was just by, with his fifty men.

Amikor a kapitány odajött hozzám, elmondtam neki, milyen ötletem támadt a hajó visszafoglalására. Ő örömmel fogadta az elképzelésemet, és úgy döntött, hogy másnap reggel véghez is visszük. Azt tanácsoltam neki, hogy újra osszuk meg a foglyokat, Atkinst és két társát kíséret mellett küldjük a barlangba, ahol már másik két matróz raboskodik, így az itt maradottak hajlandóbbak lesznek engedelmeskedni, és biztosabb lesz a sikerünk. Péntekre, az első tisztre és az utasra hárult a feladat, hogy a barlangbörtönbe, erre a meglehetősen komor helyre szállítsák a három foglyot. A többieket a vidéki kunyhómhoz parancsoltam, amely körbe volt kerítve, és mivel a foglyokat meg is kötöztük, így nem jelenthettek veszélyt.

Upon the captain coming to me, I told him my project for seizing the ship, which he liked wonderfully well, and resolved to put it in execution the next morning. But, in order to execute it with more art, and to be secure of success, I told him we must divide the prisoners, and that he should go and take Atkins, and two more of the worst of them, and send them pinioned to the cave where the others lay. This was committed to Friday and the two men who came on shore with the captain. They conveyed them to the cave as to a prison: and it was, indeed, a dismal place, especially to men in their condition. The others I ordered to my bower, as I called it, of which I have given a full description: and as it was fenced in, and they pinioned, the place was secure enough, considering they were upon their behaviour.

Reggel elküldtem hozzájuk a kapitányt, hogy tárgyaljon velük, vagyis egyszerűbben szólva, kipuhatolja, hogy számíthatunk-e rájuk a hajó kézre kerítésében. A kapitány elmondta nekik, hogy árulásuk ellenére a kormányzó nem végezteti ki őket, azt azonban csak egyetlen módon kerülhetik el, hogy Angliában utolérje őket a megérdemelt végzetük, mégpedig úgy, ha segítenek visszafoglalni a hajót. Ez esetben ő személyesen jár közben a kormányzónál, hogy teljes kegyelmet kapjanak.

To these in the morning I sent the captain, who was to enter into a parley with them; in a word, to try them, and tell me whether he thought they might be trusted or not to go on board and surprise the ship. He talked to them of the injury done him, of the condition they were brought to, and that though the governor had given them quarter for their lives as to the present action, yet that if they were sent to England they would all be hanged in chains; but that if they would join in so just an attempt as to recover the ship, he would have the governor’s engagement for their pardon.

Képzelhető, hogy a tengerészek milyen örömmel ragadták meg ezt a lehetőséget. Térdre hullottak és égre-földre esküdöztek, hogy utolsó csepp vérükig hűek maradnak hozzá, elkísérik akár a világ végére, és életük végéig atyjukként fogják tisztelni őt. - Akkor hát - mondta a kapitány -, megyek, beszámolok a kormányzónak a hallottakról és megpróbálok egyezségre jutni vele. - Ezek után meghozta nekem a hírt, miszerint a beszélgetés alapján úgy ítéli, az emberek hűségesen követni fogják őt. Én mégis egy újabb javaslattal éltem, azért, hogy még nagyobb biztonságban érezhessük magunkat. Arra kértem a kapitányt, mondja az embereinek, hogy azokat a társaikat, akiket a szigorúbb őrizet alá helyeztünk, túszként ott tartjuk, és amennyiben a többiek engedetlennek bizonyulnak, a barlang foglyait haladéktalanul felkoncoljuk a tengerparton. Ez elég szigorú döntésnek tűnt és meggyőzhette a matrózokat arról, hogy a kormányzó nem tréfál. Ráadásul így azoknak az embereknek, akik az imént hűséget esküdtek, már nem csak a kapitány, hanem társaik miatt is tartaniuk kellett magukat a szavukhoz.

Any one may guess how readily such a proposal would be accepted by men in their condition; they fell down on their knees to the captain, and promised, with the deepest imprecations, that they would be faithful to him to the last drop, and that they should owe their lives to him, and would go with him all over the world; that they would own him as a father to them as long as they lived. “Well,” says the captain, “I must go and tell the governor what you say, and see what I can do to bring him to consent to it.” So he brought me an account of the temper he found them in, and that he verily believed they would be faithful. However, that we might be very secure, I told him he should go back again and choose out those five, and tell them, that they might see he did not want men, that he would take out those five to be his assistants, and that the governor would keep the other two, and the three that were sent prisoners to the castle (my cave), as hostages for the fidelity of those five; and that if they proved unfaithful in the execution, the five hostages should be hanged in chains alive on the shore. This looked severe, and convinced them that the governor was in earnest; however, they had no way left them but to accept it; and it was now the business of the prisoners, as much as of the captain, to persuade the other five to do their duty.

Most már a következő csapat állt a rendelkezésünkre a vállalkozás véghezviteléhez: a kapitány, az első tiszt, az utas; továbbá a két tengerész, akiket az első csónak mellett ejtettünk foglyul, és akik azóta kiérdemelték, hogy fegyvert foghassanak; másik kettő, akiket egy darabig a vidéki tanyámon őriztem, de a kapitány kezességet vállalt felőlük; ezenkívül az öt, akiket végül szintén szabadon engedtem. Összesen tehát tizenketten voltak, nem számítva azt az öt foglyot, akiket túszként tartottunk a barlangban.

Our strength was now thus ordered for the expedition: first, the captain, his mate, and passenger; second, the two prisoners of the first gang, to whom, having their character from the captain, I had given their liberty, and trusted them with arms; third, the other two that I had kept till now in my bower, pinioned, but on the captain’s motion had now released; fourth, these five released at last; so that there were twelve in all, besides five we kept prisoners in the cave for hostages.

Azt mondtam a kapitánynak, bízom benne, hogy jól döntött, mert ami engem és Pénteket illeti, jobbnak láttam, ha a szigeten maradunk, hogy a foglyokat ne hagyjuk őrizetlenül és éhen se vesszenek. A barlangban tartott foglyokat először böjtre akartam fogni, de Péntek naponta kétszer meglátogatta őket a szükséges élelemmel. Két matróz vitte az enni- és innivalót egy előre megbeszélt helyre, ahonnan már Péntek cipelte azt tovább.

I asked the captain if he was willing to venture with these hands on board the ship; but as for me and my man Friday, I did not think it was proper for us to stir, having seven men left behind; and it was employment enough for us to keep them asunder, and supply them with victuals. As to the five in the cave, I resolved to keep them fast, but Friday went in twice a day to them, to supply them with necessaries; and I made the other two carry provisions to a certain distance, where Friday was to take them.

Amikor megjelentem azok előtt a túszok előtt, akik eddig nem találkoztak velem, a kíséretemben lévő kapitány azt mondta rólam, hogy a kormányzó megbízottja vagyok, aki majd felügyel rájuk, ők pedig egy mozdulatot sem tehetnek az engedélyem nélkül, ha pedig megszegnék ezt a szabályt, akkor vasra verve jutnak a várbörtönbe. Jómagam, akiről nem tudták, hogy személyesen a kormányzó vagyok, minden alkalmat megragadtam, hogy őexcellenciájáról, a várról és a helyőrségről meséljek.

When I showed myself to the two hostages, it was with the captain, who told them I was the person the governor had ordered to look after them; and that it was the governor’s pleasure they should not stir anywhere but by my direction; that if they did, they would be fetched into the castle, and be laid in irons: so that as we never suffered them to see me as governor, I now appeared as another person, and spoke of the governor, the garrison, the castle, and the like, upon all occasions.

A kapitánynak most már nem volt más feladata, mint kijavítani a megrongált csónakot, felszerelni mindkettőt és csatasorba állítani az embereit. Az utast megtette az egyik csónak irányítójának és négy embert rendelt alá, a másik csónakban rajta és az első tiszten kívül öt matróz ült. Jól időzítették a támadást, mert éjfél körül értek a hajóhoz. Amint hallótávolságon belül kerültek, Robinson odakiáltott nekik és azt mondta, hogy visszatértek az első csónak utasaival, csak túl sokáig tartott, mire rájuk bukkantak. Még tovább is beszélt, hogy szóval tartsa a fedélzeten lévőket, amíg a csónak a hajóhoz ér. Elsőként a kapitány és az első tiszt lépett a fedélzetre, és puskatussal rögtön leütötte a másodtisztet és az ácsot. Az öt matróz hűségesen követte őket a fedélzetre. Lerohanták azokat, akik a fő és a hátsó fedélzeten tartózkodtak, majd lezárta a fedélzeti lejárókat, hogy senki se jöhessen fel a fedélközből. Közben a másik csónak legénysége is a hajóhoz ért és biztosította a hajó előrészét, lezárta az ott található lejárót, és így foglyul ejtette a hajókonyhában tartózkodó három matrózt.

The captain now had no difficulty before him, but to furnish his two boats, stop the breach of one, and man them. He made his passenger captain of one, with four of the men; and himself, his mate, and five more, went in the other; and they contrived their business very well, for they came up to the ship about midnight. As soon as they came within call of the ship, he made Robinson hail them, and tell them they had brought off the men and the boat, but that it was a long time before they had found them, and the like, holding them in a chat till they came to the ship’s side; when the captain and the mate entering first with their arms, immediately knocked down the second mate and carpenter with the butt-end of their muskets, being very faithfully seconded by their men; they secured all the rest that were upon the main and quarter decks, and began to fasten the hatches, to keep them down that were below; when the other boat and their men, entering at the forechains, secured the forecastle of the ship, and the scuttle which went down into the cook-room, making three men they found there prisoners.

Miután a fedélzetet így megtisztították, a kapitány utasította az első tisztet, hogy törjön be a parancsnoki hálóba, ahol a lázadók kapitánya pihent és most két matróz és egy fiú társaságában fegyverrel a kézben, ellenállásra készen várta ellenségeit. Amikor felfeszítették az ajtót, az első tisztet odabentről puskatűz fogadta, egy golyó eltörte a karját, és két matróz is megsebesült. Az első tiszt azonban, miután segítségért kiáltott, úgy, sebesülten berontott és pisztolyával fejbe lőtte az önjelölt kapitányt. A golyó a bitorló száján hatolt be és a füle mögött jött ki, úgy, hogy az soha többé nem tanúsított ellenállást. A másik három erre megadta magát, és a hajó ezzel újra gazdát cserélt, anélkül hogy további emberek estek volna áldozatul.

When this was done, and all safe upon deck, the captain ordered the mate, with three men, to break into the round-house, where the new rebel captain lay, who, having taken the alarm, had got up, and with two men and a boy had got firearms in their hands; and when the mate, with a crow, split open the door, the new captain and his men fired boldly among them, and wounded the mate with a musket ball, which broke his arm, and wounded two more of the men, but killed nobody. The mate, calling for help, rushed, however, into the round-house, wounded as he was, and, with his pistol, shot the new captain through the head, the bullet entering at his mouth, and came out again behind one of his ears, so that he never spoke a word more: upon which the rest yielded, and the ship was taken effectually, without any more lives lost.

Nyugtalan éjszakám volt. Hajnali kettőig ültem a parton, és vártam, mi történik. Ezek után nagyon boldog voltam, amikor meghallottam a jelet, amelyet a kapitánnyal megbeszéltünk. Hét ágyúlövés jelezte, hogy visszafoglalták a hajót. Miután így megnyugodtam, lefeküdtem aludni. Nagyon mélyen aludtam, és már javában fenn járt a nap, amikor puskalövés ébresztett. Fölkeltem és meghallottam, hogy valaki engem szólongat: - Kormányzó, kormányzó - megismertem a kapitány hangját. Felkapaszkodtam a sziklatetőre. Ő már ott várt. A hajó felé mutatott, majd a keblére ölelt: - Kedves barátom és megszabadítóm - mondta -, ott a hajója, mert mostantól ön rendelkezik vele és mindennel, ami rajta van, beleértve bennünket is. Én is abba az irányba néztem. A hajó két kilométerre horgonyzott a parttól, amint ugyanis újra az övék volt a hajó, felvonták a horgonyt és a kis patak torkolatáig hajóztak. Most szinte az otthonom bejáratánál vesztegelt, ott, ahová korábban a tutajaimmal érkeztem.

As soon as the ship was thus secured, the captain ordered seven guns to be fired, which was the signal agreed upon with me to give me notice of his success, which, you may be sure, I was very glad to hear, having sat watching upon the shore for it till near two o’clock in the morning. Having thus heard the signal plainly, I laid me down; and it having been a day of great fatigue to me, I slept very sound, till I was surprised with the noise of a gun; and presently starting up, I heard a man call me by the name of “Governor! Governor!” and presently I knew the captain’s voice; when, climbing up to the top of the hill, there he stood, and, pointing to the ship, he embraced me in his arms, “My dear friend and deliverer,” says he, “there’s your ship; for she is all yours, and so are we, and all that belong to her.” I cast my eyes to the ship, and there she rode, within little more than half a mile of the shore; for they had weighed her anchor as soon as they were masters of her, and, the weather being fair, had brought her to an anchor just against the mouth of the little creek; and the tide being up, the captain had brought the pinnace in near the place where I had first landed my rafts, and so landed just at my door.

A meglepetéstől alig jutottam szóhoz. A megszabadulásom most már kézzelfogható ténnyé vált, hiszen egy nagy hajó várta, hogy oda vigyen, ahová óhajtom. Kis ideig egy szó sem jött ki a torkomon és örültem, hogy a kapitány éppen átölelt, mert úgy éreztem, hogy különben a földre rogynék. Érezte a döbbenetemet, és azonnal elővett egy flaskát a zsebéből, amelyet szíverősítőként, szándékosan hozott nekem. Miután ittam belőle, leültem a földre, és bár az italtól valamelyest magamhoz tértem, még jó idő eltelt, míg végre szólni tudtam.

I was at first ready to sink down with the surprise; for I saw my deliverance, indeed, visibly put into my hands, all things easy, and a large ship just ready to carry me away whither I pleased to go. At first, for some time, I was not able to answer him one word; but as he had taken me in his arms I held fast by him, or I should have fallen to the ground. He perceived the surprise, and immediately pulled a bottle out of his pocket and gave me a dram of cordial, which he had brought on purpose for me. After I had drunk it, I sat down upon the ground; and though it brought me to myself, yet it was a good while before I could speak a word to him.

A derék ember velem szemben pedig, ha nem is annyira meglepett, de éppolyan boldog volt, mint én. Számos kedves dologgal igyekezett magamhoz téríteni, de az örömmámor miatt még zavarodott voltam kicsit. Végül a feszültségem könnyekben oldódott fel. Fölkeltem és most én öleltem át őt, mint megszabadítómat.

All this time the poor man was in as great an ecstasy as I, only not under any surprise as I was; and he said a thousand kind and tender things to me, to compose and bring me to myself; but such was the flood of joy in my breast, that it put all my spirits into confusion: at last it broke out into tears, and in a little while after I recovered my speech; I then took my turn, and embraced him as my deliverer, and we rejoiced together. I told him I looked upon him as a man sent by Heaven to deliver me, and that the whole transaction seemed to be a chain of wonders; that such things as these were the testimonies we had of a secret hand of Providence governing the world, and an evidence that the eye of an infinite Power could search into the remotest corner of the world, and send help to the miserable whenever He pleased. I forgot not to lift up my heart in thankfulness to Heaven; and what heart could forbear to bless Him, who had not only in a miraculous manner provided for me in such a wilderness, and in such a desolate condition, but from whom every deliverance must always be acknowledged to proceed.

Beszélgetni kezdtünk, és a kapitány elmondta, hozott nekem a hajóról néhány dolgot, szerény készleteiknek megfelelően, amelyekkel némiképp felfrissíthetem magam. Ezzel odakiáltott a csónakban ülő embereinek, hogy hozzák elé a kormányzónak szánt holmikat. Olyan mennyiségű ajándékot kaptam, mintha nem is tartanék velük a továbbiakban a hajón, hanem itt folytatnám az életemet a szigeten. Volt közte egy láda, szíverősítőkkel teli üvegekkel, hat nagy üveg Madeira bor, egy kiló pompás dohány, tizenkét nagy darab marha- és hat nagy adag disznóhús, egy zsák borsó, rengeteg kétszersült, egy doboz cukor, egy doboz liszt, egy zsák tele citrommal, két üveg citromlé és rengeteg egyéb áru. Ezeknél is sokkal értékesebb volt a számomra a ruhanemű. Kaptam fél tucat új inget, ugyanennyi finom nyakkendőt, két pár kesztyűt, egy pár cipőt, egy kalapot, egy pompás harisnyát a hozzá járó egyéb ruházattal, melyek szintén alig voltak használtak - vagyis tetőtől talpig felöltöztetett. Az én körülményeim között ezek igen becses ajándékoknak számítottak, mégis régóta nem volt hasonló kellemetlen élményben részem, mint újra felölteni az efféle kényelmetlen öltözéket.

When we had talked a while, the captain told me he had brought me some little refreshment, such as the ship afforded, and such as the wretches that had been so long his masters had not plundered him of. Upon this, he called aloud to the boat, and bade his men bring the things ashore that were for the governor; and, indeed, it was a present as if I had been one that was not to be carried away with them, but as if I had been to dwell upon the island still. First, he had brought me a case of bottles full of excellent cordial waters, six large bottles of Madeira wine (the bottles held two quarts each), two pounds of excellent good tobacco, twelve good pieces of the ship’s beef, and six pieces of pork, with a bag of peas, and about a hundred-weight of biscuit; he also brought me a box of sugar, a box of flour, a bag full of lemons, and two bottles of lime-juice, and abundance of other things. But besides these, and what was a thousand times more useful to me, he brought me six new clean shirts, six very good neckcloths, two pair of gloves, one pair of shoes, a hat, and one pair of stockings, with a very good suit of clothes of his own, which had been worn but very little: in a word, he clothed me from head to foot. It was a very kind and agreeable present, as any one may imagine, to one in my circumstances, but never was anything in the world of that kind so unpleasant, awkward, and uneasy as it was to me to wear such clothes at first.

Miután túljutottunk az ajándékozás szertartásán, tanácskozni kezdtünk a foglyaink sorsa felől. El kellett döntenünk, kockáztassuk-e azt, hogy magunkkal visszük őket vagy sem. Különösen kettő okozott fejtörést, akikről tudtuk, hogy javíthatatlanok és a végsőkig elszántak. A kapitány szerint ennek a két elvetemültnek nem hihettünk. Csak úgy tarthattak velünk, ha vasra verjük és az első útba eső angol gyarmaton átadjuk őket az igazságszolgáltatásnak. Úgy láttam, hogy a kapitány még ezt a megoldást is aggasztónak találná. Azt javasoltam neki, hogy a két szóban forgó férfivel magam beszélek és megpróbálom meggyőzni őket arról, válasszák önként a szigeten maradást. - Teljes szívemből hálás lennék érte - felelte a kapitány. Nos, akkor értük küldetek és beszélek velük - mondtam, és megkértem Pénteket, hogy két matróz kíséretében vigye a vidéki kunyhóhoz a barlangban őrzött öt rabot, majd ott várjanak.

After these ceremonies were past, and after all his good things were brought into my little apartment, we began to consult what was to be done with the prisoners we had; for it was worth considering whether we might venture to take them with us or no, especially two of them, whom he knew to be incorrigible and refractory to the last degree; and the captain said he knew they were such rogues that there was no obliging them, and if he did carry them away, it must be in irons, as malefactors, to be delivered over to justice at the first English colony he could come to; and I found that the captain himself was very anxious about it. Upon this, I told him that, if he desired it, I would undertake to bring the two men he spoke of to make it their own request that he should leave them upon the island. “I should be very glad of that,” says the captain, “with all my heart.” “Well,” says I, “I will send for them up and talk with them for you.” So I caused Friday and the two hostages, for they were now discharged, their comrades having performed their promise; I say, I caused them to go to the cave, and bring up the five men, pinioned as they were, to the bower, and keep them there till I came.

Rövid idő múlva átöltözve, megváltozott külsővel jelentem meg, és most újra én voltam a kormányzó. Most magamhoz rendeltem a foglyokat. Elmondtam nekik, hogy a kapitánytól pontosan értesültem a gaztetteikről, arról, hogyan szítottak lázadást a hajón és készültek újabb gaztettekre a hajó birtokában. Az isteni gondviselés azonban úgy rendelte, hogy a saját maguk által ásott verembe essenek. Tudomásukra hoztam, hogy az irányításom alatt visszafoglaltuk a hajót, amely most a közelben horgonyoz. Végre a kapitányuk is megkaphatná árulásukért a kárpótlást és láthatná, amint felakasztják őket. Mivel nekem, mint kormányzónak hatalmamban áll felakasztatni őket, most hallani szeretném, tudnak-e bármi olyan okot mondani, amiért ezt ne tegyem meg.

After some time, I came thither dressed in my new habit; and now I was called governor again. Being all met, and the captain with me, I caused the men to be brought before me, and I told them I had got a full account of their villainous behaviour to the captain, and how they had run away with the ship, and were preparing to commit further robberies, but that Providence had ensnared them in their own ways, and that they were fallen into the pit which they had dug for others. I let them know that by my direction the ship had been seized; that she lay now in the road; and they might see by-and-by that their new captain had received the reward of his villainy, and that they would see him hanging at the yard-arm; that, as to them, I wanted to know what they had to say why I should not execute them as pirates taken in the fact, as by my commission they could not doubt but I had authority so to do.

Az egyik mindannyiuk nevében válaszolt. Azt mondta, hogy amikor foglyul estek, a kapitány megígérte, hogy életben maradnak, ezért ők most alázattal könyörögnek a kegyelmemért. Erre azt feleltem, nem tudom, milyen kegyelemben részesíthetném őket, hiszen jómagam úgy döntöttem, hogy az összes emberemmel együtt elhagyom a szigetet és a hajóval Angliába indulok, a kapitány viszont csak fogolyként vihetné őket magával, vasra verve, hogy otthon aztán lázadásért bíróság elé álljanak. Akkor pedig, tudniuk kell, bitón végeznék. Így nem tudom, mi lehetne a kegyelem számukra, hacsak nem az, hogy szerencsét próbálnak itt a szigeten. Mivel úgyis elhagyom a szigetet, életben hagyhatom itt őket, és talán még a szárazföldre is eljuthatnak. Nagyon hálásnak tűntek és állították, hogy sokkal szívesebben maradnak itt a szigeten, mintsem visszatérjenek Angliába, ahol akasztás vár rájuk. Ezzel az ügyet lezártnak tekintettem.

One of them answered in the name of the rest, that they had nothing to say but this, that when they were taken the captain promised them their lives, and they humbly implored my mercy. But I told them I knew not what mercy to show them; for as for myself, I had resolved to quit the island with all my men, and had taken passage with the captain to go to England; and as for the captain, he could not carry them to England other than as prisoners in irons, to be tried for mutiny and running away with the ship; the consequence of which, they must needs know, would be the gallows; so that I could not tell what was best for them, unless they had a mind to take their fate in the island. If they desired that, as I had liberty to leave the island, I had some inclination to give them their lives, if they thought they could shift on shore. They seemed very thankful for it, and said they would much rather venture to stay there than be carried to England to be hanged. So I left it on that issue.

A kapitány azonban úgy tett, mint aki mégsem akarná itt hagyni őket. Erre némi haragot mutattam és kijelentettem, hogy az én foglyaimról van szó, nem az övéiről. Épp eleget tettem a rend érdekében, hogy tisztelje a szavam érvényét. De ha ezt nem látja be, akkor szabadon engedem a foglyokat a szigeten, azután tetszés szerint összefogdoshatja őket. A foglyok ezt hallva még hálásabbak voltak. Így aztán szabadon engedtem őket, és meghagytam nekik, hogy vonuljanak az erdőkbe, ahonnan jöttek, én pedig hagyok nekik néhány fegyvert, lőszert és útmutatást arra vonatkozóan, hogyan fordítsák hasznukra a sziget adottságait. Ezek után készülődni kezdtem az útra. A kapitánynak elmondtam, hogy éjszakára még itt maradnék, rendezni a dolgaimat, megkértem, hogy térjen vissza a hajóra rendet tartani, a pártütők megölt kapitányát akasztassa fel az árbocrúd végére, hogy a szigeten maradók jól láthassák, másnap reggel pedig küldjön értem egy csónakot.

However, the captain seemed to make some difficulty of it, as if he durst not leave them there. Upon this I seemed a little angry with the captain, and told him that they were my prisoners, not his; and that seeing I had offered them so much favour, I would be as good as my word; and that if he did not think fit to consent to it I would set them at liberty, as I found them: and if he did not like it he might take them again if he could catch them. Upon this they appeared very thankful, and I accordingly set them at liberty, and bade them retire into the woods, to the place whence they came, and I would leave them some firearms, some ammunition, and some directions how they should live very well if they thought fit. Upon this I prepared to go on board the ship; but told the captain I would stay that night to prepare my things, and desired him to go on board in the meantime, and keep all right in the ship, and send the boat on shore next day for me; ordering him, at all events, to cause the new captain, who was killed, to be hanged at the yard-arm, that these men might see him.

Amikor a kapitány elment, magamhoz hívattam a szigeten maradó matrózokat, és a helyzetüket érintő komoly beszélgetésbe kezdtem velük. Elmondtam, hogy szerintem helyes döntést hoztak, mert ha a kapitány magával vitte volna őket, biztosan akasztás vár rájuk. Megmutattam nekik a vezetőjüknek az árbocrúdra kifüggesztett holttestét, és közöltem velük, hogy ők sem számíthatnának jobb elbánásra.

When the captain was gone I sent for the men up to me to my apartment, and entered seriously into discourse with them on their circumstances. I told them I thought they had made a right choice; that if the captain had carried them away they would certainly be hanged. I showed them the new captain hanging at the yard-arm of the ship, and told them they had nothing less to expect.

Újra elmondták, hogy örömmel maradnak a szigeten, mire én azt mondtam, beavatom őket az itteni életem részleteibe és megkönnyítem az ittlétüket. Beszámoltam nekik mindenről, amiről a szigettel kapcsolatban tudniuk kell. Megmutattam nekik az építményeimet, azt, hogyan készítem a kenyeret, ültetem a gabonát és aszalom a szőlőt, egyszóval mindent, amivel enyhíthettem az ittlétüket. Elmondtam nekik a tizenhét spanyol történetét, akiket a szigetre vártam, és megígértettem velük, hogy barátsággal fogadják majd azokat. Levelet is hagytam a spanyoloknak. Itt jegyzem meg, hogy a kapitány, akitől a tintát kaptam, felettébb csodálkozott, amiért nem jutott eszembe vízből és faszénből vagy más erre alkalmas anyagból tintát készíteni, holott ennél sokkal nehezebb feladatokat is megoldottam.

When they had all declared their willingness to stay, I then told them I would let them into the story of my living there, and put them into the way of making it easy to them. Accordingly, I gave them the whole history of the place, and of my coming to it; showed them my fortifications, the way I made my bread, planted my corn, cured my grapes; and, in a word, all that was necessary to make them easy. I told them the story also of the seventeen Spaniards that were to be expected, for whom I left a letter, and made them promise to treat them in common with themselves. Here it may be noted that the captain, who had ink on board, was greatly surprised that I never hit upon a way of making ink of charcoal and water, or of something else, as I had done things much more difficult.

A szigeten maradó tengerészekre hagytam öt muskétát, három vadászfegyvert és három kardot. A fegyverekhez volt még másfél hordó puskaporom, mivel az első néhány év elteltével csak keveset használtam már belőle. Elmondtam nekik, hogyan tenyésztettem a kecskéket, miként fejtem és hizlaltam őket és hogyan készítettem vajat és sajtot. Megosztottam tehát velük a saját történetemet és megígértem, közbenjárok a kapitánynál, hogy hagyjon itt még két hordó lőport és némi veteménymagot, aminek korábban jómagam is nagyon örültem volna. Nekik adtam azt a zsák borsót is, amit a kapitánytól kaptam, és intettem őket, hogy ne feledjék elültetni és szaporítani.

I left them my firearms—viz. five muskets, three fowling-pieces, and three swords. I had above a barrel and a half of powder left; for after the first year or two I used but little, and wasted none. I gave them a description of the way I managed the goats, and directions to milk and fatten them, and to make both butter and cheese. In a word, I gave them every part of my own story; and told them I should prevail with the captain to leave them two barrels of gunpowder more, and some garden-seeds, which I told them I would have been very glad of. Also, I gave them the bag of peas which the captain had brought me to eat, and bade them be sure to sow and increase them.

CHAPTER XIX—RETURN TO ENGLAND

Mindezek után a következő napon magukra hagytam a sziget új foglyait, és hajóra szálltam. Vitorlát bontottunk, de aznap még nem hajóztunk ki. A következő reggelen, jó korán, az öt száműzöttből kettő odaúszott a hajóhoz, siránkozva panaszkodtak másik három társukra, és kérték, hogy engedjük őket hajóra szállni, még akkor is, ha utána azonnali akasztás vár rájuk. A kapitány erre úgy tett, mint akinek nélkülem nem áll hatalmában dönteni a kérdésben. Némi vonakodás után aztán, a komoly ígéreteik hatására a fedélzetre engedték, később pedig alaposan megvesszőzték őket. Ezt követően nagyon hűségeseknek bizonyultak.

Having done all this I left them the next day, and went on board the ship. We prepared immediately to sail, but did not weigh that night. The next morning early, two of the five men came swimming to the ship’s side, and making the most lamentable complaint of the other three, begged to be taken into the ship for God’s sake, for they should be murdered, and begged the captain to take them on board, though he hanged them immediately. Upon this the captain pretended to have no power without me; but after some difficulty, and after their solemn promises of amendment, they were taken on board, and were, some time after, soundly whipped and pickled; after which they proved very honest and quiet fellows.

Nem sokkal ezután, dagály idején, egy csónakkal a partra indultam és magammal vittem azokat a holmikat, amiket a szigeten maradóknak ígértem. Kérésemre a kapitány engedélyezte, hogy ezeket kiegészítsük a három matróz hajósládáival és ruháival, amiknek azok szerfelett örültek. Megpróbáltam lelket önteni beléjük azzal is, hogy ha módomban lesz majd hajót küldeni ide utánuk, akkor nem feledkezem majd el róluk.

Some time after this, the boat was ordered on shore, the tide being up, with the things promised to the men; to which the captain, at my intercession, caused their chests and clothes to be added, which they took, and were very thankful for. I also encouraged them, by telling them that if it lay in my power to send any vessel to take them in, I would not forget them.

Amikor utoljára elhagytam a szigetet, magammal vittem néhány emléktárgyat, a nagy kecskebőr kalapomat, az esernyőmet és az egyik papagájomat. Nem felejtettem el magamhoz venni a pénzt sem, ami olyan sok éven át hevert hasznavehetetlenül, hogy közben rozsdállni kezdett, megfakult, és amíg meg nem tisztítottam, alig látszott, hogy nemes fémről van szó. Amint azt a hajónaplóból pontosan megtudhattam, 1686. december 19-én hagytam el a szigetet, amelyen huszonhét évet, két hónapot és tizenkilenc napot éltem. Második fogságomból ugyanazon a napon szabadultam, mint amelyen a nagy csónak segítségével a szalehi mórok kezéből megszöktem. A hajó, amelyen most utaztam, 1687. június 11-én érkezett meg Angliába, ahol már harmincöt éve nem jártam. * * *

When I took leave of this island, I carried on board, for relics, the great goat-skin cap I had made, my umbrella, and one of my parrots; also, I forgot not to take the money I formerly mentioned, which had lain by me so long useless that it was grown rusty or tarnished, and could hardly pass for silver till it had been a little rubbed and handled, as also the money I found in the wreck of the Spanish ship. And thus I left the island, the 19th of December, as I found by the ship’s account, in the year 1686, after I had been upon it eight-and-twenty years, two months, and nineteen days; being delivered from this second captivity the same day of the month that I first made my escape in the long-boat from among the Moors of Sallee. In this vessel, after a long voyage, I arrived in England the 11th of June, in the year 1687, having been thirty-five years absent.

Mintha sohasem láttam volna, olyan idegennek tűnt előttem Anglia. Az én jótevőm, öreg barátném, kire kevés vagyonomat bíztam, élt még, de rossz körülmények között. Másodszor is megözvegyült, és nagyon szegény volt. Megnyugtattam, hogy nemcsak nem tartok igényt a pénzre, amit hűségesen őrizgetett nekem, de korábbi gondoskodó magatartásáért, hálám jeléül, segítek rajta, amennyire meglehetősen csekély vagyonom megengedi. Biztosítottam őt, hogy a jövőben sem felejtem el irántam tanúsított kedvességét, és amikor később lehetőségem nyílt hathatósabb segítséget nyújtani, nem is késlekedtem azzal. Ezután Yorkshire-be utaztam, de apámat, anyámat hiába kerestem. Régen meghaltak. Csak két húgom élt még és az egyik bátyám két gyermeke. Mivel hosszú ideje halottnak hittek, semmilyen hagyaték nem várt rám és így nem volt, ami hozzásegítsen, hogy itt letelepedhessek.

When I came to England I was as perfect a stranger to all the world as if I had never been known there. My benefactor and faithful steward, whom I had left my money in trust with, was alive, but had had great misfortunes in the world; was become a widow the second time, and very low in the world. I made her very easy as to what she owed me, assuring her I would give her no trouble; but, on the contrary, in gratitude for her former care and faithfulness to me, I relieved her as my little stock would afford; which at that time would, indeed, allow me to do but little for her; but I assured her I would never forget her former kindness to me; nor did I forget her when I had sufficient to help her, as shall be observed in its proper place. I went down afterwards into Yorkshire; but my father was dead, and my mother and all the family extinct, except that I found two sisters, and two of the children of one of my brothers; and as I had been long ago given over for dead, there had been no provision made for me; so that, in a word, I found nothing to relieve or assist me; and that the little money I had would not do much for me as to settling in the world.

Másutt olyan hálával fogadtak, amilyenre nem is számítottam volna. A hajóskapitány, akinek a megszabadulását elősegítettem és ezáltal a hajót és rakományát is megmentettem, részletes beszámolót adott a tulajdonosoknak a jótéteményről, amit véghezvittem. Ez utóbbiak aztán a többi kereskedővel együtt, akiknek áruja volt a hajón, meghívtak engem magukhoz, és a hálájukon túl közel kétszáz fonttal leptek meg.

I met with one piece of gratitude indeed, which I did not expect; and this was, that the master of the ship, whom I had so happily delivered, and by the same means saved the ship and cargo, having given a very handsome account to the owners of the manner how I had saved the lives of the men and the ship, they invited me to meet them and some other merchants concerned, and all together made me a very handsome compliment upon the subject, and a present of almost £200 sterling.

Miután mérlegeltem jelenlegi helyzetemet, mégis úgy döntöttem, hogy nem sok mindenhez kezdhetnék Angliában, és elhatároztam, hogy Lisszabonba utazom. Abban bíztam, hogy ott hírt szerezhetek a Brazíliai ültetvényem állapotáról és arról, mi történt a társammal, aki évek elmúltával nyilván halottnak hitt. Hajóra szálltam tehát Lisszabon felé, és a következő év áprilisában értem ott partot. Hű emberem, Péntek mindenhová elkísért kóborlásaim során, és nélkülözhetetlenné tette magát. Lisszabonban nagy örömömre hírét vettem, hogy a kapitány barátom - aki hajóján megmenekített az afrikai partoknál - még él. Öreg volt már, és felhagyott a hajózással. Helyette most a fia - aki szintén nem volt már fiatal ember - parancsnokolt a hajóján és folytatta a kereskedést Brazíliában. Az öreg nem ismert meg engem és ami azt illeti, én is alig ismertem meg őt, de amint elmondtam neki, hogy ki vagyok, rögtön visszaemlékezett rám.

But after making several reflections upon the circumstances of my life, and how little way this would go towards settling me in the world, I resolved to go to Lisbon, and see if I might not come at some information of the state of my plantation in the Brazils, and of what was become of my partner, who, I had reason to suppose, had some years past given me over for dead. With this view I took shipping for Lisbon, where I arrived in April following, my man Friday accompanying me very honestly in all these ramblings, and proving a most faithful servant upon all occasions. When I came to Lisbon, I found out, by inquiry, and to my particular satisfaction, my old friend, the captain of the ship who first took me up at sea off the shore of Africa. He was now grown old, and had left off going to sea, having put his son, who was far from a young man, into his ship, and who still used the Brazil trade. The old man did not know me, and indeed I hardly knew him. But I soon brought him to my remembrance, and as soon brought myself to his remembrance, when I told him who I was.

A szenvedélyes, baráti üdvözlést követően, beszélgetésünk során megérdeklődtem, mit tud az ültetvényemről és a társamról. Az öreg elmondta nekem, hogy kilenc éve nem járt Brazíliában, de biztosít felőle, hogy amikor utoljára megfordult ott, a társam még élt. Sajnálatos módon a másik két meghatalmazott, akikkel szintén megállapodást kötöttem a birtok gondozásáról, meghaltak. Ő azonban így is biztosra vette, hogy az ültetvény mostanra szép összeget hozott nekem a konyhára. Mivel mindenki úgy hitte, hogy a tengerbe vesztem, a megbízottjaim egy jogtanácsosra ruházták az ültetvény rám eső részéből származó jövedelem kezelését. Ő pedig, mert úgy gondolta, hogy már soha többé nem tartok rá igényt, egyharmadát a kincstárnak, kétharmadát pedig a szegények megsegítésén és az indiánok megtérítésén munkálkodó St. Augustine kolostornak rendelte. Ha visszatérek, vélte az öreg barátom, vagy bárki más jogos követeléssel áll elő a nevemben, akkor a járandóságokat visszaállítják, kivéve a jövedelemnek azt a részét, amit már elköltöttek jótékonysági és más célokra. Biztosított afelől, hogy a királyi számadó és a kolostor gazdasági ügyintézője nagy gondot fordított rá, hogy a társam minden évben pontos elszámolást kapjon a nyereségről, amelyben részük volt. Arról is kifaggattam, milyen állapotban van most az ültetvény és vajon érdemes-e a továbbiakban is művelni, illetve, ha odautazom, akadályozhatja-e bármi, hogy visszakapjam az engem jogosan megillető részt. Azt mondta, nem tudná pontosan megmondani, mennyire fejlett jelenleg az ültetvényem, de azt tudja, hogy a társam a saját részéből rendkívül gazdag lett. Emlékei szerint az éves nyereségből a kincstárnak juttatott egyharmad rész meghaladta az évi kétszáz moidorét, ami nem csekély pénz. Abban is biztos volt, hogy ha a társam még életben van, igazolni fogja a kilétemet és ezután visszanyerem a tulajdonaimat, amelyek nyilvántartások útján is alátámaszthatók. Hozzátette, hogy a két elhunyt meghatalmazottam utódai is rendkívül tisztességes és nagyon gazdag emberek. Ez utóbbiak pedig, túl azon, hogy nyilvánvalóan segítenek engem visszaállítani jogos tulajdonomba, alighanem egy a megbízottaimtól megörökölt tekintélyesebb összeget is rám hagynak majd. Hiszen a két úriember annak idején tizenkét éven át tisztességgel gondoskodott a birtokom fejlődéséről.

After some passionate expressions of the old acquaintance between us, I inquired, you may be sure, after my plantation and my partner. The old man told me he had not been in the Brazils for about nine years; but that he could assure me that when he came away my partner was living, but the trustees whom I had joined with him to take cognisance of my part were both dead: that, however, he believed I would have a very good account of the improvement of the plantation; for that, upon the general belief of my being cast away and drowned, my trustees had given in the account of the produce of my part of the plantation to the procurator-fiscal, who had appropriated it, in case I never came to claim it, one-third to the king, and two-thirds to the monastery of St. Augustine, to be expended for the benefit of the poor, and for the conversion of the Indians to the Catholic faith: but that, if I appeared, or any one for me, to claim the inheritance, it would be restored; only that the improvement, or annual production, being distributed to charitable uses, could not be restored: but he assured me that the steward of the king’s revenue from lands, and the providore, or steward of the monastery, had taken great care all along that the incumbent, that is to say my partner, gave every year a faithful account of the produce, of which they had duly received my moiety. I asked him if he knew to what height of improvement he had brought the plantation, and whether he thought it might be worth looking after; or whether, on my going thither, I should meet with any obstruction to my possessing my just right in the moiety. He told me he could not tell exactly to what degree the plantation was improved; but this he knew, that my partner was grown exceeding rich upon the enjoying his part of it; and that, to the best of his remembrance, he had heard that the king’s third of my part, which was, it seems, granted away to some other monastery or religious house, amounted to above two hundred moidores a year: that as to my being restored to a quiet possession of it, there was no question to be made of that, my partner being alive to witness my title, and my name being also enrolled in the register of the country; also he told me that the survivors of my two trustees were very fair, honest people, and very wealthy; and he believed I would not only have their assistance for putting me in possession, but would find a very considerable sum of money in their hands for my account, being the produce of the farm while their fathers held the trust, and before it was given up, as above; which, as he remembered, was for about twelve years.

Egy kicsit aggódtam és kényelmetlenül is éreztem magam a hallottak miatt, és megkérdeztem öreg barátomat, hogyan rendelkezhettek így a megbízottaim a vagyonom felől, annak ellenére, hogy a végrendeletemben őt, a portugál kapitányt tettem meg örökösömnek.

I showed myself a little concerned and uneasy at this account, and inquired of the old captain how it came to pass that the trustees should thus dispose of my effects, when he knew that I had made my will, and had made him, the Portuguese captain, my universal heir, &c.

A kapitány igazat adott nekem, de hozzátette, hogy mivel nem volt a halálomra vonatkozó bizonyíték, ő nem léphetett fel követeléssel. Ráadásul nem is akart beleavatkozni egy tőle ilyen távol zajló dologba. Másrészről, ha cáfolhatatlan híre érkezett volna a halálomnak, akkor a végrendeletre hivatkozva biztosan követelte volna az örökséget, nem a maga, hanem a jelenleg is éppen Brazíliában tartózkodó fia számára. - Van még egy hírem, ami kevésbé lesz örömteli, mint az eddigiek. Mivel mindannyian halottnak hittük önt, ezért a partnere és a megbízottjai felajánlották nekem az első hat-nyolc év bevételét, amelyet én meg is kaptam. Jelentős fejlesztések zajlottak akkoriban az ültetvényen, amelyek komoly költségekkel jártak, így az összeg, ami nekem jutott, meg sem közelíti a későbbi évek nyereségét. Amit azonban én kaptam, annak a felhasználásáról pontos elszámolást tudok adni önnek.

He told me that was true; but that as there was no proof of my being dead, he could not act as executor until some certain account should come of my death; and, besides, he was not willing to intermeddle with a thing so remote: that it was true he had registered my will, and put in his claim; and could he have given any account of my being dead or alive, he would have acted by procuration, and taken possession of the ingenio (so they call the sugar-house), and have given his son, who was now at the Brazils, orders to do it. “But,” says the old man, “I have one piece of news to tell you, which perhaps may not be so acceptable to you as the rest; and that is, believing you were lost, and all the world believing so also, your partner and trustees did offer to account with me, in your name, for the first six or eight years’ profits, which I received. There being at that time great disbursements for increasing the works, building an ingenio, and buying slaves, it did not amount to near so much as afterwards it produced; however,” says the old man, “I shall give you a true account of what I have received in all, and how I have disposed of it.”

Még néhány napig látogattam öreg barátomat, aki megmutatta nekem az ültetvényem első hat évének bevételéről szóló iratokat, melyeket aláírt a társam és a két kereskedő is. Ebből megállapítottam, hogy a bevétel évről évre rohamosan növekedett, de mivel jelentős beruházásokra volt szükség, a nyereség eleinte viszonylag alacsony volt. Az öreg, beszámolója szerint, így is négyszázhetven moidoréval volt adósom, azon a hatvan láda cukron és tekintélyes mennyiségű vágott dohányon kívül, melyek mind a tengerbe vesztek tizenegy évvel indulásom után, amikor a kapitány Lisszabonba tartó hajójával hajótörést szenvedett. A derék férfi ezután mentegetőzni kezdett szerencsétlensége miatt, és elmondta, a pénzt arra használta, hogy pótolja a veszteségeket és részvényt vásároljon egy új hajóban. - Így hát, öreg barátom, amint a fiam visszatért, kárpótoljuk önt, de addig se kelljen szükséget szenvedni - mondta, és elővett, majd átnyújtott egy régi erszényt és benne százhatvan moidore értékű pénzt aranyban. Majd a kezembe nyomott két tulajdonlapot, amely igazolja, hogy ő és a fia egyaránt negyedrészben tulajdonosai a hajónak, amellyel a fia most éppen Brazíliában járt.

After a few days’ further conference with this ancient friend, he brought me an account of the first six years’ income of my plantation, signed by my partner and the merchant-trustees, being always delivered in goods, viz. tobacco in roll, and sugar in chests, besides rum, molasses, &c., which is the consequence of a sugar-work; and I found by this account, that every year the income considerably increased; but, as above, the disbursements being large, the sum at first was small: however, the old man let me see that he was debtor to me four hundred and seventy moidores of gold, besides sixty chests of sugar and fifteen double rolls of tobacco, which were lost in his ship; he having been shipwrecked coming home to Lisbon, about eleven years after my having the place. The good man then began to complain of his misfortunes, and how he had been obliged to make use of my money to recover his losses, and buy him a share in a new ship. “However, my old friend,” says he, “you shall not want a supply in your necessity; and as soon as my son returns you shall be fully satisfied.” Upon this he pulls out an old pouch, and gives me one hundred and sixty Portugal moidores in gold; and giving the writings of his title to the ship, which his son was gone to the Brazils in, of which he was quarter-part owner, and his son another, he puts them both into my hands for security of the rest.

Becsületes és baráti gesztusa rendkívül meghatott. Felidéztem, mit tett értem annak idején, hogyan fogadott a hajóján, hogyan bánt velem mindannyiszor, amikor segítségre volt szükségem és milyen őszinte barátom volt. Alig tudtam visszafojtani a könnyeimet amiatt, amit az imént tett. Megkérdeztem tőle, hogy nem fog-e szűkölködni ennek a nehezen szerzett pénznek a híján. Azt felelte, nem állítja, hogy cseppet sem fog szűkölködni miatta, de a pénz az enyém, és most nagyobb szükségem lehet rá, mint neki.

I was too much moved with the honesty and kindness of the poor man to be able to bear this; and remembering what he had done for me, how he had taken me up at sea, and how generously he had used me on all occasions, and particularly how sincere a friend he was now to me, I could hardly refrain weeping at what he had said to me; therefore I asked him if his circumstances admitted him to spare so much money at that time, and if it would not straiten him? He told me he could not say but it might straiten him a little; but, however, it was my money, and I might want it more than he.

A jó öreg minden szava tele volt szeretettel, és miközben beszélt, mindvégig a könnyeimmel küszködtem. Végül elvettem tőle száz moidorét, minden egyebet visszaadtam, majd papírt és tintát kértem tőle, és adóslevelet írtam neki a pénzről. Hozzátettem, hogy amint újra birtokába jutok az ültetvényemnek, visszafizetem az összeget (ez később így is történt ). Arra sosem vinne rá a lélek, hogy elvegyem a családi részüket a hajóból és pénzt is csak annyit veszek el, amennyit a becsületem megenged. Tudom, hogy ha többre lenne szükségem, azt mind kifizetné, és nekem ez elég.

Everything the good man said was full of affection, and I could hardly refrain from tears while he spoke; in short, I took one hundred of the moidores, and called for a pen and ink to give him a receipt for them: then I returned him the rest, and told him if ever I had possession of the plantation I would return the other to him also (as, indeed, I afterwards did); and that as to the bill of sale of his part in his son’s ship, I would not take it by any means; but that if I wanted the money, I found he was honest enough to pay me; and if I did not, but came to receive what he gave me reason to expect, I would never have a penny more from him.

Amikor ezen túljutottunk, az öreg megkérdezte, adjon-e tanácsot az ültetvényem visszaigénylésének módjában. Azt feleltem, megpróbálom magam megoldani. Ő ezt tudomásul vette, de megjegyezte, hogy megvan a módja, hogyan biztosítsam a jogaimat és a tulajdonomból származó nyereséget. Lisszabonból most is több hajó készült útra kelni Brazíliába. Azt javasolta, hogy vétessem nyilvántartásba a nevem, az ő eskü alatt tett írásbeli nyilatkozata mellett, mely igazolja, hogy ugyanaz az ültetvényes vagyok, aki annak idején üzleti útra indulva hagyta el Brazíliát. A jegyző által hitelesített nyilatkozatot hamarosan át is adta nekem egy levele kíséretében, melyet egy brazíliai kereskedő barátjának kellett elküldenem, miután egy az ügyintézésre vonatkozó meghatalmazást is mellékeltem. Ezek után barátom arra kért, maradjak a közelben, míg válasz nem érkezik a levélre.

When this was past, the old man asked me if he should put me into a method to make my claim to my plantation. I told him I thought to go over to it myself. He said I might do so if I pleased, but that if I did not, there were ways enough to secure my right, and immediately to appropriate the profits to my use: and as there were ships in the river of Lisbon just ready to go away to Brazil, he made me enter my name in a public register, with his affidavit, affirming, upon oath, that I was alive, and that I was the same person who took up the land for the planting the said plantation at first. This being regularly attested by a notary, and a procuration affixed, he directed me to send it, with a letter of his writing, to a merchant of his acquaintance at the place; and then proposed my staying with him till an account came of the return.

Talán soha nem járt még meghatalmazás olyan eredménnyel, mint az enyém, mert alig több mint fél év elteltével egy csomagot kaptam a birtokom egykori kezelőinek kereskedő örököseitől, mely a következő leveleket és iratokat tartalmazta:

Never was anything more honourable than the proceedings upon this procuration; for in less than seven months I received a large packet from the survivors of my trustees, the merchants, for whose account I went to sea, in which were the following, particular letters and papers enclosed:—

Elsőként egy naprakész elszámolást az ültetvényem nyereségeiről arra a hat évre vonatkozóan, amellyel a szüleik a portugál hajóskapitány felé számoltak el. Ez az irat ezer százhetvennégy moidorét számolt fel a javamra.

First, there was the account-current of the produce of my farm or plantation, from the year when their fathers had balanced with my old Portugal captain, being for six years; the balance appeared to be one thousand one hundred and seventy-four moidores in my favour.

Másodikként a következő négy évre vonatkozó elszámolást, amikor még az ő családfőik gondoskodtak a birtok sorsáról. Ezek után ugyanis, engem eltűntnek nyilvánítván, a királyi ügyintézők hatáskörébe került a felügyelet. Ebben a néhány évben tizenkilencezer-négyszáznegyvenhat crusadoe, vagyis háromezer-kétszáznegyven moidore nyereségem halmozódott fel.

Secondly, there was the account of four years more, while they kept the effects in their hands, before the government claimed the administration, as being the effects of a person not to be found, which they called civil death; and the balance of this, the value of the plantation increasing, amounted to nineteen thousand four hundred and forty-six crusadoes, being about three thousand two hundred and forty moidores.

Harmadrészt ott volt az Augusztinusok házfőnökének elszámolása. Ők tizennégy éven át részesültek az ültetvény bevételéből. Azt leszámítva, amit a kórház rendelkezésére bocsátottak, tisztességgel beismerték, hogy nyolcszázhetvenkét moidore nem került felhasználásra, és ezt készségesnek mutatkoztak visszaszolgáltatni. Ami a királyi részt illeti, abból semmit sem kaptam vissza.

Thirdly, there was the Prior of St. Augustine’s account, who had received the profits for above fourteen years; but not being able to account for what was disposed of by the hospital, very honestly declared he had eight hundred and seventy-two moidores not distributed, which he acknowledged to my account: as to the king’s part, that refunded nothing.

A csomaggal érkezett egy levél a barátomtól, aki nagy szertettel gratulált ahhoz, hogy életben vagyok. Beszámolt a birtokom fejlődéséről, az évente megtermelt nyereségről. Részletesen leírta, a föld hány hektárán mennyit és hogyan ültetnek, hány rabszolgát alkalmaznak, és hozzátette, hogy huszonkét Üdvözlégy Máriát mondott, amikor eljutott hozzá a híre, hogy életben vagyok. Lelkesen hívott, hogy utazzam oda és vegyem át jogos tulajdonomat, ha pedig mégsem mennék, arra kért, jelezzem neki, hogy kire bízza a dolgaimat. Végezetül a maga és a családja mély, baráti érzelmeiről biztosítva küldött nekem hét leopárdbőrt. Ezek Afrikából érkeztek hozzá egy másik hajón, amely feltehetően szerencsésebben járt, mint a mienk. Kaptam még tőle öt doboz édességet és száz darab a moidorenél kisebb arany érmét. Ugyanazzal a kereskedelmi flottával a két kereskedő meghatalmazottam elszállíttatott hozzám ezerkétszáz láda cukrot, nyolcszáz rúd dohányt és a javadalmam fennmaradó részét aranyban.

There was a letter of my partner’s, congratulating me very affectionately upon my being alive, giving me an account how the estate was improved, and what it produced a year; with the particulars of the number of squares, or acres that it contained, how planted, how many slaves there were upon it: and making two-and-twenty crosses for blessings, told me he had said so many _Ave Marias_ to thank the Blessed Virgin that I was alive; inviting me very passionately to come over and take possession of my own, and in the meantime to give him orders to whom he should deliver my effects if I did not come myself; concluding with a hearty tender of his friendship, and that of his family; and sent me as a present seven fine leopards’ skins, which he had, it seems, received from Africa, by some other ship that he had sent thither, and which, it seems, had made a better voyage than I. He sent me also five chests of excellent sweetmeats, and a hundred pieces of gold uncoined, not quite so large as moidores. By the same fleet my two merchant-trustees shipped me one thousand two hundred chests of sugar, eight hundred rolls of tobacco, and the rest of the whole account in gold.

Most már bátran elmondhattam, hogy a szerencse forgandó. Nehéz lenne leírni az izgatottságot, amely elfogott, mikor sorsom ilyetén változásáról tudomást szereztem, ráadásul, mire a levelet kézhez kaptam, már a vagyonom is a kikötőben vesztegelt. A megdöbbentő hírektől rosszul lettem, és ha öreg barátom nem hoz nekem gyorsan némi szíverősítőt, ott helyben kilehelem a lelkem. De még ez után is nagyon betegnek éreztem magam, így aztán néhány óra elmúltával orvost kellett hívnom, és ő eret vágott rajtam. Ennek eredményeként aztán jobban lettem. Meggyőződésem, hogy ha nem kaptam volna ilyen hathatós segítséget, belehalok a hírekbe.

I might well say now, indeed, that the latter end of Job was better than the beginning. It is impossible to express the flutterings of my very heart when I found all my wealth about me; for as the Brazil ships come all in fleets, the same ships which brought my letters brought my goods: and the effects were safe in the river before the letters came to my hand. In a word, I turned pale, and grew sick; and, had not the old man run and fetched me a cordial, I believe the sudden surprise of joy had overset nature, and I had died upon the spot: nay, after that I continued very ill, and was so some hours, till a physician being sent for, and something of the real cause of my illness being known, he ordered me to be let blood; after which I had relief, and grew well: but I verily believe, if I had not been eased by a vent given in that manner to the spirits, I should have died.

Gazdag ember voltam. Hirtelen lett ötezer font vagyonom pénzben, valamint egy birtokom Brazíliában, amely legalább olyan értékes volt, mint egy angliai birtok, és ezer font nyereséget termelt egy évben. Egyszóval, olyan helyzetbe kerültem, amelyet felfogni is nehezemre esett, azt pedig elképzelni sem tudtam, hogy miként hasznosíthatnám. Első dolgom az volt, hogy kártalanítsam az én örök jótevőmet, az öreg kapitányt, aki elsőként segített rajtam a bajban és mindvégig a tisztesség vezérelte. Elé tártam mindent, amit Brazíliából kaptam, és azt mondtam neki: az isteni gondviselés után neki tarozom a legtöbbel, ezért most rajtam a sor, hogy lerójam a hálámat, amit most meg is teszek százszoros mértékben. Először is visszafizettem neki a száz moidorét, majd közjegyzőt hívattam, aki által hivatalosan elengedtem az öreg barátom négyszázhetven moidorés tartozását. Ezután szerződésben szavatoltam neki, hogy részesedést kap az ültetvényem éves nyereségéből, továbbá évente száz moidore összegű járadékot élete végéig, halála után pedig ugyanígy évi ötven moidorét juttatok a fiának. A kifizetések végrehajtójaként az üzlettársamat jelöltem meg. Ilyen módon gondoskodtam öreg barátomról.

I was now master, all on a sudden, of above five thousand pounds sterling in money, and had an estate, as I might well call it, in the Brazils, of above a thousand pounds a year, as sure as an estate of lands in England: and, in a word, I was in a condition which I scarce knew how to understand, or how to compose myself for the enjoyment of it. The first thing I did was to recompense my original benefactor, my good old captain, who had been first charitable to me in my distress, kind to me in my beginning, and honest to me at the end. I showed him all that was sent to me; I told him that, next to the providence of Heaven, which disposed all things, it was owing to him; and that it now lay on me to reward him, which I would do a hundred-fold: so I first returned to him the hundred moidores I had received of him; then I sent for a notary, and caused him to draw up a general release or discharge from the four hundred and seventy moidores, which he had acknowledged he owed me, in the fullest and firmest manner possible. After which I caused a procuration to be drawn, empowering him to be the receiver of the annual profits of my plantation: and appointing my partner to account with him, and make the returns, by the usual fleets, to him in my name; and by a clause in the end, made a grant of one hundred moidores a year to him during his life, out of the effects, and fifty moidores a year to his son after him, for his life: and thus I requited my old man.

Most már elgondolkozhattam, hogy milyen irányt szabjak a további életemnek, és mihez kezdjek a birtokkal, amely a gondviselésnek köszönhetően visszajutott hozzám. Sokkal több gond foglalta le most elmémet, mint életemnek a szigeten töltött nyugodt szakaszában, ahol nem vágytam másra, mint amim volt, és nem volt másom, mint amire vágytam. Most azonban komoly teher nyugodott rajtam, amellyel valami módon meg kellett birkóznom. Nem volt többé olyan barlangom, ahol elrejthetem a pénzem, vagy ahol anélkül, hogy elzárnám, békében heverhet, míg rozsdás vagy fakó nem lesz. Ellenkezőleg, nem tudtam, hogy hová tegyem, vagy hogy kiben bízhatnék. Az egyetlen biztos pont öreg patrónusom, a kapitány volt. Úgy tűnt, brazíliai érdekeltségeim elszólítanak, de nem tudtam, hogyan utazhatnék oda, míg nem intézkedtem az ügyekben, amelyek ide kötnek és el nem rendeztem itteni vagyonom dolgát. Először özvegy barátnémra gondoltam, akinek a tisztességére számíthattam volna, de ő jócskán benne járt már a korban és szegény volt, alighanem adósságai is voltak, így az tűnt a legcélszerűbbnek, ha Angliába utazom.

I had now to consider which way to steer my course next, and what to do with the estate that Providence had thus put into my hands; and, indeed, I had more care upon my head now than I had in my state of life in the island where I wanted nothing but what I had, and had nothing but what I wanted; whereas I had now a great charge upon me, and my business was how to secure it. I had not a cave now to hide my money in, or a place where it might lie without lock or key, till it grew mouldy and tarnished before anybody would meddle with it; on the contrary, I knew not where to put it, or whom to trust with it. My old patron, the captain, indeed, was honest, and that was the only refuge I had. In the next place, my interest in the Brazils seemed to summon me thither; but now I could not tell how to think of going thither till I had settled my affairs, and left my effects in some safe hands behind me. At first I thought of my old friend the widow, who I knew was honest, and would be just to me; but then she was in years, and but poor, and, for aught I knew, might be in debt: so that, in a word, I had no way but to go back to England myself and take my effects with me.

Néhány hónap is eltelt azonban anélkül, hogy rászántam volna magam erre az útra. Mivel jótevőmet, az öreg kapitányt, az ő nagy örömére, bőkezűen megjutalmaztam, egyre jobban foglalkoztatott az özvegy megsegítése. A férje az én első jótevőm volt, ő maga pedig sokáig hűséges gyámolítóm és tanácsadóm. Most tehát az első dolgom az volt, hogy megbíztam egy lisszaboni kereskedőt, hogy a londoni partnere révén fizettesse ki a hölgy számláit és ezen felül adjon neki a nevemben száz fontot, továbbá beszélgessen el a hölggyel, és nyugtassa meg, hogy amíg én élek, nem kell a nélkülözéstől tartania, mert mindig ellátom majd elegendő pénzzel. Két húgomra is ugyanígy sort kerítettem, és egyenként száz fontot küldettem nekik, mert bár nem voltak szegények, de túl jómódúak sem. Az egyik özvegyen maradt, a másikkal pedig nem az őt megillető módon bánt a férje. Egész rokonságom és ismerőseim között sem találtam azonban olyan személyt, akire biztonsággal rábízhattam volna a vagyonomat, hogy nyugodtan utazhassak Brazíliába. Ez elszomorított.

It was some months, however, before I resolved upon this; and, therefore, as I had rewarded the old captain fully, and to his satisfaction, who had been my former benefactor, so I began to think of the poor widow, whose husband had been my first benefactor, and she, while it was in her power, my faithful steward and instructor. So, the first thing I did, I got a merchant in Lisbon to write to his correspondent in London, not only to pay a bill, but to go find her out, and carry her, in money, a hundred pounds from me, and to talk with her, and comfort her in her poverty, by telling her she should, if I lived, have a further supply: at the same time I sent my two sisters in the country a hundred pounds each, they being, though not in want, yet not in very good circumstances; one having been married and left a widow; and the other having a husband not so kind to her as he should be. But among all my relations or acquaintances I could not yet pitch upon one to whom I durst commit the gross of my stock, that I might go away to the Brazils, and leave things safe behind me; and this greatly perplexed me.

Felmerült bennem, hogy Brazíliába utazom és ott letelepszem, hiszen korábban már megszoktam ezt a helyet. Voltak ugyan némi fenntartásaim eltérő vallásukkal kapcsolatban, de ez nem tartott volna vissza, hiszen éltem már közöttük. Az is igaz, hogy a vallás kérdése jobban foglalkoztatott, mint korábban, és egyre kevésbé volt kedvem pápista vallásúként elhagyni a földi létet.

I had once a mind to have gone to the Brazils and have settled myself there, for I was, as it were, naturalised to the place; but I had some little scruple in my mind about religion, which insensibly drew me back. However, it was not religion that kept me from going there for the present; and as I had made no scruple of being openly of the religion of the country all the while I was among them, so neither did I yet; only that, now and then, having of late thought more of it than formerly, when I began to think of living and dying among them, I began to regret having professed myself a Papist, and thought it might not be the best religion to die with.

Mondom, mégsem a vallás volt a fő visszahúzó erő, hanem hogy nem tudtam, kire hagyjam az ingóságaimat. Végül mégiscsak az angliai utazás mellett döntöttem, ahol aztán szert akartam tenni olyan ismeretségre vagy felkutatni olyan rokoni szálat, amelyben teljességgel megbízhatok. Nekiláttam a készülődésnek. Elutazásom előtt, mivel a brazil flotta már éppen visszaindulni készült, választ küldtem mindazoknak a derék embereknek, akik velem olyan tisztességesen bántak. Elsőként a St. Augustine-rend házfőnökének írtam egy hálával teli levelet, amelyben kifejeztem szándékomat, hogy a náluk lévő nyolcszázhetvenkét moidorémet végleg rájuk kívánom hagyni. Ebből ötszázat a kolostornak ajándékozok, a fennmaradó összeget pedig, kérem, fordítsák a szegények javára. Cserében csak arra vágyom, hogy a derék atyák imát mondjanak értem.

But, as I have said, this was not the main thing that kept me from going to the Brazils, but that really I did not know with whom to leave my effects behind me; so I resolved at last to go to England, where, if I arrived, I concluded that I should make some acquaintance, or find some relations, that would be faithful to me; and, accordingly, I prepared to go to England with all my wealth. In order to prepare things for my going home, I first (the Brazil fleet being just going away) resolved to give answers suitable to the just and faithful account of things I had from thence; and, first, to the Prior of St. Augustine I wrote a letter full of thanks for his just dealings, and the offer of the eight hundred and seventy-two moidores which were undisposed of, which I desired might be given, five hundred to the monastery, and three hundred and seventy-two to the poor, as the prior should direct; desiring the good padre’s prayers for me, and the like.

Következő levelem a hajdani meghatalmazottaim örököseinek szólt. Köszönetemet nyilvánítottam a rendkívüli jóindulatért és becsületes magatartásért, amivel az ügyemet kezelték. Végül pedig az üzlettársamnak írtam. Megköszöntem azt, hogy az ültetvény fejlesztésén munkálkodott, elláttam útmutatással arra vonatkozóan, hogyan irányítsa a továbbiakban az én ültetvényrészemet és miként lássa el öreg barátomat a járadékokkal, amelyek fizetésére köteleztem magam. Megnyugtattam, hogy szándékomban áll Brazíliába utazni és ott végleg letelepedni. Mindehhez mellékeltem a felesége és a két lánya számára néhány vég olasz selymet, neki pedig két vég duplaszéles finom angol posztót, a legjobbat, ami Lisszabonban kapható volt, öt vég vastag fekete posztót, és néhány jó minőségű flandriai csipkét.

I wrote next a letter of thanks to my two trustees, with all the acknowledgment that so much justice and honesty called for: as for sending them any present, they were far above having any occasion of it. Lastly, I wrote to my partner, acknowledging his industry in the improving the plantation, and his integrity in increasing the stock of the works; giving him instructions for his future government of my part, according to the powers I had left with my old patron, to whom I desired him to send whatever became due to me, till he should hear from me more particularly; assuring him that it was my intention not only to come to him, but to settle myself there for the remainder of my life. To this I added a very handsome present of some Italian silks for his wife and two daughters, for such the captain’s son informed me he had; with two pieces of fine English broadcloth, the best I could get in Lisbon, five pieces of black baize, and some Flanders lace of a good value.

Miután elküldtem a leveleket és az ajándékokat, eladtam az ültetvényemről érkezett árut, és a pénzen értékpapírokat vettem. Nehezemre esett eldöntenem, milyen útvonalon induljak Angliába. A tengeri út nem jelentett volna újdonságot a számomra, mégis volt bennem némi kétely, ha arra gondoltam, hogy hajóval kell Angliába mennem. Ez a kétely aztán olyannyira megnőtt bennem, hogy indulás előtt többször is meggondoltam magam, egyszer úgy, hogy előtte már hajóra is rakattam a holmimat.

Having thus settled my affairs, sold my cargo, and turned all my effects into good bills of exchange, my next difficulty was which way to go to England: I had been accustomed enough to the sea, and yet I had a strange aversion to go to England by the sea at that time, and yet I could give no reason for it, yet the difficulty increased upon me so much, that though I had once shipped my baggage in order to go, yet I altered my mind, and that not once but two or three times.

Nem kétséges, hogy a tengerrel ápolt kapcsolatom elég szerencsétlen volt. Ez lehetett az óvatosságom egyik oka, de az embernek nem szabad figyelmen kívül hagynia a megérzéseit sem. Két hajót választottam ki. Az egyikre már fel is rakattam a csomagjaimat, a másik esetében megállapodtam a kapitánnyal, de aztán mégsem utaztam. Mindkét hajó szerencsétlenül járt: az egyiket megtámadták és elfoglalták az algírok, a másik elsüllyedt, és három ember kivételével mindenki odaveszett. Bármelyikre is szállok, szerencsétlenül jártam volna.

It is true I had been very unfortunate by sea, and this might be one of the reasons; but let no man slight the strong impulses of his own thoughts in cases of such moment: two of the ships which I had singled out to go in, I mean more particularly singled out than any other, having put my things on board one of them, and in the other having agreed with the captain; I say two of these ships miscarried. One was taken by the Algerines, and the other was lost on the Start, near Torbay, and all the people drowned except three; so that in either of those vessels I had been made miserable.

Öreg barátom, aki látta aggodalmamat, azt tanácsolta, válasszak egy szárazföldi útvonalat vagy Corunán és a Biscayai-öblön át Rochelle-ig, onnan Párizsig, majd Calais-ből Doverbe vagy Madridba és onnan végig egész Franciaországon át. Én pedig addig lázadoztam magamban az ellen, hogy tengerre szálljak, míg a Calais és Dover közötti átkeléstől eltekintve végig szárazföldi útvonal mellett döntöttem. Sokkal kellemesebb is volt így, tekintve, hogy semmi sem siettetett, és a költségek miatt sem kellett aggódnom. Társaságom is akadt, a kapitány barátom ugyanis beszélt egy angol úriemberrel, egy Lisszabonban élő kereskedő fiával, aki hajlandó volt útitársamul szegődni. Rajta kívül aztán még többen is jelentkeztek: két angol kereskedő és két fiatal portugál úriember, akik Párizsba tartottak. Öt szolga is jött velünk: a két kereskedő és a két portugál egy-egy szolgán osztozott, engem pedig Pénteken kívül egy angol tengerész kísért, akit azért béreltem fel, mert Pénteknek errefelé annyira idegen volt itt minden, hogy nem tudta volna ellátni a szolgai teendőket.

Having been thus harassed in my thoughts, my old pilot, to whom I communicated everything, pressed me earnestly not to go by sea, but either to go by land to the Groyne, and cross over the Bay of Biscay to Rochelle, from whence it was but an easy and safe journey by land to Paris, and so to Calais and Dover; or to go up to Madrid, and so all the way by land through France. In a word, I was so prepossessed against my going by sea at all, except from Calais to Dover, that I resolved to travel all the way by land; which, as I was not in haste, and did not value the charge, was by much the pleasanter way: and to make it more so, my old captain brought an English gentleman, the son of a merchant in Lisbon, who was willing to travel with me; after which we picked up two more English merchants also, and two young Portuguese gentlemen, the last going to Paris only; so that in all there were six of us and five servants; the two merchants and the two Portuguese, contenting themselves with one servant between two, to save the charge; and as for me, I got an English sailor to travel with me as a servant, besides my man Friday, who was too much a stranger to be capable of supplying the place of a servant on the road.

Kis csapatunk jól felszerelten és felfegyverezve indult neki az útnak Lisszabonból. A társaság tagjai azzal tiszteltek meg, hogy kapitánynak szólítottak, egyrészt mert én voltam köztük a legidősebb, másrészt mert két szolgám volt, és persze én voltam az egész utazás kezdeményezője.

In this manner I set out from Lisbon; and our company being very well mounted and armed, we made a little troop, whereof they did me the honour to call me captain, as well because I was the oldest man, as because I had two servants, and, indeed, was the origin of the whole journey.

Mint ahogy a hajós útjaimról sem adtam részletes leírást, úgy a szárazföldi utamról sem teszem, nem hagyhatom ki azonban néhány olyan kaland elbeszélését, amelyek e fárasztó és nehéz út során estek meg velünk.

As I have troubled you with none of my sea journals, so I shall trouble you now with none of my land journals; but some adventures that happened to us in this tedious and difficult journey I must not omit.

Spanyolországban még egyikünk sem járt korábban, így amikor Madridba értünk, ott töltöttünk egy kis időt, hogy szemügyre vegyük mindazt, amit látni érdemes. A nyár derekán jártunk ekkor, és csak október közepén indultunk tovább. Mire Navarrébe értünk, már több helyen is figyelmeztettek bennünket, hogy a Pireneusok francia oldalán töméntelen mennyiségű hó esett és sok utas visszafordult már Pampelonába, azután, hogy megkockáztatták az átjutást.

When we came to Madrid, we, being all of us strangers to Spain, were willing to stay some time to see the court of Spain, and what was worth observing; but it being the latter part of the summer, we hastened away, and set out from Madrid about the middle of October; but when we came to the edge of Navarre, we were alarmed, at several towns on the way, with an account that so much snow was falling on the French side of the mountains, that several travellers were obliged to come back to Pampeluna, after having attempted at an extreme hazard to pass on.

Pampelonába érkezve meggyőződhettünk róla, hogy igazak az állítások. Jómagam teljesen a meleg éghajlathoz szoktam, ahol a ruhát is alig viseli el magán az ember, és ez a hideg most kibírhatatlannak tűnt. Fájdalmas meglepetés volt, annál is inkább, mert tíz napja még olyan tájakon jártunk, ahol nem csak meleg, hanem hőség uralkodott. Most viszont zord, hideg, alig elviselhető szél fújt felénk a Pireneusok irányából.

When we came to Pampeluna itself, we found it so indeed; and to me, that had been always used to a hot climate, and to countries where I could scarce bear any clothes on, the cold was insufferable; nor, indeed, was it more painful than surprising to come but ten days before out of Old Castile, where the weather was not only warm but very hot, and immediately to feel a wind from the Pyrenean Mountains so very keen, so severely cold, as to be intolerable and to endanger benumbing and perishing of our fingers and toes.

Szegény Péntek alaposan megrémült, amikor megpillantotta a hófödte hegyeket és megérezte a fagyos szelet. Soha nem tapasztalt ezekhez foghatót. Pampelonában már olyan hosszú ideje és olyan erővel havazott, hogy az emberek azt mondták, idejekorán beállt a tél. Az utak, amelyeken eddig is nehéz volt közlekedni, most teljesen átjárhatatlanokká váltak. Helyenként nagyon magasan állt a hó és nem is fagyott meg, ahogy az északibb országokban szokott, így ha útra kelünk, a hó bármely lépésnél élve eltemethet bennünket. Húsz napig maradtunk Pampelonában. Amikor meggyőződtünk róla, hogy beállt a tél, méghozzá emberemlékezet óta Európa legzordabb tele, és esély sem volt az enyhülésre, azt javasoltam, hogy induljunk Fontarabia felé, ahol egy nagyon rövid út erejéig hajóra szállhatunk Bordeaux iránt. Éppen ezen tanakodtunk, amikor négy francia úriember érkezett körünkbe, akik egy ideig hozzánk hasonlóan vesztegeltek a hegyek túloldalán, de akadt egy vezetőjük, akivel Languedoc vidékéhez közel vágtak neki a hegyeknek, és a hó nem akadályozta őket túlságosan az átkelésben, mert ahol vastagabb hótakaróval találkoztak, ott az már eléggé megfagyott, hogy őket és a lovaikat elbírja. Tárgyaltunk az említett vezetővel, és ő azt mondta, hogy ugyanezen az úton visszavezet bennünket, kockázat nélkül, feltéve, hogy kellő fegyverzettel rendelkezünk, hogy megvédjük magunkat a ragadozóktól. Mint elmondta, az ilyen havazások idején a farkasok, élelem után kutatva, gyakran elmerészkednek a hegyek lábaihoz. Mi azt feleltük, hogy kellőképpen fel vagyunk készülve az ilyen veszélyre, és megkérdeztük, vajon a kétlábú ragadozók támadását, amelyekről, különösen francia vidéken olyan sokat hallani, el tudjuk-e kerülni az ő segítségével. Megnyugtatott bennünket, hogy azon az úton, amerre bennünket vezet majd, nem kell banditáktól tartanunk. Így aztán készek voltunk követni őt, sőt tizenkét másik francia és spanyol úriember is csatlakozott hozzánk a kísérőivel, akik korábban hiába próbáltak átjutni.

Poor Friday was really frightened when he saw the mountains all covered with snow, and felt cold weather, which he had never seen or felt before in his life. To mend the matter, when we came to Pampeluna it continued snowing with so much violence and so long, that the people said winter was come before its time; and the roads, which were difficult before, were now quite impassable; for, in a word, the snow lay in some places too thick for us to travel, and being not hard frozen, as is the case in the northern countries, there was no going without being in danger of being buried alive every step. We stayed no less than twenty days at Pampeluna; when (seeing the winter coming on, and no likelihood of its being better, for it was the severest winter all over Europe that had been known in the memory of man) I proposed that we should go away to Fontarabia, and there take shipping for Bordeaux, which was a very little voyage. But, while I was considering this, there came in four French gentlemen, who, having been stopped on the French side of the passes, as we were on the Spanish, had found out a guide, who, traversing the country near the head of Languedoc, had brought them over the mountains by such ways that they were not much incommoded with the snow; for where they met with snow in any quantity, they said it was frozen hard enough to bear them and their horses. We sent for this guide, who told us he would undertake to carry us the same way, with no hazard from the snow, provided we were armed sufficiently to protect ourselves from wild beasts; for, he said, in these great snows it was frequent for some wolves to show themselves at the foot of the mountains, being made ravenous for want of food, the ground being covered with snow. We told him we were well enough prepared for such creatures as they were, if he would insure us from a kind of two-legged wolves, which we were told we were in most danger from, especially on the French side of the mountains. He satisfied us that there was no danger of that kind in the way that we were to go; so we readily agreed to follow him, as did also twelve other gentlemen with their servants, some French, some Spanish, who, as I said, had attempted to go, and were obliged to come back again.

November 15-én indultunk el kísérőnkkel Pampelonából. Bevallom, meglepődtem, amikor ahelyett, hogy előre indultunk volna, harminc kilométeren át visszafelé vezetett bennünket a madridi úton. Miután két folyón is átkeltünk és egy sík vidékre jutottunk, megéreztük, hogy itt az éghajlat újra melegebb és havat sem láttunk sehol. Ekkor hirtelen balra fordultunk a hegyek felé. A hegyek és az alattuk tátongó szakadékok ijesztőnek tűntek, de a vezetőnk olyan sokszor járt már erre, hogy a kanyargó és enyhén emelkedő utakon haladva szinte észrevétlenül kalauzolt bennünket egyre magasabbra, és közben a hó is alig gátolt bennünket a haladásban. Hirtelen aztán elénk tárultak Languedoc és Gascogne barátságos tartományai, ahol minden zöldellt és virágzott, ez a táj azonban csak nagy távolságban tűnt fel, az odavezető út pedig még hosszú volt és nehéz.

Accordingly, we set out from Pampeluna with our guide on the 15th of November; and indeed I was surprised when, instead of going forward, he came directly back with us on the same road that we came from Madrid, about twenty miles; when, having passed two rivers, and come into the plain country, we found ourselves in a warm climate again, where the country was pleasant, and no snow to be seen; but, on a sudden, turning to his left, he approached the mountains another way; and though it is true the hills and precipices looked dreadful, yet he made so many tours, such meanders, and led us by such winding ways, that we insensibly passed the height of the mountains without being much encumbered with the snow; and all on a sudden he showed us the pleasant and fruitful provinces of Languedoc and Gascony, all green and flourishing, though at a great distance, and we had some rough way to pass still.

Kicsit kellemetlenül érintett bennünket az ezt követő sűrű havazás, amely miatt egy napon át nem tudtunk továbbhaladni. A vezetőnk türelemre intett, mondván, már nem tartanak sokáig a megpróbáltatásaink. Továbbindulva tényleg azt tapasztaltuk, hogy napról napra egyre alacsonyabban járunk, bizalommal követtük hát őt.

We were a little uneasy, however, when we found it snowed one whole day and a night so fast that we could not travel; but he bid us be easy; we should soon be past it all: we found, indeed, that we began to descend every day, and to come more north than before; and so, depending upon our guide, we went on.

* * * Az egyik estén a vezetőnk éppen annyira járt előttünk, hogy nem láttuk őt, amikor három hatalmas farkas rontott elő, a nyomukban pedig hamarosan egy medve tartott a sűrű erdő felé. A farkasok közül kettő a vezetőnkre támadt, aki nagyon messze járt tőlünk, és így azt sem tudtuk, hogy segítségre szorul. Az egyik farkas a lovának ugrott neki, a másik őt magát támadta meg olyan ádázul, hogy megdöbbenésében a pisztolyát sem rántotta elő, ehelyett tele tüdőből segítségért kiáltott. Péntek mellettem lovagolt, és én rögtön szóltam neki, hogy vágtasson előre és nézze meg, mi történt. Péntek így is tett, és amikor megpillantotta a vezetőnket, ő is hangosan felkiáltott: - Ó, mester ! Ó, mester ! - eközben bátran nyargalt tovább és amint melléjük ért, pisztolyával fejbe lőtte azt a farkast, amelyik a vezetőt támadta.

It was about two hours before night when, our guide being something before us, and not just in sight, out rushed three monstrous wolves, and after them a bear, from a hollow way adjoining to a thick wood; two of the wolves made at the guide, and had he been far before us, he would have been devoured before we could have helped him; one of them fastened upon his horse, and the other attacked the man with such violence, that he had not time, or presence of mind enough, to draw his pistol, but hallooed and cried out to us most lustily. My man Friday being next me, I bade him ride up and see what was the matter. As soon as Friday came in sight of the man, he hallooed out as loud as the other, “O master! O master!” but like a bold fellow, rode directly up to the poor man, and with his pistol shot the wolf in the head that attacked him.

A vezetőnknek szerencséje volt, hogy Péntek sietett a segítségére, aki épp elég vadállattal nézett már szembe ahhoz, hogy most se riadjon meg a közelségüktől. A társaságunkból bárki más nyilván messzebbről próbálta volna eltalálni a farkast, amivel kockáztatja, hogy nem ér célt vagy éppen a férfit lövi meg.

It was happy for the poor man that it was my man Friday; for, having been used to such creatures in his country, he had no fear upon him, but went close up to him and shot him; whereas, any other of us would have fired at a farther distance, and have perhaps either missed the wolf or endangered shooting the man.

Nálam bátrabb ember is megszeppent volna, amikor meghallja a Péntek pisztolylövése nyomán az út két oldaláról felhangzó baljós farkasüvöltést, amely most az egész társaságunkra ráijesztett. A hangokat ráadásul a hegyek is visszaverték, és úgy tűnt, hatalmas tömegben vesznek körbe bennünket a vérszomjas vadak. Talán valóban többen voltak, mint amennyire korábban számítottunk volna. Péntek végzett a farkassal, és a másik, amelyik a lóra támadt, rögtön eltakarodott. A ló nem is sérült meg, mert a vadállatnak a kantárba akadtak bele a fogai, de a másik farkas kétszer is megharapta a vezetőnket, súlyosan megsebesítve őt a karján és a térde alatt.

But it was enough to have terrified a bolder man than I; and, indeed, it alarmed all our company, when, with the noise of Friday’s pistol, we heard on both sides the most dismal howling of wolves; and the noise, redoubled by the echo of the mountains, appeared to us as if there had been a prodigious number of them; and perhaps there was not such a few as that we had no cause of apprehension: however, as Friday had killed this wolf, the other that had fastened upon the horse left him immediately, and fled, without doing him any damage, having happily fastened upon his head, where the bosses of the bridle had stuck in his teeth. But the man was most hurt; for the raging creature had bit him twice, once in the arm, and the other time a little above his knee; and though he had made some defence, he was just tumbling down by the disorder of his horse, when Friday came up and shot the wolf.

A pisztolylövés hangjára mind megsarkantyúztuk a lovainkat, és amennyire tudtunk siettünk, hogy lássuk, mi történt. Amint elhagytuk a fákat, amelyek elfedték előlünk a történéseket, megláttuk, hogy Péntek a vezetőnkön próbál segíteni, de hogy miféle szerzet hever mellettük, azt ilyen távolságból nem láthattuk.

It is easy to suppose that at the noise of Friday’s pistol we all mended our pace, and rode up as fast as the way, which was very difficult, would give us leave, to see what was the matter. As soon as we came clear of the trees, which blinded us before, we saw clearly what had been the case, and how Friday had disengaged the poor guide, though we did not presently discern what kind of creature it was he had killed.

CHAPTER XX—FIGHT BETWEEN FRIDAY AND A BEAR

Olyan bátor és meglepő küzdelmet azonban még egyikünk sem látott, amilyet Péntek ezután folytatott egy medvével. Mindannyian nagyon féltettük Pénteket. A medve a farkasok nyomában érkezett. Súlyos, jól megtermett példány volt, roppant méltósággal cammogott az úton. A medvének, tudvalévően, a következő fő jellemzői vannak: az embert nem tekinti elsődleges zsákmányának (kivéve, ha az megtámadja őt, vagy ha az állat rendkívül éhes, mint ahogy most is ez lehetett a helyzet ), ha nem bántjuk, ő sem bánt bennünket, de nagyon béketűrőnek kell lennünk vele szemben, mert nyakas jószág és ha az útjába kerülnénk, jobb ha félreállunk, ő ugyanis nem fog. Ha pedig ingereljük őt, akkor minden mást félretéve addig üldöz bennünket, míg bosszút nem áll. Ilyenkor nem adja fel, a végsőkig kitart.

But never was a fight managed so hardily, and in such a surprising manner as that which followed between Friday and the bear, which gave us all, though at first we were surprised and afraid for him, the greatest diversion imaginable. As the bear is a heavy, clumsy creature, and does not gallop as the wolf does, who is swift and light, so he has two particular qualities, which generally are the rule of his actions; first, as to men, who are not his proper prey (he does not usually attempt them, except they first attack him, unless he be excessively hungry, which it is probable might now be the case, the ground being covered with snow), if you do not meddle with him, he will not meddle with you; but then you must take care to be very civil to him, and give him the road, for he is a very nice gentleman; he will not go a step out of his way for a prince; nay, if you are really afraid, your best way is to look another way and keep going on; for sometimes if you stop, and stand still, and look steadfastly at him, he takes it for an affront; but if you throw or toss anything at him, though it were but a bit of stick as big as your finger, he thinks himself abused, and sets all other business aside to pursue his revenge, and will have satisfaction in point of honour—that is his first quality: the next is, if he be once affronted, he will never leave you, night or day, till he has his revenge, but follows at a good round rate till he overtakes you.

Péntek miután megszabadította a sebesült és rémült vezetőnket a farkasoktól, lesegítette őt a lováról, ekkor vettük észre, hogy az erdőből előcammog egy hatalmas medve, a legnagyobb példány, amit eddig láttam. Mind meglepődtünk, amikor megpillantottuk, Péntek viszont örömmel nyugtázta a látványt, és bátran fordult oda hozzám: - Ó, mester ! Engedd, hogy odamenjek hozzá. Kezet rázok vele. Jó móka lenne. - Te bolond ! Hát megesz téged - feleltem neki, kissé meglepődve az örömén. Ő engem ! Ő engem ! - ismételte Péntek. - Én megeszem őt. Jó móka lesz. Ti mind maradjatok, majd én mutatom. Leült a földre, levetette a csizmáját, előhúzott a zsebéből egy pár papucscipőt, és azt vette fel. A lova kantárát átadta a másik szolgámnak, és a fegyverével szélsebesen elrohant.

My man Friday had delivered our guide, and when we came up to him he was helping him off his horse, for the man was both hurt and frightened, when on a sudden we espied the bear come out of the wood; and a monstrous one it was, the biggest by far that ever I saw. We were all a little surprised when we saw him; but when Friday saw him, it was easy to see joy and courage in the fellow’s countenance. “O! O! O!” says Friday, three times, pointing to him; “O master, you give me te leave, me shakee te hand with him; me makee you good laugh.” I was surprised to see the fellow so well pleased. “You fool,” says I, “he will eat you up.”—“Eatee me up! eatee me up!” says Friday, twice over again; “me eatee him up; me makee you good laugh; you all stay here, me show you good laugh.” So down he sits, and gets off his boots in a moment, and puts on a pair of pumps (as we call the flat shoes they wear, and which he had in his pocket), gives my other servant his horse, and with his gun away he flew, swift like the wind.

A medve komótosan ballagott tova, és senkivel nem kívánt szóváltásba bonyolódni, míg szembe nem találta magát Péntekkel. Jó napot, medve úr, beszéljünk csak - mondta a derék indián. Mi a távolból figyeltünk. A hegység gascogne-i oldalán tartózkodtunk éppen, sík vidéken, előttünk egy hatalmas erdőség, de körülöttünk csak elszórtan állt egy-egy fa. A medve Péntekre meredt, ő pedig felkapott egy követ, és jól fejbe kólintotta a félelmetes vadat. A kő persze nem tett több kárt a medvében, mint amennyit egy sziklafalnak okozott volna, de úgy tűnt, Péntek sorsa ezzel megpecsételődött. Kapta magát és futásnak eredt. A medve olyan hatalmas ugrásokkal vetette magát ellensége nyomába, hogy egy ló is csak erősebb galoppal bírt volna szabadulni tőle. Ez az üldözés tényleg mókásnak tűnhetett volna, Péntek azonban úgy döntött, hogy éppen a mi irányunkba menekül, mintha a mi segítségünket kérné. Fel is készültünk mindannyian, hogy ha odaérnek hozzánk, tüzet nyitunk a medvére és megmentjük az emberemet, de közben bosszankodtam magamban, hogy Péntek ránk szabadítja a korábban még másfelé bandukoló vadállatot. Odakiáltottam neki: - Kutyafattya, így akarsz minket megnevettetni. Fuss ide és fogd a lovad, hogy lelőhessük az állatot. Nem lő, nem lő ! - kiáltotta vissza. - Nyugalom, most jön a nagy móka. Hirtelen oldalt kanyarodott, és mert kiszemelt magának egy nagy tölgyfát, még az eddigieknél is fürgébben felkapaszkodott rá, de előtte még öt-hat méterre a fától földre dobta a fegyverét. Hamarosan a medve is a fához ért, mi pedig a távolból követtük. Elsőként megállt a fegyvernél, megszaglászta, de aztán otthagyta és kúszni kezdett a fára. Hatalmas testtömege ellenére úgy mászott, mint egy macska. Miközben a medve egyre följebb kúszott, mi is közel értünk, és én azon gondolkodtam, hogy mi vitte az emberemet erre a bolondságra és mi kacagtató származhat ebből.

The bear was walking softly on, and offered to meddle with nobody, till Friday coming pretty near, calls to him, as if the bear could understand him. “Hark ye, hark ye,” says Friday, “me speakee with you.” We followed at a distance, for now being down on the Gascony side of the mountains, we were entered a vast forest, where the country was plain and pretty open, though it had many trees in it scattered here and there. Friday, who had, as we say, the heels of the bear, came up with him quickly, and took up a great stone, and threw it at him, and hit him just on the head, but did him no more harm than if he had thrown it against a wall; but it answered Friday’s end, for the rogue was so void of fear that he did it purely to make the bear follow him, and show us some laugh as he called it. As soon as the bear felt the blow, and saw him, he turns about and comes after him, taking very long strides, and shuffling on at a strange rate, so as would have put a horse to a middling gallop; away reins Friday, and takes his course as if he ran towards us for help; so we all resolved to fire at once upon the bear, and deliver my man; though I was angry at him for bringing the bear back upon us, when he was going about his own business another way; and especially I was angry that he had turned the bear upon us, and then ran away; and I called out, “You dog! is this your making us laugh? Come away, and take your horse, that we may shoot the creature.” He heard me, and cried out, “No shoot, no shoot; stand still, and you get much laugh:” and as the nimble creature ran two feet for the bear’s one, he turned on a sudden on one side of us, and seeing a great oak-tree fit for his purpose, he beckoned to us to follow; and doubling his pace, he got nimbly up the tree, laying his gun down upon the ground, at about five or six yards from the bottom of the tree. The bear soon came to the tree, and we followed at a distance: the first thing he did he stopped at the gun, smelt at it, but let it lie, and up he scrambles into the tree, climbing like a cat, though so monstrous heavy. I was amazed at the folly, as I thought it, of my man, and could not for my life see anything to laugh at, till seeing the bear get up the tree, we all rode near to him.

Péntek ekkorra már egy nagy ág keskeny végéhez ért, a medve pedig fele úton volt közte és a föld között. Amikor a medve odaért, ahol a fa törzse kezdett elvékonyodni, Péntek lekiáltott hozzánk: - Na, most mutatom, hogy tanítjuk a medvét táncolni. - Azzal ugrálni kezdett az ágon és rázta azt, a medve megtántorodott, de aztán egyenesen állt, csak éppen elkezdett hátrafelé nézelődni, hogy szemügyre vegye a visszavonulási útvonalat. Erre már tényleg szívből nevetni kezdtünk. De Péntek még nem végzett. Amikor látta, hogy a medve rendületlenül áll, elkezdte hívogatni, mintha azt hinné, hogy a medve érti az angolt. - Miért nem jössz közel ? Gyere szépen közel. - Nem rázta tovább a faágat, a medve pedig, mintha tényleg értené a szavait, továbbmerészkedett. Erre Péntek újra ugrálni kezdett, a medve pedig megállt. Úgy gondoltuk, eljött az ideje, hogy fejbe lőjük a medvét, és oda is kiáltottunk Pénteknek, hogy maradjon mozdulatlan, amíg lövünk. Mire ő komolyan kérni kezdett bennünket: Kérlek ! Kérlek ! Nem lő, majd én, nemsokára. Hogy rövidre fogjam, Péntek jó darabig táncoltatta a medvét, mi pedig eleget kacagtunk, de továbbra sem tudtuk elképzelni, mire készül még. Kezdetben azt gondoltuk, hogy le akarja rázni a medvét a fáról, de a medve túl ravasz volt semhogy lépre menjen, nem mászott eléggé előre az ágon ahhoz, hogy le lehessen rázni, és a karmaival meg a mancsaival erősen kapaszkodott. Fogalmunk sem volt tehát, mi lesz az utolsó tréfa. Péntek miután látta, hogy a medvét nem lehet kijjebb csábítani az ágon, úgy döntött, hogy véget vet a játéknak. - Jó, jó - mondta -, ha nem jössz tovább, megyek én, ha nem jössz hozzám, megyek hozzád. - Ezzel kimászott az ág elvékonyodó szélére, az pedig a súlyától kezdett lefelé hajolni, így ereszkedett aztán mind lejjebb az ággal, míg biztonságban le nem ugorhatott a földre. Ekkor odaszaladt a puskájához, felkapta, és megállt mozdulatlanul. - No, és most mit teszel, Péntek ? Miért nem lövöd le ? - kérdeztem. Nem lő. Még nem. Addig még van egy móka. Tényleg így volt. Amikor a medve látta, hogy az ellenfele eltűnt, nagyon óvatosan elkezdett hátrafelé araszolni az ágon a fa törzsének irányába. Ezután körmeit a fába mélyesztve ugyanilyen elővigyázatossággal ereszkedett le. Ebben a helyzetben, mielőtt még az egyik hátsó lábát letehette volna a földre, Péntek odalépett a medvéhez, a puskája csövét a füléhez nyomta, és agyonlőtte az állatot. A gazfickó ezután megfordult, hogy lássa, nevetünk-e, és amikor elégedettséget olvasott le az arcunkról, ő is harsányan hahotázni kezdett: - Így ölik a medvét nálunk - mondta Péntek. - Így öltök medvét ? Hiszen puskátok sincs - vetettem ellen. Nincs. Nincs puskánk, de van sok hosszú nyílvesszőnk.

When we came to the tree, there was Friday got out to the small end of a large branch, and the bear got about half-way to him. As soon as the bear got out to that part where the limb of the tree was weaker, “Ha!” says he to us, “now you see me teachee the bear dance:” so he began jumping and shaking the bough, at which the bear began to totter, but stood still, and began to look behind him, to see how he should get back; then, indeed, we did laugh heartily. But Friday had not done with him by a great deal; when seeing him stand still, he called out to him again, as if he had supposed the bear could speak English, “What, you come no farther? pray you come farther;” so he left jumping and shaking the tree; and the bear, just as if he understood what he said, did come a little farther; then he began jumping again, and the bear stopped again. We thought now was a good time to knock him in the head, and called to Friday to stand still and we should shoot the bear: but he cried out earnestly, “Oh, pray! Oh, pray! no shoot, me shoot by and then:” he would have said by-and-by. However, to shorten the story, Friday danced so much, and the bear stood so ticklish, that we had laughing enough, but still could not imagine what the fellow would do: for first we thought he depended upon shaking the bear off; and we found the bear was too cunning for that too; for he would not go out far enough to be thrown down, but clung fast with his great broad claws and feet, so that we could not imagine what would be the end of it, and what the jest would be at last. But Friday put us out of doubt quickly: for seeing the bear cling fast to the bough, and that he would not be persuaded to come any farther, “Well, well,” says Friday, “you no come farther, me go; you no come to me, me come to you;” and upon this he went out to the smaller end, where it would bend with his weight, and gently let himself down by it, sliding down the bough till he came near enough to jump down on his feet, and away he ran to his gun, took it up, and stood still. “Well,” said I to him, “Friday, what will you do now? Why don’t you shoot him?” “No shoot,” says Friday, “no yet; me shoot now, me no kill; me stay, give you one more laugh:” and, indeed, so he did; for when the bear saw his enemy gone, he came back from the bough, where he stood, but did it very cautiously, looking behind him every step, and coming backward till he got into the body of the tree, then, with the same hinder end foremost, he came down the tree, grasping it with his claws, and moving one foot at a time, very leisurely. At this juncture, and just before he could set his hind foot on the ground, Friday stepped up close to him, clapped the muzzle of his piece into his ear, and shot him dead. Then the rogue turned about to see if we did not laugh; and when he saw we were pleased by our looks, he began to laugh very loud. “So we kill bear in my country,” says Friday. “So you kill them?” says I; “why, you have no guns.”—“No,” says he, “no gun, but shoot great much long arrow.”

Jó szórakozás volt ez, de még mindig elvadult tájon jártunk, és a vezetőnk súlyosan megsérült, így nem igazán tudtuk, mit tegyünk. A farkasok üvöltése még a fülemben visszhangzott. Azokon a vadállati hangokon kívül, amelyeket egykor Afrika partjainál hallottam, soha semmi nem töltött el ehhez fogható félelemmel. Ezek a tények és az éjszaka közeledte indulásra sarkalltak bennünket. Ha Péntekre hallgatunk, még lenyúzzuk a hatalmas állat bőrét, amely valóban értékes lett volna, de még több mint tíz kilométeres út állt előttünk, és a vezetőnk is sürgetett bennünket, úgyhogy otthagytuk a tetemet és továbbindultunk.

This was a good diversion to us; but we were still in a wild place, and our guide very much hurt, and what to do we hardly knew; the howling of wolves ran much in my head; and, indeed, except the noise I once heard on the shore of Africa, of which I have said something already, I never heard anything that filled me with so much horror. These things, and the approach of night, called us off, or else, as Friday would have had us, we should certainly have taken the skin of this monstrous creature off, which was worth saving; but we had near three leagues to go, and our guide hastened us; so we left him, and went forward on our journey.

A talajt itt még hó födte, bár nem olyan mély és veszélyes, mint a hegyekben. A ragadozók, amint azt később is hallottuk, az éhségtől hajtva és élelem után kutatva lejöttek a sík vidékre, az erdőségekbe. Nagy károkat okoztak a falvakban, sok bárányt és lovat megöltek, sőt néhány embert is. A vezetőnk elmondása szerint várt még ránk egy veszélyes szakasz, ahol sok farkasra lehetett számítani. Az erdőn túl, a szálláshelyünket adó falu előtt, egy hosszú és keskeny tisztás volt ez a hely, egy fáktól sűrűn övezett hegyszorosban. Fél órával napnyugta előtt léptünk be az első erdőbe, és nem sokkal napnyugta után jutottunk el az említett szoroshoz. Az erdőben semmivel sem találkoztunk egy kis tisztástól eltekintve, ahol egymás után öt nagy farkast láttunk sietve átfutni az úton. Mintha valamilyen zsákmányt üldöztek volna. Ügyet sem vetettek ránk, és pillanatokon belül eltűntek.

The ground was still covered with snow, though not so deep and dangerous as on the mountains; and the ravenous creatures, as we heard afterwards, were come down into the forest and plain country, pressed by hunger, to seek for food, and had done a great deal of mischief in the villages, where they surprised the country people, killed a great many of their sheep and horses, and some people too. We had one dangerous place to pass, and our guide told us if there were more wolves in the country we should find them there; and this was a small plain, surrounded with woods on every side, and a long, narrow defile, or lane, which we were to pass to get through the wood, and then we should come to the village where we were to lodge. It was within half-an-hour of sunset when we entered the wood, and a little after sunset when we came into the plain: we met with nothing in the first wood, except that in a little plain within the wood, which was not above two furlongs over, we saw five great wolves cross the road, full speed, one after another, as if they had been in chase of some prey, and had it in view; they took no notice of us, and were gone out of sight in a few moments.

A vezetőnk, aki mellesleg elég bátortalan fickó volt, arra figyelmeztetett, hogy álljunk készen, mert többen is jöhetnek az erdőből a nyomukban. A fegyverünk a kezünk ügyében volt és éberen figyeltünk, de nem láttunk több farkast, mialatt átértünk azon az erdőn. Úgy két kilométer után nyílt terepre értünk. Amikor kiléptünk ez erdőből, elsőként egy lótetem tárult a szemünk elé, amelyet legalább tucatnyi farkas marcangolt vagy inkább csak a csontjait rágták, mert a húsát már felfalták. Nem akartuk háborgatni őket a lakomázásuk közben, és ők sem törődtek velünk. Péntek azt szerette volna, hogy támadjuk meg őket, de nem egyeztem bele, mert sietnünk kellett tovább.

Upon this, our guide, who, by the way, was but a fainthearted fellow, bid us keep in a ready posture, for he believed there were more wolves a-coming. We kept our arms ready, and our eyes about us; but we saw no more wolves till we came through that wood, which was near half a league, and entered the plain. As soon as we came into the plain, we had occasion enough to look about us. The first object we met with was a dead horse; that is to say, a poor horse which the wolves had killed, and at least a dozen of them at work, we could not say eating him, but picking his bones rather; for they had eaten up all the flesh before. We did not think fit to disturb them at their feast, neither did they take much notice of us. Friday would have let fly at them, but I would not suffer him by any means; for I found we were like to have more business upon our hands than we were aware of.

A tisztás feléig sem jutottunk el, amikor a tőlünk balra eső erdőből vérfagyasztó farkasüvöltés hangzott fel. Azután megpillantottunk mintegy száz farkast egy csapatban felénk közeledni, nagy részük oszlopban haladt, ahogy a fegyelmezett katonák követik tapasztalt parancsnokukat. Alig volt ötletem, hogyan fogadjuk őket, de a legjobbnak az tűnt, ha szorosan tömör sorba rendeződünk. Egy pillanat alatt felsorakoztunk. Hogy a lövések között ne legyen túl hosszú szünet, utasítottam az embereket, hogy csak minden második lőjön, a többiek pedig álljanak készen, hogy rögtön ezután leadják a következő sorozatot. Ha a farkasok tovább támadnak, azok, akik először lőttek, ne vesztegessék az időt a puskák megtöltésére, hanem fogjanak pisztolyt. Mindegyikünknél egy puska és egy pár pisztoly volt, így két részre oszolva hat-hat sortüzet tudtunk leadni egymás után. Most azonban nem volt erre szükségünk, mert az ellenség az első sortűz után megtorpant. Megrémítette őket a fegyverdörgés és a torkolattűz. Négy állat holtan rogyott össze, és a havon jól látszott, hogy a visszavonulók közül többen megsebesültek és véreznek. Nagy részük azonban csak megállt, de még nem hátrált meg.

We had not gone half over the plain when we began to hear the wolves howl in the wood on our left in a frightful manner, and presently after we saw about a hundred coming on directly towards us, all in a body, and most of them in a line, as regularly as an army drawn up by experienced officers. I scarce knew in what manner to receive them, but found to draw ourselves in a close line was the only way; so we formed in a moment; but that we might not have too much interval, I ordered that only every other man should fire, and that the others, who had not fired, should stand ready to give them a second volley immediately, if they continued to advance upon us; and then that those that had fired at first should not pretend to load their fusees again, but stand ready, every one with a pistol, for we were all armed with a fusee and a pair of pistols each man; so we were, by this method, able to fire six volleys, half of us at a time; however, at present we had no necessity; for upon firing the first volley, the enemy made a full stop, being terrified as well with the noise as with the fire. Four of them being shot in the head, dropped; several others were wounded, and went bleeding off, as we could see by the snow.

Eszembe jutott, hogy egyszer azt mondta valaki, hogy az emberi hangtól a legvérszomjasabb fenevadak is megriadnak, ezért most rávettem a társaimat, hogy mindenki tele torokból kiabáljon. Kiderült, hogy a terv működik. A kiabálásunknak köszönhetően a farkasok lassan meghátráltak. Ekkor az utasításomra egy második sortüzet lőttünk feléjük, erre már gyorsabban ügettek az erdő felé. Most már megtölthettük a fegyvereinket, és hogy ne veszítsünk időt, indultunk is tovább. Nem sokkal azután, hogy újratöltöttük a fegyvereket, a baloldali erdőből, távolabb, abban az irányban, amerre mi igyekeztünk, iszonyatos hangok csaptak fel.

I found they stopped, but did not immediately retreat; whereupon, remembering that I had been told that the fiercest creatures were terrified at the voice of a man, I caused all the company to halloo as loud as they could; and I found the notion not altogether mistaken; for upon our shout they began to retire and turn about. I then ordered a second volley to be fired in their rear, which put them to the gallop, and away they went to the woods. This gave us leisure to charge our pieces again; and that we might lose no time, we kept going; but we had but little more than loaded our fusees, and put ourselves in readiness, when we heard a terrible noise in the same wood on our left, only that it was farther onward, the same way we were to go.

Halványodtak a fények, közeledett az este és ez nem kedvezett nekünk, ahogy erősödtek a hangok, egyértelművé vált, hogy farkasüvöltés és vonítás ez is. Azután hirtelen három farkasfalkát pillantottunk meg, egyet tőlünk balra, egyet mögöttünk és egyet előttünk. Mivel nem támadtak, folytattuk az utunkat, olyan iramban, ahogy csak bírták a lovaink. Most már láttuk az erdő kijáratát, amelyen a tisztás túlsó végénél át kellett haladnunk. Nagy volt a meglepetésünk, amikor közelebb érve azt is észrevettük, hogy számos farkas álldogál a kijáratnál. Hirtelen az erdő egy más szegletéből lövés dördült, és amikor arra néztünk, egy felnyergelt lovat láttunk előszáguldani, nyomában tizenhat vagy tizenhét farkassal. A ló nagyon gyorsan nyargalt, de a farkasok ott voltak a sarkában, és kétséges volt, hogy a ló hosszabb távon tartani tudja ezt az előnyét. A farkasok némi idő múltán minden bizonnyal utolérték.

The night was coming on, and the light began to be dusky, which made it worse on our side; but the noise increasing, we could easily perceive that it was the howling and yelling of those hellish creatures; and on a sudden we perceived three troops of wolves, one on our left, one behind us, and one in our front, so that we seemed to be surrounded with them: however, as they did not fall upon us, we kept our way forward, as fast as we could make our horses go, which, the way being very rough, was only a good hard trot. In this manner, we came in view of the entrance of a wood, through which we were to pass, at the farther side of the plain; but we were greatly surprised, when coming nearer the lane or pass, we saw a confused number of wolves standing just at the entrance. On a sudden, at another opening of the wood, we heard the noise of a gun, and looking that way, out rushed a horse, with a saddle and a bridle on him, flying like the wind, and sixteen or seventeen wolves after him, full speed: the horse had the advantage of them; but as we supposed that he could not hold it at that rate, we doubted not but they would get up with him at last: no question but they did.

Odalovagoltunk, ahonnan a ló elővágtatott, és rettenetes látvány fogadott bennünket. Egy másik ló és két férfi tetemét találtuk ott, akiket a fenevadak szétmarcangoltak. Egyikük kétségkívül az a férfi volt, aki az iménti lövést leadta, a fegyver ott hevert mellette, de a fejéről és a felsőtestéről már lerágták a húst. Ez rémülettel töltött el bennünket, de nem tudtuk, mitévők legyünk. A farkasok helyettünk is meghozták a döntést, a zsákmány reményében gyülekeztek körülöttünk. Lehettek úgy háromszázan. Hasznunkra vált, hogy az erdő bejáratától nem messze néhány nagy kivágott fa hevert. Nyáron elmulaszthatták elszállítani azokat. Most ezekhez a fákhoz vezettem a kis csapatomat, leszálltunk a lovakról és az egyik ilyen nagy, hosszú farönk mögött helyezkedtünk el háromszög alakban, középen a lovainkkal.

But here we had a most horrible sight; for riding up to the entrance where the horse came out, we found the carcasses of another horse and of two men, devoured by the ravenous creatures; and one of the men was no doubt the same whom we heard fire the gun, for there lay a gun just by him fired off; but as to the man, his head and the upper part of his body was eaten up. This filled us with horror, and we knew not what course to take; but the creatures resolved us soon, for they gathered about us presently, in hopes of prey; and I verily believe there were three hundred of them. It happened, very much to our advantage, that at the entrance into the wood, but a little way from it, there lay some large timber-trees, which had been cut down the summer before, and I suppose lay there for carriage. I drew my little troop in among those trees, and placing ourselves in a line behind one long tree, I advised them all to alight, and keeping that tree before us for a breastwork, to stand in a triangle, or three fronts, enclosing our horses in the centre.

Bölcsen jártunk el, mert soha ádázabb rohamban nem volt még részem, mint amilyet ezek a vadállatok itt intéztek ellenünk. Morogva rontottak ránk és felmásztak a fatörzsre, amelyet mellvédnek használtunk, ádáz dühüket, úgy tűnt, a lovak látványa tüzelte. Az embereim ugyanolyan rendszer szerint tüzeltek, mint korábban. Olyan jól céloztak, hogy az első sortűznél számos farkas elesett, de most folyamatos tüzelésre volt szükség. A farkasok démonok módjára egymást taszigálva özönlöttek felénk. A második puskasortűznél úgy tűnt, mintha megtorpannának kicsit, abban bíztam, hogy meghátrálnak. De csak egy pillanatig tartott a bizonytalanságuk, azután az elesettek helyén újabbak törtek előre.

We did so, and it was well we did; for never was a more furious charge than the creatures made upon us in this place. They came on with a growling kind of noise, and mounted the piece of timber, which, as I said, was our breastwork, as if they were only rushing upon their prey; and this fury of theirs, it seems, was principally occasioned by their seeing our horses behind us. I ordered our men to fire as before, every other man; and they took their aim so sure that they killed several of the wolves at the first volley; but there was a necessity to keep a continual firing, for they came on like devils, those behind pushing on those before.

Két pisztolysortűz következett. Mostanra már tizenhét, tizennyolc állatot megöltünk és kétszer annyit megsebesítettünk, de tovább támadtak. Féltem, hogy túl gyorsan kifogyunk a lőszerből, ezért odahívtam magamhoz az angol szolgámat - Pénteket nem akartam ezzel zavarni, mert ő éppen a fegyveremet és a sajátját töltötte újra -, odaadtam neki egy puskaporos szarut, és meghagytam neki, hogy szórja végig a puskaport, vastagon, a fatörzs mentén. Így is tett, méghozzá épp idejében, mert a farkasok már odaértek és némelyikük fel is ugrott a fatörzsre. Ekkor az egyik töltetlen pisztolyomat elsütöttem a puskapor mellett, ami lángra lobbant. Azok a farkasok, amelyikek felugrattak a fatörzsre, megperzselődtek és hat vagy hét példány rémületében közénk vetette magát. Ezekkel nyomban végeztünk. A többi úgy megijedt a nagy fényességtől, amelyet a most már koromsötét este csak félelmetesebbé tett, hogy kicsit meghátráltak. Ekkor parancsot adtam, hogy mind egyszerre süssük el utolsó töltött pisztolyainkat, majd rögtön utána ordítozni kezdtünk. Most már visszavonultak, mi pedig a kardjainkkal nekiestünk annak a közel húsz példánynak, amelyek sebesülten hevertek a helyszínen. A haláltusájukban vergődő állatok nyüszítése és vonítása megtette a hatását, és a többiek végleg elkotródtak.

When we had fired a second volley of our fusees, we thought they stopped a little, and I hoped they would have gone off, but it was but a moment, for others came forward again; so we fired two volleys of our pistols; and I believe in these four firings we had killed seventeen or eighteen of them, and lamed twice as many, yet they came on again. I was loth to spend our shot too hastily; so I called my servant, not my man Friday, for he was better employed, for, with the greatest dexterity imaginable, he had charged my fusee and his own while we were engaged—but, as I said, I called my other man, and giving him a horn of powder, I had him lay a train all along the piece of timber, and let it be a large train. He did so, and had but just time to get away, when the wolves came up to it, and some got upon it, when I, snapping an unchanged pistol close to the powder, set it on fire; those that were upon the timber were scorched with it, and six or seven of them fell; or rather jumped in among us with the force and fright of the fire; we despatched these in an instant, and the rest were so frightened with the light, which the night—for it was now very near dark—made more terrible that they drew back a little; upon which I ordered our last pistols to be fired off in one volley, and after that we gave a shout; upon this the wolves turned tail, and we sallied immediately upon near twenty lame ones that we found struggling on the ground, and fell to cutting them with our swords, which answered our expectation, for the crying and howling they made was better understood by their fellows; so that they all fled and left us.

Végül összesen mintegy hatvan farkassal végeztünk, és ha fényes nappal lett volna, biztosan elejtünk ennél többet is. Ahogy továbbhaladtunk, időről időre felhangzott az üvöltésük, és néha mintha fel is tűnt volna a közelünkben egy-egy példány, de nem voltunk benne biztosak, nem a szemünk káprázik-e csak a hó miatt. Egy órával később értünk a faluba, ahol mindenki fegyverben állt és mindenütt a félelem volt az úr. Mint kiderült, előző éjjel farkasok és medvék törtek be a településre és olyan pusztítást végeztek, ami miatt éjjel-nappal, de különösen éjjel fegyveresen kellett őrködniük, hogy megvédjék a jószágaikat és saját magukat.

We had, first and last, killed about threescore of them, and had it been daylight we had killed many more. The field of battle being thus cleared, we made forward again, for we had still near a league to go. We heard the ravenous creatures howl and yell in the woods as we went several times, and sometimes we fancied we saw some of them; but the snow dazzling our eyes, we were not certain. In about an hour more we came to the town where we were to lodge, which we found in a terrible fright and all in arms; for, it seems, the night before the wolves and some bears had broken into the village, and put them in such terror that they were obliged to keep guard night and day, but especially in the night, to preserve their cattle, and indeed their people.

A következő reggelre a vezetőnk állapota sokat súlyosbodott, és a sebei miatt a végtagjai olyannyira feldagadtak, hogy képtelen volt tovább jönni. Új vezetőt kellett keresnünk, akivel Toulouse felé folytattuk az utunkat, ahol már meleg éghajlat és szép, kies táj fogadott bennünket. Itt már nem volt sem hó, sem farkasok. Amikor Toulouse-ban elbeszéltük a történetünket, azt mondták, a hegyvidéken ez nem szokatlan, különösen akkor történnek ilyenek, amikor hó fedi a tájat. Annál inkább érdeklődtek afelől, milyen vezető volt az, aki ebben a zord időszakban vállalta az átkelést azon a vidéken. Csoda, hogy nem vesztünk mind oda, mondták. Amikor elmeséltük azt is, hogyan sorakoztunk fel a farkasok ellen, közrefogva a lovainkat, a helybeliek alaposan megfeddtek bennünket, mert szerintük a lovak látványa vadította meg ennyire a farkasokat, és az esélyünk arra, hogy mindezt túléljük, egy volt az ötvenhez. Más esetekben a fegyvertől rögtön visszariadnak, de most rendkívül éhesek lehettek, és az a lehetőség, hogy elejthetik a lovakat, megfosztotta őket a veszélyérzetüktől. Ha nem lövünk szünet nélkül és nem gyújtjuk meg a puskaport, alighanem széttéptek volna bennünket. Ha a lovakon maradunk és úgy lövünk rájuk, nem tekintették volna olyan természetes prédának a hátasainkat, mint így. Végül hozzátették, akkor lettek volna a legjobbak az esélyeink, ha a lovakat odavetjük nekik prédának, mi magunk pedig csoportba tömörülünk, hiszen sokan voltunk, fegyverrel a kezünkben. Ami engem illet, soha nem éreztem hasonló veszélyt az életemben. Annak látványa, hogy háromszáz tátott szájú acsarkodó démon ront ránk, miközben még csak menedékünk sincs, meggyőzött arról, hogy itt a vég. Elhatároztam, hogy soha többé nem kelek át azokon a hegyeken. Inkább hajóznék tízezer kilométert a tengeren, kerüljek akár hetente újabb viharba.

The next morning our guide was so ill, and his limbs swelled so much with the rankling of his two wounds, that he could go no farther; so we were obliged to take a new guide here, and go to Toulouse, where we found a warm climate, a fruitful, pleasant country, and no snow, no wolves, nor anything like them; but when we told our story at Toulouse, they told us it was nothing but what was ordinary in the great forest at the foot of the mountains, especially when the snow lay on the ground; but they inquired much what kind of guide we had got who would venture to bring us that way in such a severe season, and told us it was surprising we were not all devoured. When we told them how we placed ourselves and the horses in the middle, they blamed us exceedingly, and told us it was fifty to one but we had been all destroyed, for it was the sight of the horses which made the wolves so furious, seeing their prey, and that at other times they are really afraid of a gun; but being excessively hungry, and raging on that account, the eagerness to come at the horses had made them senseless of danger, and that if we had not by the continual fire, and at last by the stratagem of the train of powder, mastered them, it had been great odds but that we had been torn to pieces; whereas, had we been content to have sat still on horseback, and fired as horsemen, they would not have taken the horses so much for their own, when men were on their backs, as otherwise; and withal, they told us that at last, if we had stood altogether, and left our horses, they would have been so eager to have devoured them, that we might have come off safe, especially having our firearms in our hands, being so many in number. For my part, I was never so sensible of danger in my life; for, seeing above three hundred devils come roaring and open-mouthed to devour us, and having nothing to shelter us or retreat to, I gave myself over for lost; and, as it was, I believe I shall never care to cross those mountains again: I think I would much rather go a thousand leagues by sea, though I was sure to meet with a storm once a-week.

Franciaországi utam során nem történt semmi rendkívüli, amiről beszámolhatnék. Azt tapasztaltam csak, amiről más utazók nagy alapossággal beszámoltak már. Thoulouse-ból Párizsba indultam, onnan késlekedés nélkül Calais-ba, majd a zord hideg évszakban végrehajtott utazásom vége felé, biztonságban partra szálltam Doverben.

I have nothing uncommon to take notice of in my passage through France—nothing but what other travellers have given an account of with much more advantage than I can. I travelled from Toulouse to Paris, and without any considerable stay came to Calais, and landed safe at Dover the 14th of January, after having had a severe cold season to travel in.

Elérkeztem utazásom céljához. A magammal hozott értékpapírokat nagyon jó árfolyamon sikerült beváltanom, és így hamarosan új birtokra leltem itthon.

I was now come to the centre of my travels, and had in a little time all my new-discovered estate safe about me, the bills of exchange which I brought with me having been currently paid.

Segítő és tanácsadó, hajlott korú, özvegy barátném olyan hálás volt a pénzért, amit küldtem neki, hogy örömmel állt az alkalmazásomba. Én pedig teljesen megbíztam benne, mert tudtam, hogy a dolgaim az ő irányítása alatt jó kezekben vannak. Ahogy egykor, úgy most is nagyon örültem e makulátlan tisztességű úrhölgy társaságának.

My principal guide and privy-counsellor was my good ancient widow, who, in gratitude for the money I had sent her, thought no pains too much nor care too great to employ for me; and I trusted her so entirely that I was perfectly easy as to the security of my effects; and, indeed, I was very happy from the beginning, and now to the end, in the unspotted integrity of this good gentlewoman.

Úgy döntöttem, hogy ha módját találom, megválok brazíliai ültetvényemtől. E célból írtam öreg lisszaboni barátomnak, és ő megvételre ajánlotta az ültetvényt a két brazíliai kereskedőnek, egykori meghatalmazottaim fiainak. A két férfi elfogadta az ajánlatot, és megbízták a lisszaboni képviselőjüket, hogy fizessen érte harmincháromezer spanyol aranyat, amiből miután öreg barátom levonta a neki és fiának ígért járadékot, harminckétezer-nyolcszáz spanyol aranyat juttatott el hozzám.

And now, having resolved to dispose of my plantation in the Brazils, I wrote to my old friend at Lisbon, who, having offered it to the two merchants, the survivors of my trustees, who lived in the Brazils, they accepted the offer, and remitted thirty-three thousand pieces of eight to a correspondent of theirs at Lisbon to pay for it. In return, I signed the instrument of sale in the form which they sent from Lisbon, and sent it to my old man, who sent me the bills of exchange for thirty-two thousand eight hundred pieces of eight for the estate, reserving the payment of one hundred moidores a year to him (the old man) during his life, and fifty moidores afterwards to his son for his life, which I had promised them, and which the plantation was to make good as a rent-charge.

And thus I have given the first part of a life of fortune and adventure—a life of Providence’s chequer-work, and of a variety which the world will seldom be able to show the like of; beginning foolishly, but closing much more happily than any part of it ever gave me leave so much as to hope for.

Bár a brazíliai birtokomat eladtam, az országot mégsem tudtam kiverni a fejemből. Éppígy csábított az is, hogy újra lássam a szigetemet. Igaz barátom, az özvegy őszintén lebeszélt erről, olyannyira hatásosan, hogy közel hét éven át nem keltem útra. Gondozásom alá vettem unokaöccseimet, egyik bátyám két fiát, az idősebbnek volt egy kis vagyona, őt úriembernek neveltem és halálom utánra, saját birtoka mellé, némi vagyont hagytam neki örökül. A másikból hajóskapitányt faragtam, és mert tisztességes, bátor és vállalkozó szellemű fiatalembernek bizonyult, öt év elteltével egy jó tengerjáró hajóra helyeztettem. Ez az ifjú ember csábított aztán engem, öreg fejjel, újabb kalandokra.

Any one would think that in this state of complicated good fortune I was past running any more hazards—and so, indeed, I had been, if other circumstances had concurred; but I was inured to a wandering life, had no family, nor many relations; nor, however rich, had I contracted fresh acquaintance; and though I had sold my estate in the Brazils, yet I could not keep that country out of my head, and had a great mind to be upon the wing again; especially I could not resist the strong inclination I had to see my island, and to know if the poor Spaniards were in being there. My true friend, the widow, earnestly dissuaded me from it, and so far prevailed with me, that for almost seven years she prevented my running abroad, during which time I took my two nephews, the children of one of my brothers, into my care; the eldest, having something of his own, I bred up as a gentleman, and gave him a settlement of some addition to his estate after my decease. The other I placed with the captain of a ship; and after five years, finding him a sensible, bold, enterprising young fellow, I put him into a good ship, and sent him to sea; and this young fellow afterwards drew me in, as old as I was, to further adventures myself.

Az említett idő során megállapodott életet éltem. Megnősültem, és az sem vált káromra, sőt megelégedésemre szolgált, hogy született három gyermekem, két fiú és egy lány. De a feleségem, sajnos, elhunyt és egyszer amikor az unokaöcsém éppen egy sikeres spanyolországi útjáról tért vissza, az utazás iránti vágyam újra feléledt. Az ő unszolása is közrejátszott abban, hogy kereskedőként felkerekedtem vele Kelet-Indiába. 1694-et írtunk ekkor.

In the meantime, I in part settled myself here; for, first of all, I married, and that not either to my disadvantage or dissatisfaction, and had three children, two sons and one daughter; but my wife dying, and my nephew coming home with good success from a voyage to Spain, my inclination to go abroad, and his importunity, prevailed, and engaged me to go in his ship as a private trader to the East Indies; this was in the year 1694.

In this voyage I visited my new colony in the island, saw my successors the Spaniards, had the old story of their lives and of the villains I left there; how at first they insulted the poor Spaniards, how they afterwards agreed, disagreed, united, separated, and how at last the Spaniards were obliged to use violence with them; how they were subjected to the Spaniards, how honestly the Spaniards used them—a history, if it were entered into, as full of variety and wonderful accidents as my own part—particularly, also, as to their battles with the Caribbeans, who landed several times upon the island, and as to the improvement they made upon the island itself, and how five of them made an attempt upon the mainland, and brought away eleven men and five women prisoners, by which, at my coming, I found about twenty young children on the island.

Here I stayed about twenty days, left them supplies of all necessary things, and particularly of arms, powder, shot, clothes, tools, and two workmen, which I had brought from England with me, viz. a carpenter and a smith.

Besides this, I shared the lands into parts with them, reserved to myself the property of the whole, but gave them such parts respectively as they agreed on; and having settled all things with them, and engaged them not to leave the place, I left them there.

From thence I touched at the Brazils, from whence I sent a bark, which I bought there, with more people to the island; and in it, besides other supplies, I sent seven women, being such as I found proper for service, or for wives to such as would take them. As to the Englishmen, I promised to send them some women from England, with a good cargo of necessaries, if they would apply themselves to planting—which I afterwards could not perform. The fellows proved very honest and diligent after they were mastered and had their properties set apart for them. I sent them, also, from the Brazils, five cows, three of them being big with calf, some sheep, and some hogs, which when I came again were considerably increased.

De az ezt követő meglepő eseményekről és tíz éven át tartó újabb kalandozásaimról majd egy másik alkalommal számolok be.

But all these things, with an account how three hundred Caribbees came and invaded them, and ruined their plantations, and how they fought with that whole number twice, and were at first defeated, and one of them killed; but at last, a storm destroying their enemies’ canoes, they famished or destroyed almost all the rest, and renewed and recovered the possession of their plantation, and still lived upon the island. All these things, with some very surprising incidents in some new adventures of my own, for ten years more, I shall give a farther account of in the Second Part of my Story.